Népszava, 1913. április (41. évfolyam, 77–102. sz.)
1913-04-01 / 77. szám
1913 .április 2. NÉPSZAVA biztosítási intézmények államosítását követeli. Kétségtelen, hogy a magyar munkásbiztosítás jelenlegi szervezete egészségtelen. Magunk is számtalanszor rámutattunk erre a körülményre, számtalan cikkben követeltük a bajok orvoslását, követeltük annak a természetes elvnek az érvényesítését, hogy a munkásbiztosítási pénztárak jövedelme a munkások segélyezésére fordíttassék és csak a lehető legkisebb hányad, csak legszükségesebb mértékben fordíttassék a kezelési költségekre. Viszont azonban az igazság érdekében nem zárkózhatunk el annál a megállapításnál sem, hogy a pénztárak anyagi romlásának kizáróan a csapnivalóan rossz törvény, a csonka önkormányzat, a fölötte gyámkodó, rosszindulatú Állami Hivatal, a kereskedelmi kormány és a hátralékban utazó munkáltatótábor az okozója. Már évekkel ezelőtt adatokkal bizonyítottuk, hogy az Állami Hivatal ellenállása a 7 napos járulékszedés ügyében az anyagi romlás szélére kergeti a pénztárakat. Követeltük az adminisztráció egyszerűsítését. Elvtársaink a pénztárak igazgatóságaiban ugyanezt tették, fáradozásunk azonban megtört az Állami Hivatal rosszindulatán. Ha már most a bajok bekövetkeztek, természetes, hogy csak rosszakarat, csakperfid rágalmazás vádolhatja a pénztárak romlásáért a pénztárak vezetésében csak felerészben felelős, a felelősséget azonban teljes egészében vállaló munkás-igazgatósági tagokat. II. Ám vizsgáljuk meg részletesen is Farkas—Halász úrék vádjait. Ám lássuk, melyek azok a világra szóló visszásságok, amelyek a munkásbiztosítás fejlődéséért aggódó ,,jóakaratú szociálpolitikusokat" a vészharang megkongatására kényszerítették. Farkas Elek szerencsésen újból fölfedezi mát a közismert tényt, hogy a pénztárak első , négy és fél évi működése három és fél millió koronát meghaladó deficittel végződik. Nem is lehet azonban jobb eredményeket elérni — írja Farkas Elek — olyan intézménynél, amely "úgy gazdálkodik, mint a Munkásbiztosító Pénztár. Azt kell ugyanis látnunk, hogy bár 1911-ben az előírt 21,296.000 koronányi bevétellel szemben 29,852.000 korona volt a pénztárnak bevétele és így a várakozást a tényleges bevétel 8,556.000 koronával meghaladta, a pénztárak mégsem tudnak jelentékeny megtakarítást elérni. A pénztárak 7.803.000 koronányi olyan összeget költöttek el, amely nem volt előirányozva. Ezt az igazán szomorú financiális állapotot elsősorban a kezelés költségeinek mérhetetlen emelkedése okozza. Egyetlen egy esztendőben például 1910-ről 1911-re a magyar És ezzel hátat fordított neki a főnök, a harag és megvetés minden jelével, a szoba négy sarkából pedig óriási paragrafusok lejtettek feléje, görbe nyakukkal ráhajoltak és gúnyosan mosolyogtak. Egyszerre csak előugrott az egyik sarokból a tizenkilencedik paragrafus és éles hangon kiáltozott: „Kérem, a jövőben tessék engem jobban tiszteletben tartani. Azt hiszi talán, hogy engem csak tréfából vettek a szabályok közé. Én törvényes szülőktől származom és megkövetelem, hogy születésemnek és rangomnak megfelelően tiszteljenek. Azt hiszem, ez a legkevesebb, amit mint paragrafus kívánhatok ! Mint hogyha ön nem tudná, hogy a paragrafusok társadalma a legtekintélyesebb és legnélkülözhetetlenebb a világon ! Gyerekes könnyelműség ! Ez a legenyhébb, amit tévedéséről mondhatok ! . . . Másnap reggel még nyomorultabbnak és roskadtabbnak érezte magát. És emellett valami görcsös, zsibbadásszerű nyugtalanság vett rajta erőt. Hiszen az egész nevetséges ! Egy kis fáradtsággal minden ismét a rendes kerékvágásba jöhet. Gyerekesség volt, hogy ennyire fölizgatta magát, gondolta magában, amikor mosdott. De amikor törülközött, visszaesett megint a régi hangulatába. A gyötrő képzelődések újra hatalmukba kerítették. Egész testében remegni kezdett, és arca belesáppadt az izgalomba. — Rosszul érzi magát ? — kérdezte résztvevő