Népszava, 1910. február (38. évfolyam, 26–49. sz.)

1910-02-01 / 26. szám

1910 február 2. NÉPSZ­AVA parasztok, akiknek ugyanebben a vármegyében 3—5 holdjuk van, holdanként 3 korona 36 fillért fizetnek. (Nagy zaj. Gyalázat !) Más példa: Verőcé­ben egy tizenhétezer holdas birtok fizetett 16.000 korona adót, vagyis holdanként 94 fillért. A pa­­sztok itt átlagban 1 korona 33 fillér adót fizetnek. Gróf Wenckheimnak Doboz község­ben 6128 hold szántóföldje és 1125 hold erdeje van ; fizetett összesen 17.566 korona állami adót és 4206 korona községit. Állami adót fizet a köz­ség, a községnek hatezer embere átlag 2 korona tíz fillért, az uradalom meg 70 fillért, egy Széchenyi-uradalom negyvenhét fillért, a Gerlay-uradalom meg 46 fillért. (Gyalázat !) És ez így van az egész országban. Nem le­het semerre sem menni, hogy ezzel a mérhetetlen igazságtalansággal ne találkozzunk, ahol a grófok­nak és cinkostársaiknak nagy panamáitól ne volna büdös a közigazgatás. Ha az államhatalom és a képviselőház, amely kiveti az adókat, nem a gró­fok kezében volna, hanem a munkások és a pol­gárok kezében, tűrné-e azt, lehetséges volna-e, hogy minden adóterhet a szegényekre bántsanak ? 1870-ben a miniszteri kimutatások a magyar föld jövedelmét 1031 millióra becsülték; az 1908-iki évi kimutatás 4091 milliót tüntet föl. A földadó 1870-ben 72 millió volt, 1908-ban meg 68 millió! Ha nem a nagy urak volnának a törvényhozás­ban, lehetséges volna-e, hogy a közterheket úgy osszák meg, hogy el lehessen mondani, hogy itt csak azok fizetnek adót, akiknek nincs semmijük sem és a nagy vagyonok urai semmi terhet sem viselnek ? Ezek mutatják, hogy elsőrangú fontosságú az arisztokráciára nézve az adó­politika, a földbirtok-, a vám-, még a munkás­ügyek dolga is, mert a munkások elnyomása, rabságban tartása a nagyobb profitot jelenti a számukra. Ezek a szempontok mutatják, hogy miért nem kell a grófoknak az általános választójog. A részeg kappan. Ezek a szempotok mutatnak arra, hogy abban a Tisza Istvánban, aki elég bornirt és elvakult, hogy a nép joga ellen harcba­­szálljon, ebben a Tisza Istvánban, ebben a sokat gyalázott, becsmé­relt emberben miért bizakodnak annyira. Négy esztendővel ezelőtt részeg kappannak nevezték, aki átkos és gonosz kezet emelt a magyar alkot­­­mányra, akiről azt mondták, hogy az udvarnak és a császárnak a cselédje, akinek nem is két, de egész tucat politikai balkeze van — és most ez a Tisza István máról-holnapra a magyar politikusok ideálja lett. Miért ? Mert ez a geszti junker mint­egy félőrült azt mondja, hogy nem tudja, mi legyen a po­litikai válságból, csak azt mondja, hogy választó­jog: nem, nem, nem! Ez tette a részeg kappant a nemzet bölcsévé! Az utolsó négy esztendőben a vi­szonyok kényszere alatt nem követhetett el poli­tikai szamárságokat és az utolsó négy esztendő­ben, ugyanc­ak a viszonyok kényszere alatt, nem az ő emberei panamáztak. Ez a két tény elegendő volt arra, hogy őt rehabilitálja és a nemzet bölcsévé léptesse elő. Én kicsi, jelentéktelen, fiatalember vagyok, de merem mondani, hogy tehetségtelenebb és bornírtabb ember nincs a magyar politikában, mint Tisza István. Csak azt mondja, hogy a választójog nem kell. Hát mi kell? Hogyan fogja majd Magyar­ország népe ezeket az óriási nagy terheket el­viselni? Nincs vezényszó, nincs választójog, nincs bank, nincs vám, nincs semmi, csak Tisza István és csak Tisza társai vannak. De ez nem pro­gramm ! Ezzel csak gyalázatos bukás elé lehet vinni a nemzetet ! (Ügy van!) De azt mondom, hogy nagyobb hasznot a vá­lasztójognak nem lehet hozni, mintha mögéje föl­sorakoztatják azt a bornírtságot, elmaradottságot, amelynek gyűjtőneve: Tisza István! Az az ügy, amelyhez az egész főrendiház fölvonul, az az ügy a jövendő biztos küszöbén van. Ha politikai oktatásban Tisza Istvánt még részesíteni kell, ezt a politikai oktatást abban az öt hónapban kell megadni, amely a vá­lasztójog parlamenti elintézéséig még előttünk van. Eddig