Népszava, 1912. február (40. évfolyam, 27–51. sz.)

1912-02-01 / 27. szám

1912 február 1. NÉPSZAVA párt föltétele a béke ellenében. Kacagni kell azon, hogy milyen képtelen naívsá­gokkal óvják odaát a kormány tekintélyét. Ők azt tartják, a béketárgyalás gyöngesé­get jelent, a tájékozódás csak udvariassá­got. Igen jól mondta ma egy kormány­párti politikus, akinek bizonyára nagyon megfeküdte a gyomrát ez a komédia. — A kibontakozás csakis a választó­jog alapján képzelhető. A többi, ami itt most a nyílt színen folyik, nem egyéb szemfényvesztésnél. A lényeg, a megoldás a választójog kérdésében nyug­szik. Megengedem, a kormány részéről jó taktika lehet, hogy a dolgoknak ezt a lényegét mindenféle függöny mellé ve­ti, de ez a dolgon mit sem változtat. Én egyébként nem értem, miért kell ezt a dol­got annyira elburkolni; végre is, a kor­mánynak magának is programmja a vá­lasztójog és így nincs azon mit szégyellenie, ha ebben a kérdésben megegyezésre kell jutnia azzal a párttal, amely olyan kitar­tóan küzd a demokratikus választójogért. Hogy a komédia teljesebb legyen, a munkapárton újabban fölvetették a párt­közi értekezlet gondolatát. Nem lehessen tudni, vájjon mit remélnek ettől az érte­kezlettől, nem is fontos, mert az ellenzé­ken egyáltalán nem látják szükségét egy ilyen vegyes tanácskozásnak. Az ellenzék­nek valamennyi pártja megmondta, mit akar; megmondta a parlament nyílt színe előtt, nem áll módjában tehát zárt ajtók mögött sem mást mondani. A mangók ide­oda kapkodnak, egyik rossz ötlet kergeti a másikat, a fejük már régen nincs a he­lyén és ezt az állapotot ők úgy nevezik, hogy „teljes harckészség." Ami pedig Khuent illeti, ő úgy látszik, még mindig nem határozott arról, várjon megkezdje-e az ellenzék vezetőinél a „tájékozó" kör­utat. Keddre beígérte a látogatását Kos­suthnak: nem ment, szerdám megint be­ígérte : megint nem ment. Most úgy hall­juk, csütörtökön sem megy, hanem majd csak pénteken megy. A komédiában már napok óta fölhúzták a függönyt és a fő­szereplő még mindig az öltözőben masz­kírozza magát. Az ellenzék készülődik a harcra. — Legközelebb új agitációs körútra in­dulok az általános, egyenlő, titkos választó­jog érdekében — mondta ma Justh Gyula. Azt hiszem azonban, nem kell már sokat agitálni, legfölebb márciusig! Lehetetlen állapot, hogy a parlament akarja meg­akadályozni a nép­jogok kiterjesztését. Hiábavaló minden erőlködés,TM— a nagy reformot nem fogják útjában föltartóztatni. Szerdán este pártvacsorára gyűltek össze a párt tagjai — a pártonkívüliek részéről Polónyi és Maczky volt ott —, beszédek nem hangzottak el, de Justh Gyula — egy újságíró előtt — így foglalhatta össze a kialakult hangulatot: — Nem kellett itt kérem hivatalos be­széd vagy határozat. Küzdeni fogunk meg­feszített erővel az általános, egyenlő, tit­kos választójogért. Igy érez a pártnak minden tagja és készül a harcra. A pártonkivüliek keddi értekezlete a po­litikai helyzettel és ezzel kapcsolatosan a véderőjavaslat és választójog kérdésével foglalkozott. Az értekezlet megállapodásai a következőkben foglalhatók össze: 1. A pártonkívüli negyvennyolcasok foly­tatják a harcot a véderőjavaslat ellen és a választójogi elsőbbség álláspontjára helyez­kednek. 2. A pártonkívüli negyvennyolcasok nem tekintik a választójogot olyan tárgynak, amelyet a kormány mint engedményt ajánlhatna föl. Nem tekintik pedig azért, mert a választójog reformja a kormány programmjának egyik sarkalatos pontja, amelyet annál inkább is meg kell még a most folyó esztendőben oldania, mert különben 1913. január 1-től fogva a választók száma Magyarországon, az új adótör­vényeknek ekkorra rendelt életbe­léptetése miatt, a cenzussal vonatkozásban csökken. 