Népszava, 1925. november (53. évfolyam, 247–271. sz.)

1925-11-01 / 247. szám

1925 november 1. SZÉPSZAVA rosszak, nem pedig folytatódik bennük más szűkölködő munkások adópénzei árán a veszte­séges munka) és amely adótól azután megnyíl­nak a mainál hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben úgy a mezőgazdasági, mint a váro­sok körüli földek, valamint a városi telkek is a­­munkaalkalmaknak és a termelésnek, előbb a fogyasztási javak, azután a tőke kitermelé­sének és a természet által előírt annak a jogos és racionális viszonylatnak, hogy az egyik munkáskéz és agy alkalmazója és munkálta­tója legyen a másik munkáskéznek és agynak. (P. J. Gy.) XI. (tj.) Amidőn előttünk állanak a külföldi pél­dák arra nézve, hogy az egyes államok kor­mányai mit tettek a világháború befejezését követő hat esztendő alatt a mezőgazdasági szo­ciálpolitika terén, önkéntelenül fölvetődik a kérdés: hát Magyarország? Várjon a magyar mezőgazdasági munkásságnak meddig kell még várni, hogy munkaerejét legalább annyira ér­tékeljék, mint a fölsorolt európai államokban élő földmunkásét? A magyar földmunkás jog­viszonyát az 1898. évi II. törvény szabályozza. Ez a reakciós törvény már életbeléptetésekor a régi feudális rendszer felé való visszatérést jelentette. Ma pedig, amikor a világháború után alakult nemzeti államok i­s biztosították a földmunkás sztrájkjogát, lehetetlen föntarta­nunk egy olyan törvényt, amely börtönnel és pénzbírsággal kényszeríti a munkást arra, hogy éhbérért arasson, amely törvény alapján nem­csak a bérmozgalomban résztvevő munkást le­het elítélni, hanem azt is, aki velük érintkezik, aki őket anyagilag vagy erkölcsileg támogatja és a kiszabott büntetés elengedhető, végrehaj­tása elhalasztható, ha a munkáltató kívánja; az ilyen törvény az úriszéket állítja vissza. Az 1923. évi XXV. törvény hatálya, amely­nek alapján összeállított munkabérmegállapító bizottságok állapították meg a mezőgazdasági munkabéreket, a lefolyt gazdasági év végével megszűnt. Ha meghosszabbítanák is még egy esztendőre, nem sokat jelentene, amint hogy nem sok vizet zavart az 1923—1925. években. Ta­pasztalataink során elégszer volt alkalmunk rámutatni arra, hogy ennek a törvénynek mennyi volt a gyakorlati értéke. A jelenlegi kormányzati rendszertől aligha várhatjuk azt, hogy a mezőgazdasági, munkás­ság érdekében komoly, szociálpolitikai alkotá­sokat hozzon létre. Hiszen még a legelemibb állampolgári jogokat, az általános, titkos vá­lasztójogot, úgyszintén az egyesülési és gyüle­kezési jogot is megtagadja a földmunkástöme­gektől. De pártunk parlamenti frakciójának tradicionális kötelessége a mezőgazdasági mun­kásság ügyét állandóan napirenden tartani és követelnie kell annak az egyezménytervezetnek a ratifikálását, amelyet a Nemzetközi Munka­ügyi Hivatal a földmunkások védelme érdeké­ben hozott. Bele kell vinni a köztudatba, hogy ez az évtizedek óta vajúdó kérdés immár meg­érett a megvalósításra és hogy a mezőgazda­ság sem fejlődhet, addig, amig a föld robotosai jobbágysorsban élnek. Az ipari munkásság év­— Hát mi van veled? Beszólj. A vállát rángatta. — Hát csak megvagyok. — Igaz, hogy megnősültél? — Eddig még egyszer sem. — Igaz, hogy amerikai milliomos lettél? A levegőbe csapott. — Eh, sokat beszélnek az emberek. Nem­ olyan könnyen adják azt. No, persze, ha egy újdonsült amerikai millio­mos az óvilági szegény ördögök közé pottyan, hát csak nem bolondult meg, hogy egyszerre a