Népszava, 1914. január (42. évfolyam, 1–27. sz.)
1914-01-23 / 20. szám
1914 január 20. , NÉPSZAVA á gával szemben. A magyar sajtó igen sokat tett a maiyar nyelv tökéletesítésére, majd később azt mondotta, hogy jassz-nyelvvé tették a magyar nyelvet. Az volt a baj, hogy a kis ujságírók nairvokat kiáltottak. Huszár Károly: A nartu emberek natív panamája volt a baj. (Derültség a baloldalon.) Vadász: Tagadhatatlan, hogy van ma újságellenes hangulat, de ez a felső rétegekben van meg. Ezután a részletekre tér át s többek között a következőket mondja: — A plakát kiragasztását semmi sem akadályozza ; az, a fennálló jogszabályok szerint, ezután is az eddigi mértékben lehetséges. Szakaszról-szakaszra megy azután és ilyen tónusban akarja elhitetni, mennyire ártalmatlanok. Vadász úr magyarázatában a kolportázsról szóló rendelkezések is igen jelentéktelenek, mindössze rendészeti szempontból volt rájuk szükség. Reméli, jön idő, amikor sem a kaucióra, sem a kolportázst szabályozó rendészeti intézkedésekre nem lesz szükség. Akkor egy paragrafussal el lehet majd törölni ezeket a rendelkezéseket. Most azonban még szükség van mindezekre. De senki sincs, aki a sajtó száját be akarná fogni. Szerinte a helyreigazítás kérdésében a javaslat sokkal liberálisabb, mint a külföldi sajtótörvények. Ezekhez a szakaszokhoz remélhetőleg több módosítást fognak benyújtani. De mindenkinek meg fogják adni a módot arra, hogy a közélet hazug sátraival szemben védekezhessenek. A sajtó javulásához ez a javaslat nyit kapukat, az utat nyitja meg a jobb fejlődés felé, azért kéri annak elfogadását. Az államtitkár után a miniszter, Balogh Jenő mondott védőbeszédet a javaslat fölött. Nem akarja ismételten megvédeni a javaslatot azzal, hogy egy csomó jogi tételnek az összeállításával kimutassa, mennyire azonosan liberális a külföldi sajtótörvényekkel. Ezt megértenék a jogászok, de hiába... kifelé csak az általános, nagyhangú jelszavak hatnak. A módosításokra vonatkozóan kijelenti, hogy az ellenzék módosításait gondosan mérlegelni fogja, de csak abban az esetben, ha azok nem tömegével és nem azzal a tendenciával fognak jönni, hogy a rendes tanácskozás idejét tudatosan nyújtsák. Nem fogadja el azt az állítást, hogy a kaució föntartása a szegény ember részére lehetetlenné foarja tenni a politikai harcokban és az eszmék küzdelmében való résztvételt. Ezt azért sem fogadja el, mert a kaució nem az újságírót, hanem a kiadót terheli.Egyébként pedig: hiszi és reméli, hoszú a magasabb osztályok tanai, akiknél beet van a kaució letevésére való képesség, s küzdeni Knunnak az alsóbb nonosztákok érdekeiért... Nem gázolták le a képviselők szólásszabadságát, mert volt olyan, aki egyfolytában kilenc órát beszélt és a 8ryfí'«kP'?ési szabadságot sem pusztították el, mert hiszen a szocialisták sírvetlen nanont!~ '"-husz évütőst tartottak. Ajavaslat következményeit nem látja olyan pesszimisztikusan, mint az ellenzék szónokai Röviden kijelenti azután, hogy a javaslat elfogadását sürgősnek és szükségesnek tartja. Ezután a szavazás és a részletes tárgyalás következett, majd napirendi vita, sok elnöki rendreutasitással és viharral. Az ülésnek erről a részéről más helyen tudósítunk. m» Őrjöngés. * Beöthy ut* rf/ft/r/« pr. ellenzék salait* — Mt&rt egy mozdul?fotént is kidobatja ellenzi Me * et. — Jt véss etvss vita és az elsö szómegvantis» Csütörtökön véget ért a sajtójavaslat általános vitája és megkezdődött a részletes tárgyalás. Még csak a címnél tartanak és Tiszáék nem is tudják még, milyen méretű lesz az ellenzék vitája a részleteknél, de már most egészen elvesztették a fejüket és Beöthy elnök már most mutatta meg, hogy a legnagyobb