Népszava, 1922. október (50. évfolyam, 223–248. sz.)

1922-10-07 / 228. szám

L. évf. sz. AZ ELŐFIZETÉS ABA : negyed évre 500 kor. külföldre .. 112* b«*, egy hóra ... 29» kor. külföldre .. 40 kor. EGYES SZÁM AHA : Magyarországon 180 korona, Jugoszláviában 6 jug. korona, Ausztriában SAO «sz.tr. korona. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP v.«;-* \ xf^CVfii Budapest, 1922 október Tf szombat Mt»a korona i ^L" vvV. "" /to / . 8SERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. S2S, (Telefon: József 3—29 és József 3—30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ, (Telefon: József 3—31 és József 3-32) Stinnes­ a magyar látóhatáron Amiről a háború alatt olyan sokat írtak és beszéltek, az most a megvalósulás stádiu­mába indul Készül a középeurópai kon­centráció, nem úgy, ahogy a háború alatt­­tervezték, nem közjogi csatlakozás, nem­ vámunió, hanem­ a kapitalizmus terjeszke­désének a formájában. Stinnes bevonul a magyar piacra, érde­keltséget vállal a magyarországi ipari vál­lalatoknál Stinnes Hugó neve nem ismeret­len a Népszava olvasói előtt sem­. Ő a leg­újabb stílusú kapitalizmus képviselője ma Németországban. Bányáival, vas- és villa­mossági műveivel, hajózási vállalataival Stinnes uralkodik a német ipar nagy része fölött s ezt a gazdasági hatalmat kíméletle­nül igyekszik­ ráerőszakolni az államra­­is. Stinnes a háború alatt a leghangosabb antiexionisták táborában volt, de a háború után sem adta föl terjeszkedési hajlandósá­gát Amit nem sikerült elérnie a fegyver erejével, azt a „békés keresztülhatol­ás" mód­szereivel igyekezett megvalósítani. Ha a francia-lotharingiai vasércbányákat nem lehetett hozzácsatolni a német ruhrvidéki szénbányákhoz, akkor Stinnes megkereste a módját annak, hogy a német szén és a fran­cia vasérc más uton lépjenek, érdekközös­ségbe egymással. Stinnes megteremtette az osztrák é­s a német nehézipar közötti érdek­kapcsolatot s átnyúlt a keze Svá­jcba is, ahol ugyancsak­ kapcsolatokat teremtett a Vállalataival. Most pedig eljött Magyarországba, bevo­nul érdekeltségével a Lipták-gyárba, ame­lyet operációs bázisul fog magának ki­alakítani. „Metteleurópá"-nak a gazdasági váza ezzel már körülbelül készen van. Né­metország, Ausztria, Svájc, Magyarország iparaiban már elhelyezkedett a Stinnes­érdekeltség, innen pedig folytatódik az út a Balkánra, folytatódhatik akár Bagdadig is. A gazdasági fejlődésnek, az ipari tőke terjeszkedésének egyik fejezete játszódik le itt a szemeink előtt s tetszik vagy nem tet­szik, meg kell vele barátkoznunk. Amíg itt az idők szavát meg nem értő emberek a amat jelmezeibe bújva sáirmá­san követelik letűnt korszakok visszahozatalát, addig csön­desen, zajtalanul —• ugyanazon csoport lap­jainak hódolatteljes tisztelgése közben —* bevonul az országba a legújabb kor repre­zentánsa, bevonul a nagystílű, legmoder­nebb eszközökkel dolgozó kapitalizmus. A Stinnes-tőke bevonulása mindenesetre az intenzívebb kapitalista termelésre való törekvést jelenti, Stinnes azért hozza ide a millióit, esetleg milliárdjait, hogy innen ér­téktöbbletet vihessen haza. Ez a kapitalista terjeszkedésnek a célja, ennek csak eszköze­i—* a kapitalista részére­­ a termelés, az ipari fejlődés. J A munkásság szempontjából nem tehetünk kifogást ez ellen a kapitalista terjeszkedés ellen ~ hiszen ha tennénk sem volna célja ?