Népszava, 1915. augusztus (43. évfolyam, 275–305. sz.)

1915-08-01 / 275. szám

19.. augusztus 1. NÉPSZAVA 3 Wilson kormánypolitikája. „ Wilson legújabb „Lusitania"-jegyzéke éppen úgy, mint a korábbi jegyzék a pol­gári sajtó bizonyos részénél mindenféle etikai szemlélődésekre és szemrehányá­sokra adott alkalmat. A reálpolitikáról való sok minden fejtegetés ellenére, úgy­látszik, némely liberális politikus még nem tudta megszokni azt, hogy a különböző ál­lamoknak egymáshoz való viszonyát a reál­politika szempontjából szemlélje. Szemre­hányó szavakkal mutatnak arra, hogy a németek milyen sokszor küzdöttek az északamerikai államok jogaiért, a 13 régi gyarmat Angolország ellen vívott szabad­ságharcától egészen a legújabb időkig és hogy a német elem, a német tudomány, a német mérnökök milyen óriási módon hozzájárultak az Unió nagyszerű kulturá­lis fejlődéséhez. Az ilyen módon érvelők még mindig nem fogták föl, hogy az államoknak egymáshoz való viszonyát nem normális mérlegelések vagy a hálaérzelmek határozzák meg, hanem elsősorban az érdekek egyező vagy ellentétes volta. Más szóval: az uralkodó, illetőleg az irányadó néprétegek érdekei határozzák meg a mindenkori kormány­politikát — annál inkább, mert a kormány ezeknek a rétegeknek meg­választott végre­hajtó közege. Ez Amerikában sokkal job­ban érvényesül, mint bármely más európai­­ államban, ahol legalább a külpolitika rész­ben régi tradíciókhoz kötött Amerikában ezzel szemben a külügyi politika csak a belpoli­tika függeléke. Most már az a kérdés, hogy jelenleg mi az érdeke az Egyesült Államokban ural­kodó pénzügyi, kereskedelmi és ipari bur­zsoáziának: a Németország vagy az Anglia mellett való állásfoglalás? A­­kérdés föl­tevése már megadja a választ is. Az ame­rikai munició- és élelmiszerszállítók bizo­nyára szívesen vennék, ha Anglián kívü­l Németországnak is szállíthatnának. Mivel azonban a német kikötőkkel való hajózás akadályokba ütközik s a Németországba szállított áruk mennyisége sohasem érné el azt az értéket, mint az Angolországba, Franciaországba és Olaszországba szolgáló kivitel, ezért a négyes szövetséggel tar­tanak. Az amerikai ipar és kereskedelem na­gyon nagy mértékben érdekelve van e szál­lításoknál, így például Angolország ennek az esztendőnek első hat hónapjában 429 millió font sterling értékű árut vitt be a külföldről, az 1914. év 376 millió font ster­ling értékű árujával szemben. Emellett az angol behozatal a gyártmányokban és nyersanyagokban óriási módon­ csökkent, úgy hogy az importnak legnagyobb része élelmiszerekből és hadianyagokból áll — többnyire Amerikából. Az északamerikai Egyesült Államok a háború folytán való­ban óriási üzleteket kötnek. A folyó év első öt hónapjában 1423 millió dollár értékű árut vittek ki az 1914. év ugyanezen idő­szakában történt kivitel 890 millió dollár­jával szemben. A kivitel és a behozatal között való többlet egyedül januártól má­jusig 715 millió dollár, továbbá ha számí­tásba vesszük a múlt év augusztus havától egész decemberig a kivitel többletét is, ak­kor összesen 979 millió dollár a kivitel többlete. Tehát az egész időszakban a ki­vitel többlete körülbelül 6000 millió korona. És ezeknél a számításoknál nagyszerűen „keresnek". Mert Angolország és Francia­ország átlagosan 30—50%-kal többet fizet­nek a normális áraknál. Az Egyesült Álla­mok részére ez bizonyára szép háborús eredmény és ez még fokozódni fog, ha a négyes szövetség most újra megteszi az élelmiszermegrendeléseket. Azonban nemcsak ebben a vállalkozói és kereskedelmi profitban áll az a nyereség, amelyet az Egyesült Államok az Európá­ban dúló háború folytán szereznek. A há­ború egyidejűleg gyengíti a londoni pénz­piacot és az angol