Népszava, 1921. május (49. évfolyam, 94–116. sz.)

1921-05-04 / 96. szám

Észtországban. Az észt földbirtokreform — amely nagyon figyelemreméltó társadalmi és gazdasági átalakulást von maga után —szi­ntén azt bizonyítja, hogy társadalmi fejlődési foko­kat lehet ugyan megrövidíteni és módosítani, de átugorni nem, amint azt egyébként az orosz földbirtokviszonyok is igazolják. Észtország 1919-ben jutott el oda, ahová Nyugateurópa 1789-ben. Az agrárforradalom a feudalizmus által eddig elnyomott kispolgári és kisparaszt­osztályok fölemelkedését jelenti. Ezeknek a sz­ép rétegeknek nemzeti és társadalmi állását erősíti, az ipari proletárság társadalmi helyze­tén azonban lényegesen nem változtat, sőt ál­talános szempontból a nagy földibirtok fölap­rózása technikai és gazdasági visszaesésnek te­kinthető. Az agrárreformnak van azonban külpolitikai jelentősége is. A Keleti-tengeri kikötők nagyon alkalmas közlekedő helyei az angol kereskede­lemnek, mely nyersanyagokat keres s készáru­kat akar elhelyezni e kikötők útján. Ehhez azonban megfelelő föl­vevőképességgel bíró kö­zéposztályra van szüksége. És ezt megteremti az agrárreform. Viszont ezeknek az osztályok­nak, hogy kedvező gazdasági helyzetüket ki­használhassák, a polgári demokrácia eszközei­vel kell az államhatalmat uralni. Az észtországi agrárreform és demokratikus kormányzás egye­zik Anglia érdekeivel is. «Tilaesszszeg támadásával indul a költségvetési vita. „Minek az internálás ? Hiszen mindegyikünkre jut már egy-egy spicli !" A nemzetgyűlés keddi ülésén, amelyet Ba­lvar.„''ky elnök kevéssel 11 óra előtt nyitott m­eg, mindeneik előtt az elnök javaslatára úgy határoztak, hogy a költségvetést először általá­nosságban, azután fejezetenként majd részle­tesen tárgyalják le. A kereskedelemügyi mi­niszter bemutatta a szabadalmi bíróság bírái­nak illetményeiről szóló javaslatot és ez után Gaál Gaszton napirend előtti felszólalásban el­panaszolta, hogy a mandátuma ügyében elren­delt vizsgálat vezetésével megbízott Somogyi István képviselő a vizsgálat megindításáról se őt, se jogi képviselőjét kellő időben nem érte­sítette, az­­Új Nemzedék" című­ lap pedig a még elintézés alatt álló ügyről rosszakaratú információt közölt. Somogyi István ezzel szem­ben személyes kérdésben azt magyarázgatta, hogy ő kötelességszerűen járt el és az említett lapnak nem ő adott információt. Az érdekeltek újabb megjegyzései után Szijj Bálint tiltako­zott Vikter képviselőnek a nemzetgyűlés egyik ü­­lésén tett abbeli közbekiáltása ellen, hogy a kisgazdák „menjenek a faluba kapálni!"... Vitter László úgy próbálta kimagyarázni a dolgot, hogy ő a kapálás mesterségét becsüli,­­a­ kisgazdákat pedig nem akarta sérteni, csu­pán azt kívánta mondani, hogy a kisgazdák nem szólhatnak bele súlyos közjogi problé­mákba ... Napirend szerint a költségvetés tárgyalása következett. A­ költségvetési tör­vény javaslatát Iklódy-Szabó, a pénzügyi bi­zottság előadója ismertette, részletesen foglal­kozván a pénzügyminiszter pénzügyi terveivel. Hangoztatta, hogy az egész költségvetésen ke­resztül érvényesült a takarékosság elve. Elfo­gadásra ajánlotta a javaslatot. Ezután megindult a vita, amelynek első résztvevője, Szádeczky Lajos, hosszú, törté­nelmi visszapillantást vetett azokra az időkre. .