Népszava, 1918. november (46. évfolyam, 256–284. sz.)
1918-11-20 / 274. szám
2 Hát újra háború van? Mélyen fájlaljuk a cseheknek számunkra teljesen megfoghatatlan eljárását, hogy minden ok nélkül csapatokat küldtek Magyarországra. Minden ok nélkül, mert hiszen az összes területi kérdések a békekonferencián fognak eldőlni és az a körülmény, hogy valamely területet pillanatnyilag ki tart megszállva katonailag, ennek a kérdésnek az eldöntésénél semmiféle befolyással nem bírhat A cseh betörésnek tehát semmi értelme nincs! Mélyen fájlaljuk, hogy a magyar kormánynak az a törekvése, hogy a csehekkel valami úton-módon békés megegyezésre jusson, kudarcot vallott Sajnáljuk, hogy a kormány nem talált más megoldást, mint fegyveres erővel szállni szembe a betört csali katonákkal és reméljük, hogy hamarosan sikerülni fog a fentorgó ellentéteket békésen kiegyenlíteni és ezt a kis pótháborúskodást hamarosan befejezni De akár teljesedik ez a reménységünk, akár nem, tiltakoznunk kell az ellen a háborús hangulat ellen, amely jóformán az egész magyar sajtóban észlelhető, ökölnyi betűkkel olvassuk egyik esti lapban a kéthasábos címet: Juttkáról kivertük a cseh bandákat. Cseh zsoldosok menekülése. Harcok Turócszentmártonért." És igy végig, jóformán az egész sajtón. A jóérzésű ember borzadva kérdezi a sok hasábos tudósítás láttán: Hát még mindig háború van? Ha azután elolvassuk magukat ezeket a híreket meg kell állapítanunk, hogy nincs háború! Mert az, hogy 40 magyar tengerész kiszorít Szombathelyről egy 50 főnyi cseh csapatot; hogy egy 200 emberből álló cseh Csapat két gépfegyverrel elfoglalja Buttkát ahonnan három nap múlva ugyancsak 200 főnyi magyar kiszorítja, akik viszont harmadnapra kénytelenek egy 500 főnyi cseh "túlerő" elől kivonulni a városból: ez nem háború! Ezek sajnálatos, kellemetlen kis incidensek, amelyeket a magyar újságírók, akik négy év alatt úgy beleszoktak a háborús írásmódba, hogy úgy látszik, már élni sem tudnak nélkülük, oktalan és kártékony módon haditényekké fújnak föl! Kártékony két okból. Ma már a legvéresebb tollú itthoni háborús rajongó sem tagadhatja azt a tényt hogy a középhatalmak és velük együtt Magyarország is az antant óriási túlerejével szemben a harcot elvesztette. Ennélfogva nekünk igyekezni kell a győzőkkel lehetőleg barátságos viszonyba kerülni, mert csak ilyen módon remélhetünk kedvező békeföltételeket. Ámde mit szól majd az ántant közvéleménye, amelynek közönségét négy év óta azzal tartották, hogy a háború a militarizmus megszüntetéséért a tartós, sőt végleges békéért folyik, ha most olvassák a magyar sajtó tipikusan militarisztikus szellemű haditudósításait a csehek fölött aratott győzelmekről, a csehek, az ántant elismert szövetségesei fölött aratott győzelmekről. A másik nem kevésbé fontos károsodás a következő: Magyarország jó vagy rossz sorsa a következő néhány hónapban jórészt azon múlik, tudunk-e Németországból kellő mennyiségű szenet kapni. A német szén rendes útja Csehországon visz át, minden más út nagy kerülő. Minél jobban elmérgesedik a viszony a sajtó uszítása folytán Magyarország és Csehország között, annál kevésbé számíthatunk arra, hogy belátható időn belül rendszeresen és zavartalanul megkaphassuk a német szénszállítmányokat Ami azt jelenti, hogy hideg szobánk lesz a télen, hogy a gyáripar nem tud termelni, hogy a vasútforgalomban és vele az élelmiszerszállításban fönnakadások lesznek és