Népszava, 1911. szeptember (39. évfolyam, 207–232. sz.)

1911-09-01 / 207. szám

kem egy darab fából és rongyokból. Ez volt a társalgóm, akivel beszélgettem. — így éltünk négy esztendeig, azután a vá­rosba költözködtünk. Az apám azt mondta, hogy a falun nem tudunk megélni. Emlék­szem még, amikor elköltöztünk, apám beszö­gezte az ajtót és ablakot, mert nem volt zár rajtuk. Azután a zsákot, amelyben a vagyo­nunk és az ő szerszáma volt, földobta a kor­déra, engem is fölültetett és elköltöztünk az otthonunkból.­­ Amikor a legközelebbi faluhoz értünk és az első házakat láthattuk, az apám így szólt: „Eredj és keress munkát." Megzörgettem az ajtót és kiáltottam: „Itt az üstfoltozó !" Ha foltozni való volt, odavittem az apámnak. Amikor készen volt, visszavittem az emberek­nek és azok pénzt adtak nekem. Éjjel tanyá­kon aludtunk. — Egy ideig jól ment, különösen nyáron. A tél keserves idő volt nekünk. Valahol bé­reltünk egy kamrát és én munkát kerestem. Azután az apám inni kezdett és nagyon meg­vert, ha berugottan jött haza vagy bolondo­kat beszélt össze. Azután gyakran kiáltotta: „Fogd meg a fejem, mert leesik! " Mondtam neki, hogy jól oda van nőve, de nem hitte el nekem. Kezdtem észre venni, hogy meg­bolondult kissé. De egészen nem őrült meg soha. Tizenhét éves voltam, amikor meghalt. Tél elején útközben betegedett meg. Betegségének harmadik napján úgy láttam, hogy javul, nagyon jó színben van. Ekkor mondotta, hogy beszélni akar velem. „A kordét eladhatnád" — mondta — „negy­ven frankot kapsz érte. És a három kosár Nagy botrányok után a sajtószabadság elvének győzelmével végződött csütörtökön az újságírók közgyűlése, amelyet szerdán — ügyes trükkel — elnapoltak. Bár nem tartjuk mindenben kielégítőnek az újságíró­testület határozatát, el kell ismernünk, hogy a sok indítvány, javaslat, határozat között, amelyek ebben a tárgyban mostan­ság fölmerültek, ez a legtöbb részletre ki­terjeszkedő, legradikálisabb, leginkább ki­elégítő. A k­ét határozat, amelyet Purjesz Lajos főtitkár terjesztett elő s amelyet öt szó ellenében nagy szótöbbséggel fogadtak el, így hangzik: 1. A Budapesti Újságírók Egyesülete 19. augusztus 30-án és 31-én tartott rendkívüli közgyűlése kimondja, hogy a sajtószabadság törvényes biztosítására minden eszközt föl­használ. Kötelességévé teszi a sajtó azon mun­kásainak, akik parlamenti tagok, hogy teljes erejükkel állandóan munkálkodjanak a sajtó­szabadság intézményes­­biztosítása érdekében, szerszámot is add el. Azután menj haza. Tu­dod, hogy otthon, a faluban, megvan még a házunk és otthon mégis jobb, mint idegenben egyedül." — Nem tudtam megérteni, hogy miért be­szél velem igy, mert azt hittem, hogy meg­gyógyul. De nyomban lehanyatlott a feje és amikor a kezéhez nyúltam, már hideg volt. Meghalt tehát és én magamra maradtam. Őt eltemették és én meg cselédnek szegődtem el. És azután ? ... — Hat évig szolgáltam, mindig egyedül voltam, s­em kellett nekem senki. Egyszer jött valaki. És amikor ez elment, jött a másik. Meg voltam elégedve. A legényekben talál­tam minden örömömet. Azután elkergettek a szolgálatból. Ekkor jutott eszembe, hogy a falu végén van egy kis kunyhóm és az apám azt mondta : „Otthon mégis jobb". Mivel nem akartam idegenben és idegenek között lenni mindig, hazamentem.