•Min­kor Magyarországon a trón megüresedett és időszerűvé vált a király kérdés. Majd azt próbálta bizonyítani, hogy­­ az obstrukciók tették tönkre az országot. Fejtegette,­­ hogy helyteleníti a csehekkel való tárgyalásokat, mert „Csehországot nem szabad segíteni abban, hogy életét tovább tengesse". A költség­vetést elfogadta. Szü­net után Kerekes Mihály szólalt föl. Az­zal kezdte, h­ogy ha valaki a kormányt bírálja vagy a közszabadságok helyreállítását kívánja, arra Magyarországon nyomban rámondják, hogy destruktív. Meggyőződése szerint mégis csak inkább destrukciónak nevezhető az, ami­kor Petőfi szobránál a sajtószabadság ellen agitálnak. A költségvetésben — mondotta — a pénzügyminiszter többszörös ígérete ellenére sem vetett véget a költekezés rendszerének és nem volt kellő tekintettel az ország t­eherbiró­kénességére. E mellett a pénzügyminiszter még azt ígéri, hogy az 1921-1922-08 költségve­tés még súlyosabb lesz. A kormány program­já­ban és eddigi ténykedésében egyáltalán nem jutnak kifejezésre a komoly gazdasági törek­vések. Pusztán adókból nem lehet az ország gaz­dasági helyzetét megjavítani, elsősorban komoly termelőmunkára, a munkalehetősé­gek szaporítására volna szükség. Magyarországon ma is ezrével vannak mun­kanélküliek, akik dolgozni szeretnének, de megfelelő munkaalkalom híjján tétlenségre vannak kárhoztatva. Az előző kormányok sem voltak kellő figyelemmel az ország gazdasági érdekeire­ és sokszor politikai okokból súlyos károkat okoztak. Adókkal és vagyonvált­ságg­al még nem lehet megmenteni az országot, hanem lehetővé kell tenni, hogy mindenki, aki munka­képes, munkához jusson. Fölhívja a pénzügy­miniszter figyelmét, arra, hogy a nagybirtokok jó része mint hasznavehetetlen, parlagon he­verő terület szerepel, holott ezek jó termőföl­dek. Kéri a minisztert, hogy erre a körül­ményre a vagyonváltság kivetésénél legyen figyelemmel és ne engedje meg, hogy a nagy­birtokosok adókötelezettségeik alól ily módon kibújjanak. Gondoskodni kellene arról,­­hogy a különböző adóknál teljes mértékben érvényesül­jön a progresszivitás elve és a különböző fo­gyasztási­ adók helyett, amelyek legsúlyosab­ban a szegény embereket sújtják, inkább az egyenes adókra j kellet­e súlyt helyezni. Ezután az internálásokról beszélt. — A legnagyobb igazságtalanság — mon­dotta —, hogy embereket az internálással sza­badságuktól megfosztanak, ezen kívül pedig az internálási táborok fön­tartása rengeteg pén­zébe kerül az államnak. (Bródy Ernő: „Vagy van bűncselekmény, vagy nincs!" — Kasnya Béla: „Az internálásokra van elég pénz!") Va­lóban elérkezett már az ideje annak, hogy az internálási táborokat föloszlassák. (Drózdy Győző: „Nem kell az internáltakat tábor­ar­ tartani, hiszen mindegyikre itthon is jut elég spicli!" — Vázsonyi Vilmos: „Államhatalmi­lag megbízott házbizalmia­k!" — Fölkiáltás: „Ta­nultak a kommüntől!") A közigazgatási hatóságok még ma is mes­terségesen megakadályozzák bizonyos törvé­nyek végrehajtását, így a földreformot is. Ha a nemzetgyűlésnek nincs elég tekintélye ahhoz, hogy az általa megszavazott törvé­nyek végrehajttassanak, akkor föl kell oszlatni és ki kell írni az új választásokat. Vannak hadiözvegyek és árvák, a­kik három év óta nem kapták meg illetményeiket. A vasutasok elő­léptetésének kérdését is rendezni kellett volna már. Az államvasutak adminisztrációjával ma sokkal több ember foglalkozik, mint a régi, Nagymagyarországon és a vasutaknál feltű­nően