hangon a lakásadónője, aki ebben a pillanatban behozta kávéját. — Oh, dehogy ! Nincs nekem semmi bajom ! — felelt ő kénytelen mosolygással és gyorsan megitta kávéját. De a gyötrő gond. országi pénztárak tisztviselői kezelési költsége 1,967.401 koronával, orvosi kezelési költsége 1,445.342 koronával, összesen tehát 3,412.743 koronával emelkedett, ami a mi kezdetleges viszonyaink közepette igazán szédületes összeg. Ausztriában a betegsegítő pénztárak 1900-tól 1906-ig kezelési költségre 55.254.000 koronát költöttek, vagyis összes bevételeik 7,6 százalékát, addig nálunk egyetlen egy esztendőben 1911-ben 5.426.433 koronát, ami ennek a gazdaságilag kitűnő esztendő folyamán befolyt rendkívüli nagy pénztári bevételnek is 18,2 százalékát emésztette föl Hasonló irányú Halász Aladár dr. cikkének a gondolatmenete. Mindkettő a számoknak irányzatos beállításával és főképpen a helyzetet a valósághoz híven megvilágító, a laikusok előtt ismeretlen tényeknek elhallgatásával iparkodik a helytelen vezetésre hárítani a felelősséget. Mindenekelőtt megállapítjuk, hogy a három és fél millió koronás deficit nem a pénztári vezetés hibájából ered. Az Állami Hivatal hétnapos járulékszedés megakadályozásával milliókra menő kárt okozott a pénztáraknak. Ha annak idején az Állami Hivatal nem akadékoskodik, ma Farkas Elek néni komiszkodhatna a deficit fölhánytorgatásával. A kezelési és az orvosi költségeknek emelkedése valóban fönnáll. Az 1911. évi magyar adatokról az 1900—1906-ig terjedő osztrák adatokkal való összehasonlítása azonban irányzatosan perfid beállítás; először, mert az osztrák költségek csak a betegsegélyezési pénztárakra vonatkoznak, míg a magyar pénztárak költségei a balesetbiztosítási ágazatból folyó költségeket is fölemelik; másodszor 1906 óta az osztrák kezelési költségek is lényegesen emelkedtek. 1907-ben 8.1%-ra, 1908-ban 8.3%-ra és 1909-ben 8.6%-ra. Ez a látszólag csekély százalékos arány a kezelési költségeknek több mint két millió koronás emelkedésétjelenti. Ennek megállapítása azonban Farkas Elek hazudozásait nem támogatná, d tehát az ő bírálói tisztessége csak 1906-ig terjedő osztrák adatok ismertetését tartja szükségesnek. Ehhez igazán nem kell kommentár. Végül figyelembe veendő az agrárius rablógazdálkodás következménye, a hat év óta hihetetlen módon fokozódó drágaság, amely a közgazdasági élet egész vonalán, tehát a munkásbiztosításnál is a költségek rohamos emelkedését vonta maga után. Farkas úr az ilyen csekélységeket elhallgatja. E komiszságon persze nem illik csodálkozni. Ez megfelel Farkasék rendes I kutyaszövetségi hazugságokkal operáló I harcmodorának, dolatoktól nem tudott szabadulni. Amikor azt hitte, hogy megszabadult tőlük, abban a pillanatban ájult dühvel rontottak reá. Kötelességmulasztás volt, amit elkövetett. Ebben semmi kétség. Mit fognak majd mondani, ha szabályellenes eljárását észreveszik! Amikor belépett az irodába, kollégái közönyöseknek látszottak, épp úgy, mint máskor. De persze, ez csak tettetés volt! Komédia ! Ők már bizonyára rég tudták, hogy mi történt vele tegnap. Csak úgy színlelték, mintha senki sem tudná, hogy mi van a levegőben. Titokban azonban pukkadnak a kárörömtől ! Oh, ő jól ismerte ezeket a gazembereket ! A csengő megszólalt! Ez volt a jel, amely őket a főnökhöz hívta. Most jönn majd a hadd el hadd ! De a főnök sem szólt semmit. Bizonyos, hogy az ügy már magasabb fórum elé keerült. Halálsáppadtan hagyta el a szobát. — Mi történt önnel ? Nem jól érzi magát ? fordult hozzá kollégáinak egyike. — Gyorsan ! Egy pohár vizet! — Oh, — dadogta ő emberfölötti önuralommal — semmi bajom ! Törődjön csak, kérem, a saját dolgaival ! Estére aztán agyonlőtte magát. Egy levélben, amelyet halála után a szobájában találtak, csak ennyi állott: „Szolgálati szabályzat, tizenkilencedik paragrafus". De senki sem tudta megérteni, hogy a szolgálati szabályzat tizenkilencedik paragrafusának mi köze van az ő halálához. Hiszen az egy egészen közönyös paragrafus volt, amely egyedül az irattári ügykezelésre vonatkozott ••• Nekünk azonban meg kell állapítanunk az emelkedés okait is. Elsősorban a taglétszám emelkedése okozta a kezelési költségeknek természetes növekedését. 