Népszava, 1911. október (39. évfolyam, 233–258. sz.)

1911-10-01 / 233. szám

1911 október 1. NÉPSZAVA tokat. Reméli, hogy a kormányra is be fog telje­sedni a bibliai mondás: megmérettél, könnyűnek találtattál, f­elmehetsz ! (Taps.) Határozati javas­latot terjeszt elő a magyar nyelv érvényesítése tárgyában. A javaslatot nem fogadja el. (Helyes­lés és éljenzés a baloldalon.) Ezután áttértek az interpellációkra. Kállay Tibor: Interpellációt intéz a pénzügy­miniszterhez Auffenbergnek, az új hadügyminisz­ternek a hadügyi túlkiadásokról tett nyilatkozata tárgyában. Auffenberg, aki nagyon közlékeny em­ber, a „Neue Freie Presserben úgy nyilatko­zott, hogy bizonyos hadügyi túlkiadások és hitel­túllépések remélhetők. Kérdi a pénzügyminisztert, Van-e tudomása erről a nyilatkozatról, mely tel­jesen ellentétben áll Schönaichnak a hadügyi de­legációban tett kijelentéseivel és amely teljesen fölforgatja a költségvetést. Van-e tudomása erről és micsoda álláspontot foglal el ellene? Az interpellációt kiadták a pénzügyminiszternek. Jaczkó Pál: A földmivelésügyi minisztert in­terpellálja az érmelléki és krasznamenti kisgazdák fölsegélyezése tárgyában. Désy Zoltán kérdi a pénzügyminisztert, mi az álláspontja az 1911. évi költségvetés átmeneti ki­adása első fejezetében megállapított rendkívüli közösügyi hitelre nézve és elsősorban a hadsereg fejlesztésére fölvett húsz millióból Magyarországra eső 7 millió 280 ezer korona fölhasználását ille­tőleg? Szándékozik-e az 1992. évi költségvetést olyan időben előterjeszteni, hogy annak tárgya­lása ez év végéig befejezhető legyen. Az interpellációt kiadják a pénzügyminiszternek. A képviselőház hétfőn, október 2-án tartja legközelebbi ülését, amelynek napirendjére hét név szerinti szavazás van kitűzve, azután kerülne sor a véderőreformra. — Kedden Bakó József beszél s október 4—9. szünet lesz. A szünet után Földes Béla, Mezőssy Béla, Polónyi Géza és a néppárti Huszár Ká­roly szólalnak föl a véderővitában. Ezenkívül napirenden marad a Tomasics-ügy is, amely­ben szintén több új interpelláció várható. Wesselényi Miklós báró koronaőr a választójog mellett. Szilágy megye tör­vényhatósági bizottsága, mint megírtuk, néhány nap előtt állást foglalt az obstruk­ció mellett. A megyegyűlésen fölszólalt Wesselényi Miklós báró koronaőr, akinek beszédéből közlünk egyes részleteket. A történelmi nemzetnek ez az ügy állásá­nál, mint származásánál fogva kifogásta­lan, tekintélyes tagja, akit talán Baross Jancsi sem mer lehazaárulózni, ugyanazt a méregkeverő radikális politikát hirdeti, amellyel Baross ijesztgetné az uralkodó­házat. A király és családja talán mégis jobban hisz a koronaőrnek, mint Baross Jánosnak, aki legfölebb a koronauradalmak parcellázásánál tehetne hasznos (tudniillik önmagának hasznos) szolgálatokat. Wesselényi helyesli a mai viszonyok között az obstrukciót, mert a most fönnálló választási törvényeink mellett könnyű szerrel akadnak olyan érdekcsoportok, amelyek osztrák érdekek javára ajánlván föl szolgálataikat, bécsi milliókkal, osztrák katonaság­gal, erőszakkal, terrorral, hivatalos presszióval, — szintén elég könnyű szerrel — olyan többségeket tudnak összehozni az ország házába, amelyekkel aztán Bécsnek akármit