így tovább. Ezért nyomatékosan fölhívjuk magyar laptársainkat ne éljenek vissza a sajtósra- HIFSZA ¥ A badsággal, ne uszítsanak fölöslegesen, ne fújják föl a cseh csetepatét háborúvá, ne közöljenek hasábos harctéri tudósításokat 50 katona mozdulatairól. A kormányt pedig fölhívjuk, igyekezzék ennek a céltalan ütőháborúcskának minél előbb békés megegyezéssel véget vetni. Ruhát a katonáknak. Az elmúlt bűnös és gonosz kormányrendszer egyik legnagyobb és legmegbocsáthatatlanabb gaztette volt, amit a vagyontalan katonák és vagyontalan répnek ruhaellátása ügyében elkövetett. "Két esztendővel ezelőtt tudták már, hogy minden textil nyersanyagból kifogytunk, tudták, hogy a vagyontalan nép minden ruhakészletét elvesztette, mégh folytatták a háborút és a háború folytatása mellett mi gondoskodtak róla, hogy az országban lévő készleteket arányosan elosszák a népesség között Akinek pénze volt, az csináltatott magának annyi ruhát, amennyi jól esett, a szegény ember képtelen volt a ruházati cikkekért kért vagyonokat kitevő összegeket kifizetni. Elprédálták, elherdálták az ország készleteit. Bűnös könnyelműséggel veszélyeztetett helyeken százmilliókat érő textilárukat halmozták föl. Egy-egy tudatlan hadvezér baklövései következtében elveszett százezrek ruházata és most, a leszerelésnél százezerszámra,, jönnek vissza katonák, akik négy és fél esztendőn keresztül 16 filléres zsoldból és a nyomorúságos hadisegélyből tengődtek, ruhára nem tellett akik a Piave mellől Pragerhofig hegyes-völgyes vidéken keresztül, esőben, hóban, hidegben szenvedve, gyalog teszik meg az utat, akiknek nincsen ingük, nincsen, alsóruhájuk, a felsőruhájuk szertefoszlik, ázva, fázva érkeznek vissza a forradalmi Magyarországba A bűnös Wekerlék, Szterényiok és Szurmayák vétkes könnyelműsége folytán az országban nincsen textilkészlet, nem tudjuk a háborúból hazatérő testvéreinket fölmházni. A népkormány bizonyára meg fogja találni az utakat és módokat arra nézve, hogy azokat, akik személyükben is bűnösek voltak ezekért az állapotokért, felelősségre vonja, megbüntesse ezért, az égbekiáltó gazságért. A bűnösök megbüntetésével párhuzamban azonban a népkormánynak kötelessége gondoskodni arról, hogy lehetővé tegye a hazatérő katonák felruházását A népkormány teljesíteni akarja ezt a kötelességét. Részletek hiányában el kell vennie azoknak a ruháját, akiknek fölöslegük van. Százával és ezrével jelentkeznek a katonák a különböző ruhaüzletekben, a Népruházati Bizottság helyiségeiben, a minisztériumokban ruhát követelnek, ázva, fázva, dideregve, lyukas cipőkben, rongyos, szakadt, férgekkel teli ruhában járnak a fővárosban. Nem lehet tovább várni, a cselekedetek terére kell lépni. Nem szabad addig várakozni, amíg szegény katonák a végső kényszerűségükben megfontolatlan eszközökhöz nyúlnak és ezzel diszkreditálják a demokrácia és a népkormány uralmát. Ennek megfontolása alapján adta ki a népkormány a ruharekvirálási rendeletet. Azoktól veszi el progresszív alapon a ruhaneműt, akiknek több van, mint amennyi okvetetlenül szükséges. Minél több ruhakészlete van valakinek, annál többet kell leadnia. Meg vagyunk győződve róla, hogy a munkásság, amely a szolidaritás eszméjében nevelkedett föl, a legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel fogadja a kormánynak ezt az intézkedését. A munkásság teljesen kikopott minden ruhakészletéből, a hosszú háború következtében elvesztette