­­ A faluban kinevettek a hátam mögött és ujjal mutattak rám. És én mégis kihúztam a szögeket a ház ajtajából és ablakából és kinyitottam az ablakot, beengedtem a nap­sugarat és takarítottam, javítgattam. Most jól megy sorom. Hogy engem meglátogatnak, az én hibám? Hívom én őket? De el sem küld­tem őket. És ha öregedni kezdek, úgy sem megy már. — Az utóbbi szavak lemondóan hangzottak. De ha megkérdeztek volna, hogy boldog vagy boldogtalan-e, nem értette volna meg. Azzá lett, amivé tették és másképpen tenni nem tud. Ő, „a hosszú Alice". 20 Egyetlen komoly és életképes gondolat van az ügyefogyottan ravaszkodó Kossuth­párti nyilatkozatok sorában: az, amely a paktumihoz való visszatérést hirdeti és hozzájárul a mi régi követelésünkhöz: előbb a választójogi reform, azután az új kép­viselőházban dől majd el a véderőreform sorsa. Ezt hangoztatjuk mi az egész küzde­lem tartama alatt, sikerült erre az állás­pontra rávenni a Justh-pártot s most csat­lakozik hozzá a Kossuth-párt is. Egészen bizonyos, vagy egyáltalán nincs kibontako­zás ebből a válságból — még az erőszak útján sincs — vagy pedig ezen az úton van. Persze, a Kossuth-párti általános, egyenlő választójog útján nem, mert az mi változ­tatást sem idézne elő. Sem a parlament erejét nem növelné, sem szociális szerkezetét nem változtatná meg. De hogy a véderőreform helyére a parlamenti ta­nácskozásokban az általános, egyenlő és titkos választójogi törvényjavaslatnak kell jutnia — ez a parlamenti rend helyreállí­tásának és a kátyúba jutott szekér meg­mozdulásának egyetlen lehetséges föltétele. A véderőreform helyére jöjjön a választó­jogi reform — ezt a kibontakozás egyetlen útjának kénytelen elismerni a Kossuth­párt is. De mivel minden helyes állítására rádupláz tíz helytelennel és minden őszinte szót elcsavar tíz hazuggal, ugyanakkor, amikor ezt megállapítja és amikor ez­zel kimondja, hogy azért küzd a véd­erőreform ellen, hogy a választó­jogi reform jusson a helyére, kimondja egyúttal azt is, hogy nemzeti vív­mányokért küzd a véderőreform ellen. Pedig: a vezényszó-politika meghalt és annak számára ebben a parlamentben nincsen több föltámadás és kétes, hogy tesz-e az új parlamentben. Semmi­­setre sincsen joga a Kossuth-pártnak arra, hogy már ma bejelentse ennek a vezényszópolitikának a jövendő képvi­selőházban való folytatását. .Mert ki tudja, lesz-e ennek a mostani Kossuth-pártnak még csak hírmondója is az új képviselő­házban ? A választójogi reformból kikerülő képviselőház majd a saját természete és érdeke törvényeit fogja követni és amit tesz, azt majd a nép akaratából és nem öreg politikai hullák végrendelete vagy parancsa alapján fogja cselekedni. A Kossuth-párt nem tudja, hogy mit csinál­jon ebben a parlamentben, ne törje hát a fejét azon, mit csinál majd az új képviselő­ház. Igen rosszul leplezi a zavarát, ha nem a maga, hanem az utódja dolgaival törődik. A Kossuth-párt egész állásfoglalása, maga­tartása, határozatlansága arra vall, hogy a megalkuvó, harctól irtózó, erélytelen em­berek nem a maguk jószántából, hanem a viszonyok erejénél fogva rákényszerülnek a harcra. Ellenzéki párt ilyen időben, mint aminőben ma élünk, akarva-nem akarva kénytelen harcolni vagy legalább harcba indulni. Hogy ilyen pipogyán, félve, ennyire ellenmon­dásosan, jezsuita módon teszi azt, ezen meg lehet ismerni a kalks­burgi iskola szellemét. NÉPSZAV Rt. 1911 szeptember 3. BELFÖLD OQO Az ujságírók és a sajtószabadság. A kormánypártiak veresége. Minden