Népszava, 1922. július (50. évfolyam, 146–171. sz.)

1922-07-04 / 148. szám

f 1922 julius 4. NÉPSZAVA elsősorban is a fogyasztási adókat és meg­adóztatna mindenkit a tényleges jövedelme után. Talán egy államban sem divik annyira az a szokás, mint nálunk, hogy senki sem vallja be tényleges jövedelmét és az adóeltitkoláso­kat és adócsalásokat talán sehol nem bírálják el társadalmilag olyan enyhén, mint ahogy nálunk elbírálják. Az adót tehát nem lehet­­függővé tenni attól, vajjon valaki önként be­vallja-e jövedelmét, hanem más úton kell meg­határozni, mégpedig úgy, hogy mindenkinek a tényleges jövedelme megállapítható legyen és ezután a jövedelem után lehessen rá kiróni a megfelelő adót. Természetesen mentesíteni kell a létminimumot és nem szabad a legszegényebb osztályokat adók­kal megterhelni, mert hiszen ezek az adók nagymértékben hozzájárulnak egy újabb drágaság fölidézé­séhez. Ennek a kormánynak adópolitikája nem más, mint a drágaság folytonos fokozása, a drágaságnak valóságos mesterséges tenyész­tése. (Fölkiáltások jobbfelől: „Ausztriában is így van!") Az eredmény tudniillik az, hogy ha a munkásnak megdrágítják a megélhetését, akkor kénytelen elmenni munkáltatójához több fizetést kérni. Ha az állami tisztviselőknek vagy magántisztviselőknek megdrágul meg­élhetésük, ők is kénytelenek elmenni ahhoz a vállalathoz, az állami tisztviselő az államhoz és kénytelenek fizetésük fölemelését kérni. A fizetést emelik is, de rendesen nem olyan arányban, mint ahogy a drágaság fokozódott. Az ilyen emeléseknél kapott fizetéstöbbletet pedig áthárítják ismét a fogyasztókra, ugy h­ogy egy pár hét múlva megint jelentkezik a drágaság s a munkás, a tisztviselő kénytelen ismét bér- és fizetésjavít­sokat kérni. (Her­mann Miksa: „Ausztriában is ugy van!") A bányamunkások bérének emelése eredményezi a szénárak fölemelését, az maga után vonja az iparcikkek árának emelését, a vasúti tarifa fölemelését, satöbbi, ami végeredményben is­mét oda vezet, hogy senki abból a pénzből, amit kap, megélni nem tud. Ha ezt az adópolitikát folytatják, akkor rövidesen bekövetkezhetik az, ami Ausztriában van, hogy senkinek bérét nem lehet tovább, mint 1 hónapra megállapítani s a munkabéreket és fizetéseket mindig ha­vonta, bizonyos tabellák alapján kell megálla­pítani a közben megdrágult megélhetéshez mért arányban. Ts A forgalmi adó is átlagban mert ezt az adót a fogyasztó nem egysze­r, ha­n­em­ négyszer-ötször fizeti meg s a nagykeres­kedőtől kezdve le az utolsó közvetítőig min­denki megfizetvén forgalmi adóját, a végső eredmény vol­tak­épen akkor jut kifejezésre, amikor a fogyasztó azt az árucikket meg­vásárolja. Nagy tehertétel a költségvetésiben a tisztvi­­selőkérdés is. Magyarország e tekintetben nincs jobb helyzetben, mint a többi legyőzött álla­mok. Sőt bizonyos mértékben még rosszabb a helyzetünk, mert nálunk a megmaradt tisztvi­selők létszámát, szaporította az a körülmény, hogy a megszállott területekről nagy tömeg­tisztviselőt kiutasítottak, akik most az állam nyakába szakadtak, amely kénytelen őket el­tartani. Én nagy hibának tartom, hogy annak idején a kormányok azt az utasítást adta­k a meg­szállott területeken lévő tisztviselőknek, hogy azok az eskü­t ne tegyék le. („Igaz!" „Ugy van!" a baloldalon. — Fölkiáltások jobbfelől. ..Nem­ kaptak ilyen utasítást!") Ez végzetes hiba volt, amely utóbb sokszáz milliárdjába került, az államnak. („ügy van!" balfelől és a szélsőbal­oldalon.) Azt hiszem, jobb szolgálatot tettek volna hazájuknak, is, ha arra szólították volna föl őket, hogy