Népszava, 1929. február (57. évfolyam, 27–49. sz.)

1929-02-01 / 27. szám

1929 február 1. HBFSZAVA Fotóról"id­ó?a " " Ott kezdjük, hogy tulajdonképen semmi különbség nincs abban, hogy az egységes párt értekezlete szó nélkül elfogadta a közigazga­tási reformról szóló javaslatot, a képviselőház közigazgatási bizottsága pedig, ahol szintén egységespárti többség uralja a­ helyzetet, egy tárgyalási napon befejezte a javaslat általános vitáját. Ment minden, mint a karikacsapás. Az egyik helyen egyetlen hang nélkül, a má­sikon kedveskedő kormánypárti fölszólalások­kal és néhány elszigetelt ellenzéki kritikával. A kormánypárt, amelyet a­ megye szült volta­képen az országos politikába és szellemi és materiális összekötő vonalaival állandó kap­csolatot tart azzal a valamivel, amit ma még vármegyének lehet mondani, engedelmes sír­ásónak bizonyult és talán nem is remélt szol­gálatkészséggel működött közre a vármegyei au­tonómiamaradékok eltemetésében. Ha a kép­viselőház plénumában is így mennek ma­jd a dolgok s alig van valami kilátás arra, hogy másként menjenek, akkor Bethlen István és minisztertársai meg lehetnek elégedve a több­ségükkel. Ezeknél engedelmesebb lényeket jó­hiszeműen igazán nem kívánhatnak. Ez a kis előhang magyarázhatja azt is, ami a közigazgatási bizottság csütörtöki ülésén történt. Az általános vita lezárása után Bethlen mi­niszterelnök vette ott át a szót és csak termé­szetes, ugyebár, hogy a javaslatot, mint a legsikerültebbek és a legjelesebbek egyikét ünnepelte. Kár volna érveléseivel pontról -pontra szembeszállni, mert mi úgy látjuk, hogy ezek közül nagyon sok nem is érv, ha­nem valami alúzióféle vagy agyrém. De két ponton nemcsak érdemes, de szükséges is szót emelni, mert a közvélemény egy része könnyen hisz és éppen emiatt könnyű áldozata is a félreértéseknek. A miniszterelnök azt mondja, hogy a tör­vényhatósági választójog titkossága tulajdon­képen arra szolgálna, hogy alkalmazhatósága tekintetében tanulságokat és tapasztalatokat nyújtson arra a majdani időre, amikor a fokról-fokra végrehajtandó titkos választójog alapján­­állítják össze a törvényhozó testületet is. Ha a tapasztalatok a kormány megítélése szerint jók és kellemesek lesznek, szó lahat majd a parlamenti választójognak és titkos­ságnak kiterjesztéséről is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a miniszterelnök a titkosság kér­dését megint esztendőkre ak­arja kitolni, más­részt azt­­a hiedelmet akarja kelteni, mintha a törvényhatóságokban titkosan gyakorlandó vá­lasztójog valamelyes érték volna a demokrácia szempontjából. Hát ez természetesen nincs így. Itt csak az időnyerés erős törekvéseit látjuk, de nem látjuk a választójog értékét. Tudni kell ugyanis, hogy a törvényhatósági bizottságok tagjainak csak a kisebbsége kerül ki a vá­lasztójoggal fölruházottak­­ választásából, így tehát ez a titkos választójog mindent létrehoz­hat, csak éppen a demokratikus önkormány­zatot nem. A többség a virilistákból és a ki­nevezettekből kerül ki ezután is, de az önkor­mányzat még így is csak paródiája lesz a józan és világos elmével elgondolható autonó­miának, mert hiszen a javaslat egyéb rendel­kezései a kormány tetszésétől és beleegyezésé­től teszik függővé a­ törvényhatóságok minden lépését Lehetne tehát,azt mondani, hogy ez a titkos választójog csak kellemes tanulságokat nyújthat majd a kormánynak, mert a válasz­tandó kisebbség már jóelőre úgy meg van bilincselve és úgy erőtlenné van téve, hogy a törvényhatóságokban egyáltalában nem zavar­hatja a kormány vizeit. A kérdés azonban nem ezen dől el. A kérdés, így fölállítva, csak kel­lemes taktikai álláspont a kormány számára, mert módja és ürügye van rá, hogy a titkos­ságot a parlamenti választás terén messze esztendők távolságába félredobja. A titkos választójog kérdésében az őszinte és nyílt poli­tika számára nincs ma már szükség se tapasz­talatokra, se tanulságokra. Annak a kormány­nak, amely demokratikus kormányzást és demokratikus közigazgatást akar, akarnia kell a titkos választójogot is és ebben a tekin­tetben a demokratikus államok kormányzása és közigazgatása olyan példákkal szolgál, amelyeket érdemes követni és éppen ezért nem volna már semmi szükség afféle próbaszolgá­latos titkosságra. A Bethlen-kormány