Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)

1912-01-30 / 25. szám

5 – 1912 január 31. „Nem nagy esetek" Biharból a f­őtisztelendő plébt&nos ur meg a tekintetes segédjegyzö N­P csendör­kézen, amikor „tanúképpen való kihallgatásuk elrendeli t&­tik." — Mi történhetik Biharban a munkással, a paraszttal?— H kakastollas az urt (Saját tudósítónktól. — Nagyvárad, január 29.) Két eset következik itt. Betyárságról van bennük szó, de miután a hírhedt Biharország a szülő­anyjuk, egyre növekvő fásultsággal és undorral számolunk be róluk. Az egyik esetet néhány nap múlva valamelyik nemzetiségi képviselő interpel­láció alakjában tudomására h­ozza a belügyminisz­ternek is s ezért sietünk .Jóelőre hozzáfűzni a másikat is, nehogy csakugy elkallódjék. Tisza István gróf szemétdombja körül az utóbbi időben a szolgabiróuralmat­­brutalitásában és erő­szakoskodásaiban jóval fölülmúlta a csendőr­garázdálkodás. Jellemző, hogy ugyanott, ahol a főispán torkaszakadtából kiabál a magyar-román béke mellett, olyan históriák eshetnek, amilyene­ket a Tribunában „A legsötétebb Mongolországból" cím alatt hoz nyilvánosságra Molnár György béli görögkatolikus plébános. Borzadva a déli csendőrség brutalitásától — úgymond — tudomására hozom a nagyközönség­nek és különösen a mi nemzetiségi képviselőink­nek azt a magában véve egyedülálló esetet és törvénytelenséget, amely fényesebben világítja a napnál, hogy mit kell nekünk elszenvednünk a hatóság képviselőitől. Még 1911 december 22-ére tanúnak voltam beidézve egy becsületsértési ügy­ben a tenkei járásbíróság elé. Pár nappal a tár­gyalás előtt találkoztam a főmagánvádlóval, aki így szólított meg: — Kérem tisztelendő urat, ne méltóztassék Ten­kére fáradni, mert bűnvádi följelentésemet vissza­vontam. — Jó, — feleltem neki — de vigyázzon, nehogy valami kellemetlenségünk legyen ebből kifolyóan. — Nem, nem! — szótt a vádló. Maga a jegyző úr kért föl indítványom visszavonására. Igy elváltunk egymástól. Most azután Vízke­reszt napján az*egyházi szokásainkhoz hiven, a víz megszentelése utá­n, a községbeli híveim há­zaiba mentem házs­zenteléseis végett két mi­nisztránssal. Éppen amikor kereszttel kezemben az egyik házban vol­tam, előttem terem­ egy kakas­tolla- csendőr és megszólít: — Tisztelendő uri Azonnal hagyjon föl a szen­teléssel és kövessen a községházához ! Kérdeztem: miért, feleletet azonban nem kaptam. — Jó! — mondottam. — Most nem követhetem, miután egyházam szolgálatában vagyok és nem szakíthatom félbe, annál is inkább, mert két urat egyszerre kiszolgálni nem vagyok képes. De ha teendőimet elvégzem, úgy délután 4—5 óra felé, akkor megjelenek az őrmester előtt. A csendőr elment, de alig múlt el egy félóra, éppen a község közepén voltam, amikor egy­szerre három csendőr került elém és fölhívtak újra, hogy kövessem őket. Én akkor sem enge­delmeskedtem, hanem megmondtam nekik, hogy amikor kereszttel a kezemben, hivatalos ornátus­ban vagyok felöltözve, politikai rendeletre való hivatkozással megtagadhatom az engedelmességet. Látva, hogy velem nem mennek sokra, meghara­gudtak és eltávoztak. Hivatalos működésemet be­fejezve, elmentem a községházára, ahol a nagyságos csendőrőrmester