Népszava, 1922. augusztus (50. évfolyam, 172–197. sz.)

1922-08-01 / 172. szám

1922 augusztus 1. elitélt Stuber kapott amnesztiát. (Várnai Bá­niel: „Ez rabulisztika!" — Peidl Gyula: „Soha­sem volt Magyarországon 27.000 kommunista!") A kivételes hatalom megszüntetése­­dolgában azt válaszolja a szociáldemokraták­nak, akik állandóan a kivételes hatalom meg­szüntetését követelik, hogy a kormány sem akarja a kivételes hatalmat ok nélkül meg­hosszabbítani. Egyébként hivatkozik Német­országra és Csehországra, ahol a szociáldemo­kraták vannak uralmon és a kivételes hatalom­mal kormányoznak. (Propper Sándor: „A sza­badságjogok védelme érdekében!") Ezután föl­olvasta a miniszterelnök a német birodalmi kormány egyes rendelkezéseit a kivételes in­tézkedésekről. (Várnai Dániel: „Nagyon helyes, ezek a demokratikus köztársaságot védelme­zik.") Nálunk egyébként a kivételes hatalom gyakorlása a nemzetgyűlés ellenőrzése alatt áll. Egyébként az ellenzék részéről is kivonták a maximálást és a kivételes hatalom gyakorlá­sát a lakásügy terén. (Vázsonyi Vilmos: „Ezek magánjogi kérdések!") A szociáldemokrata képviselők — folytatta Bethlen — fölpanaszolták, hogy a vasutasok szervezkedését a kormány nem engedi meg, a villamosvasúti alkalmazottak szakszervezetének alapszabályait pedig még mindig nem hagyta jóvá, végül azt kívánták, hogy az elbocsátott tisztviselők dolgát vegye a kormány revízió alá. Kijelenti, hogy NÉPSZAVA a kormány nem hajlandó arra, hogy a vasúti alkalmazottak szakszervezeti alapon való szervezkedését megengedje. Farkas István: Miért nem olvassa most föl Németország példáját? Bethlen: Nem engedélyezi a kormány a vas­utasok ilyen szervezkedését a szolgálati sza­bályzat és a törvények erre vonatkozó rendel­kezései alapján. A villamosvasutasok szervezkedésének meg­engedését a kormány valóban kilátásba he­lyezte, de a szakszervezet vezetősége a kormá­ny ké­résére nem volt hajlandó a szervezet működé­sét olyan alapra fektetni, mint a keresztény­szociálisak — emiatt késik az ügy. (Peidl Gyula: „A keresztény-szociális szervezet nem szakszervezet!") Ami pedig a kommunista cse­lekmények címén­ elbocsátott tisztviselők ügyének revízióját illteti, a minisztertanács már határozatot ho­zott, amelynek alapján a revízió lehetséges, ha igazságtalanság vagy mulasztás történt. Neve­zetesen a vádlott kihallgatását a tanúvallo­másokra nézve szükségesnek találták. Ahol tehát ezt elmulasztották, ott az ítéleteket reví­zió alá, veszik, az erre vonatkozó kérések telje­sí­the­tők. Ezután a liberális ellenzék részéről elhang­zott fölszólalásokra válaszolt a miniszterelnök. Szembeszáll azzal, hogy a kormány törvény­ellenesen adta ki a választási rendeletet. A vá­lasztójog — a miniszterelnök szerint — egyéb­ként is „elég általános" volt. A férfiak válasz­tójogát „alig" redukálták. Ami pedig a válasz­tások során elkövetett erőszakosságokról el­hangzott panaszokat illeti, a miniszterelnök ezekre vonatkozóan kijelenti, hogy a választá­sok alatt izgatások folytak és a kormány eze­ket nem alűzhette tétlenül. N­a egyik-másik esetben az egyes képviselőjelölteket szabad mozgásukban korlátozták, úgy ez a „magasabb Rakovszky Iván belügyminiszter szólalt, föl ezután. Először az internálások kérdésével fog­lalkozott Az internálás — úgymond — nem büntető, hanem preventív intézkedés, amellyel elejét akarják venni annak, hogy valaki az állam ellen bűnt kövessen majd