Népszava, 1910. február (38. évfolyam, 26–49. sz.)
1910-02-01 / 26. szám
1910 február 2. NÉPSZAVA parasztok, akiknek ugyanebben a vármegyében 3—5 holdjuk van, holdanként 3 korona 36 fillért fizetnek. (Nagy zaj. Gyalázat !) Más példa: Verőcében egy tizenhétezer holdas birtok fizetett 16.000 korona adót, vagyis holdanként 94 fillért. A pasztok itt átlagban 1 korona 33 fillér adót fizetnek. Gróf Wenckheimnak Doboz községben 6128 hold szántóföldje és 1125 hold erdeje van ; fizetett összesen 17.566 korona állami adót és 4206 korona községit. Állami adót fizet a község, a községnek hatezer embere átlag 2 korona tíz fillért, az uradalom meg 70 fillért, egy Széchenyi-uradalom negyvenhét fillért, a Gerlay-uradalom meg 46 fillért. (Gyalázat !) És ez így van az egész országban. Nem lehet semerre sem menni, hogy ezzel a mérhetetlen igazságtalansággal ne találkozzunk, ahol a grófoknak és cinkostársaiknak nagy panamáitól ne volna büdös a közigazgatás. Ha az államhatalom és a képviselőház, amely kiveti az adókat, nem a grófok kezében volna, hanem a munkások és a polgárok kezében, tűrné-e azt, lehetséges volna-e, hogy minden adóterhet a szegényekre bántsanak ? 1870-ben a miniszteri kimutatások a magyar föld jövedelmét 1031 millióra becsülték; az 1908-iki évi kimutatás 4091 milliót tüntet föl. A földadó 1870-ben 72 millió volt, 1908-ban meg 68 millió! Ha nem a nagy urak volnának a törvényhozásban, lehetséges volna-e, hogy a közterheket úgy osszák meg, hogy el lehessen mondani, hogy itt csak azok fizetnek adót, akiknek nincs semmijük sem és a nagy vagyonok urai semmi terhet sem viselnek ? Ezek mutatják, hogy elsőrangú fontosságú az arisztokráciára nézve az adópolitika, a földbirtok-, a vám-, még a munkásügyek dolga is, mert a munkások elnyomása, rabságban tartása a nagyobb profitot jelenti a számukra. Ezek a szempontok mutatják, hogy miért nem kell a grófoknak az általános választójog. A részeg kappan. Ezek a szempotok mutatnak arra, hogy abban a Tisza Istvánban, aki elég bornirt és elvakult, hogy a nép joga ellen harcbaszálljon, ebben a Tisza Istvánban, ebben a sokat gyalázott, becsmérelt emberben miért bizakodnak annyira. Négy esztendővel ezelőtt részeg kappannak nevezték, aki átkos és gonosz kezet emelt a magyar alkotmányra, akiről azt mondták, hogy az udvarnak és a császárnak a cselédje, akinek nem is két, de egész tucat politikai balkeze van — és most ez a Tisza István máról-holnapra a magyar politikusok ideálja lett. Miért ? Mert ez a geszti junker mintegy félőrült azt mondja, hogy nem tudja, mi legyen a politikai válságból, csak azt mondja, hogy választójog: nem, nem, nem! Ez tette a részeg kappant a nemzet bölcsévé! Az utolsó négy esztendőben a viszonyok kényszere alatt nem követhetett el politikai szamárságokat és az utolsó négy esztendőben, ugyancak a viszonyok kényszere alatt, nem az ő emberei panamáztak. Ez a két tény elegendő volt arra, hogy őt rehabilitálja és a nemzet bölcsévé léptesse elő. Én kicsi, jelentéktelen, fiatalember vagyok, de merem mondani, hogy tehetségtelenebb és bornírtabb ember nincs a magyar politikában, mint Tisza István. Csak azt mondja, hogy a választójog nem kell. Hát mi kell? Hogyan fogja majd Magyarország népe ezeket az óriási nagy terheket elviselni? Nincs vezényszó, nincs választójog, nincs bank, nincs vám, nincs semmi, csak Tisza István és csak Tisza társai vannak. De ez nem programm ! Ezzel csak gyalázatos bukás elé lehet vinni a nemzetet ! (Ügy van!) De azt mondom, hogy nagyobb hasznot a választójognak nem lehet hozni, mintha mögéje fölsorakoztatják azt a bornírtságot, elmaradottságot, amelynek gyűjtőneve: Tisza István! Az az ügy, amelyhez az egész főrendiház fölvonul, az az ügy a jövendő biztos küszöbén van. Ha politikai oktatásban Tisza Istvánt még részesíteni kell, ezt a politikai oktatást abban az öt hónapban kell megadni, amely a választójog parlamenti elintézéséig még előttünk van. Eddig nem