azonban irtózik a titkosságnak még a szelétől is. A ko­médiázást és a kétkulacsosságot jobban ked­veli. Nem vallja be hát, hogy minden téren üldözi a demokráciát, hanem azt mondja, hogy majd először kipróbálok valami értéktelen formulát egy egészen korlátozott és veszély­telen terülten, aztán majd azt csinálom, ami kedvemre való... Nincs tehát semmi kétség abban, hogy a tit­kos választójog megvalósítása érdekében min­den erővel tovább kell folynia a küzdelemnek. És részesévé kell lennie e harcnak mindenki­nek, aki demokráciát akar az országos kor­mányzásban és a mai centralista államot a demokratikus önkormányzatokra épülő állammá akarja átszervezni. Bethlen nem akar demokratikus vármegyét és mindenképen irtózik a demokratikus, a független önkormányzatoktól. Valami olyas­mit szeretne elhitetni, hogy ma­ már nincs is szükség a­ független és erős megyei önkor­mányzatokra, mert az Ausztriával való közös­ség megszűnt és ezzel megszűnt, a vármegyék alkotm­ányvédő feladata is. Csak azt nem mondja, hogy ma már nincs ugyan szükség a kettős monarchiából időnként kilengő közjogi támadások és veszedelmek kivédésére, de na­gyon is szükség van arra, hogy erős, tekinté­lyes és demokratikus önkormányzatok védjék az országot és a nép érdekeit ama politikai, gazdasági és szociális támadások és veszedel­mek ellen, amelyek a reakciós központi kor­mányzat lényegéből egyre gyakrabban kiterme­lődnek. Az olyan titkos választójog, a m­elyet nagylelkűen a törvényhatóságoknak ajándé­koz, a Bethlen-féle kormányzat számára tel­jességgel veszélytelen. Minden vármegyei és minden városi törvényhatóság­ a kormányzat kiszolgáltatottja marad és a törvényhatósá­gokban ezután az úgynevezett, „reformjavas­lat" után még inkább csak az történhetik, amit a kormány akar. Belenyugvásra, aggodalmak elaltatására természetesen az az ígéret sem alkalmas, hogy a kormány majd fokról-fokra megvalósítja a választójogi jogkiterjesztést és a titkosságot. Aki ennek a politikának gyáva­sággal és gyöngeséggel utat enged, az csak a fokról-fokra való lesüllyedésben válik bűn­részessé és ha ebben a tekintetben már ma akarnánk bűnsegédeket, találni, akkor meg­találhatnánk abban a kormánypártban, amely annyira szó nélkül és annyira kritika és min­den ellenállás nélkül engedi keresztülhaj­szálni ezt a közigazgatási javaslatot. A józanságnak, a tisztességnek és a jövőt­építő előrelátásnak tudnia kell, hogy ha külön­böző utakon is, de a demokrácia felé akarunk elindulni, akkor az első lépésnek a titkos vá­lasztójognak kell lennie Nem fokozatos adago­lásban, nem ajándékképen, hanem úgy, ahogy a világ államainak döntő többségében a népek­nek már megadatott. A magyar nép is épp úgy megszerezte a jogát erre, mint más népek. Po­litikai érettség, a saját ügyeinek intézésében való képesség, józanság és bölcsesség tekinteté­ben a magyar nép is régen kivívta azt a ran­got, amit a többiek. Kijátszásról tehát itt többé nem lehet szó. A magyar nép ott akar lenni, és minden akadály ellenére ott is lesz, ahol ügyei szóba kerülnek és érdekei fölött döntenek. Ott lesz a törvényhozásban éppen úgy, mint a törvényhatóságokban, mert a magyar nép azt akarja, hogy ott legyen. f Bellalen üefisnerí®, Esopy az aatan­dBilfili&t auigbaMtti renneiggezesetiftei az előbb-utm­etterHitelellen titkos. A Vezérlő Akarat kijelenti, hogy megszült­e már az­­ idő, amik­or az autonómián jogessllak tehettek az eUen­állásra.­­ A Babnisztsrelniík egyelőre csak kísértett próbákat akar tenni a örvös választójoggal. üö0¥ A képviselőház közigazgatási bizottsága csü­törtökön délelőtt megkezdte Bethlenek úgy­nevezett közigazgatási reformjának általános tárgyalását. Buday Dezső (Wolff-párti) volt az első fel­szólaló, aki nagy haladásnak minősítette, hogy a javaslat „az egész vonalon" behozza a titkos választást. Helyeselte a virilizmus fön­tart­ás­át és a javaslatot elfogadta. Hegymegi-Kiss Pál­ (pártonkívüli ellenzéki) a javaslattal szemben hangoztatta, hogy olyan reformra volna szükség, amely az önkormány­zatot életképessé, egyszerűvé és gyorsan dol­gozóvá teszi. A mostani javaslatban nem ér­vényesül a szociális gondolat. A javaslat centralisztikus célokat szolgál és elsorvasztja az autonómiát. Konzerválni kívánják a vármegyékben to­vábbra