Népszava, 1917. szeptember (45. évfolyam, 219–244. sz.)

1917-09-01 / 219. szám

a törvényjavaslatot, hogy lesz-e arra bátorságuk, hogy nyíltan szembehelyezkedjenek az egész néppel. Elég baj, hogy ilyen későn foglalkoznak a népjóléti problémákkal. A magyar parlamenttől azonban nem lehetett többet kívánni és bár minden napi késedelem végzetes károkkal jár, mégis el lehetünk készülve arra, hogy csigalassúsággal fognak dolgozni. Ismételnünk kell: igazi népjóléti intézkedéseket csak a népparlamént hozhat! .* * * Esztert a remény írta Baldysz Józseff Az árendás Gojdár Tamás felesége már a harmadik telet tölti teljes egyedüllétben a kis tanyán. Minden dologt, minden baj rászakadt azóta, amióta hadbavonult az ura. De mindez hagyján volna, sőt talán bele is törődnék már a Változhatatlanba, csak még egyszer visszanyerhetné az erejét, egészsségét. Beteg. Az. Hátul leromlott. Úgyannyira, hogy Tamás, az ura, hirtelenében talán rá sem ismerne. Erős, telt asszony volt, súlyra nézve éppen 73 kilót nyomott a mázsán akkor, amikor utoljára ölelkezett az emberével ... Szép asszony volt. Ha némelykor megfordult a városban, kérkedés nélkül legyen mondva, nemcsak a kávéházakat lakó száz-, kétszázholdas , fölmentett gazdák, de még a zsakettkabátos, lakkcitős toronyalatti urak is pillanatokig rajta felejtették a szemüket. Hiába no. A férfiszemnek nem lehet parancsolni. Eszter kívánatos teremtés volt. Pedig egy szikrányit se kellette magát a hites után scivil senkinek sem. Mégis, mégis az idegen férfiak, a fiatalok, a magabírók, valahányszor csak megpillantották Esztert, a pusztai menyecskét, szimatoló vizsla módjára minduntalan utánavetették magukat. Ismerkedni próbáltak, vele, de hasztalanul. Minden fáradozásuk kárbaveszett" Eszter, a Gojdár Tamás, szemefénye, elhessegette maga mellől a csókszomjas, léha kísértőket. Lepirongatta őket: — Nem sül ki a fi zemük? — mondta. — De, édes lelkem, hallgasson meg rimánkodtak a városi gavallérok. Hallgassa meg magukat a tehén! va Javát akarjuk. — Ne orcátlankodjanak — kiáltott rájuk Eszter szikrázó szemekkel —, ne hozzanak ki a sodromból, mert bizonyisten eltalálom ereszteni a kezemet ... A városi szoknyavadászok tüzes vére lecsillapodott ilyenkor és fejcsóválva kénytelen-kelletlen elkotródtak a pusztai vadvirág útjából ki erre, ki arra. Eszte, mind ritkábban kívánkozott a városba. Félt, hogy megbotlik és aztán megrabolják . . . Akkor oda a tisztessége, oda a becsülete ... Amikor megtörtént a nagy világfölfordulás, a mozgósítás, bekísérte az urát a városba. — Gyere Eszter — mondta bizakodó hangon Tamás--, kiséri be a városba. Majd csak el lesz addig valahogy az a pár jószág ... Esztre kelve, .. nyolc órás gőzösön majd kitörekszöl... Úgy is történt. Mielőtt elvárakoztak volna, Tamás nagyon szemre vette az asszonyát és minden módon a lelkére kötötte: — Az árendás fődet ne hagyd el, még bírod a munkát. Végy magadhoz egy öreg cselédet. Az étiért, meg egy kisbérért eligazítja a sort. Pár hónap múlva vége lesz ennek a nagy kavarodásnak, oszt' majd csak visszakerülök ... Eszter a könnyein keresztül nézte, nézte távozó urát. A zokogástól szinte elfulladt. Tamás már a marhakupéban volt, amikor még egyszer oda szólította magához a sóhajoktól vonagló, síró asszonyt. Lehajolt hozzá és halk hangon suttogta a fülébe: — A bitang emberektül őrizkedjél!... Eszter kiegyenesedett hadbavonuló embere előtt és tiszta szívből válaszolta: — Bizhatsz bennem! .. A puszták fiai, a meglett korú emberek, akik mindétig nagyrabecsülték a szorgalmas Esztert, nemkülönben Tamást, vigasztalólag mondták: — Oda se neki! Ne búslakodjatok, nem tart ez a háború örökké! Kukoricatöréskor otthon leszünk, akkorára tízszer is elrakjuk a rácokat! ... így a!