gazdagságával hencegjen. Hirtelenében olyan igényekkel lépnek föl vele szemben a régi, szegény cimborák, hogy sírva nézhet a kölcsönadott milliók után. Teljesen megértettük Pistát, hogy nem tálal ki egyszerre mindent, hogy egy kicsit begom­bolkozik előttünk és adja a titokzatos idegent. Még az is érthető volt, hogy akkor este a viszontlátás örömeinek a költségeit mi fizet­tük. Istenkém, hát csak nem szórhatja itt a dollárokat fűnek-fának. Annyi bizonyos, hogy nem lehet szegény ember, aki Amerikából jön közénk ilyen nekibizottan, kiöltözö­tten. Pista majd kirukkol a­­ valósággal, csak várjunk torára. A háziasszonyom már sokkal többet tudott, mert a szomszédban lakott a Pista elvált felesége, akinél mindennapos volt. Alig győz­tem hallgatni. — Hát nem szerencsés asszony ez a Juliska? Elválik az urától, aki Amerikában megszedi magát és most, hazajön, hogy újra elvegye. Mesében hall az ember ilyet, Kánya úr. — Micsoda? Hát már Pista vizitelt Juliská­nál? ... — Első útja is az volt. A szállodaból egyene­sen Juliskához ment a kávémérésbe. Hát nem csodálatos? tizedes osztályharcával kiküzdötte az ipari munkásvédelmet, a falusi munkásság azonban csak a városba vagy a külföldre tud menekülni szomorú helyzete elől. Az ilyen állapotok erő­sen hátráltatják a mezőgazdaság fejlődését és ez végeredményben az ország boldogulását is hátráltatja. A mezőgazdasági szociálpolitika terén legelső feladat, hogy a jogviszonyszabályozás, valamint a munkásvédelmi intézkedéseknél a földmun­kások az ipari munkásokkal egy­el­ző elbánás­ban részesüljenek. Úgyszintén elsőrendű fel­adata a szervezkedési szabadság biztosítása is. A munkabérmegállapító bizottságokat, az ed­digi rendszerrel ellentétben, demokratikus ala­pokra kell helyezni. A munkás bizottsági tago­kat valóban a munkások válasszák és ezek a munkáltatóktól minden tekintetben f­üggetle­nek legyenek. Máskülönben semmi értelme sincs ezen bizottságok működésének. Lehetővé kell tenni, hogy a földmunkásszervezetek a mun­káltatókkal kollektív szerződéseket kössenek. A munkaügyi bíróság hatáskörét ki kell ter­jeszteni a mezőgazdasági munkásügyekre is. Rendezni kell a munkaidőt. Az állandó mun­kásoknak biztosítani kell a vasárnapi munka­szünetet. A munkaidő télen rövidebb, nyáron pedig hosszabb legyen. A túlórázás, valamint a vasárnapi munka csupán aratáskor, továbbá elemi csapás elhárítása céljából vagy a jószág­gondozásnál legyen megengedve. A túlórázás, valamint a vasárnapi munka azonban küslön díjaztassék. Nemkülönben sürgős a lakásügyek rendezése is. A mezőgazdasági munkások lakásviszonyai tűrhetetlenek. A munkáltatókat szigorúan el kell tiltani attól, hogy istállókat, nyitott csű­röket s ehhez hasonló épületeket jelöljenek ki munkáslakásul. A mezőgazdasági üzemi balesetek elkerülé­sére ezideig semmi gond nem fordíttatott. Ezen a téren is szükséges, hogy szigorú rend­szabályokat léptessenek életbe. Alig van foglalkozási ág, amelyben annyi nő, ifjúmunkás és gyermek dolgozik, mint a mezőgazdaságban. Ennélfogva szükséges, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott nők és gyer­mekek védelme tekintetében törvényes rend­szabályok alkottassanak. Megállapítandók azok a munkakörök, amelyek a nők szervezetére ká­rosak és ezektől eltiltandók. Ugyancsak eltil­tandók az éjjeli munkától is. Gyermekeknek bérmunkára való alkalmaztatása az, iskola­köteles idő alatt, de legalább 14 éves korig el­tiltandók. Bizonyos munkálatoktól (mint pél­dául a kaszálás) az ifjúmunkások is eltiltan­dók a 18 éves életkorukig. A mezőgazdasági felügyeletet legalább annyira­­ki kell építeni, mint az ipari felügyeletet. A gazdasági­ mun­káspénztár is alapos refor­málásra szorul. Az intézményt legalább is olyan nívóra kell fejleszteni, mint az ipari és kereskedelmi alkalmazottak biztosításáról szóló 1907. évi XIX. törvénycikk alapján létesült Országos Munkásbiztosító Pénztár a háború előtt volt. A biztosításnak ki kell terjednie bal­eset, betegség, aggkár, rokkantság és munka­nélküliség esetére. Az intézményes biztosítást kötelezővé kell tenni s ki kell terjeszteni nem­csak az állandó és ideiglenes bérmunkásokra, hanem a törpebirtokosokra, felesekre és kis­bérlőkre is, akik földjeiket maguk, illetve csa­ládtagjaikkal együtt mivelik. A munkásvédelmi intézkedéseket ki kell ter­jeszteni a külföldi honos vándormunkásokra is, nehogy a munkáltatóknak alkalmuk legyen a törvényes intézkedéseket kijátszani azzal, hogy az olcsóbb és védtelenebb külföldi mun­kásokkal törjék le a hazai munkásokat. Szigo­rúan meg kell tiltani, hogy ilyen vándor­munkásokat a belföldi munkások részére meg­állapított munkabéreknél alacsonyabb fizetés­sel alkalmazzanak. A földbirtokrendezés során eszközölt ház­helyju­ttatással csak félmunkát végeztek. A házhelyigénylők tekintélyes részét kihagyták a házhelyjuttatásból. Ezen a téren még nagyon sok a tennivaló, amíg elérhetővé lesz az a cél, hogy a nincstelen földmunkásság részére saját otthont teremtsünk. A házhelykiosztást tovább kellene folytatni mindaddig, amíg csak min­den családföntartó falusi munkás kis családi házzal vagy házhellyel nem bír. A további fel­adat pedig az, hogy a községek, illetve az állam olcsó, hosszúlejáratú hitelt nyújtson az ilyen munkáslakások fölépítéséhez. S végül, minthogy a földmivelő munkásság, valamint az összes dolgozó rétegek helyzetének a tartós javulása függ a mezőgazdaság fejlő­désétől, mert a mivelt föld terméseredményé­nek a fokozása általános jólétet hoz létre, el kell hárítani minden olyan akadályt, amely a mezőgazdaság fejlődését hátráltatja. A mező­gazdaság belterjessé tétele égetően fontos problémája az országnak, nemcsak közgazda­sági, hanem szociális, sőt politikai szempont­ból is. Minthogy azonban az első nemzetgyűlés által alkotott földreformtörvény nem alkalmas arra, hogy ezt az ügyet előbbre vigye, új, meg­felelő földreformra lesz szükség; olyanra, amely nemcsak a többtermelés ügyét,­­­­anem az évtizedek óta orvosolatlan szociális kérdése­ket is megoldja. — Bizony csodálatos. Pista azelőtt át nem lépte volna egy kávémérés küszöbét, ha csak nem rumos feketekávét mértek benne. — Egészen megváltoztatta ezt az embert Amerika vagy a gazdagság. Juliska kínálta, de nem iszik, azt mondja. — Elhisszem, hogy mondja. No és mit akar Juliskával? — El akarja venni. Esküdözött, hogy még mindig­­szereti és az ő kedvéért jött vissza Amerikából. — És mondta, hogy milyen szerencse érte? — Nem beszélt róla. Tagadja, a ravasz. Ha elárulná előre, hogy mennyije van, azt hihetné, hogy Juliska csak a pénze kedvéért megy vissza hozzá Juliska ezt nagyon jól tudja és egy szóval sem említi neki, hogy így vagy úgy: van-e sok pénzed? Pista már annyit mon­dott, hogy ezt a kis ostoba kávémérést i pedig el kell adni, mert az ilyesmivel nem érdemes bájolni. Juliska már vevő után néz. Emberségben megnőtt előttem Pista. Egy ember, aki öt esztendő után hazajön a föld