Népszava, 1911. január (39. évfolyam, 1–26. sz.)
1911-01-01 / 1. szám
1911 január 4. - NÉPSZAVA Folytatni is lehetne e tanulságos listát, egyelőre azonban mutatóba ennyi is elég. Elismerjük és tudjuk, hogy a magyar iparvállalatok gyalázatos éhbéreket fizetnek, mindazonáltal célszerű volna e vállalatok munkabérlajstromát alaposan megvizsgálni, mert az aránytalanság j vagyon is kirívó és valószínű, hogy a munkabérek bejelentése körül vaskos visszaélések rejtőznek. Az Országos Pénztár adminisztratív ellenőrzése hálás talajra találhat a vállalati pénztárak ügykezelésében, ahol a munkáltatói visszaélések napirenden vannak. Rendkívül súlyosan nehezedik a pénztárak anyagi helyzetére a a munkáltatók járulékhátraléka. Közel 5 millió korona a munkáltatók járulékhátraléka az 1908. évi kerek számban 4 millió koronával szemben. Míg az 1909. évi összes járulékkivetés kerek számban 330.000 koronával, tehát csak 17%-kal emelkedett, addig a munkáltatók hátraléka 900.000 koronával, tehát 22 4°/0-kal volt nagyobb, mint az előző évben. Az összes 1909. évi járulékelőírás 246*\^-át a munkáltatók nem fizették be a zárszámadás lezártáig. A pénztárak tiszta összvagyonának kerek számban 8 millió koronának, 652 százalékát a munkáltatók svátraléka képezi, amely vagyonmérleg — a behajthatatlan tételeket számbavéve — eszerint tehát nem nagyon reális. A jelentés szerint a járulékhátralékok emelkedését elsősorban „a közigazgatási hatóságoknak a végrehajtások körül tanúsított erélytelensége okozta" — amely körülmény különben természetes is, mert Magyarországról lévén szó, ahol tudvalevőleg a közigazgatási hatóságok panamázásban és szocialistaüldözésben találják legfőbb feladatukat. A kerületi pénztárak kötelessége, hogy a legerélyesebb módon behajtsák a hátralékokat és hogy minden törvényes eszközzel kényszerítsék a munkáltatókat kötelezettségeik teljesítésére. Hallatlan botrány, hogy a munkáltatók a munkásoktól betegsegülyezési célra levont fillérekkel „támogatják" a hazai ipart, megtartják a munkások pénzét és ezáltal hátráltatják a munkásbiztosítás előrehaladását. E téren sürgős intézkedésekre van szükség , és ezért nagyon helyesebb és célszerűnek találjuk a tervezett reformokat, amelyek szerint külellenőri és végrehajtói pár perced, amikor eszedbe jut, hogy keserves is lehet az élet, azt akarom, hogy eszedbe jusson az édesanyád meg a két kicsinyünk, azt akarom, hogy sírj, a£t akarom, hogy ledobd magad a földre, hogy a padló kuszálja szét a hajadat, azt akaron?., hogy az én életemet is lásd, hogy láss én belém is, hogy milyen keserűség nekem az élet. Nem nyútlok hozzád, nyomorult, csak a subát se tépem le rólad, el sem válok, el sem eresztelek, itt maradok, ma kell elhűlni, itt maradsz és más leszel. Az asszony nagyot lélekzett, aztán hirtelen karba tette a kezét, azután olyan gyorsan, mintha láthatatlan valaki vezényelte volna, odament a férfi elé. — Szóval birkózunk. Hát birkóznunk. És én belőlem mégsem lesz megszökött feleség, engem nem tudsz elüldözni, sírni sean fogok. Én nem bánom. Erős volt a tekintete, a férfi nem bírta el, fölállt, körüljárta a szobát. Este öt óra jóval elmúlt már, künn még tűzött a nap és már kopogósan kezdett esni az eső. A férfi megállt a tükör előtt, végignézett magán és úgy, szinte magának, de a tükörbe mondta: — A karrieremet tettem tönkre érted, a jövőmet tettem tönkre . . . — Már hallottuk — vágott közbe az aszszony és kihívóan mosolygott. — Hatezer korona volt a hozományod . . . — és itt lélekzetet vett és sóhajtott, mint aki hosszú történetbe kezd. De az asszony kihasználta a helyzetet: — Hát így te győzöl. Neked többed volt. Tartozom vele? Hálával tartozom? Lovagias vagy és férfi vagy. Én hálátlan vagyok. Most megfordul