Népszava, 1922. január (50. évfolyam, 1–25. sz.)
1922-01-14 / 11. szám
L. évf. 11. sz. Budapest, 1322 január 14. szombat, Ára 3 korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: .... 600 kor. | negyed érti 100 kor. .... 340 kor. | egy hóra 00 kor. Jugoszláviában egy szám ára 8 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 3 KORONA egy évre.. fél évre.. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 8-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIIL CONTIN UTCA 4. SZ (Telefon: József 3-31 és József 8-32) A francia nacionalizmus csinyje — Európa veszedelme. Európa újjáépítésének végre-valahára való megindulását várta mindenki a cannesi tanácskozásoktól. A győzelem vad kiaknázása, a legyőzöttek mindenáron való megsemmisítésének gondolata helyett a cannesi tanácskozás a józan belátás, a népek közös érdekeinek fölismerése és figyelembe vétele jegyében indult meg. A versaillesi szerződés olyan terheket rakott Németország vállaira, amelyek nemcsak Németországot, de egész Európa közgazdaságát összeroppanással fenyegetik. Franciaország és Belgium eddig még nem érzik a Németországra rakott terhek hátrányait, főleg azért, mert a német jóvátételi teljesítések eddig az ő belső gazdaságuk megerősítésére szolgáltak. De Németország, azért, hogy Franciaországnak fizethessen, az egész világnak veszedelmes konkurrens© lett. Minden jóvátételi terminus lenyomja a márka árát s a márka minden sülyedése kizárja Németországot, mint vevőt, a világpiacról, ugyanakkor pedig a német áru újra olcsóbban kerül a világpiacra s veri összes versenytársait. Ezt a körforgást Németország nem sokáig bírja, mert amennyire fogy a vevőképessége, annyira kimerül termelési lehetősége is. A józan mérlegelő előtt tehát világos, hogy a jóvátételi kötelezettségek kíméletlen hajszolása rövidesen odajuttatja Németországot, hogy egyáltalán nem lesz képes fizetni. De Németország vevőképességének a leromlása egyrészt, a német áruk olcsósága másrészt megingatták már előbb Európa többi államainak s Amerikának a közgazdaságát. Amerikában 5.000.000 embert kapcsoltak ki a termelő munkából, Anandban 2.GOO.OOO ember nem dolgozik, mert Németország nem tud vásárolni s olcsó áruival elárasztja a világot. De megérzik a versaillesi békét a volt semleges államok is. A svájci ipar óriási válsággal küzd, Svédország, Hollandia szintén a munkanélküliséggel viaskodik. Igaz, hogy a nagy világválságot erősen befolyásolja Oroszországnak a világgazdaságból való kirekesztődése is, de hiszen a cannesi tanácskozáson az orosz kérdésnek is fontos szerepet kellett volna játszania. Amerikában, Angliában tisztában vannak azzal, hogy a válságok megszüntetésének nincs más módja, mint hogy könnyítik Németország terheit s ezzel lehetővé teszik Németország közgazdasági életének normális kialakulását, másrészt pedig, hogy Oroszországot is újra bekapcsolják a világ gazdasági vérkeringésébe. Lloyd George ezzl a programmal ment Cannesbe , hogy megkönnyítse Franciaországnak a németeknek adandó kedvezményhez való hozzájárulást, hajlandó volt olyan védelmi szövetséget kötni Franciaországgal, amely minden német támadás ellenére biztosítja Anglin támogatását Franciaországnak. Franciaország nem károsult volna ezzel, mert a jóvátételeket Németország mégis megfizette volna, legföljebb kisebb részletekben, hosszabb idő alatt, de annál biztosabban. Briand hajlandó is volt a francia érdekek föláldozása