Népszava, 1929. február (57. évfolyam, 27–49. sz.)
1929-02-01 / 27. szám
1929 február 1. HBFSZAVA Fotóról"idó?a " " Ott kezdjük, hogy tulajdonképen semmi különbség nincs abban, hogy az egységes párt értekezlete szó nélkül elfogadta a közigazgatási reformról szóló javaslatot, a képviselőház közigazgatási bizottsága pedig, ahol szintén egységespárti többség uralja a helyzetet, egy tárgyalási napon befejezte a javaslat általános vitáját. Ment minden, mint a karikacsapás. Az egyik helyen egyetlen hang nélkül, a másikon kedveskedő kormánypárti fölszólalásokkal és néhány elszigetelt ellenzéki kritikával. A kormánypárt, amelyet a megye szült voltaképen az országos politikába és szellemi és materiális összekötő vonalaival állandó kapcsolatot tart azzal a valamivel, amit ma még vármegyének lehet mondani, engedelmes sírásónak bizonyult és talán nem is remélt szolgálatkészséggel működött közre a vármegyei autonómiamaradékok eltemetésében. Ha a képviselőház plénumában is így mennek majd a dolgok s alig van valami kilátás arra, hogy másként menjenek, akkor Bethlen István és minisztertársai meg lehetnek elégedve a többségükkel. Ezeknél engedelmesebb lényeket jóhiszeműen igazán nem kívánhatnak. Ez a kis előhang magyarázhatja azt is, ami a közigazgatási bizottság csütörtöki ülésén történt. Az általános vita lezárása után Bethlen miniszterelnök vette ott át a szót és csak természetes, ugyebár, hogy a javaslatot, mint a legsikerültebbek és a legjelesebbek egyikét ünnepelte. Kár volna érveléseivel pontról -pontra szembeszállni, mert mi úgy látjuk, hogy ezek közül nagyon sok nem is érv, hanem valami alúzióféle vagy agyrém. De két ponton nemcsak érdemes, de szükséges is szót emelni, mert a közvélemény egy része könnyen hisz és éppen emiatt könnyű áldozata is a félreértéseknek. A miniszterelnök azt mondja, hogy a törvényhatósági választójog titkossága tulajdonképen arra szolgálna, hogy alkalmazhatósága tekintetében tanulságokat és tapasztalatokat nyújtson arra a majdani időre, amikor a fokról-fokra végrehajtandó titkos választójog alapjánállítják össze a törvényhozó testületet is. Ha a tapasztalatok a kormány megítélése szerint jók és kellemesek lesznek, szó lahat majd a parlamenti választójognak és titkosságnak kiterjesztéséről is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a miniszterelnök a titkosság kérdését megint esztendőkre akarja kitolni, másrészt azta hiedelmet akarja kelteni, mintha a törvényhatóságokban titkosan gyakorlandó választójog valamelyes érték volna a demokrácia szempontjából. Hát ez természetesen nincs így. Itt csak az időnyerés erős törekvéseit látjuk, de nem látjuk a választójog értékét. Tudni kell ugyanis, hogy a törvényhatósági bizottságok tagjainak csak a kisebbsége kerül ki a választójoggal fölruházottak választásából, így tehát ez a titkos választójog mindent létrehozhat, csak éppen a demokratikus önkormányzatot nem. A többség a virilistákból és a kinevezettekből kerül ki ezután is, de az önkormányzat még így is csak paródiája lesz a józan és világos elmével elgondolható autonómiának, mert hiszen a javaslat egyéb rendelkezései a kormány tetszésétől és beleegyezésétől teszik függővé a törvényhatóságok minden lépését Lehetne tehát,azt mondani, hogy ez a titkos választójog csak kellemes tanulságokat nyújthat majd a kormánynak, mert a választandó kisebbség már jóelőre úgy meg van bilincselve és úgy erőtlenné van téve, hogy a törvényhatóságokban egyáltalában nem zavarhatja a kormány vizeit. A kérdés azonban nem ezen dől el. A kérdés, így fölállítva, csak kellemes taktikai álláspont a kormány számára, mert módja és ürügye van rá, hogy a titkosságot a parlamenti választás terén messze esztendők távolságába félredobja. A titkos választójog kérdésében az őszinte és nyílt politika számára nincs ma már szükség se tapasztalatokra, se tanulságokra. Annak a kormánynak, amely demokratikus kormányzást és demokratikus közigazgatást akar, akarnia kell a titkos választójogot is és ebben a tekintetben a demokratikus államok kormányzása és közigazgatása olyan példákkal szolgál, amelyeket érdemes követni és éppen ezért nem volna már semmi szükség afféle próbaszolgálatos titkosságra. A