Népszava, 1916. június (44. évfolyam, 151–179. sz.)

1916-06-01 / 151. szám

U)16 június 1. május 27-ére virradó éjszaka és másnap reggel három egymás után következő támadást ha­sonló módon visszavertünk. A többi fronton­­ az A­striáig főleg tüzérségi akciók. Tüzérsé­günk több ponton szétszórt ellenséges csapat­összevonásokat és menetelő oszlopokat. A Po­sina melletti állásaink ellen irányuló két tá­madást vissza­utasítottunk. Az Asiago-szaka­szon folytatódott tegnap az erős ellenséges nyomás a Val d'Assától és a Val Galmarától­keletre. A Lugana-völgyben egy kis ellenséges támadást a strignoi medencében visszautasí­tottunk. Az alpinók által e hó 26-án a Masótól keletre elfogott ellenséges katonák száma 157 főre emelkedett. A 8. magyar, és 101. magyar, ezredek zászlóaljait, amelyek a támadást in­tézték teljesen elpusztították és azok a küzdő­téren több mint 300 fegyvert és egy teljes gép­puskaosztagot hagytak hátra, amelyet rövid­del azután már az ellenség ellen használtunk. A Monte San Michele-szakaszon egy általunk véghezvitt aknarobbantás szétrombolta Pe­teanótól keletre az ellenséges erődítések nagy részét. A védőőrség menekülése közben üldöző ágyú- és puskatüzelésünkben megsemmisült. Az olasz kormány, érzi a veszedelmet. (Lugano, május 31.) Mussolini intervenciós képviselő lapja, a „Popolo d'Italia" ezeket írja: Az a csapás, amelyeket az osztrák-ma­gyarok offenzívája reánk mért, megrázta egész Olaszországot. Olaszország ma sajgón és közvetetlenül érzi az osztrák veszedelmet. A Vicenza-fensik Olaszország sorsát dönti el. Az olasz nép győzni akar és ezért szemeit a felelősekre szögezi. A nép nem hátrál meg, de ha a vezetők energiája megtörik, akkor ellenállhatatlanul talpra áll az egész nemzet és feledhetetlen események szemtanúi lesz. Az izgalom Olaszországban. (Lugano, május 31.) Az osztrák-magyar csapatok előnyomulásával fenyegetett olasz határkerületek lakosságának az északi tar­tományokba való áramlása olyan erős, hogy el sem lehet őket helyezni. A kormány éppen azért mindenfelé, még Rómában is, rendel­kezésükre bocsátotta, a régi iskolaépületeket. Az északi provinciák prefektusai a legszigo­rúbb büntetés terhe alatt megtiltották az olyan hírek terjesztését, amelyek nem foglal­tatnak Cadorna jelentéseiben, mert ezeket „a központi hatalmak gyalázatos és megfizetett ügynökei költik, hogy pánikot idézzenek elő". Az olasz hadsereg helyette, így hirdetik a prefektusok, éppenséggel nem nyugtalanító és az ellenség kétségbeesett offenzíváját leg­közelebb vissza fogja vetni. A közönség ide­gessége igen nagy. Míg a nagy lapok aggo­dalmaikat a szokásos frázisokkal takargat­ják. Fasci a „Poncio d'Italia"-ban egész nyíl­tan kimondja, hogy az általános bizalmat­lanság és izgalom következtében a helyzet tarthatatlan. Az a pesszimizmus, amely már a háború kezdete óta fogva tartja az olasz nép egy részét, az osztrák-magyar offenzíva alatt tízszeresre növekedett. Az olasz szocialisták támadásra készülnek a kormány ellen. (Lugano, május 31.) Az olasz kamara jú­nius 6-án ül össze. A szocialista frakció erő­sen készülődik a kormány támadására és eddig már három interpellációt jelentettek be, amelynek éle Salandra, illetőleg Sonnino ellen irányul. A zsákmányolt olasz ágyúk. (Basel, május 31.) A „Basler Anzeiger"' jelenti: Az olasz hadsereg ágyúinak egy­hatoda jutott eddig a győzelmes ellenség ke­zébe, nem számítva a száznál több gépfegy­vert és más hadianyagot, amelyet az osztrák­magyar csapatok zsákmányoltak. ni i iiiuíiii mii mmhm J MOST JELENT MEG! Varga Jenő: Az imperializmus! Ára 40 fill. y Kapható a Népszava-könyvke-­­reskedésben, Erzsébet-körút 35 - s szervezeti könyvárusítóinknál STÉ Fis SAVA ^Hacsag^'^TnwHM nmr-umm* -as^ jJiimN w 'Miwiy r rrfTgWHwrKCWHi.'