Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)
1912-01-31 / 26. szám
elvek leszűrődnek és egy közvélemény kialakul, ezt a kultuszkormány a megvalósításnál figyelembe fogja venni. Ezután dr. Bárdos Artúr az Új Színpad igazgatója tartotta meg előadását. Előrebocsátotta, hogy a jelen ankétet nem úgy fogja föl, hogy a meghívott előadók az új Nemzeti Színház fölépítésének szakszerűen architektonikus részéhez szóljanak hozzá, hanem úgy, hogy itt a színpad emberei a színpadról, annak jelenéről és fejlődési perspektíváiról mondjanak el egyet-mást. Ehhezképest a színpad fejlődését is ismerteti, a stilizáló színpadot, amely az előadó szerint legartisztikusabban a relief színpadon oldható meg. De a relief színpad nem jelent kis színpadot, sőt helyet kell hagyni a színpadon a legnagyobb technikai lehetőségeknek is. Ezeket Bárdos dr. a forgó színpadban látja. Az ideális színpad tehát szerinte a körhorizonttal ellátott relief színpad, amely forgószínpaddal van kombinálva. Ismertette a legújabb színháztípusokat, a két jövőbeli szélsőséget, az egészen kis intim színházat és a tömegek nagy színházát és az új nemzeti színház megoldásának legfőbb problémáját abban látja, hogy itt nem várható radikális megoldás. A nemzeti színház nem lehet sem egészen kicsiny, sem egészen nagy. Mindenesetre azonban — s ez előadásának fő tanulsága — a nézőteret a színpaddal együtt kell megoldani és amennyiben a pályázatot külön-külön írják ki a nézőtérre és a színpadra, ezt végzetesnek tartja az új Nemzeti Színház sikerültére nézve. Az ankét következő napja február 5-e, amikor is este hat órakor dr. Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház rendezője tartja meg előadását. Vendégeket szíveseit lát az egyesület. (*) Hermán Bang meghalt. Rövid távirat jelenti Kopenhágából, hogy Herman Bang, a hírneves dán író amerikai körútján meghalt. Bang éppen útban volt Kalifornia felé, egy felolvasó ciklus megtartására, amikor Ogdenben, Utah állam egyik városában váratlanul érte el a halál. Alig volt negyvenötéves és a Brandes hatására föllendült modern dán irodalom egyik legnagyobb erejű művelője volt. Elbeszéléseket, kritikai munkákat, verseket és regényeket irt. (*) Az első munkáshangverseny. A vasárnap, február 4-én, délelőtt VIH órakor tartandó munkáshangverseny egyre nagyobb jelentőségű eseménnyé fejlődik. Ez a hangverseny már csak azért is, mert első eset, hogyegyenesen munkások számára rendeznek zenekari hangversenyt egyedül álló jelenség nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Műsorát a világirodalom legszebb zeneműveiből válogatta össze Kun László igazgató, aki a zenekart dirigálja. A műsor első száma Goldmark „Tavaszi uvertür"-je. A tavaszébredés, a győzelmes szerelem, a diadalmas élet rajongó és szilaj himnusza : ez a tavaszi uvertür. — A„Szerenád" — a második szám — Mozart legnépszerűbb művei közé tartozik. Magán viseli a mester zsenijének minden jellemző sajátosságát. " Liszt Ferenc ,Hungária" című szimfonikus költeménye és Csajkovszky harmadik szimfóniája teszik teljessé a hangverseny műsorát A hangverseny előtt dr. Molnár Géza egyetemi tanár mond bevezetőt a zene jelentőségéről. A részletes tájékoztató és oktató műsort és magyarázatot Csáth Géza, a kiváló zenei író írta. Ezt mindenkinek ingyen fogják adni. A ruhatár használata is díjmentes. Negyvenfilléres jegyek a Népszava pénztárában igazolvány ellenében még kaphatók. (*) A Művészház (Művészeti egyesület) február 2-án nyitja meg ünnepélyesen Vl-ik csoportos kiállítását. WWY-RF-WR — • " .. NI.I . HÍRBÍC C 9C A paksi Robinsonok. Hattagú család a dunai zátonyon. — Nem szabad elhagyni a jószágot, inkább pusztuljanak el az emberek is. — Harminc sertés, egy apa, egy anya meg négy gyermek. (Kiküldött tudósítónktól. — Paks, 1912 január 30.) Crusoe Robinson történetét csaknem valamennyien ismerjük. Gyermekkorunkban sok izgalmas percet éltünk át, sokszor remegtünk az ismeretlen szigetre vetett