így bizakodtak az egyszerű magyarok akkor, amikor elszakadtak az alföldi végetlen pusztáktól... Már indulóban volt a gőzös, amikor Tamásnak eszébe jutott valami. Intett az asszonynak : — Hallod-e hé, Eszter? Az asszony odafigyelt. Tamás harsány hangon kiáltotta: — A tehéntül semmi áron meg ne váljl' Megértöttél? Eszter a sírástól már nem bírt válaszolni, de Tamás utolsó kívánságát megértette. A kendőlobogtatásból, a fejbólogatásból aztán Tamás is megérthette, hogy rendben lesz wmmmmm mssssssssss. A polgármester úr tanácsoltat ád. A fővárosban föllépett a vérhas. Veszedelmes, ragadós betegség. Ha elhatalmasodik, éppen olyan pusztítást vihet végbe, mint a kolera. Természetes, hogy ilyenkor az illetékes hatóságok a helyzet magaslatára emelkednek és minden lehetőt elkövetnek a baj megszüntetésére. A főváros adminisztrációja is fölemelkedett a helyzet magaslatára és erélyesen hozzáfogott a veszedelem leküzdéséhez. Ilyenkor a leghatásosabb ellenszer, amely egyúttal a legolcsóbb, legkényelmesebb is, egy jól megszerkesztett plakát, amelyen a székesfőváros polgármestere a nagyérdemű közönséghez fordul és részint tanácsokat osztogat neki, részint támogatást kér tőle. Ez történt most is. Megjelent a polgármester úr plakátja, amely nagyon hasznos és nagyon értékes tanácsokkal lát el bennünket, a vérhas és egyéb nyavalyák veszedelmeinek kitett budapesti népet...Azt mondja egyebek között a polgármester úr:. Különösen hajlamossá teszi a szervezetet a fertőzésre a rendetlen, egészségtelen táplálkozáás, a szeszes italok élvezete, meghűlés, tisztldtalan, zsúfolt vagy egyébként egészségtelen lakás. Ügyeljen tehát a lakosság lakásának tisztántartására és a tiszte, egészséges táplálkozásra. Ugyebár, ennek a tanácsnak a helyességét senki sem vonhatta kétségbe! Éppen olyan helyes és igaz a polgármester úrnak minden szava, mint amilyen helyesek és igazak voltak azok a tárnicsok, amelyeket egy másik plakáton osztogatott nagy bőkezűséggel, elmondván, hogyan kell a csecsemőket gondozni, milyen tejjel kell őket táplálni, hogyan kell azt a tejet kezelni, milyen időközökben és milyen adagokban kell a kisdednek adni. Csak éppen azt felejtette el megmondani a mi jó polgármesterünk, hogy honnan vegye az a sokezer profetaranya először is a tejhez való pénzt és másodszor, ha már a pénz megvan, magát a tejet. Szakasztott igen a gyakorlati értéke ,a polgármester úr lentebb ,idézett vérhasellenes tanácsának is. Mert szent igaz, hogy a rendetlen, egészségtelen táplálkozás nagyon hajlamossá teszi az embert minden betegségre, különösen minden fertőző betegségre és így persze a vérhasra is, amiből józan logikával nem következhetik egyéb, mint az, hogy tessék hát rendesen, egészségesen táplálkozni. De a gyakorlati megvalósításra nézve bátorkodnánk a polgármestertől útbaigazítást kérni és nagyon jó lenne, ha erre vonatkozóan egy újabb plakátot adna ki. Biztosíthatjuk előre is, hogy ezt a plakátot sokkal nagyobb lelkesedéssel olvasná a közönség és még hálaadó deputálnókban sem lenne hiány. Rendesen táplálkozni, vagyis a kellő időben megfelelő reggelit, ebédet, vacsorát és uzsonnát enni, olyan okos és népszerű tanács és általában véve mindenkire nézve annyira kívánatos és kellemes dolog, hogy bizonyára mindenki hűségesen megfogadja, csak az kell, hogy, a polgármester úr megmondja, hogy a mai „magas" munkabérekből, meg a mai hadisegélyekből, özvegyi és árva nyugdíjakból miképen lehet a rendes