nem tanulták meg, hogy a népnek jog kell. A szavainkból, az agitációnkból, az írásunk­ból nem tanulták meg. Nyilván nagy a szomjú­ságuk másfajta tanítás iránt. És ha ebben az el­vakultságukban meg fognak maradni, akkor ezt az oktatást is meg fogják kapni. (Hosszas éljenzés és taps.) Kulturkép Biharból. Báron Ede elvtárs egy papírlapról a következő adatokat olvassa föl: A biharvármegyei közigazgatási bizottság kará­csony előtti ülésén a következő hivatalos jelenté­seket tették: Az iskolafelügyelő: A 213 községben látoga­tást tettem és az ott tapasztalt iskolai viszonyok­ról a következő jelentést teszem: 69 községben nincs iskola, 23 községben van ugyan iskola, de nincs tanutó, 48 községben az iskolák különféle járványok miatt zárva vannak, 27 községben a viszonyok rosszak és csak 46 községben kielégítők az iskolai vi­szonyok. A megyei főorvos: 23 községben a kanyaró uralkodik, 8 községben körvély (Krupp), 28 községben difteri­isz, 16 községben bárány­himlő, 12 községben tifusz és 49 községben a legrosszabb egészségügyi állapotok vannak. Az élesdi járásban ezek a járványok állandóak. Nagy­baróthon, Feketetóton, Lóron, Gonoron, Remecen, Csarnóházán, Bánlakon és Dánoson a halálozás már 15%. A megyei alispán már a belügyminisz­tériumhoz fordult nagyobb állami segélyezés miatt. A megyei főügyész: Én az összes megyei börtönöket és fogházakat megvizsgáltam. Az épületek hiánytalanok és egészségesek, a ra­bok a legjobb rendben vannak, börtönőrök és zárkák elegendőit. (Hosszas derültség. Nagy zaj.) Azután a következőket mondotta: Ezt a hivatalos jelentést abból a vármegyéből kaptuk, amelynek Tisza a legnagyobb földesura (Le vele!), ahol ő a legelső, ahol a hírhedt ma­gyar szupremációról annyit beszélnek. Ezt a ma­gyar szupremációt akarja föntartani és biztosítani Tisza. Mellette áll az egész dzsentrihad és ellene nincs senki, csak a munkás­párt, Magyarország egyetlen kultur­pártja. Ha a magyar dzsentri, amely ezeket a viszonyokat föntartja, ilyen szup­remációt akar, akkor a munkás­pártnak köteles­sége, hogy a grófok ellen küzdjön. (Ügy van!) Dr. Landler Jenő, a gyűlés elnöke utal arra, hogy a grófok grófjának, Tisza Istvánnak és a legnagyobb politikai gavallér-grófnak, Andrássy­nak, a miniszterségük alatt két komoly ténykedé­sük volt, amelynek osztálysorsosaik tapsoltak. Tisza István Nagyváradon megnyerte a nagy aka­dály­versenyt, Andrássy meg az udvari bálon mint rókavadász vett részt. Most más sportra adták ma­gukat. Az egyik az alsóházban, a másik a főrendi­ házban áll oda az általános választójog ellen foly­tatott küzdelem élére. És nincs egy osztály sem, amely tiltakoznék ez ellen a sport ellen. Csak a munkásosztály áll velük szemben és ennek kell megtennie a kötelességét. Petőfi Sándor mondotta 48-ban, amikor arról beszéltek, hogy a 12 pontot melyik bizottság tárgyalja, hogy „ha azt akarjuk hogy csak egy is megvalósuljon, tartsuk az utcán" A múmiák gazsága ellen egy terünk van csak : Ki az utcára ! Ezzel a népgyűlést bezárta. SZEMLE. BELFÖLD. A „nemzeti" kormány piszkított, a da­rabontok takarítsanak. A „P. N." írja vasárnapi számában a következőket : A dalmát vasút kiépítését az osztrák kormány egyre erősebben sürgeti a magyar kormánynál. A vasút kiépítését tudvalevően a koalíciós kormány a kiegyezésben vállalta. Hogy milyen könnyel­műség volt ennek a vasútnak a kiépítését meg nem akadályozni, mely pusztán és kizárólag osztrák érdekek szolgálatában áll s Fiume forgalmát egy­szerűen Triest felé tereli, arról most nem szó­lunk, de nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tényt, hogy milyen rémes á­gozatába fog kerülni a vas­út Magyarországnak. Beavatott forrás közli ve­lünk, hogy már elkészültek a néhány hónap előtt benyújtott költségvetési tervezet korrektúrájá­­val. Az első tervezet 250 millió koronában állapí­totta meg az építési költségeket, míg az újabb számítások 220 millióban szabják meg a vasút építési költségeit. Ez a horribilis összeg