Népszava, 1922. július (50. évfolyam, 146–171. sz.)
1922-07-04 / 148. szám
f 1922 julius 4. NÉPSZAVA elsősorban is a fogyasztási adókat és megadóztatna mindenkit a tényleges jövedelme után. Talán egy államban sem divik annyira az a szokás, mint nálunk, hogy senki sem vallja be tényleges jövedelmét és az adóeltitkolásokat és adócsalásokat talán sehol nem bírálják el társadalmilag olyan enyhén, mint ahogy nálunk elbírálják. Az adót tehát nem lehetfüggővé tenni attól, vajjon valaki önként bevallja-e jövedelmét, hanem más úton kell meghatározni, mégpedig úgy, hogy mindenkinek a tényleges jövedelme megállapítható legyen és ezután a jövedelem után lehessen rá kiróni a megfelelő adót. Természetesen mentesíteni kell a létminimumot és nem szabad a legszegényebb osztályokat adókkal megterhelni, mert hiszen ezek az adók nagymértékben hozzájárulnak egy újabb drágaság fölidézéséhez. Ennek a kormánynak adópolitikája nem más, mint a drágaság folytonos fokozása, a drágaságnak valóságos mesterséges tenyésztése. (Fölkiáltások jobbfelől: „Ausztriában is így van!") Az eredmény tudniillik az, hogy ha a munkásnak megdrágítják a megélhetését, akkor kénytelen elmenni munkáltatójához több fizetést kérni. Ha az állami tisztviselőknek vagy magántisztviselőknek megdrágul megélhetésük, ők is kénytelenek elmenni ahhoz a vállalathoz, az állami tisztviselő az államhoz és kénytelenek fizetésük fölemelését kérni. A fizetést emelik is, de rendesen nem olyan arányban, mint ahogy a drágaság fokozódott. Az ilyen emeléseknél kapott fizetéstöbbletet pedig áthárítják ismét a fogyasztókra, ugy hogy egy pár hét múlva megint jelentkezik a drágaság s a munkás, a tisztviselő kénytelen ismét bér- és fizetésjavítsokat kérni. (Hermann Miksa: „Ausztriában is ugy van!") A bányamunkások bérének emelése eredményezi a szénárak fölemelését, az maga után vonja az iparcikkek árának emelését, a vasúti tarifa fölemelését, satöbbi, ami végeredményben ismét oda vezet, hogy senki abból a pénzből, amit kap, megélni nem tud. Ha ezt az adópolitikát folytatják, akkor rövidesen bekövetkezhetik az, ami Ausztriában van, hogy senkinek bérét nem lehet tovább, mint 1 hónapra megállapítani s a munkabéreket és fizetéseket mindig havonta, bizonyos tabellák alapján kell megállapítani a közben megdrágult megélhetéshez mért arányban. Ts A forgalmi adó is átlagban mert ezt az adót a fogyasztó nem egyszer, hanem négyszer-ötször fizeti meg s a nagykereskedőtől kezdve le az utolsó közvetítőig mindenki megfizetvén forgalmi adóját, a végső eredmény voltaképen akkor jut kifejezésre, amikor a fogyasztó azt az árucikket megvásárolja. Nagy tehertétel a költségvetésiben a tisztviselőkérdés is. Magyarország e tekintetben nincs jobb helyzetben, mint a többi legyőzött államok. Sőt bizonyos mértékben még rosszabb a helyzetünk, mert nálunk a megmaradt tisztviselők létszámát, szaporította az a körülmény, hogy a megszállott területekről nagy tömegtisztviselőt kiutasítottak, akik most az állam nyakába szakadtak, amely kénytelen őket eltartani. Én nagy hibának tartom, hogy annak idején a kormányok azt az utasítást adtak a megszállott területeken lévő tisztviselőknek, hogy azok az esküt ne tegyék le. („Igaz!" „Ugy van!" a baloldalon. — Fölkiáltások jobbfelől. ..Nem kaptak ilyen utasítást!") Ez végzetes hiba volt, amely utóbb sokszáz milliárdjába került, az államnak. („ügy van!" balfelől és a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, jobb szolgálatot tettek volna hazájuknak, is, ha arra