Népszava, 1914. január (42. évfolyam, 1–27. sz.)
1914-01-01 / 1. szám
Síim NÉPSZAVA 1914 január 1. megfosztotta az osztrák munkásságot a német szocialista párt támogatásától. A német szocialista pártsajtó helyett, amelyetAusztriában mindig erősen olvastak, egyre inkább az anarchista sajtó hatolt be. A napról-napra vadabbá váló üldözések természetesen csak arra voltak jók, hogy a munkásmozgalom radikális szárnyát erősítsék és Peukert József „Zukunft"-ja csakhamar a szocialista munkásság legolvasottabb lapja lett, míg a mérsékelt szárny ujságja, a „Wahrheit" csak alig tengett-lengett. Minthogy a munkásság minden nyilvános szervezkedését, minden nyilvános megmozdulását erőszakkal nyomták el, csakhamar fölvirágzott a titkos „csoportok" alakítása, a titkos anarchista szervezkedés. Az anarchista szervezkedés pedig természetesen uj meg uj ürügyet szolgáltatott a hatóságoknak uj meg uj elnyomó rendszabályokra. Is egyre inkább visszaszorultak azok, akik csodálatraméltó bátorsággal szembe mertek szállni a „radikálisok" propagandájával és akik az erőszak politikájával szemben a tömegek fölvilágosításának politikáját hirdették, akik lépésről-lépésre kemény munkával akarták kiharcolni a szocialista társadalom eljövetelét. Ezeket nemcsak a radikálisok szidalmazták a munkásmozgalom árulóinak, hanem még a hatóságok is kicsúfolták őket, mert kitűnő szimattal rögtön fölismerték, hogy innen fenyegeti igazán veszedelem a polgári társadalmat. Jellemző ezekre az időkre, hogy egy anarchista pörben — a Merstallinger cipőgyáros meggyilkolása miatt indított pörben — Lamezau gróf, a bécsi esküdtszék elnöke a mérsékelteket ,,vizenyős szocialistáknak" és „slafrokkos forradalmároknak" csúfolta. 1884 január 30-án Bécset és Alsóausztria néhány más ipari városát ostromállapotba helyezték, néhány száz elvtársat éjnek idején rendőrök ráncigálták föl ágyaikból és kiutasították őket az ostromállapotba helyezett vidékről. ekkor egy csapásra összeomlott az egész álradikális mozgalom, összeomlott annál is inkább, mert szellemi feje, Peukert József, akinek a rendőrséggel való kapcsolata később nyilvánvalóvá lett, a kivételes állapot kihirdetésekor kimenekült Ausztriából. Brutális üldözési korszak szakadt ekkor a munkásmozgalomra. A hírhedt Holzinger, a bécsi kivételes törvényszék elnöke rettenetes ítéleteket hozott. Holzinger különben évek múltán öngyilkossággal vetett véget életének, hogy megmeneküljön a fogságtól, amely gyermek-meggyalázás miatt fenyegette. Munkások százait ítélték el ezer meg ezer esztendő börtönbüntetésre. És ugyanígy járt el a prágai tartományi bíróság, amely elé utalták törvényellenesen egész Csehország valamennyi szocialista perét. Az üldözésnek és nyomorúságnak ez esztendeiben, amikor a radikálisokat és mérsékelteket egyaránt gyötörték az erőszak pribékjei és amikor a radikálisok taktikája különben is csődöt mondott, lassan-lassan közeledett egymáshoz a két csoport. Csak apró töredék élt már mindegyikből és ezekben végre is földerengett az a belátás, hogy a civódás mindkettejüket tétlenségre kárhoztatja és megbénítja az egész munkásságot. Lassanként mindannyian belátták, hogy ennek a szomorú helyzetnek végét csak úgy lehet vetni, ha a két párttöredék egyetlen új párttá alakul. 1886 áprilisában terjesztette be Taaffe gróf szocialista törvénytervezetét és a német szocialista törvénynek e hitvány karikatúrája ellen való védekezésben találkoztak először radikálisok és mérsékeltek. A két viszálykodó félnek egyesítését és ezzel a szociáldemokrácia újjászületését egy ifjú orvos vitte keresztül, aki csak nemrégen lépett be hivatalosan a pártba, de aki gyorsan megnyerte mindkét tábor bizalmát. Ez az ifjú ember dr. Adler Viktor volt. Miután mindkét oldalon elvégezte a szükséges előmunkálatokat és Ausztria legjobb erőitmegnyerte az egyesülés számára, 1886 karácsonyán „Gleichheit" címmel új lapot adott ki