Népszava, 1914. június (42. évfolyam, 128–152. sz.)
1914-06-02 / 128. szám
BELFÖLD # # A keresztény-szociálisok apostolának mutatkozik be az „Alkotmány" pünkösdi számában Prohászka Ottokár püspök, aki többek között ezeket írja: Nem tudták-e az első keresztények, hogy mi az, egyenlőség és a szabadság és nem hirdették-e, hogy Krisztus Urunk fölszabadított minket a rabságból és hogy az Isten fiaihoz a gazdasági rabszolgaság sem illik? Igen, tudják ők ezt, hirdették is, de e részben még nem lett pünkösd a világon, mert a világ még nem érlelődött rá ; a szó még csak fogalom volt, érzés és lelkesülés nélkül. Hát azok a keresztes vitézek, akik vérüket ontották Krisztusért, nem tudták-e hogy mi a testvériség ? Tudták nagyon jól, de azért még nem nemesült meg bennük az érzés annyira, hogy a jobbágytársadalomban azt az igazibb testvériséget és egyenlőséget érvényesíteni tudták volna. Hát a megváltás hitében élő modern ember nem látja-e az óriási gazdasági ellentéteket és nem ütközik-e meg azon, hogy az egyiknek millióivannak, a másiknak meg fillérei sincsenek ? Dehogy is nem látja és mit kezdi érezni is az ellentétek e szégyenletes kínját, sürgeti már az utat, szomjazza már a jobbat, de végrehajtani még nem tudja ; e részben még nem hasadt rá a pünkösd. A gazdasági egyenlőséget a vallás szempontjából követelni, az úgynevezett keresztény-szocializmust valóban szocializmussá, vagyis olyan társadalmi irányzattá fejleszteni, amely el akarja tüntetni az emberek között az anyagi egyenlőtlenséget, nem új dolog Magyarországon sem. Akadt már nálunk is olyan klerikális utópista, aki a katolicizmus alapelveiből kiindulva csinált kommunista társadalomtervezetet. De milyen hatás nélkül maradt ez a kísérlet, olyan hatástalan marad ez a néhány — csupa általánosságba burkolt, frázisosan agitáló — kijelentés is. Prohászka egyéniségének nagy hatása talán éppen azzal magyarázható, hogy sejtetni enged szivárványos kijelentések segedelmével a konzervatív klerikális tábor megdöbbenésére merészen újító törekvéseket, de ezek a kijelentések programmá sohasem sűrűsödhetnek. Soha megfogható gyakorlati értéket nem képviselnek, legföljebb arra jók, hogy modernre pingálják azokat a középkori várfalakat, amelyek az ilyen moderneskedő ígéretekkel homlokegyenest ellenkező törekvéseknek védelmezői. Prohászka szépeket ír a gazdasági egyenlőségről, de püspöki birtokain nem élnek jobban a munkások, mint a többi ezer holdakon és nem hallottunk még a püspök úr szájából a főrendiházban olyan indítványt, amely a gazdasági egyenlőtlenségek szégyenletes kínját valami gyakorlati szociálpolitikával enyhíteni kívánná. Aki olyan pünkösdöt igazán akar a világnak, amilyenre Prohászka céloz, az a mi táborunkban van. Az urak nevében szabad, a nép nevében tilos beszélni a románoknak. A román nemzetiségi párt pünkösdkor gyűlést tartott Gyulafehérvárott s mintegy 4000 falusit vezettek a pópák a szónokok meghallgatására. A szónokokat szabad is volt hallgatni, amig román nemzeti szempontból beszéltek a magyarság ellen. Mihályi Tivadar elpanaszolhatta, hogy a csángótelepítésekre sokat költ a kormány s a román nép kulturcéljaira keveset. Vajda Sándor panaszolhatta, hogy Tisza nem akarja bevallani a nyilvánosság előtt a román párttal való viszonyát. De amikor Vlad Aurél kezdte elmondani, hogy milyen népellenes merényleteket követett el Tisza s a választójogi törvényről kijelentette, hogy „soha nagyobb gazemberséggel nem csináltak törvényt", mint ezt. Roska Miklós polgármesterhelyettes egy csapat csendőr élén kijelentette: Minthogy itt izgató tartalmú beszédek folynak, a gyűlést a múlt évben kelt belügyminiszteri rendelet értelmében ezennel föloszlatom. Ezek után valóban nem beszélhetett senki, még a paktáló urak sem. A csendőrség