szólították volna föl őket, hogy ne tagadják meg a hivatalos eskü letételét. (Hegyeshalma Lajos: „Úgy is mondták nekik!") A tisztviselők egy másik kategóriája a menekültek fogalma alá esik. Ide azokat számítom, akik nem saját akaratukból kerültek el a megszállt területekről, hanem akiket kényszerrel távolítottak onnan el, szóval, akiknek el kellett onnan jönniök. És ezeket a tisztvselőket is két csoportra osztom. Az egyikbe azokat sorozom, akik saját hibájukon kívül, tisztán hivatali állásuk miatt voltak kénytelenek onnan eltávozni, míg a másik csoportba azokat sorolom, akiknek szintén menekülniük kellett —le a nép bosszúja elől. (Zaj jobbfelől.) és ezek iránt mi igazán nem érzünk szimpátiát, ezekért — tessék megengedni — mi nem tudunk lelkesedni. (Zaj jobbfelől. — Trrbanics Kálmán: „Lehetett ez lázítás is!") Azok iránt a jegyzők iránt, akik a hadisegélyes asszonyokat legelni küldték, s azok iránt a szolgabirák iránt... Elnök: Képviselő urat figyelmeztetem, hogy a jegyzői karról bizonyítás nélkül ilyet mondani nem lehet. Peyer Károly: Kérem, én bizonyítékokkal is szolgálok elnök urnaik, nagyon készségesen, a bizonyítékok egész tömegével. Azok a közigazgatási tisztviselők, akik kénytelenek voltak a nép bosszúja elől menekülni, akik a legszegényebb néposztályokat állandóan a legféktelenebb elnyomatásban tartották. (Nagy zaj és ellentmondások a jobboldalon és középen.), azokért én nem tudok lelkesedni, ezeket szívesen otthagynám az oláhoknál, a tótoknál és a jugoszlávoknál. (Zaj.) Én végigjártam az erdélyi megyéket, épp oly jól ismerem a Zsil-völgyet, mint a többi bánya- és ipari vidéket, én láttam, hogy az ottani szolgabírák, a Janza Vazulok és társaik hogyan kezelték a munkást, hogyan tették a román parasztot ellenségévé a magyar államnak, mert az a magyar szolgabíróian a magyar állam megtestesítőjét látta (Zaj és közbeszólások a jobboldalon, ahol nem engedték meg a munkásságnak, hogy szakszervezetekbe tömörüljön és magának emberséges életet biztosítson. (Zaj és közbeszólások a jobboldalon és a középen.) Propper Sándor: Talán csak mágnáskaszinók kellenek! Bogya János: Ez jól fog hatni Romániában. (Zaj a jobboldalon.) Peyer Károly: Ha mindez nem így van, akkor ők bizonyára erősebben szállottak volna szembe a megszálló csapatokkal. Így se méltóztassék elfelejteni, hogy 20%-os drágaságot idéz elő, a zsilvölgyi hegygerincre fölmászó román katonákat legelőször szervezett bányamunkások verték vissza (Éljenzés a jobboldalon.) és a szervezett bányamunkások fogtak fegyvert akkor, amikor a románok házaikra és az értékes szénterületre törtek. („Ugy van!" a szélsőbaloldalon. — Fölkiáltások a jobboldalon: „Éljenek a hazafias munkások!") De amikor a közigazgatási tisztviselők magukhoz hivatták a románul beszélő munkást és magyarul hirdették ki előtte, hogy kisajátitották kis földjét, amely a lapályosan volt, anélkül, hogy ő ezt értette volna, amikor a magyar állam csendőrei kikergetik házából, el lehet gondolni, hogy ezek ellenségei lettek a magyarságnak, ezek az igazságtalanságok szülték a gyűlöletet a magyarság irányában. („Ugy van!" a szélsőbaloldalon.) Én nem tudok azokért a közigazgatási tisztviselőkért lelkesedni, akik a kapitalizmus cselédjei voltak. („Ugy van!" a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) Elnök: Csöndet kérek a Ház minden oldalán. Peyer Károly: Ezek olyan tények, amelyeket nem lehet elintézni úgy, hogy letagadjuk. Én nem tudok lelkesedni ezekért a tisztviselőkért és nagyon kérem, hogy