nélkül az okos engedmények politikáját követni. Egész Európa reményteljesen nézett Cannes felé, onnan várta a háború igazi befejezését, a valódi béke kezdeményezését. De Franciaországban váratlanul ismét fölülkerekedtek a bosszút hirdető vak nacionalizmus képviselői s gáncsot vetettek Briandnak. Briand lemondott, utódja — az eddigi hírek szerint — Poincaré lesz, a háborút, ha nem is előidéző, de előkészítő, a háborút akaró Poincaré. A cannesi tanácskozások egyelőre megrekedtek, ahonnan Európa újjáépítésének, az igazi béke megvalósításának a megkezdését várták, egyelőre csak egy nagy kérdőjel, a káosznak a jelképe mered Európa felé. A háború utáni világpolitikának s a világgazdaság helyzetének az antant és Németország a tengelyei. A legyőzött államok sorsa úgy hozzá van kapcsolva a békeszerződésekkel Németország sorsához, mint a bolygók járása a naphoz. Ha Németország helyzetén könnyítenek, ez könnyebbség Ausztriának és Magyarországnak is, ha súlyosbítják Németország helyzetét, súlyosbodnak Magyaroszág terhei is. Ezért Magyarországnak épp úgy érdeke, hogy Németországgal szemben a megértés politikája jusson érvényre, mint magának Németországnak, eltekintve attól, hogy az egész világválság megfékezése is csak ezen az úton válik lehetségessé. Magyarországon azonban vannak, akik a francia nacionalizmusban bizakodva, bizonyos lidércfények után szaladgálnak. Fantasztikus tervektől várják Magyarország helyzetének jobbrafordulását, pedig világos, hogy a nacionalizmus túlzásai nem hozhatnak jót soha senkinek. Ha Európa szerencsétlenségére Franciaországban sikerülne a Poincaréknak tartósan irányítaniuk a politika menetét, ha sikerülne a németektől való félelem és a bosszúvágy által diktált politikát tovább folytatniuk, ez a hamu alatti parázs állandó élesztgetését jelentené, amely végre is fölőrölné Európa népeinek minden erejét. Ezt a törekvést csak Európa minden demokratikus erőinek összefogása tudja ellensúlyozni. Nem igaz, hogy Franciaországnak félnie kellene egy dolgozó, demokratikus Németországtól és nem igaz, hogy a francia nép boldogsága a német nép és a német birodalom tönkretételétől függ. A francia munkásosztály hivatott képviselői számos alkalommal kinyilatkoztatták már, hogy támogatják a németek mindama kívánságait, amelyek a békeszerződések igazságtalanságainak a megszüntetését célozzák. Az angol munkáspárt is hasonló irányban működik. És nincs is más mód, legyen bármi a cannesi tanácskozás sorsa, Európa békéjét, Európa újjáépítését csak a demokrácia erői biztosíthatják. S ha a francia nacionalizmus esetleg egy időre el is gáncsolja most a megértést, annak mégis el kell jönnie, mert anélkül fölborul a világgazdaság, elpusztul az európai kultúra. Végrehajtákt-e az amnesztiarendeletet? * * Tomcsányi igazságügyminiszter nyilatkozata. — A belügyminisztériumnál nincs mondanivalója? A Népszava pénteki számában „Szabotálják a kormány ígéreteit?" című cikkünkben szóvá tettük az amnesztia végrehajtásának, az internáltak kibocsátásának és a rendőri jelentkezési kényszer megszüntetésének a kérdését. Kifogásoltuk, hogy az amnesztiát vontatottan hajtják végre, az internáltak 800 főnyi létszámából eddig mindössze 81 internáltat bocsátottak szabadon, a jelentkezési kényszert pedig inkább kiterjesztették, mintsem csökkentették. Erre a cikkünkre az igazságügyminiszter a következő helyreigazító nyilatkozatot küldötte be hozzánk: Tisztelt