Népszava, 1912. szeptember (40. évfolyam, 207–231. sz.)

1912-09-01 / 207. szám

Budapest, 1912 .September KL. évfolyam AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 34.— kor. | negyed évre ,— kor fel" évre 12.- kor. | egy hóra a.— kor. A „8700XALIZSLUB"-nal együtt havonta 40 fillérrel több-EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VXIX., CO­m-UTCA 4. (Telefon-számok 54-94 és 169-10.) KIADÓHIVATAL: VIII., COUTI-DTVA 4. SZ. (Telefon-számok 82-61 és 130-21.) Harcok küszöbén állunk. Néhány hét múlva döntő küzdelem fog megindulni Magyarország jövőjéért. E küzdelem egyik legfontosabb, legjelentősebb tábora a szociáldemokrácia harcos serege lesz. A létföntartás ösztöne, becsületének parancsszava egyaránt kötelességévé teszik, hogy erejének, harctudásának, áldozatkész­ségének teljességét vigye a porondra ez a tábor, hogy a legelső, a legerősebb, a leg­elszántabb legyen a viadalban. Erre a viadalra készülnünk kell. Össze kell toborozni, hadi rendben föl kell sora­koztatni a harcosokat. Együvé kell őket gyűjteni, hogy aki közénk való, mind, de mind ott legyen a hadban lobogónk körül! Lobogónk e küzdelemben: a Népszava. Seregeljünk köréje! Sokan! Mind, egytől­egyig mind, akik katonái akarunk lenni a készülő harcnak jövendőnkért. Senki el ne hagyja most ezt a lobogót! Mindenki toborozzon köréje új harco­sokat ! Az isten szerelmére, csak megfontoltan! Tisza István, a fejjel falnakmenés világ­rekordere, az akadályokon átugrató űrlovas­politika nagymestere a megfontolást köti a parlament lelkére. Az isten szerelmére, csak megfontoltan, csak higgadtan, csak elha­markodás nélkül! A nemzet elpusztul, ha­zánk elsü­ryed, Magyarország helyén lyuk támad, ha nem leszünk megfontoltak! Tisza István csak egyszer volt életében ilyen megfontolt, csak­ egyszer gyakorolta a megfontolásnak nemes erényét: akkor, amidőn a vér patakokban folyt, a parlament körül és hiába kérlelték Tiszát, hogy az is­ten szerelmére, legyen tekintettel a véron­tásra. Tisza az őrültek hidegvérével meg­gondoltan válaszolta: „Nem vagyunk jóléti bizottság!" Ezt az egyetlen esetet kivéve, Tisza Ist­ván sohasem gyakorolta a megfontoltság erényét sem a politikában, sem a lóverse­nyen. A lovát és az országot egyforma vak­merőséggel ugratta a sötét árkokba, ahonnét a ló is, az ország is lábatörötten került elő. Hogy Tisza a megfontoltságot, hirdeti, an­nak oka az, hogy olyan reformnak teljesülé­sét akarja megakadályozni, amelynek meg­fontolásán — az ország réges-régen túl van. Egy olyan reformnak, amelynek megvalósí­tásához most már nem megfontolás, hanem cselekvés, makacs ellenzőinek helyükről való eltakarítása szükséges. A választójogról van szó, arról ír cikket Tisza István, azt akarja még egyszer alapo­san, talán évtizedekig is meggondoltatni az országgal. De mindjárt a cikk elején kije­lenti, hogy ő maga nem hajlandó újra meg­fontolni, revízió alá venni e tekintetben vallott nézeteit. Ez nem enged reakciós szán­dékaiból „semmiféle pártfegyelemből sem... Az ország — az isten szerelmére! — fontolja meg a választói reform dolgát, de Lukács­nak tilos a fontolgatás, tilos a különböző álláspontok kiegyenlítésére való törekvés, mert az ilyen megegyezést Tisza semmiféle pártfegyelemből sem fogadhatná el. Ez a cikk, amely a kormány lapjai szerint a pak­tumra való hajlandóságot jelenti Tiszánál, éppen az ellenkezőjét jelenti ennek : meg­fenyegetése Lukácsnak pártja szétrobban­tásával arra az esetre, ha engedményt merne tenni a demokrácia ügyének. Ha lett volna valaha az alkotmánytiprás után szándékában az ellenzéknek a Lukács­csal való alkudozás, akkor ez a fenyegetés csírájában elfojtott volna minden ilyen szándékot, mert ezek után nyilvánvaló, hogy Lukáccsal tárgyalni nemcsak azért nem lehet, mert Lukács mindenkit becsap, hanem azért sem, mert Lukácsnak tilos a választójog dolgában az engedékenység. Tisza megszabja cikkében azt a határt is, „amelyen túllépve erre, ma még meg nem érett tömegek kezébe tennék le a nemzet