Népszava, 1911. március (39. évfolyam, 51–77. sz.)

1911-03-01 / 51. szám

XXILOS évfolyam. Budapest, 1911 március 1. szerda. 51. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: elsv évre 34.— kor. I negyed évre 6.— kor. fél évre 18.— kor. I egy hóra a.— kor. A „SZOCIALIZMUS"**! együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VHZ., Corm-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: Vm., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A császárért és a részvényesekért... A magyar hazaffúság fürgébb az osztráknál : az osztrák delegátus urak még mindig piszmognak, még mindig nem szavazták meg a haditengerészeti rendes és rendkívüli kiadásokat, ellenben a magyar delegáció kedden tüntető előzékenységgel, sőt lelkesedéssel fogadta el a haditengerészet költségvetését, sőt bizalmat is szavazott a haditengerészet vezetőségének. Nagyon természetes, hogy az osztrák delegáció nem engedi magát a hazafiúságversenyben a magyar áruktól legyűrni és szintén meg fogja szantani a diószörnyetegekre kért tömérdek millió. És a nép természetesen fizetni fog, ha belepusztul is. ... A magyar föld igavonó rabszolgája pedig keserves verejtékezése közben eltűnődik, hogy miért is kell a haditengerészet rendes költségein kívül még 312 millió koronát fizetnünk szörnyű nagy hadihajókért" Kiszámítja, hogy ebből a rengeteg összegből fejenként hat korona esik az ország lakosaira, a csecsszopó gyermekre csakúgy, mint a sarki koldusra; kiszámítja, hogy az öt gyermekkel megáldott családra negyvenkét korona jut ebből az új teherből és sóhajtva kérdi: kinek jó ez? és miből fizetjük? Ne busulj, proletár testvérem, kérges tenyerű kétkezi munkás , és ti se busuljátok, hivatalokban olcsón robotoló hivatalnokok, énen dolgozó néptanítók ! Ne búsuljatok, mert hasznos befektetés az a száztizenkét millió korona, amit elvesz tőlünk a felibénk rendelt Gondviselés. Ne búsuljatok, mert azt a tömérdek pénzt jó célra fordítják: a császár hatalmát növesztik meg vele. Szegény jó öreg császárunkat uralkodása elején kiszorították Olaszországból, kiszorították a német birodalomból; szegény kétfejű sasnak csúnyául megnyirbálták a szárnyát 1859-ben és 1866-ban.Most a népek véres verejtékével hegesztik a sebeit, növesztik a tollait. Elfoglalták az uralkodó család számára Boszniát, ami a monarchia népeinek — a véráldozatokat nem számítva — belekerült jó ezer millió koronájába. És a kétfejű sas vig életerőre kapott és csapkodja a szárnyait és éhesen vijjog: tovább! tovább! lejjebb a Balkánra ... Uj országokat kell hódítani, hogy mire a császár a végére ér dicsőséges pályafutásának, birodalma ne legyen kisebb, mint volt hatvan esztendővel ezelőtt. De az olasznak a szeme is ott van a Balkánon, ő is ott akar új földeket szerezni. Hát el kell készíteni a nagy hajókat, most csak 312 millió árát, aztán még többet, egyre többet, hogy majdan a nagy leszámolás napján, az Adria hullámai elnyelhessenek néhány tízezer harcost és néhány százmillió áruhajót... vagy olaszt, vagy osztrák-magyart, vagy ezt is, amazt is. Tegethoff admirális dicsősége lebeghet a császár szeme előtt, Tegethoffé, aki hitvány fahajókkal tette tönkre az olasz flottát és akinek utódja — így reméli kétfejű sas —, majd úszó acélvárosokk fogja a tengerfenékre sülyeszteni Olaszország tengeri erejét. És akkor meg lehet csinálni a trializmust, a Habsburgok hármas birodalmát, a balkáni délszláv vidékek egyesítésével. Proletár testvérem, ezért csak érdemes izzadnod, koplalnod és fizetned! ... És ha ez nem volna elég, ott van a másik cél: a „hazai ipar" érdeke. Nézd meg a tőzsdei árjegyző-lapot és szíved dobogjon hangosan a hazafiias örömtől, mert, ime, a Danubius-társaság részvényei rövid idő alatt 200 koronáról madnem négyszázra emelkedtek, a Ganz-gyáréi pedig 2800-ról 4200-ra. Legelső sort fartók a társaságok fogják a „hazai ipar"-ra eső hasznot bezsebelni és az eljövendő profitatok hatása már is mutatkozik: százezrekkel és milliókkal szökött fel a részvényesek vagyonának értéke. Igaz, hogy a munkás bérén nem fog megérteni a nagy aranyzápor, de nem is ez a fontos, hanem a „hazai ipar." Hát megszavazták a delegátus urak a haditengerészet rendes kiadásait és a rendkívüli 312 millióját is. Te, proletártestvérem, ezentúl még többet fogsz dolgozni és még kevesebbet fogsz enni; ha jó hazafi akarsz lenni, akkor pálinkát is többet kell fogyasztanod, mint eddig, mert a pénzügy fél ÁRQA M