banküzletet, kedvezően befolyásolja Newyork fejlődését és lehe­tővé teszi, hogy az amerikai bankok pénzt kölcsönözzenek a délamerikai és az európai államoknak, hogy visszavásárolhassák An­golországtól és Franciaországból az ameri­kai vasúti papírokat, hogy Közép- és Dél­amerika kereskedelmi központjaiban fiók­bankokat állítsanak föl, amelyek az euró­pai bankokkal versenyezzenek. Ilyen módon az európai háború az észak­amerikai burzsoázia részére minden hábo­rús erőfeszítés nélkül sokkal nagyobb elő­nyöket hoz, mint amilyet a véres csataté­ren szerzett legszebb diadalok és az ezt kö­vető bőséges hadisarc hozhatnának. Milyen oka volna tehát érdekeinek szempontjából, hogy a négyes szövetség részére a háborús szállításokat megszüntesse, avagy pedig, hogy a gyors békét kívánja? Minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a pénz­ügyileg meggyöngített Európa fölött az Egyesült Államok túlsúlya, annál kedve­zőbb lesz Északamerika pozíciója a háború végeztével a világpiac versenyén. Ez természetesen csak az amerikai bur­zsoázia egyik részére áll. Egy másik részé­nek, mivel a háború némely élelmiszer nyers és segédadag árait magasra, hajtotta, kára van a háborúból és a régebbi termelőviszo­nyokat szeretné ismét helyreállítani. Ezek­hez a részekhez kapcsolódik a nyugati ültet­vényeseknek és farmereknek egyik része, továbbá a délieknek egynémely csoportja, különösen a Mississipi-államokban a régi demokrata párt tradicionális követőinek cso­portja. Bár a­ nyugati farmerek egy részé­nek nincs kifogása a háború ellen addig, amíg az csak Európára szorítkozik, mert ez biztosítja, hogy gabonájukat magas árak mellett adhatják el. Más azonban a helyzet, a déli államokban, amelyeknek gazdasági, exisztenciája a gyapotkultúrán nyugszik és amelyet a pusztulás fenyeget, ha Angol­ország ezentúl is hátráltatja a gyapot ki­vitelét az európai kontinensre. Nem a Né­metország mellett való rokonszenv hajtja őket, amint ezt olyan gyakran mesélik, hogy az amerikai kormánytól azért követelik, hogy Angolország ellen élesebben foglaljon állást és a gyapotkivitel megengedését kö­vetelje a középeurópai államokba, hanem az anyagi romlástól való félelem. ~~ Csatlakozik a jelenlegi Wilson-ellenes külpolitikához azoknak a német-amerikaiak­nak a csoportja, akik még nem amerikaia­sodtak el, hanem erősen vonzódnak egykori hazájukhoz, továbbá az íreknek jelentékeny csoportja, akiket az angol erőszakos poli­tika űzött el s akik Angliát izzóan gyűlölik.­ Ezenkívül még egy népréteg rosszalja az Angolország mellett való nyílt állásfogla­lást. A Pacific-­partvidék kereskedelmet űző lakossága, amely az Angolországgal szövet­séges Japán imperialista törekvéseit aggo­dalonynal nézi. Ezek az érdekellentétek" magyarázzák meg Wilson és Bryan magatartását. Nem­csak az úgynevezett pacifizmus az, amely Bryant Wilson ellen sorompóba állítja, akit a legutóbbi elnökválasztásnál ő segített nye­kis gyereket és sokáig boldog elragadtatás­sal őrezte. — Hogy hívják? — kérdezte halkan, a meg­indultságtól elfojtott hangon. — Jules... sóhajtott az asszony. És a gyermek, amint az apja cirógatta, vi­dám szemmel mosolygott reá. Ezután nagyon nyugodtan, csöndesen, egy­szerűen éltek. Egész nap dolgozott, keveset beszélt, ha nem volt dolga, ült és mereven nézett maga elé. " , — A" fogság használt neki — vélekedtek az emberek. Megbánta a bűnét, megjavult. * Sokszor beszédbe akartam vele ereszkedni, mert érdekelt­ az esete és valami különös rokonszenvet kezdtem érezni iránta. De né­hány rövid mondat után mindig megszakadt a beszéd, hallgatásba merült és arcán ilyen­kor halavány pirosság támadt, mintha fájna neki valami vagy mintha szégyelné magát. De sohasem hallottam, hogy