a férj és recseg, ropog, bömböl a hangja: — Nyomorult vagy. Céda vagy. Az utolsó vagy. És most hirtelen csönd támadt. A vihar már paskolta a háztetőt és nagy csőszemeivel intézményt rendszeresítenek, részben a munkásbejelentések kellő ellenőrzésére és szorgalmazására, részben a munkáltatók járulékhátralékainak behajtására. A Pénztár anyagi helyzetének rendezése ügyében okos és egyedüli helyes álláspontra helyezkedett az Országos Pénztár közgyűlése, midőn újabb határozattal a hét napos járulékfizetés kötelezettségét elfogadta és reméljük, hogy az érdekeltségek nagy többségének két ízben megnyilatkozott határozatát még az Állami Hivatal közismert erőszakossága és hatalmi túlkapása is respektálni fogja. Ha az Állami Hivatal minden várakozás ellenére újabb akadályokat gördít e határozat megvalósítása elé, az Országos Pénztár saját felelősségének terhe alatt, autonóm joga alapján tegye kötelezővé a hétnapos járulék fizetését. Az Állami Hivatal rosszakaratú bürokráciája nem akaszthatja meg a munkásbiztosítás fokozódó szükségleteinek kielégítését. A vállalati pénztárak törvényellenes gazdálkodásának fokozottabb ellenőrzése is hozzájárul majd a Pénztár anyagi ügyeinek rendezéséhez, ami annál sürgősebb, mert a vagyoni erősödés alapján lehet csak kilátása a beteg munkásoknak legalább oly mértékű ellátásra, amelyet e rossz törvény biztosít számukra. A biztosítottak nem elégedhetnek meg a törvény minimális szolgáltatásával, joguk van a biztosítási ellátás fokozottabb emelését követelni az önkormányzattól, az Országos Pénztárnak pedig kötelessége a munkásság eme jogos követelésének érvényesülését minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni. Lapunk szűk tere nem engedi meg a jelentés egyéb részleteinek ismertetését, bár a munkásbiztosítás további fejlődése és a biztosított munkások érdekeinek védelme szükségessé tenné a Pénztár működésének legszélesebb alapú tárgyilagos bírálatát. Bírálatunk befejezéséül csak a következő megjegyzéseket fűzzük. Elismertük, hogy az Országos Pénztár működését rendkívüli körülmények is hátráltatták. Elsősorban a csapnivaló rossz törvény volt a legfőbb akadálya a munkásbiztosítás helyes irányba terelésének, másodsorban az Állami Hivatal okvetetlenkedése akadályozza meg a célszerű tevékenységet. Ezen akadályok fölismedörömbök az ablakon. Az asszony a zsebkendőjéhez kapott, de eszébe jutott, hogy nem szabad sírni. Dadogva mondta: — Miért ... mért... mondod ezt? A feleségednek ... a feleségednek mondod ? Hogyan lehet ilyent mondani? Én . .. én nem is tudtam ..., én nem is mertem arra gondolni, hogy az előbb is erre gondoltál... Hát ez vagyok én ? Hát ennyire tartasz ? Hát ezt mered hinni rólam? Hát ezt mered mondani rólam ? — Az vagy. Annak lenni lehet, megmondani nem lehet? Élesen, merészen, lesújtón, hangsúlyozottan röpültek a szavak. Most farkasszemet néztek egymással. Már a férfi is állta a tekintetet. Az asszony nem sírt. És a férfi mégegyszer mondta: — Az. Utolsó. Utolsó. — Ez már sok, — mondta az asszony — ezt már nem bírom ki. Ezt én sohasem mertem hinni. Az ablak felé ment. Már erősen zúgott a zivatar. — No, most végem — röpítette utána a férfi. — Ugorj. Csak lefelé. Ha annyira igaz az igazság. Nem ugrott le, visszapattant, már a karmaival és szemöldökrángatással beszélt: — Hát hogyan mered ezt hinni ? Hát ki mert neked ilyent mondani ? Azért, mert megmondtam, hogy menj el, hogy váljunk el, hogy ne kínozz, hogy nem állhatlak ki? Hát hogyan mered ezt mondani? Nem sirt, de a férj nem felelt a kérdésekre. Ő is kérdezett: — Mindjárt az ablaknak? Azt hitted, hogy utánad ugrom ? Azt hitted, hogy visszarántalak? Az kell, hogy ott legyek én is? Az kell, hogy én tudjam meg legutoljára? És ha mindjárt