Népszava, 1914. január (42. évfolyam, 1–27. sz.)

1914-01-23 / 20. szám

1914 január 20. , NÉPSZAVA á­ gával szemben. A magyar sajtó igen sokat­­ tett a mai­yar nyelv tökéletesítésére, majd ké­sőbb azt mondotta, hogy jassz-nyelvvé tették a magyar nyelvet. Az volt a baj, hogy a kis uj­ságírók nairvokat kiáltottak. Huszár Károly: A nartu emberek natív pana­mája volt a baj. (Derültség a baloldalon.) Vadász: Tagadhatatlan, hogy van ma újság­el­lenes hangulat, de ez a felső rétegekben van meg. Ezután a részletekre tér át s többek között a következőket mondja: — A plakát ki­ragasztását semmi sem aka­dályozza ; az, a fennálló jogszabályok szerint, ezután is az eddigi mértékben lehetséges. Sza­kaszról-szakaszra megy azután és ilyen tónus­ban akarja elhitetni, mennyire ártalmatlanok. Vadász úr magyarázatában a kolportázsról szóló rendelkezések is igen jelentéktelenek, mindössze rendészeti szempontból volt rájuk szükség. Reméli, jön idő, amikor sem a kau­cióra, sem a kolportázst szabályozó rendészeti intézkedésekre nem lesz szükség. Akkor egy paragrafussal el lehet majd törölni ezeket a rendelkezéseket. Most azonban még szükség van mindezekre. De senki sincs, aki a sajtó száját be akarná fogni. Szerinte a helyreigazí­tás kérdésében a javaslat sokkal liberálisabb, mint a külföldi sajtótörvények. Ezekhez a szakaszokhoz remélhetőleg több módosítást fognak benyújtani. De mindenkinek meg fog­ják adni a módot arra, hogy a közélet hazug sátraival szemben védekezhessenek. A sajtó javulásához ez a javaslat nyit kapukat, az utat nyitja meg a jobb fejlődés felé, azért kéri annak elfogadását. Az államtitkár után a miniszter, Balogh Jenő mondott védőbeszédet a javaslat fölött. Nem akarja ismételten megvédeni a javaslatot azzal, hogy egy csomó jogi tételnek az össze­állításával kimutassa, mennyire azonosan li­berális a külföldi sajtótörvényekkel. Ezt meg­értenék a jogászok, de hiába... kifelé csak az általános, nagyhangú jelszavak hatnak. A mó­dosításokra vonatkozóan kijelenti, hogy az el­lenzék módosításait gondosan mérlegelni fogja, de csak abban az esetben, ha azok nem tömegével és nem azzal a tendenciával fognak jönni, hogy a rendes tanácskozás idejét tuda­tosan nyújtsák. Nem fogadja el azt az állítást, ho­gy a kaució föntartása a szegény ember ré­szére lehetetlenné foarja tenni a politikai har­cokban és az eszmék küzdelmében való részt­vételt. Ezt azért sem fog­adja el, mert a kau­ció nem az újságírót, hanem a kiadót terheli.­­Egyéb­ként pedig: hiszi és reméli, hoszú a ma­gasabb osztályok tanai, akiknél b­eet van a kaució letevésére való képesség, s küzdeni Knunnak az alsóbb nonoszták­ok érdekeiért... Nem gázolták le a képviselők szólásszabadsá­gát, mert volt olyan, aki egyfolytában kilenc órát beszélt és a 8ryfí'«kP'?ési szabadságot sem pusztították el, mert hiszen a szocialisták sírvetlen nanon­t!~ '"-husz évü­tőst tar­tottak. A­­javaslat következményeit nem lát­ja olyan pesszimisztikusan, mint az ellenzék szó­nokai Röviden kijelenti azután, hogy a javas­lat elfogadását sürgősnek és szükségesnek tartja. Ezután a szavazás és a részletes tárgyalás következett, majd napirendi vita, sok elnöki rendreutasitással és viharral. Az ülésnek erről a részéről más helyen tudósítunk. m» Őrjöngés. * Beöthy ut* rf/ft/r/« pr. ellenzék salait* — Mt&rt egy mozdul?fotént is kidobatja ellenzi Me * et. — Jt véss etvss vita és az elsö szómegvantis» Csütörtökön véget ért a sajtójavaslat ál­talános vitája és megkezdődött a részletes tárgyalás. Még csak a címnél tartanak és Tiszáék nem is tudják még, milyen méretű lesz az ellenzék vitája a részleteknél, de már most egészen elvesztették a fejüket és Beöthy elnök már most mutatta meg, hogy a legna­gyobb