a költségvetés összeállításánál méltóztassék azt az egész tételt, amely a Menekültügyi Hivatal fentartására elő van irányozva törlésbe hozni. Végzetes nagy hiba, hogy ezek a menekült tisztviselők még ma is több mint 2000 vagont foglalnak le, ugyanakkor, amikor itt a fővárosban és a nagyob vidéki városokban is kaszárnyák tömegei vannak, amelyeket kellőképen ki lehetne használni, már csak azért is, mert hiszen a trianoni békeszerződés értelmében nekünk nem szabad olyan nagy hadsereget tartanunk, mint amilyen békeidőben volt. (Zajos közbeszólások a jobboldalon: „Hallatlan!") Homonnay Tivadar: Katonára és kaszárnyára is szükség van! Peyer Károly: Én inkább annak örülnék, ha több kórházunk és tüdőbeteg szanatóriumunk volna. (Hegyeshalmi folyton közbeszól.) Én teljesen értem a volt kereskedelmi miniszter úr idegességét, akinek hibájából történt, hogy ezek az értékes forgalmi eszközök továbbra is kívül vannak a forgalomból. („Úgy van!" a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, a vagonlakók szívesen fölcserélnék a vagonlakást, amelyben nagy részük beteg lesz és tönkremegy, olyan lakással, amelyet nekik kaszárnyákban tudnának biztosítani. Folyton beszélnek a lakásin <ség enyhítéséről, de ezeket a nagy épülettömböket senki nem veszi észre. („Úgy van!" a szélsőbaloldalon.) Ami a tisztviselőkérdést illeti, bizonyos, hogy azokat, akik egész életükön keresztül az államot szolgálták, nem lehet szó nélkül kidobni, mielőtt megadnák nekik a módot és a lehetőséget arra hogy uj életpályát kezdjenek. Bár a munkásokkal ugy történik, senki sem törődik velük. (Fölkiáltások a jobboldalon: „Az nem áll!") Én nem akarom azt, hogy az állam... Farkas István: Mutassanak egy ellenkező példát! Peyer Károly:... Én nem akarom azt, hogy az állam ilyen brutálisan járjon el,de a tisztviselőkérdést meg kell oldani okosan, sérelem nélkül és meg kell szüntetni a fölösleges hivatalokat, föl kell szabadítani az épületeket é3 nincs joga az államnak magánházakban több lakást lefoglalni, mint amennyire föltétlenül szüksége van. A tisztviselőket és a fölszabadított épületeket is a közgazdaság szolgálatába kell állítani. Tessék erre nézve megnézni a külföldet... Varsányi Gábor: Menjen el Ausztriába (Egy hang jobbfelől: „Végeladást csináljunk, nem7") Peyer Károly: Ezek olyan kérdések, amelyeket meg kell oldani és amelyeket meg fognak oldani az egyes kormányok, az egyes miniszterek, mert előbb-utóbb kénytelenek lesznek vele. Nem lehet célja egy államnak, amely tisztviselőket tart, hogy azokat a tisztviselőket olyan nyomorban tartsa, mint amilyenben az állam tartja a tisztviselőit. Tessék elbocsátani azokat, akik fölöslegesek, de akiket megtart az állam, azoknak adjon annyi fizetést, hogy abból meg tudjanak élni. Mert a mai fizetés korrumpálja a tisztviselőt, ez a fizetés kényszeríti a tisztviselőt arra, hogy panamázzék, csaljon és megvesztegettesse magát. (Taps a szélsőbaloldalon.) Hedry Lőrinc: Hogy beszélhet ilyet? Hogy lehet ilyeneket beszélni, hát hol panamáznak a tisztviselők? Peyer Károly: Nem lehet miniszteri tanácsosokat olyan fizetéssel díjazni, amilyen fizetést a magániparban és a magánkereskedelemben egy gépírólánynak fizetnek. (Taps a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnök úr kijelentéseivel is foglalkozzam röviden. Ami a rendcsinálást illeti, biztosíthatom a kormányt arról, hogy ebben minket maga mögött fog találni. Mi semmiféle akadályt nem fogunk gördíteni a kormány működése elé, amely a rendcsinálást