disznóságok következnek. Már csütörtökön is őrjöngött az elnöki önkénykedés és beteg paroxizmusát abban nyilvánította meg, hogy a mentelmi bizottsághoz utasított egy ellenzéki képviselőt — minden rendreutasítás nélkül, csak azért, mert ez, elvesztve türelmét a hallatlan gazságoktól, fölugrott a helyén és azt merte mondani, hogy nem ő, hanem a mungótábor volt a rendzavaró. A csütörtök esti viharos ülés megmutatta képét annak az elnöklési módnak, amely most következik, a sajtójavaslat részletes vitájának során. Lesz rendreutasítás, mentelmi és szómegvonás bőven. A banditák már nem férnek a bőrükbe és van elszántságuk bármilyen merész és alávaló eszköznek az alkalmazására, csakhogy mennél kevesebb legyen velük szemben az ellenzéki szónok. Az elnöki disznóságok sorozata a mangók új márciusa, a sajtójavaslat általánosságban való megszavazása után kezdődött el. Az csak egyszerű elnöki szemtelenség volt, hogy hat óra előtt tíz perccel az ülés bezárása helyett megkezdette a részletes tárgyalást. Polónyi Géza, aki a javaslat címéhez kért szót, kérte is az elnököt, hogy a kései időre való tekintettel, engedje meg beszédének másnapra halasztását. — Kérem, kérem, nagyon szívesen maradunk, — mondta erre idegeskedve Tisza és persze, az elnök sem engedett. Polónyi tehát tovább beszélt, alig mondott azonban pár szót, az elnök, türelmetlenül csöngetve, rászólt, hogy ne térjen el a tárgytól, majd megkérdezte a munkótöbbséget, várjon megengedik-e Polónyinak, hogy a tárgytól eltérhessen? — Nem! Nem! — Szó sincs róla. Nem engedjük meg! Polónyi erre így folytatta: — Kérem, nekem ilyen engedélyre nincs, is szükségem. Ki fogom mutatni, hogy mindig a címhez beszélek, hogy a tárgytól nem térek el... Kimutatta ezután, hogy a javaslatnak rossz a címe, mert nemcsak a sajtóról szól, hanem az ipari és kereskedelmi jogot is érintő rendelkezések vannak benne. Ha azonban ilyen szempontok szerint helyes is volna a címe, akkor sem volna tárgyalható, mert akkor Horvátországgal együtt, közös törvényhozás útján kellene intézni... Itt az elnök megint rászólt, hogy ne térjen el a tárgytól és az elnök zaklató figyelmeztetését őrjöngve, ordítozva visszhangozta a mungótömeg. Polónyi azonban csak állt a helyén, mivel azonban nem szűnt a mungók lármája, hangosan kiáltott át hozzájuk: — Nem nagy öröm magukkal tárgyalni, de mégis meg akarom magyarázni, hogy ezzel a javaslattal a kiegyezési törvényt rúgják föl. A mungók megint lármáztak, megint közbeszólásokkal szemtelenkedtek, amire Polónyi dühösen leült, közben azonban még átkiáltott hozzájuk: — Önökkel nem is disputálok. Alig mondta ezt ki, Tisza fölkurjantott az elnökhöz: — Rendre! Ettől vérszemet kaptak a mögötte ülő bihariak meg bácskaiak és olyan pokoli lármát csaptak, hogy Balogh igazságügyminiszter, aki szólásra állt föl, nem kezdhette meg a beszédét. Már-már elcsöndesült a zaj, amikor az elnök dühösen lecsöngetett a baloldalra. — Szmrecsányi képviselő urat rendreutasítom. Miért? Mit tett vájjon Szmrecsányi? Miféle nagy bűntettel vonta magára Beöthy Jupiterke haragját? Ebben a pillanatban mindenkit ezek a kérdések érdekeltek, mert Szmrecsányi valóban semmit sem csinált, amiért rendre kellett volna utasítani. Őt magát is elöntötte az indulat, dühbe ugrasztotta az a hitvány cinizmus, amivel Beöthy egyszerűen lekezeli az ellenzéket, fölugrott és emelt hangon kiáltotta Beöthy felé: —Mit akar tőlem? Onnan kiabálnak rám. Már válaszolni sem szabad? Nagy zaj támad Szmrecsányi jogos fölháborodásának nyomán és leginkább a mungóktól élesztett nagy zsivajból azt lehetett kivenni, hogy Szmrecsányit a mentelmi bizottsághoz utasították. Végre Balogh is szóhoz