ruháját és fehérneműjét — ahogy mi ismerjük a munkásságot aligha lesz három ruhánál több készlete bármely munkásnak mégis sokan lesznek közülük, akik egy-egy nadrágot, inget fognak didergő katonatestvéreiknek átengedni. A ruharendelet nagy áldozatot jelent a tisztviselők számára, de ezek is bizonyára szívesen fognak eleget tenni — amennyiben van több ruhájuk, mint három — a kormány rendeletének, annál is inkább, mert a kormány hivatalba lépése óta sokat tett a tisztviselőkért. A jövőben még nagyobb erővel igyekszik a nélkülöző néposztályok, a munkásság, a tisztviselők és a kisemberek érdekeinek, megfelelő intézkedéseket tenni. A kormány most a hazatérő katonák javára elveszi a jelen viszonyok között fölös ruhakészleteket (akinek négy ruhája van, abból egy ruhát), de gondoskodni fog róla, hogy a néhány hónap múlva a külföldről behozott ruhakészletekből azok a tisztviselők és munkások, akik egy ruhát a hazatérő katonák számára átadnak, díjtalanul és elsősorban részesüljenek ruhakártalanításban. A kormányt a visszatérítésnek ez a módjában,", a meggondolás vezette, hogy elsősorban csak azoknak ad térítést, akik a legszűkösebb ruhaviszonyok között, tehát négy ruhából adnak át egyet a katonák részére. Akiknek több ruhájuk van és egyet leadnak, azok részére térítés nem jár. Másrészt a kormány nem akar ma néhány koronát kiutalni, amelynek az illető munkás vagy tisztviselő hasznát nem venné, mert ruhát készlet hiányában nem tudna venni. Ellenben a későbbi ruhabehozatalból természetben fog ruhát kiutálni azoknak, akik négy ruhájukból egyet a katonák céljaira, átadtak és ezáltal bőven új ruhával kárpótolja őket. A gazdagok, a vagyonosok, a hadimilliomosok és sok ruhával rendelkezők pedig örüljenek, hogy módjukban van a ruhák békés átadásával, a nyugalomnak és békének biztosítását elősegíteni. Azt hisszük, hogyha a most leadott ruhák száma kevésnek fog bizonyulni, a népkormány egy pillanatig sem fog visszariadni attól, hogy a gazdagoknak, vagyonosoknak a rekvirálás után is fönmaradó készleteik egy részét a katonák és a szegény nép számára kisajátítsa. A ruhabeszolgáltatás előkészületi munkádatai a legnagyobb erővel folynak, remélhetőleg a hét végén a hadügyminisztériummegkezdheti a ruháknak az összegyűjtését és a jövő hét elején megkezdheti a ruháknak a Mosztéisát is. Katonatestvéreink várják meg nyugodtan ezt a néhány napot, amelyen belül erős munkát akarunk kifejteni az égetően fontos ruhaszükségletek kielégítése ügyében. Böhm Vilmos. i 1918 november 20. Á hadsereg demokratizálása. A forradalom egyik legégetőbb kérdése a katonai kérdés. A régi rend legerősebb támasza a hadsereg és a militarizmus volt, az új rendnek tehát legféltőbb gonddal éppen a militarizmust kell megszüntetnie és éppen a hadsereget kell demokratizálnii. A fegyveres erő e pillanatban Magyarországon az átmenet állapotát éli. A régi hadsereg katonatömegei egyre nagyobb mértékben leszerelnek és visszatérnek a civil életbe. Ugyanakkor pedig a kormány új fegyveres erőt szervez a védőrség, a nemzetőrség és a bentartott és behívott öt fiatal korosztály ezredeinek formájában. A legelső sorban tehát ezeket az új alakulásokat kell úgy megformálnunk, hogy demokratikus alapon szerveződjenek és semmiesetre se válhassanak a forradalom veszedelmeivé, sőt éppen a forradalom megbízható támaszai legyenek. Ennek első föltétele pedig az, hogy mindezekben az új fegyveres alakulatokban ne