tanulták meg, hogy a népnek jog kell. A szavainkból, az agitációnkból, az írásunkból nem tanulták meg. Nyilván nagy a szomjúságuk másfajta tanítás iránt. És ha ebben az elvakultságukban meg fognak maradni, akkor ezt az oktatást is meg fogják kapni. (Hosszas éljenzés és taps.) Kulturkép Biharból. Báron Ede elvtárs egy papírlapról a következő adatokat olvassa föl: A biharvármegyei közigazgatási bizottság karácsony előtti ülésén a következő hivatalos jelentéseket tették: Az iskolafelügyelő: A 213 községben látogatást tettem és az ott tapasztalt iskolai viszonyokról a következő jelentést teszem: 69 községben nincs iskola, 23 községben van ugyan iskola, de nincs tanutó, 48 községben az iskolák különféle járványok miatt zárva vannak, 27 községben a viszonyok rosszak és csak 46 községben kielégítők az iskolai viszonyok. A megyei főorvos: 23 községben a kanyaró uralkodik, 8 községben körvély (Krupp), 28 községben difteriisz, 16 községben bárányhimlő, 12 községben tifusz és 49 községben a legrosszabb egészségügyi állapotok vannak. Az élesdi járásban ezek a járványok állandóak. Nagybaróthon, Feketetóton, Lóron, Gonoron, Remecen, Csarnóházán, Bánlakon és Dánoson a halálozás már 15%. A megyei alispán már a belügyminisztériumhoz fordult nagyobb állami segélyezés miatt. A megyei főügyész: Én az összes megyei börtönöket és fogházakat megvizsgáltam. Az épületek hiánytalanok és egészségesek, a rabok a legjobb rendben vannak, börtönőrök és zárkák elegendőit. (Hosszas derültség. Nagy zaj.) Azután a következőket mondotta: Ezt a hivatalos jelentést abból a vármegyéből kaptuk, amelynek Tisza a legnagyobb földesura (Le vele!), ahol ő a legelső, ahol a hírhedt magyar szupremációról annyit beszélnek. Ezt a magyar szupremációt akarja föntartani és biztosítani Tisza. Mellette áll az egész dzsentrihad és ellene nincs senki, csak a munkáspárt, Magyarország egyetlen kulturpártja. Ha a magyar dzsentri, amely ezeket a viszonyokat föntartja, ilyen szupremációt akar, akkor a munkáspártnak kötelessége, hogy a grófok ellen küzdjön. (Ügy van!) Dr. Landler Jenő, a gyűlés elnöke utal arra, hogy a grófok grófjának, Tisza Istvánnak és a legnagyobb politikai gavallér-grófnak, Andrássynak, a miniszterségük alatt két komoly ténykedésük volt, amelynek osztálysorsosaik tapsoltak. Tisza István Nagyváradon megnyerte a nagy akadályversenyt, Andrássy meg az udvari bálon mint rókavadász vett részt. Most más sportra adták magukat. Az egyik az alsóházban, a másik a főrendi házban áll oda az általános választójog ellen folytatott küzdelem élére. És nincs egy osztály sem, amely tiltakoznék ez ellen a sport ellen. Csak a munkásosztály áll velük szemben és ennek kell megtennie a kötelességét. Petőfi Sándor mondotta 48-ban, amikor arról beszéltek, hogy a 12 pontot melyik bizottság tárgyalja, hogy „ha azt akarjuk hogy csak egy is megvalósuljon, tartsuk az utcán" A múmiák gazsága ellen egy terünk van csak : Ki az utcára ! Ezzel a népgyűlést bezárta. SZEMLE. BELFÖLD. A „nemzeti" kormány piszkított, a darabontok takarítsanak. A „P. N." írja vasárnapi számában a következőket : A dalmát vasút kiépítését az osztrák kormány egyre erősebben sürgeti a magyar kormánynál. A vasút kiépítését tudvalevően a koalíciós kormány a kiegyezésben vállalta. Hogy milyen könnyelműség volt ennek a vasútnak a kiépítését meg nem akadályozni, mely pusztán és kizárólag osztrák érdekek szolgálatában áll s Fiume forgalmát egyszerűen Triest felé tereli, arról most nem szólunk, de nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tényt, hogy milyen rémes ágozatába fog kerülni a vasút Magyarországnak. Beavatott forrás közli velünk, hogy már elkészültek a néhány hónap előtt benyújtott költségvetési tervezet korrektúrájával. Az első tervezet 250 millió koronában állapította meg az építési költségeket, míg az újabb számítások 220 millióban szabják meg a vasút építési költségeit. Ez a horribilis összeg már azért is