-­, mert bizonyos tekintetben még előnyösnek is kell tartanunk a külföldi tőke megtelepedését, mert új munkalkal­makra, nagyobb munkalehetőségekre nyújt kilátást. Ámde, amikor ezt megállapítjuk, nem mehetünk el aggodalom nélkül amellett a tény mellett, hogy a legmodernebb mód­szerekkel dolgozó külföldi tőkével miként kerül szembe a magyar munkásosztály. Stinnes a legmodernebb és a legnagyobb­ esz­közökkel dolgozó tőkét hozza ide. Stinnes birtokában van mindazoknak a nagy elő­nyöknek, amelyeket a koncentrált nagytőke juttat a tulajdonosainak. A magyar ipari munkásság ezzel szemben majdnem semmi­vel sem rendelkezik, ami a tőkével való bir­kózásban az erők kiegyenlítésére alkalmas. Úgy áll a magyar munkásság ezzel a leg­újabb stílusú tőkehatalmassággal szemben, mintha a modern messzehordó ágyukkal, tankokkal, repülőgépekkel fölszerelt hadse­regekkel, parittyás, ijjas csapatokat állíta­nának szembe. A magyar munk­ásvédelem, a magyar szo­ciálpolitika az eddigi kereteken belül is vajmi keveset jelentett. Milyen semmiséggé fog az törpülni a szinnesi nagy arányokban. Mily isteni ajándéknak fogja találni a né­metországi viszonyokhoz szokott Stinnes, ha megtudja, hogy itt nincs törvényes korlátja a munkaidőnek, ha megtudja, hogy itt nincs szabálya a munkabérmegállapításnak, ha megtudja, hogy itt nem kell gondoskodni a munkásról aggság, rokkantság esetére , ha megtudja, hogy a munkanélküliek — az ál­lam gondoskodása miatt — mindig kész prédái lehetnek az olcsó munkaerőt keresők­nek. S mily isteninek fogja, találni azt az állapotot, hogy amíg ő egy tollvonással, egy gombmegnyomással bármikor eldöntheti a munkások ezreinek a sorsát, addig a mun­kások csak akkor tanácskozhatnak a vele 'szemben "követendő eljárásról, ha az egy " rendőrimnoknak, egy szolgabírónak vagy egy községi jegyzőnek nem okoz különös ké­nyelmetlenséget. Azt hisszük azonban, hogy még Stinnes és az ő vezérkara is inkább a Danaidák ajándékának fogják tekinteni mindezt. Mert ez az állapot még az okos kapitalista szempontjából sem kívánatos. Mert a kapi­talista termelni akar, minél zavartalanab­bul és minél hasznothajtóbban. Ennek pedig elmaradhatatlan föltétele az intelligens, ma­gát szabad embernek érző s munkáját kedv­vel végző munkás. Minden termelőrendszer­nek meg vannak a maga nélkülözhetetlen alapfeltételei. Magas fejlettségű kapitaliszti­kus termelést nem lehet folytatni sem bulik­kal, sem jobbágyokkal. WWVWWWJWVft/WWW,A/VJ.^WWW^/WWWWWWWVAAAA/V/UVAI A genfi nemzetközi munkaügyi értekezlet október 18-án nyílik meg. Az értekezleten ötven állam kormánya, munkásai és munkáltatói képviseltetik magukat Az értekezlet napirend­jén szerepel a kivándorlás kérdése, amely ma különösen aktuális, tekintettel a munkanélkü­liségre, azonkívül a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatótanácsának átszervezése és ezzel kapcsolatban a békeszerződés XIII. ré­szének revíziója. Az utóbbi azt célozza, hogy szaporítsák a tanácstagok számát, az Európán kívüli államok képviselőin­ek nagyobb mérvű bevonásával. Az értekezlet foglalkozik még a nemzetközi egyezményeknek, elsősorban a 8 órai munkaidőről szóló egyezménynek az egyes országok parlamentjében történt ratifi­kálásával. Végül megvitatják a munkanélküli-­­ség kérdését, amelyet a Nemzetközi Munka­ügyi Hivatal a genfi és génuai értekezletek határozatainak értelmében különösen figye­lemmel tanulmányozott Az értekezletre Ma­gyarország négy képviselőt küldhet: kettőt a kormány, egyet a munkás és , egyet a munkáltatók részéről. A­­minisztertanács már megállapodott a delegátusok személyében. Eszerint a kormány képviseletében dr. Heller Farkas és dr. Magyar Károly, a munkásszer­vezetel­ képviseletében Jászai Soma, a munkál­tató szervezetek képviseletében Scitovszky Tibor ny. államtitkár