Népszava, 1927. július (55. évfolyam, 146–172. sz.)
1927-07-01 / 146. szám
1927 július 1. NÉPSZAVA A fehérek és feketék harca Délafrikában A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal legutóbb Genfben tartott ülésein élénk feltűnést keltett egy feketebőrű küldött, aki a délafrikai munkásszervezeteket képviselte és akinek megjelenése nagy érdeklődést váltott ki. Neve Clements Kadatie. Még fiatalember, tanító volt, később gyárakban, bányákban tisztviselősködött, majd Portugál-Afrikában textilgyárakban dolgozott. Érdekes dolgokat mond el az ottani munkásviszonyokról, amelyek a magyar munkásságot már azért is érdekelhetik, mert megtudja, hogy messze tőlünk, Afrika déli csúcsán mennyivel több szabadságjoga van a munkásságnak, mint nálunk. A délafrikai államok, mégpedig Transval, Natal és Cap tartományokban fehér- és színesbőrű munkások élnek. Két szakszervezetük van, amelyek közül az egyik csak tanult fehérbőrű munkásokat vesz föl, amíg a másik, amelynek Kadatie a titkára, tanulatlan munkásokat is fölvesz, mégpedig úgy fehérbőrűeket, mint színesbőrűeket. A fehérbőrű munkások szervezetének 35.000 tagja van, míg a másik szervezetnek, amely mindenkit fölvesz, 80.000 a taglétszáma. A kapitalizmus még a mai napig is föntartotta a fehér- és színesbőrű munkások közötti bérkülönbséget, úgy, hogy amíg a fehérbőrű tanult munkás 20—35 shillinget keres egy munkanapon, addig a feketebőrű munkás, aki sok esetben ugyanazt a munkát végzi el, 2—4 shillinget keres. Még ma is érvényben van az a törvény, amely megtiltja, hogy színes munkások szakmunkát végezzenek, de a kapitalisták azért szívesen alkalmazzák őket és titokban szakmunkát végeztetnek velük, persze alacsony bérért. A munkaidő 8 óra. Kadatie elvtárs elmondotta, hogy amikor ő mint tisztviselő dolgozott egy bányatelepen, a fizetése 30 shilling volt, míg a fehérbőrű tisztviselő, aki ugyanazt a munkát végezte, 30 angol fontot kapott havonta. A munkások szervezkedését semmiféle törvény vagy rendelet nem korlátozza. Gyűléseket tetszés szerinti időkben tarthatnak, azokat nem kell bejelenteni. A gyűléseken rendesen nagy tömegek jelennek meg, föl is mutatott előttünk egy fényképet, amelyen többezer munkás volt jelen. A sztrájk nem tilos és 1919-ben a hajókirakodó munkások 3 hétig sztrájkoltak. Több ezer latin leás azért lépett harcba, mert a kormány megengedte az élelmiszerkivitelt, ami nagy drágaságot idézett elő. A sztrájk eredménnyel végződött, a kormány az élelmiszer kiivitelt beszüntette, a kirakodómunkások bére pedig kétszeresére emelkedett. Az akkor kötött kollektív szerződés még ma is érvényben van és körülbelül 150 000 munkásra terjed ki. Feketebőrű nőmunkásokat csak Napföldön alkalmaznak, főként dohánygyárakban s a bútoriparban. Transvalban az iparban nem alkalmaznak fekete nőket, hanem csak háztartási alkalmazottaknak veszik föl őket, fizetésük havi 3 font és 30 shilling, teljes ellátással. Megkérdeztük, hogy ott milyenek a politikai viszonyok. Erre vonatkozóan a következő érdekes fölvilágosítást kaptuk: — A gyermekek ezidőszerint nem járnak együtt iskolába. Külön elemi iskolába járnak a fehéremberek gyermekei és külön iskolába a feketebőrű gyermekek, az utóbbiak számára különböző protestáns missziók tartanak fönn iskolákat, amelyeket a kormány anyagilag támogat. Feketék magasabb iskolákat nem látogathatnak, aki