Népszava, 1922. szeptember (50. évfolyam, 198–222. sz.)
1922-09-27 / 219. szám
AZ ELŐFIZETÉS ABA : negyed évre 5 évi kor. külföldre .. 1129 kor. egy hóra ... 388 kor. külföldre .. 499 kor.EGYES SZÁM AHA: Magyarországon 10 korona, Jugoszláviában 8 jug. korona, Ausztriában 500 osztr. korona. EB A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK: HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP. BSERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-19 és József S-II) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) 19 ft Föl, szocialisták, sorakozzunk! • • • (Nürnberg, 1922 szeptember 24. —• A Népszava tudósítójától.) Amire e sorok odahaza napvilágot látnak, a táviró már régen széthordta a világba annak a történelmi eseménynek a hírét, amelynek itt ma tanúi voltak a szocialista világszervezetek képviselői és amelynek szereplői a német többségi szocialisták és a német független szocialisták kiküldöttek. A hírt, az egyesülés hitét, szétvihette a távíró, de képet adni annak, ami itt — a német birodalom eme örök szépségű antik városában — a valóságban végbement, azt még a gyakorlott toll is csak halványan lesz képes visszaadni, mert ez az egyesülés, az eddig két részre szakadtan harcoló német proletárság egybeolvadása , a politikai és gazdasági viszonyok kényszerhatása alatt, több volt, mint egy fölemelő aktus: ez maga egy darab történelem, mégpedig nemcsak német történelem, hanem a szocializmus szempontjából egy darab világtörténelem. Kifejezésre is jutott ez úgy német nemzeti, mint nemzetközi szempontból a kongresszus tanácskozásának rövid órái alatt és a délután megtartott hatalmas manifesztáción. Tizonöt nemzet testvérpártjainak képviselői adták meg az egyesülés nagyszerű pillanatának'nemzetközi jellegét és'jelentőségét, ezek közöttt Amerika és Japán szervezett szocialista munkásainak képviselői is. A német munkásság nagysága, kipróbált szocialista szelleme nyilatkozott meg a szónokok beszédeiben és a rendületlen bizalom a szocializmus győzelmében a küldöttekben, amidőn tomboló lelkesedéssel egyhangúan határozták el a két párt egyesítését. Maga az a körülmény is, hogy bár két táborba került a német proletárság és közel hat éven át külön - külön utakon folyt a harc a közös célokért és ezt a különállást egyik fél sem használta föl arra, hogy a másikról úgy nyilatkozzék, hogy az egyesülés útjai eltorlaszoltassanak, amellett bizonyít, hogy " a német szociáldemokrácia vezérei és közkatonái az állami élet vezetésére és irányítására megérett szocialisták, harcaik nem pártharcok már, hanem harc a szocializmus megvalósításáért, amely lépésről-lépésre tért hódit, hogy végül — amint nagy előharcosunk és mindnyájunk tanítója, Liebknecht Vilmos mondotta — „föltűzhessék a szocializmus győzelmi lobogóját a kapitalista világrend fellegváraira". A világháború mindent romokba döntő hatása következtében egységében megingatott munkás és szocialista Internacionálé ügye hatalmas lökést kapott most éppen a németek által, akiket pedig első helyen vádoltak meg, mint a proletáregység megbontóit és jóleső a látvány, hogy éppen a vádaskodók ragadták meg az alkalmat arra, hogy a német proletárság nagysága, szocialista hűsége és öntudata előtt meghajtsák az elismerés lobogóját és példájukból merítsenek erőt arra, hogy győztes államaikban egységgé és szocialistákká szervezzék meg tömegeiket, hogy így szembeszállhassanak a kapitalista imperializmus nacionalista hazugságaival, hogy segítsék lerombolni azt a békeművet, amelyet a militarizmusra támaszkodó kapitalista imperialisták erőszakoltak rá a legyőzött államok népeire, nyomorba, ínségbe taszítván milliókat és milliókat. Igen, a proletár Internacionálé erős vázán ütött rések egyik legnagyobbika be van már tömve és a továbbépítés erős lendületet kapott. A II. Internacionálé GS 3b bécsi munkaközösség között már nem tátong olyan áthidalhatatlan űr, a német egyesülés példát adott arra, hogy lehet közeledni jobbról balfelé és balról jobbfelé. Nemcsak lehet, kell, muszáj, elengedhetetlen a közeledés. Az egymással szemben állott német munkásságot az ifjú német köztársaságot veszedelmeztető reakció és a német nép gazdasági boldogulását veszedelmeztető kapitalisztikus újrarendezkedés késztették arra, hogy keressék és találják meg egymást, hogy a sokoldalúan fegyverkező közös ellenség ellen zárt, tömör sorokban vonuljanak föl. De a reakció nem áll meg Németországban, a kapitalizmus nemcsak ott akar lábai alá újból szilárd talajt kapni, hanem mindenütt a világon, ahol lábát már megvetette. Ez a világhelyzet szabja meg a szocializmusnak és a világ proletársága harcának útirányát. Ezt érezte a nürnbergi történelmi pártgyűlés minden résztvevője, minden küldötte és képviselete. És ez a helyzet lesz az, amely belátható időn belül újjá fogja alkotni és egységgé fogja kovácsolni a proletáltság Internacionáléját a világ összes munkásainak boldogulására és ellenfeleink gyöngítésére. . Ebből az egységből— egyelőre — csak abolsevisták fognak kimaradni, ha csak addig jobb meggyőződésre nem jutnak, vagy — amit az orosz proletárság érdekében senki sem