Népszava, 1923. január (51. évfolyam, 1–24. sz.)
1923-01-03 / 1. szám
IXZára anuxó. A munkásság nem hagyja el a Népszavát. * * A Népszava legyen a zászlónk a drágaság elleni küzdelemben. A munkásokat és általában a kiszámított koronákból élő embereket a túloldal tudvalevően mindig azzal vádolja, hogy ők idézik elő vagy legalább is fokozzák a drágaságot, amikor a bérjavításért folytatnak harcot vagy fizetésemelést követelnek. E divatos vádak kovácsolói rendszerint ama kiváltságosok közül valók, akiknek nem kell elkeseredett küzdelmet folytatniok a mindennapi megélhetésért és ezért sokszor nemm is rosszakaratból, hanem privilégiumok egyoldalúságuk folytán hagyják figyelmen kívül azt a tényt, hogy a munkásságot mindig a már előzetesen lezajlott áremelkedések késztetik az ilyen bérharcokra, amelyekkel a drágulás által veszélyeztett kenyerüket igyekszenek megmenteni. A fix fizetésre szorított, munkából élő emberek tehát mindig csak áldozatai — sőt csak ők az áldozatai is folytonos áremeléseknek. Bennünket is az augusztus óta lezajlott, óriás méretű drágulás késztetett arra, hogy utólagosan, a mi műhelyünkben nélkülözhetetlen nyersanyagok eddigi drágulásának megfelelően fölemeljük a Népszava árát, előfizetési díjat. Hiszen a munkások lapjánál ugyanaz a helyzet, mint a munkások háztartásában: a Népszava is az eladott példányszámok és az előfizetési díjak „fix jövedelméből" tartja fönn magát, a munkásság lapjának sincsenek mellékjövedelmei. Éppen ezért fontos érdeke a munkásságnak és az ország egész dolgozó népének, hogy a reánk kényszerített lapáremelés ne csökkentse a Népszava olvasótáborát, hanem ellenkezően: megerősödve folytathassuk a válvetett küzdelmet a drágaság ellen. Ebben a harcban a Népszava legyen a munkából élők lobogója és az eddigi jelek és jelentések meggyőző bizonyítékait szolgáltatják annak, hogy a munkásság a megélhetésért folytatott küzdelmei közepette sem engedi kicsavarni a kezéből ezt a zászlót. Az előfizetési díj fölemelése ellenére mindenütt pontosan beváltják a Népszava-nyugtákat bármilyen áldozatot jelentsen is ez a proletárotthonokban. Sok elvtársunk — akiknek ez módjukban áll — egész esztendőre előre lefizette az előfizetési díjat, közben pedigg olvasóink, előfizetőink áldozatkészségének valóban fölemelő tanujeleit kapjuk. K. L. elvtársunk Pestújhelyről megjelent kiadóhivatalunkban és egy évre előfizette a Népszavát, egy évre a Szocializmust, ugyanakkor külön 600 koronát fizetett le a Népszava javára, 500 koronát pedig a választási alapra. fr. M. elvtárs, W/6-os hadirokkant, 1000 koronát fizetett le és fizet majd le 5 hónapig kiadóhivatalunkban, hogy ezt a pénzt öt olyan elvtárs előfizetési díjára fordítsuk, akik a fölemelt előfizetési díjat nem tudnák megfizetni. Mert, mondotta, éppen a mostani viszonyok közepette, amelyek a Népszava megdrágítását is szükségessé tették, egyetlen egy munkás házából sem szabad a Népszavának hiányoznia Mindezek láttán a legnagyobb bizalommal nézünk a reánk váró nehéz idők elébe. Harci frontunk egyre szélesedik és meg vagyunk győződve arról, hogy e nehéz időkből megerősödve kerülünk ki. Drágul« a búza * * malmok Ismét fölemelték a liszt árát. Az új esztendő is a drágulás jegyében kezdődött. Emlékezzünk, a múltban valahányszor drágítottak, mindig a korona zuhnására hivatkoztak, mint a drágaság