is megszavazhatnak. Éppen ezért új és egészen más választási törvé­nyek kellenek minekünk, még­pedig szabadelvű, demokratikus, egyenlő, általános választó és titkos szavazati joggal,­­ de államiságunk magyar jellegének föltétlen biztosításával. Ha egyenlő és általános lesz a választójog, ak­kor mondhatni, választó lesz az egész nemzet, már­pedig, még Bécsnek megszámlálhatatlan milliói sem képesek megvásárolni egy egész nemzetet. Titkosnak pedig azért kell lennie a szavazás­nak, mert éppen e titkosság által lesz lehetetlen mindenféle vesztegetés és azért, mert csak akkor fog fölszabadulhatni mostani lealázó állapotából sok olyan függő helyzetben lévő exisztencia, aki­ket a hivatalos presszió, gyakorta legjobb meg­győződésük ellenére szokott a szavazó­urnákhoz kényszeríteni. Csak akkor fogják ők is szabadon követhetni hazafias meggyőződésüket. A nemzet akaratának szabadon megnyilatkozha­tása hivatott kifejezője lesz az egész ország köz­véleményének, ez ellen aztán nincsen és nem lehet obstrukció. Ez egységes közvélemény hatalmas nyomása pedig előidézője leend a nemzet és ki­rály közötti kölcsönös egyetértésnek, melynek üd­vös bekövetkezését már olyan rég várjuk és kí­vánjuk. Ha meglesz a kölcsönös egyetértés, akkor annak is eljött ideje, hogy, ha úgy tetszik, a házszabá­lyok közmegnyugvásra, módosíthatók legyenek. De addig nem lehet elítélni ezt a mostani ob­strukciót, sőt inkább üdvözölni kell, mert hazafias missziót teljesít. Enélkül az obstrukció nélkül ez a mostani, felül­ről csinált többség már rég megszavazta volna és pedig megszavazta volna minden nemzeti vív­mány biztosítása nélkül ezt a napirendre tűzött véderőjavaslatot és megterhelte volna újra rop­pant vér- és pénzáldozatokkal ezt a már most is nehéz viszonyok között küzködő, szegény magyar nemzetet. Megszavazta volna pedig ez a híres többség, még híresebb vezérének saját szavait idézve: „minden gondolkozás nélkül", amint azt ő kifejezetten követelte is. A véderőjavaslat tárgyalását meg kell előzni az új választási törvényjavaslatnak, amely, ha szabad­elvű, demokratikus, egyenlő, általános és titkos szavazata lesz, akkor az ennek alapján megválasz­tandó képviselőház bizonyára hivatott kifejezője lesz a nemzet közvéleményének. Ez a közvéle­mény döntsön és határozzon aztán afölött, hogy hajlandó-e a nemzet, minden nemzeti vívmányok biztosítása nélkül is, újabb és terhesebb vér- és pénzáldozatok hozatalára. Így beszél a koronaőr a küzdő ellenzék, a küzdő nép, az egész ország felé és így beszél fölfelé is. Mennyivel szebb ez, mint a radikális politika denunciálása. A szilágymegyei határozat, nyilvánvalóan éppen Wesselényi miatt — nagyon fáj a kormánynak. Erre mutat a „Budapesti Tudósító" naiv jelentése: A nemzeti munkapárt klubjában kézről-kézre járt egy erdélyi politikus levele, amely Szilágy­megye közgyűléséhez igen érdekes kommentárt tartalmaz és részleteket közöl arról a széleskörű agitációról, melyet különösen a Justh-párti ellen­zék kifejtett, hogy az obstrukciót helyeslő hatá­rozatot tegyen lehetővé. Elöl járt e tekintetben Kemény Árpád báró, aki a megye összes köz­ségeit bejárta és például Zilahon három értekez­letet tartott, hogy az obstrukció helyeslése érdekében