Népszava, 1925. április (53. évfolyam, 74–97. sz.)

1925-04-01 / 74. szám

1­925 április 1. WoBISéM tenorénak alkalmazott se egyetlen villamos, vasúti, közüzemi, tm&mm és állami : a misém választások úgyis elsöprik WulfSéMat! a­­tőkekamat, a nyersanyag ára s azok a to­vábbi összegek maradnak, amelyek a tőkésnek jutnak. Miképpen lehetséges, hogy az egyik ország vállalkozói annyival nagyobb nyereséggel dol­gozhassanak, mint a másikéi? Mert Angliának a hajóépítés tekintetében monopolisztikus hely­zete volt. A német hajóépítés a háború előtt e­zt a monopóliumot nem érintette, mivel a né­met gyárak legnagyobbrészt csak olyan hajó­kat építettek, amelyeket a német vállalkozók ,csak Németország hatalmi állására való tekin­tettel rendeltek meg náluk. Ezért a német hajóépítés nem zavarta az angol kalkulációt. A háború után a német hajóépítés megint más tekintetben, de szintén különleges helyzetben volt, amennyiben csak a német szükségleteket elégítette ki s ezért akkor is olcsóbb árkalku­láció alapján kellett vállalnia a hajók építését. Ennek a következménye, ha tisztán gazda­sági szempontokat veszünk figyelembe, az, hogy a németek termelése jobban volt meg­szervezve, mint az angoloké, akik kevés­bé ta­karékosan dolgoznak, mint ahogyan azt a március 15-iki „Observer" is írja. Ehhez hozzá­járul az a körülmény, hogy egy angol cég sa­ját előnyére akarja fordítani azt, hogy a nem­zetközi versenyből tíz évig kizárt németek üze­meiket újra működésbe akarjá­k hozni, mert egymagában az a körülmény, hogy nem ma­rad fölhasználás nélkül,­­ már nyereség. Nem ugyan közvetlen, hanem közvetett. E­zek a gondolatok vezetik a közvéleményt, amely távol áll az üzleti élettől, amíg az üz­letemberek inkább közvetlenül látható körül­ményeik felé fordítják tekinteteiket. De hiszen éppen abból áll az előnyük, hogy ők ezt meg is látják s újra megtartják maguknak, mint ahogyan eddig is tették. Mit lát már most az üzleti világ? Azt, hogy a háború után az angol üzleti tőke igen nagy érde­keltséget vállalt a német gaz­dasági életben. Az egyes vállalatok ekkor na­gyobb mértékben lettek nemzetköziek, mint amennyire a háborúig voltak, amikor a német császári kormány gondosam ügyelt a német vállalatok nemzeti jellegének föntartására. (W. O. Eimen: Labour Alternative.) Ki tudja ma megmondani, hogy az uj nem­zetközi helyzetnek megfelelően mennyi angol s francia tőke fekszik ma a német vállalatok­ban s hogy a­kkor, amikor ma egy angol hajós­cég német céggel építtet, nem angol vagy nem­zetközi céggel építtet-e? S tekintettel arra, hogy Anglia munkássága a legtöbb szakmá­ban ma bérharccal fenyeget, nincs-e szüksége a kapitalistáknak ara, hogy megfenyegessék a munkásságot azzal, hogy tönkretették An­glia leghatalmasabb iparát is s hogy hamaro­san tönkre fogják tenni a többit is. Baldwin mini­szterelnö­k ipari békét hirdet és a kapita­listáik ugyan­akkor azt illusztrálják, hogy az angol munkásság tönkreteszi az angol ipart a „túlkövetelésekkel". Ha azt látjuk, hogy a kapitalisták milyen közönyösen nézték ezt az egész kérdést és hogy csak a távolállók izgultak miatta, a­kkor közel esik az a föltevés, hogy itt két olyan vállalat üzletkötéséről van szó, amely egy érdekelt­ség kezében van. Az üzletből származó hely­zetben nem is lehet arról