3. A pártonkívüli negyvennyolcasok min­den vonatkozásban intézményes biztosíté­kokat kivonnak és egyszerű ígéreteket vagy kijelentéseket nem fogadnak el. Erről az állásfoglalásról a pártonkívüliek szerdán értesítették Justh Gyulát és Kos­suthot. A Kossuth-párt félhivatalos kőnyo­matosa útján adja hírül, hogy érdeklődés­sel várja Khuen miniszterelnöknek a véd­erőreform folytatólagos tárgyalásának első napjára kilátásba helyezett beszédét, mert ettől teszi függővé további magatartá­sát, amely természetesen az eddigitől nem lehet eltérő akkor, ha az or­szág nem nyer teljes biztosítékot azon minimális nemzeti követelések meg­valósulására nézve, amelyeket a párt a véderőreformmal kapcsolatosan fölállított. Megcáfolták egyes esti lapoknak azt a köz­lését, hogy a párt vezetőség tagjai Kossuth Ferenc lakásán értekezletet tartottak volna. Ennek semmi szüksége föl nem merült. Épp olyan téves az a híresztelés is, mintha miniszterelnök a délután folyamán meg­látogatta volna Kossuth Ferencet. a vo­lt képviselőház csütörtöki ülésén az „ Adria" tengerhajózási társasággal kötött szerződést tárgyalják. Barkóczy elcsapatása nagyon fáj a nép­pártnak. Külön pártértekezletet is rendezett miatta, amelyen főként a kultuszminiszter­nek, a volt néppárti Zichy grófnak támad­tak neki a még mindig néppárti Zichy gróf, az Aladár, Molnár János, Szmrecsányi György és Huszár Károly. A fölszólalók nemcsak hogy védelmükbe vették Barkóczy iskolát korrumpáló, stréber és renegát tanár­ságot nevelő munkáját, hanem Barkóczy bu­kását a „keresztény-nemzeti iskolapolitika" bukásának is minősítették, azaz: „a keresz­tény-nemzeti iskolapolitikáról" maguk is­merték el, hogy az a korrupcióterjesztő, strébernevelő, tanárságot lealjasító polit e­tika. Zichy Jánost, a minisztert, akinek már régen meg kellett volna szüntetnie ezt a Barkóczy-féle kongregációs garáz­dálkodást, Zichy Aladár, a pártelnök is renegát katolikusnak nyilvánította, mert teljesítette ezt az elemi kötelességet, amely annyira kötelesség, hogy már dicsé­ret sem jár a teljesítéséért, nemhogy még a szidalom jogosságáról lehetne beszélni is. A fölszólalók különben parlamenten kívüli akcióval fenyegetődznek: a népszö­vetségbe bolondított papszamaraknak tehát még egy blanketta aláírásával kell majd megerőltetniök csekély irnitudásukat. A papot tilos világi törvényszék elé állí­tani, ezt mondja ki a legújabb pápai rende­let, amely hasonló eredménnyel mondhatná ki azt is, hogy a földnek tilos a nap körül forogni. Erről a rendeletről, amelyről több ízben írt már a Népszava, most az a hír ér­kezik, hogy Fischer Colbrie Ágost kassai megyéspüspök most kiadott XIII. számú pász­torlevelében az egyházmegye papjai és hívei részére kihirdette. Hogy joga volt-e a püspöknek királyi jóváhagyás nélkül ezt a pökhendi és minden állami törvényke­zést megalázó rendeletet kihirdetni, azt most nem firtatjuk. Megelégszünk annak a kon­statálásával, hogy a csendőr és rendőr Ma­gyarországon, — sőt a kassai egyházmegyé­ben is — ezentúl is elő fogja állítani a papot, ha vizsgálóbírói végzés parancsolja. Az egy­házi átok pedig? . . . Ugyan, ki bánja azt ma már? A jogászegylet február hó 3-án, szombaton este 1­s6 órakor az ügyvédi kamara dísztermében teljes ülést tart. Az ülésen folytatni fudják a vá­lasztójog kérdéséről megindult vitát. Felszólalásra eddig a következők jelentkeztek: Réz Mihály eper­ ­ legényt, aki miatt az ő lányuk annyit szen­ved, aki miatt Nagyiván Péter olyan boldog­talan. Sára pedig egy este átsurrant a tanyai bá­bához és azt mondta neki: — Nagyon megfizetem Zsófi nénémet, ha segít rajtam. — Mi bajod, Sára lányom? — Más állapotban vagyok vagy négy hó­nap óta. Ha el nem pusztítja a gyereket, én a kútba ugrom. Zsófi nénémet már egyszer-kétszer