okozójára. Elkövetkezett aztán az az idő, hogy a korona megállapodott, ennek ellenére azonban az árak változatlanul tovább emelkedtek, sőt az állami drágításokat még nagyobb lendülettel folytatták. Mindez igazolja azt a régóta hirdetett álláspontunkat, hogy adrágulásban nagy szerepet játszik a spekuláció is, amely.. .atindig talál hitnél arra, hogy harácsolását, igaz pljít. Néni-pihenő után a legutóbbi napokban ismét a régi lendülettel léptek működésbe az árdrágítók és egy két nap alatt az egész vonalon jelentősen fölemelték az árakat. Most megint a korona várható zuhanásával, mérgezik a közhangulatot és akarják igazolni a legújabb árdrágítási manővert, habár a korona árfolyama ezt még egyáltalában nem igazolja. Mint mindig, most is a búzadrágítók kezdték meg a rohamot. És ugyanakkor a piacokon az összes élelmicikkek árát is jelentősen fölemelték Az új esztendő tehát jól kezdődik. * (12.600 korona a búza.) A tőzsdei jelentés azt mondja, hogy a forgalom élénk volt, vagyis az árdrágítók megint működésbe léptek. Kedden 12.000 korona volt a búza tőzsdei árfolyama, de későbbi szállításra még ennél is magasabb öszszegekért történtek kötések, sőt 10 napos határidőre 1.800 koronát fizettek az T. minőségű búzáért. Ezzelegyidőben, természetesen a többi gabonaárak is jelentékeny emelkedést mutatnak. A malomkoncentráció tradicionális szokásához hűven sietett a búzaárak emelkedését újabb drágításra fölhasználni és a lisztárakat megint megdrágította kilónként 5 koronával. Többizben rámutatunk már, hogy ez a hetürésszerfi tisszt'ítokítás memiyire -'nwlokolai'law. .-hiszen a malmok nem a megdrágított búzából őrölt lisztet árusítják, hanem a már régebben, sokkal olcsóbban beszerzett búzából előállított lisztet. De hát számukra az a fontos, hogy ismét ürügy kínálkozott a dolgozók mindennapi táplálékának a megdrágítására. Az új lisztárak szerint, a nullásliszt 190 korona, főzőliszt 185 korona, kenyérliszt 180 korona. Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy egyáltalában hol lesznek hajlandók megállni az árdrágításban. (A húsárakat is fölemelték.) A keddi marhavásáron különösen a jobb marha iránt megélénkült a kereslet, aminek a következménye az volt, hogy az árak kilogramonként 5—10 koronával emelkedtek. Hogy a húsétel már men A forróság meggyorsította, a káoulást.. A bódulat lázongó gondolatokat táplált. Érezte, hogy a forró kemencénél az ő munkája most nagyon nehéz, másodpercekre ki van számítva, hogy tevékenysége a legfontosabb és nélkülözhetetlen. Vacsorára mégsem lesz hús. Hús... Jöntött agyában gyorsan kialakult, a kép.izes izomrostok, a, fűszerezett szaft. Az orrát megcsiklandozta a, párolgó tálalások illata és végigszaladt rajta a jóllakottság áhított, kellemes eltöltő érzése. Most meg nem lesz. Truccolnak vele. Van pénzük és még sem hozatnak. Tudta, hogy ilyenkor már zárva vannak a mészárosod de annál jobban ragaszkodott az eszméjéhez. El akartak menni. Sok hús kellett volna nekik. Hús. Irigylik tőlem. Belőlem élnek és enni sem adnak. Megtetszett a gondolat: nem adnak enni. Nagy keserűség szorongatta. De kirándulni a bucsú-Rokkal, elmentek volna. Remegett a dühtől. Arca kipirult, szemeiből mély állatiasság tüzelt. Szörnyűséges káromkodások között ordítozva mondotta el előbbi gondolatait. A mondatok befejezése után addig, amin a vetőlapáttal vagy a kemence