.-w wirr* A nyugati háború. Német si&er a Caureít-erdolben. Csatornázás a tengerparton. (Nagyfőhadiszállás, 1916 május 31.) Ellensé­ges torpedónaszádokat, amelyek a ten­gerparthoz közeledtek, tüzérségünk tü­zelése elűzött. A La Bassée-i csatorna és Arras közötti szakaszon az élénk tüzérségi tevé­kenység tovább tart. Nieuve Chapelle­nél és ettől északkeletre német járőrök vállal­kozásai sikerrel jártak. 38 angolt, köztük 1 tisztet, elfog­tu­nk, 1 gépfegyvert zsákmányoltunk. A Maastól balra megtisztítottuk az el­lenségtől a Cumiéres falutól délre levő cserjé­iket és bokrokat, miközben 3 tiszt és 88 fő­nyi legénység jutott kezünkre. A május 29-iki támadás alkalmával a Cau­rette-erdőcskében beépített, h­a­j­ó á­g­y­ú­t, 18 gépfegyvert, több aknavetőt és szá­mos egyéb hadiszert zsákmányoltunk. A Maas mindkét partján továbbra is igen élénk a tüzérség tevékenysége. A legfelsőbb hadvezetőség, államfőnek joga volna a békeáramlatot előbb vagy utóbb mozgásba hoznia, anélkül, hogy te­kintettel legyen a béke okaira és céljaira. Meg kell nyíltan mondanunk, hogy a szövetségesek nem hajlandók, vagy nem lesznek hajlandók megengedni, hogy Amerika belpolitikai érde­kei az igazságért folytatott­­ harcba beletola­kodjanak. A szövetségesek a békejavaslatot csak akkor fogják meghallgatni, ha az a legyő­zött ellenségtől érkezik. Svájc közvetítse a békét? (Bern, május 31.) A svájci szövetségtaná­csot tömeges petícióban arra akarják kérni, hogy a háborút viselő hatalmaknál ajánlja föl szolgálatait mint békeközvetítő. A nyári ülésekre egybegyűlő szövetségi tanácstagok szintén közvetítésre fogják fölszólítani a ta­nácsot. Svájcban remélik, hogy a szövetségi tanács, — noha óriási akadályok tornyosul­nak a békekötés elé, — mindent meg f­og tenni, amii csak hatalmában áll. A diplomácia rejtelmeiből. (Hága, május 31.) Az angol külügyminisz­térium közleményt adott ki, amelynek az a célja, hogy a német birodalmi kancellárnak a brit kormány ellen, ennek a boszniai válság ügyében elfoglalt álláspontja miatt emelt vád­jait megcáfolja. A közlemény szerint az akko­riban folyt jegyzékváltás a közvetlenül érde­kelt nagyhatalmak magatartására vonatkozott. E jegyzékekből kitűnik azonban az is, hogy minő magatartást tanúsított Anglia, ez pedig egyenes cáfolata a birodalmi kancellár állí­tásainak. A német vádaskodások első része Németországnak a boszniai válság idején el­foglalt álláspontjára vonatkoznak. Német­ország akkor a háborút akarta. Nagybritannia emiatt Pétervárott elégedetlenségének adott kifejezést. Nicholson határozottan kijelenti, hogy ez a szóbeszéd nem igaz. Kiderült, hogy a német kancellár a boszniai krízis során azt a szemre­hányást tette, hogy a pétervári angol nagy­követ magatartása nem kedvezett a békés meg­oldásnak. Nicholsont értesítették erről. 1909 május 9-én Nicholson Greynak ezt írta: „Tudom pontosan, hogy az a benyomás uralkodik, hogy én az orosz külügyminiszté­riumban erősítettem a Németország és Ausz­tria-Magyarország elleni ellenséges politikát. Ez teljesen valótlan. Sohasem tanácsoltam oly irány követését, amely a szakadékot közte (az orosz külügyminisztérium) és Bécs között mé­lyíthetné." Ez volt az a politika, amelyet Nicholson az egész krízis alatt következetesen követett. Hátra van még foglalkozni egy Grey ellen emelt váddal. A birodalmi kancellár által sze­mélyesen emelt vád az, hogy Sir Edward Grey kijelentette, hogy hite szerint az angol közvé­lemény Anglia háborúját Oroszország oldalán helyeselné. Grey sohasem tett ilyen nyilatko­zatot a boszniai krízissel kapcsolatban, sem ebéd, sem pedig semmi más alkalommal. Ni­cholson