el. Egyesek olyan módon bírálgatják a fennálló állami rendet, hogy a lelkeket előkészítik a­ lázadásra. Ezeket például internálni kell. Kifogásolták, hogy az internálás nem szól határozott időre. Ez azért van, mert nem lehet megállapítani, hogy valaki meddig veszedelmes az államra. (Hébert Ede: „Rendőrállam!") Kétségtelen, hogy sokszor olyan intézkedésre is szükség van, amelyekben bizonyos rendőrszellem nyil­vánul meg. Hiszen a rendőri intézkedések nél­kül anarchia támadna. (Hébert Ede: „Ezt mon­dották a kommunisták is!") Akiket a bolseviz­mus után internáltak, azokat már szabadon is bocsátották, most az újabban internáltak vannak a táborban. Peyer Károly: Miért nem adnak ki amnesz­tiát? Az internálási rendszer a — belügyminiszter szerint — nem irányul a munkásság ellen. A táborokban tulajdonképen árdrágítóknak van helyük. (Peyer Károly: „Akik jó pénzért, ki­szabadulnak." — Közbekiáltások az egységes párton: „Halljunk neveket!" — Peyer Károly: „Nem adnak nyugtát róla!" — Propper Sándor: „Köztudomású dolgok ezek!") Ma már — foly­tatta Rakovszky — csupán a belügyminiszter internálhat a közigazgatási hatóságok javas­lata alapján. (Propper Sándor: „Csak a bíró­ság ítélhet!" — Györki Imre: „A piros szegfű már ok az internálásra!") Bejelenti a minisz­ter, hogy a közeljövőben új rendeletet ad ki az internálással kap­csolatosan, amelyben pontosan körül akarja írni az in­ternálás eseteit, mert a mostani rendszer túl­ságosan nagy hatalmat biztosít a vidéki köz­igazgatási hatóságoknak. Az előzetes őrizetbe­vétel tekintetében kijelenti, hogy azt sokkal szűkebb körre akarja szorítani, csupán olyan gondolatok jegyében" folyt le. Meggyőződése, hogy ha mindenütt titkos lett volna a válasz­tás, az eredmény akkor sem lett volna hátrá­nyosabb a kormányra nézve. Rassay népszavazást követelt a királykérdésben. Nem a legitimizmus és a szabad királyválasz­tás kérdésében való döntést akarja a népre bízni, hanem az államforma tekintetében kí­vánja Rassay a népszavazást. (Várnai Dániel: „A Clerk-féle tárgyaláson gróf Behlen is elfo­gadta ezt az álláspontot!") Ez nem egyéb, mint rejtett republikanizmus. Bethlen ezután a polgári radikalizmust os­torozza, amellyel sehogyan sincs megelégedve és kijelenti, hogy a szociáldemokrata pártot csak másodsorban terheli felelősség az össze­omlásért, elsősorban a polgári radikálisokat terheli bűn. Majd a keresztény ellenzék föl­szólalásaira reflektál és szembeszáll azzal a megállapítással, hogy a kormány forradalmi alapon áll. Ezt Andrássyék folyton hangoztat­ják, holott ők arra törekedtek, hogy fegyveres hatalommal a­ kormányt kiemeljék és maguk üljenek a helyébe. Olyan megállapítások is el­hangzottak, hogy a kormány reakciós osztályuralmat akar. Ezt tagadja, Ő csupán az intelligencia vezér­szerepét akarja föntartani. Az intelligenciának csupán azt lehet a szemére vetni, hogy nem járult hozzá a földreform gyors megvalósítá­sához. A magyar intelligencia fellebbezésekkel akadályozza a földreform végrehajtását... (Várnai Dániel: „És ennek, az intelligenciának akar ön vezető szerepet a jövőben is!") ... ahe­lyett, hogy becsületesen közreműködne a föld­reform megvalósítása és siettetése érdekében. A miniszterelnök azzal végezte beszédét, ame­lyet egységespárti­ak természetesen nagy lelke­sedéssel fogadták, hogy ő nem reakciót, ha­nem nemzeti demokráciát akar, bűncselekmények esetére, amelyek az államra nézve