Bécsben, amely „frakciókülönbség nélkül a munkásság" fegyvere akart lenni. Rövid idő alatt ez a kitűnő újság (belőle fejlődött később az Arbeiter-Zeitung) egyformán a mérsékeltek és a radikálsok lapjává emelkedett és így lassanként közös tevékenységük alapjává lett. Amikor 1888 december 30-án összeült a hainfelli pártgyűlés — a német szociáldemokrata pártot Kautsky és Aur képviselte — akkor már az egységes párt szükségességének gondolata olyan általánossá lett, hogy a hainfeldi programot 69 szóval 3 ellenében elfogadták. Azután pedig, miután egy küldött tiltakozva eltávozott, egyhangúlag elfogadták az egyesülésre vonatkozó határozati javaslatot, amely a következőként végződött: „A pártgyűlés a program elfogadásával elintézettnek tekinti a pártviszályt és minden elvtárstól elvárja, hogy becsületes és testvéri munkával lép sorompóba az egyesült pártért." Hainfeldben alapították meg a szociáldemokrata pártot. Amit azelőtt szétromboltak, azt most újra fölépítették és amikor nemsokára aztán elkövetkezett az első május 1-i ünnep, már férfiasan megállta helyét az osztrák munkásság. Szakadatlan volt ezután a haladás és csak a szeparatizmus ejtett csorbát Hainfeld nagy vívmányán, a pártegységén. De ha leszámítjuk a cseh munkásságnak azt a részét, amely elpártolt a nemzetközi szolidaritástól, még ma is, nyelvre való tekintet nélkül ha az egész osztrák munkásság a hainfeldi elvekhez. Ahogy Hainfeldben radikálisok és mérsékeltek egy párttá egyesültek, úgy aztán is az osztrák szociáldemokráciában benső egyesülésben maradt a radikálisok temperamentuma és a mérsékeltek bölcs taktikája. Abból a kis csoport elvtársból, akik huszonöt év előtt egyesültek, ma nagy párt lett, amely komoly hatalmat jelent a munkásság érdekeiért való küzdelemben. Koldusként jártam a faluban ajtóról ajtóra. A messzeségben föltűnt aranyos hintód, mint valami csillogó álom és én elálmélkodtam, ki lehet ez a királyok királya. Reményem magasba csapott, mintha egyszerre végük szakadna a rossz napoknak, ott álltam alamizsnát várva, amelyet kéretlenül adnak, kincseket, amelyeket köröskörül a porba szórnak. Ott állt meg a hintó,ahol én álldogáltam. Tekinteted reám esett, mosolyogva szálltál le. Éreztem, most itt van értem üdvössége. Ekkor hirtelen kinyújtottad jobbodat és így szóltál: — Mit tudsz nekem adni? Oh, mely királyi tréfa, kinyújtottad kezedet, hogy a koldtól koldulj! Megzavarodtam, azt sem tudtam, mit csináljak, úgy álltam ott. És iszákomból lassan előkapartam a legkisebb búza,szemet és azt adtam oda neki. De mily nagy jön csodálkozásom, amikor alkonyattal a földre üritem zsákomat és a nyomorúságos holmi, között egy kis arany búzaszemet találtam. És keservesen sírtam és sóhajtoztam, bárcsak, lett volna szívem, hogy mindenemet neked adjam. Hagyd abba az éneket meg a regét! Kit imádsz a templomnak ebben a magános, sötét zugában, a zárt ajtó mögött. Nyisd ki a szemed és ládd, nincs előtted a te istened. Ott van, ahol a szántóvető a kemény talajt szántja, ahol a kőtörő követ tör. Velők rím napsütésben, esőben és ahol ruhájukat por lepi. Vesd le szent köpönyegedet és jöjj le vele a poros földre. Szabadulás? Hol lehet szabadulást találni." Mesterünk szíves örömest vállalta magára a teremtés kapcsait, örökre össze vankötve velünk. . Lépj ki elmélkedésedből, hagyd ott a virágokat meg a tömjént! Mit árt az, ha ruháid elszakadnak és beszennyeződnek. Menj szembe vele, állj mellette a homlokoddal, munkában, verejtékező Az álom, amely a gyermek szemén nyugszik, tudjátok-e, honnan jön? Regélik, hogy a tündérek szigetén van a hajléka, erdő árnyán, amelyet szentjánosbogárkák enyhén világítanak, két gyönge varázsbimbó csügg. Onnan jön ő, hogy megcsókolja a gyermek szemét. A mosoly, amely a gyermek ajkáról álmában elröppen, — tudjátok-e, hol született! Regélik, hogy az újhold első sugara őszi felhő illanó peremét ért".