juthatott, azzal kezdte, hogy amit Polónyi említ, az nem tartozik a címhez. — Menjen végrendelkezni, — kiáltott át neki Justh János. Az elnök rácsöngetett és három perc múlva Justh Jánost is a mentelmihez küldte a jobboldalon ülő posványemberek szavazata. Izgalmas lefolyása volt annak a negyedórás „vitának", amellyel a sajtójavaslat részletes tárgyalása kezdődött. A két mentelmin kívül a viharkeverő Beöthy egymásután utasította rendre Andrássyt, Zichy Aladárt és másokat és mindezt azzal a tudatos provokációval, hogy a rendreutasítást mentelmi kövesse. A mentelmi pecérbizottság pedig azután már tudja a többit . . . Ebben a negyedórában Beöthy úgy apportírozott Tiszának, hogy az már egyenesen undorító volt. Ez az ember elvesztette minden szemérmét, férfiasságról és önérzetről pedig egy ilyen Beöthyvel kapcsolatban nem is lehet beszélni. Ki bujjon el? * Lukács, Tisza vagy Désy? * Viharos napirendi vita. — A zalatnai ház meg Lukács becsülete. — Tisza vizsgájatot indít a kijárók ellen. A képviselőház csütörtöki ülését viharos és Tiszát minden tekintetben megbélyegző napirendi vita fejezte be. Tisza Andrássy Gyula délelőtti beszéde után ugyanis megvédte Lukács Lászlót és megtámadta Désy Zoltánt. Az angyali ártatlanság hermelinjét borította a politikai szenny és becstelenség Lukácsnak nevezett gyűjtőmedencéjére és önönlelkébe markolván, sarat vágott Désy Zoltán tiszta alakjához. Mondatai között tisztességtelennek nevezte Désy Zoltán eljárását, amely a zalatnai házvétel panamájában nem tudván bizonyítani, azt a konzekvenciát hárította vélyre, hogy bujkálnia kell a becsületes emberek szeme elől. A napirendi vita első szónoka, Andrássy Gyula, ehhez a hitvány cinizmushoz kapcsolta a mondanivalóit és,a meggyőződés és az igazság tudatának bátorságával vágta Tisza arcába, aogy akármit mond, Désynek hilres oka a tisztességes emberek elöl bujkálni,és Tisza is mindig megtiszteltetésnek vehetné, ha Désy vele szóba állana. A zalatnai házvétel ügye pedig nem olyan tiszta, mint ahogy Tisza szeretné belehazudni a közvéleménybe. Ha itt bizonyítás nem történt, nyilvánvaló, hogy nem is volt rá szükség, mert már maga az a tény is elég megbecstelenítő és eléggé összeférhetetlen, ha egy miniszter önmagától vásárol házat a kincstár számára. Erélyesen tiltakozott Andrássy az ellen, hogy a miniszterelnök egy távollévő és tiszta emberről megbélyegző módon nyilatkozzon. Andrássy beszédének nagy hatása volt az ellenzékre, de még nagyobb a szemben ülő panamistákra. Beöthy úr is türelmetlenkedett és sokszor zavarta Andrássyt, hogy el ne mondhassa azt, aminek elmondását mindenki várta. Andrássynak egy megjegyzésére szabadkozva és színlelt fölháborodással mondta : — Az elnökség teljes tudatában van kötelességének. Erre a cinikus hazugságra Vázsonyi élesen kiáltotta az elnök felé: — Nem igaz! Nem történt semmi. Se rendreutasítás, se más. Az elnök hallgatása is megerősítette, hogy: nem igaz!... Andrássy után Tisza beszélt és annyit mondott, hogy nem lehet csodálni, ha az embert elragadja az indulat, amikor egy olyan kiváló férfiúnak, mint Lukács, belegázolnak a magánbecsületébe. Ezen a kijelentésen az egész Ház jóizűen kacagott, csodálni azonban senki sem csodálta, hogy Tisza úr ilyenmódon vállalkozik „tisztelt barátjá"-nak, a sárembernek védelmére, ők ketten elválaszthatatlanok, együvé tartoznak, tehát magát is védi Tisza, ha Lukácsot az isten báránykájának színében állítgatja a nyilvánosság elé. Az ellenzék második szónoka Szmrecsányi György volt, aki alig kezdett beszélni, máris ideges rendreutasításban részesült. Nem mondott semmi különöset. Csak annyit, hogy „ebben a lehetetlen parlamenti helyzetben" az.