képzettebb, azt a misszionáriusok papnak vagy tanítónak képezik ki. Aki egyetemet kíván hallgatni, az Amerikába vagy Angliába megy, itt azután megismerkednek a szocializmus eszméjével és ennek köszönhető, hogy Afrika déli szövetséges államaiban is erős munkásmozgalom van. Napföldön minden 19 évet betöltött férfinak — tekintet nélkül arra, hogy fehérbőrű-e, vagy feketebőrű — van választójoga, ha évi jövedelme 50 fontot elér és bármely nyelven írni-olvasni tud. Transvalban csak minden 21. évet betöltött fehérbőrű munkásnak van szavazati joga. Ugyanez a helyzet Nátálban. Nőknek nincs szavazati joguk. Képviselőnek csak fehérbőrű választható, a szavazás többségi elven történik és az összes államokban titkos. A parlamentnek 135 tagja van, ebből 18 munkáspárti. Tekintettel arra, hogy a szavazók nagy tömegei kerülnek ki a munkásokból, sőt színes munkásokból, a polgári pártok képviselői nem mernek oly törvényeket hozni, amelyek a szabadságjogokat korlátozzák. A kormány előterjesztett a magyar rendjavaslathoz hasonló törvényjavaslatot, amelyben lázadási szakaszt vett föl, de ez a javaslat az egész országban oly nagy fölháborodást váltott ki, hogy az összes pártok képviselői ellene foglaltak állást, így a kormány a javaslatot visszavonta. Délafrikában élő különböző népfajok nehezen tudnak egymással érintkezni, mert különböző nyelvet beszélnek. Áthatja azonban valamennyit az a törekvés, hogy érdekeik megvédésére szakszervezeteket alakítsanak. Mint érdekes körülményt említjük meg, hogy gyűléseiken angolul beszélnek, amelyet ma már a lakosság nagy része megért. A betegség- és balesetbiztosítás ügye még nincs rendezve; sem betegsegély, sem balesetjáradék nincs. Halálos baleset esetén a hátramaradottak 200 font kártérítést kapnak. Kadatie elvtársunkat szervezete azért küldötte el Genfbe, hogy ott tiltakozzék az ellen, hogy a kormány nem küldött a konferenciára munkásdelegátust. Az ügy az igazoltatóbizottság elé került, amelynek tárgyalása alkalmával Mertens elvtárs szólalt föl és beszédében sajnálatát fejezte ki afölött, hogy a délafrikai kormány nem küldte ki a munkásság képviselőjét. Úgy tudja, hogy a kormány fölhívást intézett a szervezetekhez, de miután megállapítást nyert, hogy a legnagyobb szervezet, a szinesbőrű munkások szervezete, munkásküldöttet nem küldött a konferenciára. Reméli, hogy ez nem azért történt, mert szines munkásról volt szó, mert ha igen, úgy ez ellen a konferenciának a leghatározottabban tiltakoznia kell. Az európai országok munkásküldöttei körülülték színesbőrű elvtársukat, nagy érdeklődéssel hallgatták a hozzáintézett kérdésekre adott válaszokat. Amidőn a titkos választójogról beszélt, akkor a küldöttek nagy része nevetve nézett a magyar küldöttre, mint aki olyan európai országból jött, ahol a kormány nem tartja elég érettnek a lakosságot a titkos választójogra. Mennyivel érettebbnek tartják Napföldön a feketebőrű lakosokat az angolok, mert azok titkosan adhatják le szavazatukat. Kadatie elvtársunk apja már keresztény volt, ő is misszionáriusoknál járt iskolába és, amint említettük, tanítónak készült. Később vezetője lett a színesbőrű munkásoknak, 1926-ban agitáció miatt deportálni akarták, de a munkásság ellenállása folytán a kormány elállt ettől a rendszabálytól. Reméljük, hogy a magyar kormány a közeljövőben tanulmányoztatni fogja a