úr a lehető leg­gorombább módon beszélt hozzám, én pedig, miután láttam, hogy kivel van dolgom, engedtem basaskodni. A teljhatalmú basa látta, hogy igazolni tudom magamat, de azért mégis mindenáron elő akart vezettetni ; hiába hivatkoztam az 1423/126. B. 1910. szám­ú egyházi rendeletre, valamint hiába hivatkoztam a közoktatásügyi miniszter a 63.887/1910. számú rendeletére. A nagyságos ár süketté vált és még este 10 órakor is ott tar­tott. Ekkor érkezett meg a távirati válasz a tenkei járásbíróságtól, tudomására hozva, hogy nem kell megjelennem a tárgyaláson. Mint utólag értesültem a csendőrségnek is tu­domása volt a tárgyalás elmaradásáról már három nappal ezelőtt. Megkértem az aradi szentszéket, hogy a csendőrség ellen a szükséges lépéseket az illetékes hatóságoknál megtegye. Egyúttal pe­dig kértem­ nemzetiségi képviselőinket, interpel­láció alakjában az országgyűlés elé hozni. Ehhez hasonló a másik vád is, amelyik a szom­szédos magyarcsékei járásból való. Itt nem a plébánossal, hanem csak egy segédjegyzővel erő­szakoskodtak a csendőrök. Arnóczky József nyárlói segédjegyzőt Magyar­csékére idézték be tanúnak a járásbíróság elé egy becsületsértési perben még a múlt év december 23-án. Kegyetlen, rossz idő volt akkor. Hideg, ól­mos eső esett. Hajnali 3 órakor kellett volna el­indulni a segédjegyzőnek koromsötét erdőn ke­resztül a vasúti állomásig. Az egészsége forgott veszedelemben és inkább lemondott az útról. Erre a járásbíróság elrendelte elővezetését január 7-re. Az elővezetés megtörtént, még pedig olykép­pen, hogy előtte való napon este fél hét órakor két csendőr állított be a jegyzői lakásba és előmutat­ták az elővezettetésre szóló parancsot.­arnóczky József közben megvacsorált és elindult lakásába. A csendőrök mindenütt nyomon követték még a szobájába is. Itt a segédjegyző fölszólította a csendőröket, hogy távozzanak el, mire ők kijelen­tették, hogy a parancs parancs, egyedül nem hagyhatják vagy pedig, ha akarja, azonnal kö­vesse őket. Arnóczkynak a csendőrök előtt kel­lett lefeküdni. A csendőrök is kényelme­sen elhelyezkedtek a szobában, megvacso­ráltak és egy lámpa mellett egész éjjel beszélget­tek, ha nem beszélgettek, horkoltak. Reggel negyed 3 órakor fölköltötték a szerencsétlen tanút, ne­hogy elkéssenek s amikor már fölkelt, az őrmester úr lefeküdt, de szigorúan meghagyta a segéd­jegyzőnek, hogy keltse föl őket a 4 óra 20 perckor induló vonalhoz. A segédjegyző mindezt tűrte, csak már azt nem engedte meg, hogy har­madik osztályú fogolyjeggyel szállítsák el Magyarcsékére. Nagynehezen mégis sikerült rávenni a csendőröket, hogy menjenek a II. osztályon. A jegyet természetesen ő váltotta meg a csendőrök részére is. Útközben Arnóczky ki­jelentette, hogy amint megérkeznek, egy vendég­lőben meg fognak reggelizni. Ez ellen az őrmes­ter úr akkor a leghatározottabban tiltakozott Magyarcsékén nem volt kocsi az állomásnál és igy gyalog tették meg a több mint három­kilométeres utat. A nagyvendéglő előtt a szigorú őrmester úr csodálatosképpen megszólalt: — Nem mennénk be egy kis snapszra? — Más­hogyne mennénk? — mondotta a „fogoly". Örült, hogy ilyen módon reggelihez jut. Amikor még akarta, addig