disznóságok következnek. Már csütör­tökön is őrjöngött az elnöki önkénykedés és beteg paroxizmusát abban nyilvánította meg, hogy a mentelmi bizottsághoz utasított egy ellenzéki képviselőt — minden rendre­utasítás nélkül, csak azért, mert ez, elvesztve türelmét a hallatlan gazságoktól, fölugrott a helyén és azt merte mondani, hogy nem ő, hanem a mungótábor volt a rendzavaró. A csütörtök esti viharos ülés megmutatta ké­pét annak az elnöklési módnak, amely most következik, a sajtójavaslat részletes vitájá­nak során. Lesz rendreutasítás, mentelmi és szómegvonás bőven. A banditák már nem férnek a bőrükbe és van elszántságuk bár­milyen merész és alávaló eszköznek az al­­­kalmazására, csakhogy mennél kevesebb le­gyen velük szemben az ellenzéki szónok. Az elnöki disznóságok sorozata a mangók új márciusa, a sajtójavaslat általánosság­ban való megszavazása után kezdődött el. Az csak egyszerű elnöki szemtelenség volt, hogy hat óra előtt tíz perccel­­ az ülés bezárása helyett megkezdette a részletes tárgyalást. Polónyi Géza, aki a javaslat címéhez kért szót, kérte is az elnököt, hogy a kései időre való tekintettel, engedje meg beszédének másnapra halasztását. — Kérem, kérem, nagyon szívesen mara­dunk, — mondta erre idegeskedve Tisza és persze, az elnök sem engedett. Polónyi tehát tovább beszélt, alig mondott azonban pár szót, az elnök, türelmetlenül csöngetve, rászólt, hogy ne térjen el a tárgy­tól, majd megkérdezte a munkótöbbséget, várjon megengedik-e Polónyinak, hogy a tárgytól eltérhessen? — Nem! Nem! — Szó sincs róla. Nem engedjük meg! Polónyi erre így folytatta: — Kérem, nekem ilyen engedélyre nincs, is szükségem. Ki fogom mutatni, hogy min­dig a címhez beszélek, hogy a tárgytól nem térek el... Kimutatta ezután, hogy a javas­latnak rossz a címe, mert nemcsak a sajtó­ról szól, hanem az ipari és kereskedelmi jo­got is érintő rendelkezések vannak benne. Ha azonban ilyen szempontok szerint helyes is volna a címe, akkor sem volna tárgyal­ható, mert akkor Horvátországgal együtt, közös törvényhozás útján kellene intézni... Itt az elnök megint rászólt, hogy ne térjen el a tárgytól és az elnök zaklató figyelmez­tetését őrjöngve, ordítozva visszhangozta a mungótömeg. Polónyi azonban csak állt a helyén, mivel azonban nem szű­nt a mungók lármája, hangosan kiáltott át hozzájuk: — Nem nagy öröm magukkal tárgyalni, de mégis meg akarom magyarázni, hogy ez­zel a javaslattal a kiegyezési törvényt rúg­ják föl. A mungók megint lármáztak, megint köz­beszólásokkal szemtelenkedtek, amire Poló­nyi dühösen leült, közben azonban még át­kiáltott hozzájuk: — Önökkel nem is disputálok. Alig mondta ezt ki, Tisza fölkurjantott az elnökhöz: — Rendre! Ettől vérszemet kaptak a mögötte ülő bi­hariak meg bácskaiak és olyan pokoli lármát csaptak, hogy Balogh igazságü­gyminiszter, aki szólásra állt föl, nem kezdhette meg a beszédét. Már-már elcsöndesült a zaj, amikor az elnök dühösen lecsöngetett a baloldalra. — Szmrecsányi képviselő urat rendreuta­sítom. Miért? Mit tett vájjon Szmrecsányi? Mi­féle nagy bűntettel vonta magára Beöthy Jupiterke haragját? Ebben a pillanatban mindenkit ezek a kérdések érdekeltek, mert Szmrecsányi valóban semmit sem csinált, amiért rendre kellett volna utasítani. Őt ma­gát is elöntötte az indulat, dühbe ugrasztotta az a hitvány cinizmus, amivel Beöthy egy­szerűen lekezeli az ellenzéket, fölugrott és emelt hangon kiáltotta Beöthy felé: —Mit akar tőlem? Onnan kiabálnak rám. Már válaszolni sem szabad? Nagy zaj támad Szmrecsányi jogos fölhá­borodásának nyomán és leginkább a mun­góktól élesztett nagy zsivajból azt lehetett ki­venni, hogy Szmrecsányit a mentelmi bizott­sághoz utasították. Végre Balogh is szóhoz juthatott, azzal