Népszava, 1917. július (45. évfolyam, 164–189. sz.)
1917-07-01 / 164. szám
1917. Az orosz szociáldemokrácia. . A bolsevikiek fölfogása. (Stockholm, Jvnws 55. — Orosz tudósítón htól.) Mielőtt az orrosz szociáldemokrácia fölfogását vázolvánik, utalnunk kell arra, hogy a háború kitöréskor az orom szociáldemokrácián belül két pára volt, még pedig a, bolsevik* és a «»emseviki. Bolseviki azokat jelenti, akik a többséghez, menseviki, akik a kisebbséghez tartoznak. Ez a megjelölés azonban nem felel meg a tagok számarányának, mert a csoportokat egy szocialista kongresszuson való résztvételük arányában nevezték el így. Ennek a két pártnak a tevékenységét formálisan 1906-tól kezdve számítjuk, bár már régebben is mutatkoztak közöttük nézeteltérések. A főbb kérdések, amelyek a bolsevieket a mensevikiektől elválasztották a háború előtt, ezek voltak: a pártszervezet formája, a tömegeknek a jövő orosz forradalomra való előkészítésének módszere, a szociáldemokatáknak a duma választásokban való résztvétel dolgában követett magatartása, a szociáldemokrácia magatartása a forradalmi kormánnyal és a polgári pártokkal szemben. Ezeket a kérdéseket nem fogjuk itt megvitatni, részben azért, mert ez idő szerint nincsen már aktuális jelentőségük, részben pedig, mert vissza kell térnünk rájuk, amikor a mostani nézeteltérésüket vázoljuk. Milyen kérdések választják el ma az orosz szociáldemokráciát? Vegyük előbb szemügyre a bolsevikiek fölfogását. Amint tudjuk, ennek az irányzatnak a főképviselője Lenin. A forradalom előtt a többség fölfogását a genti Sozialdemokrat képviselte. Amióta Oroszországban kivívták a politikai szabadságot, ez a lap átengedte helyét a Pétervárott megjelenő Pravda-runk. Azelőtt a Sozialdemokrat volt a többség (nem az egész párt) központi közlönye, most pedig a Pravda az. Ebben az összefüggésben arra kívánjuk figyelmeztetni az olvasót, hogy az orosz szociáldemoterista párt működő központi bizottsága csak a párt többségének a fölfogását képviseli- A kisebbség megfelelő szerve az orosz mxmodemokrrt a munkáspárt szervező bizottsága. A bolsevizmus, amennyiben abból a szempontból indul ki, hogy Oroszországban polgári forradalom van folyamatban, azt állítja, hogy a demokrácia, vagyis a munkásosztály és a parasztság az egyetlen forradalmárelem. A polgárság nem játszik forradalmárszerepet. Ellenkezően: reakciós hajlamok fertőzték meg és csak a saját előnyére igyekszik kihasználni a forradalmárgyőzelem gyümölcseit, vagyis megszilárodítani igyekszik a saját osztályuralmát és megerősíteni a reakció helyzetét. Ebből kitűnik — mondják a bolsevikiek—, hogy szó sem lehet a proletárságnak és a polgárságnak közös föllépéséről a politikai szabadságért, vagy a polgári liberalizmus támogatásáról; az ilyen támogatás, mint már említettük, a polgárság érdekeit szolgálja, de elhomályosítja a munkások osztályöntudatát, megerősíti a tömegekben azt a rögeszmét, hogy a tőke és a munka békés együttműködése lehetséges és ezért nem szabad a sociál demokráciának semmiféle megegyezést kötni a polgársággal. A föntrázott nézeteknek megfelelően a bolsevikraus a leghatározottabban megtagadja a proletárság támogatását az ideiglenes polgári kormánytól, bár ez a forradalmár népnek a régi uralom fölött aratott győzelme eredményének tekinthető. A bolsevikiek helytelenítik a szocialistáknak a kormányba való lépését is. Bár az ilyen kormány — mondják — a forradalomból keletkezett és a forradalmárnép nyomása alatt működik, mégis állandóan forradalmárellenes és mindig küzdeni fog a demokrácia jogos követelései ellen. Milyen legyen a szociáldemokrácia viszonya a legfőbb állami hatalomhoz a forradalmi, átmeneti időben? Erre a kérdésre a bolsevikiek ezt felelik: A forradalmi időkben a demokrácia vegye a kezébe a hatalmat. Másszól: csak a munkásosztály és a parasztság képviselőiből álló kormányt alakítsanak, ennek a kormánynak kell biztosítania a forradalom minden vívmányait és megvalósítania a szociáldemokrata párt minimális programját: a demokrata köztársaságot, a nyolcórás napi, munkaidőt és a földbirtoknak a parasztság javára való elkobzását. A mai gyakorlati politika nyelvére átfordítva azt jelenti ez, hogy a szociáldemokrata pártnak meg kell buktatnia azt a kormányt, amelyben együtt ülnek a szociáldemokrata párt és a polgárság képviselői és olyan forradalmi kormányt kell alakítania, amely megvalósítja a pártprogram föntemlített követeléseit. Ebben az értelemben dolgoznak a bolsevikiek szervezetei a különböző helyeken és ebben az irányban szerkesztik a Pravda című lapot. A bolsevizmus indigsúryonli a, mostani halom imperialista jellegét, a legélesebben helyteleníti a honvédelem jelszavát és azt állítja, hogy