Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-01 / 273. szám
10 * A háború vezetésének a tudománya. Úgy látszik, a mai európai emberiség sorsa valahogyan döntő módon egybekapcsolódik egy félelmetes, titokzatos tudománnyal, amit stratégiának neveznek. Csak nagyon kevés vezér, akikből a legfelsőbb hadvezetőség áll, ismeri ezt a végzetteljes tudományt, ami nem zárja ki azt, hogy ugyanakkor, amikor általában nincsenek tisztában azzal, hogy mi a stratégia, valamennyi földrész emberisége mostan a stratégák nyüzsgő seregévévált, akiket semmi más nem érdekel, mint azok a föltételek, lehetőségek, következmények, zseniális műveletek és a harctéren elkövetett, hibák, megszakítás nélkül, nappal és éjszaka való tárgyalása. Szinte kísértetiesen hat, ahogyan ezek a megszámlálhatatlan milliók ítélnek dolgok fölött, amelyek lényegébe való behatolást komolyan még csak meg sem kísérelték ! De még ennél is szörnyűbb az a másik homályos érzés, hogy ettől a kevesek tudományától függjön minden élet. A stratégia a háború vezetésének a tudománya, megkülönböztetésül a taktikától, ami alatt az egyes ütközetek vezetésének a tudományát értjük. A győzelemnek az előkészítése a háborúban a stratéga dolga. A győzelem maga azonban a taktika eredménye ; a stratégia és a taktika végül anynyira eltávolodhatnak egymástól, hogy éppen a háborúra döntő ütközetekben a legfelsőbb hadvezetőség, mint a stratégia szervezete, teljesen kiválik és a csapatok vezetőjeként szereplő taktikus maga tesz meg minden intézkedést. A stratégia tudomány? Tehát általánosan érvényes törvények alapelve, szabályok rendszere, amelyet az emberi tapasztalások folyamán fölfedeztek és rendeztek? Tehát a stratégiát meg lehet tanulni? Eszerint tehát mindaz, aki megtanulta ezt a tudományt, harcot irányító hadvezér lehet? A dolog mégsem ennyire egyszerű. A stratégia tudomány és egyúttal a tudományok alkalmazása; tulajdonképen az alkalmazásában rejlik a jelentősége. Az emberi ismeretek alkalmazása azonban más téren sem tudomány többé, hanem művészet. Akinek a pedagógia minden tanítása a kisujjában van, azért még koránt sem nevelő. Aki pártprogramját, amely magába foglalja a tudományok összegét, elölről és fordítva — ha mindjárt megértéssel is — el tudja mondani, még egyáltalán nem politikus; sajnos, hogy a politikában ez idő szerint meglehetősen bosszantó befolyást gyakorol az, hogy sokan ennek az ellenkezőjét képzelik magukról. Az orvosi tudomány is elengedhetetlen föltétele annak, hogy valaki orvos lehessen, de ez még nem teszi az orvosi; a nyelv is határozott megkülönböztetést tesz az orvosi tudomány és az orvosi képesség között, így a stratégia is művészet, amelyet bizonyos és teljesen ismert tudományos megismerés alapján gyakorolnak, végeredményében a szellemi adománynak, a zseninek, az éles ítélőképességnek és az erős akaratnak a dolga. Tehát akkor a stratégiának, a háború, vezetésének egyáltalán nincsenek általánosan érvényes alapelvei? A háborúk hosszú szenvedésteljes történelme igennel felel erre a kérdésre. Csakhogy ezek változók és nem örök alapelvek. .Változásuk — ez a háború tudományának első fölismerése — elsősorban a mindenkori politikai, társadalmi viszonyoktól megszabott védelmi szabályoktól, azután pedig a fegyvertechnikától függ. Az ógörögországi szabad polgárok phalansainak — az athénieket behívták, a spártaiak pedig hivatásos katonák voltak —, a városokkal való háborúkban másként kellett harcolniok, mint társaiknak a római világbirodalom hivatásos harcolókból álló hadseregében. „A