Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)
1915-05-01 / 184. szám
A Népszava olvasóinak bizonyára roszszul esett, hogy pénteki lapunkban nélkülözniük kellett a kritikát, amelyet gróf ,Tisza István miniszterelnök úrnak a „hősök választójogával" szemben elfoglalt álláspontja szükségképen provokált. Mi azonban bízunk abban, hogy elvtársaink ezt nem a mi hibánkul róják föl és hogy az ő fölfogásukban teljesen készen és kialakulva van meg az a kritikai vélemény, amelyet a Népszava mondott volna... más körülmények között. Mindamellett minekünk — a nagy nyilvánosság orgánumának — kötelességünk erről a kérdésről még egyszer beszélni... próbálni. Nem kimerítő és érdem szerint való kritikát akarunk gyakorolni, csak néhány megjegyzést bátorkodunk a történt dolgokhoz fűzni, a többit ezúttal lenyeljük. A „hősök választójoga", amelyet a képviselőházban Rakovszky indítványozott, nem az a módja ajogkiterjesztésnek, amelyért mi lelkesedni tudnánk. A mi meggyőződésünk szerint minden felnőtt egyént megillet a választójog, mert minden felnőtt egyén (bizonyos felső kategóriákat kivéve) munkájával, adójával, főképen közvetett adójával és — ha kell — testi épségével, vérével járul az állam föntartásához. A választójoggal nem leborravalósni kell azokat, akik a harctéren már küzdöttek, hanem lehetővé kell tenni mindenki számára, hogy előre beleszólhasson abba : milyen körülmények és feltételek között kelljen a nemzeti termelésben részt vennie, milyen arányban és miféle célokra kelljen adóznia és végül, hogy az állam olyan politikát folytasson, hogy ne kelljen kultur- és gazdasági javak meg emberéletek óriási sokaságát a pusztulásnak kitenni. De noha ez a miti fölfogásunk, a mozdulatlan konzervativizmusnál bármely reformot többre becsülünk, amely csak egy arasznyi jogkiterjesztést is jelent a meglévő állapothoz képest. Így tehát a „hősök joga" címén javasolt jogkiterjesztés is bizonyos értéket jelentett a mi szemünkben és csak természetes, hogy annak rideg leszavazását szabadság- és népellenes politikának minősítjük. Bármilyen hangzatos frázisokkal magasztalja is a miniszterelnök úr a lövészárok hőseit, a csütörtöki szavazás után mindenki tisztában van azzal, hogy gróf Tisza István és pártja javíthatatlan ellensége a demokratikus haladásnak. És a beszéd, amellyel a gróf úr megalkotta álláspontját, ellentmondásaival, tartalmatlan frázisaival mindenkit meggyőz arról, hogy a miniszterelnök igazságtalan ügyet, tarthatatlan ügyet védelmez. Nem szándékozunk a miniszterelnök úrral polemizálni — hiszen nem is lehet — csak néhány képtelen ellentmondására bátorkodunk őt figyelmeztetni. Talán majd máskor több logikával és az érvelésben való nagyobb következetességgel fogja a reakes-j ügyét védeni. Választójogi törvényjavaslatának megokolásában ezt olvassuk: „A harminc év az az átlagos kor, amelyben az egyén magánviszonyai végleg kialakulnak. Ebben a korban a legtöbb ember megtalálta már a maga végleges elhelyezkedését a társadalomban ... Iskolai képzettségének fogyatékosságát pótolják az élettapasztalatok inkább hallgat a józan észre, mint a szenvedélyre és nem enged kritikátlanul az izgatásnak és ámításnak. Mindezek az értékes tulajdonságok, amelyek a közügyekre való aktív befolyást jogosulttá teszik, a harminc éven aluli egyéneknél inkább hiányoznak."... Azóta azonban változtak az idők: a harminc éven aluliak erős karjára, ép eszére, derék kötelességtudására és határtalan áldozatkészségére most már nem csupán egy szavazat leadását, hanem a haza létének vagy nemlétének kérdését bízták a haza urai. Most tehát nevetségessé válnék az, aki tovább ismeretlenség" címén akarná tőlük a választójogot megtagadni. És így a miniszterelnök úr egy értelmetlen frázissal meg egy hazafias rémjóslattal üti el a dolgot. Azt mondja: ő a Rakovszky-féle indítvánnyal szemben az „objektív analízis" álláspontjára helyezkedik. Nehéz eldönteni: mit is kell a miniszterelnök úr ezen szavain értenünk; tán azt, hogy ő józan higgadtsággal, tárgyilagosan mérlegeli a kérdést... De hátha a katonák is erre az álláspontra helyezkedtek volna? — szólt közbe egy képviselő. Mire gróf Tisza István úr így válaszolt: , Én azt hiszem, hogy azt a magyar katonát, aki szembenéz a halállal és aki szembenéz hoszszú heteken és hosszú hónapokon át emberfölötti nélkülözéssel és fáradalommal, nem egy bizonyos mámor, hanem igenis a férfinak objektív analízise vezeti, az az objektív analízis, amely fölébreszti benne a minden kitartásra, minden erőfeszítésre képes hazafias kötelességtudást. Íme, most már nincs megkülönböztetés a harminc éven fölüliek és aluliak között, mint a választójogi törvényjavaslat megokolásában, most már a katonát — a fiatalt is — „a férfinak objektív analízise vezeti", amely a legszebb hazafi erényeket ébreszti föl benne. Ha