túlsó oldaláról, hogy elvegye az elvált felesé­get, akit szegénységben hagyott itt és akinek most a lábai elé rakja a vagyonát, hát az igazán csodalény lehet. Ezért adja hát ő a sze­gényt, a szerényet előttünk, nehogy árulói legyünk Juliska előtt az ő gazdaságának és az asszonyt ne a régi barátság, ne az újra föl­támadt szerelem vigye vissza hozzá, hanem a vagyon, a dollárimádat. Teljességgel igazat adtam Pistának, akivel a következő napok egyikén a vasúti állomás ven­déglőjében találkoztam. Ott szomorkodott sze­gény egy pohár sör mellett a bagázsiájával és a vasúti menetrendet tanulmányozta. — Hát te? — Egyelőre Pestre, aztán tovább. Valószínű, hogy visszamegyek Amerikába. Itt nagyon BDSS bajos. Jó, hogy jöttél. Most látom, hogy a pénzem nem lesz elég Pestig. Ott még van egy-két dollárom a bankban. Adjál kölcsön. Azt hittem, tréfál és így a legnagyobb kész­séggel nyúltam a tárcám után. Milyen ravasz ez a Pista! — Parancsolj. Ez a készség fölnyitotta a száját és beszélt. — Tudod, nagy csalódás ért. Persze, Amerika messze van, sok bolondot beszélnek az emberek itthon róla, így meghaltam, úgy meghaltam. Azt még nem tettem. Küszködöm ott is egy csokoládégyárban, ahol olyan napszámosféle vagyok. Összehozott a véletlen ezzel a csavargó Vranek-gyerekkel. Azt hallottam tőle, hogy Juliska rengeteg summát nyert a sorsjegyen, de nem tud vele mit csinálni. Egy nyavalyás kávéméréssel kínlódik. Összekuporgattam egy kis pénzt, hazajöttem, hogy béküljünk ki, azután kezdjünk valamihez akár itt, akár Ameri­kában. A tőke mindenütt tőke. Juliska adta előttem a szegényt. Nem mondom, ez jólesett. Ne mondja, hogy a pénze hozott haza. Más­éi is határoztuk, hogy egybekelünk, ezt meg azt veszünk, amikor kisült, hogy — az isten­nyila csapjon ebbe a hazug Vranekba! — De hiszen ezt én mingyárt megmondhat­tam volna neked. — Most már tudom én is. — De mi szentül hittük, hogy téged ért a szerencse. — Engem? Hát akkor mit keresnék én itt? De furcsák vagytok. Abban az amerikai leve­gőben nem élnek ám bolond emberek. — Nono, nálunk sem éppen. Úgy éreztem, hogy mindkettőnknek igazunk­ volt és nem is bántani, amikor beszaladt a vonat és elvitte Pistát. Igaz, a pénzemet is. ^•BwarwaMj^na««^ A Korm­ány a hitbizományokat nem­ elför­Sos. Hanem konzerválni akarja. A nemzetgyűlés egyik bizottsági ülésén Bethlen miniszterelnök, amint ismeretes, ki­jelentette, hogy a kormány foglalkozik a hit­bizományi kérdés „rendezésével". Ebből ország­világ megtudja, hogy amikor ennek a közép­korszakú intézménynek teljes törlésére volna szükség, a Bethlen-kormány azon töri a fejét, hogy miként lehetne a végleges megszűnésre megérett hitbizományt valamilyen javított ki­adásban átmenteni. Pesthy igazságügyminisz­ter egy újságíróval közölte, hogy az igazság­ü­gym Minisztériumban a hitbizományi kérdésben előzetes tanulmányozások folynak. A nagy anyag miatt ,rövid idő alatt nem lehet döntést hozni. A miniszterelnök csak az alapelvet je­lölt®, meg­ a kérdés kidolgozása folyamatban van. Arról van szó, mondotta az igazságügy-­­ miniszter, hogy a hitbizományokból a hitbizo­mányi családok többi tagjai is megfelelő mér­tékben részesüljenek, ds csak az az egy kéz, amelyben a birtok összpontosul.­­ A­­hitbizo­mányi munkálatok körül folyó munkálatokról szóló ez a miniszteri ismertetés világosait mu­tatja, hogy Bethlenek nem a hitbizom­ányok eltörlésére, hanem bővített kiadásban leendő konzerválására törekednek. 3

Next