veszélyesek. A rendőri felügyeletet majdnem teljes egészében meg akarja szün­tetni. (Fölkiáltások a szociáldemokratáknál: „Csak majdnem''') Rendőri felügyelet alá, csak azokat kívánja helyeztetni, akikről föltételez­hető, hogy izgatáshoz, lázításhoz akaraat­ fogni. Majd statisztikát, olvas föl arról, hogy a zalaegerszegi internálótáborból hány inter­náltat bocsátottak eddig szabadon. Az adatai szerint a táborban jelenleg 7—800 internált van és ezek közül 150—200 politikai internált. A sajtószabadság kérdésében a kormány nem hajlandó vissza­állítani a régi rendet, az utólagos sajtóbíróság rendszerét. Hosszasan beszél a háború alatti sajtóról és megállapítja, hogy minden bajnak, minden katasztrófának, természetesen a hábo­rús összeomlásnak is javarészt a sajtó volt a fölidézője. Ezt akarja a kormány megakadá­lyozni. (Fölkiáltások az ellenzéki padokon: „Az Eckhardt-féle indítvánnyal!") Kijelenti, hogy a kormány a sajtóval szemben sem mond­hat le a kivételes hatalom gyakorlásáról, de ezzel a jogával csak akkor él majd, ha a lapok a „destrukció" útján haladnak. A múlt­ban elkövetett hírneket — mondotta a belügy­miniszter — a kormány nem hajlandó a sajtó­val szemben megtorolni. Hosszasan beszélt még a választások idején elkövetett visszaélésekről is és minden atrocitásról megállapította, hogy azoknak az ellenzék volt az okozója. Többnyire csak azokat az ellenzéki képviselőket tartóztat­ták le, akik bk­tori listáknak vallották magukat. Igaz, hogy sok gyűlést betiltottak, de az ellen­zék be nem jelentett gyűléseket is tartott. Sta­tisztikát olvas föl a választások alatt, történt letartóztatásokról, lapelkobzásokról, előállítá­sokról, gyűlésbe tiltásokról és végül újra csak oda lyukad ki, hogy mindezekért az ellenzék a felelős. A belügyminiszter beszédét azzal fejezte be, hogy reflektált Peidl Gyulának legutóbbi be­szédére, illetve arra, amit Peidl elvtárs az, együttműködés feltételeiként említett. A kor­mány — mondotta Rakovszky — nem kezdheti a békét, mert kényszerhelyzetben van,­­ az állam exisztenciáját kell védelmeznie, ABB szabad a rendőrséget úgy föltüntetni, mintha az csak arra volna való, hogy az állampolgárokat üsse, üldözze. (Peidl Gyula: ,,Az egész munkás­kérdés rendőrkézen van!") Végül tanácsokat adott a szociáldemokrata képviselőknek, ho­gyan viselkedjenek, mit csináljanak a nemzet­­gyűlésen és kijelentette, h­ogy ha­ ezeket a jó tanácsokat megfogadják, akkor még a meg­békül­ésnek sem lesz semmi akadálya. Ezután az elnök kérdést intéz az indemnity előadójához, hogy kíván-e a zárszó jogával élni. Ivády Béla bejelenti, hogy a zárszó jogá­val nem él. Őrgróf Pallavicini György mert­ben a zárszó jogán, mint az egyik határozati javaslat benyújtója szólal föl és javasolja, hogy küldjön ki a nemzetgyűlés 9 tagú bi­zottságot a sokat emlegetett papírkérdés meg­vizsgálására. (Az elnök figyelmezteti Pallavici­nit, hogy új indítványt nem nyújthat már be.) Eckhard, amikor a rotációs papírügyről nyi­latkozott, kijelentette, hogy a miniszterelnök­ megbízásából beszélt. Lehetetlen, hogy a mi­niszterelnök egy képviselőt bízzon meg azza­l, hogy nevében nyilatkozatot tegyen. Eckhardt egyébként is a papírkérdésnek csupán régebbi mozzanatairól beszélt, nem nyilatkozott azokról a visszaélésekről, amik a rotációs papír körül 1921 óta tör­téntek. Tudomása van róla — mondotta Pallavicini —, hogy bizonyos lapoknak, igenis, olcsóbb pa­pírt