ne tagadják meg a hivatalo­s eskü letételét. (Hegyeshalma Lajos: „Úgy is mondták nekik!") A tisztviselők egy másik ka­tegóriája a menekültek fogalma alá esik. Ide azokat számítom, a­kik nem saját akaratukból kerültek el a megszállt terü­letekről, hanem akiket kényszerrel távolítottak onnan el, szó­val, akiknek el kellett onnan jönniök. És ezeket a tisztvselőket is két csoportra osztom. Az egyikbe azokat sorozom, akik saját hibájukon kívül, tisztán hivatali állásuk miatt voltak kénytelenek onnan eltávozni, m­íg a másik cso­portba azokat sorolom, akiknek szintén mene­külniük kellett —­­le a nép bosszúja elől. (Zaj jobbfelől.) és ezek iránt mi igazán nem érzünk szimpátiát, ezekért — tessék megengedni — mi nem tudunk lelkesedni. (Zaj jobbfelől. — Trr­banics Kálmán: „Lehetett ez lázítás is!") Azok iránt a jegyzők iránt, akik a hadisegélyes asszonyokat legelni küldték, s azok iránt a szolgabirák iránt... Elnök: Képviselő urat figyelmeztetem, hogy a jegyzői karról bizonyítás nélkül ilyet mon­dani nem lehet. Peyer Károly: Kérem, én bizonyítékokkal is szolgálok elnök urnaik, nagyon készségesen, a bizonyítékok egész tömegével. Azok a közigaz­gatási tisztviselők, akik kénytelenek voltak a nép bosszúja elől menekülni, akik a legszegé­nyebb néposztályokat állandóan a legféktele­nebb elnyomatásban tartották. (Nagy zaj és ellentmondások a jobboldalon és középen.), azokért én nem tudok lelkesedni, ezeke­t szívesen otthagynám az oláhoknál, a tótoknál és a ju­goszlávok­nál. (Zaj.) Én végigjártam az erdé­lyi megyéket, épp oly jól ismerem a Zsil-völ­gyet, mint a többi bánya- és ipari vidéket, én láttam, hogy az ottani szolg­abírá­k, a Janza Vazulok és társaik hogyan­ kezelték­ a mun­kást, hogyan tették a román parasztot ellen­ségévé a magyar államnak, mert az a magyar szolgabírói­an a magyar állam megtestesítőjét látta (Zaj és közbeszólások a jobboldalon,­ ahol nem engedték meg a munkásságnak, hogy szakszervezetekbe tömörüljön és magának em­berséges életet biztosítson. (Zaj és közbeszólá­sok a jobboldalon és a középen.) Propper Sándor: Talán csak m­ágnáskaszinók kellenek! Bogya János: Ez jól fog hatni Romániában. (Zaj a jobboldalon.) Peyer Károly: Ha mindez nem így van, akkor ők bizonyára erősebben szállottak volna szembe a megszálló­ csapatokkal. Így se méltóz­tassék elfelejteni, hogy 20%-os drágaságot idéz elő, a zsilvölgyi hegygerincre fölmászó román katonákat legelőször szervezett bányamun­kások verték vissza (Éljenzés a­­ jobboldalon.) és a szervezett bá­nyamunkások fogtak fegyvert akkor, amikor a románok házaikra és az értékes szénterületre törtek. („Ugy van!" a szélsőbaloldalon. — Föl­kiáltások a jobboldalon: „Éljenek a hazafias munkások!") De amikor a közigazgatási tiszt­viselők mag­ukhoz hivatták a románul beszélő munkást és magyarul hirdették ki előtte, hogy kisajátitották kis földjét, amely a lapályosan volt, anélkül, hogy ő ezt értette volna, amikor a magyar állam csendőrei kikergetik házából, el lehet gondolni, hogy ezek ellenségei lettek a magyarságnak, ezek az igazságtalanságok szülték a gyűlöletet a magyarság irányában. („Ugy van!