Népszava, 1929. január (57. évfolyam, 1–26. sz.)

1929-01-01 / 1. szám

1929 január 1L NÉPSZAVA Mit ígér az új esztendő írta Kari Kautsky. Bármilyen meglepetéseket Hozzon is az ígér, mégis alig tévedhetünk, ha a jövő esztendőre az angol alsóházi választásokat minősítjük a legfontosabb eseménynek. Már ma is egész bizonyossággal megjósolhatjuk, hogy a munkáspárt sok képviselői mandátumot fog nyerni. Az angol választójog abszurd jellege mellett, sajnos, ennél többet nem is jósolhatunk. A választási rendszer nagymértékben hazárdos játékká változtatja a választásokat. Mindamellett nincsen kizárva, sőt valószínű, hogy a választási győzelem elég nagy lesz arra, hogy az elsőnél erősebb alapokon nyugvó új munkáskormányt hozzon létre. Óriási jelentőségű esemény lenne ez nemcsak Anglia és nemcsak a nemzetközi szocializmus, hanem az egész világ szempontjából. Bizonyos, hogy a munkáskormány sem tud majd varázsolni és egyik napról a másikra megteremteni a földi mennyországot. De egész lényegénél fogva arra kell törekednie, hogy az eddigivel teljesen ellenkező, egészen új irányzatot adjon Anglia belső és külső politikájának. A rengeteg brit világbirodalom államhatalmának egész súlyával (amely most a kapitalistákat szolgálja) a dolgozó osztályok érdekeit kell szolgálnia, mégpedig nemcsak társadalmi reformokkal, hanem támogatnia kell az egész világ demokrata mozgalmát a fascizmus és az imperializmus ellen folytatott harcában és meg kell erősítenie a békemozgalmat. Ahelyett, hogy a nemzet gazdasági erejét az esztelen fegyverkező versenyben pocsékolja el, amivel csak növeli a háborús veszedelmeket, a munkáskormány az erélyes leszerelésből messzemenő társadalmi reformok eszközét nyeri és ezzel a demokrata kormányzatú többi nemzetnek példaképévé válik, arra kényszeríti, hogy hasonlóképen járjon el és elsőrangúan békés légkörré változtassa a háborús fenyegetésektől terhes nemzetközi atmoszférát. Ha Anglia jövendő munkáskormányának módja és ereje lesz arra, hogy ebben az értelemben hatékonyan cselekedjék, ebből még sokkal nagyobb sikerek fognak származni. A Szocialista Munkásinternacionálénak ma két nagy fájdalmas sebe van. Két óriási birodalom: az Egyesült Államok és Oroszország proletártömegei nincsenek benne képviselve. Nagyon különböző okok tartják távol az egyiket és a másikat Internacionálénktól. Az amerikai munkás a világ legjobb helyzetben élő munkása. Munkáspártban egyesülve nagyszabású dolgokat vihetne végbe fölszabadulása érdekében. De ma még nem érdeklődik eziránt a feladata iránt. Az orosz munkás a világ legrosszabb helyzetben élő munkása, tudatlan és a legelmaradottabb munkaviszonyok között dolgozik. És mégis reá hárították azt a feladatot, hogy azonnal, egycsapásra a kapitalista társadalmat messze fölülmúló társadalmi rendszert teremtsen. Abban a kísérletben, hogy az adott viszonyok között számára lehetetlen feladatát megoldja, teljesen fölőrli úgy az egyéni erejét, valamint országának a termelő erőit. Bármennyire különböző is az orosz munkások tömegeinek a mai gondolkozásmódja és módszere az amerikai munkásétól, abban mind a kettő egyetért, hogy ezek a módszerek és ez a gondolkozásmód nem egyeztethető össze a Szocialista Munkásinternacionálé módszereivel és gondolkozásmódjával. Sürgősen szükséges tehát, hogy úgy az amerikai, mint az orosz munkást megnyerjük Internacionálénk számára. Csakhogy ezt nem érhetjük el semmiféle taktikai vagy szervezeti fogással, hanem csak azzal, ha úgy az amerikai, mint az orosz munkást meggyőzzük gondolkozásunk és módszereink helyességéről. Ezt elméleti vitatkozásokkal nem fogjuk elérni. Úgy az Egyesült Államok, mint Oroszország ma egy saját külön világ. Munkásaik itt épp úgy, mint amott, csaknem semmit sem tudnak a többi világról, olyan fantasztikus elképzeléseik vannak róla, mint az európaiaknak volt száz esztendővel ezelőtt Japánról vagy Kínáról. De a gyakorlati sikerek egészen másként hatnak, mint az elméleti magyarázatok. Nevezetesen gyakorlati eredmények egy Angliához hasonló kiváló országban. Ezeket mindenütt észreveszik, nem kerüli el az amerikaiak figyelmét és nem lehet állandóan