ajtóval vesződött, egy kis időre megállott. Utána újból, mint az ugatás, harsogott a hangja: — A best anyátok! Csak ne legyen nekem hús, sígy összedöglesztem, az egész pékséget, hogy még a disznók sem eszik meg. Megírom az anyámnak!... Éheztetnek! Büdösök, belőlem éltek. Rám varrtátok az egyiket, most meg igy akartok kirúgni. Kiüldöztök! Nem adtok enni. Azt a megváltó a ... Az idősebbik visszafeleselt: — Ne szidd az anyámat. Miért nem adtál pénzt? Nekilak nincs annyi. Azt mondtad, megeszed a tésztát. Vacak. . Fölforrt a dühe. Ennek ugy sem tudta elfelejteni a sok kosarat és sértett hiúsága nyílt seb volt. Még nekik áll följebb? Karjába szörnyü erőt érzet, a halántéka tüzes hullámként lüktetett. Kiugrott az állásából. — Mi... pofázol? Hazudtok. Rongyok. Mekkora szájat, nyüsz... Megállj! Megragadta azt a hasábját, amivel a kemence szájánál a kiguruló zsemlyéket szokta visszatartani és teljes erejéből a sütőszoba ajtajához vágta. A félignyitt deszkaajtó hatalmas durranással egészen bevágódott, de az ütést fölfogta. Bent összerezzentek. A fiatalasszony gyors mozdulattal az ajtóhoz ugrott s bereteszelte. Az utolsó pillanatban. Már ő is ott volt, ütésre emelt ököllel. Tanácstalanul állott meg a zárt ajtó előtt. Fölordított: — Várjatok csak! Ma végetek lesz. Kirohant az udvarra, valami alkalmas dorongért. Az inas halkan beszólt:Kiment fáért." A másik pillanatban kinyitották az ajtót, átrohantak a sütőkonyhán, be a belső házba Az inas utánuk. Kint felhős ég volt. Szemének szokatlan volt a sötétség, nem látott. Kutatott dorongért. Megcsapta meztelen házat a hűs levegő s meghallotta, hogy átrohantak. Izzadt teste összeborzongott. Visszament Fölhajtotta a maradék bort s tovább vetett. Az inas visszaszálingózott és most idebizelgett: „Elmentek ám hasért." És csakugyan. Az öregasszony elküldte 10 óra után a két leányt. „Mit tegyünk, addig ugy sem lesz nyugta — hátha." Kendőt vettek magukra és szó nélkül indultak. A templom mellett az egyik mészárosnál világosságot, láttak. Bent most Bontottak egy borjut. Bekopogták, megmondták, miért jöttek. Kis idő múlva kinyitották az ajtót és ők beszöktek. A fiata IIBPSSAVA ci nyíre a kiváltságos osztályoknak az eledele, legjobban bizonyítja az is, hogy a marhavásáron csak a jobbmínőségű állatokat vásárolják, mert hiszen a silány marha nem kell a gazdáoknak, a szegények pedig még a silány marha árát sem tudják megfizetni. A mészárosok azonban már előbb akcióba léptek és az utóbbi két napban különösen jelentősen megdrágították a hús árát. A panaszkodó fogyasztókat pedig azzal vigasztalják, hogy az árak most tovább emelkednek majd. De nemcsak a liszt és a hús drágult meg, hanem általában más élelmicikkeknél is fokozottabb áremelkedés észlelhető. Petőfi ünnepe, a 71 halhatatlan sziíite születésének százéves fordulóján. Egy egész éven át gyújtogatták azt az éjszakai kivilágítást, amit a főváros Szilveszter éjszakájára egy egész éven át hirdetett. A nagy fordulóra valóban ráükömött a fény Petőfi géniuszából és ebben a csudálatos világosságban annál élesebben láthattuk a sötétséget, amibe a főváros Szilveszter éjszaka oly gondosan be volt burkolva. A sötétség tényleges volt, de képletesen is érthető, mert újra demonstrálódott, hogy az itt lakó milliónyi népnek semmi, de semmi közössége nincs azokkal az alanyokkal, akik oly erőszakostul