Népszava, 1913. december (41. évfolyam, 282–306. sz.)
1913-12-02 / 282. szám
2 a vidéken most a Janza Vazulok véereznek el A nagyobb városok munkásai azonban már készülnek arra, hogy ezt a hóhérmunkát meggátolják- Az új sajtótörvény ellen irányuló szervezett akció előkészületeinek egy pillanatra sem szabad szünetelniük. A vidék és a főváros szervezett munkásságának minden erejével tiltakoznia kell az ellen, hogy az új sajtótörvény képében a nagyvárosokban is meghonosítsák a brutális szolgabirós uralmat és ezzel nehezebbé tegyék a nagyobb falat kenyérért való harcot! A munkanélküliség olyan nagy átka a munkásságnak, de egyúttal a polgári osztálynak is, hogy ma már az uralkodó osztályok is gondolni kezdenek ,az ellene való védekezésre..Ugyanis a munkanélküliség nem magában való jelenség, hanem a gazdasági válságnak a következménye és egyúttal a növelője is, mert a munka nélkül maradó tömegek fogyasztóképessége csökken vagy teljesen megszűnik, pedig ez nagy csapás a polgári osztályra nézve is. Az a kérdés már most, hogy lehet-e a munkanélküliség ellen sikerrel védekezni ? De ugyanígy azt is kérdezhetjük, hogy lehet-e az újra meg újra visszatérő gazdasági válságok ellen védekezni ? Hogy erre a kérdésre felelhessünk, egy pillantást kell vetnünk a gazdasági válságok és a munkanélküliség alapokára. Tudvalevő, hogy a gazdasági válságokat nem egyes kapitalisták okozzák, hanem a kapitalista rendszer. Ez a rendszer nem azért termel, hogy társadalmi szükségleteket elégítsen ki, hanem azért, hogy értéktöbbletet teremtsen, hogy a kapitalista profitot növelje. Minden kapitalista kénytelen minél több profitra, minél több értéktöbbletre törekedni, hogy a kapitalista versenyben megállhassa helyét, hogy versenytársai őt el ne tiporhassák. Így támad az az őrült ,versengés, amelynek eredménye a túltermelés és a gazdasági válság. Majdnem pontosan kiszámítható időközökben visszatérnek a krízisek. Néha azonban más körülmények is közreműködnek, amelyek a válság bekövetkezését siettetik. És amikor már itt van a nyakunkon a válság, azzal szemben a kapitalista is tehetetlen. A gyáros, ha a raktára tele van és nincs megrendelése, kénytelen a munkásait elbocsátani, bármennyire meg legyen is velük elégedve és bármilyen „jószívű munkásbarát'' legyen is máskülönben. Itt gazdasági törvények működnek, amelyek alól nem vonhatja ki magát a leghatalmasabb kapitalista vállalat sem. Ezen a bajon tehát gyökeresen segíteni csak a kapitalista termelési rendszer megszüntetésével lehet, anélkül nem. Ebből azonban nem az következik, hogy teljesen tétlenül álljunk szembe ezzel a szörnyű csapással és várjuk, amíg a pusztító vihar, elvonul fölöttünk, romlást és gyászt hagyva maga után. Ellenkezőleg, meg kell kísérelni mindent, ami — ha már a kapitalista rendszer mellett a gazdasági válságok elkerülhetetlenek — azoknak következményeit , enyhítheti. És ezen a téren ma már a fölvilágosodottabb burzsoázia is kezdi támogatni a munkásságot. Hiszen a munkanélküliségből származó elkeseredés és kétségbeesés igen nagy veszedelemmel fenyegeti a polgári társadalmi rendet, de a munkanélküliség közvetlen károkat is okoz a tőkéseknek, mert a munkásokat a válságtól kevésbé sújtott országokba való kivándorlásra kényszeríti, úgy, hogy a válság elmúltával a munkáltatók alig tudják összeszedni jól begyakorolt és szerteszéledt munkástáborukat. A munkanélküliség enyhítésére ez idő szerint két komoly szert ajánlanak a kérdéssel foglalkozók. Az egyik : nagyarányú közmunkák végeztetése. A kapitalisták célja a profit, ők tehát csak akkor termelnek, ha profitra