kifakadt vagy panaszkodott volna. Feleségével, gyermeké­vel szemben szerfölött jó és gyöngéd volt. Úgy látszott, a családján kívül nem kívánt senkivel sem érintkezni. De volt benne valami különös. A padlásán, ahol most egész nap dolgozott, mindig tar­tott egy fenyőfakoporsót, olyat, amilyenbe a szegény embereket szokták temetni. Ott állt a koporsó kísértetiesen a falhoz tá­­masztva, míg el nem adta valakinek. Akkor azután másikat csinált a helyére. — Jaj, már megint új koporsó! — panasz­­kodott a felesége, aki úgy félt ettől. Miért nem vársz, amíg megrendelik? Különösen mosolygott és mereven bámult maga elé. . . Ott a fogházban hét hónapig egyebet sem csinált, mint ilyen koporsót. Egész temetőt ­történt. Hol töltötte az éj hátralévő, részét, miután kedvesétől távozott — Nohát, a pajtában, ott aludtam — fe­­­lelt Jules —, s meg is nevezte a parasztot, akié a pajta. A paraszt vallotta, h­ogy­ a legény gyakran hál az ő pajtájában. És az is kiderült, hogy egy idő óta rendesen dolgozik, takarékosko­dik és nem is iszik. De a csendőrök csak ráz­ták a fejüket és arcuk bizalmatlanságot árult el. Hiszen azért még nincs kizárva, hogy éjjel kijött a pajtából és a másik két cimborájával elkövette a bűncselekményt. És egyébként is ez a pajtában való éjszaká­zás hozzátartozik a csavargó élethez és nem illik olyan emberhez, aki becsületesen akarja a kenyerét megszolgálni. Miért alszik a pajo­tában, kérdezték a csendőrök. — Hogy a házbért megtakarítsam — mondotta Jules. A csendőrök gúnyosan nevettek. — Tehát van pénze, — kérdezték. — Igen,­­— felelte Jules. — Hol van ? — A kedvesemnél, majd bútort­­veszünk és egy kis házikót bérlünk. Házkutatást tartottak a leánynál és meg­találták a pénzt: pár száz frankot, szép ezüstben. A gazdag parasztlegénytől papírpénzt lop­tak. De ez nem jelent semmit, hiszen be­válthatták. Julest szembesítették a paraszt­legénnyel. — Ő az, ő az, bizonyítgatta a legény. Hár­man voltak, két kicsi és egy nagy, ő a nagy. — Hazudsz, — kiáltott Jules halványan és reszketve a dühtől. A csendőrök nem faggatták tovább. Futni hagyták Julest, de megmaradtak meggyői­­ződésük mellett. Ő a tettesek egyike és foly­tatták ellene a nyomozást. * Néhány hét telt el. Jules ártatlanságában bízva, nyugodtan, rendesen dolgozott tovább, összerakta a pénzt, minden este ott volt a ba­bájánál, ott aludt, ahol helyet kapott, hogy a szálláspénzt is megtakarítsa. Amikor már­­ elég pénzük volt, a négy házikó közül az egyiket kibérelték ott a mellékutcában és egybekeltek. Éppen kéthetes házasok voltak, amikor Jules a törvény elé került­. Tanácsolták neki, hogy fogadjon ügyvédet, de ő nem fogadott. Miért dobja ki a pénzét, amikor éppen most olyan nagyon kell neki? A bíróság előtt a parasztlegény megismé­telte a vádját és Jules nehezen visszafojtott haraggal tagadott. Tanúk álltak elő, akik egybehangzóan bizonyították, hogy Jules rosszul viselte magát, bár meg kellett valla­niok, hogy úgy látszik, megtért és amióta megnősült, kifogástalanul élt — Képesnek tartja őt arra, hogy ilyen bűncselekményt elkövessen? — ezt kérdezte az elnök minden tanutól és egy sem habo­zott­ egy pillanatig sem, mind azt mondta, hogy nagyon is képesnek tartja. Julest egy évi fogságra ítélték és azonnal letartóztatták. A faluban mindenki azt vélte, hogy na­gyon megérdemelte ezt a büntetést. Jules hét hónapig kifogástalanul viselte magát a fogságban és ezért elbocsátották. Este érkezett a faluba. Fiatal feleségét egy kis gyermekkel találta, aki távollétében született. — Itt vagyok! — mondotta csodálatos szá­raz mosollyal az asszonykájának, aki keser­vesen zokogott, odaadta, azt a kis pénzt, amit a fogságban keresett, azután ölébe­­vette a

Next