Robinson életéért, akit a véletlen száműzött az emberek társadalmából. Most aztán, amikor az élet leráncigálta lábunkról a gyermekcipőt, úgy gondolunk a Robinson-történetre, mint egy brilliánsan kifundált mesére, amely nem történt meg soha. És ime, a lakatlan szigetek derűs-borus költészete egyszeriben valóra vált. Magyarország közepén, a Duna egyik zátonyán napok óta élet és halál között vergődik egy proletárcsalád, amelyet az élet hajótörése száműzött a keskeny földsávra. Ha Robinsonnak csak a magánnyal kellett megküzdenie, a paksi Robinsonok a munkássors kegyetlenségével viaskodnak. És ha alul maradnak, ha egy borús éjszakán szürke nyoszolyájukat betakarják a kristályos jégtáblák, akkor még azt se mondhatja senki, hogy előre nem látott szerencsétlenség érte őket. Nem. Ezek a száműzöttek e pillanatban atég tudnának megmenekülni, de nem tehetik. Nem hagyhatják sorsára a gazda jószágát és élniök vagy pusztulniok kell a sertésekkel, a lóval, tehénnel. Egy-két nap előtt érkezett hite annak, hogy a paksi zátony embereket tart magához láncoltan, akiket a zajló folyam árja nem enged a menekvés útjára. A zátony, amelyről mostanában annyi szó esik, körülbelül ötven esztendő előtt Paksnál bukkant elő a folyam közepéből. Senki se várta, csak ott termett. Akkor tudták meg, hogy van, amikor néhány halászbárka rászaladt a finom homokhegyre. Akkor még nem látszott ki a frízből, évek múltán, ha apadt a Duna, már látható volt a szürkés földsáv, ma pedig már csak áradások idején merül el. A hullámokból egymásra rakódott földréteg termékenynek bizonyult, vetni sem kellett beléje semmit: tavasszal önmagától kizöldült. Az így fölkínálkozó termőterületet most Sainek Sándor mérnök vallja a magáénak: neki zsendül az illatos fű, hogy széna, aztán arany váljék belőle. A mérnök igyekezett is kihasználni a kínálkozó jövedelemforrást és igy keletkezett aztán egész majorság a zátonyon. Deszkákból összetákolt vityilló, istállóhelyiségek; ez minden berendezkedése a kis oázisnak. Az istállókban harminc darab sertés, aztán ló, tehén — és Schön József mindenes a családjával. Ez a harminc néhány esztendős ember egyszemélyben királya is, koldusa is a lakatlan szigetnek. Harminc sertést, lovakat és tehenet kell ellátnia jól, hogy a családját legjobb esetben is rosszul eltarthassa. És ráadásul hat emberéletnek a kockára tevésével kell bizonyítania, hogy megérdemli a száraz falatot. A nélkülözéshez és a viszontagságokhoz hozzátörődött család a melegebb időkben csak bírta valahogy a sorsát, télen azonban pokol az élete. A hideg szél keresztül süvít a deszkaalkotáson és ideoda kapkodja a tűzhely lángját, amelybe dideregve bámul az asszony meg négy aprósága. Még azok is szánakozva beszélnek róluk, akiket megkérdeztem a zátonylakók állapota felől és akiknek maguknak is volna elég elsírnivalójuk. Schön Józsefékről az elmúlt hét végéig nemigen esett szó még Pakson sem. Pénteken reggel óta azonban tele van velük a környék. Ekkor történt, hogy a reggeli ködön keresztül emberi vonítás hallatszott a paksi partra. Valami bizonytalan hang volt: férfi, asszony és gyermekek siránkozása össze-vissza. A parton megdöbbenve állottak meg az emberek és azt hitték, hogy valaki megkísérlette azt az őrültséget, hogy a Duna vékony jegére merészkedett és belezuhant a vízbe. Később aztán, hogy fölszakadt a sűrű köd, a Schön-család tűnt föl a zátony szélén, amint segítségért rimánkodott. Az emberek tehetetlenül nézték az integető, kezet tördelő nyomorultakat, de nem volt, aki rámerészkedjék a jégre. Megvitték a hírt a mérnök-munkáltatónak és jelentették neki, hogy baj van odaát, tenni kellene valamit. A mérnök nem késlekedett, ötven korona jutalmat ígért azoknak, akik mernek vállalkozni a zátonyra való átkelésre. Ötven korona roppant pénz ilyenkor félidőben, hát akadt is négy vállalkozó. Az áldozatkész munkáltató ekkor elemózsiát vásárolt és átküldötte a cselédjeinek. Úgy van. Nem azt parancsolta, hogy