kezdte, hogy amit Polónyi említ, az nem tartozik a címhez. — Menjen végrendelkezni, — kiáltott át neki Justh János. Az elnök rácsöngetett és három perc múlva Justh Jánost is a mentelmihez küldte a jobb­oldalon ülő posványemberek szavazata. Iz­galmas lefolyása volt annak a negyedórás „vitának", amellyel a sajtójavaslat részletes tárgyalása kezdődött. A két mentelmin kívül a viharkeverő Beöthy egymásután utasította rendre Andrássyt, Zichy Aladárt és máso­kat és mindezt azzal a tudatos provokációval, hogy a rendreutasítást mentelmi kövesse. A mentelmi pecérbizottság pedig azután már tudja a többit . . . Ebben a negyedórában Beöthy úgy apportírozott Tiszának, hogy az már egyenesen undorító volt. Ez az ember elvesztette minden szemérmét, férfiasságról és önérzetről pedig egy ilyen Beöthyvel kap­csolatban nem is lehet beszélni. Ki bujjon el? * Lukács, Tisza vagy Désy? * Viharos napirendi vita. — A zalatnai ház meg Lukács becsülete. — Tisza vizs­gájatot indít a kijárók ellen. A képviselőház csütörtöki ülését viharos és Tiszát minden tekintetben megbélyegző napirendi vita fejezte be. Tisza Andrássy Gyula délelőtti beszéde után ugyanis meg­védte Lukács Lászlót és megtámadta Désy Zoltánt. Az angyali ártatlanság hermelinjét borította a politikai szenny és becstelenség Lukácsnak nevezett gyűjtő­medencéjére és önönlelkébe markolván, sarat vágott Désy Zoltán tiszta alakjához. Mondatai között tisztességtelennek nevezte Désy Zoltán eljá­rását, amely a zalatnai házvétel panamájá­ban nem tudván bizonyítani, azt a konze­kvenciát hárította vélyre, hogy bujkálnia kell a becsületes emberek szeme elől. A napi­rendi vita első szónoka, Andrássy Gyula, ehhez a hitvány cinizmushoz kapcsolta a mondanivalóit és,a meggyőződés és az igaz­ság­ tudatának bátorságával vágta Tisza ar­cába, a­ogy akármit mond, Désynek h­ilres oka a tisztességes emberek elöl bujkálni,­­­és Tisza is mindig megtiszteltetésnek vehet­né, ha Désy vele szóba állana. A zalatnai házvétel ügye pedig nem olyan tiszta, mint ahogy Tisza szeretné belehazudni a közvé­leménybe. Ha itt bizonyítás nem történt, nyilvánvaló, hogy nem is volt rá szükség, mert már maga az a tény is elég megbecste­lenítő és eléggé összeférhetetlen, ha egy mi­niszter önmagától vásárol házat a kincstár számára. Erélyesen tiltakozott Andrássy az ellen, hogy a miniszterelnök egy távollévő és tiszta emberről megbélyegző módon nyi­latkozzon. Andrássy beszédének nagy hatása volt az ellenzékre, de még nagyobb a szemben ülő panamistákra. Beöthy úr is türelmetlenke­dett és sokszor zavarta Andrássyt, hogy el ne mondhassa azt, aminek elmondását min­denki várta. Andrássynak egy megjegyzé­sére szabadkozva és színlelt fölháborodás­sal mondta : — Az elnökség teljes tudatában van köte­lességének. Erre a cinikus hazugságra Vázsonyi éle­sen kiáltotta az elnök felé: — Nem igaz! Nem történt semmi. Se rendreutasítás, se más. Az elnök hallgatása is megerősítette, hogy: nem igaz!... Andrássy után Tisza beszélt és annyi­t mondott, hogy nem lehet csodálni, ha az em­bert elragadja az indulat, amikor egy olyan kiváló férfiúnak, mint Lukács, belegázolnak a magánbecsületébe. Ezen a kijelentésen az egész Ház jóizűen kacagott, csodálni azon­ban senki sem csodálta, hogy Tisza úr ilyen­módon vállalkozik „tisztelt barátjá"-nak, a sárembernek védelmére, ők ketten elválaszt­hatatlanok, együvé tartoznak, tehát­­ magát is védi Tisza, ha Lukácsot az isten bárány­kájának színében állítgatja a nyilvános­ság elé. Az ellenzék második szónoka Szmrecsányi György volt, aki alig kezdett beszélni, máris ideges rendreutasításban részesült. Nem­ mondott semmi különöset. Csak annyit, hogy „ebben a lehetetlen parlamenti helyzetben" az.

Next