Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)

1915-05-01 / 184. szám

A Népszava olvasóinak bizonyára rosz­szul esett, hogy pénteki lapunkban nélkü­lözniük kellett a kritikát, amelyet gróf ,Tisza István miniszterelnök úrnak a „hő­sök választójogával" szemben elfoglalt ál­láspontja szükségképen provokált. Mi azonban bízunk abban, hogy elvtársaink ezt nem a mi hibánkul rój­­ák föl és hogy az ő fölfogásukban teljesen készen és ki­alakulva van meg az a kritikai vélemény, amelyet a Népszava mondott volna... más körülmények között. Mindamellett mine­künk — a nagy nyilvánosság orgánumának — kötelességünk erről a kérdésről még egy­szer beszélni... próbálni. Nem kimerítő és é­rdem szerint való kritikát akarunk gya­korolni, csak néhány megjegyzést bátorko­dunk a történt dolgokhoz fűzni, a többit ezúttal lenyeljük. A „hősök választójoga", amelyet a kép­viselőházban Rakovszky indítványozott, nem az a módja a­­jogkiterjesztésnek, amelyért mi lelkesedni tudnánk. A mi meggyőződésünk szerint minden felnőtt egyént megillet a választójog, mert minden felnőtt egyén (bizonyos felső kategóriákat kivéve) munkájával, adójával, főképen közvetett adójával és — ha kell — testi épségével, vérével járul az állam föntartá­sához. A választójoggal nem leborravalósni kell azokat, akik a harctéren már küzdöt­tek, hanem lehetővé kell tenni mindenki számára, hogy előre beleszólhasson abba : milyen körülmények és feltételek között kelljen a nemzeti termelésben részt vennie, milyen arányban és miféle célokra kelljen adóznia és végül, hogy az állam olyan po­litikát folytasson, hogy ne kelljen kultur- és gazda­sági javak meg emberéletek óriási sokasá­gát a pusztulásnak kitenni. De noha ez a miti fölfogásunk, a mozdulatlan konzerva­tivizmusnál bármely reformot többre be­csülünk, amely csak egy arasznyi jogkiter­jesztést is jelent a meglévő állapothoz ké­pest. Így tehát a „hősök joga" címén java­solt jogkiterjesztés is bizonyos értéket je­lentett a mi szemünkben és csak természe­tes, hogy annak rideg leszavazását szabad­ság- és népellenes politikának minősítjük. Bármilyen hangzatos frázisokkal magasz­talja is a miniszterelnök úr a lövészárok hőseit, a csütörtöki szavazás után min­d­enki tisztában van azzal, hogy gróf Tisza István és pártja javíthatatlan ellensége a demokratikus haladásnak. És a beszéd, amellyel a gróf úr megalkotta álláspontját, ellentmondásaival, tar­talmatlan frázisaival mindenkit meggyőz arról, hogy a miniszterelnök igazságtalan ügyet, tarthatatlan ügyet védelmez. Nem szándékozunk a miniszterelnök úrral pole­mizálni — hiszen nem is lehet — csak né­hány képtelen ellentmondására bátorko­dunk őt figyelmeztetni. Talán majd máskor több logikával és az érvelésben való na­gyobb következetességgel fogja a reakes-j ügyét védeni. Választójogi törvényjavaslatának meg­okolásában ezt olvassuk: „A harminc év az az átlagos kor, amelyben az egyén magánviszonyai végleg kialakulnak. Ebben a korban a legtöbb ember megtalálta már a maga végleges elhelyezkedését a társa­dalomban ... Iskolai képzettségének fogya­tékosságát pótolják az élettapasztalatok i­nkább hallgat a józan észre, mint a szen­vedélyre és nem enged kritikátlanul az izgatásnak és ámításnak. Mindezek az értékes tulajdonságok, amelyek a köz­ügyekre való aktív­­ befolyást jogosulttá teszik, a harminc éven aluli egyéneknél inkább hiányoznak."... Azóta azonban változtak az idők: a harminc éven aluliak erős karjára, ép eszére, derék kötelesség­tudására és határtalan áldozatkészségére most már nem csupán egy szavazat le­adását, hanem a haza létének vagy nem­létének kérdését bízták a haza urai. Most tehát nevetségessé válnék az, aki tovább is­meretlenség" címén akarná tőlük a választó­jogot megtagadni. És így a miniszterelnök úr egy értelmetlen frázissal meg egy haza­fias rémjóslattal üti el a dolgot. Azt mondja: ő a Rakovszky-féle indítvánnyal szemben az „objektív analízis" álláspont­jára helyezkedik. Nehéz eldönteni: mit is kell a miniszterelnök úr ezen szavain érte­nünk; tán azt, hogy ő józan higgadtsággal, tárgyilagosan mérlegeli a kérdést... De hátha a katonák is erre az álláspontra helyezkedtek volna? — szólt közbe egy képviselő. Mire gróf Tisza István úr így válaszolt: , Én azt hiszem, hogy azt a magyar katonát, aki szembenéz a halállal és aki szembenéz hosz­szú heteken és hosszú hónapokon át emberfö­lötti nélkülözéssel és fáradalommal, nem egy bizonyos mámor, hanem igenis a férfinak ob­jektív analízise vezeti, az az objektív analízis, amely fölébreszti benne a minden kitartásra, minden erőfeszítésre képes hazafias kötelesség­tudást. Íme, most már nincs megkülönböztetés a harminc éven fölüliek és aluliak között, mint a­­ választójogi törvényjavaslat meg­okolásában, most már a katonát — a fiatalt is — „a férfinak objektív analízise vezeti", amely a legszebb hazafi­ erényeket ébreszti föl