szó, hogy az angol tőke szembe került a némettel, hanem csak arról, hogy az angol munkás került szembe a némettel. Alighogy a háború elmúlt, gondoskodtak a kapitalisták arról, hogy azok között a vállala­tok között, amelyek még nem volta­k a nemzet­közi tőkehálózatba bekapcsolva, ez a belekap­csolás mielőbb megtörténjék, mert a tőke meg­csinálja a maga nemzetközi hálózatát, míg a munkásság csak beszél róla és fenyegetődzik vele. A tőkés egy-egy ilyen rendeléssel, ame­lyet Angliából átvisz Németországba, ráijeszt a lakosság legszélesebb rétegeire, hogy az egész ország tönkremegy a munkások túlzott követelései miatt. A munkásoknak ezzel szem­ben csak a gazdasági tényezők megismerése áll rendelkezésre. A munkásságnak azonban meg kell tanulnia, hogy neki önmagával szemben az a kötelessége, amit Marx az internacionálé alapszabályai­hoz írt felhívásban kifejtett, hogy kétféle tár­sadalomgazdaságtan van: egy polgári és egy proletár. Ami az egyik szerint igazság, az a másik szerint tévedés. A polgári nemzetgazda­ság szerint igazság, hogy az egyes gazdago­dása az egész társadalom előnye. Ez azonban tévedés, mert a polgári társadalom gazdag­sága a pénz és nem az áruk. A proletár társa­dalomgazdaságtan tanítása szerint a társada­lom gazdasága az árubőség, a termelés célja az áru előállítása, amíg a polgári társadalom­gazdaságtan szerint a haszon. Ezért engedi meg a polgári társadalomgazdaságtan azt, hogy ahol sok áru van, ott az áruk egy részét a nyereség fokozása céljából el lehessen pusz­títani. Ha ezzel el lehet érni azt, hogy a kapi­talista nyeresége nagyobb legyen, mint amennyi volna akkor, hogyha több áru volna, de ennek kisebb ára. » A háború és a háború következtében előálló helyzet kétségtelenül a polgári fölfogásnak az emberiség érdekével való ellentétességéből szü­letett és így természetszerű, hogy betegségből származik. Ami tovább következik belőle, szin­tén betegség. A Lengyelországgal kötött kereskedelmi szer­ződés becikkelyezéséről 6701ó törvényjavaslatot a csonka nemzetgyűlés közgazdasági és külügyi bizottsága kedden délelőtt letárgyalta és vita nélkül elfogadta­ Erről a két bizottság elő­adója a csonka nemzetgyűlés keddi ülése fo­lyamán — amint lapunk más helyén önről be­számolunk — jelentést is tett. A bizottság elő­terjesztésére a javaslatra kimondták a sür­gősséget. pohár törkölyt hitelbe és nekivágott a sötét utcának, amelynek köveit ólmos eső paskolta végig. Támolyogva bandukolt keresztül a Flórián-téren. — Ha ő egy ilyen hegedűt lophatna vagy találna... De jó volna ez, nagyszakállú Devla. Csakhogy épp olyan lehetetlenség ez, mint hogy az az istenverte asszony egyszer már elevent szüljön. A gondolatai meg-megcsúsztak, bukdácsol­tak, megbotlottak, el is vágódtak olykor az agyában kavargó piszkos pálinkaködben. És meg-megcsúszott, bukdácsolt, megbotlott ő maga is a kihalt és iszamlós pallójú Flórián­téren. Átvágott rajta a görög templom tornya irá­­­nyában. Igaz, hogy úgy imbolygott a tér gömbölyű lombú akácfái mögött ez a torony, mintha go­molygó hullámokon vergődő hajó bukdácsolna. De azért csak amellett kanyarodik be az út a cigányváros felé. Tudták azt megszokásból az ő lábai. Mert azok gondolkoztak helyette. A feje csak úgy utánuk billegett De a lábai sem gondolkoztak nagyon. A