a többséget megnyerje. Élénk megütkö­zést keltett különösen az ellenzék határozati ja­vaslata, amelyet "Wesselényi Miklós báró koronaőr sajátkezűleg írt alá s amelynek érdemleges része a következőképpen hangzik: »Törvényhatósági bizottságunk üdvözölje fel­iratilag a küzdő ellenzéket, mely férfias kitartá­sával szerencsésen meg tudta eddig akadályozni a tervezett véderőjavaslat oktalanul súlyos, mond­hatni nemzetrontó vér- és pénzáldozatainak szolga­lelkű megszavazását." Igaz, hogy ez az indítvány nem került szavazás alá, mert Wesselényi báró és hívei látták, hogy szélső álláspontjuknak nem képesek többséget szerezni s igy megelégedtek azzal, hogy az ob­strukciót elitélő verseci átirat egyszerűen tudomá­sul vétessék (!), de maga az indítvány nyilvános­ságra jutott és mindenütt élénk megütközést kel­tett, mert alig volt még példa arra, hogy egy ma­gyar zászlósúr ennyire behódoljon a legszélsőbb poli­tikai irányzatnak és ilyen nyíltan helyeselje a parlamenti anarchiát. A „Bud. Tud." megint tudomásulvételről cseveg, pedig hát irratárba helyezés, más szóval elvetés volt a sorsa ama verseci átiratnak. De ez csak következetesség a félhivatalosnál. Az már azonban egyenesen kacagtató, hogy rossz néven veszi az ellenzék széleskörű agitációját. Persze, a kormány nem széles körben agitál, hanem szűk körben ter­rorizál és veszteget. Végül megállapítjuk az er­kölcsi rokonságot Baross János és a „Bud. Tud." között annak alapján, hogy ez is — nyilván Bécs gése hallatszik s egy remegő, forró ajak tapad bocsánatkérően az apáca kezére. — No, nem haragszom ... Jó, jó, minden rendben van, csak ne sirjon ! — vigasztalja szórakozottan s mig a keze simogatón szalad végig a könytől nedves arcon, tekintetével és minden figyelmével a sinek felé merevül. A vonat azonban késik még mindig s Theofila nővér arcát eltorzítja a türelmetlen­ség. Már ott szeretne ülni a robogó vonaton s minél távolabb lenni a nyirkosfalu, komor zárdaépülettől, amely — úgy képzeli, amint vissza-visszatekintget az állomás háta mögé — még a ködösen vaksötét decemberi estéből is feketén emelkedik ki ott, a városka végén. Dél óta zsibong a ritkán utazók izgatott­sága, vonatláza az idegeiben. Azaz, hogy ez nem is csak utiláz. Több ennél neki, aki ötödik éve, hogy ki se mozdulhatott a verő­fényen is hűvös, homályos klastromból. Csak az elfojtott, szorongva eltitkolt vágyak röppenhettek el innen, a szűk hálókamra katonásan kemény nyoszolyájáról, hogy a hajnali mise szavára ijedten térjenek vissza azok is. És akkor jött a mai déli . .. Óh, ő már reggel érezte, tudta, hogy ez a nap nem olyan lesz, mint a többi, az egyformaságban, fájdalmas szürkeségben elvesző másfélezer. Valami azt súgta — rejtelmesen, sokat igérően, hogy beledidergett a vágyakozástól a rórátén, imamormolás közben is — ez a nap más, egészen más fog lenni, mint a többi. Hogy miért, mi által, mi módon ? azt még nem tudta ak­kor. De kíváncsi se volt rá. Fatális hittel, megnyugvással csak várta, várta, hogy múl­jon, teljen az idő, hadd közelegjen el hozzá a megérzett, megálmodott Teljesülés. Az egész délelőttön át a karácsonyi vaká­cióra hazabocsátott leányokat készítették elő az útra. Tizenegy órakor levonultak az összes növendékek