tiltotta a törvény. Nyolc órakor aztán véget ért a fogság, mert Rezey Gusztáv aljárasbiró sűrü bocsánatkérések közben átvette a csendőröktől a tanúnak beidézett segédjegyzőt. Fenyeget a Duna. Paksi emberek veszedelme. Hóviharok országszerte. Az utóbbi erős hidegek következtében né­hány nap előtt a Duna úgyszólván teljesen befagyott és már úgy látszott, hogy tavaszig nem is enged a jég. Közben azonban a meg­enyhült időjárás meggyöngítette a jégtáblák ellentállását úgy, hogy a fővárosban hétfőn reggel gyorsan megindult a jég. A fővárost nem fenyegeti semmi baj. A vidék több helyét azonban veszedelem fenyegeti. Különösen Paks és környéke az a hely, ahol bajok mutatkoznak. Pakson ugyanis — vasárnapi lapunkban már írtunk róla — szombat éjféltől kezdve vasárnap es­tig sűrű hó esett. A hó egyes helyeken fél­méter magas. A Duna vize az úgynevezett siknál és Gerjennél kilépett medréből és az egész sikot elborította. Mivel az újonnan be­állott hideg és hó erősen összefagyasztotta a Duna jegét a jégtorlasz elmozdítására egyelőre nincs kilátás. A paksi elöljáróság intézkedett, hogy elég föld álljon rendelkezésére, hogy a Dunára eső utakat eltorlaszolhassa. A víz áradása nagy veszedelembe sodorta egy csa­lád és néhány paksi napszámos életét is. Paks­sal átellenben van egy több katasztrális hold kiterjedésű sziget, amelyen fürdőt épí­tettek. A fürdő őrizetére a télen át Adám József paksi napszámos vállalkozott, aki a tél beálltával egész családjával átköl­tözött a szigetre. A Dunának áradása elvágta a sziget és Paks között az utat. Ádáméknak, úgy látszik, elfogyott az élelmiszerük, mert éktelen kiabálással kértek segítséget a paksi parton álló emberektől. Kovács István révész és két napszámosa ötven koronáért vállal­koztak, hogy áteveznek a szigetre. A fürdő tulajdonosa megadta nekik a pénzt és a legé­nyek nekivágtak a Danának. A szigetről azon­ban nem tudtak visszajönni, mert a jég úgy elvágta utjukat, hogy meg sem kísérelhették az átkelést. Most ők is a szigeten rekedtek, amelyet az a veszedelem fenyeget, hogy telje­sen víz alá kerül. A szerencsétleneken csak az újra beállott hideg segíthet, amely keménnyé fagyasztja a jeget, úgy, hogy rajta át elér­hetik a paksi partot. Ha azonban a hideg nem lesz tartós, akkor a szegény embereken aligha lehet segíteni. Az ország más részeiből nagy hóviharokat je­lentenek a híradások. Túl a Dunán, a Tiszántúl, a Felvidéken, de kü­lönösen az Alföldön a gazdákat öröm érte. Vasár­nap és hétfőn több helyen havazás volt. Kecske­méten és Kecskeméten túl az Alföldön öt-tíz cen­timéter vastagságú hóréteg borítja a szántófölde­ket. A vonat Kecskeméten tul óriási hómezőkön száguld végig. — Csongrádon az enyhe időt erős szélvihar és havazás váltotta föl. — Szek­szárdon vasárnap virradóra az enyhe idő hirtelen télire változott ismét; a hőmérő mélyen a fagypont alá sülyedt; vasárnap reggelre hózivatar támadt, amely egész nap tartott. A hó magassága közel fél méter. — Kiskunhalason va­sárnap hajnalban nagy eső volt, majd 7 órától kezdve nagy pelyhekben esett a hó estig. — Eper­jesen több napi egészen enyhe idő után vasárnap téliesre fordult az idő. — Keszthelyen az idő is­mét hidegre