benne. Ha pedig ez így van, akkor már — Tisza saját fölfogása szerint is — elér­kezett az ideje annak, hogy a harminc éven aluliak megkapják a választójogot. A vá­lasztójogi javaslat megokolása ugyanis ma­gasztalta a 30 éves korhatárt, mint olyan védőgátat (az éretlen elemek beözönlése ellen), amelyet szükség esetén megrázkód­tatás nélkül el lehet távolítani. „ ... mert ha törvényhozásunk . . . annak idején egy újabb lépéssel tovább kívánna haladni, rö­vid egyszakaszos törvénymódosítással me­hetne ítt arra az alacsonyabb korhatárra, amelyet az időközben bekövetkezett fej­lődéshez mérten megfelelőnek tartana." Most maga a miniszterelnök úr állítja — és ennél nagyobb tekintély aligha van az ő szemében széles e világon —, hogy a harc­téren levő katonákat (a harminc éven alu­liakat is, meg a harminc éven fölülieket is, akár tudnak egy évi helybenlakást, öt évi egyhelyben dolgozást stb. igazolni, akár nem) „a férfias objektív analízis vezeti" a hazáért való küzdelmükben. De a miniszter­elnök úr ebből nem vonja le az egyetlen logikus konzekvenciát, nem nyújtja be­ azt a „rövid, egyszakaszos törvénymódosítást", hanem egészen különös logikai fordulattal azt mondja: Nem lenne igazságos dolog a jogokból kizárni azokat, akik itthon marad­tak (mert lúdtalpúak, göthösök, szakmel­lűek stb.), inkább nem ad senkinek sem jo­got . Hát nem furcsa ez?... De azért van logika ebben a logikátlanságban is. Mert — mondja a miniszterelnök úr — „az az okoskodás, amely a katonáknak meg akarja adni a választójogot... a legszélsőbb álta­lános szavazati joghoz vezet... Ennek folytán, miután olyan okokból, amelyeknek fejtegetése most nagyon messze vezetne, az általános szavazati jog behozatalát Magyarországon nemzeti szerencsétlenség­nek tartom . . . nem járulhatok hozzá Rakovszky István indítványához." Csak­ugyan: az általános választójog!... Csak­ugyan, ez nemzeti szerencsétlenség lenne annak a pár ezer főnyi nemzetnek, amely oly szerencsés, hogy a gróf urat, a logika nagymesterét, vezéréül bírhatja. Ha a gróf úr nagyszerű logikája tán nem is, de ez a vészjóslat bizonyára újra megteszi hatását a „nemzeti"-re. De megint csak vissza kell térnünk a logikához, amelyre gróf Tisza István több­szörösen hivatkozott. A miniszterelnök úr áradozó szavakkal magasztalta hazánk­nem magyarajku polgárait és a nemzet minden osztályát, a harctéren levőket meg az itthoni erőket,­­ nem véve ki a harminc éven aluliakat és az egy évi helybenlakást, meg az öt évi egyhelyben dolgozást igazolni nem tudókat sem —, mind, valamennyit, mint olyanokat, akik gyönyörűen meg­tették kötelességüket a haza iránt, dicséret lett volna ez?... nem hihetjük Magyarország miniszterelnökéről. Ha pe­dig igaz meggyőződéssel beszélt a gróf úr, akkor miért lenne az általános választójog nemzeti szerencsétlenség"... miért lenne nemzeti szerencsétlenség abból, ha az állam sorsának intézésére befolyást gyakorolhat­nának azok, akik ilyen fényesen megállták, a tűzpróbát, amikor a haza fönmaradásá­ért kenyerüket, épségüket, életüket, a fiaik és­­testvéreik életét kellett föláldozni­uk.. .. NÉPSZAVA 191?) -május 1. Háborús szocializmus vagy katonailag védett kapitalizmus? A háború az államok leghevesebb létért­ való küzdelme. A háborúban forog leginkább az állam léte kockán. A háborúban fejti ki ezért az állam a legeslegnagyobb erejét. Az­ államnak ez a rendkívüli erőkifejtése, a nagy­ mértékben megnövekedett állami beavatko­zás sokak előtt oly színben tünteti föl a­ hábo­rús államot, mintha az erősen közelednék a szocialista államhoz. Bár ha a háborús gaz­daság erős bizonyság amellett, hogy a gaz­dasági élet anarchiája nem kívánatos s szük­ségszerű mégsem jelent szocializmust. Akik a háborús szocializmus elméletét állítják föl, szem előtt tévesztik, hogy a szocializmus nem azt az állapotot jelenti, ahol az állam a leg­erősebb, hanem azt, ahol a termelő eszközök a társadalom tulajdonában vannak, ahol a termelés szervezett, ahol a társadalom a sa­­ját eszközeivel termel az egész társadalom javára. Az állami beavatkozás a háború idején a gazdasági élet összes ágai közül legerősebben a fogyasztást érinti. A háborús államnak ér­deke, hogy az élelmiszerkészletek egyhamar ne fogyjanak el s hogy éhínség ne törjön ki A háborús állam olyan, mint az ostromlott vár. S azért gazdasági élete jobban hasonlít az ostromlott vár szocializmusához, mint a jövő társadalom gazdasági rendjéhez. Sokkal kevésbé érinti a háborús állam a termelés, különösen az ipari termelés köreit. S ez természetes. Míg a mezőgazdasági ter­melőnek s a kereskedőnek érdeke, hogy kész­leteit elrejtse, az elrejtett készletek segítségé­vel a termékek árát felszökkentse, addig az hogy meg legyen a termelés lehetősége. Ár­­építkezés a háború alatt szünetel. A fogyasztó közönség ipari cikkeket sokkal kisebb mér­tékben vásárol a háborúban, mint a békében.

Next