pedig ez így van, akkor már — Tisza saját fölfogása szerint is — elérkezett az ideje annak, hogy a harminc éven aluliak megkapják a választójogot. A választójogi javaslat megokolása ugyanis magasztalta a 30 éves korhatárt, mint olyan védőgátat (az éretlen elemek beözönlése ellen), amelyet szükség esetén megrázkódtatás nélkül el lehet távolítani. „ ... mert ha törvényhozásunk . . . annak idején egy újabb lépéssel tovább kívánna haladni, rövid egyszakaszos törvénymódosítással mehetne ítt arra az alacsonyabb korhatárra, amelyet az időközben bekövetkezett fejlődéshez mérten megfelelőnek tartana." Most maga a miniszterelnök úr állítja — és ennél nagyobb tekintély aligha van az ő szemében széles e világon —, hogy a harctéren levő katonákat (a harminc éven aluliakat is, meg a harminc éven fölülieket is, akár tudnak egy évi helybenlakást, öt évi egyhelyben dolgozást stb. igazolni, akár nem) „a férfias objektív analízis vezeti" a hazáért való küzdelmükben. De a miniszterelnök úr ebből nem vonja le az egyetlen logikus konzekvenciát, nem nyújtja be azt a „rövid, egyszakaszos törvénymódosítást", hanem egészen különös logikai fordulattal azt mondja: Nem lenne igazságos dolog a jogokból kizárni azokat, akik itthon maradtak (mert lúdtalpúak, göthösök, szakmellűek stb.), inkább nem ad senkinek sem jogot . Hát nem furcsa ez?... De azért van logika ebben a logikátlanságban is. Mert — mondja a miniszterelnök úr — „az az okoskodás, amely a katonáknak meg akarja adni a választójogot... a legszélsőbb általános szavazati joghoz vezet... Ennek folytán, miután olyan okokból, amelyeknek fejtegetése most nagyon messze vezetne, az általános szavazati jog behozatalát Magyarországon nemzeti szerencsétlenségnek tartom . . . nem járulhatok hozzá Rakovszky István indítványához." Csakugyan: az általános választójog!... Csakugyan, ez nemzeti szerencsétlenség lenne annak a pár ezer főnyi nemzetnek, amely oly szerencsés, hogy a gróf urat, a logika nagymesterét, vezéréül bírhatja. Ha a gróf úr nagyszerű logikája tán nem is, de ez a vészjóslat bizonyára újra megteszi hatását a „nemzeti"-re. De megint csak vissza kell térnünk a logikához, amelyre gróf Tisza István többszörösen hivatkozott. A miniszterelnök úr áradozó szavakkal magasztalta hazánknem magyarajku polgárait és a nemzet minden osztályát, a harctéren levőket meg az itthoni erőket, nem véve ki a harminc éven aluliakat és az egy évi helybenlakást, meg az öt évi egyhelyben dolgozást igazolni nem tudókat sem —, mind, valamennyit, mint olyanokat, akik gyönyörűen megtették kötelességüket a haza iránt, dicséret lett volna ez?... nem hihetjük Magyarország miniszterelnökéről. Ha pedig igaz meggyőződéssel beszélt a gróf úr, akkor miért lenne az általános választójog nemzeti szerencsétlenség"... miért lenne nemzeti szerencsétlenség abból, ha az állam sorsának intézésére befolyást gyakorolhatnának azok, akik ilyen fényesen megállták, a tűzpróbát, amikor a haza fönmaradásáért kenyerüket, épségüket, életüket, a fiaik éstestvéreik életét kellett föláldozniuk.. .. NÉPSZAVA 191?) -május 1. Háborús szocializmus vagy katonailag védett kapitalizmus? A háború az államok leghevesebb létért való küzdelme. A háborúban forog leginkább az állam léte kockán. A háborúban fejti ki ezért az állam a legeslegnagyobb erejét. Az államnak ez a rendkívüli erőkifejtése, a nagy mértékben megnövekedett állami beavatkozás sokak előtt oly színben tünteti föl a háborús államot, mintha az erősen közelednék a szocialista államhoz. Bár ha a háborús gazdaság erős bizonyság amellett, hogy a gazdasági élet anarchiája nem kívánatos s szükségszerű mégsem jelent szocializmust. Akik a háborús szocializmus elméletét állítják föl, szem előtt tévesztik, hogy a szocializmus nem azt az állapotot jelenti, ahol az állam a legerősebb, hanem azt, ahol a termelő eszközök a társadalom tulajdonában vannak, ahol a termelés szervezett, ahol a társadalom a saját eszközeivel termel az egész társadalom javára. Az állami beavatkozás a háború idején a gazdasági élet összes ágai közül legerősebben a fogyasztást érinti. A háborús államnak érdeke, hogy az élelmiszerkészletek egyhamar ne fogyjanak el s hogy éhínség ne törjön ki A háborús állam olyan, mint az ostromlott vár. S azért gazdasági élete jobban hasonlít az ostromlott vár szocializmusához, mint a jövő társadalom gazdasági rendjéhez. Sokkal kevésbé érinti a háborús állam a termelés, különösen az ipari termelés köreit. S ez természetes. Míg a mezőgazdasági termelőnek s a kereskedőnek érdeke, hogy készleteit elrejtse, az elrejtett készletek segítségével a termékek árát felszökkentse, addig az hogy meg legyen a termelés lehetősége. Árépítkezés a háború alatt szünetel. A fogyasztó közönség ipari cikkeket sokkal kisebb mértékben vásárol a háborúban, mint a békében.