adtak kiviteli engedélyek révén, ez csu­pán parlamenti bizottság előtt volna tisztáz­ható. Reméli, a miniszterelnök nem tű­ri majd, hogy a háta mögött visszaéléseket kövesse­nek el. Szakács Andor ugyancsak a zárszó jogán szólalt föl és indokolta, meg azt a határozati javaslatát, amelyben indítványozza, jelentse ki a nemzetgyűlés, hogy az általános, titkos vá­lasztójog alapján áll és utasítsa a kormányt ilyen értelmű törvényjavaslat beterjesztésére. Beszéde közben az elnök a szónokot félbeszakí­totta és az ülést délután 1 óráig fölfüggesztené. A délutáni ülésen Szakács Andor folytatta fejtegetéseit, amelye® során fölemlítette, hogy Nyíregyházán a ható­ságok visszaéléseket követtek el a mostani vá­lasztáson Rakovszky belügyminiszter meg­választása érdekében. Végül fölhívta a kor­mányt a földadóreform sürgős végrehajtására. Ezu­tán Kállay pénzügyminiszter tartott hosszabb beszédet. Elsősorban azokkal a pénzügyi technikai kifogásokkal foglalko­zott, amelyeket Strausz István emelt beszéde során az indemnitás 2., 14. és 25. szakaszaival szemben. Bizonyítgatta, hogy a felhatalmazást törvényjavaslatnál az 1921/22. évi költségvetési előirányzatot kellett alapul venni, mert ez már számolt azokkal a következményekkel, amelye­ket a trianoni békeszerződés folytán kellett a kormányzatnak levonnia. Polemizált Strausz­nak a zárszámadási jogra tett észrevételeivel. A zárszámadás tekintetében az vezette a pénz­ügyminisztert, hogy lehetővé tegye az ellen­őrzést Az indemnitás 25. szakaszára vonatko­zóan Nagy Emil határozati javaslatot terjesz­tett be fedezetlen bankjegyeknek kibocsátása tárgyában, amelyek beruházási célokra szol­gálnának. Ellenzi Nagy indítványának elfoga­dását, m­ert az szóló pénzügyi programjával ellentétben áll. Szólónak az a fő célja, hogy megteremtse az államháztartás egyensúlyát, ennek azonban csak két eszköze van: a kiadások apasztása és a bevételek emelése. Minden állami kiadás előnyére szolgál vala­kinek vagy egyes köröknek, tehát, amikor egy ilyen kiadási tételt törölnek, az érdekeltek pa­naszkodnak. Ennek ellensúlyozására, szükséges, a pénzügyminiszter részére a közvélemény és a nemzetgyűlés támogatása. Enélkül eredmé­nyes munka a pénzügyi kormányzatban nem végezhető. A kiadások apasztása tekintetében az­­1921/1922. évi előirányzat most már nem megfelelő, mert az még a korona magasabb értékét vette tekintetbe. A korona újabb át­alakulásának figyelembevétele szükséges, az új költségvetés is eszerint van előkészületben. Eddig az új költségvetésnek megalkotása nem volt eszközölhető, mert a tisztviselőkérdésben nem láttunk tisztán. Nem volt tiszta kép az államadósságok, valamint a bevételek alaku­lása tekintetében. Be kellett várni az új kor­mányt, hogy e kérdésben megállapítsa a köve­tendő új szempontokat. Az új költségvetés valószínűen nemsokára a nemzetgyűlés elé kerül és akkor alkalom nyílik behatóan foglalkozni ezzel az előirányzattal. Ami a bevételek kalku­lását illeti: az üzemeket szét kell választani az egyéb állami kezeléstől. Az állami üzemeiknél az legyen a­ fő elv, hogy ezek az üzemek el kell, hogy tartsák magukat A bevételek másik ka­tegóriáját a közszolgáltatá­sok­ alkotják, ame­lyekre vonatkozóan most történt négy adója­vaslat benyújtása. Nagy Emil különvélemé­nyében nem az adóemelések, hanem a termelés­ i a belügyminiszter az internálásofa megszüntetése helyett az internálási rendeletet igér.

Next