összefoglaló jelentésében 1909 február 27-én többek között ezeket írja: „Ha Szerbia territoriális igényeit nem adja föl, háborúra kerül a sor". Izvolskitól október­ben megtudtam, hogy ezeket az igényeket vé­gül valószínűleg föl kell adni. Jeleztem, hogy mi Oroszországot támogatni fogjuk annak keresztülvitelében, amit diplomáciai támoga­tással el lehet érni, azonban a dolgokat nem engedjük a háborúig jutni. Később ezeket mondja: Azon a nézeten vagyunk, hogy nem volna arányban a kockán forgó érdekekkel Szerbia területi igényeiért háborúba bocsát­kozni, amely esetben az európai kontinens leg­nagyobb része belebonyolódnék. A külügyi hivatal jelentése így végződik: Az 1908—09 évek diplomáciai följegyzéseiből szerzett benyomás az, hogy 1909-ben elhárítot­átk a háborút, mert Oroszország a szerbek területi­ igényeit Ausztria-Magyarországgal szemben nem akarta egészen az európai há­borúig támogatni. Ez az álláspont volt az angol kormány álláspontja is, amely sohasem tért el attól. Ha Németország 1914-ben, amikor a Szerbiával szemben támasztott osztrák­magyar követelést a szerb függetlenség meg- Francia, belga és angol jelentés: A sajtóhadiszállásról jelentik. (Franciaország. — Május 30, délután 3 óra.) A Maas balpartján tegnap estefelé megkettő­ződött a tüzelés hevessége a Mort Horgrae és Cumiéres között. Az ellenség röviddel utána az e szakaszokon levő összes állások ellen egy, a frontra újonnan érkezett hadosztállyal, na­gyon erős támadást intézett. A francia vonal balszárnyán a Mort Hommetől keletre levő lejtők ellen irányuló rohamokat tüzelésünk megtörte. Innen keletre a Caurette-erdő tájé­kán a franciák, a németek több­ eredményte­len támadása után, amelyekben ez utóbbiak jelentős veszteségeket szenvedtek, a Bet­hincourt—Cumiéres-úttól délre vonultak visz­sza. A balszárnyon a németeknek ismételt erő­feszítéseik ellenére nem sikerült a franciákat a Cumiérestől délre levő erdőszegélyből ki­űzni. Az ágyúzás az egész éjszakán át heves volt. A Maas jobbpartján a tüzérségi harc igen élénk volt a Douaumont-erődtől nyugatra eső vidéken. A többi fronton az éjszaka aránylag nyugodt volt. (Este 11 óra.) A Maas balpartján igen heves ágyutűz a Mort Homme és Cumiéres vidékén. Tüzérségi tevékenység a Maas jobbpartján és a Voevre-síkon. A harcvonal többi részéről nincs jelenteni való. (Belgium.) Élénk tüzérségi harc a belga had­sereg arcvonalán. (Anglia, — Május 30.) Az ellenséges aviati­kusok tegnap tevékenyebbek voltak, mint más­kor. Egyik repülőgépünket lelőtték, mi is le­lőtünk egy ellenséges repülőgépet. Guinchytől délkeletre egy aknát robbantottunk. Két né­met akna Soucheznél és Neuvillenél, árkaink­ban nem tett jelentős kárt Több­­ nyugalom volt, mint máskor, gyalogsági harcok nem voltak, a tüzérségi tevékenység csekélyebb volt. Wilson békeközvetítése ellen. (Berlin, május 31.) A „Deutsche Tageszei­tung"-nak New­-yorkból jelentik szikratávirat­tal. A német-amerikaik nagy tömege mélyen fölháborodott azon, hogy a német nemzet Wilsont el akarja fogadni békeközvetítőnek. Wilson békeagitációja. (London, május 31.) A Reuter-ügynökség je­lenti Washingtonból. Wilson május 27-iki beszédében egyebek kö­zött még ezeket mondotta: Ez a nagy háború mélyen érint bennünket. Nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is, hogy nagyon nyiltan beszéljünk erről és a civilizá­ció ama nagy érdekeiről, amelyeket érint.. A háború okai és céljaihoz nincs közünk. Nem érdekünk, hogy e hatalmas véráradat sötét forrásait kifürkésszük. A „Times" e nyilatkozatról ezt írja: Tilta­koznunk kell Wilson ama kijelentése ellen, hogy a háború okaihoz és céljaihoz Ameriká­nak nincs köze és hogy Wilsonnal, vagy­ más a

Next