Bethlen-kormány azonban irtózik a titkosságnak még a szelétől is. A komédiázást és a kétkulacsosságot jobban kedveli. Nem vallja be hát, hogy minden téren üldözi a demokráciát, hanem azt mondja, hogy majd először kipróbálok valami értéktelen formulát egy egészen korlátozott és veszélytelen terülten, aztán majd azt csinálom, ami kedvemre való... Nincs tehát semmi kétség abban, hogy a titkos választójog megvalósítása érdekében minden erővel tovább kell folynia a küzdelemnek. És részesévé kell lennie e harcnak mindenkinek, aki demokráciát akar az országos kormányzásban és a mai centralista államot a demokratikus önkormányzatokra épülő állammá akarja átszervezni. Bethlen nem akar demokratikus vármegyét és mindenképen irtózik a demokratikus, a független önkormányzatoktól. Valami olyasmit szeretne elhitetni, hogy ma már nincs is szükség a független és erős megyei önkormányzatokra, mert az Ausztriával való közösség megszűnt és ezzel megszűnt, a vármegyék alkotmányvédő feladata is. Csak azt nem mondja, hogy ma már nincs ugyan szükség a kettős monarchiából időnként kilengő közjogi támadások és veszedelmek kivédésére, de nagyon is szükség van arra, hogy erős, tekintélyes és demokratikus önkormányzatok védjék az országot és a nép érdekeit ama politikai, gazdasági és szociális támadások és veszedelmek ellen, amelyek a reakciós központi kormányzat lényegéből egyre gyakrabban kitermelődnek. Az olyan titkos választójog, a melyet nagylelkűen a törvényhatóságoknak ajándékoz, a Bethlen-féle kormányzat számára teljességgel veszélytelen. Minden vármegyei és minden városi törvényhatóság a kormányzat kiszolgáltatottja marad és a törvényhatóságokban ezután az úgynevezett, „reformjavaslat" után még inkább csak az történhetik, amit a kormány akar. Belenyugvásra, aggodalmak elaltatására természetesen az az ígéret sem alkalmas, hogy a kormány majd fokról-fokra megvalósítja a választójogi jogkiterjesztést és a titkosságot. Aki ennek a politikának gyávasággal és gyöngeséggel utat enged, az csak a fokról-fokra való lesüllyedésben válik bűnrészessé és ha ebben a tekintetben már ma akarnánk bűnsegédeket, találni, akkor megtalálhatnánk abban a kormánypártban, amely annyira szó nélkül és annyira kritika és minden ellenállás nélkül engedi keresztülhajszálni ezt a közigazgatási javaslatot. A józanságnak, a tisztességnek és a jövőtépítő előrelátásnak tudnia kell, hogy ha különböző utakon is, de a demokrácia felé akarunk elindulni, akkor az első lépésnek a titkos választójognak kell lennie Nem fokozatos adagolásban, nem ajándékképen, hanem úgy, ahogy a világ államainak döntő többségében a népeknek már megadatott. A magyar nép is épp úgy megszerezte a jogát erre, mint más népek. Politikai érettség, a saját ügyeinek intézésében való képesség, józanság és bölcsesség tekintetében a magyar nép is régen kivívta azt a rangot, amit a többiek. Kijátszásról tehát itt többé nem lehet szó. A magyar nép ott akar lenni, és minden akadály ellenére ott is lesz, ahol ügyei szóba kerülnek és érdekei fölött döntenek. Ott lesz a törvényhozásban éppen úgy, mint a törvényhatóságokban, mert a magyar nép azt akarja, hogy ott legyen. f Bellalen üefisnerí®, Esopy az aatandBilfili&t auigbaMtti renneiggezesetiftei az előbb-utmetterHitelellen titkos. A Vezérlő Akarat kijelenti, hogy megszülte már az idő, amikor az autonómián jogessllak tehettek az eUenállásra. A Babnisztsrelniík egyelőre csak kísértett próbákat akar tenni a örvös választójoggal. üö0¥ A képviselőház közigazgatási bizottsága csütörtökön délelőtt megkezdte Bethlenek úgynevezett közigazgatási reformjának általános tárgyalását. Buday Dezső (Wolff-párti) volt az első felszólaló, aki nagy haladásnak minősítette, hogy a javaslat „az egész vonalon" behozza a titkos választást. Helyeselte a virilizmus föntartását és a javaslatot elfogadta. Hegymegi-Kiss Pál (pártonkívüli ellenzéki) a javaslattal szemben hangoztatta, hogy olyan reformra volna szükség, amely az önkormányzatot életképessé, egyszerűvé és gyorsan dolgozóvá teszi. A mostani javaslatban nem érvényesül a szociális gondolat. A javaslat centralisztikus célokat szolgál és elsorvasztja az autonómiát. Konzerválni kívánják a vármegyékben továbbra