Szerkesztőség! A Népszava pénteki számában „Szabotálják a kormány ígéreteit!!" címen megjelent cikk a többi között azt a megállapítást tartalmazza, hogy a kormány még a szűken kiszabott amaesztiarendeletet sem hajtja végre, továbbá, hogy a végrehajtás a rendelet szellemével ellentétesen éppen nem általános, még kevésbé gyors. Végül azt a kijelentést, is tartalmazza, hogy ami történik, az ellentétben áll a rendelet szellemével, a kormányelnök és az igazságügyminiszter ígéreteit ez egyáltalában nem fedi. Nem óhajtok vitába bocsátkozni a szóban levő közlemény szerzőjével, hanem csupán az alábbi adatokat hozom szíves tudomásukra: Az anmesztiarendelet I. és II. pontja alá tartozó egyének közül letartóztatásban volt a rendelet kiadásakor összesen 1434 egyén, ezek közül a tegnapi napig szabadlábra helyeztetett 1104 egyén; kegyelemben nem részesült, mert az amnesztiarendelet II. pontjának második bekezdésében megállapított korlátozó rendelkezi is alá esett, összesen 12 egyén; a fönmaradó rész ügye pedig az érdekelt egyéneknek az állam és társadalom törvényes rendje vagy a közbiztonság szempontjából való veszélyessége kérdésének eldöntése céljából tárgyalás alatt áll. Megjegyzem egyébként, hogy az erre irányuló tárgyalás 41 ügyben már befejezést is nyert. Ugyancsak tárgyalás alatt állanak az amnesztiarendelet III. pontja alá eső ügyek is, ebben a körben eddig 2 egyan terjesztetett föl kegyelemre. Azt hiszem, hogy a fentiekben közölt száraz adatok minden tárgyilagosan ítélőt meg fognak győzni arról, hogy a Népszava említett cikkét, szerzője a tényeknek minden ismerete nélkül írta. Tisztelettel Tomcsányi. Hivatkozott cikkünkben az öt éven alul elitéltekre vonatkozóan azt írtuk, hogy ezek közül „még nagyon sokan várják a szabadulást, noha ebben a kategóriában általánosságról beszél a rendelet..." Ezt a megállapításunkat az igazságügyminiszter úr cáfolata megerősíti. A cáfolat adatai szerint 1434 letartóztatott egyén közül szabadult 1104, marasztaltak 12-őt, 306-nak az ügye tehát még elintézetlen, ami majdnem 30%-nak felel meg. Ismételten kérdezzük: hol tűnik itt ki a közbocsánat jellege és hol mutatkozik az a köteles gyorsaság, amelyet ilyen életbevágó kérdéseknél már puszta emberiességből is alkalmazni kellene? Az 5—10 évig elítéltek kategóriájánál azt a megjegyzést tettük, hogy ezek közül „mindössze 5—6 ember szabadult". Itt be kell ismernünk a tévedésünket. A helyreigazító levél megállapítása szerint eddig még egyetlenegy ilyen elitért sem szabadult, csupán „2 egyén terjesztetett föl kegyelemre". Az igazságügyminiszter cáfolata ezek szerint nagyon meggyőzően hirdeti a mi fölfogásunk helyességét és jogot ad arra az újabb fölszólításunkra, hogy a forradalmak üldözöttjeinek kegyelmezésénél az eljáró hatóságok legyenek éppen olyan fürgék és belátók, mint a „hazafias fölbuzdulásban" garázdálkodó közönséges bűntettesek kegyelmezésénél. Az internálások és a rendőri jelentkezések ügye a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Idevonatkozó megállapításaink még sokkal súlyosabbak voltak, gróf Klebelsberg belügyminiszter azonban még annyira sem méltatta fölszólalásunkat, hogy a megbeszélések és ígéretek ellenére tanúsított — most már azt kell mondanunk: célzatos és rosszhiszemű — lassúságra nézve magyarázatot adjon. Megállapításaink tehát helytállók voltak, így helytállók voltak hozzáfűzött következtetéseink is. Várakozó álláspontunkat emek el-