a városba, a déli vonathoz. Csak egy leányka maradt vissza, egy magyar kis­asszony, — borús, ok nélkül is szomorú és csöndes gyerek, — akit csak a nagy vaká­cióra szoktak volt hazavinni. Már itt-ott dél volt, a zárda, ha lehet, még jobban elcsöndesült, jobban megridegült é­s még mindig nem történt semmi. Theofila nővér azonban nem vesztette el reményét, lelkében és befelé még mindig derűs, vára­kozó és mosolygós volt. Ok, terv és cél nél­kül, de szinte mámoros aggyal jött-ment, ténfergett az üressé vált növendék­szobákban, amikor bánatos arccal, mély szomoruságú szemekkel elibebukkant a kis magyar leány, Márta s fáradtan, halk szóval jelentette: — A tisztelendő főnöknő kéreti Theofila nővért... A Theofila nővér arcát pirosra lobbantotta a lázas izgalom. Most, most! — gondolta. De mi, vájjon mi lesz az, ami az egyforma na­pok szürke tengeréből kiemeli, nevezetessé és ragyogóvá teszi ezt a napot? — tűnődött, ta­nakodott aztán. A főnöknő előtt állott már. Szelid alázat­tal, íves megroskadással hajlott meg előtte, de közben, a szeme szögletéből, kémlően ta­padt tekintete a főnöknő fonnyadt, sárgás­pergament arcára. Az az arc néma, semmit el nem áruló volt. Theofila nővér megijedt a titok­őrző komor arctól; most már megcsuk­lott a térde is s görnyedten várta a szót. A főnöknő arca megenyhült az alázatos töre­delmü meghajlásra s asztmás vontatottsággal kezdett szólani: — Kedves nővérem, nehéz és kényes meg­bízatás vár reá. Pár perccel előbb sürgönyt kaptam Magyarországról, a Márta szüleitől, amelyben kérnek, hogy kellő és gondos fel­ügyelet mellett tíz napra küldhessem haza leányukat. A dolog nem kedvem szerint való . . . De, viszont, a Márta szülei befolyá­sos, előkelő emberek. Egyházunknak minden­kor példás hűségű tagjai — szóval: nem le­het kitérnem a kérés elől. Megvallom: a kí­sérő személyének a megválasztása teszi leg­nehezebbé a dolgot. Szerzetünk ugyan számos e célra föltétlenül alkalmas nővérrel dicse­kedhetik az idősebbek közül, de ezekre nézve az utazás s a két heti elszakadás a klastrom szeretett falaitól: terhes és fájdalmas feladat. Viszont a fiatalabb nővérek nélkülözik a kellő tapasztalatot, ami a magukban való utazás­hoz okvetlenül szükséges . .. Szerencsére itt van ön, kedves Theofila nővér, aki fiatalsága dacára is rendelkezik a kellő és szükséges komolysággal, megfontoltsággal s igy szinte predesztinálva van erre a megbízatásra. Ma estére kell indulniok ... Az úton legyen ön óvatos, körültekintő. Márta ugyan csöndes leánynak látszik, szinte túlcsöndesnek, de éppen az ilyen természetű leányoknál kell resen lenni! ... Nagyon, nagyon vigyázzon, Theofila nővérem, reá. Szerzetünk jó hírnevet bíztam önre, amikor erre az útra kiszemel­tem. Isten és a Boldogságos Szűz vezéreljék önt, kedves nővérem ! . . . Igen, a Márta szü­leinél, a kastélyban, kápolna is van. Nem kell önnek figyelmébe ajánlanom, ugyebár, hogy nagy ünnepeink lesznek egy pár nap múlva?... * Theofila nővér zakatoló szívvel, lazzol szá­raz ajakkal hallgatta végig a főnöknő hossza­dalmas, körültekintő beszédét. A kezét a szí­vére szorította, hogy a torkáig fölható dobo­gást eltitkolja, arcizmaira, amelyeket diadal­mas mosolygás akart megrángatni, szg'nyu 3

Next