tér közepén ott feküdt ugyanis didergő testtel nyitott tokjában az ő kótyagos fejének egyik álma. A StradiVárius. Biztos, hogy a bolond gróf költözött ki hirte­len — ahogy szokta — városi palotájából a rad­ványi kastélyba. Csinál ő ilyeneket, ha rájön a bolondja. Úgy eshetett le a társzekérről. Este volt, a szekér zörgött Nem vette észre a bakon bóbis­koló sakály. Esett, csúf ólmos eső esett. Ki járt volna ilyenkor az utcán. A rendes emberek ilyenkor otthon isznak, verik a butaságot tőlük örökölt gyereket vagy álmosan fordítanak hátat , a megunt asszoynak. Csak le kellett volna, hajol­nia, hogy övé legyen a kincs. De a lábai, mondom, szintén zavarosan gon­dolkoztak. Megbotlott a szerencséjében, végig­rágódott a síkos kövezeten és odagurult az egyik akácfa tövébe, mint egy megiramodott boroshordó. Csupa sár lett Az istent szidta és tapogatód­zott, hogy miként tápászkodjék föl. Tapogató keze most valami selymes, lágy és meleg motyóra tévedt. A lucskos és mégis kedves, furcsa batyu pe­dig az ő sáros, loncsos kezének érintésére — sírni kezdett. Ábris, a prímás ettől a vékonyka siró hangtól valahogy kijózanodott. Ölébe kapta a kitett gyerekét, malaclopó kö­pönyegébe takarta és a világ komisz rendje el­len lázadozva motyogta: — Ennek a bestiának lett kölyke. — Ne sirj hát, csöppség, hazaviszlek, ne félj ... Ringatta, dü­högött neki. Végre juhászodott a gyerek sírása. — No, veled jól kibabrált az anyád. Isten verje meg az apádat. Ki volt? Nem tudod. Nem volt kódis, ugy­e? Csak arféle hagyja ott a­­kölykét, ha nem volt esze bevárni a papot. No most cigány lesz az apád. Majd muzsiká­lunk egymásnak. Hazaért közben. Az asszony az ágyban fe­küdt. Bágyadtan, szürkére sápadt arccal. Va­lami négy cigányasszony sürgött körülötte. Most az egyszer nem káromkodással köszön­tött be. — Nézd, anyjuk! — rikoltotta már a kony­hából. — Mustrát hoztam neked. Gyereket Nézd milyen akkurátus kis jószág. — No, süsse meg Ábris — fordult feléje Rébek néni, a brácsás felesége. — Jókor hoz mustrát. Van itt gyerek. Nem is egy. Ikrek. Persze, hogy rajkó mind a kettő. Van az úgy, hogy az ember megbotlik a Stradiváriusban és örül, hogy lelencgyerekre talált elestében. Pedig akkor már odahaza ikrek várják... Furcsa ez az élet. NÉPSZAVA­IT em sürgős... Nem egyszer mutattunk már rá arra, hogy a kormány a nagy vagyonok kímélésével a szanálásnak úgyszólván minden terhét a nyomorgó, robotos tömegekre hárította át és óriási sik­ernek könyveli el, hogy a dolgozók mindennapi falatját, kenyerét, lakását sokkal nagyobb mértékben drágította meg, mint ahogy a szanálási program lefektetéseikor tervbe vették. Smith népszövetségi főbiztos havi jelentései tanúságot tesznek arról, hogy Bethlenek hón­apról-hónapra mértani arány­ban növekedő összegeket préselnek ki a dol­gozó tömegekből, holott ma a munka egyet jelent a sorvasztó koplalással és ugyanakkor ijesztő módon növekszik azoknak a munkások­nak és tisztviselőknek száma, akik munka hijján még a koplalásnak ilyen enyhített for­májához sem juthatnak hozzá. Bethlenek azonban nem sokat hederítenek arra, h­ogy az ő szanálásuk a nincstelen embe­rek számára szinte megoldhatatlan problémává tette a mindennapi kenyér megszerzését és a gazdasági válság egyre katasztrofálisabb mé­reteket ölt. Ők továbbra