kívánhat — ha csak ki nem ejtik kezükből az uralmat, amelyet egy véletlen történelmi helyzet juttatott birtokukba és amelyet bolsevista módszerükkel eddig is a legnagyobb mértékben sikerült lerontaniuk. A nürnbergi pártgyűlés e tekintetben is tiszta helyzetet teremtett. Az angolok, franciák, amerikaiak, osztrákok és a skandináv államok régi szervezeti múlttal bíró munkásainak képviselői általános helyeslésével találkozva ítélt a pártgyűlés a moszkvai Internacionálé fölött, megállapítván, hogy a világ munkásainak nem szabad ábrándok után futniok, nem szabad erőiket kalandokban elfecsérelniök, mert ezzel csak a reakció nyer erősítést és a kapitalizmus hosszabbítja meg életét. A szervezett, öntudatos szocialista munkásosztálynak minden országban az adott gazdasági és politikai viszonyok és körülmények szabják meg a küzdelem irányát, azok a reális valóságok, amelyeket nem lehet és nem szabad megkerülni, különben erői elvesznek és céljaitól hátrább esik, mintsem elgondolni is lehetne. A mindig előrehaladott, reményeiben soha nem csalódott, a szocializmus felé való céltudatos haladásban mindig példaadóan elöljáró német proletárságnak ez az ítélete Moszkva fölött eldöntötte ennek az irányzatnak sorsát és a bolsevista mámor most már gyorsabban fog elszállni minden ország munkásságának fejéből. A betegség súlyos volt, de a gyógyulás útja már nyitvavan. A lélekemelő, történelmi tanácskozás pódiuma fölött világító szövétnekként ragyogott a költő szava:,Föl, szocialisták, soratkezzünk!" A német proletártestvérek megértették, szívükbe zárták. Mi, akik ott a magyar szocialista munkásságot képviseltük, megerősödött lélekkel és büszke bizalommal a sokat szenvedett magyar munkásság jövője iránt — továbbítjuk ezt a megértést: „Föl, szocialisták, sorakozzunk!” . „A mai napon egyesül: London, Wien, Amsterdam." A nürnbergi pártgyűlés eseményei, Augsburg és Gera, a két német szocialista frakció pártgyüléseinek előkészítő munkája után ült össze szeptember 24-én a német szervezett munkásság képviselete Nürnbergben, a város legnagyobb tornacsarnokában, hogy véglegesen határozzon az egyesülés kérdésében. A történelmi jelentőségű pártgyűlés külső formáiban is impozáns. Az elnöki emelvényt délszaki növények erdeje borítja, körül pedig a szakszervezetek, pártszervezetek zászlói között a német köztársaság lobogója, afeketepiros-arany trikolór. A dalárda éneke után Fischer elvtárs lépett a szónoki emelvényre és a német szocialista munkásmozgalommal kapcsolatban történelmi visszapillantást vetett Nürnberg városának jelentőségére, munkásságára, mint amely minden időben megértője volt a szervezkedésnek politikai és gazdasági téren egyaránt. Azután fölkérte a pártgyűlés két legidősebb tagját a korelnöki tisztség elfoglalására. A fölhívásra lassú léptekkel mennek föl a lépcsőn a 82 éves Plannbuch Vilmos és a 76 éves Bock Vilmos, aki már a golhai egyesülés kongresszusán is elnökölt 1875-ben, amikor a lassalleánusok és eisenachiak egyesültek. A két öreg harcos párpillanatig meghatódottan megállott az elnöki asztal előtt, azután kezet szorítanak s pillanatokig nem jön szó ajkukra. Érthető. Másodszor is ellentétbe kerültek egymással amozgalomban és most megint ők azok, akik megértő lélekkel egyesülnek, hogy példát adjanak a mögöttük sorakozó tömegnek. Végre meghatott hangon szólal meg Pfannbuch: „Én, mint az öregebb, nyújtom feléd a békejobbot, feledjünk mindent, ami elválaszt, mert küzdelmünkben egyetértésre, egységre van szükségünk, hogy az eszme, amelyet közösen szolgálunk egy emberöltő óta, győzhessen a német proletárság által." A kongresszus tagjai és az ezrekre menő hallgatóság percekig tapsol, éljenez, a két igazlelkű, öreg harcosnak. Korelnöki megnyitójában Pfannbuch elvtárs élete alkonyán, küzdelmei legszebb jutalmának jelenti ki ezt a napot. Bock elvtárs visszatekint az 1875-ik előtti korra, amikor szintén két táborban volt a német munkásosztály s az egyesülés után nagy emberek kételkedtek annak őszinteségében és helyességében, mint Marx, Lassalle, Engels is. De a viszonyok mindenkor erősebbek, mint a programok. Most is ínség és nyomor van az egész vonalon és a reakció ugrásra készen. Ez teszi szükségessé az egyesülést hogy leverhessék ellenségeiket Ajánlatukra Dittmannn és Wels elvtársak választottak meg elnökökké. Dittmann elvtárs nagyhatású megnyitóbeszéde után Müller Hermann elvtárs ismerteti a viszály keletkezését, hatéves lefolyását, ami fölött majd a jövő fog ítélni, a ma élőknek azonban a cselekvés a feladatuk, hogy megküzdhessenek a jelen bajaival. A köztársaságot veszélyezteti a reakció, ezt kell egyesült erővel legyűrni. A szocialistáknak nem végcéljuk a köztársaság, a cél a szocializmus, de a szocializmus megérésére legalkalmasabb talaj a szabad, független, demokratikus köztársaság. Ha a német munkásságnak sikerül visszavetni a reakciót, az egész világ népe meg fog attól szabadulni. A feladat az, hogy a respublika ne legyen a német nép inséglakása, hanem hogy azt mindenki számára lakályossá tegyék. A szocializmus valóra váltásához nemcsak érett gazdasági és politikai viszonyok kellenek, hanem