táplálkozáshoz szükséges élelmiszereket beszerezni. Mihelyt erre nézve jó gyakorlati útba igazítást fog a polgármester úr adni, rögtön rendesen fog táplálkozni minden budapesti polgár és aki még akkor sem akar rendesen táplálkozni, az igazán megérdemli, hogy elpusztuljon. Természetesen azt a tanácsot is mindenki szívesen elfogadja, hogy ne csak rendesen táplálkozzunk, hanem egészséges élelmiszereket is fogyasszunk, ilyen egészséges élelmiszerek: a tej, vaj, sajt, tojás, hús, a hüvelyesek mindenféle fajtája, az érett friss gyümölcs (alma, szőlő) stb. De meglehet-e ezeket szerezni a mai munkabérekből és a hadisegélyekből? Sőt még a „jól" keresőmunkás is, aki 60—100 koronát keres hetenként, vásárolhat-e _ a rendes táplálkozáshoz elegendő húst, tejet, vajat, tojást és más efféléket? És hogy ha olyan nagyszerűen (!) keres, hogy keresete min- a 100 koronát is meghaladja, sőt még a 150-et iss eléri: kap-e ezért ilyen egészséges, élelmiszereket? Majd ha a polgármester úr egy újabb plakáton ezekre a kérdésekre kielégítő választ fog adni, mi leszünk az elsők, akik elismeréssel és dicsérettel fogunk adózni az ő nagy érdemeinek. Szent igaz az is, hogy ilyenkor a szeszes italok élvezetétől tartózkodni kellene. De amikor rendes, egészséges eledelt még pénzért sem kap a szegény ember, akkor csoda-e, ha szesszel próbálja megcsalni a gyomrát? És ha a polgármester úr aki egyúttal főpolgármester is — és mint ilyen a kormánynak bizalmi, embere — csakugyan meg van győződve arról, hogy ilyenkor a szeszesital veszedelmes, akkor miért nemtesz a kormánynak sürgős előterjesztést az összes alkoholmérget árusító üzletek bezárására? Attól fél tán, hogy ebben az esetben az elmaradó állami és városi jövedelmet a gazdagok erélyesebb megadóztatásával kellene pótolni? Az is kétségbevonhatatlan igazság, hogy a zsúfolt, egészségtelen lakás a ragadós betegségnek legveszedelmesebb terjesztője. De a polgármester úr tudja, hogy Budapest népének körülbelül a fele zsúfolt lakásokban él, amelyeket éppen zsúfoltságuknál fogva lehetetlen tisztán tartani; jól tudja, hogy a zsúfolt lakások nagy része nem is egy családnak a tagjaival, hanem albérlőkkel és ágyrajárókkal van tele; jól tudja, hogy Budapesten vannak lakóhelyi.'ségek, amelyekben .10-^15-^20 és még ennél is több ember élt összezsúfoltam állati nyüzsgésben, mérgezett levegőben, gyilkos szennyben. Adjon tanácsot, a polgármester úr — dekeresztülvihető, foganatos tanácsot ~~ arra nézve, hogyan éljen Budapest népe egészséges, tiszta lakásokban ma, holott már normális időkben is olyan borzalmasak voltak az állapotok. Legyünk őszinték, tisztelt polgármester úr, a főváros adminisztrációja normális időkben is tétlenül és tehetetlenül, nézte a lakosság rendetlen, egészségtelen, hiányos táplálkozását és a huszadik század kultúrájának gyalázatára való nyomorúságos lakásviszonyokat. Akkor is tétlen és tehetetlen volt a fővárosi adminisztráció, most pedig még sokkal inkább az. Valahányszor a fővárosnak módjában lett volna vagy kötelessége lett volna közreműködni abban, hogy a munkások számára tisztességesebb munkabérek és tisztességesebb munkaviszonyok biztosíttassanak, a fővárosi adminisztráció mindig hűségesen elmulasztotta az ilyen alkalmat és az ilyen kötelességet. Ha pediglen a munkásnak nincs rendes keresete, akkor rendes és egészséges táplálkozást ajánlani neki, nem éppen a legjobb , viccek közé tartozik. A lakáskérdésben tett ugyan valamicskét a főváros, de éppen csak annyit, hogy a lakásuzsora érdekeit valahogy "ne veszélyeztesse. Még azt is elrw,.^,..,..^--. NÉPSZAVA, 1917 szeptember .