Népszava, 1921. május (49. évfolyam, 94–116. sz.)
1921-05-04 / 96. szám
Észtországban. Az észt földbirtokreform — amely nagyon figyelemreméltó társadalmi és gazdasági átalakulást von maga után —szintén azt bizonyítja, hogy társadalmi fejlődési fokokat lehet ugyan megrövidíteni és módosítani, de átugorni nem, amint azt egyébként az orosz földbirtokviszonyok is igazolják. Észtország 1919-ben jutott el oda, ahová Nyugateurópa 1789-ben. Az agrárforradalom a feudalizmus által eddig elnyomott kispolgári és kisparasztosztályok fölemelkedését jelenti. Ezeknek a szép rétegeknek nemzeti és társadalmi állását erősíti, az ipari proletárság társadalmi helyzetén azonban lényegesen nem változtat, sőt általános szempontból a nagy földibirtok fölaprózása technikai és gazdasági visszaesésnek tekinthető. Az agrárreformnak van azonban külpolitikai jelentősége is. A Keleti-tengeri kikötők nagyon alkalmas közlekedő helyei az angol kereskedelemnek, mely nyersanyagokat keres s készárukat akar elhelyezni e kikötők útján. Ehhez azonban megfelelő fölvevőképességgel bíró középosztályra van szüksége. És ezt megteremti az agrárreform. Viszont ezeknek az osztályoknak, hogy kedvező gazdasági helyzetüket kihasználhassák, a polgári demokrácia eszközeivel kell az államhatalmat uralni. Az észtországi agrárreform és demokratikus kormányzás egyezik Anglia érdekeivel is. «Tilaesszszeg támadásával indul a költségvetési vita. „Minek az internálás ? Hiszen mindegyikünkre jut már egy-egy spicli !" A nemzetgyűlés keddi ülésén, amelyet Balvar.„''ky elnök kevéssel 11 óra előtt nyitott meg, mindeneik előtt az elnök javaslatára úgy határoztak, hogy a költségvetést először általánosságban, azután fejezetenként majd részletesen tárgyalják le. A kereskedelemügyi miniszter bemutatta a szabadalmi bíróság bíráinak illetményeiről szóló javaslatot és ez után Gaál Gaszton napirend előtti felszólalásban elpanaszolta, hogy a mandátuma ügyében elrendelt vizsgálat vezetésével megbízott Somogyi István képviselő a vizsgálat megindításáról se őt, se jogi képviselőjét kellő időben nem értesítette, azÚj Nemzedék" című lap pedig a még elintézés alatt álló ügyről rosszakaratú információt közölt. Somogyi István ezzel szemben személyes kérdésben azt magyarázgatta, hogy ő kötelességszerűen járt el és az említett lapnak nem ő adott információt. Az érdekeltek újabb megjegyzései után Szijj Bálint tiltakozott Vikter képviselőnek a nemzetgyűlés egyik ülésén tett abbeli közbekiáltása ellen, hogy a kisgazdák „menjenek a faluba kapálni!"... Vitter László úgy próbálta kimagyarázni a dolgot, hogy ő a kapálás mesterségét becsüli,a kisgazdákat pedig nem akarta sérteni, csupán azt kívánta mondani, hogy a kisgazdák nem szólhatnak bele súlyos közjogi problémákba ... Napirend szerint a költségvetés tárgyalása következett. A költségvetési törvény javaslatát Iklódy-Szabó, a pénzügyi bizottság előadója ismertette, részletesen foglalkozván a pénzügyminiszter pénzügyi terveivel. Hangoztatta, hogy az egész költségvetésen keresztül érvényesült a takarékosság elve. Elfogadásra ajánlotta a javaslatot. Ezután megindult a vita, amelynek első résztvevője, Szádeczky Lajos, hosszú, történelmi visszapillantást vetett azokra az időkre. .