Népszava, 1927. július (55. évfolyam, 146–172. sz.)

1927-07-01 / 146. szám

1927 július 1. NÉPSZAVA A fehérek és feketék harca Délafrikában A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal leg­utóbb Genfben tartott ülésein élénk feltűnést keltett egy feketebőrű küldött, aki a délafrikai munkásszervezeteket képviselte és akinek meg­jelenése nagy érdeklődést váltott ki. Neve Cle­ments Kadatie. Még fiatalember, tanító volt, később gyárakban, bányákban tisztviselőskö­dött, majd Portugál-Afrikában textilgyárak­ban dolgozott. Érdekes dolgokat mond el az ottani munkásviszonyokról, amelyek a magyar munkásságot már azért is érdekelhetik, mert megtudja, hogy messze tőlünk, Afrika déli csú­csán mennyivel több szabadságjoga van a mun­kásságnak, mint nálunk. A délafrikai államok, mégpedig Transval, Natal és Cap tartományok­ban fehér- és színesbőrű munkások élnek. Két szakszervezetük van, amelyek közül az egyik csak tanult fehérbőrű munkásokat vesz föl, amíg a másik, amelynek Kadatie a titkára, ta­nulatlan munkásokat is fölvesz, mégpedig úgy fehérbőrű­eket, mint színesbőrűeket. A fehér­bőrű munkások szervezetének 35.000 tagja van, míg a másik szervezetnek, amely mindenkit föl­vesz, 80.000 a taglétszáma. A kapitalizmus még a mai napig is föntar­totta a fehér- és színesbőrű munkások közötti bérkülönbséget, úgy, hogy amíg a fehérbőrű tanult munkás 20—35 shillinget keres egy mun­kanapon, addig a feketebőrű munkás, aki sok eset­ben ugyanazt a munkát végzi el, 2—4 shil­linget keres. Még ma is érvényben van az a törvény, amely megtiltja, hogy színes munká­sok szakmunkát végezzenek, de a kapitalisták azért szívesen alkalmazzák őket és titokban szakmunkát végeztetnek velük, persze alacsony bérért. A munkaidő 8 óra. Kadatie elvtárs el­mondotta, hogy amikor ő mint tisztviselő dol­gozott egy bányatelepen, a fizetése 30 shilling volt, míg a fehérbőrű tisztviselő, aki ugyan­azt a munkát végezte, 30 angol fontot kapott havonta. A munkások szervezkedését semmiféle tör­vény vagy rendelet nem korlátozza. Gyűléseket tetszés szerinti időkben tarthatnak, azokat nem kell bejelenteni. A gyűléseken ren­desen nagy tömegek jelennek meg, föl is mu­tatott előttünk egy fényképet, amelyen több­ezer munkás volt jelen. A sztrájk nem tilos és 1919-ben a hajókirakodó munkások 3 hétig sztrájkoltak. Több ezer lati­n leás azért lépett harcba, mert a kormány megengedte a­z élelmi­­szerkivitelt, am­i nagy drágaságot idézett elő. A sztrájk eredménnyel végződött, a kormány az él­el­m­­i­sz­er kii­vi­tel­t beszüntette, a kirakodó­munkások bére pedig kétszeresére emelkedett. Az akkor kötött kollektív szerződés még ma is érvényben van é­s körülbelül 150­ 000 munkásra terjed ki. Feketebőrű nőmunkásokat csak Napföldön alkalmaznak, főként dohánygyárakban s a bú­toriparban. Transvalban az iparban nem al­kalmaznak fekete nőket, hanem csak háztar­tási alkalmazottaknak veszik föl őket, fizetésük havi 3 font és 30 shilling, teljes ellátással. Megkérdeztük, hogy ott milyenek a politikai viszonyok. Erre vonatkozóan a következő ér­dekes fölvilágosítást kaptuk: — A gyermekek ezidőszerint nem járnak együtt iskolába. Külön elemi iskolába járnak a feh­éremberek gyermekei és külön iskolába a feketebőrű gyermekek, az utóbbiak számára különböző protestáns missziók tartana­k fönn iskolákat, amelyeket a kormány anyagilag tá­mogat. Feketék magasabb iskolákat nem