­" a szélsőbaloldalon.) Én nem tudok azokért a közigazgatási tisztviselőkért lelke­sedni, akik a kapitalizmus cselédjei voltak. („Ugy van!" a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellent­mondások a jobboldalon.) Elnök: Csöndet kérek a Ház minden oldalán. Peyer Károly: Ezek olyan tények, amelyeket nem lehet elintézni úgy, hogy letagadjuk. Én nem tudok lelkesedni ezekért a tisztviselőkért és nagyon kérem, hogy a költségvetés összeállí­tásánál méltóztassék azt az egész tételt, amely a Menekültügyi Hivatal fentartására elő van irányozva törlésbe hozni. Végzetes nagy hiba, ho­gy ezek a menekült tisztviselők még ma is több mint 2000 vagont foglalnak le, ugyanakkor, amikor itt a fővárosban és a na­gyob vidéki városokban is kaszárnyák tömegei vannak, amelyeket kellőképen ki lehetne hasz­nálni, már csak azért is, mert hiszen a trianoni békeszerződés értelmében nekünk nem szabad olyan na­gy hadsereget tartanunk, mint amilyen békeidőben volt. (Zaj­os közbeszólások a jobb­oldalon: „Hallatlan!") Homonnay Tivadar: Katonára és kaszárnyára is szükség va­n! Peyer Károly: Én inkább annak örülnék, ha több kórházunk és tüdőbeteg szanatóriumunk volna. (Hegyeshalmi­ folyton közbeszól.) Én teljesen értem a volt kereskedelmi miniszter úr idegességét, akinek hibájából történt, hogy ezek az értékes forgalmi eszközök továbbra is kívül vannak a forgalomból. („Úgy van!" a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, a vagonlakók szívesen fölcserélnék a vagonlakást, amelyben nagy részük beteg lesz és tönkremegy, olyan lakással, amelyet nekik kaszárnyákban tudná­nak biztosítani. Folyton beszélnek a lakás­in <ség enyhítéséről, de ezeket a nagy épület­tömböket senki nem veszi észre. („Úgy van!" a szélsőbaloldalon.) Ami a tisztviselőkérdést illeti, bizonyos, hogy azokat, akik egész életü­kön keresztül az államot szolgálták, nem lehet szó nélkül kidobni, mielőtt megadnák nekik a módot és a lehetőséget arra hogy uj életpályát kezdjenek. Bár a munkásokkal ugy történik, senki sem törődik velük. (Fölkiáltások a jobb­oldalon: „Az nem áll!") Én nem akarom azt, hogy az állam... Farkas István: Mutassanak egy ellenkező példát! Peyer Károly:... Én nem akarom azt, hogy az állam ilyen brutálisan járjon el,­­de a tiszt­viselőkérdést meg kell oldani okosan, sérelem nélkül és meg kell szüntetni a fölösleges hi­vatalokat, föl kell szabadítani az épületeket é3 nincs joga az államnak magánházakban több lakást lefoglalni, mint amennyire föltétlenül szüksége van. A tisztviselőket és a fölszabadí­tott épületeket is a közgazdaság szolgála­tába kell állítani. Tessék erre nézve meg­nézni a külföldet... Varsányi Gábor: Menjen el Ausztriába (Egy hang jobbfelől: „Végeladást csináljunk, nem7") Peyer Károly: Ezek olyan kérdések, amelye­ket meg kell oldani és amelyeket meg fognak oldani az egyes kormányok, az egyes miniszte­rek, mert előbb-utóbb kénytelenek lesznek vele. Nem lehet célja egy államnak, amely tisztviselőket tart, hogy azokat a tisztviselőket olyan nyomorban tartsa, mint amilyenben az állam tartja a tisztviselőit. Tessék elbocsátani azokat, akik fölöslegesek, de akiket megtart az állam, azoknak adjon annyi fizetést, hogy ab­ból meg tudjanak élni. Mert a mai fizetés kor­rumpálja a tisztviselőt, ez a fizetés kényszeríti a tisztviselőt arra, hogy panamázzék, csaljon és megvesztegettesse magát. (Taps a szélsőbal­oldalon.) Hedry Lőrinc: Hogy beszélhet ilyet? Hogy le­het ilyeneket beszélni, hát hol panamáznak a tisztviselők? Peyer Károly: Nem lehet miniszteri taná­csosokat olyan fizetéssel díjazni, amilyen fize­tést a magániparban és a magánkereskedelem­ben egy gépírólánynak fizetnek. (Taps a szél­sőbaloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnök úr kijelentéseivel is fog­lalkozzam röviden. Ami a rendcsinálást illeti, biztosíthatom a kormányt arról, hogy ebben minket maga mögött fog találni. Mi semmi­féle akadályt nem fogunk gördíteni a kormány működése elé, amely a rendcsinálást