•Minkor Magyarországon a trón megüresedett és időszerűvé vált a király kérdés. Majd azt próbálta bizonyítani, hogy az obstrukciók tették tönkre az országot. Fejtegette, hogy helyteleníti a csehekkel való tárgyalásokat, mert „Csehországot nem szabad segíteni abban, hogy életét tovább tengesse". A költségvetést elfogadta. Szünet után Kerekes Mihály szólalt föl. Azzal kezdte, hogy ha valaki a kormányt bírálja vagy a közszabadságok helyreállítását kívánja, arra Magyarországon nyomban rámondják, hogy destruktív. Meggyőződése szerint mégis csak inkább destrukciónak nevezhető az, amikor Petőfi szobránál a sajtószabadság ellen agitálnak. A költségvetésben — mondotta — a pénzügyminiszter többszörös ígérete ellenére sem vetett véget a költekezés rendszerének és nem volt kellő tekintettel az ország teherbirókénességére. E mellett a pénzügyminiszter még azt ígéri, hogy az 1921-1922-08 költségvetés még súlyosabb lesz. A kormány programjában és eddigi ténykedésében egyáltalán nem jutnak kifejezésre a komoly gazdasági törekvések. Pusztán adókból nem lehet az ország gazdasági helyzetét megjavítani, elsősorban komoly termelőmunkára, a munkalehetőségek szaporítására volna szükség. Magyarországon ma is ezrével vannak munkanélküliek, akik dolgozni szeretnének, de megfelelő munkaalkalom híjján tétlenségre vannak kárhoztatva. Az előző kormányok sem voltak kellő figyelemmel az ország gazdasági érdekeire és sokszor politikai okokból súlyos károkat okoztak. Adókkal és vagyonváltsággal még nem lehet megmenteni az országot, hanem lehetővé kell tenni, hogy mindenki, aki munkaképes, munkához jusson. Fölhívja a pénzügyminiszter figyelmét, arra, hogy a nagybirtokok jó része mint hasznavehetetlen, parlagon heverő terület szerepel, holott ezek jó termőföldek. Kéri a minisztert, hogy erre a körülményre a vagyonváltság kivetésénél legyen figyelemmel és ne engedje meg, hogy a nagybirtokosok adókötelezettségeik alól ily módon kibújjanak. Gondoskodni kellene arról,hogy a különböző adóknál teljes mértékben érvényesüljön a progresszivitás elve és a különböző fogyasztási adók helyett, amelyek legsúlyosabban a szegény embereket sújtják, inkább az egyenes adókra j kellete súlyt helyezni. Ezután az internálásokról beszélt. — A legnagyobb igazságtalanság — mondotta —, hogy embereket az internálással szabadságuktól megfosztanak, ezen kívül pedig az internálási táborok föntartása rengeteg pénzébe kerül az államnak. (Bródy Ernő: „Vagy van bűncselekmény, vagy nincs!" — Kasnya Béla: „Az internálásokra van elég pénz!") Valóban elérkezett már az ideje annak, hogy az internálási táborokat föloszlassák. (Drózdy Győző: „Nem kell az internáltakat táborar tartani, hiszen mindegyikre itthon is jut elég spicli!" — Vázsonyi Vilmos: „Államhatalmilag megbízott házbizalmiak!" — Fölkiáltás: „Tanultak a kommüntől!") A közigazgatási hatóságok még ma is mesterségesen megakadályozzák bizonyos törvények végrehajtását, így a földreformot is. Ha a nemzetgyűlésnek nincs elég tekintélye ahhoz, hogy az általa megszavazott törvények végrehajttassanak, akkor föl kell oszlatni és ki kell írni az új választásokat. Vannak hadiözvegyek és árvák, akik három év óta nem kapták meg illetményeiket. A vasutasok előléptetésének kérdését is rendezni kellett volna már. Az államvasutak adminisztrációjával ma sokkal több ember foglalkozik, mint a régi, Nagymagyarországon és a vasutaknál feltűnően sok