már azért is fölháborító, mert annak idején, amikor a ki­egyezési javaslatokkal együtt tárgyalták a dalmát vasút ügyét, a magyar kormány hetven-nyolcvan millióra tette a költségeket, nem is szólva arról, hogy 1875-ben ötven millió korona, Hegedűs Sán­dor kereskedelemügyi minisztersége idején 70 millió koronában állapították meg a vasút építési költségeit. Pedig akkor elsőrangú vonalnak ter­vezték a vonalat, nem úgy, mint most, vicinális­nak. A differencia tehát nem sok, csupán 130—150 millió korona. A koalíciós kormánynak valóban nem lett volna sok, de az országnak súlyos áldo­zat A koalíciós kormány minden erőfeszítéssel azon volt, hogy a vasút építési engedélyét ő adja ki s ezért lázas gyorsasággal dolgoztak a keres­kedelemügyi minisztériumban az építési tervek és költségek korrektúráján. A vasút koncesz­szionis­táinak, a Kereskedelmi Banknak, a bécsi Unionbanknak és az Agrárbanknak a képviseletében Lánczy Leó, a Kereske­delmi Bank elnöke és Minkus Jenő, a bécsi Unionbank vezérigazgatója és az Agrár­bank fő­részvényese valósággal törzsvendégei voltak a ke­reskedelemügyi minisztériumnak és órák hosszat is tárgyaltak a vasút ügyében Szterényi államtit­kárral és néha-néha Kossuth Ferenc kereskede­lemügyi miniszterrel. A három banknak azért fontos az építési engedély és a költségvetés kisür­getése, mert a vasút előmunkálati engedélyről szóló opciójuk­­ 1910 végén lejár. Ezt a ter­minust pedig nem várhatják be, mert ez rájuk nézve valósággal katasztrofális hatással lenne. Innen van tehát a dalmát vasút körüli nagy láz, mely teljesen leköti a kereskedelemügyi minisz­térium idejét. Nem akarjuk ezúttal a dalmát vasút körül történteket nagyon is részletezni de annyit máris megállapíthatunk, hogy a vasút ügyében tett eddigi lépéseket szigorú korrektúra alá kell venni. Három nagy pénzintézet: a Ke­reskedelmi Bank, az Agrárbank és a bécsi Unionbank az országon súlyos érmetszést akarna végezni. Az új kormánynak sürgős köteles­sége, hogy a nagy bankok eddigi ténykedését fö­lülvizsgálja és erélyesen oda hasson, hogy az or­szágot kétszáz vagy kétszázhúsz millióval jogtala­nul meg ne sarcolják. A nagy bankok ne lakmá­rozzanak az ország pénzéből. Ha a vasutat mégis ki kell építeni, ami elég nagy baj, akkor tegye ezt a kormány az államvasutak pénzéből, vagyis a vasutat csinálja meg saját számlájára, mert azt nem szabad megengedni, hogy bankok egy üzle­ten­­ ötven milliót keressenek. Egyszóval: tes­sék a dalmát vasutak aktáit fölülvizsgálni. Ugyebár, ehhez nem kell sok magyará­­zat. A „nemzeti" svindlerek telepiszkítot­ták az országot, mos jöjjenek a „darabon­tok" és takarítsák el az undorító piszkot. Kossuth és Szterényi egy jó csomó millió erejéig ki akarták az országot szolgáltatni a profit-éhes bankoknak, most jöjjön a „nemzetellenes" kormány és mentse meg az országot a bank­zsiványoktól, akiknek sorába most már Szterényi is belép vezéri sarzsival. A csabai határozat, Békéscsaba országgyűlési képviselője, dr. Pető Sándor, vasárnap beszámolót tartott egy nagyon látogatott népgyűlés keretében. Beszédében kifejtette a jövőben követendő el­járását, amely nagyjában az, hogy ő csak olyan kormányt fog támogatni, amely az ál­talános választójogot komolyan meg akarja valósí­tani. A nagy tetszéssel fogadott beszéd kapcsán a népgyűlés határozati javaslatot fogadott el; ebből kitűnik, hogy a csabai nép teljesen megundorodott a nemzeti küzdelmes svindli­től és most még kevésbé hajlandó fölülni a nyálforradalomnak, mint négy évvel ezelőtt. A határozat, amelyet a polgárságnak politi­kailag érettebb része országszerte magáévá tehetne, így szól: A békéscsabai választópolgárok 1910 január 30-án megtartott nyilvános népgyűlése, melyen az Országos Parasztpárt vidéki szervezetei is részt vettek, kijelenti, hogy a képviselőház többsé­géne­k azon határozatai, mely az ország népét a kormány ellen újból is az úgynevezett nemzeti el­lentállásra hívja föl, irányadónak el nem fogad­ni 3

Next