fordult; vasárnapra virradó éjjel óriási szélvihar dühöngött; a víz mindenütt be­fagyott. A Balaton partján —10 fok hideg van. — Baján hétfőn nagy havazás volt; a hideg —14 fokos. — Mátészalkán szombaton éjjel az idő ismét hidegre fordult; hétfő reggelig szélvihar dult és sűrűn esett a hó. — Hétfő dél óta Temes­várott erősen havazik. Itt írjuk meg, hogy Triesztben napok óta heves hóra dübörügött és a szél gyorsasága időnként percenként 20—100 kilométer is volt; a szabad kikötőben az orkán földhöz vágott egy teher­hordó munkást és ugyanekkor meglódított egy vagyont, a kerekek keresztülmentek a munkás fején. Gyilkolt a villamos. Három elgázolás egy napon. — Egy ha­lott, három sebesült. Mint Budapesten minden napon, vasárnapon is embervérrel öntözték a villamvasúti síne­ket. Nálunk kell a vér a sínnek, anélkül nincs közlekedés, anélkül befagynának a kerekek a vágányokba. Rettenetes emberpusztítás az, amit a pesti villamosok napszámra végeznek, borzalmas szitkok, átkok szállanak a villamos­társaságok vezetői felé,de hiába, ebben a város­ban az égető bajokon nem lehet segíteni. Apró, semmi reformokat csinálnak a tessék-lássék ked­­véért, megszámozzák a villamosokat, sárgára­barnára festik a külsejét, hogy elpalástolják a lényegi hibákat, amíg megmaradnak válto­zatlanul. A kocsik rosszak, rozogák, betegek, az alkalmazottak a legolcsóbb emberanyag­ból valók és mindig éhesek, ilyen körülmé­nyek között igazán természetes, hogy minden­nap történik valami borzalom, ami föl­dúlja a pesti lakos idegzetét. A társaságok nem akarnak segíteni a bajokon, kapzsi módon spórolnak, krajcároskodnak, de ez még érthető, hogy azonban a hatósá­gok nem lépnek közbe, nem kényszerítik a vállalatokat mentőkészülék alkalmazására, biztonsági intézkedésekre, sőt egyenesen tá­mogatják a rossz rendszert, az már fölhábo­rító. Hogy ez így lehetséges, azt a pesti em­ber birkatürelme magyarázza meg. Ameriká­ban például már régen rombolnának és lin­cselnének az utasok, ha olyan sűrűn, olyan rendszeresen gyilkolnának a közúti vasutak, mint minálunk. Mikor fog fölébredni a pesti közönség? A vasárnapi esetek alkalmasak arra, hogy ébresztőül szolgáljanak. Vasárnap három helyen okozott bajt a vil­lamoskocsi. A legtragikusabb az a baleset, amely este háromnegyed nyolc órakor történt az Erzsébet-körút és a Rákóczi-út sarkán a sétáló közönség százainak szeme láttára. Egy fiatal asszony, Reiner András szerető felesége tizenhét hónapos Dezső nevű fiacská­jával a karján az Emke-kávéház előtt át akart menni a körút túlsó oldalára. A sze­rencsétlen anya rálépett a sínre. Ebben a pil­lanatban jött a 322-es kocsi és föllökte. A gyermek a kerék alá került, amely agyon­zúzta; az asszony, akit félretolt a kocsi, csak könnyebben sebesült meg. A baleset miatt félóráig nem közlekedett a körút baloldalán a villamos. Ezer, meg ezer ember nézte végig borzalommal, miként vették ki a kis halottat a kerekek alól. Az elájult anyát a mentők a Rókus-kórházba vitték. V. Mihály kocsivezető ellen megindította a rendőrség az eljárást. * A másik villamosbaleset reggel történt a Lehel­ utcában. A Vár­vasút 19. számú kocsija elgázolta Pille István kocsivezetőt, akinek

Next