is a középosztály hegemóniáját. A kis gyűlés nem lesz a törvényhatóság akaratának kifejezője. A törvényhatóság lakosságának egyeteme egyetlen osztály befolyása alá fog kerülni és a vármegyékben, valamint a kisebb városokban nem jut majd képviselethez a lakosság valamennyi érdekeltsége. Helyteleníti, hogy a városokban kisebb az általánosan választottak aránya, mint a megyékben, valamint helyteleníti, hogy a javaslat leszállítja a virilisek és az általánosan választottak közti arányt, az utóbbiak hátrányára. Kifogásolta a főispánok jogkörének kiterjesztését, a törvényhatóságoknak túlzottan hosszú időre, tíz évre való állandósítását. Kikelt az ellen, hogy a javaslat kirekeszti a törvényhatóságból a nőket. A javaslatot nem fogadta el . Szabó Géza (egységespárti) megállapította, hogy a javaslat csupán egy lépés a végleges közigazgatási kódex felé. A kormánypárti kénytelen-kelletlen beismerte, hogy a törvényhatósági bizottságok már ő is voltak, azokat sürgősen föl kell újítani A javaslatot elfogadta, Fábián Béla (demokrata) megállapította, hogy a javaslattal befellegzett a demokráciának és az autonómiának. Csak olyan törvény, hatóság demokratikus, amelynek tagjait a választók titkos szavazás útján választják. Rendkívüli bátorság kell majd ahhoz, hogy Valaki föl merjen lépni a hivatalos jelölttel szemben. Az ellenzéki program szembeszállást jelent majd a főispánnal, az alispánnal, a szolgabíróval, a jegyzővel, a forgalmi adóellenőrrel és a végrehajtóval. A főispánnak juttatandó túlságos nagy hatalom lehetetlenné teszi majd a szabad hangot a törvényhatóságban. Az ellenzéki törvényhatóságot a kormány szétkergetheti. Kint a törvényhatóság nagy hasonlóságot mutat a szovjet rendszerhez. (Bethlen miniszterelnök élcelődött: „Szóval tovább haladtunk, mint a szocialisták!" — A kormánypártiak kötelességszerűen derültségben törtek ki.) Az örökös tagsági rendszer helytelen. A javaslatot nem fogadta el. Petrovácz Gyula (Wolff-párti) azt kívánja pártja nevében, hogy a javaslatnak a városokra és a vármegyékre vonatkozó részeit válasszák szét. Helytelenítette, hogy a javaslat második és negyedik része, úgyszintén a harmadik résznek egyes szakaszai Budapest fővárosra is vonatkoznak. Hibáztatta a női választhatóságot korlátozó rendelkezéseket is. Ezek után a javaslatot elfogadta. Madarász Elemér(egységespárti) mint helyettes előadó próbálta védeni a javaslat kifogásolt rendelkezéseit, főként a fegyelmi eljárást. Hegymegi-Kiss itt megjegyezte, hogy tíz évig volt megyéjében fegyelmi referens és mindig kénytelen volt úgy szavazni fegyelmi ügyekben, ahogyan a belügyminiszter kivánta. Gróf Károlyi, József (Wolff-párti) természetesen örömmel fogadta a reakciós javaslatot. „Érveket" hozott föl a virilisták és az értelmiség vezető szerepe mellett. Nagy elismeréssel nyilatkozott a fegyelmi rendelkezésekről. A kisgyűlés szerinte független testület lesz. Majd Bethlen miniszterelnök kelt hosszabb beszédben a javaslat védelmére. Bizonyítgatni próbálta, hogy a javaslat a törvényhatóságokat ,,modern és korszerű" alapra kívánja helyezni- Összhangba kell hozni a törvényhatóság összetételét az általános és titkos választójog kérdésével és a fejlődéssel. A múltból meg kellett tartani azt, ami „bevált", de emellett gondoskodás történt az általános és titkos választójog bevezetéséről, úgy azonban, hogy „ennek hátrányai kiküszöböltetnek". A törvényhatósági kérdést nem egy-két esztendőre kívánja rendezni, hanem arra az időre is, amikor majd a parlamenti választójogot szélesebb elgondolás alapján fogják rendezni. Az egységes párt — folytatta Bethlen — a titkos választójog „elvi alapján" áll és idővel fokról-fokra végre is fogja hajtani ezt a reformot. A választások titkossága sokkal messzebbmenő következménnyel jár, mint ahogyan azok gondolják, akik a titkosságot sürgetik. A titkosság a közélet teljes megváltozását jelenti. Lehet, hogy a közéletből kiszorulnak majd „értékes elemek", viszont bekerülnek új, majd később értékessé váló elemek, akiknek azonban még iskolázottságra van szükségük. A vármegyékben a titkosság bevezetése alkalmat nyújt arra, hogy ez a rendszer szűkebb körben, bizonyos ellensúlyozással is kipróbálható legyen.