mennek el a genfi értekezletre. Az osztrák munkásosztály súlyos dilemmája. Kapitalista járom vagy éhenpusztulás­­ A győztes hatalmak párisi békekötései egyre- másra hajtják virágaikat A legnagyobb ne­hézségekkel küzdő Németország után most­ Ausztria kerül a hálóba, hogy zsákmányává vál­jék a reakciónak és a kapitalizmus polip-csap­,­jainak. Ausztria — épp úgy, mint, Magyaror­szág — a legnehezebb gazdasági állapotokkal küzd a háború vége óta és bajaiból nem tud kijutni, mert kezét megköti a békeszerződés. Ezért nem cselekedhet saját szabad elhatáro­zása­ szerint és talpraállhatása végett kénytelen magát kiszolgáltatni a győzők kényének, aka­ratának. Az osztrák szociáldemokrata párt koalíciós­ kormányzását lehetetlenné tette a keresztény- szociális ellenzék, amire a szociáldemokraták átengedték nekik a kormányt és amennyire, a­ szociáldemokrata párttól s a szakszervezetektől­ csak tellett, igyekeztek az ausztriai keresztény­ kormányzat útjából a nehézségeket eltakarí­­tani, aminek számtalan példáját adták, az idő­közben egymásután kitört bérmozgalmak­ békés levezetésével, a gazdasági nyomorúság szülte céltalan és mi eredményt sem biztosító politi­­kai tüntetésektől való tartózkodásukban. A közelmúlt hónapokban napoko­n át foglal­­koztatta a világsajtót Seipelnek, Ausztria kan­cellárjának utazása Prágába, Berlinbe és Vero­náiba s amidőn ezen utazásáról hazatért, olyan eredményről számolt be, amely a fiatal osztrák köztársaságot féltő munká­sosztályból és a köz­társasági állam­f­ormához ragaszkodó polgári­­pártokból a legnagyobb fokú aggodalmakat váltotta ki. Ausztria, amelynek egész gazdasági létét­ az özönvíz veszedelmével fenyegeti az értéktelen­ papírpénzszaporulat, hogy magán segíteni tud­­jon, külföldi kölcsönre szorul. Ennek a köl­­csönnek a megszerzése volt Seipel kancel­­lár utazásának tég­ja és az olaszok hajlandóik­nak is mutatkoztak arra, hogy f­limkölcsönnel segítik Ausztriát természetesen olyan ellen­szolgáltatások fejében, amelyeket a megkötött "kezű Ausztria nem adhatott meg önállóan. De tiltakozott már akkor is az osztrák munkás­osztály nevében a szociáldemokrata párt az el­len, hogy Seipel és a mögötte álló keresztény­szociális kormány az osztrák köztársaság és az osztrák nép szabadságát , függetlenségét dobja oda prédául néhány millió líra köl­csönért és kiszolgáltassa a­ dolgozó népet a kapitalizmus szabad zsákmányának. A olaszok­ ajánlata azonban féltékennyé tette a többi hatalmakat és Csehszlovákiát is, amelyeknek nem lett volna inyükr© az, hogy, Ausztria egyedül az olasz kapitalizmus és im­perializmus protektorátusa alá kerüljön s ezért elvitték az osztrák kölcsön ügyét a Népszövetségi Tanács genfi ülésére, ahol végre is abban állapodtak meg, hogy Ausztriának megadják a szükséges kölcsönt, de három nagyhatalom és Csehszlovákia együttesen fő­biztost küldenek ki Ausztriába, aki az osztrák kormány fölött állva, jogosult Ausztria pénz­ügyeit intézni s igy, amíg a kormány egyrész­ről vak eszközévé válik ennek a teljhatalmú­­főbiztosnak, másrészről a népképviselet kap­csolódik ki az ország kormányzásából. Az osztrák gazdasági válságna­k ilyen irányú megoldása, az ausztriai szociáldemokrata párt fölfogása szerint is, veszedelmezteti mind­azokat a vívmányokat, amelyeket az 1918. évi októberi forradalom az osztrák népnek és a munkásosztálynak kivívott. A kormányzat, amely a kölcsönt adó hatalmak­ és a hatalmak főbiztosának vak eszköze, a legvadabb reakció­val fenyegeti meg a közszab­adságokat s első­sor­ban a munkásosztály­ jogait és a kiszolgál-

Next