fölháborító, mert annak idején, amikor a kiegyezési javaslatokkal együtt tárgyalták a dalmát vasút ügyét, a magyar kormány hetven-nyolcvan millióra tette a költségeket, nem is szólva arról, hogy 1875-ben ötven millió korona, Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minisztersége idején 70 millió koronában állapították meg a vasút építési költségeit. Pedig akkor elsőrangú vonalnak tervezték a vonalat, nem úgy, mint most, vicinálisnak. A differencia tehát nem sok, csupán 130—150 millió korona. A koalíciós kormánynak valóban nem lett volna sok, de az országnak súlyos áldozat A koalíciós kormány minden erőfeszítéssel azon volt, hogy a vasút építési engedélyét ő adja ki s ezért lázas gyorsasággal dolgoztak a kereskedelemügyi minisztériumban az építési tervek és költségek korrektúráján. A vasút konceszszionistáinak, a Kereskedelmi Banknak, a bécsi Unionbanknak és az Agrárbanknak a képviseletében Lánczy Leó, a Kereskedelmi Bank elnöke és Minkus Jenő, a bécsi Unionbank vezérigazgatója és az Agrárbank főrészvényese valósággal törzsvendégei voltak a kereskedelemügyi minisztériumnak és órák hosszat is tárgyaltak a vasút ügyében Szterényi államtitkárral és néha-néha Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterrel. A három banknak azért fontos az építési engedély és a költségvetés kisürgetése, mert a vasút előmunkálati engedélyről szóló opciójuk 1910 végén lejár. Ezt a terminust pedig nem várhatják be, mert ez rájuk nézve valósággal katasztrofális hatással lenne. Innen van tehát a dalmát vasút körüli nagy láz, mely teljesen leköti a kereskedelemügyi minisztérium idejét. Nem akarjuk ezúttal a dalmát vasút körül történteket nagyon is részletezni de annyit máris megállapíthatunk, hogy a vasút ügyében tett eddigi lépéseket szigorú korrektúra alá kell venni. Három nagy pénzintézet: a Kereskedelmi Bank, az Agrárbank és a bécsi Unionbank az országon súlyos érmetszést akarna végezni. Az új kormánynak sürgős kötelessége, hogy a nagy bankok eddigi ténykedését fölülvizsgálja és erélyesen oda hasson, hogy az országot kétszáz vagy kétszázhúsz millióval jogtalanul meg ne sarcolják. A nagy bankok ne lakmározzanak az ország pénzéből. Ha a vasutat mégis ki kell építeni, ami elég nagy baj, akkor tegye ezt a kormány az államvasutak pénzéből, vagyis a vasutat csinálja meg saját számlájára, mert azt nem szabad megengedni, hogy bankok egy üzleten ötven milliót keressenek. Egyszóval: tessék a dalmát vasutak aktáit fölülvizsgálni. Ugyebár, ehhez nem kell sok magyarázat. A „nemzeti" svindlerek telepiszkították az országot, mos jöjjenek a „darabontok" és takarítsák el az undorító piszkot. Kossuth és Szterényi egy jó csomó millió erejéig ki akarták az országot szolgáltatni a profit-éhes bankoknak, most jöjjön a „nemzetellenes" kormány és mentse meg az országot a bankzsiványoktól, akiknek sorába most már Szterényi is belép vezéri sarzsival. A csabai határozat, Békéscsaba országgyűlési képviselője, dr. Pető Sándor, vasárnap beszámolót tartott egy nagyon látogatott népgyűlés keretében. Beszédében kifejtette a jövőben követendő eljárását, amely nagyjában az, hogy ő csak olyan kormányt fog támogatni, amely az általános választójogot komolyan meg akarja valósítani. A nagy tetszéssel fogadott beszéd kapcsán a népgyűlés határozati javaslatot fogadott el; ebből kitűnik, hogy a csabai nép teljesen megundorodott a nemzeti küzdelmes svindlitől és most még kevésbé hajlandó fölülni a nyálforradalomnak, mint négy évvel ezelőtt. A határozat, amelyet a polgárságnak politikailag érettebb része országszerte magáévá tehetne, így szól: A békéscsabai választópolgárok 1910 január 30-án megtartott nyilvános népgyűlése, melyen az Országos Parasztpárt vidéki szervezetei is részt vettek, kijelenti, hogy a képviselőház többségének azon határozatai, mely az ország népét a kormány ellen újból is az úgynevezett nemzeti ellentállásra hívja föl, irányadónak el nem fogadni 3