elsikkasztani az oroszok elől. így azután az angolmunkáskormány, ha meg tudja állni a helyét, nemcsak a saját országának a bajait tudja egymásután megszüntetni, politikai eszközökkel megtörni a kapitalista kizsákmányolók gazdasági monopóliumát, ezt a kizsákmányolást magát egyre jobban háttérbe szorítja, hanem elősegíti az egész világon a béke és a szabadság gondolatát. Ezekkel a sikerekkel megnyeri Amerika és Oroszország munkásait a szociáldemokrata, módszereknek és ezzel ellenállhatatlan átütő erőt ad a szociáldemokrata Internacionálénak. Természetesen mindehhez idő kell. Egy esztendő alatt nem lehet mindent megvalósítani. De lehetséges, sőt valószínű, hogy már az 1929. esztendő is hivatva lesz arra, hogy kezdete legyen a szocialista fölemelkedés eme korszakának, amelynek a befejeződése csak a szocialista társadalom megteremtése lehet. Ezért örömteli várakozással üdvözölhetjük az új esztendőt. ÚJÉV NAPJÁN GONDOLJUNK ARRA, HOGY A NÉPSZAVA ÉRDEKÉBEN INDULJON MEG MINDEN EDDIGIT MEGHALADÓ ÚJ AGITÁCIÓ TisztfilmakH Fehér» Ara 24 fillér, mandulaillattal 30 fillér Kapható drogériákban, festékeseknél és fűszereseknél „Nadus"-vállalat, I., Kuspér utca 7 RASTSS Kézmosópor lt Csődbe jutott a társadalombiztosítás egysége. Miért kellett kompromittálni a társadalombiztosítás egységét ? Önkormányzat nélkül nem volna szabad szedni az öregségi járulékot. A munkásbiztosításnak társadalombiztosítóvá történt átalakítása alkalmával állandóan azt hangoztatták az illetékesek, hogy most megvalósul a társadalombiztosításban az egység. Az egész társadalombiztosító területén ez az egység lesz az uralkodó irányelv. Egységes járulék, egységes napibérosztály, aminek a következménye az egységes szolgáltatás. Az új rendelet azután, amint az előző cikkünk táblázataiból kitűnik, halomra döntötte ezt az egész egységelméletet, mert a munkásokat tíz napibérosztályba, a magánalkalmazottakat pedig hat napibérosztályba sorozták a betegségbiztosításnál. A öregségbiztosításnál, pedig az ipari munkásokat tíz napibérosztályba, a magánalkalmazottakat nyolc napibérosztályba, osztották, a bányaipari nyugbérbiztosításnál pedig húsz napibérosztály van, amint azt a december 13-én kelt 6100. számú rendelet mutatja. A bányanyugbérbiztosítást szabályozó rendelet azt bizonyítja, hogy a tervezet készítői csakugyan egységesen húsz osztályba akarták sorozni a biztosítottakat és e húsz osztállyal akarták lehetővé tenni azt, hogy a napi 10 pengőnél többet kereső munkások nagyobb járulékaik ellenében nagyobb szolgáltatáshoz jussanak. Föl kellett, azonban forgatni az egységet, mert valószínű, hogy ismét érvényesült a Vasművek és a szociálpolitikai,előrehaladásáért küzdő Gyosz-nak az akarata, amely szerint a beteg munkás inkább kapjon kisebb segítséget, csak a munkáltatótól fizetendő járulék legyen kisebb. És a népjóléti, minisztérium, mint annyiszor, most is behódolt a nagyipari munkáltatók szervezteinek. A zsapibérosztályozásnak ez a sokfélesége örömet okoz az új intézet bürokráciájának is, mert minél komplikáltabb az adminisztráció, annál inkább érvényesül a bürokrácia és annál inkább könnyebben sikkad el a bürokrácia útvesztőjében a beteg munkások érdeke. Különösen a magánalkalmazottakat hozza súlyos helyzetbe az egységes napibérosztályozás. Amíg az ipari munkásoknál a betegségbiztosítási napibérosztályozás azonos az öregségbiztosítás napibérosztályozásával, addig a magánalkalmazottaknál betegség esetére hat, öregség esetére nyolc napibérosztályt állapítottak meg, ami azt jelenti, hogy betegség esetére csak azok kötelezettek biztosításra, akiknek a havi keresete a 300 pengőt nem haladja meg, míg öregség esetére azok is, akiknek a havi keresete az 500 pengőt nem haladja meg. A hetedik és nyolcadik osztály tehát csak az öregségi biztosításra vonatkozik. Ez a kétféle intézkedés szemmel láthatóan bizonyítja, hogy a magánalkalmazottak betegségbiztosításánál nem a magánalkalmazottak, hanem az orvostársadalom védelme volt a döntő és a magánalkalmazottak nagy rétegét azért zárták ki a betegségbiztosításból, hogy az orvosok páciensszolgáltatása mennél nagyobb legyen. Az a tény, hogy