• ott született a mosoly harmati tól csillogó hajnal álmában, a mosoly, amely a gyermek ajkáról álmában elröppen. Az édes ideség, amely a gyermek tagjairól szelíden virulva árad, — tudjátok-e, hol rejtőzött oly soká? Igen, — amikor az anya még menyaszony volt, a szerelem csöndes, gyöngéd titokzatosságával hatolt szivébe — az édes iideség, amely a gyermek tagjairól szelíden virulva árad. Cifra játékot hozok neked, gyermekem s megértem a színek és felhők és vizek játékát, megértem, hogy miért oly színesek a virágok — cifra játékot hozok neked, gyermekem. Ha dalolok, hogy te táncolj rá, akkor tudom csak, miért muzsikálnak a falevelek, miért viszik a hullámok a hangok zengő kórusát a hallgató föld szivébe — ha dalolok, hogy te táncolj rá. Ha édességet hozok kapzsi markocskádba, tudom, miért van méz a virágok kelyhében, miért telnek meg titkon a gyümölcsök édes nedvekkel — ha édességet hozok kapzsi markocskádba. Ha arcodat megcsókolom, kedvencem, hogy mosolyra derítselek, megértem a vidámságot, amely az égből a reggeli fénybe árad és a varázst, amelybe a nyári szél testem-lelkem ejti, ha arcodat megcsókolom, hogy mosolyra derítselek. Végtelen világok tengerpartján gyermekek gyülekeznek. Fejek fölött a határtalan ég boltozik mozdulatlanul. A fáradhatatlan víz háborog. Végtelen világok tengerpartján gyermekek gyülekeznek, hangos szóval, tánccal. Homokból házakat építenek és üres kagylókkal játszanak. Fonnyadt füvekből fonnak csónakokat és mosolyogva eresztik a végtelen mélység vizére. Gyermekek játszadoznak világok tengerpartján. Nem tudják, hogyan kell úszni, nem tudják, hogyan kell hálót vetni. Gyöngyhalászok gyöngyeit búvárkodnak, kalmárok hajókon vitorláznak, míg gyermekek köveket gyűjtenek és köveket dobálnak. Nem kutatnak rejtett kincseket, nem tudják, hogyan kell hálót vetni. A tenger harsogva fölkacag, a partok mosolya enyhén csillog. Halálhordó habok értelmetlen dalokat dúdolnak a gyermekeknek, mint az anya, ha gyermeke bölcsőjét ringatja. A tenger játszik a gyermekekkel, a partok mosolya, enyhén csillog. Végtelen világok tengerpartján gyermekek gyülekeznek. Vihar vágtat az úttalanigen, hajókat hajigál a nyomtalan víz. Kivin a halálos gyermekek játsznak. Végtelen világok tengerpartján gyermekek nagy játszótere. Egész életemben téged kerestek dalaim. Ajtótól ajtóhoz vittek, velük tapogatództam magam körül s kutattam, fürkésztem az egész világon. Dalaim tanítottak mindenre, amit valaha tanultam ; ők mutattak nekem titkos ösvényeket, ők hozták tekintetem elé szivem horizontjának nem egy csillagát. Ők vezettek engem nap-nap után a két és kin birodalmának misztériumaihoz. És micsoda palota kapuja elé hoztak estére, vándor utam végén! o, c. • BELI OLD * * * A politikai új esztendő. Mindaz a cécó, ünnepi formalitás, politikai kinyilatkoztatás, ígérgetés és fenyegetés, ami holnap, csütörtökön, amunkapárt politikai új esztendejében lesz, Khuen-Héderváry Károly, a párt elnökének távollétében fog lefolyni. A munkapárt pedig Khuen-Héderváryt is üdvözölni akarta, azonban erről is le kellett mondania, mert közbejött az a bizonyos kormányozható influenza, amely Héderváron marasztalta Khuent és amely kritikus helyzetekben mindig kimenti a kimentendőt, befogja a süketek fülét és letakarja a vakok szemét. A hallókat és a látókat azonban nem lehet félrevezetni a hirtelen történt megbetegedésekkel és különösen Khuen-Héderváry esetében nem lehet, mert minden épeszű ember régen látja és tudja, hogy Khuen-Héderváry és a munkapárt között milyen kedves a viszony. Olyan kedves, hogy Khuen-Héderváry nem is akar a párt elé kerülniszemforgató alakok jókívánságainak fogadására és — mint pártelnök — különösen nem akar Tisza előtt megjelenni, mert Khuen, úgy látszik, nem olyan ember, aki egyhamar mindent el tudna felejteni. Nem felejti el Tiszának, hogy kibuktatta a miniszterelnöki székből és nem felejti el a munkapártnak, hogy VTI 3