sorsának intézését." S megmondja nagyjá­ban véve azt is, hogy mekkora tömeget tart érettnek: a jelenlegi választók 40—50 szá­zalékával megelégszik. Négy-ötszázezer főnyi tömeg van Ma­gyarországon, amely Tisza szerint megérett a választójogra. Ezeket az éretteket a kö­vetkező föltételek mellett jelenti ki éret­teknek : Az első föltétel az intelligencia, de nem az irni-olvasni tudás. Az irni-olvasni tu­dás csak pluralitással kombinálva lehet elég garancia. Andrássy tervezetének bukását ezért sajnálja is Tisza és „hazafias lelkének megnyugtatására" egyéb garanciát is ke­res. És ezt a garanciát megtalálja a hatosz­tályú elemi iskola elvégzéséről szóló bizo­nyítványban. Az írni-olvasni tudás kiköté­sénél ugyanis „az a veszedelem fenyeget", hogy a nemzetiségi, a klerikális és a szocia­lista pártok irni tanít­ják híveiket. Ez vesze­delem volna ugyan aszerint a Tisza szerint, aki meggyónja cikkében, hogy a „nemzet nem tett eleget a kultúra terjesztése terén". Hogy a felekezeti iskolák „kritikán alu­liak", hogy a tanító­anyag sem megfelelő és így tovább. Amikor az uralkodó osztályok hibáit pótolni akarja valamely párt, azt Tisza veszedelemnek minősíti és ennek a veszedelemnek kikerülése végett követeli a hat osztályról szóló bizonyítványt, amelyet az állam­­­ nem ad meg. Ismert dolog ugyanis, hogy az iskolák egyharmadában, a statisztika szerint is, csak négy osztály van, a valóságban az iskolák egynegyedében van meg csak a ha­todikk osztály. A négyezer Hatosztályú elemi iskola és a középiskolák két első osztályá­ból kikerült tanulók arányszáma az összes tanulóknak csak 31 százaléka. Mivel pedig a tanköteleseknek 25 százaléka egyáltalában nem jár iskolába, meg lehet állapítanunk, hogy csak minden negyedik gyermek szerzi meg kvalifikációját a Tisza-féle választó­jogra. Tisza teljesen tisztában van ennek a ténynek komolyságával. Nem is tagadja, hogy nincs elég iskola, hanem bevallja nyíltan, hogy ezzel a kikötéssel igenis a választásra jogosultak számának minimá­lisra csökkentését célozza. De még az sem elég neki, hogy ezzel az intézkedéssel a fel­nőtt népesség háromnegyed részét kiszo­rítja a jogosultak sorából. Nem. Tisza nagyon jól tudja azt is, hogy: „iparos népességünk olyan vigasztalan lakásviszonyok között él, hogy jóravaló ipari munkásaink nagy részének lakása a legprim­itívebb igényeknek is messze alatta marad". És ezt a tényt, amely pedig a munkásság értelmi színvonalát nem szál­lítja le, hanem csak kizsákmányoltságá­nak és a jogokra rászorult Voltára minde­ ennél kiáltóbb bizonyítéka, szintén jog­fosztásra használja ki. Ebből a tényből — mondja — nem az következik, hogy a rosszlakású munkásnak is adjunk válasz­tójogot, (hogy esetleg annak a segedelmén­yei jobb lakásviszonyokat teremtsen) ha­nem az, hogy „nagyvárosi munkásosztá­lyunk ma még a megelégedett emberi exisztencia ezen nélkülözhetetlen előfelté­telével sem bír". A munkás nem elégedett, tehát meg kell tagadni tőle a választójogot. A munkás állati odúkban lakik, tehát to­vábbra is lehetetlenné kell tenni számára, hogy politikai úton változtasson ezen a helyzeten! Ez a Tisza logikája és­ ez az az erkölcsi alap, amelyre lakáscenzusát építi. De ha a lakáscenzus szűrőjén, amely­nek sűrű vagy ritkaszemű voltát Tisza semmiféle számadattal nem illusztrálja, egynéhány munkás át is tudna vergődni, van neki gondja rá, hogy még egy szűrőt állítson föl, amelyen át semmiesetre se jut­hasson „nagyvárosi munkásnépességünk". A harmadik szűrő a korhatár. A 30 éves korhatár, amelyet Lukács emlegetett. A 20 éves ember, mondja Tisza, hevesebb, izgat­hatóbb és megfontolatlan­abb, mint a 30 éves. A 30 éves ismét megfontolatlanabb, mint a 40 éves. De hozzátehette volna, hogy a 80 éves megfontolatlanabb, mint a 90 éves vagy a 100 éves. A megfontoltságnak és az izgathatóságnak ez a relatív fokmé­rője egyformán jogcím lehetne a korhatár­nak akár 40, akár 50 évben való megállapí­tására is. Tisza azonban kegyelmes és meg­ Lapunk mai száma 24 oldal.

Next