is a középosztály hegemóniáját. A kis gyűlés nem lesz a törvényhatóság akaratának kifejezője. A törvényhatóság lakosságának egyeteme egyetlen osztály befolyása alá fog kerülni és a vármegyékben, valamint a kisebb városokban nem jut majd képviselethez a la­kosság valamennyi érdekeltsége. Helyteleníti, hogy a városokban kisebb az általánosan vá­lasztottak aránya, mint a megyékben, vala­mint helyteleníti, hogy a javaslat leszállítja a virili­sek és az általánosan választottak közti arányt, az utóbbiak hátrányára. Kifogásolta a főispánok jogkörének kiterjesztését, a tör­vényhatóságoknak túlzottan hosszú időre, tíz évre való állandósítását. Kikelt az ellen, hogy a javaslat kirekeszti a törvényhatóságból a nőket. A javaslatot nem fogadta el .­­­ Szabó Géza (egységespárti) megállapí­totta, hogy a javaslat csupán egy lépés a vég­leges közigazgatási kódex felé. A kormánypárti kénytelen-kelletlen beismerte, hogy a törvény­hatósági bizottságok már ő is voltak, azokat sürgősen föl kell újítani A javaslatot elfogadta, Fábián Béla (demokrata­) megállapította, hogy a javaslattal befellegzett a demokráciának és az autonómiának. Csak olyan törvény, hatóság demokratikus, amelynek tagjait a választók titkos szavazás útján választják. Rendkívüli bátorság kell majd ahhoz, hogy Valaki föl merjen lépni a hivatalos jelölttel szemben. Az ellenzéki program szembeszállást jelent majd a­ főispánnal, az alispánnal, a szol­gabíróval, a jegyzővel, a forgalmi adóellenőr­rel és a végrehajtóval. A főispánnak juttatandó túlságos nagy hatalom lehetetlenné teszi majd a szabad hangot a törvényhatóságban. Az ellenzéki törvényhatóságot a kormány szétkergetheti. Kint a törvényhatóság nagy hasonlóságot­­ mutat a szovjet rendszerhez. (Bethlen miniszterelnök élcelődött: „Szóval tovább haladtunk, mint a szocialisták!" — A kormánypártiak kötelesség­szerűen derültségben törtek ki.) Az örökös tag­sági rendszer helytelen. A javaslatot nem fo­gadta el. Petrovácz Gyula (Wolff-párti) azt kívánja pártja nevében, hogy a javaslatnak a városokra és a vármegyékre vonatkozó részeit válasszák szét. Helytelenítette, hogy a javaslat második és negyedik része, úgyszintén a harmadik rész­nek egyes szakaszai Budapest fővárosra is vo­natkoznak. Hibáztatta a női választhatóságot korlátozó rendelkezéseket is. Ezek után a ja­vaslatot­­ elfogadta. Madarász Elemér­­(egységespárti) mint helyet­tes előadó próbálta védeni a javaslat kifogásolt rendelkezéseit, főként a fegyelmi eljárást. Hegymegi-Kiss itt megjegyezte, hogy tíz évig volt megyéjében fegyelmi referens és mindig kénytelen volt úgy szavazni fe­gyelmi ügyekben, ahogyan a belügyminisz­ter kivánta. Gróf Károlyi, József (Wolff-párti) természe­tesen örömmel fogadta a reakciós javaslatot. „Érveket" hozott föl a virilisták és az értelmi­ség vezető szerepe mellett. Nagy elismeréssel nyilatkozott a fegyelmi rendelkezésekről. A kisgyűlés szerinte független testület lesz. Majd Bethlen miniszterelnök kelt hosszabb beszédben a javaslat védelmére. Bizonyít­gatni próbálta, hogy a javaslat a törvény­hatóságokat ,,modern és korszerű" alapra kí­vánja helyezni- Összhangba kell hozni a tör­vényhatóság összetételét az általános és titkos választójog kérdésével és a fejlődéssel. A múltból meg kellett tartani azt, ami „bevált", de emellett gondoskodás történt az általános és titkos választójog bevezetéséről, úgy azon­ban, hogy „ennek hátrányai kikü­szöböltet­nek". A törvényhatósági kérdést nem egy-két esztendőre kívánja rendezni, hanem arra az időre is, amikor majd a parlamenti választó­jogot szélesebb elgondolás alapján fogják ren­dezni. Az egységes párt — folytatta Bethlen — a titkos választójog „elvi alapján" áll és idővel fokról-fokra végre is fogja hajtani ezt a reformot. A választások titkossága sokkal messzebbmenő következménnyel jár, mint ahogyan azok gondolják, akik a titkosságot sürgetik. A titkosság a közélet teljes megváltozását jelenti. Lehet, hogy a közéletből kiszorulnak majd „értékes elemek", viszont bekerülnek új, ma­jd később értékessé váló elemek, akiknek azon­ban még iskolázottságra van szükségük. A vármegyékben a titkosság bevezetése alkal­mat nyújt arra, hogy ez a rendszer szűkebb körben, bizonyos ellensúlyozással is kipróbál­ható legyen.

Next