szadista, Victor Mubustin. Nyolc évvel ezelőtt, tavasszal kezdődött ez a történet. Sőt egész bizonyosan éppen azon az estén, amikor az öreg Lifévre gyógyszerész betért a kávéházba és olyan sokat mesélt az új bérleti szerződéséről. Ezen az estén már nagyon meleg volt, ez volt az első este, hogy a kávéház ajtaját is nyitva hagyták, végig lehetett látni az egész téren a pap kertjéig. Claire asszony, a Flore-kávéház tulajdonosnője, leült az asztalhoz Lefévreur mellé , és dominóztak. Ezen az estén tűnt föl először Péternek, a pincérnek, hogy milyen szép barna haja van gazdasszonyának, Clairenek. És ettől kezdve ott ragadt a szeme és nézte-nézte, hogy a barna haj mint ütközik ki a fehér nyakból és hogy ez a haj kékes árnyékot vet, amely eltűnik a gallér alatt. így kezdődön a hosszú Péter szerelme és tartott nyolc évig, egészen addig a porig. Szép, erős özvegyasszony volt Claire, a st.-quentini Flore-kávéház gazdája, akinek még sokan utánanéztek, ha végigment az utcán. De bármily barátságos volt is mindenkivel s helyrevaló kávésné létére bármily kedélyesen fogta is föl a vaskosabb tréfákat is, mégsem engedett senkit sem egészen közel magához, sőt még az sem volt bizonyos, hogy hajlandó lenne-e ujabb házasságra. Péter pincér volt a kávéházban, de a tálcákat is ő fényesítette. A házban lakott s így sok apró cseprő dolga akadt. .Ha a jószerencse kedvére járt s a szolgáló ágynak esett, akkor Péter hozzájutott ahhoz is, hogy a szép Claire asszony topánkáit tisztogassa. A szolgáló gyakran beteg volt. Szerencsére májrákban szenvedett s így Péterre ez a szerencse sűrün fölragyogott. Ilyenkor éjszakára magával vitte a szobájába Claire lábbelijét és nem egészen bizonyos, hogy ott titokban mit művelt azzal. Így ment ez nyolc évig. Péter talán megvallhatta volna szerelmét és ki tudja, mi történt volna akkor. De Claire asszony olyan különösen finom nő volt, a polgármesterrel is úgy beszélt, mint a magafajtájával. Sokszor elhatározta Péter, hogy ma már megmondja, de csak a határozatnál maradt — azután megint odaállt a sarokba, mosogatta a tálcákat és forgatta a szemeit. Már egész St.-Quentinban hite volt, hogy Péter, a hosszú pincér a Flore-kávéházban, milyen furcsán tudja a szemeit forgatni és nagyon sokan mentek oda csak azért, hogy ezt megnézzék. Egyszer nagyon nekirugaszkodott mégis. Nem tudja pontosan, hogy mikor, csak az bizonyos, hogy akkor volt az a vásár, amelyen a három trikós hölgy az „angyalok" névvel játszott a trapézen. Péter is kinn volt a vásáron és egy nagy vörös selyem zsebkendőt vett, hogy Clairenek adja ajándékba és hogy akkor, ha ég-föld összeszakad is, elmondja mindazt, ami a szivét nyomja. A zsebkendőn kép is volt. Krisztus menybemenetelét ábrázolta, amint a magasba száll, nagy bámulatára az apostoloknak, akik fenn maradtak és ijedten néznek utána; fönn azonban megnyílik az ég és az atyaisten lenéz fényes glóriájából és egy sereg kis angyal röpköd körülötte. Még egy másik szép kendő is volt a kereskedőnél. Ez a boldogságos szűz Mária szeplőtlen fogantatását ábrázolta és Péter sokáig habozott, hogy nem volna-e ez a kendő alkalmasabb szerelmi ajándéknak. Végül mégis csak a menybemenetelnél maradt. Ezen a napon már reggel óta reszketett az izgalomtól. Nem elég ez, hát éppen ezen a napon odajött a kávéházba a pap, egy vidám öreg úr, aki az ijedős Péterrel nagyon szeretett tréfát űzni. Most is kötődni kezdett szegénnyel, észrevette a kendő piros csücskét, amely kivillant Péter zsebéből, egyszerre kirántotta s a piros selyemcsoda ragyogva bontakozott ki mindenek legnagyobb gyönyörűségére. Képzelhetjük, mit művelt most a tréfás öreg pap, hogyan faggatta a szegény Pétert, hogy a babájának vette-e ezt a pompás ajándékot, vagy talán szép gazdasszonyának, aki iránt bűnös szerelemre gyulladt s most ezzel a menybemenetellel akarja meghódítani. Két évvel az eset után az orvos betért a kávéházba, hogy egy angolkeserűt lehajtson — és ekkor nagyon föltűnt neki a hosszú Péter. Nézte, nézte amint ide-oda lődörgött, azután magához intette, megszorongatta a keze csuklóját, fölfeszítette a szemehéjat, hogy megvizsgálhassa a szemefehérjét. Azután rázogatta, cirógatta a fejét, faggatta Pétert, hogy mi lelte, mondja csak meg őszintén, mi a baja, mert ha magába fojtja, ő issza meg a levét. De Péter konokul hallgatott és mind zárkózottabban bujt meg kuckójában. Az idő azonközben haladt, ujabb meg ujabb vendég Lapunk mai száma 16 oldal.