phalanx, a harcos polgárság természetes taktikai formája. Amit itt az egyestől kívánnak, nagyon egyszerű és igen kevés gyakorlatot igényel. Az ember megtanulja a nehéz felszereléssel való mozgást, a dárdakezelését és az irány betartását. Nincs szükség egyéb bonyolultabb gyakorlatokra. Az egész egyetlen zárt testet alkot, amely előremenetel és az ellenség közelében rohamra indul." (Delbrück, A háború történetéből.) A germánoknál egész világosan fölismerjük a harc vezetésének és a társadalmi viszonyoknak az összefüggését. Amíg a germánok a hasonlók és szabadok szoros közösségéből alakult törzsekben éltek, megfelelő és természetes harcmodoruk a tömör ékalak, amelyben a „századok" századosuk vezetése alatt rohantak előre. Már amikor a germánok a rómaiak közé telepedtek, amikor a százados, aki eddig társaival egyenlő volt, nagybirtokos lett és társadalmilag mindjobban elkülönült a közönséges parasztoktól, meg kellett bomlania a törzsek egységében gyökeredző gyalog harcosok szilárd testének. Ennek helyébe lépett az egyéni harcos, a lovas, hasonlóképen lovas kíséretével. A feudális viszonyok kialakulásával a középkorban kifejlődött a lovagi harcvezetés. A háború viadallá alakult, párbajjá, amely hamar véget ért, mihelyt az egyik párbajozót levetették lováról. Ezután kifejlődött a privát harcosok és a vazallusok céhe. És amikor a városok és a fejedelmek, akik nem rendelkeztek a nagybirtokosok harcköteles jobbágyaival, érdekeik megvédésére nem találtak elegendő harcost, a középkor vége felé a toborzó rendszerre léptek át. Ettől kezdve voltak háborús nagyvállalkozók, akik zsoldosaikkal bárkit is szolgáltak, aki megfizette őket. Miután a zsoldosok, pénzbe kerültek, takarékoskodni kellett az emberanyaggal. Ebből az következett, hogy elkerülni igyekeztek a katasztrófákat, tehát a kitérő mozdulatok stratégiáját követték. Miután a zsoldosoknak is érdeke volt, hogy a háború, amelyre bérelték őket, ne végződjék be hamar — mert ezáltal munkanélküliekké váltak —, a háborúkat most már a végtelenségig húzták. A várharc, amely a XVII. században fejlődött ki, szintén egyik következménye volt enek az emberanyaggal takarékoskodó stratégiának. Még II. Frigyes is zsoldosokkal és katonailag jobbágy parasztkatonákkal folytatta csatáit és Mirabeau még a XVIII. században is azzal gúnyolódott, hogy Poroszország egyetlen iparága a háború. Miután sem a zsoldosokat, sem a jobbágyokat a hazafiasságnak semmilyen lelkesedése nem tartotta össze, csak a hátuk mögött álló, bottal fölfegyverzett profosztól való félelemtartotta együtt, a zártvonal volt az egyetlen lehető harcmodor , senkit sem volt szabad magára hagyni. A stratégia forradalmi fordulópontja a nagy francia forradalommal és annak háborúival állt be. A nép a saját ügyéért fogott fegyvert. Ezzel kifejlődött a szétszórt harcmodor. Napóleon a tökéletességig fejlesztette ki a néphadsereg új stratégiáját. Ez azóta alapjában nem változott meg. Változásokat egyes részleteiben csak a technika haladása okozott. A lándzsákkal, ifjakkal, pajzzsal, lovakkal és kocsikkal való háborút természetesen másként kellett vezetni, mint egy olyan háborút, amelyben gépfegyvereket, nehéz ágyukat, messzehordó puskákat, vasutat, automobilt és léghajót használnak. Mindamellett a stratégiai alapelvek változatlanok maradtak Napóleon, a háború legnagyobb tanítómestere óta, habár a mai technika befolyása mellett a modern ütközet tisztára a háború professzorainak véres polémiájának látszik, amely — mint a tudósok minden vitatkozása — borzalmasan