célozza, amely arra törekszik, hogy itt az országban a törvények uralma biztosíttassák. Azonban ak­kor ezt kérni fogjuk minden irányban és kérni fogjuk minden társadalmi osztállyal szemben. (Fölkiáltások jobbfelől: „Helyes!") Meglehe­tősen nagy hiányokat tapasztalunk a valóság és a miniszterelnök úr kijelentései között. Ugyanis a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy minden körülmények között helyre kell állítani a felekezeti békét Teljesen egyetértek vele és nagyon csodálkozom azon, hogy ami­kor Nagy Emil képviselő úr körülbelül ugyan­ezt mondotta, akkor a túloldalon levő képvise­lők meglehetős hűvösen fogadták azt a kije­lentését, hogy ebben az országban a keresztény és zsidó állampolgár között a jövőben nem szabad különbséget tenni. (Bartos Andor: „He­lyeseltünk!") Néma csöndben méltóztatták ezt a kijelentést fogadni. (Fölkiáltások a jobboldalon: „Nagyon téved!") Azonban hogyan gondolja a miniszterelnök úr ezt a felekezeti békét helyre­állítani­? Úgy, hogy ezt a kijelentést itt meg­teszi, de marad minden a régiben. Ezt a kije­lentését a „Magyar Távirati Iroda" le fogja adni a külföldnek, azonban a lényegen ez sem­mit nem változtatott. Hol van a miniszterelnök úr kijelentése arról, hogy igyekszik-e a tan­szabadságot és a tanulási szabadságot vissza­állítani­? (Fölkiáltások a jobboldalon: „Miért fáj ez maguknak?'') Varsányi Gábor: Mit feszegeti azt a numerus clausust? Peyer Károly: Hogyan igyekszik biztosítani a tanszabadságot? Hogyan igyekszik biztosí­tani azt, hogy itt az országban mindenkinek, akinek arra képessége van, mód adassék arra, hogy olyan pályát válasszon, amely pálya neki tetszik, amely pálya neki jól esik? (Óriási zaj, fölkiáltások; elnök csönget.) N­­aller István: Minden államnak joga saját saját és saját intelligenciáját megmenteni! Mindenütt, ahol erre szükség van! (Nagy zaj.) Elnök: Csöndet k­érek, képviselő urak. Peyer Károly: Én láttam egy csomó egye­temi városban japánok tömegét, akik ott eze­ken az egyetemeken tanultak. (Fölkiáltások a jobboldalon: „Ide is jönnek!") Azt ugyan nem köszönik meg, amit itt tanulnak. (Zaj.) Ugy­ látom, Japánban nincs numerus clausus... (Zaj.) Hegyeshalmy Lajos: De Amerikában van! Peyer Károly: ...mert­ ott nem elegendő az, amit az intelligencia részére tudnak termelni. Láttam a külföldön egy csomó magyar egye­temi hallgatót is. Azokat is elküldték innen Magyarországból (Zaj. „Halljuk!" ..Halljuk!" a jobboldalon.), azok ott törik a külföldi nyel­vet és a padlásszobákban dideregve, éhezve, nyomorogva csak tanulnak és tanulnak... (Zaj.) Farkas István: Az fáj a kurzusnak, hogy ta­nulnak! (Zaj.) Peyer Károly: Ha ezeket megkérdezi valaki, hogy őket is az állam­ küldte-e oda tanulni, legföljebb­ levethetik a kabátjukat és meg­mutathatják a kék foltokat, amelyekkel őket útnak eresztettek. (Nagy zaj és élénk ellentmondások a jobb­oldalon.) Peyer Károly: Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy az ország jó hírnevét helyre kell állí­tani. Teljesen egyetértek vele. (Nagy zaj és föl­kiáltások a jobboldalon: „Azért beszél így!") Nagyon jól tudja mindenki, aki külföldön járt, hogy például a kereskedő külföldön azt kérdezi, hogy lehet-e már Magyarországba­­ utazni.­­Nagy zaj a jobboldalon és a középen. Fölkiál­tások: „Bécsi Magyar Újság!" „Jövő!" Elnök: Csöndet kérek, képviselő urak. Peyer Károly: Úgy kérdezik ezt, mint ahogy mi valamikor azt kérdeztük, hogy lehet-e Albániába utazni. (Nagy zaj és fölkiáltások a jobboldalon és a középen: „Az önök szégyenei" — Óriási zaj.)

Next