is csupán a nagy­agrárok hiteligényeinek kielégítésében látják a szanálás céljait és az ezerholdasokon kívül legföljebb a háziurakat hajlandók szanálni a lakók teljes kiszolgáltatásával. Többrendbeli ígéretek ugyan már elhangzottak a kormány frontjáról arra vonatkozóan, hogy előbb-utóbb rászánják majd magukat a néptömegeket nyomorító, a bethleni adórendszer osztály­jellegét legerősebben kidomborító adóterhek némi könnyítésére, de ezeket az ígéreteket sohasem követte a cselekedet. Legutóbb is hangok hallatszottak az egy­,­séges párt tájékáról, hogy a 17.000-szeres arany­szorzószámot leszállítják, közelebb hozzák az arany tényleges értékéhez és megreformálják a kincstári haszonrészesedést és a forgalmi adó rendszerét. Most azonban Bud pénzügyminisz­ter egy újságíró előtt kijelenti, hogy „semm­ii értelme sem volna annak, hogy a kormány még ebben a költségvetési évben leszállítsa a 17.000-szeres aranyszorzószámot. Erre legföl­jebb csak a július elsején kezdődő új költség­vetési évben kerülhet a sor. Ami a kincstári haszonrészesedés leszállítását illeti, ez pedig adóügyi intézkedés, amely csak az adózás reformjával k­apcsolatban történhetik meg. A forgalmi adó reformját illetően pedig egyelőre előkészületek folynak a pénzügy­minisztériumban." A pénzügyminiszternek ebből a nyilatkoza­tából tehát ismét csak az derül ki, hogy a kor­mánynak valóban nem sürgős, hogy a dolgozó tömegek számára a megélhetést, a mindennapi kenyér megszerzését lehetővé tegye. Hiszen Bud pénzügyminiszter is kijelenti, hogy „semmi értelme sem volna annak", hogy a kormány a kenyér után kapkodó tömegek ter­hein, akár csak a 17.000-szeres aranyszorzó­ szám leszállításával, a közel­jövőben könnyít­sen. Elvégre, ha a jelenlegi aranyszorzószám a robotos emberek igazságtalan, semmivel sem indokolható külön megterheltetését is jelenti, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az aranyszorzószámnak ez a hamis értékelése hasznot hajt a háziuraknak és növeli azokat az adóbevételeket, amelyeket a nyomorgó töme­gek szolgáltatnak be az államkincstárba. Már­pedig Bethlenék előtt ezek vannak olyan fon­tos szempontok, mint a dolgozók megélhetése. WWWWWWWWWWWtA/WW/WW ArtA*WW*A'WWWWWW­JWA Smith főbiztos jelentései. Keddi lapunkban megírtuk, hogy Smith népszövetségi főbiztos legközelebb hosszabb szabadságra megy: Ame­rikába utazik. Ezzel kapcsolatosan hírek je­lentek meg — és mi is regisztráltuk e híreket — arra vonatkozóan, hogy a népszövetségi fő­biztosság februári jelentését legközelebb ugyan még közzé teszi, de azután júniusig nem ad ki több jelentést a szanálási akció lefolyásáról. Illetékes helyről most oly értelemben helyesbí­tik a hírt, hogy a népszövetségi főbiztosság Smith főbiztos távolléte alatt is változatlanul kiadja szokásos havi jelentéseit, személyesen azonban Smith Jeremiás csak június folyamán számol majd be a Népszövetség pénzügyi bi­zottságának a magyar szanálási a­kcióról Megalakult az új finn kormány. Helsingfors­­ból jelentik, hogy kedden megalakult az új kormány. A főbb tárcák betöltése a következő: miniszterelnök Tulenheime (konzervatív), is kül­­ügyminiszter Idmann, honvédelmi miniszter Lampen, pénzügyminiszter Relander. A kor­mányban 5 koalcióspárti, 3 agrárius és 3 pár­­tonkívüli foglal helyet

Next