a jogászember, akik politikát visznek be a vasutak irányitásába. Az államvasút alkalmazottait arra kényszerítik, hogy politikai pártokba lépjenek be. (Vázsonyi Vilmos: „A következő rezsimben majd kilépnek!") A kereskedelmi miniszternek oda kellene hatnia, hogy az államvasutaknál inkább dolgozzanak és ne politizáljanak. (A kereskedelmi miniszter, tagadólag int, a fejével. ) Budavári László: „A szociáldemokraták viszik be a politikát!") A fegyelmi bíróság ítélkezik az államvasútnál, mégis a fegyelmi bíróság büntetésein felül újabb elbocsátásokkal sújtanak egyes alkalmazottakat, amiről egy szigorú rendelet tanúskodik, melyet Keleti Dénes elnök írt alá. Ez a kétszeres büntető eljárás törvényellenes. (Hegyeshalmi kereskedelmi miniszter: „Csak bolsevistákat bocsátottak el!") Hiszen mindig azt mondják, hogy a bolsevisták Zalaegerszegen ülnek. (Drózdy Győző: „Dehogy Zalaegerszegen! Zalaegerszegen nemi kommunizálták el a mozikat!" — Budavári László: „A bolsevisták, szabadon járnak!" — Kasnya Béla: „Fehér kommunisták!" — Budavári László: „Olyanok nincsenek!" — Kasnya Béla: „Dehogynem, akik elkommunizálták a mozikat!") Felhívja a kereskedelmi miniszter figyelmét a vasutaknál alkalmazott karhatalmi alakulatokra. Ettől a kormánytól — folytatta Kerekes — mindenki azt várta, hogy visszaállítja a köet,szabadságokat, visszaadja a szabad szót és szabad sajtót. Mindez idáig nem történt meg. Amikor Zalaegerszegen értesültek arról, hogy a belügyminiszter a miniszterelnökkel együtt megjelenik az internálási táborban, az internáltakat a kikötés terhe mellett Kolléga uwa 9 kénemi* • • írta Szcsifovszkty 3£eie. A megfigyelő őrszemek azzal az egyező jelentéssel érkeztek vissza, hogy az oroszok valamire készülődnek. Az egyik élesfülű somogyi fiú arra esküdözött, hogy ismételten lónyerítést hozott feléjük a szél. Lónyerítés? Nevettem. Mit keresne ló az orosz lövőárokban? — Szamár vagy te, fiam — mondtam —, biztosan a szél fütyült vagy talán Somogyból hallottad idáig a faludbéli lovak nyerítését. A legény makacsul csóválgatta a fejét: — Márpedig az lónyerítés volt, főhadnagy úr, kérem! • Jó, jó — mondtam —, elmehetsz. Persze, hogy nem hittem neki. Sok vidéken feküdt a századom, csak néhány kilométerrre jobb kéz felől indult égnek egy kopár, rideg hegyoldal. A síkságon a máljás füve zöldelt és a szél olyan furcsa, tavaszi nótákat dudorászott, hogy én befogtam a fülem. Mire nekem ilyesmit meghallanom?... mire jó az, b . arra a sok ostobaságra gondolok, amit ez .. messziről jött szél hoz magával?... Messziről jön, — talán hazulról... talán a Sebes-Kőrös vizét is ez a szél fodrozta tegnap vagy tegnapelőtt ebéd után... Mert a Kőrös vize ebéd után, úgy négy óra, tájtól kezdve, mindig fodros szokott lenni... De a fene egye meg a Sebes-Kőröst is, meg az otthont is, meg minden egyéb hiábavalóságot szelestől, mindenestől. Olyan az, mind, mint a Pista-jelentette lónverítés. Mi közöm nekem a somogyi lovakhoz, itt meg nincsenek, Ahogy az isten csudájába is volnának! Mint mikor tavaly az egyetemen... . _ Főhadnagy urnak jelentem alassam... Fölriadtam: a somogi fia, a Pista gyerek volt. Rámordultam: — No, mi aa? — Jelentem alassan, mégis csak lónyerítés lehetett, mert a Jóska is hallott valami olyasfélét ... — Hát hogy az a jó szent csodatévő arkangyal, aki... — Most