megtudom ? Nem elég, ha látom a sugdolódzást, halljam is? Nem elég, ha hal a résében, az Állami Hivatal nagyra nőtt szarvainak letörésével párhuzamosan az önkormányzat első testületének kötelessége ügyelni arra, hogy a külső akadályok ellenére a munkásbiztosítás szervei szabadon fejlődhessenek. A centralizáció, amely az erők összevonásával minden szervezet életképességét fokozza, nem egyértelmű a bürokratizmussal, mely a mozgékony hivatású szerveket lenyűgözi és a szabad fejlődést akadályozza. A munkásbiztosítás centralizációja az anyagi fejlődés, a vagyoni erősödés szolgálatában áll, célja a pénztárak teljesítőképességét fokozni, lehetővé tenni a beteg és balesetet szenvedett munkások legmesszebbmenő jogos igényeinek kielégítését. Ezzel kapcsolatban azonban a kerületi pénztárak működésében az önkormányzatot a biztosítottak ellátásában és az administrációban a legszélesebb alapon kell biztosítani, mert a biztosított munkások csak akkor részesülhetnek megfelelő biztosítási ellátásban, ha igényeik kielégítésében a velük érintkező helyi szerv mozgási szabadságát nem akadályozzák a bürokratizmus merev szempontjai. A két elv, az anyagi centralizáció és a működési önkormányzat minden nehézség nélkül egymás mellé állítható anélkül, hogy bármely szerv jogait csorbítanák, emellett a legfőbb tényező, a biztosított munkásság érdekei e rendszer keretében a legjobban érvényesülhetnek. Nagyon kevés a reményünk, hogy a kormány vagy a magyar agrárius parlament a megígért törvényrevízió alkalmával komolyan számol majd a munkásság jogos követeléseivel, azonban a rossz törvény keretén belül jóindulattal, az ügy iránti szeretettel az összes, a munkásbiztosítás szolgálatában álló tényezőknek minden eszközt meg kell ragadniok, hogy a munkásbiztosítás kérdését a biztosított munkások javára kezeljék. 3 Fővárosi előfizetőinket fölkérjük, hogy a lapkézbesítés elleni esetleges panaszaikat kösz ellenül a kiadóhivatalhoz (telefon S2—61) intézzék, mert a máshol leadott panaszok elintézéséért nem szavatolunk. A kiadóhivatal. lom, hogy találkozót adsz, ott is legyek ? Nem elég, ha látom, fényképet is adjak? — Hát te hiszed? Hát nemcsak fenyegetsz, nemcsak zsarolsz? El is hiszed? — El is hiszem. Tudom. Láttam. Ott voltam. Nemcsak a barátaim, az ellenségeim is. Nemcsak a hivatal, az egész világ. Most sírj. Nemcsak a neked valók, tacskók is, öregek is. Most már érted, miért nem ugrottam utánad ? Az asszony maga elé néz, belülről valami megrázkódtatja, szemben áll vele a férj, nem látja, de érzi annak a gúnyos szája szélét, most fölkapja a fejét és, már gyorsabban, odaszalad az ablakhoz, fölpattantja azt, de ekkorra már utoléri egy éles kérdés: — Még mielőtt elvégeznéd, nem vagy kíváncsi a többire? Már lármázott, süvített, zúgott, csattogott a zivatar. Az asszony az egyik kezével elengedte az ablak záróját, lehajtotta a fejét és csöndesen, akadozva, kíváncsian kérdezte: — A többire.... a többire ? Többire ? Van több is? Még ennél több is? Én elemésztem magamat . . . Aztán fölkapta a fejét, mert úgy érezte, hogy köny szökik a szemébe. Fölkapta a fejét és a szemébe nézett annak. — De hiszen egy betű, egy árva betű, egy szó sem, egy gondolat sem igaz az egészből*! Egy árva gondolat sem ! Honnan veszed ezt mind? Mire gondolsz? Kivel suttogtam én? Kinek adtam én találkozót? Kivel láthattak engem? Ez iszonyatos... Az egész világ... Ki az? Ki az? — A többi ez, ez a többi, hogy az én bőrömből csináltatod a ruháidat, az én verejtékem adja a gyémántjaidat, az én nappalaim szerzik meg az estéid gyönyörűségeit, az én pénzem, az én testem, az én agyam munkája teszi széppé a te testedet, én adok neked mindent, mindent ezen a világon — és én nem tudok bebizonyítani semmit, én nem