Népszava, 1915. augusztus (43. évfolyam, 275–305. sz.)
1915-08-01 / 275. szám
19.. augusztus 1. NÉPSZAVA 3 Wilson kormánypolitikája. „ Wilson legújabb „Lusitania"-jegyzéke éppen úgy, mint a korábbi jegyzék a polgári sajtó bizonyos részénél mindenféle etikai szemlélődésekre és szemrehányásokra adott alkalmat. A reálpolitikáról való sok minden fejtegetés ellenére, úgylátszik, némely liberális politikus még nem tudta megszokni azt, hogy a különböző államoknak egymáshoz való viszonyát a reálpolitika szempontjából szemlélje. Szemrehányó szavakkal mutatnak arra, hogy a németek milyen sokszor küzdöttek az északamerikai államok jogaiért, a 13 régi gyarmat Angolország ellen vívott szabadságharcától egészen a legújabb időkig és hogy a német elem, a német tudomány, a német mérnökök milyen óriási módon hozzájárultak az Unió nagyszerű kulturális fejlődéséhez. Az ilyen módon érvelők még mindig nem fogták föl, hogy az államoknak egymáshoz való viszonyát nem normális mérlegelések vagy a hálaérzelmek határozzák meg, hanem elsősorban az érdekek egyező vagy ellentétes volta. Más szóval: az uralkodó, illetőleg az irányadó néprétegek érdekei határozzák meg a mindenkori kormánypolitikát — annál inkább, mert a kormány ezeknek a rétegeknek megválasztott végrehajtó közege. Ez Amerikában sokkal jobban érvényesül, mint bármely más európai államban, ahol legalább a külpolitika részben régi tradíciókhoz kötött Amerikában ezzel szemben a külügyi politika csak a belpolitika függeléke. Most már az a kérdés, hogy jelenleg mi az érdeke az Egyesült Államokban uralkodó pénzügyi, kereskedelmi és ipari burzsoáziának: a Németország vagy az Anglia mellett való állásfoglalás? Akérdés föltevése már megadja a választ is. Az amerikai munició- és élelmiszerszállítók bizonyára szívesen vennék, ha Anglián kívül Németországnak is szállíthatnának. Mivel azonban a német kikötőkkel való hajózás akadályokba ütközik s a Németországba szállított áruk mennyisége sohasem érné el azt az értéket, mint az Angolországba, Franciaországba és Olaszországba szolgáló kivitel, ezért a négyes szövetséggel tartanak. Az amerikai ipar és kereskedelem nagyon nagy mértékben érdekelve van e szállításoknál, így például Angolország ennek az esztendőnek első hat hónapjában 429 millió font sterling értékű árut vitt be a külföldről, az 1914. év 376 millió font sterling értékű árujával szemben. Emellett az angol behozatal a gyártmányokban és nyersanyagokban óriási módon csökkent, úgy hogy az importnak legnagyobb része élelmiszerekből és hadianyagokból áll — többnyire Amerikából. Az északamerikai Egyesült Államok a háború folytán valóban óriási üzleteket kötnek. A folyó év első öt hónapjában 1423 millió dollár értékű árut vittek ki az 1914. év ugyanezen időszakában történt kivitel 890 millió dollárjával szemben. A kivitel és a behozatal között való többlet egyedül januártól májusig 715 millió dollár, továbbá ha számításba vesszük a múlt év augusztus havától egész decemberig a kivitel többletét is, akkor összesen 979 millió dollár a kivitel többlete. Tehát az egész időszakban a kivitel többlete körülbelül 6000 millió korona. És ezeknél a számításoknál nagyszerűen „keresnek". Mert Angolország és Franciaország átlagosan 30—50%-kal többet fizetnek a normális áraknál. Az Egyesült Államok részére ez bizonyára szép háborús eredmény és ez még fokozódni fog, ha a négyes szövetség most újra megteszi az élelmiszermegrendeléseket. Azonban nemcsak ebben a vállalkozói és kereskedelmi profitban áll az a nyereség, amelyet az Egyesült Államok az Európában dúló háború folytán szereznek. A háború egyidejűleg gyengíti a londoni pénzpiacot és az angol