hozzák át azonnal a hidegtől és vízáradástól ostromlott családot, hanem kenyeret küldött nekik, ami azt jelentette, hogy: egyetek, de a disznóimat ott ne hagyjátok ! A mentőakció meg is indult azonnal. Az expedíció tagjai: Kovács István, Sipos József, Orava Ferenc kötelet kötöttek a ladik oldalára, két erős deszkát, csáklyákat vetettek a ladikba és megindultak az ötven korona után. A ladik előtt utat törtek a jégbe és így lassan-lassan átvergődtek a zátonyig. A Schön-család a parton várta be őket, dideregve, kiéhezetten. Két nap óta nem eltek már, a legkisebb, a háromhónapos poronty az anya kiapadt emlőjéhez tapadt, a többi három gyerek kenyérért rikoltozott. Kaptak. De ha örültek annak, hogy ütött a szabadulás órája, hát ez az öröm hiábavaló volt. Amikor az expedíció visszaindult, nem volt egy hívó szavuk sem a szerencsétlenekhez: ezeknek maradniok kellett! A jószágot nem lehet egyedül hagyni, mert még baj élhetné ... A visszainduló emberek már nem használhatták a csónakot, mert a viziút utánuk csakhamar befagyott és egy-egy jégtábla is megmozdult. Munkába vették hát a magukkal vitt deszkákat. Ráfektették az egyik deszkát egy-egy szilárdabbnak látszó jégtömbre és végigmentek rajta. Aztán lefektették a másikat, vitték előre az elsőt — és így vergődtek át Paksra. Most, hogy utólag beszélek velük erről az útról, egyáltalán nem igen van bennük hajlandóság, hogy mégegyszer nekivágjanak a veszedelemnek. Robinsonék pedig megint egyedül tartózkodnak a zátonyon, amelynek kalibái a ködön keresztül csak elmosódottan látszanak a paksi partról. Egy-két napra ellátta őket az uruk jóságos szíve élelemmel. Hogy mi lesz, ha leér a fővárosból az áradás, ha a jégtáblák fölemelkednek és meg-megkocogtatják a vityilló falát, a hullámokba invitálván a hat szánandós teremtést, azzal senki sem törődik. Csak jósolgatásokkal bírják az emberek . ,.Baj lesz, ott vesznek !" . . . Ám a mérnök úr bizonyosan megkapja az Állatvédő Egyesület díszoklevelét, amiért olyan meghatóan vigyáz az oktalan barmokra. A műsor nagy úr, de a csendőr nagyobb ttr. Még mindig arról a vármegyéről szól a nóta, amelyben a legkomiszabbak a közegészségügy viszonyai, legdüledezőbbek az iskolák, legféktelenebbek a dzsentrik, legnagyobb legények a szolgabirák és legbrutálisabbak a csendőrök. Biharról szól a történet. Arról a vármegyéről, amelyből két csinos kis nem ügy esetet közöltünk éppen a keddi lapunkban is. Nem nagy eset ez sem, amelyik itt következik. Csak Belényes négy rendőrét megvádolhatták azzal, hogy azért razziáztak, hogy gyerek leányt keríthessenek maguknak és csak a járásnak a főszolgabíró után legnagyobb urai, a csendőrök letartóztatták a rendőröket. Ez is lehet, de mennyire lehet! Olyan eset ez, amelynek a megírása már csak azért is fontos, hogy megtanulhassa a rendőr: milyen komisz történet eshetik abból, ha a hatóság, például a csendőr is, túlbuzgó, buta, brutális, a hatalmával visszaélő. Az ország meg megláthatja és megítélheti, milyen sora eshetik csendőrkézen a munkásnak, a parasztnak, ha már a rendőrrel is igy bánnak! A Népszava nagyváradi tudósítója telefonozza : Január 25-én éjjel a belényesi rendőrök az utcán elfogták Sz. Mária nevű tizenhatesztendős leányt és csavargás miatt a községházára vitték. Itt négy rendőr: Mikó Péter, Mikó Sándor, Stán Grácia és Kozma Mihály állítólag nemi merényletet akartak (állítólag csak akartak) elkövetni a leány ellen. A rendőrök a leányt másnap elbocsátották a községházáról. Az ügy — hogy-hogynem — tudomására jutott a csendőrségnek és 26-án reggel 8 órakor beállított a rendőrökhöz Ambrus csendőrőrmester, ennek az egész históriának a főhőse és azt mondta Goldhammer Ede rendőrbiztosnak (aki a rendőrségnél 35 éve szolgál már), hogy adja át a rendőrlegénységet — talán tizenöten vannak összesen—. Goldhammer azt mondta erre, hogy legfölebb csak a felét adhatja át, mert a rendőrlegénység másik fele szolgálatban van. NÉPSZAVA 1912 január 28.