szétverte a gyűlést és elfogta azokat a román katonákat, akiket a tömegben talált. Ugyanaz a hatóság, amelynek a paktáló urak gyülekezése ellen nem volt kifogása, azonnal hajlandó lett Avelna akár fegyveres „oszlatásra" is, mihelyt az a politika kapott szót, amely Tiszának kellemetlen: a demokrácia politikája. Jelképnek és érvnek solzatát, a cigarettára gyújtott a papírral. A nagy gesztus ütközött ki Bakunin cselekedeteiből, amikor a hírhedt Francis Marxnak, aki Szibériából való visszatérte után újból megrágalmazta, azt válaszolja egy angol újságban, hogy az ilyen gyanúsításokra ,,nem tollal a kézben, hanem toll nélküli kézzel válaszol az ember." A nagy gesztus szerepel drezdai forradalmi vezérségében is. Rafael „Madonná"-ját a poroszok által ostromolt város falára állítatta és figyelmeztette a porosz csapatok parancsnokát, hogy ha a népre lövet, elpusztítja Raffael remekét is. A nagy gesztus jelentkezett sokszor élete legválságosabb pillanataiban is: amikor az apja nem engedi külföldre, tudományos pályára, búbánatában ivásra adja a fejét és egy héten keresztül erőlteti az alkoholt; amikor a Péter Pál-erődből nem akarják kibocsátani, csak egy hónapi terminust ad rokonainak, hogy aztán méreggel vet véget az életének és megint csak öngyilkos akar lenni, amikor öregen, az élettől kifosztottan, megrendül benne barátai hite és eltűnik az utolsó remény is, hogy magát és családját megmenti avégső nyomortól. bát nem is lehet találni ennél a gyűlésföloszlatásnál: a paktáló románok s a népük érdekeivel elsősorban törődő románok között levő különbséget mindennél jobban érezteti ez a Tisza-mente brutalitás. Vládnak, a paktálásban részt nem vett, demokrata Vládnak tilos beszélni a népjogok sérelméről, de a népbolondító sovinizmus akkor is megengedett dolog, a Tisza szándékait átérző magyar hatóság szemében, ha magyarellenes. Akik a románok közül osztoznak Lukáccsal Tisza barátságában, azoknak szabad agitálni, amíg szóhoz nem jut egy nem paktáló demokrata s az a politika, amely joghoz akarja juttatni a népet, hogy jogához jusson a nemzet is... Az észszerű nemzetiségi politikának , a demokráciának ez a megkülönböztetése kitüntetés a Tisza-rendszer részéről és önkéntelen kioktatása azoknak, akik a Tisza-cárizmustól a nem-magyar és magyar népek jogai dolgában várnak valamit. ... Az ellen a rendelet ellen, amelynek alapján a gyűlést föloszlatták, egyetlen román hang nem hangzott el a parlamentben Függetlenségi népgyűlés. A zentai függetlenségi kör vasárnap ünnepelte meg harminc éves jubileumát. A kör délelőtti díszközgyűlését Fernbach Károly nyitotta meg. Orbán Károly ismertette a kör harminc éves történetét, gróf Károlyi Mihály tolmácsolta a központ üdvözletét. A díszközgyűlés után Károlyi Mihály a bácsmegyei függetlenségi párt vezetőivel a szervezkedésről folytatott bizalmas megbeszélést. Délután népgyűlést tartottak, amelyen Fernbach Károly hoszszabb beszámolót mondott. Lelkes éljenzések között beszélt Károlyi Mihály és beszédében főként a delegáció működésével foglalkozott. Megemlíti, hogy a munkapárt négy év alatt kétezer millió korona adósságot csinált és ennek legnagyobb részét hadi kiadásokra költötte. Fölemlíti, hogy a munkapárt az egész delegációban csak két szónokkal vett részt, akik közül Khuen csodálkozott afölött, hogy „Magyarországon az embereket meg lehet vásárolni". Persze, ez csak műcsodálkozás volt, hiszen nem lehet elhinni Khuenről, hogy ne tudna az országban folyt meg-, vesztegetésekről, hiszen ő nemcsak választókat, hanem képviselőket is meg akart vásárolni. A korrupt rendszer megváltoztatását csak az általános, titkos választójoggal lehet elérni, ezért kell dolgoznia mindenkinek, mert ezzel lehet a demokratikus Ma TÁRCA .*. # #i Bakunin. 