Népszava, 1912. március (40. évfolyam, 52–78. sz.)
1912-03-01 / 52. szám
2 nevethet az ilyen beszéden és mindjárt tudja, hogy itt csak csalásról és becsapásról lehet szó. Ugyanis azt még az iskolásgyermekek sem hiszik el, hogy valamely törvény érvényességét házhatározattal korlátozni vagy csak módosítani is lehessen. Törvényt csak törvénnyel lehet módosítani és megváltoztatni vagy értelmezni. Az tehát egészen bizonyos, hogy amiben a grófi kerítők és alkalomcsinálók közvetítésével Kossuth Ferenc maffiája és a miniszterelnök megegyeztek, az nem komoly dolog és az nem jelenti a király semmiféle jogának a korlátozását. Ám a képviselőház ülésén és lapjaikban Kossuthék nyilván az árulásuk leplezésére és az ellenük föltámadó közvélemény félrevezetésére olyan formában mutatták be a dolgot, mintha komoly dologról volna szó. Ennek hírére lettek azután a bécsi generálisok idegesek, mert ők még nem tudják, hogy a magyar képviselőházban mondott és elhatározott dolgok semmit sem jelentenek és ezért csodálkoznak és méltatlankodnak most a bécsi lapok. Hiszen Bécsben Khuen-Héderváry azt ígérte, hogy olyan határozatot fog a póttartalékosok dolgában hozatni, hogy a király obstrukció esetén is mindig behívhassa a tartalékosokat. Itt lenn pedig azt mondotta ő és cimborái, hogy olyan határozatot fognak hozni, amely a királynak ezt a jogát korlátozni fogja és éppen azt a biztosítékot fogja megteremteni, hogy a király ezt ne tehesse meg. Aki a magyar urakat ismeri és tudja miképpen fogják föl ők a politikát, az előtt bizonyos, hogy a határozat olyan lesz és olyannak is terveződött, mint aminőnek a bécsiek mondják és hogy a miniszterelnök igen rövid idő múlva el fogja oszlatni a bécsi aggodalmakat és meg fogja mutatni, hogy ő és barátai, ha félelmesen ordítanak is, nem oroszlánok, hogy az oroszlánfej alatt csak békességes mesteremberek : Zuboly, Gyalu és társaik húzódnak meg. Az ordításuk csak a népnek és a közönségnek szólott, de annál inkább abbahagyhatják, mert amúgy sem volt vele még a leghiszékenyebbeknél sem sikerült. Szerfölött mulatságos, hogy ennek a Bécsben szék, Budapesten egy politikának a sikertelensége miatt most a Justh-pártnak támadtat neki a hazudozáson kapott kormányt szövetségese. Kossuthék és a kormány megegyeztek egymással látszólag a király jogainak rovására, az alkuba most beleszól a harmadik fél is — és íme, most a gonosz és megátalkodott obstrukció árulja be a magyarokat Bécsbe és esküszik össze a generálisokkal a magyar nemzet jogainak érvényesülése ellen. Ez olyan otromba hazugság, amelyet még csak cáfolni sem érdemes és amellyel bizonyára nem sikerül majd elterelni a közvélemény figyelmét arról a kérdésről: kinek a jogait védte meg a Khuen—Kossuth pakli, a képviselőházét-e-avagy a királyét? Mert ez a két dolog ellentétes egymással és a tényállást tisztázni kell, nem pedig harmadik és e dologban nem is érdekelt elemeket belekeverni. A sok ellentmondó és egymásra cáfoló nyilatkozat után lássuk tehát, ágy-e vagy szék? Simon Péter két asszonya. Ma Vitéz Miklós. I. Egy éjjel különös nyöszörgés és suttogás riasztotta föl álmából Pétert. Valami lehetetlen dolgot álmodott, olyasmit, amiről már álmában tudja az ember, hogy az egész csak üres álomkép. Amint most ágyában hirtelen fölült és füleivel ijedten neszelt a szoba sötétjébe, egy pillanat alatt ködlő messziségbe esett az álma. Ott ült vacogós félelemben, ólomnehéz tagokkal és kimeresztett rémlátó szemekkel. Beletelt néhány perc, amíg világos gondolat ötlött eszébe. „Mi az, Juli? Te vagy, Juli? Mi bajod? Rosszul vagy ? Vagy talán .. Péter hangja tompán szólt bele a szaggatott mély sóhajtásokba. Péter nem tudta végigmondani a szót, valami őrjítően biztos sejtelem kapta el eszét, amitől dermedtség szállott a