a nyakába ültek. A „kivilágítás", amit szívesen óhajtott volna mindenki, mert a sugárzó tüntetés őszintén hirdette volna a lelkek hangulatát, a legszánalmasabb volt. A Petőfi-szobor is a legszegényesebben volt földíszítve, a szobor talapzata körül művészietlen unalommal húzódtak a vékony lámpafüzérek, a világító keret, amely a szobrot körülfogta, szintén ötlettelen volt nem a dátumhoz méltó és még bántóbb volt a város külseje, a nagyobb útvonalak keresztezésénél a gázlámpákból gyöngén pislogott elő a kékes fény, a középületek egyáltalán nem voltak kivilágítva, sehol zászló, semmi drapéria vagy másfajta dísz, ami ennek a Szilveszternek ünnepélyességét hirdette volna. Az egész vaksi ,,parádénak" az a látszata volt, hogy amire elkövetkezett Petőfi ünnepe, a fővárosi urak megijedtek tőle és a legitimista, szabadkirályválasztó, reakcióval bélelt atyafiak alkalmatlannak érezték az egészen más lelki összetételű száz,esztendős jövevényt. Bizonyára ez lesz a magyarázata annak is, hogy a Petőfi-ünnepeken sehol se láttuk a főváros képviselőit és ugyanezt mondhatjuk töké»nk;;c!'{}•''korrtráfuntról is. Ami egyébként helyes volt, mertSzilveszter nagyszerű éjszakájára Petőfi így zavartalanul magára maradt a néppel. A közönség lelkes hódolattal ünnepelte meg Petőfi napját. A színházukban Petőfielőadások voltak. Éjfélkor a Gellért-hegyről öt ágyúdörgés jelezte Petőfi születésének percét: az emberek tízezrével hullámoztak a Petőfi -szobor körül és amit a főváros elmulasztott, a magánlakások részben pótolták, sok helyütt kivilágítottak és még meghatóbbak voltak a szegényebb gyertyácskák a külvárosi ablakokban, ahol minden felszólítás nélkül a szegényemberek meggyújtották a maguk lángocskáit Petőfi emlékezetére.Ünnepélyt rendezett vasárnap délelőtt a Petőfi Társaság. Az ünnepélynek Rákosi Jenő beszéde kölcsönzött súlyt. Vasárnap délután ?". Jobbik szégyenkezve nyögte ki: „Majd holnap elhozom a pénzt." A mészáros az udvaron át engedte ki őket és előrement, hogy szétnézzen az utcán, nem látta-e a jelenetet valaki. Az utca üres volt. Az asszony és az inas visszamentek dolgozni. Már nem sok volt hátra. Csak a kisodort kinket rakták deszkára. Vetni és kisütni kellett. Mikor a lányok visszajöttek, a kutyák ugatására, figyelmes lett Tele vetette a feneket és kiment a konyhába A két lányt nem látta, de az öregasszony a fakalapáccsal már tunkoltai hust. Szürke szemeit rávetette és félve mondte ki: „Mindjárt meglesz a fiacskám." Megnyugodott. És egy félóra múlva asztalnál ült. Feleségie kiment. Kereste a nővéreit. Az embereit hívta, de az asszony gyűlöletes pillantás keretében köpte féléje az indulatos szavakat: — Dögölj meg a húsoddal együtt. Ronda. — A feleségem sem pártol. Moroga morfondírozott, közben büfögve evetteh, mégis hoztak. Büdösök. Mégis igazam lett. .'ólu. Kézbe vette a hirtelen stílt bust és úgy harapott belőle. A zsírcsüppek visszahullottak a tányérba. Fogai elővillogtak, még a füle is mozgott az állkapcsok munkája nyomán. Mikor kész lett, egy szódásüveget az ólomcsapjánál a szájához emelt és belenyomta az egészet, fagyokat csuklott utána. Röfögve röhögött hoz,ti. Aztán odavetette az öregasszony felé:„Jó volt!" Fölállt, kinyújtózkodott. Ki ropogtatti csontjait s mikor hívására bejött az asszony, mint valami kitűnő prédát magához rántotta és vitte be a szobába . ..