sok a jogászember, akik politikát visznek­ be a vasutak irá­nyitásába. Az államvasút al­kalmazottait arra kényszerítik, hogy politikai pártokba lépjenek be. (Vázsonyi Vilmos: „A következő rezsimben majd kilépnek!") A ke­reskedelmi miniszternek oda kellene hatnia, hogy az államvasutaknál inkább dolgozzanak és ne politizáljanak. (A kereskedelmi miniszter, tagadólag int, a fejével. ) Budavári László: „A szociáldemokraták viszik be a politikát!") A fegyelmi bíróság ítélkezik az állam­va­sútnál, mégis a fegyelmi bíróság büntetésein felül újabb elbocsátásokkal sújtanak egyes alkalma­zottakat, amiről egy szigorú rendelet tanúsko­dik, melyet Keleti Dénes elnök írt alá. Ez a kétszeres büntető eljárás törvényellenes. (He­gyeshalmi kereskedelmi miniszter: „Csak bol­sevistákat bocsátottak el!") Hiszen mindig azt mondják, hogy a bolsevisták Zalaegerszegen ülnek. (Drózdy Győző: „Dehogy Zalaegersze­gen! Zalaegerszegen nemi kommunizá­ltá­k el a mozikat!" — Budavári László: „A bolsevisták, szabadon járnak!" — Kasnya Béla: „Fehér kommunisták!" — Budavári László: „Olyanok nincsenek!" — Kasnya Béla: „Dehogy­nem, akik elkommunizálták a mozikat!") Felhívja a kereskedelmi miniszter figyelmét a vasutak­nál alkalmazott karhatalmi alakulatokra. Ettől a kormánytól — folytatta Kerekes — mindenki azt várta, hogy visszaállítja a köet­,szab­ad­ságokat, visszaadja a szabad szót és sza­bad sajtót. Mindez idáig nem történt meg. Amikor Zalaegerszegen értesültek arról, hogy a belügyminiszter a miniszterelnökkel együtt megjelenik az internálási táborban, az internáltakat a kikötés terhe mellett Kolléga uwa 9 kénemi* • • írta Szcsifovszkty 3£eie. A megfigyelő őrszemek azzal az egyező je­lentéssel érkeztek vissza, hogy az oroszok va­lamire készülődnek. Az egyik élesfülű somogyi fiú arra esküdözött, hogy ismételten lónyerítést hozott feléjük a szél. Lónyerítés? Nevettem. Mit keresne ló az orosz lövőárokban? — Szamár vagy te, fiam — mondtam —, biz­tosan a szél fütyült vagy talán Somogyból hallottad idáig a faludbéli lovak nyerítését. A legény makacsul csóválgatta a fejét: — Már­pedig az lónyerítés volt, főhadnagy úr, kérem! • Jó, jó — mondtam —, elmehetsz. Persze, hogy nem hittem neki. Sok vidéken feküdt a századom, csak néhány kilométer­­r­­re jobb kéz felől indult égnek egy kopár, rideg hegyoldal. A síkságon a máljás füve zöl­delt és a szél olyan furcsa, tavaszi nótákat dudorászott, hogy én befogtam a fülem. Mire nekem ilyesmit meghallanom?... mire jó az, b . arra a sok ostobaságra gondolo­k, amit ez .. messziről jött szél hoz magával?... Messzi­ről jön, — talán hazulról... talán a Sebes-Kőrös vizét is ez a szél fodrozta tegnap vagy tegnapelőtt ebéd után... Mert a Kőrös vize ebéd után, úgy négy óra, tájtól kezdve, mindig fodros szokott lenni... De a fene egye meg a Sebes-Kőröst is, meg az otthont is, meg min­­den egyéb hiábavalóságot szelestől, mindenes­től. Olyan az, mind, mint a Pista-jelentette lónverítés. Mi közöm nekem a somogyi lovak­hoz, itt meg nincsenek, A­hogy az isten csu­dájába is volnának! Mint mikor tavaly az egyetemen... . _ Főhadnagy urnak jelentem alassam... Fölriadtam: a somog­­i fia, a Pista gyerek volt. Rámordultam: — No, mi aa? — Jelentem alassan, mégis csak lónyerítés lehetett, mert a Jóska is hallott vala­mi olyas­félét ... — Hát hogy az a jó szent csodatévő arkan­gyal, aki... — Most