a szociáldemokrata pártnak jelen pillanatban az a feladata, hogy az imperialista háborút polgárivá változtassa. kel együtt sortüzet adott a szörnyetegre és ime, amidőn a füst, eloszlott, a homonkulus ott áll sértetlenül, mint egy szobor. A golyók lepattogtak róla, mint nyilak az ércfalról. Az emberek mereven néznek, szemeikben rémség tükröződik, megborzadnak. A katonák elhajítják fegyvereiket és szent borzalommal rebegik: — Isten, isten, isten! S száll a hír ajkról-ajkra: — Isten jár a földön, jaj nekünk! Pánik támad a váróéiban. A klerikális tábor vérszemet kap és főpapjával az élén megindult a processzió istenhez, aki a földön jár. Szent képekkel festett zászlóerdeik, papok teljes díszöltözetben, tiarával a fejükön, mentek istent fogadni. Végre meglátták a szörnyeteget. Az emberek most is kábult félelemteljes megalázkodással térdeltek előtte. A zászlóerdő meghajolt, a papok belekezdtek a szent zsolozsmákba és amidőn közelébe jutottak, egy főpap imigyen köszöntötte: — Üdvözlégy, atyánk, hogy el jő vér a földre. Az óriás szabálytalan njakán gúnymosoly vonult végig és tompán kérdezte: — Ki vagy, te maskara? A papok kísérete elszörnyedt e kérdésen. Suttogás hallatszott közöttük: — Ne folytasd, súgták, mert leleplez bennünket. A főpap swm toartotta a mentést és imigyen válaszolt: — Legalázatosabb saolgéd vagyok, atyám, eljöttünk, hogy hadakumikat bem'.wassuk és mély áhítattal köszöntsük jöttödét. — Tudom már, hogy kik vagytok — Mert a homonkulus. Isten szolgál, népek urai, zsarnokok, szemfényvesztők, az ördög komédiáéra. Ki engedte meg, hogy istent kisajátítsátok és üzérkedjetek vele. E láthatatlan semmi, amelyet ti korbács gyanánt használtok, jól jövedelmez, ugye? Lám, egész komédiát csináltatok belőle a világ színpadán. A legraffináltabb kellékeket eszeltétek ki. Dolgoztok sülyesztővel, ha kell, csináltok szelet, vihart, villámlást, menydörgést. Ruhátok változatos, mint a szerep, amelyet eljátszotok. Színházatokba köteles beléptit minden ember és megfizetni dustan bernieteket. Boldog az, aki tapsol és jaj annak, aki pisszeg és nyelvét ölti rátok. — Oszoljatok, szemfényvesztő tömeg! Istennek nincs szüksége rátok.) nem kér alázatot az embertől, hogy naphosszat a szokott rigmusokban róla nyegdicséljen. Büszke dacot kér ő, amely emberi, amely forrása az erénynek és ellensége minden szolgaságnak. Szét fogom törni a formákat, amelyeket járomszerűen alkalmaztak és nyakára húzták minden élő lénynek, akár ökör, akár nem ökör. A papok fölháborodva szóltak: — Ha büszke dac kell, „Mester", azzal is szolgálhatunk, itt mi vagyunk az urak és isten csak általunk létezik. — Hallom kigyószisaegészek, ám engem meg nem martok — felelt az óriás. — Kotródjatok! ^ — Feszítsük meg! ~ zúgott a zászlóerdő. A papok összesúgtak: — Nem rossz gondolat, új Krisztus, uj hit, amely ujabb 2000 év bőségét jelenő.' 'A régi ügy is nagyon ütötti-vert, kopott és faké. — Engem nem lehet megfeszíteni! — szólt az óriás. — Nem-e? — szólt a főpapok egyike, majd elválik. A nagy választófejedelem egy nemese is így vélekedett és lám, reggelre puffadt testét himbálta a szél. — Fogjátok el — szóltak a papok a tömeghez. Mint kopók a vadra, rohantak az óriásnak. S íme, csoda történt, a szörnyeteg ott állt, mint ércszoboros kezének legyintésére , szakadozott díszruhák, bemocskolt tiarák sárba tiporva, megszentségtelenítve hevertek szanaszét. A papok, mint vesztett csata vészhirnökei, rohantak vissza, a városba hangos jajgatással: — Az ördög, az ördög jár a földön. Az óriás pedig így szólt a térdeplő tömeghez: — Keljetek föl! Eljöttem hozzátok, hogy fölnyissam szemeiteket és megmutassam nektek az élet szépségeit. — Minden ember egyenlő a nagy természetben. Joga van az élethez. Ne csináljatok magzatoknak faragott, képeket és ne imádjátok azokat. Övék mind a hatalom, a dicsőség, amelynek fénye tőletek ered. Parancsaikra hajtjátok igába fejeteket, mint barmok, amelyek a gazda földjét szántják. Csordák vagytok a világ buja rétjén, amelyet karikás ostor tart össze és terel tetszése szerint. Nem érzitek az élet szabadságához való jogot. Nem érzitek a csodarendszer átkát, amely megfoszt bennetek a tisztánlátástól. Legyen hát világosság! * A fény lobbanása fölébreszve a tudóst álmából, a sarokba nézett, a homonkulus ott állt mozdulatlanul. Paracelsus II elgondolkozott, baltát kapott a kezébe és szétzúzta a gépember fejét. — Nem engedem, hogy istent csináljanak belőled, akiknek érdekei így kívánják. Nem engedem, hogy belédesimpnszkodjék az utókor klerikális tábora és védelmébe vegyen holmi aj kapók a Permifory-ekevsület. NÉPSZAVA A bolsevikiek központi bizottsága kiáltványban jelöli meg a nemzetközi szocióit