sajtóorgánum és minden újságíró kö­telességévé teszi, hogy e nevezetes és legége­tőbb kérdés napirenden tartásához a maga erejével járuljon hozzá, a választmány hatá­rozata értelmében követeli a közgyűlés: aj A szabad kolportázs, a sajtótermékek min­den korlátozás nélkül való szabad terjesztését, a közigazgatási és kormányhatóságok minden, a terjesztést gátló vagy nehezítő intézkedésé­nek kizárását. bj Minden egyenlőtlen kormány- vagy ható­sági kedvezmény eltörlését a szállítás és áru­sítás terén. cj A hírlapok postai szállításának olcsóbbá tételét. dj A hirlapóvadék eltörlését. ej A sajtóvétségekre vonatkozó anyagi és alaki büntetőjogi rendelkezéseknek a sajtószabadság szellemében való revízióját. f) A rendőri nyomozás kizárását sajtó­ügyekben, gj Hivatalból üldözött sajtóvétségekben fel­mentés esetén a kincstárnak a védelem költ­ségeiben való marasztalását és kártérítésre kötelezését. A közgyűlés utasítja a választmányt, hogy az itt kifejtettek értelmében memorandummal forduljon a törvényhozáshoz. 2. A Budapesti Újságírók Egyesületének 1911 augusztus 30-án és 31-én tartott rend­kívüli közgyűlése a választmány határozata értelmében „A Nap" utcai árusítása jogának megvonásában, a pályaudvarokról való kitil­tásában politikai üldözést lát és ez eljárások alkalmából tiltakozik a gondolat szabad ter­jesztésének a sajtótörvénnyel ellenkező kor­látozása ellen és követeli a sérelmes intézke­dések hatályon kívül helyezését. Ez a javaslat megegyezés eredménye s a kormány csalosainak kívánságára nem tartalmazza kifejezetten a sajtószabadság néhány követelményét, többek között a hírhedt izgatási paragrafus törlésének kí­vánságát. Kunfi elvtárs, aki elsőnek szólott a javaslatokhoz, ki is fejtette ezt. Hogy az Újságíró Egyesület állásfoglalása ebben a kérdésben egyhangú lehessen, — úgymond — hozzájárul a határozati javaslat­hoz, noha az nem mindenben elégíti ki. Ne­vezetesen szükségesnek tartotta volna, hogy az Újságíró Egyesület nyíltan is ál­lást foglaljon az ügyészség és a bíró­ság függetlenítése, az esküdtszék demokra­tikus reformja és a büntető törvénykönyv iz­gatási szakaszainak eltörlése mellett. Miután azonban azt a biztosítást nyerte, hogy az el­fogadott javaslat ötödik pontját a választ­mány eképpen értelmezi és az országgyűléshez terjesztendő memorandumban ezeket a követe­léseket is föl fogja sorolni, ezzel a biztosítás­sal és ebben a szellemben elfogadja a javas­latot. Utána Benedek Árpád szólalt föl. A tegnapi közgyűlésen indítványozta, hogy a sajtósza­badság érdekében eddig történt eseményekről a világsajtót informálják. Az imponáló han­gulatra való tekintettel, mely a javaslat egy­hangú elfogadását biztosítja, hogy semmi za­varó momentum ne merüljön föl, indítványát visszavonja. A zajos közgyűlésnek ezzel vége is lett s a kormány néhány zsoldosát leszámítva, minden újságíró tanúságot tett arról, hogy a sajtó munkásai legalább ebben a kér­désben együtt éreznek a radikális, komoly demokráciával s példát adhatnak a meg­alkuvó demokrata politikusoknak. A képviselőház pénteki ülésén folytatja a véderőj­avaslat általános tárgyalását. A „tisztességes" vita. Valami Antal Géza nevű mankó a Ház csütörtöki ülésén szóhoz jutott és beszélt, beszélt, igen sokáig beszélt. Ez az Antal volt az, aki a véderő­vita első napjaiban — a Tisza-huszár mungók nevében — kijelentette, hogy a

Next