már komolyan méregbe jöttem. — Szamár vagy, Pista, nincs másképpen! Abtreten! Pista elkotródott s én szerencsémre magam maradtam: magam, most már emlékek nélkül, érzések nélkül, gondolatok nélkül, ahogy katonához illik. Háború van, punktum. S messziről jött szél sem birizgálta már azt, amit eltemettem, fel, jó mélyre, hogy egykönnyen föl ne támadhasson. Így aztán sikerült, is komolyan gondolnom az oroszokra, akiknek az állásaiban mozgolódás észlelhető. Az ordonánc már le is adta a jelentést telefonon a zászlóaljnak. Mozgolódnak, — mi az isten csudáját akarnak? .Ágyujuk nincs, gépfegyverük is alig egy-kettő. Nekem tizenkét gépfegyverem van s az árokból a sipkám rózsája se látszik ki, ha lábujjhegyre állok, pedig én vagyok a század legmagasabb daliája. Szuronyrohamra nem alkalmas az olyan terep, mint ez itt előttünk, legalább a tiszti iskolában úgy tanultuk. Lehet, hogy azok odaát másképen tanulták. Előszedtem a jó tábori messzelátómat és fölmásztam a mellvédre. Odaát, vagy másfélezer méternyire, ahol az orosz állások kezdődtek, bokrok borították a terepet, a vadmogyoró-cserje vagy más afféle, mit tudom én, mi, a klasszika-filológia bölcs tanárai nem tanítottak ilyesmire a tiszteletreméltó budapesti tudományegyetemen. Pedig tán inkább arra tanítottak volna meg, hogy mi lehet az a lenyerítés, amit ez a bolond Pista hallott, mert annyi szent, hogy az oroszok csakugyan mozgolódnak odaát már én is látom. A bokrok hátul ide-oda csapzanak, vájjon azok odaát mi szándékkal vannak? Hm... Ott feküdtem a mellvéden, a meleg ugy pörkölte a hátam, a messzelátóm néha kaliforniai óriásfenyővé változtatott egy-egy elébe nyúló fűszálat, — a kaliforniai óriásfenyők képét sokat nézegettem gyerekkoromban és az egyetemi padokból is odavágytam az óriásfenyők tövébe, az arany országába... Csak Erzsike ábrándított ki belőlük, — ő nem akart sehogy sem Kaliforniába eljönni... Milyen régóta nem írt már az a kislány... Talán akadt neki más: a mamája úgyis a siket adótárnokhoz szánta... De az oroszok komolyan mozgolódnak, a kutyafáját! — Ordománc! Jelentse a zászlóaljnak: azoroszok föltűnően mozgolódnak, valami készül, várjuk a paradicsot! Azután alarmiroztam az embereimet, akik már amúgy is várták — fásultan, csüggedten, fáradtan, akár csak én —, hogy mi lesz. Akkor már nagyon belefásultunk mindenbe. A gépfegyvereseknek jól a szájukba rágtam, hogy mi a kötelességük, csak parancsra szabad lőni, ha már egészem közel lesznek. És akkor — akkor a mellvéden meglapulok, hirtelen fölkiáltottak és a kiáltásokban a bámulat és az elszörnyedés hangjai olvadtak együvé. Fölmásztam én is újra és én is elhűltem, csak tátottam a számat, olyan megdöbbentő és csodálatos volt a látvány. Kozákok vágtattak ki a bokrok közül, — lehettek, vagy két-háromezren. Megeresztett kantárral vágtattak, előttük a tissszek. A meszszelátóimon tisztám kivehettem, milyen szabályosan adja meg az egyik kucsmás , tiszta kardjelzéseket. Hm, — talán egy félévvel ezelőtt az is klasszika-filológiát hallgatott valamelyik orosz egyetemen... Talán az se tudja, miféle bokrok közül vágtatott ki erre a bolond támadásra. Mert hiszen ez a támadás bolond, a legbolomdább valami, amit ebben a megkergült világban láttam. És talán neki is volt baja valami siket orosz adótárnokkal... Sze- NÉPSZAVA 1923 május4'.