testébe és inge alatt hangosan kezdett döngeni a szive ... Nem felelt senki. A sötét szoba megtelt egy láthatatlan száj kínos nyögésével és ezen át hallotta Péter, hogy zakatol a szíve. Újra kiáltott: „Juli, Juli, várj, mindjárt meggyújtom a gyertyát." A karja alig engedelmeskedett. Mikor már meggyúlt a gyertya fekete kanóca, Péter nem mert azonnal megfordulni és az asszonyára nézni... Ott feküdt asszonya. Apró viaszos arcán a gyertyafény pislogva reszketett. Szemei tágra nyíltan meredtek elő mély üregeiből. A haja csapzottan omlott szét a fáradt, verítéket gyöngyöző homlokon. Szája ziláltan tökte ki nehéz sóhaját. Pétert iszonyú félelem Az angol kormány minden igyekezete hiábavaló volt, hogy békés megegyezésre bírja a bányatulajdonosokat, a munkások pedig semmi körülmények között sem hajlandók engedni a minimális munkabérre vonatkozó követelésükről és így bekövetkezett a rettegett katasztrófa. Csütörtökön egy millió bányász beszüntette a munkát. A kormány utolsó kísérlete még az volt, hogy a munkásokat rábírja egy bizonyos döntőbírósági forma elfogadására. Az angol munkásokat azonban már olyan sokszor becsapták az ilyen „döntésekkel, hogy most már nem engedik magukat lépre csalni. A kormány hivatalos jegyzékében elismeri, hogy vannak esetek, amikor a bányamunkások hatalmukon kívül eső okokból nem kapnak megfelelő bért. Ezért módot kell találni, hogy nekik megfelelő bért biztosítsanak és pedig oly megállapodásokkal, amelyek minden kerületben megfelelnek az ottani viszonyoknak. Emellett azonban megfelelő garanciákat kell találniuk a munkáltatók védelmére és esetleges visszaélések ellen. A kormány kerületi értekezleteket javasol, amelyen munkáltatók és munkások képviselői közösen állapítsák meg a bérminimumot. Ezeken a kormány képviselője volna jelen, ragadta meg. Egy pillantás alatt száz döbbenet rohanta meg ... Már napok előtt olyasmit mondott az orvos Péternek, hogy készüljön el a legroszszabbra, de ezekben a szavakban nem látta Péter ezt a rettenetes képet, sőt akkor mintha megnyugvással fogadta volna a szomorú hirt, tán nem is érzett valami mély szánalomnál egyebet...Tán ezt gondolta: Szegény Juli, — megszenvedett, — már két éve, — hisz megváltás lesz rája a halál ... De most, hogy ott feküdt mellette asszonya és szeméből, szájából egy Péter előtt ismeretlen küzdelem :inja kiáltott, megdöbbenve jajdult föl benne egy hang: „Jaj, már most?! Nem, nem lehet !" ... Mint egy őrült vetette ki magát az ágyból és fölkapva a gyertyát, átrohant felesége ágyához. Az utolsót tusázó fölé hajolt. Szemeivel belenézett a halódó asszony két fennakadt szemébe. Péter a nagyra tágult szemgolyókban az ő asszonya, Juli tekintetét kereste, Juliét, akinek szemejárását tíz év óta ismerte, aki míg beteg nem lett az ő párja volt, aki az ő két gyerekét világra hozta. Egész közel hajolt, hogy megleshesse az élet legkisebb jelét. Közlie szája érthetetlen szavakkal hívta, marasztalta. Olykor azt hitte, hogy most találkozott szeme az asszonya szemével, most elérti az ő őrködő akaratát. Azok a szemek, mint az üveg, áttetszőek és hidegek voltak. S lenn a pupillák fenekén, mint valami mély kútban, Péter sápadt, torz arca nézett vissza rája. Ez nem volt már a Juli tekintete. Ezt a két tágra meredt szemet már nem határolta körül a szoba négy fala, a szegényes bútorok vagy Péter feszülten bele meredő tekintete. Péter borzadással érezte meg, hogy ez a két megtört fényű szem már nem az övé és nem is a Juliéi.. . Testén hideg borzongott végig, homlokát veríték verte ki.. . Csak most fogta föl egész rengeteg súlyában: Juliban megszakad az élet, Juli meghal ... Juli hosszú aszott ujja megmozdult és a lepedőbe süppesztett körmei összerándultak. Peter a csontos ujjak után kapott, kérges nagy kezével