banküzletet, kedvezően befolyásolja Newyork fejlődését és lehetővé teszi, hogy az amerikai bankok pénzt kölcsönözzenek a délamerikai és az európai államoknak, hogy visszavásárolhassák Angolországtól és Franciaországból az amerikai vasúti papírokat, hogy Közép- és Délamerika kereskedelmi központjaiban fiókbankokat állítsanak föl, amelyek az európai bankokkal versenyezzenek. Ilyen módon az európai háború az északamerikai burzsoázia részére minden háborús erőfeszítés nélkül sokkal nagyobb előnyöket hoz, mint amilyet a véres csatatéren szerzett legszebb diadalok és az ezt követő bőséges hadisarc hozhatnának. Milyen oka volna tehát érdekeinek szempontjából, hogy a négyes szövetség részére a háborús szállításokat megszüntesse, avagy pedig, hogy a gyors békét kívánja? Minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a pénzügyileg meggyöngített Európa fölött az Egyesült Államok túlsúlya, annál kedvezőbb lesz Északamerika pozíciója a háború végeztével a világpiac versenyén. Ez természetesen csak az amerikai burzsoázia egyik részére áll. Egy másik részének, mivel a háború némely élelmiszer nyers és segédadag árait magasra, hajtotta, kára van a háborúból és a régebbi termelőviszonyokat szeretné ismét helyreállítani. Ezekhez a részekhez kapcsolódik a nyugati ültetvényeseknek és farmereknek egyik része, továbbá a délieknek egynémely csoportja, különösen a Mississipi-államokban a régi demokrata párt tradicionális követőinek csoportja. Bár a nyugati farmerek egy részének nincs kifogása a háború ellen addig, amíg az csak Európára szorítkozik, mert ez biztosítja, hogy gabonájukat magas árak mellett adhatják el. Más azonban a helyzet, a déli államokban, amelyeknek gazdasági, exisztenciája a gyapotkultúrán nyugszik és amelyet a pusztulás fenyeget, ha Angolország ezentúl is hátráltatja a gyapot kivitelét az európai kontinensre. Nem a Németország mellett való rokonszenv hajtja őket, amint ezt olyan gyakran mesélik, hogy az amerikai kormánytól azért követelik, hogy Angolország ellen élesebben foglaljon állást és a gyapotkivitel megengedését követelje a középeurópai államokba, hanem az anyagi romlástól való félelem. ~~ Csatlakozik a jelenlegi Wilson-ellenes külpolitikához azoknak a német-amerikaiaknak a csoportja, akik még nem amerikaiasodtak el, hanem erősen vonzódnak egykori hazájukhoz, továbbá az íreknek jelentékeny csoportja, akiket az angol erőszakos politika űzött el s akik Angliát izzóan gyűlölik. Ezenkívül még egy népréteg rosszalja az Angolország mellett való nyílt állásfoglalást. A Pacific-partvidék kereskedelmet űző lakossága, amely az Angolországgal szövetséges Japán imperialista törekvéseit aggodalonynal nézi. Ezek az érdekellentétek" magyarázzák meg Wilson és Bryan magatartását. Nemcsak az úgynevezett pacifizmus az, amely Bryant Wilson ellen sorompóba állítja, akit a legutóbbi elnökválasztásnál ő segített nyekis gyereket és sokáig boldog elragadtatással őrezte. — Hogy hívják? — kérdezte halkan, a megindultságtól elfojtott hangon. — Jules... sóhajtott az asszony. És a gyermek, amint az apja cirógatta, vidám szemmel mosolygott reá. Ezután nagyon nyugodtan, csöndesen, egyszerűen éltek. Egész nap dolgozott, keveset beszélt, ha nem volt dolga, ült és mereven nézett maga elé. " , — A" fogság használt neki — vélekedtek az emberek. Megbánta a bűnét, megjavult. * Sokszor beszédbe akartam vele ereszkedni, mert érdekelt az esete és valami különös rokonszenvet kezdtem érezni iránta. De néhány rövid mondat után mindig megszakadt a beszéd, hallgatásba merült és arcán ilyenkor halavány pirosság támadt, mintha fájna neki valami vagy mintha szégyelné magát. De sohasem