van kilátásuk, amikor erre nincs kilátásuk, csökkentik vagy teljesen beszüntetik a termelést. Az államnak és a községnek azonban nem lehet a kapitalista profitszerző célja; az állam és a község megteheti is, hogy a maga közmunkáit olyankor végezteti, amikor az kevésbé gazdaságos, amikor drágábban kell építtetnie, mint más időkben. Megteheti ezt és meg kell tennie különösen olyankor, amikor nagy munkástömegek állanak munka és kenyér nélkül. Az állami és községi munkák olyan jelentékeny részét teszik a termelésnek, hogy azoknak helyes beosztásával enyhíteni le-Igen, mert az üzletvezető úr még valamennyi kíséretnél az első emeletre vezető lépcsőkön arra kérte négyszemközt a méltóságos urat, hogy az öccsét, aki kereskedelmi érettségit tett, gyorsír és gépír, juttassa be a sajtóirodába. A méltóságos úr ezt mindannyiszor megígérte és mindannyiszor megfeledkezett róla. Ezért kényelmesebb, ha maga lötyög föl a cégfőnök úz irodájába. A kiadó cég főnöke gummilapdaként pattant ki a székből, amikor a sajtóiroda főemberét meglátta. — Isten hozott! Ha előre tudom, hogy ma szerencséltetsz, nem fogok ebbe a napi robotba. Itt a konyak, itt a szivar, parancsolj. A sajtófőnök szót fogad, egyet hörpint, rágyújt és aztán eszébe jut az, hogy húsz év előtt reszketve állt ez előtt az íróasztal előtt, amikor arról volt szó, hogy a verskötetét kiadja-e az akkori Jupiter-nyomda vagy nem adja. A nyomdatulajdonos, a Weisz úr, — aki most már dévaványai "V Weisz és legelőkelőbb kiadócég, — nem adta ki, hanem azzal a jó tanáccsal szolgált a fiatalembernek, hogyne írjon több verset. A fiatalember szót fogadott, annyira szót fogadott, hogy semmit sem irt és igy a sajtóiroda főnöke lett. — A miniszterelnök ur ő kegyelmessége megbízásából jövök. — Parancsolj. — A kegyelmes úr nagyon szeretné, ha egy-két értékes cikke a te kiadásodban jelennék meg. — Egy-két cikke? Könyvalakban? Röpiratról van szó? — Leghelyesebb volna, ha például „Közéleti Tükör" cím alatt új folyóiratot esi, nálnál. •— Miért ne, ha ananszírozzák. •— Talán szükségtelen is. Előfizető lesz elég. — Legjobb esetben az csak a nyomdaköltséget futja. A szerkesztők megesznek, het a válságot. Az volna a helyes, hogy amikor a válság beköszönt, a közmunkákat fokozott mértékben végeztessék ; az volna a helyes, hogy ilyenkor sorra kerüljenek olyan munkák is, amelyeket csak későbbi időre terveztek. Igaz, hogy gazdasági válság idején a pénz is nehezebben szerezhető meg és jóval drágább, mint normális időkben. De nagyon jól megfelelt erre az ellenvetésre a főváros pénzügyi bizottságának hétfői ülésén Bárczy polgármester, aki elismerte, hogy a pénz most drágább, viszont azonban az építkezés olcsóbb. De még ha a pénzdrágaság miatt csakugyan drágább lenne is a középítkezés , még akkor is a közmunkák végeztetésével kellene a munkanélküliséget enyhíteni, mert ez a cél — nemcsak a munkásság, hanem a polgárság szempontjából is — megér minden áldozatot. Ha ezt belátná az állam és a község, ha itt egyébbel is törődnének, mint az abszolutizmus minél alaposabb körülsáncolá-sával, akkor most volna az ideje például a két budapesti Dunahíd megépítésének, a budapesti nagy kórház, két-háromezer kislakás, tíz-tizenkét iskola, a nagy dunai kikötő, az új városháza, az Erzsébet-sugárút építésének, az államvasutaknál szükséges beruházásoknak, a Duna—Tisza-csatorna építésének és más ilyen közmunkáknak. Ha az erre szükséges pénz egy-másfél százalékkal drágább lenne is régebbi állami és községi kölcsöneinknél, ez ellen bizonyára nem tiltakozna sem a polgárság, sem a munkásság. Mert a nagy cél