láto­gathatnak, aki képzettebb, azt a misszionáriu­sok papnak vagy tanítónak képezik ki. Aki egyetemet kíván hallgatni, az Amerikába vagy Angliába megy, itt azután megismerked­nek a szocializmus eszméjével és ennek köszön­hető, hogy Afrika déli szövetséges államai­ban is erős munkásmozgalom van. Napföldön minden 19 évet betöltött férfi­nak — tekintet nélkül arra, hogy fehér­bőrű-e, vagy feketebőrű — van választó­joga, ha évi jövedelme 50 fontot elér és bármely nyelven írni-olvasni tud. Transvalban csak minden 21. évet betöltött fehérbőrű munkásnak van szavazati joga. Ugyanez a helyzet Nátál­ban. Nőknek nincs szavazati joguk. Képviselő­nek csak fehérbőrű választható, a szavazás többségi elven történik és az összes államok­ban titkos. A parlamentnek 135 tagja van, ebből 18 munkáspárti. Tekintettel arra, hogy a szavazók nagy tömegei kerülnek ki a mun­kásokból, sőt színes munkásokból, a polgári pártok képviselői nem mernek oly törvénye­ket hozni, amelyek a szabadságjogokat kor­látozzák. A kormány előterjesztett a magyar rend­javaslathoz hasonló törvényjavaslatot, amelyben lázadási szakaszt vett föl, de ez a javaslat az egész országban oly nagy fölhábo­rodást váltott ki, hogy az összes pártok kép­viselői ellene foglaltak állást, így a kormány a javaslatot visszavonta. Délafrikában élő különböző népfajok nehe­zen tudnak egymással érintkezni, mert külön­böző nyelvet beszélnek. Áthatja azonban vala­mennyit az a törekvés, hogy érdekeik meg­védésére szakszervezeteket alakítsanak. Mint érdekes körülményt említjük meg, hogy gyűléseiken angolul beszélnek, amelyet ma már a lakosság nagy része megért. A betegség- és balesetbiztosítás ügye még nincs rendezve; sem betegsegély, sem baleset­járadék nincs. Halálos baleset esetén a hátra­maradottak 200 font kártérítést kapnak. Kadatie elvtársunkat szervezete azért kül­dötte el Genfbe, hogy ott tiltakozzék az ellen, hogy a kormány nem küldött a konferenciára munkásdelegátust. Az ügy az igazoltató­bizottság elé került, amelynek tárgyalása alkalmával Mertens elvtárs szólalt föl és be­szédében sajnálatát fejezte ki afölött, hogy a délafrikai kormány nem küldte ki a munkás­ság képviselőjét. Úgy tudja, hogy a kormány fölh­ívást intézett a szervezetekhez, de miután megállapítást nyert, hogy a legnagyobb szer­vezet, a szinesbőrű munkások szervezete, mun­kásküldöttet nem küldött a konferenciára. Reméli, hogy ez nem azért történt, mert szines munkásról volt szó, mert ha igen, úgy ez ellen a konferenciának a leghatározottabban tilta­koznia kell. Az európai országok munkásküldöttei körül­ülték színesbőrű elvtársukat, nagy érdeklődés­sel hallgatták a hozzáintézett kérdésekre adott válaszokat. Amidőn a titkos választójogról beszélt, akkor a küldöttek nagy része nevetve né­zett a magyar küldöttre, mint aki olyan európai országból jött, ahol a kormány nem tartja elég érettnek a lakosságot a titkos választójogra. Mennyivel érettebbnek tartják Napföldön a feketebőrű lakosokat az angolok, mert azok titkosan adhatják le szavazatukat. Kadatie elvtársunk apja már keresztény volt, ő is misszionáriusoknál járt iskolába és, amint em­lítettük, tanítónak készült. Később vezetője lett a színesbőrű munkásoknak, 1926-ban agitáció miatt deportálni akarták, de a mun­kásság ellenállása folytán a kormány elállt ettől a­ rendszabálytól. Reméljük, hogy a magyar kormány a közel­jövőben tanulmányoztatni