már komolyan méregbe jöttem. — Szamár vagy, Pista, nincs másképpen! Abtreten! Pista elkotródott s én szerencsémre magam maradtam: magam, most már emlékek nélkül, érzések nélkül, gondolatok nélkül, ahogy kato­nához illik. Háború van, punktum. S messziről jött szél sem birizgálta már azt, amit eltemet­tem, f­el, jó mélyre, hogy egykönnyen föl ne támadhasson. Így aztán sikerült, is komolyan gondolnom az oroszokra, akiknek az állásaiban mozgoló­dás észlelhető. Az ordonánc már le is adta a jelentést telefonon a­ zászlóaljnak. Mozgolód­nak, — mi az isten csudáját akarnak? .Ágyujuk nincs, gépfegyverük is alig­­ egy-kettő. Nekem tizenkét gépfegyverem van s az árokból a sip­kám rózsája se látszik ki, ha lábujjhegyre ál­lok, pedig én vagyok a század legmagasabb da­liája. Szuronyrohamra nem alkalmas az olyan terep, mint ez itt előttünk,­­ legalább a tiszti iskolában úgy tanultuk. Lehet, hogy azok odaát másképen tanulták. Előszedtem a jó tábori messzelátómat és föl­másztam a mellvédre. Odaát, vagy másfélezer méternyire, ahol az orosz állások kezdődtek, bokrok borították a terepet, a vadmogyoró-cserje vagy más afféle, mit tudom én, mi, a klasszika-filológia bölcs tanárai nem tanítottak ilyesmire a tiszteletre­méltó budapesti tudományegyetemen. Pedig tán inkább arra tanítottak volna meg, hogy mi lehet az a lenyerítés, amit ez a bolond Pista hallott, mert annyi szent, hogy az oro­szok csakugyan mozgolódnak odaát már én is látom. A bokrok hátul ide-oda csapzanak,­­ vájjon azok odaát mi szándékkal vannak? Hm... Ott feküdtem a mellvéden, a meleg ugy pör­költe a hátam, a messzelátóm néha kaliforniai óriásfenyővé változtatott egy-egy elébe nyúló fűszálat, — a kaliforniai óriásfenyők képét sokat nézegettem gyerekkoromban és az egye­temi padokból is odavágytam az óriásfenyők tövébe, az arany országába... Csak Erzsike ábrándított ki belőlük, — ő nem akart sehogy sem Kaliforniába eljönni... Milyen régóta nem írt már az a kis­lány... Talán akadt neki más: a mamája úgyis a siket adótárnokhoz szán­t­a... De az oroszok komolyan mozgolódnak, a­ kutyafáját! — Ordománc! Jelentse a zászlóaljnak: az­oroszok föltűnően mozgolódnak, valami készül, várjuk a paradicsot! Azután alarmiroztam az embereimet, akik már amúgy is várták — fásultan, csüggedten, fáradtan, akár csak én —, hogy mi lesz. Akkor már nagyon belefásultunk mindenbe. A gé­pfegyvereseknek jól a szájukba rágtam, hogy mi a kötelességük, csak parancsra sza­bad lőni, ha már egészem közel lesznek. És akkor — akkor a mellvéden meglapulok, hirtelen fölkiáltottak és a kiáltásokban a bá­mulat és az elszörnyedés hangjai olvadtak együvé. Fölmásztam én is újra és én is elhűl­tem,­­ csak tátottam a számat, olyan meg­döbbentő és csodálatos volt a látvány. Kozákok vágtattak ki a bokrok közül, — le­hettek, vagy két-háromezren. Megeresztett kantárral vágtattak, előttük a tissszek. A mesz­szelátóimon tisztám kivehettem, milyen szabá­lyosan adja meg az egyik kucsmás , tiszt­a kardjelzéseket. Hm, — talán egy félévvel ez­előtt az is klasszika-filológiát hallgatott vala­melyik orosz egyetemen... Talán az se tudja, miféle bokrok közül vágtatott ki erre a bolond támadásra. Mert hiszen ez a támadás bolond, a legbolomdább valami, amit ebben a megker­gült világban láttam. És talán neki is volt baja valami siket orosz adótárnokkal... Sze- NÉPSZAVA 1923 május­­4'.

Next