1814 - 1914. Irta P&a&ny József. II. Bakunin az összeesküvő forradalmárnak talán a legtökéletesebbtípusa. Taktikájában sohasem a nagy végső célokat, hanem a pillanatnyi bénitásokat, nem az apró munka évtizedes fáradhatatlanságával működő szervezését, hanem a hirtelen, gyors rajtaütést, a puccsokat hirdeti. Nem öntudatos, hosszú, fölvilágosító és szervező munkával megnyert tömegekre számított, mint Marx, hanem a nyomortól fölkorbácsolt, a pillanat szenvedélyétől rebellióba hajtott tömegekre. Ezért mindig is fölháborodottan tiltakozott az ellen, hogy a német szocialisták „filiszteri" módon elméletekkel tömik meg a munkás fejét s a pillanatnyi szenvedélyekre apellált. Föltűnő, példát adó, tettre lelkesítő cselekedetekkel, trükkökkel és blöffökkel szeretett dolgozni. Mindig ott szerepel életében is nagy gesztus. Mikor Baselben az Internationale kongresszusa alkalmával becsületbíróság ült össze, amelynek tisztáznia kellett, vájjon igazak-e Liebknecht vádjai Bakunin ellen, a becsületbíróság Bakunin mellett elöntött és írásos határozatot adott neki Liebknecht vádjainak alap nélkül valóságáról. Liebknecht maga is belátta tévedését és kezét nyújtotta Bakuninnak. Bakunin erre nagy és szép gesztussal az egész társaság jelenükében elégette a becsületbíróság határai . Bakunin szerette hangoztatni, hogy az igazi forradalmárban kell valami sátáni vonásnak lenni és, hogy csak a rombolás szenvedélye mozgathatja meg igazán a világot. Bakunin ebben a sátánkodásában sajátságos módon találkozott modern, dekadens francia költőkkel és csodálatos módon találkozott ellenségeinek róla való véleményével. Ellenfelei mindig is úgy szoktak Bakuninról beszélni, mint valami eleven ördögről, aki ármánykodásaiva , sötét kénkőszagú intrikáival tönkretette azt a legnagyobb alkotást,, amelybe sikerült befurakodnia. Bakunin életének legjelentősebb fejezete az Internationaleban való szereplése volt és . JBakunin élete talán az Internationaleban való szereplése révén a legjelentősebb. Hosszú ideig közhit volt, hogy Marx és Bakunin versengése tette tönkre a Nemzetközi Munkásszövetséget. A szocialisták Bakunin pokoli intrikáinak, az anarchisták és szindikalisták Marx féktelen uralomvágyának tudták be az Internationale szétrobbantását. Régebbi előadásokban úgy fest az Internationale története, mintha az "Übermensch harcolna a Sátánnal. Pedig nem egyes emberek (akármilyen nagy emberek és akármilyen nagyszerű egyéniségek) vetélkedése robbantotta szét az Internationalet, hanem a viszonyok vaskényszere. Marx és Bakunin nem két egyéniség össze nem férését, hanem két fejlődési fok szembenállását képviseli. Bakunin az orosz parasztság, a svájci kispolgárias proletárság, az olasz_ „Lumpenproletariat" életviszonyai alapján szabta meg a maga elméletét és taktikáját, Marx pedig a francia forradalom, a német bölcsészet és az angol kapitalizmus hármas talapzatára építette hatalmas gondolatépületét. Bakunin a régi társadalom maradványainak, Marx az újtársadalommal születő modern ipari proletárságnak szempontjából és sorsából nézte a társadalmat. Nem véletlen az, hogy Marx életének és elmélkedésének középpontja London volt, a modern kapitalizmus és a legmodernebb proletárság centruma, Bakunin életének talán legfontosabb középpontja pedig Nápoly volt a maga világhírűvé vált csőcselék-proletárságával, lazzaroni népességével. Bakunin addig, amíg össze tudtak férni, Marx tanítványának vallotta magát, pedig még csak nem is azoknak a viszonyoknak ,volt a tanítványa, amelyek megteremtették a marxi elméletet. Egy, Marxhoz írott levelében azt írja Bakunin, hogy az Internationale lesz a hazája, a valóságban pedig az Internationale keretén belül valóságos összeesküvés gyanánt föntartja írési m munkásfizetetséfjét, az Alliance-ot. NÉPSZAVA 1914 június 2.