fogja a napföldi, transvali és natáli szabadságjogokat és a ma­gyar munkásságnak legalább is annyi jogot fog adki, mint amennyi joguk az afrikai szinesbőrű munkásoknak van. ír MI segítheti Mstgyar©FSzagét trianoni békeszerződés rev. «3 t­o Commander Ke­nworthy munkáspárti­­ képviselő nyilatkozata. Lord Rothermerenak a „Daily Mail"-ban megjelent cikkével kapcsolatban Commander Kennworthy elvtárs, az angol munkáspárt tagja nyilatkozott a „Magyarország" londoni tudósí­tója előtt. Érdekes és tanulságos mindaz, amit Kenworthy elvtársunk a trianoni békeszerző­dés revíziójáról mond, de különösen érdekes és tanulságos ennek a nyilatkozatnak az a része, amely arról szól, hogy mi a teendője a magyar politikának, hogy a trianoni békeszerződés re­víziójának időpontját közelebb hozza. Az, amit erre vonatkozóan mond, teljesen igazolja azt az igazságot, amelyet a magyarországi szociál­demokrata párt sajtójában, gyűlésein és a par­lamentben hangoztatott, teljesen igazolja azt, hogy mennyivel tartana előbbre ez az ország még a vele szemben elkövetett igazságtalanság jóvátétele szempontjából is, ha itt a gyűlölet és bosszú politikája helyett a­ méltányosság és megértés politikája érvényesült volna. Kenworthy nyilatkozata többek között a kö­vetkezőket jelentette ki: Én és velem együtt az angol parlament bal­szárnyához tartozó azok a többi képviselők, akik már eddig is több ízben adtunk kifejezést a trianoni béke tarthatatlanságáról és revízió­jának szükségességéről vallott fölfogásunknak, természetesen örömmel fogadjuk, hogy végre a másik oldalon is emelkedik hang annak mielőbbi keresztülvitele érdekében. Az igazság ereje csak növekedik azzal, ha azt mi­nél többen fölismerik. Az angol szocialista párt tagjai között talán többen vannak olyanok, mint akármelyik angol politikai pártban, akik egy vagy más alkalommal nyíltan síkraszáll­tak­ Magyarország mellett. A szocialista párt­nak a lordok luszab­an­i leadere, Lord Parmoor, Viscount Haldane, vagy az alsóházban Buxton volt földművelésügyi miniszter, vagy Capt. Wedgwood Benn mind többször szólaltunk föl Magyarország érdekeiben, mint bárki más az angol törvényhozás kebelében, — az egy Lord Newtont kivéve. — Mindezt pedig nem a szocialista párt „iga­zolása" céljából hozom föl, mert arra nincs semmi szükségünk. Hanem fölhozom azért, mert szeretném ráterelni a magyar politika figyelmét arra, hogy Angliában még van szocialista párt, sőt valószínű, hogy lesz még szocialista kor­mány is. Arra a kérdésre, hogy Lord Roth­ermere cik­kének lehet-e praktikus eredménye a szerző­dés revíziója terén, így válaszolt: — Ha csak a­z egyes utódállamokkal való bé­kés megegyezés nem sikerül, arra semmikép sem lehet számítani, hogy az amúgy is ezer súlyos problémával küzdő európai hatalmak bármelyike is fölvesse a revízió kiszámítha­tatlan következményű kérdését.­­ Véleményem szerint, bármennyire szeret­nénk is, hogy az máskép legyen, de a magyar politikának egyelőre még meg kell elégedni azzal, hogy egyrészt valóban létrehozza az or­szág belső konszolidációját, aminek pedig már csak az eredményes külpolitika érdekében is elengedhetetlen feltétele, hogy végre csak­ugyan helyreálljon a különböző társa­dalmi osztályok közötti politikai és tár­sadalmi béke. — Ameddig egy állam különbséget tesz a maga polgárai között akár politikai, akár val­lási szempontból — igen, kifejezetten a nu­merus claususra