lecsuk­ták a gyerek pusztításért és Zsófi néném na­gyon megijedt. — Hamarabb jöttél volna ! Én már nem birok vele. Ha magad is belepusztulsz, engem megint becsukat az a gazember doktor. Most már csak hordozd ki azt a gyereket. — Agyonüt édesapám, ha észreveszi. — Ne vegye észre. Kösd le a hasad, majd csinálok én kötőt. Zsófi néni előtt az ilyesmi nem volt újság. Még csak arra se volt kíváncsi, hogy ki lehet a gyerek apja. Tudta, hogy a fiatalok közt könnyen megeshetik az ilyes bolondság és vigasztalta a leányt, hogy ne kerítsen neki nagy feneket, hiszen ez is így járt, az is úgy, aztán meg a Pajkos-lány, aki a béresüknek volt a szeretője . .. A Sára lelke összefacsarodott a saját szé­gyenétől. Undorral gondolt a vétkére, arra a ködös, álmos hajnalra, amikor Nagyiván Pé­ter istállószagú testét a magáéhoz szorította és a Kovács-gyereket látta maga előtt. Mi lesz vele? Mindegy, akármi. A Kovács-gyerek szegény lett, hátha így még elveheti őt, a megesett gazdalányt. A szegénység meg a zabi gyerek egyforma szégyen. Várt, várt Sára és egyre nehezebben rejte­gette a szégyenét, a szíve alatt mozgó kis fattyat, akit szeretne megfojtani a legelső pil­lanatban éppen úgy, mint az apját, ezt a nyomorék, kaila béreslegényt, akit ha meg­lát, elfogja az undor, a hányás, a szédülés. Éppen takarás volt. A Sajtos-familia min­den tagja kint volt a sarlón. Maga Sajtos Gábor is ott izzadt a legény fiával, meg a bé­resével. A beteges lányt arra fogták, hogy a kaszások után kötözgesse a kévéket. Sára na­gyon rosszul volt, de az apja kizavarta az ágyból. Összeveszett a takaróival, elzavarta őket, meg akarta mutatni, hogy letakar maga a házanépével. — Gyertek dolgozni! Engem nem nyúznak meg ezek a bitang parasztok, ezek a szocilis­ták. Sára majd fekhet télen, ha nem lesz dolog. És a lekötözött hasú lány ott hajlongott, izzadt a forró tarlón. Egyszerre csak rettentő fájdalom fogta el, leesett a búzakévére. Azt hitték, hogy pihen. Amikor hozzámentek a nagy nyögésre, a zizegő búza csupa vér volt alatta. Sára a tarlón gyereket szült. A fiatal Gábor annyira dühbe jött a szé­gyentől, hogy bele akarta vágni a kaszáját a kévén fetrengő lányba, de Nagyiván Péter rettenetes erővel kapta meg a karját. Dula­kodtak is, de ekkora már ott volt Sajtos Gá­bor, az apa. Szétválasztotta őket. — Most nem érünk rá! Hozz Péter kocsist, aztán vigyétek a tanyába mindenestül. Sajtosokat majd megölte a szégyen, ami egy nap alatt hét hüllő-földet bejárt. Nagyiván Péter reszketett a saját bűnétől, meg attól a gondolattól, hogy most kirúgják a tanyából, mert Sára bevallja, hogy ő a bűnös. Aztán az a kis poronty is roppant h­asonlít hozzá. Nyo­mott homlokú, lapos orrú elkínzott vörös­fekete teremtés. Egy szikra Sajtos sincs benne. Nagyiván ivadék az egész. Látta, amikor a kocsin a tanyába cipelték. Még az ő keze is véres lett, a Sára vére száradt rá. Sára bevallotta a bűnét. A bátyja arra ké­szült, hogy Kovács Lacit megbicskázza a leg­első találkozáskor. Amikor megtudta, hogy Nagyiván Péter a bűnös, rá akart rohanni, de az apja hátralökte. Sajtos Gábor nagyaka­ratú, komoly ember volt. — Most nem érünk rá, most dolgozni kell. De ez nem is tartozik rád, Gábor. Péter má­tól fogva nem kap fizetést, nem lesz béres, hanem majd elveszi , a lányt. Muszáj neki, ha csúffá tette. Én is csúffá aka­rom tenni ezt a lányt, mert megérdemli. Hozzáadom a volt kéresemhez. Most pedig vágd azt a rendet, Péter fiam, de vágd ám, mert ha én megharagszom, hamar a hasad­nak eresztem a kaszát. Láss a dolgod után, fiam! Nagyiván Péter nem igen látott semmit, amit hallott, azt megértette. A torka össze­szorult és mint az igába fogott ökör nagy igyekezettel húzta, majdnem megszakadásig húzta a Sajtosék igáját. * O

Next