napföldi, transvali és natáli szabadságjogokat és a magyar munkásságnak legalább is annyi jogot fog adki, mint amennyi joguk az afrikai szinesbőrű munkásoknak van. ír MI segítheti Mstgyar©FSzagét trianoni békeszerződés rev. «3 to Commander Kenworthy munkáspárti képviselő nyilatkozata. Lord Rothermerenak a „Daily Mail"-ban megjelent cikkével kapcsolatban Commander Kennworthy elvtárs, az angol munkáspárt tagja nyilatkozott a „Magyarország" londoni tudósítója előtt. Érdekes és tanulságos mindaz, amit Kenworthy elvtársunk a trianoni békeszerződés revíziójáról mond, de különösen érdekes és tanulságos ennek a nyilatkozatnak az a része, amely arról szól, hogy mi a teendője a magyar politikának, hogy a trianoni békeszerződés revíziójának időpontját közelebb hozza. Az, amit erre vonatkozóan mond, teljesen igazolja azt az igazságot, amelyet a magyarországi szociáldemokrata párt sajtójában, gyűlésein és a parlamentben hangoztatott, teljesen igazolja azt, hogy mennyivel tartana előbbre ez az ország még a vele szemben elkövetett igazságtalanság jóvátétele szempontjából is, ha itt a gyűlölet és bosszú politikája helyett a méltányosság és megértés politikája érvényesült volna. Kenworthy nyilatkozata többek között a következőket jelentette ki: Én és velem együtt az angol parlament balszárnyához tartozó azok a többi képviselők, akik már eddig is több ízben adtunk kifejezést a trianoni béke tarthatatlanságáról és revíziójának szükségességéről vallott fölfogásunknak, természetesen örömmel fogadjuk, hogy végre a másik oldalon is emelkedik hang annak mielőbbi keresztülvitele érdekében. Az igazság ereje csak növekedik azzal, ha azt minél többen fölismerik. Az angol szocialista párt tagjai között talán többen vannak olyanok, mint akármelyik angol politikai pártban, akik egy vagy más alkalommal nyíltan síkraszálltak Magyarország mellett. A szocialista pártnak a lordok luszabani leadere, Lord Parmoor, Viscount Haldane, vagy az alsóházban Buxton volt földművelésügyi miniszter, vagy Capt. Wedgwood Benn mind többször szólaltunk föl Magyarország érdekeiben, mint bárki más az angol törvényhozás kebelében, — az egy Lord Newtont kivéve. — Mindezt pedig nem a szocialista párt „igazolása" céljából hozom föl, mert arra nincs semmi szükségünk. Hanem fölhozom azért, mert szeretném ráterelni a magyar politika figyelmét arra, hogy Angliában még van szocialista párt, sőt valószínű, hogy lesz még szocialista kormány is. Arra a kérdésre, hogy Lord Rothermere cikkének lehet-e praktikus eredménye a szerződés revíziója terén, így válaszolt: — Ha csak az egyes utódállamokkal való békés megegyezés nem sikerül, arra semmikép sem lehet számítani, hogy az amúgy is ezer súlyos problémával küzdő európai hatalmak bármelyike is fölvesse a revízió kiszámíthatatlan következményű kérdését. Véleményem szerint, bármennyire szeretnénk is, hogy az máskép legyen, de a magyar politikának egyelőre még meg kell elégedni azzal, hogy egyrészt valóban létrehozza az ország belső konszolidációját, aminek pedig már csak az eredményes külpolitika érdekében is elengedhetetlen feltétele, hogy végre csakugyan helyreálljon a különböző társadalmi osztályok közötti politikai és társadalmi béke. — Ameddig egy állam különbséget tesz a maga polgárai között akár politikai, akár vallási szempontból — igen, kifejezetten a numerus claususra