célozza, amely arra törekszik, hogy itt az országban a törvények uralma biztosíttassák. Azonban akkor ezt kérni fogjuk minden irányban és kérni fogjuk minden társadalmi osztállyal szemben. (Fölkiáltások jobbfelől: „Helyes!") Meglehetősen nagy hiányokat tapasztalunk a valóság és a miniszterelnök úr kijelentései között. Ugyanis a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy minden körülmények között helyre kell állítani a felekezeti békét Teljesen egyetértek vele és nagyon csodálkozom azon, hogy amikor Nagy Emil képviselő úr körülbelül ugyanezt mondotta, akkor a túloldalon levő képviselők meglehetős hűvösen fogadták azt a kijelentését, hogy ebben az országban a keresztény és zsidó állampolgár között a jövőben nem szabad különbséget tenni. (Bartos Andor: „Helyeseltünk!") Néma csöndben méltóztatták ezt a kijelentést fogadni. (Fölkiáltások a jobboldalon: „Nagyon téved!") Azonban hogyan gondolja a miniszterelnök úr ezt a felekezeti békét helyreállítani? Úgy, hogy ezt a kijelentést itt megteszi, de marad minden a régiben. Ezt a kijelentését a „Magyar Távirati Iroda" le fogja adni a külföldnek, azonban a lényegen ez semmit nem változtatott. Hol van a miniszterelnök úr kijelentése arról, hogy igyekszik-e a tanszabadságot és a tanulási szabadságot visszaállítani? (Fölkiáltások a jobboldalon: „Miért fáj ez maguknak?'') Varsányi Gábor: Mit feszegeti azt a numerus clausust? Peyer Károly: Hogyan igyekszik biztosítani a tanszabadságot? Hogyan igyekszik biztosítani azt, hogy itt az országban mindenkinek, akinek arra képessége van, mód adassék arra, hogy olyan pályát válasszon, amely pálya neki tetszik, amely pálya neki jól esik? (Óriási zaj, fölkiáltások; elnök csönget.) Naller István: Minden államnak joga saját saját és saját intelligenciáját megmenteni! Mindenütt, ahol erre szükség van! (Nagy zaj.) Elnök: Csöndet kérek, képviselő urak. Peyer Károly: Én láttam egy csomó egyetemi városban japánok tömegét, akik ott ezeken az egyetemeken tanultak. (Fölkiáltások a jobboldalon: „Ide is jönnek!") Azt ugyan nem köszönik meg, amit itt tanulnak. (Zaj.) Ugy látom, Japánban nincs numerus clausus... (Zaj.) Hegyeshalmy Lajos: De Amerikában van! Peyer Károly: ...mert ott nem elegendő az, amit az intelligencia részére tudnak termelni. Láttam a külföldön egy csomó magyar egyetemi hallgatót is. Azokat is elküldték innen Magyarországból (Zaj. „Halljuk!" ..Halljuk!" a jobboldalon.), azok ott törik a külföldi nyelvet és a padlásszobákban dideregve, éhezve, nyomorogva csak tanulnak és tanulnak... (Zaj.) Farkas István: Az fáj a kurzusnak, hogy tanulnak! (Zaj.) Peyer Károly: Ha ezeket megkérdezi valaki, hogy őket is az állam küldte-e oda tanulni, legföljebb levethetik a kabátjukat és megmutathatják a kék foltokat, amelyekkel őket útnak eresztettek. (Nagy zaj és élénk ellentmondások a jobboldalon.) Peyer Károly: Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy az ország jó hírnevét helyre kell állítani. Teljesen egyetértek vele. (Nagy zaj és fölkiáltások a jobboldalon: „Azért beszél így!") Nagyon jól tudja mindenki, aki külföldön járt, hogy például a kereskedő külföldön azt kérdezi, hogy lehet-e már Magyarországba utazni.Nagy zaj a jobboldalon és a középen. Fölkiáltások: „Bécsi Magyar Újság!" „Jövő!" Elnök: Csöndet kérek, képviselő urak. Peyer Károly: Úgy kérdezik ezt, mint ahogy mi valamikor azt kérdeztük, hogy lehet-e Albániába utazni. (Nagy zaj és fölkiáltások a jobboldalon és a középen: „Az önök szégyenei" — Óriási zaj.)