1911-ben 113.000-rel szaporodott a biztosítottak száma, természetes tehát, hogy az Országos Pénztárnál és a világ minden ilyen intézményénél meghonosított tisztviselői aránymegállapítás szerint körülbelül 110—120 új tisztviselői állásszervezés vált szükségessé. Azonfelül az 1910. évben a Farkas Elekek közreműködésével megállapított és életbeléptetett tisztviselői és orvosügyi fizetésrendezés is nagy mértékben hozzájárult a kezelési költségek emelkedéséhez. Ennek hatása első ízben az 1911. évi zárszámadásban mutatkozott. Ezt a körülményt Farkas Elek reá nézve jellemző tisztességgel elhallgatja. Fölháborító azonban, hogy ugyanaz a Farkas Elek, aki kéréssel, könyörgéssel, munkáltatótársai elleni intrikával kikönyökölte az ország legelső kerületi pénztárának alelnöki állását, a laikus közvélemény előtt egyszerűen kibújik a felelősség alól és az intézmény munkásvezetőit okolja a pénztárak rossz pénzügyi helyzetéért. Ő közreműködik a pénztár vezetésében, megszavazza a költségeket, a felelősséget pedig a munkásigazgatósági tagokra hárítja. Egyszerű munkásszervezetben azt az eljárást becstelenségnek minősítik. A kezelési költségek emelkedésének legfőbb oka tehát a szükségessé vált fizetésrendezésben rejlik. A kezelési költségek azonban a munkásigazgatósági tagok intencióinak megfelelően csökkenthetők volnának. Az akadályokat a pénztár vezetésében aktív Farkas Eelek is jól ismeri, csak tisztességtelenül hallgat róluk. A tényállás helyes megbírálása azonban szükségessé teszi az akadályok ismertetését. A Pénztár megalakulásának idejében, az 1907 év harmadik harmadában i,,az Állami Hivatal teljesen laikus, a gyakorlati a lakásbiztosítás kérdését egyáltalán nem ismerő vezetőinek előterjesztésére, a kereskedelemügyi kormány ügykezelési szabályzatot állapított meg. Ez az adminisztrációs bolondbombákkal bővelkedő rendelet a legőrültebb módon hiábavaló munkával szaporítja a pénztárak adminisztrációját. A kerületi pénztárak és az Országos Pénztár évek hosszú sora óta kísérleteznek, beadványoznak a teljesen elavult s a célnak meg nem felelő ügykezelés megváltoztatása érdekében. Az „elvtársi adminisztráció" emberei okiratokkal bizonyítható tevékenységet fejtettek ki, hogy a kezelési költségek a helyes adminisztráció segélyével csökkenthetők legyenek. Ám az elvtársi adminisztráció ellenségei, Farkasék szövetségeseinek, a kormánynak befolyása alatt álló Állami Hivatal és a kereskedelemügyi kormány évek hoszszú sora óta nem hajlandó a munkásság segélyezésére fordítandó százezrek hiábavaló pazarlásának vége vetni. A bürokratizmusnak megcsontosodott agyú, középkori gondolkodású lovagjai ragaszkodnak ehhez a haszontalan adminisztrációhoz, mert ennek költségességéből akarnak vádat kovácsolni a pénztári gazdálkodás ellen. Tessék a kereskedelemügyi minisztériumban megváltoztatni az ügykezelést szabályozó ostoba rendeletet, az adminisztráció egy csapásra lényegesen olcsóbb lesz. A magas adminisztrációs kvótának negyedik oka a törpepénztárak létezésében rejlik. A törpepénztárak zárszámadásai mutatják föl a legmagasabb kezelési költségarányt. Sajnos, térszűke miatt nem sorolhatjuk föl az adatokat, utalunk azonban az Országos Pénztár jelentésének idevonatkozó részére. A törpepénztári rendszer mellett károsan befolyásolja az adminisztrációs költségeket az ipari széttagoltság is. A kerületi pénztárak hatásköre nagy, sok esetben nehezen megközelíthető területekre terjed, amely területnek kezelési és orvosi adminisztrációja természetesen lényegesen drágább. A különböző községekben való kiszállás, orvostartás hihetetlen módon drágítja a pénztárak adminisztrációját 3