az öregségi biztosításnál a bérhatárt 500 pengőre emelték föl és ezzel bebizonyították, hogy a havi 500 pengős keresetű magánalkalmazott is szociális biztosításra szorul, megcáfolja a betegségbiztosítás 300 pengős bérhatárának a jogosultságát és aki ismeri a magánalkalmazottak szociális viszonyait, az tudja, hogy a havi 300 pengőnél magasabb jövedelemmel bíró magánalkalmazott éppen úgy rászorul a betegségbiztosításra, mint az 500 pengős keresetű az öregségi biztosításra. Ezt az igazságtalanságot orvosolni kell. Ennek az orvoslása az lenne, ha intézkednének, hogy a magánalkalmazottak biztosítási bérhatára mindkét biztosítási ágazatban egyformán havi 500 pengő lenne. Ezzel a magánalkalmazotti biztosítás területén megteremtődne az egységes nyolc napibérosztály. . .. . ... A betegségbiztosítási szolgáltatások téren hiába fektetik le a biztosítottak jogait az alapszabályokban. Az alapszabályok intézkedése mindaddig írott malaszt marad, amit az önkormányzat nem kezdi meg működését. A mai pénztári bürokrácia a bürokráciának a legveszedelmesebb fajtája. Hiszen alig akad, aki tényleges szociálpolitikai munkája révén került volna az intézetbe. Vagy a közigazgatás valamelyik, ágából, vagy a minisztériumok megunt gárdájából került ide. Legtöbb esetben kettétört minisztériumi karrierek elkeseredettségével nézik az ügyeket. Ezek a tények sürgetik az önkormányzat gyors megalkotását, mert mindaddig, amíg az önkormányzat nem veszi át az irányítás és ellenőrzés munkáját, hiába az alapszabály, abban a törvény alapján biztosított jogok csak megcsonkítva juthatnak a biztosítottakhoz és jaj annak a biztosítottnak, aki arra van kényszerülve, hogy valamelyik báró úr bírálja el, joga van-e a költségesebb gyógyászati eszközökhöz, vagy sem. Az önkormányzat működése előtt valójában nem is szabadna, megkezdeni az öregségi járulékok szedését. Arra, a bürokráciára, anmely nem szolgája, hanem ura azoknak, akiknek a szolgálatára kirendelték, nem bíznak az öregségi járulékoknak a szedését már azért sem, mert nem tudjuk, vájjon ellenőrizni fogja-e a saját társadalmi osztályába tartozó vállalkozókat, hogy mit tesznek azzal az összeggel, amelyet a munkások és az alkalmazottak fizetéséből öregségi járulék címén levonnak, és amelyet módjaikban van visszatartani és módjukban van az öregségi biztosítási járulék helyett betegségi biztosítási járulék tartozására is befizetni, úgy, hogy a bürokrácia sohase tudja, várjon mi történt Nagy János öregségi járulékával. Ezért csak az önkormányzati szervek működésének a megkezdésével szabadna az öregségi járulékok szedését megkezdeni, mert egyedül az önkormányzatban lehet erő és bátorság ellenőrizni azt, várjon a vállalkozó mire fordítja a beszedett öregségi járulékot és mindaddig, amíg novelláris uton nem változtatják meg az öregségi biztosításnak azon intézkedését, miszerint az Intézet nem felelős azért az öregségi járulékért, amit a munkáltató a munkás vagy alkalmazott fizetéséből levont, d© az Intézetbe nem szolgáltatott be, nem helyezkedhetünk más álláspontra, mert a mai bürokrácia, amelyet, amint hírlik, most újabb minisztériumi tömeggel szaporítani fognak, érzéketlen az iránt, miként kell ennek az igazságtalanságnak a bekövetkeztét megakadályozni. A rendeletek ismeretében meg kell állapítanunk, hogy minden biztosítási ágazatban más rendszerű a napibér osztályozás és ennek következtében más a szolgáltatás is. Az ipari munkásokra vonatkozó napibérosztályozás mellett azok a munkások, akiknek a keresete meghaladja a napi 9,50 pengőt és különösen azoké, akiknek a keresete eléri a napi 16—"10 pengőt, egészségük végső megfeszítése esetén se jelentenek beteget, mert lehetetlen helyzetbe kerülnek ellátásuk szempontjából. Ezen csak akkor lett volna mód segíteni, ha a napibérosztályozást a kereset végső összegéig kitolják. Ha lehetett a bányanyagbérbiztosításnál húsz napibér osztályt létesíteni, akkor lehetett volna az ipari munkásoknál és a magánalkalmazottaknál is. A mai rendszer az egységes biztosítási alpelvvel szemben káoszt teremtett és ez a káosz mutatkozik a szolgáltatásban is, amiről még beszélni fogunk.