gondolok —, addig nagyon nehéz lesz a külföldnek azt az általános szimpátiáját megszerezni, amire pedig Magyarország a maga szebb jövőjének kiépítésénél föltétlenül rá lesz utalva. Csak ezután lehet majd a külföld állandó, okos informálásával a külfölddel való barátságos kapcsolatok létesítésével, tervszerű és céltudatos munkával lépésről-lépésre kiépíteni, megnyerni Európa szimpátiáját a magyar igazságok számára. Tudom, hogy ez nehéz, fáradságos és lassú út és éppen ezért nem fog mindenben megfelelni a magyar temperamentumnak. Sikerrel azonban csakis ez járhat. Ez a lassú, céltudatos, kitartó munka vitte sikerre Magyarország ellenségeinek politikáját is, akik nem fáradtak bele abba, hogy évtizedeken keresztül preparálják Európa közvéleményét a maguk érdekében, hogy azután a legelső kínálkozó alkalommal csakugyan megvalósíthassák terveiket egy azokra már kedvezően előkészített európai hangulatban. És én a magam részéről éppen ezért fogadom örömmel Lord Rothermore cikkét és „megtérését". Magyarországnak olyasége, akik hajlandók foglalni. Mert hiába igazság, mégsem terjedtovább. — Újból hangoztatom azonban, — végezte szavait Commander Kenworthy —, hogy ebben a munkában elsősorban magának Magyarországnak kell segítenie bennünket azzal, hogy igyekszik olyan atmoszférát teremteni, amely lehetővé teszi, hogy Európa pártkülönbség nélkül támogathassa a trianoni béke revíziójának állandóan szőnyegen tartandó kérdését. „Nem kell segíteni az európai békebontókat". Borah amerikai szenátor Denverben beszédet mondott, amelyben felszólította az amerikai kormányt, hogy inkább a belföldi újjáépítésnek szentelje erejét, mintsem a külfölddel törődjék. A szenátor a következőket mondta még: „Nem segítünk azzal az európai népeken, ha elengedjük adósságaikat, vagy pénzt kölcsönzünk nekik. Ezzel csak az európai békebontókat segítjük meg". Borah ezután kijelentette, hogy az utóbbi hónapok története Európában ugyanazokat a harcrakész és harckereső elemeket mutatja, amelyek a háború kitörése előtti időket jellemezték. Példaként fölhozta Mussolini beszédét, amelyben 5 milliós hadsereg fölállítását követelte, továbbá az orosz-angol viszony megszakítását, a varsói orosz követ meggyilkolását, az oroszországi kivégzéseket és végül Poincaré lunévillei beszédét, amely át volt itatva a keserűségtől. A főváros 1925. évi zárószámadását a csütörtöki ülésen tárgyalta a tanács. Az 1926. év bevételei 1.845 billió koronát, a kiadások pedig 1.690 billió koronát tettek ki. Az elmúlt számadási év tehát 157,9 miliárd korona fölösleggel zárult. Kelety Dénes távozik a Máv. éléről. Politikai és közgazdasági körökben az utóbbi években állandóan beszélték, hogy Kelety Dénes, a Máv. elnökigazgatója távozik állásából. Ezt a hírt, ahányszor fölbukkant, mindig nyomon követte a cáfolat. Kelety lemondásának hírét csütörtökön már egész pozitív formában kolportálták és ezúttal elmaradt a szokásos illetékes cáfolat. Egy félhivatalos kormánylap kérdést intézett a hírrel kapcsolatban Keletyhez, aki kijelentette, hogy a Máv elnöki állásáról való lemondásának híre megfelel a valóságnak. Amint beavatott helyeken beszélik, az elnökigazgatói teendőket ideiglenesen Horánszky Gyula, a forgalmi főosztály igazgatója fogja ellátni, egyben őt kombinálják Kelety utódáukban emberekre van szük-mellette nyíltan is állást, önmagától