gondolok —, addig nagyon nehéz lesz a külföldnek azt az általános szim­pátiáját megszerezni, amire pedig Magyar­ország a maga szebb jövőjének kiépítésénél föl­tétlenül rá lesz utalva. Csak ezután lehet majd a külföld állandó, okos informálásával a kül­földdel való barátságos kapcsolatok létesítésé­vel, tervszerű és céltudatos munkával lépés­ről-lépésre kiépíteni, megnyerni Európa szim­pátiáját a magyar igazságok számára. Tudom, hogy ez nehéz, fáradságos és lassú út és éppen ezért nem fog mindenben megfelelni a magyar temperamentumnak. Sikerrel azonban csakis ez járhat. Ez a lassú, céltudatos, kitartó munka vitte sikerre Magyarország ellenségei­nek politikáját is, akik nem fáradtak bele abba, hogy évtizedeken keresztül preparálják Európa közvéleményét a maguk érdekében, hogy azután a legelső kínálkozó alkalommal csakugyan megvalósíthassák terveiket egy azokra már kedvezően előkészített európai hangulatban. És én a magam részéről éppen ezért fogadom örömmel Lord Rothermore cikkét és „megtérését". Magyarországnak olya­sége, akik hajlandók foglalni. Mert hiába igazság, mégsem terjed­­tovább. — Újból hangoztatom azonban, — végezte szavait Commander Kenworthy —, hogy ebben a munkában elsősorban magának Magyarországnak kell segítenie bennünket azzal, hogy igyekszik olyan atmoszférát teremteni, amely lehetővé teszi, hogy Európa pártkü­lönbség nélkül támogathassa a trianoni béke revíziójának állandóan szőnyegen tartandó kérdését. „Nem kell segíteni az európai békebontókat". Borah amerikai szenátor Denverben beszédet mondott, amelyben felszólította az amerikai kormányt, hogy inkább a belföldi újjáépítés­nek szentelje erejét, mintsem a külfölddel tö­rődjék. A szenátor a következőket mondta még: „Nem segítünk azzal az európai népeken, ha el­engedjük adósságaikat, vagy pénzt kölcsön­zünk nekik. Ezzel csak az európai békebontókat segítjük meg". Borah ezután kijelentette, hogy az utóbbi hónapok története Európában ugyan­azokat a harcrakész és harckereső elemeket mu­tatja, amelyek a háború kitörése előtti időket jellemezték. Példaként fölhozta Mussolini be­szédét, amelyben 5 milliós hadsereg fölállítását követelte, továbbá az orosz-angol viszony meg­szakítását, a varsói orosz követ meggyilkolását, az oroszországi kivégzéseket és végül Poincaré lunévillei beszédét, amely át volt itatva a ke­serűségtől. A főváros 1925. évi zárószámadását a csütör­töki ülésen tárgyalta a tanács. Az 1926. év bevételei 1.845 billió koronát, a kiadások pedig 1.690 billió koronát tettek ki. Az elmúlt szám­adási év tehát 157,9 miliárd korona fölösleggel zárult. Kelety Dénes távozik a Máv. éléről. Politikai és közgazdasági körökben az utóbbi években ál­landóan beszélték, hogy Kelety Dénes, a Máv. elnökigazgatója távozik állásából. Ezt a h­írt, a­hányszor fölbukkant, mindig nyomon követte a cáfolat. Kelety lemondásának hírét csütörtö­kön már egész pozitív formában kolportálták és ezúttal elmaradt a szokásos illetékes cáfo­lat. Egy félhivatalos kormánylap kérdést inté­zett a hírrel kapcsolatban Keletyhez, aki kije­lentette, hogy a Máv­ elnöki állásáról való le­mondásának híre megfelel a valóságnak. Amint beavatott helyeken beszélik, az elnökigazgatói teendőket ideiglenesen Horánszky Gyula, a forgalmi főosztály igazgatója fogja ellátni, egyben őt kombinálják Kelety utódáuk­ban emberekre van szük-mellette nyíltan is állást, önmagától

Next