hosszadalmas. NÉPSZAVA 1911 november 1. * * # Megjelent a Népszava-naptár. # A mi mindennapos könyvünk. A mi mindennapos könyvünk, a Népssafai-naptár ismét a többi naptárakat jóval megelőzően, elsőnek jelent meg a könyvpiacon. Ennek a bejelentésével kezdjük a mi 1915-ös naptárunkról való ismertetőt, bár nem is kellene ezt az elsőséget hangsúlyozni, hiszen a Népszava-naptárnak a polgári naptáraktól annyira szembetűnően elütő tartalma, közleményei mellett ez a frisseség az egyik jellemzője. Három hónap óta háborús világban élünk és ennek a háborús időnek érthetően befolyással kellett lennie a naptárra is, mint minden sajtótermékre. A naptárszerkesztősége a már annyira megszokott és a többi naptár sablonjától annyira elütő naptári rész után rögtön be is jelenti, hogy a háborús válságnak nyomot kellett hagynia a naptárban is. A naptár első helyén például évek óta a pártunk politikai küzdelméről szoktak beszámolót adni; a jövő évi naptárban, a most megjelent naptárban érthető okokból mellőzni kellett ezt a politikai küzdelemről való beszámolót. Ennyivel, csak ennyivel szűkebb az 1916-os naptár terjedelme, mint volt a megelőző esztendőket. De a többi, már megszokott fejezetek ugyanazzal a pontossággal, mint a megelőző években, számolnak be a magyarországi szakszervezeteknek és munkásoknak, az 1913. évben lefolyt gazdasági harcairól, pontos statisztikai adatokkal és arról is, hogy mi történt a külföldön. Sőt a háborús események új fejezetet is adtak a naptár számára. A most megjelent naptár hosszú cikkben, tíz oldalon számol be a világháború eseményeiről és a háború dátumait október közepéig adja; ezt a cikket is az illusztrációk egész tömege élénkíti. Hogy a naptár tartalmának az ismertetésénél sorrendet tartsunk, a nevezetesebb dátumokkal pontosan ellátott naptári rész után a föntebb említett két cikk következik. Negyven esztendő klisékben című cikkben Em. elvtárs a munkáslapok és különösen a Népszava vázlatos történetét adja Táncsics „Munkások Újsága" és „Arany Trombita" című lapjaitól egészen a mostani Népszaváig; tizenkilenc klisé élénkíti ezt a cikket. Várnai Dániel elvtárs cikke következik ezután; Constantin Meunier-ről szól ez és A munka szobraés alkotója címen a nagy belga művészetét ismerteti és ezt a cikket is négy kép kiséri, mindegyik a nagy, művész valamelyik művének a reprodukciója. Hóhérok tanyáján című cikk a rigai katonai fogházból ad jeleneteket és Gersuni Szétrombolt sziklák című orosz meséjével együtt a mostanában annyira aktuális Oroszországból mutat be megrázó képeket. B Jaurég elvtársról, az életéről és a mozgalomban való szerepéről számol be ezután egy cikk, amelyben a nagy mártír arcképét is közlik. Ezután következik a már említettA világháború cimű cikk és ezt követi Neumann Ede Proletárgyermekvédelem című, eleven megírt cikke, amely a gyermekeknek edzésével, a gyermekkirándulások rendezésével foglalkozik. Fölötte aktuális és a naptár olvasóit nagyon érdeklő cikk következik ezután A munkásbiztosító pénztárak és a háború címen. Ugyancsak illusztrált, élvezetes modorban megírt cikk az ezután következő, Bresztovszky Ernőé, amelynek neme: A munkaerő kihasználása cs a mozi; azt fejtegeti ez, hogy a mozgófénykép számára micsoda szerepet találtak a munkateljesítmény ellenőrzésében; a cikk képei mutatják a mozgófelvételt eszközlő géppel összekapcsolt órát, amely a munkaművelet időtartamát tünteti föl, adnak filmrészleteket a számológépen való munkateljesítmény ellenőrzéséről, mutatják egy gépszerelő munkájának, azután gépszerelők