hallottam, hogy kifakadt vagy panaszkodott volna. Feleségével, gyermekével szemben szerfölött jó és gyöngéd volt. Úgy látszott, a családján kívül nem kívánt senkivel sem érintkezni. De volt benne valami különös. A padlásán, ahol most egész nap dolgozott, mindig tartott egy fenyőfakoporsót, olyat, amilyenbe a szegény embereket szokták temetni. Ott állt a koporsó kísértetiesen a falhoz támasztva, míg el nem adta valakinek. Akkor azután másikat csinált a helyére. — Jaj, már megint új koporsó! — panaszkodott a felesége, aki úgy félt ettől. Miért nem vársz, amíg megrendelik? Különösen mosolygott és mereven bámult maga elé. . . Ott a fogházban hét hónapig egyebet sem csinált, mint ilyen koporsót. Egész temetőt történt. Hol töltötte az éj hátralévő, részét, miután kedvesétől távozott — Nohát, a pajtában, ott aludtam — felelt Jules —, s meg is nevezte a parasztot, akié a pajta. A paraszt vallotta, hogy a legény gyakran hál az ő pajtájában. És az is kiderült, hogy egy idő óta rendesen dolgozik, takarékoskodik és nem is iszik. De a csendőrök csak rázták a fejüket és arcuk bizalmatlanságot árult el. Hiszen azért még nincs kizárva, hogy éjjel kijött a pajtából és a másik két cimborájával elkövette a bűncselekményt. És egyébként is ez a pajtában való éjszakázás hozzátartozik a csavargó élethez és nem illik olyan emberhez, aki becsületesen akarja a kenyerét megszolgálni. Miért alszik a pajotában, kérdezték a csendőrök. — Hogy a házbért megtakarítsam — mondotta Jules. A csendőrök gúnyosan nevettek. — Tehát van pénze, — kérdezték. — Igen,— felelte Jules. — Hol van ? — A kedvesemnél, majd bútortveszünk és egy kis házikót bérlünk. Házkutatást tartottak a leánynál és megtalálták a pénzt: pár száz frankot, szép ezüstben. A gazdag parasztlegénytől papírpénzt loptak. De ez nem jelent semmit, hiszen beválthatták. Julest szembesítették a parasztlegénnyel. — Ő az, ő az, bizonyítgatta a legény. Hárman voltak, két kicsi és egy nagy, ő a nagy. — Hazudsz, — kiáltott Jules halványan és reszketve a dühtől. A csendőrök nem faggatták tovább. Futni hagyták Julest, de megmaradtak meggyőiződésük mellett. Ő a tettesek egyike és folytatták ellene a nyomozást. * Néhány hét telt el. Jules ártatlanságában bízva, nyugodtan, rendesen dolgozott tovább, összerakta a pénzt, minden este ott volt a babájánál, ott aludt, ahol helyet kapott, hogy a szálláspénzt is megtakarítsa. Amikor már elég pénzük volt, a négy házikó közül az egyiket kibérelték ott a mellékutcában és egybekeltek. Éppen kéthetes házasok voltak, amikor Jules a törvény elé került. Tanácsolták neki, hogy fogadjon ügyvédet, de ő nem fogadott. Miért dobja ki a pénzét, amikor éppen most olyan nagyon kell neki? A bíróság előtt a parasztlegény megismételte a vádját és Jules nehezen visszafojtott haraggal tagadott. Tanúk álltak elő, akik egybehangzóan bizonyították, hogy Jules rosszul viselte magát, bár meg kellett vallaniok, hogy úgy látszik, megtért és amióta megnősült, kifogástalanul élt — Képesnek tartja őt arra, hogy ilyen bűncselekményt elkövessen? — ezt kérdezte az elnök minden tanutól és egy sem habozott egy pillanatig sem, mind azt mondta, hogy nagyon is képesnek tartja. Julest egy évi fogságra ítélték és azonnal letartóztatták. A faluban mindenki azt vélte, hogy nagyon megérdemelte ezt a büntetést. Jules hét hónapig kifogástalanul viselte magát a fogságban és ezért elbocsátották. Este érkezett a faluba. Fiatal feleségét egy kis gyermekkel találta, aki távollétében született. — Itt vagyok! — mondotta csodálatos száraz mosollyal az asszonykájának, aki keservesen zokogott, odaadta, azt a kis pénzt, amit a fogságban keresett, azután ölébevette a