leszorította a rángatódzó ujjakat. Térdre esett, feje előrebillent és szája csókolni kezdte az utolsókat mozduló ujjakat Melléből rekedten sirt föl a szó: „Julim, Julim". Aztán fölébredt a két gyerek. Előbb a nagyobbik, azután a kis hatéves Imre. Odasompolyogtak ők is, az ágy mellé, ahol apjukat sírva találták. Ők is ráborultak az ágyra és hárman sírtak . .. Később a kis Imre elaludt, nemsokára a nagyobbik is. Péter mindkettőt az ágyába fektette, betakarta őket és maga maradt mozdulatlan asszonyával, a halott Julival. Péter az ágy szélére ült és belerévedt a gyertyalángba ... Hát egyedül maradt?... Juli elment?... Péter szemével Julira tapadt. Úgy találta, Juli arcán boldog mosoly van és azért olyan csöndes. Amint így sokáig nézte Juli nyugodt, sima arcát, arra a gondolatra jutott, hogy Julinak jó így csöndesen feküdni. Beesett melle nem hörög és nem küldi szájára az éles,száraz köhögést. Arcán nem rángatódznak a vonások. Csak a szeme meredt Péterre oly idegenül. .. Péter lassan megnyugodott . . . Így kellett lenni . . . Szegénynek tán jobb így. Biztosan jobb . . . Péter Juli fejéhez hajolt, ujjával lassan lecsukta a két ellankadt szemhéjat. Aztán visszaült asszonya oldalához. Az éjszaka csöndes volt- Az utcáról néha kocsizörgés hallatszott. Péter hallgatózott és nem tudni miért, valahogy megnyugtatólag hatott rá az elrobogó kocsik távolba halkul finom zöreje. Péter előtt lassan ismerőssé vált az a csöndesen alvó sárgás arc és a halott Juli arca épp oly tisztán és szeretettel rajzolódott Péter fejébe, mint házaséletük leg NÉPSZAVA 1912 március 1. Egy millió munkás sztrájkban. Ha ily értekezlet eredménytelen volna, a kormány képviselői közösen döntenek a még elintézetlen pontokról. A munkások képviselői szigorú utasításaik szerint nem fogadhattak fel ilyen javaslatot. Nyíltan és világosan a minimális munkabér biztosítását követelik. A bányamunkások megtanulták azt, hogy joguk van a megélhetésre a munkájuk után. Ha a szénrétegek szeszélye miatt bizonyos helyeken nem tudnak annyi szenet vájni, mint ezt kedvező körülmények között megtehetik, ez nem az ő hibájuk, és a bányatársaságoknak nincsen joguk arra, hogy a munkásokat büntessék meg azért, mert abnormális helyeken nem termelhetnek rendes mennyiséget. A munkás csekély bére mellett egyáltalán nem viselheti a talaj kockázatát. Csütörtökön délben félmillió munkás beszüntette a munkát. A felváltó csoport nem kezdte meg az új fordulót és délután két órakor Nagybritannia összes bányáit lezárták. A bányamunkások a sztrájk megkezdése előtt rendkívül emberséges intézkedéseket tettek, hogy a bányák a munka szünetelése alatt el ne pusztuljanak. Gondoskodtak arról, hogy elegendő ember maradjon a tárnák gondozására. A szivattyúkat működésben tartják és gondoskodnak a bányákban lévő lovak ellátásáról. A tőkések sajtójának egy része azonban éppenséggel nem tud ilyen emberségesen gondolkozni. A tekintélyesebb liberális lapok a kibontakozás egyetlen módját most már abban látják, hogy sürgősen törvényt hozzanak a minimális munkabér biztosíására. A tőkés lapok egy része azonban „radikálisabb" megoldást követel. Nem kevesebbet, mint hogy a kormány ágyúval és puskával kényszerítse a bányászokat a profit szaporítására. Mintha olyan könnyű lenne egy millió jól szervezett munkást az ágyúval való fenyegetődzéssel munkába rémíteni. A kormány tényleg katonaságot küldött több helyre a "revid föntartására", bár valószínűleg nem azért, hogy szuronyokkal bírjaengedékenységre a sztrájkolókat." A sztrájkölók azonban gondoskodtak minden eshetőségre és röpiratot osztottak ki a katonák között, amelyben megállapítják, hogy a katonák a „rombolás hadseregéhez” tartoznak, a munkások pedig az „építés hadseregéhez." A röpirat továbbá a következőket mondja: