Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)
1919-03-01 / 52. szám
s nemzetiségi elvnek megfelelően kiigazítani, Németország-sak ázsiai Törökország egy részében szabadkezét engedni, Ausztria-Magyarországnak pedig a hírhedt Lovesen-hegy átengedésén kívül Albánia egy része fölött protektorátust biztosítani. Az egyik ajánlat (1917 március 6) rámutat arra hogy mily következményekkel járna a béke ez alapon való megkötése. Olaszország azonnal kész lenne a status quo elve alapján békét kötni s ez maga után vonná az általánosbékét is. Az ajánlat nyíltan bevalja azt is, hogy miért sürgős a béke: az orosz nép békevágya egyre erősödött, a cár inogni érezte a trónt és kétségbeesve kiált fenséges kollégái felé: ha nem tud békét adni népének, forradalom fogja elsöpörni a trónról, de arra is figyelmezteti ellenfeleit, hogy ,,minden nappal, amely a békekötést késlelteti, a középhatalmak dinasztiáinak helyzete is kedvezőtlenebbé válik". Figyelmezteti az uralkodókat, hogy ha kitör Oroszországban a forradalom, az nem fogja respektálni a határokat, hanem át fog terjedni a szomszédos országokba, s* Bulgária kész volt a békét ily alapon, megkötni, Ausztria-Magyarország hatalmasságai is hajlandók lettek volna tovább tárgyalni, de Németország, különösen pedig a német nagyfőhadiszállás, mereven visszautasított minden békeajánlatot, ugyanakkor, midőna nép félrevezetésére olyan békeajánlatokat intézett nyilvánosan az antant-hatalmakhoz, amelyekről előre tudta, hogy elfogadhatatlanok. Midőn az orosz cár egy héttel az orosz forradalom kitörése előtt könyörög a békéért s a dinasztikus szolidaritásra hivatkozva, mert csak ezzel látja biztosítva a központi hatalmak uralkodóinak trónját, Imdendorff azt válaszolja, hogy csak törjön ki az orosz forradalom, akikor legalább széthull az orosz birodalom. Itt már nemcsakaza lelkiismeretlenség megdöbbentő, amellyel a béke kérdését kezelik, de a vakság is, amellyel hozzájárulnak a forradalom kitöréséhez. Ez az imperialista gondolkodás: én csak nyerítetek, ha a szomszéd tönkremegy. Persze, az imperialisták nem hajlandók a történelemből tanulni. Az a vakság, amely a középhatalmak uralkodó osztályainak bukását idézte elő, most azokat lepte meg, akik Parisban tanácskoznak. Nean törődnek azzal, ha Németország, Ausztria és Magyarország fiatal köztársaságai a legnagyobb nehézségekkel küzdenek; nem bánják, hogy anarchia fenyegeti az épülő új társadalmiakat, ők ebből is nyereséget remélnek. De ha most ki is kerülik esetleg a proletariátus általános, nagy nemzetközi forradalmát, amely meg akarja törni az imperializmus nemzetközi hatalmát, az előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező sor. TÁRCA MZ MÉ£®. * Marton István drámai életképe egy fölvonásban; megjelent a Világosság Könyvtár kiadásában és kapható K0 fillérért a Népszavakönyvkereskedésben. A világváros utcájának árjában rohanunk a dolgaink után, vagy elmélázva vonszolnak magunkat a sötét homlokzatú házak tövében. Álmunkat, izgalmunkat az utcákon éljük, hiszen a gyár, az iroda, a műhely, a homályos bolt leigázza a maga céljai érdekében minden érzésünket, gondolatunkat, rá az otthon, a szűk emberketrec, a levegőtlen, a sok bajjal terhelt, csak arra jó, hogy megkínzott, fáradt testünket ledobjuk vackára és kis erőnket megújrázzuk. Bizony, a szemünket nem igen fogja meg az utca sok furcsasága, mélysége, szomorúsága — tükör volta. Mert tükör az utca. Odavetődik minden piszka, szennye, keserű vidámsága, nagy-nagy föllobbanása, véres lázadása annak, amit társadalomnak nevezünk. Szinte tudományos kételként állíthatnék föl: nézd meg az utcát és megismered a társadalmat, amelyben élsz. Világoseszű, látószemű ember számára az utca rengeteg elgondolkozni valót ad és íróember, ha megtalálja az utca lelkét, egész életrevaló meginnivalót talál. Csábító téma, mégis kevesen nyúltak hozzá s a kevesek kö Szakasits Árpád.. NÉPSZAVA 1919 március 1. radalmi átalakulás nem fog respektálni sem vámsorompót, sem politikai határokat. S akkor késő lesz leközölni azokat a békejegyzékeket, amelyeket a béke igaz barátjai intéztek az igazi béke konok ellenségeihez. Az imperializmus így ássa meg a maga sírját, vakon és ostobán. A központi hatalmak imperializmusának példáját most követi az antant-imperializmus. Szocialista mezőgazdasági termelő szövetkezetek. Gondolkozó ember előtt nem lehet kétséges, hogy ennek az országnak az amúgy sem magasfokú mezőgazdasági kultúrája csak úgy tartható fönn, ha az intenzíven kezelt gazdaságok, nagybirtokok lehetőség szerint nem, daraboltatnak föl. Az ország élelmezése, de valutánk rendezése is megkívánja, hogy az intenzíven művelt nagyüzem a többtermelés révén kiemelje ezt az országot a nyomorúságból. A mostani földreform következtében nagyüzemeket csak szövetkezeti úton lehet föntartani. Úgy látszik azonban, hogy a grófoknak, a földbirtok-érdekeltségű nagybankoknak, továbbá a kisgazdapárt embereinek olyan nagy súlyuk és befolyásuk van, hogy a szociáldemokrata pártnak a termelő szövetkezetek megalaítására irányuló törekvéseit elgáncsolhatják. Tudvalevő, hogy az ellenforradalmi törekvések mindaddig nem komolyak, amíg a földnélküli proletárság az ellenforradalom szolgálatába nem állítható. Ott, ahol a földmunkásság elégületlensége nagy, ott, ahol ezen elégedetlenség kirobbanás előtt áll, a földreform kérdésében csak egyetlen megoldási forma lehetséges: az, hogy a szocialista termelő szövetkezetek megalakításával, a nagybirtoküzemek teljes föntartása mellett a földreformot gyakorlatilag rögtön végrehajtjuk, a földreform legalkalmasabb formájáthaladéktalanul megvalósítjuk. Év.. De a földmivelésügyi minisztérium bürokráciája, amely minden bizalmatlanságot megérdemel, megnehezíti ezt a munkát. A földbirtokosok igyekeznek a kisajátítás alá kerülő birtoktesteket az élő és holt fölszerelések eladásával tönkre tenni, ily módon pedig a jövő termelést rontják és az országot csődbe juttathatják, a mai rendszert a nyomorgó paraszti tömegek segítségével megbuktathatják. A földbirtokosoknak ezt a törekvéseit a miniszteri bürokrácia az egész vonalon támogatja- Úgy látszik, hogy ez a támogatás legújabban főképen a szocialista termelő szövetkezetek elgáncsolását célozza. Mi a magunk részéről résen leszünk és biztosíthatjuk a nagyzött is kevesen találtak rá igazán. E kevesek közül a mi, néhai jó Marton Pistánk nézett bele az utca tükrébe és kirajzolta onnan, s elénk vetítette, amit benne látott: a felemás kultúrájú, roskatag, szennyes erkölcsű éhséges világvárost, a régi, feudális, Amerikába kergető Magyarországot, a sötét, lélekmarkoló drámát, amelynek hőse, ütöttje, diadalmas igazságtevője — a munkás. Igénytelen, szerény írásnak látszik Marton István kis drámája, de aki elolvassa, érzi benne az élet lüktetését, az átérzett, de a fölényes , jövőben bízás gondolatfürdőjében megtisztult szomorúságot, az irói erőt, amely feszíti a sorokat. Érzi az olvasó, hogy az a valaki, aki ezt a kis drámai képet megírta, diadalmas irói útja volt elindulóban. Lelket szorító drámai erő csap felénk ebből az írásból. Szemünk előtt elvonul a ferdelelkű szemeteskocsis, aki buta közönnyel beszél a szemeteskocsi mélyére vetett holt csecsemőről; a bagót szedő, munkából kiöregedett, éhes munkás megrázó alakja toppan elénk; a leszakadt, állványok robaját halljuk és az állványok alá került munkások halálhörgése kopog a dobhártyánkon, látjuk a szomorú, bátyus parasztokat baktatni tétova, nehézkes léptekkel a vasúti állomás felé. Amerika felé, a reménység felé, a napi 5 dollár felé, látjuk a nagy, magyar tragédiát. Azután megállunk az egyik utcasarkon és nézzük a nagy csetepatéban a rendőr gőgös uralkodását, érezzük a törvényes rend pörölycsapásait. Marton István szinte Anatole France-i erővel érzékelteti a törvényes rend kicsinyeket sújtó karját. És elvonultak szemünk előtt sorban: a kerítőnő, az „ingyen tej" és „margen kenyér" szomorú alakjai, az életunt, halálba kergetett cseléd és mindezek fölé nőni látjuk a szocialista munkás birtokok urait, a banktőkét és a földmivelésügyi bürokráciát, hogy az ő akaratuk és minden aknamunkájuk ellenére is meg fogjuk teremteni a szocialista termelő szövetkezeteket, hogy kirántsuk az országot abból a nyomorúságból, amelybe régi urai beletaszították. A crásvadéki sitii!!!. * B teraeswéri «rauwiEsKS©!*, városa 45sso-viseSvfe és BettzatkaSmaxottaU stav&tob svSy&tEtcBnan» — A vasutasok ssafe fölfié-iossen álitafe iotaníiálta«—TárgyaLSs a szerte parancsitakkal. — Franciassevfo eSSensageskeeSés. — A felvidéki mozgalmnak. Temesváron, amint már jelentettük, csak a vasutasok kezdték meg a munkát, az ipari munkások, a városi tisztviselők és a közalkalmazottak teljes elszántsággal tovább sztrájkolnak. A vasutasok is csak Orsovától Szőregig, Aradtól Báziásig, Marosillyétől Pancsováig és csupán feltételesen vették föl a izgalmat, amíg Franchet d'Espérey tábornoki válasza meg nem érkezik. Franchet d'Espéreynek tudvalevően Farret, temesvári francia tábornok hozzáintézett jegyzékére kell válaszolnia, amelyben Farret azt a kérdést vetette föl, hogy a szerbeknek joguk van-e arra, hogy már a békekonferencia döntése előtt átvegyék az impériumot és elmozdíthassák a magyar közigazgatást. A temesvári szerb parancsnokló tábornok a sztrájk megszüntetése érdekében kijelentette a közalkalmazottak előtt, hogy az eskütéteit egyelőre nem kívánja, a közalkalmazottak azonban azt a választ adták, hogy csak e követelés teljes és végleges elejtése esetén hajlandók hivatali állásaikat újra elfoglalni. A közalkalmazottakkal szolidáris munkásság is tovább folytatja a sztrájkot. A szerb parancsnok a munkásság követelései közül két pont elfogadására mutat eddig hajlandóságot. Az egyik: a szervezett munkásság egyesülési és gyülekezési szabadsága, a másik: a betegsegélyezés ügyvitelének folytatása. A parancsnok kijelentette, hogy a munkásság szervezeti és egyéb munkásügyeiben elismeri az egyesülés és gyülekezés szabadságát, de a politikai gyülésezést nem engedi meg. Hajlandó ígéretet tenni arra is, hogy a betegsegélyezés ügyébe nem szól bele és engedelmet ad a betegsegítő pénztárnak a központtal való érintkezésére. Megegyezés nem jött létre, a munkásság ragaszkodik többi követeléseinek teljesítéséhez is. A Temesváron járt amerikai bizottság, mint a Népszava utdósítója kerülő úton jelenti, ködalakját, aki megértő szemmel- szomorú, de harcos lélekkel szól bele az urfó életébe, hogy elhozza a szennyet, erkölcstelenséget, lelki vakságot, igazságtalanságot elsöprő vihart. Nagy kára a szocialista irodalomnak, hogy e tiszta látású szemek oly korán lezáródtak. Kár, hogy ezek a szemek rí«**» nézhették tovább az Élet zavargását, mindent láttak volna meg: meglátni valót, intogatni valót! Le kellett írnunk e nekrológba való sorokat, a szennyirodalom vészes diadalainak láttán. Gyásznál is kényesebb szomorúság fogja meg a kulturember lelkét, ha megnézi, mivel táplálkozik a munkáslélek még most is, még mindig. A munkások nagy tömegeink lelkét a politikai harcok, a gazdasági kis értelmek fölszántották, betűre éhessé tették. .De a fölszántott lélekbarázdába üszkös magvakat hullajt a kloákairodalom, az üzletes írások tömege... Ha ingatagságát, sokszor lélekvakságát, tétova erkölcsét látjuk a dolgozó embernek, mindannyiszor arra kell szomítkodott szívvel gondolnunk, hogy megfertőzött lelkű emberrel kerültünk szembe. A füzetes regények, a Nick Carterek, a lelkiismeretlen kézzel írott és a szentimentalizmus selyemaptpkrjába pakolt mérgező rémregény-„irodalom" kiirtása csaknem a legfontosabb pártfölada-.ok közé tartozik. .A szocializmus a lelkek talaján virágozzék s ne csak az ajkak hordják a szocialista frázisokat. A Világosság Könyvei egy-egy ujabb kötetét ezért fogadom öröm-'s szívvel s ezért kell minden szocialistának legesen, örömmel munkálkodnia a Világosság Könyvtár sikereért, nagy-nagy elterjedéséért más lesz a munkás, ha megszabadul lelke a"rakódott, rákényszerített szennytől. Olyan isaz, mint „Az, utca" munkása, aki emberi szervel, tisztult lélekkel egy magasabb erkölcsi vígban él...