megér pár millió korona kamatveszteséget — mi ez egy Dreadnought költségéhez képest ! — később pedig a drága kölcsönt konvertálni lehet. A segítés másik módja : a munkanélküliség esetére való kötelező biztosítás. Azt a munkát, amit ezen a téren a szakszervezetek magukra hagyatva végeznek, támogatnia kell az államnak vagy a községnek , a munkáltatónak vagy mindhármuknak. Az államnak és a községnek a dolgozó néppel szemben való segítő kötelessége egészen természetes dolog. A munkáltatók hozzájárulása is természetes dolog... a mi szemünkben. Ők a jó időkben gyűjtik a profitot és igy könyebben átvergődnek a válság viharán ; hát nem méltányos kivánság-e, hogy az értéktöbblet egy részét a munkások számára tegyék félre és igy a munkásoknak is tűrhetőbbé tegyék a vál— Éppen azért gondolt arra a kegyelmes úr, hogy kedves fiad lenne a szerkesztő. — Szóval a fiam ingyen dolgozzék. — Nem ingyen. Megismerik a nevét jobban és ha vannak valami politikai ambíciói, érvényesítheti. A lap megjelenik havonkint. Csak azok olvassák a miniszterelnök úr cikkeit, akiknek muszáj és a vége az, hogy a kiadó fiának politikai ambíciói támadnak és képviselő lesz. A választási költségeket nem a papa fizeti, hanem a pártkassza és így a „Közéleti Tükör" kiadási költsége anyagi és erkölcsi hasznokban idegtérítődik. TÁRCA :' * * * SicilMi9 ad asinta* írta Farkas Tintát. A kiadócég főnöke lement a könyvesboltba, amelynek üvegajtóján keresztül a főváros legszebb, legforgalmasabb utcájára látott és amint a tízórai emésztés közben arról a neki fontos kérdésről gondolkozott, hogy most plombáltassa-e a fogát vagy a jövő héten, észrevette, hogy a miniszterelnöki sajtóiroda főnöke kétfogatú bérkocsiból száll ki az üzletajtó előtt. A főnök úr meggondolta magát, nem szaladt ajtót nyitni, hanem tőle szokatlan gyorsasággal az első emeleti főnöki irodába termett, leült az íróasztala elé és úgy tett, mintha könyékig vájkálna a munkában. Még a tollát is betintázta, azt a tollat, amivel kiegyenlített számlákat szokott íiyugtázni. Előre tudta, hogy a következő pillanatban a könyvesbolt ajtaja megnyílik, a miniszterelnöki sajtóiroda főnöke mutatóujjával a kalapja széléhez kap, amire az üzletvezető alázatosan meghajol és azt kérdi: — Mivel lehetünk szolgálatára, méltóságos uram. — A főnök urat keresem, — mondja a méltóságos uram. — A szobájában dolgozik — hazudja az üzletvezető úr és udvariasan megkérdi, hogy lehivassa-e? — Majd magam is föltalálok hozzá — mondja a sajtófőnök, aki az üzlet hátsó ajtaján nekivág az első emeletnek és egyúttal megmenekül az üzletvezető alkalmatlan és fölösleges udvariasságától. Más. A kiadó cég főnöke a könyvesboltja előtt áll. Arra sétálnak az írók és költők, akiknek fejében témák, zsebükben kéziratcsomók vannak, de egy krajcárjuk sincs. A kiadó cég főnöke gyorsan vissza akar húzódni, hogy megmeneküljön az alkalmatlan köszöntgetésektől, de lehetetlen, mert az írók és költők megelőzik, nagyot köszönnek a kiadó urnák, akkorát, hogy muszáj illendően elfogadni és míg elfogadja, addig az írók és költők megfogják, körülállják. — Gratulálunk, Weisz bácsi. A Dolfi igazán remek novellát irt. — A verse még gyönyörűbb — Igazán irigyeljük. — Elveszi a kenyerünket, mert nem tudunk vele konkurrálni. Weisz bácsi mosolyog és a gratulálok nagyon szomorúak. — Hogyan segítsek az urakon? Én nem tilthatom meg a fiamnak, hogy ne írjon. Különben is, nagyon mostohán bánnak az urak szegény Dollival. Alig olvasni az irodalmi működéséről egy pár elismerő szót. Egyszerre egy csomó kézirat.mtikedzik a levegőbe. NÉPSZAVA 1913 október 17.