Népszava, 1929. november (57. évfolyam, 249–273. sz.)
1929-11-01 / 249. szám
Az országnak tőkére van szüksége, a tőke forrásai bedugultak. Az országnak munkára van szüksége, a munka forrásai bedugultak. Súlyos gazdasági válságban vajúdik az ország, olyan rettentően súlyosban, hogy külföldi segítség nélkül menthetetlenül a züllés további útjára lép. Föl kellene rázni hát a külföldet, segítségül kellene hivni s ehelyett mi történik? Kicsinyes ujjhúzások történtek eddig és Hadik szerint: vad kihivás történik nemsokára. Hát igazán diktatúával akarnak pénzt szerezni az országnak? Hát melyik diktatúra kap pénzt a külföldtől? Hát az angol, a francia, a német, a csehszlovák, a dán demokráciák, amelyek mindegyikében döntő szerep jut a szocialista pártoknak, pénzt és támogatást fognak talán juttatni a magyar diktatúrának? Egyetlen árva garast se! Nem kapnak hát észbe azok, akikhez Hadik a maga véresen intő szózatát intézte? Nem gondolnak arra, hogy meg kellene állniok veszett útjukon? Nem gondolnak arra, hogy egyetlen pillanatra legalább jobban kellene szeretniök a sokat emlegetett hazát, mint önmagukat? Nem volna itt az ideje, hogy félreálljanak s utat engedjenek azoknak, akik európai politika kínálásával el tudják hozni az országnak Európa segítségét is? Ami nélkül csak egyetlen sors várhat országunkra. Az a sors, amelyet nem mi jósolunk be, hanem amelyről Hadik János mondja: „Az ilyen hazárdjáték katasztrófába döntené a nemzetet."" A konzulok vigyázzanak! Az ausztráliai munkáskormány megszünteti az általános védkötelezettséget. (Canbarra, október 31. Soullin munkáspárti miniszterelnök közlése szerint az ausztráliai munkáskormány rövidesen meg fogja szüntetni az általános védkötelezettséget. A kormány természetesen nem fogja szem elől téveszteni a honvédelem szempontjából szükséges rendszabályokat. A munka dalaiból. .. Gyere haza, fiam ... Repesett a szívem, ha csak rád is néztem. Rólad álmodoztam, csak rólad beszéltem. Szép voltál, jó voltál, igaz fiam voltál. Soha se hiszem el, hogy te már ne volnál. Szemeim harmatját mind elhullajtottam. Nyugalmas éjszakát sohasem aludtam. Várlak, várlak egyre, élek a reményen. Nem hiszek a hírnek, akármit beszéljen. Mért bántottak volna, ki soha se bántott. Jaj, hogy ki ne mondjam azt a szörnyű átkot! Én szültelek téged, én fáradtam érted ... Kinek kellett, kinek, a te drága véred? Gyere haza, fiam, akármerre járnál. Jó helyed lesz itthon az édesanyádnál. Keblemre vonnálak, megsimogatnálak. Fölzaklatott lelkem megpihenne nálad. Jaj, de hogyha nem jössz, a szivem kivágom, S végig futok vele az egész világon. Vérbánatos szivem, hogy mindenhol lássák, S gyilkos fegyverüket mind a földbe ássák. Szakasits Árpád. A kovács és a rács. — Irta Nyigri Imre. — Az öreg kovács magára maradt. A kertvárosban koldult, amikor szembekerült a nagy rácson vaskapuval és a rózsák hajlatából, az erezet mintájából ráismert, hogy ez az ő munkája. Ő kovácsolta, amikor még nem ültek ki arcára a mély barázdák fáradt fölkiáltójelei, nem kellett roskadt lábait sóhajtva vonszolnia és karizmaiban teremtő erő feszült. Minden eszébe jutott, amit koldussorsával magával cipelt és valami roppant sulya fájdalom ugy a szivén ütötte, mint a kalapács nyele, ha r-osszul válzott az üllőre. Nera tudott továbbmenni. Megállt a kerítés előtt és harmatos szemmel, mintha csak bírálni akarná, megtapogatta a hajlatokat. Ujjai hegyéről végigáramlott testén a hideg. Lepihent az útszéli padra és úgy érezte, hogy találkozott régi magával. Roskadt gondolatsorokat egészített ki, föltüzelte a régi emlékeket és a szorító szomorúság a hatalmába kerítette. A padon érte a lomha est. Sem közel, sem távol hangot nem hallott. Ekkor, mintha ez természetes lett volna, elkezdődött a beszélgetés. A két ajtószárny találkozásánál a vastag vonalak szétterpeszkedtek és bántóan zörgő hangon, mintha vasrudak ütődnének egymáshoz, megszólalt a rács: — Eredd az utadra, vén mihaszna! Nem szoktam koldusnak utat nyitni. Aki koldul, az lop is, — ez az én gazdám jelmondata. Ne tapogassál hát, mert megjárod. Ha nem birsz magaddal, hogy találkoztál velem, hát vedd tudomásul, hogy irtózatosan szégyellek. Roppant megalázó nekem, hogy ilyen előkelő helyen kell alulról jött származásomra emlékeznem. Eredj hát, mert megszólaltatom a csengőt és farkaskutyáink uj szabást adnak bűzös rongyaidnak. Pasztuljj innen, öreg csavargó! — Magadat csúfolod meg, te hálátlan rács, ezzel a beszéddel. Hiszen én teremtettelek. Az én életem erőit, munkáját ágyaztam beléd. Nélkülem ma is az ócska műhelyben rozsdásodnál, vagy legföljebb szeg lett volna belőled. Most műremek vagy és megcsodál, aki erre jár. Gondoznak és drága festékkel biztosítják életed, mert érték vagy, de mindezt nekem köszönheted. Látod, öreg és munkanélkülivagyok és ha beengednél, megenyhülne kínzó éhségem. — Vigyázz, mert még elérzékenyülök. Nem is tudtam, hogy nem az önmagam értékeiért vagyok az, aki. Te megkaptad értem az órabért és ezzel készen vagyunk. Mit vethetsz a szememre. Ha nem volna sötét, szóba sem állnék veled. Én szimbólum vagyok és neked csak az lehet a dolgod, hogy tiszteld rendeltetésemet. Éppen azért csináltattak, hogy téged és hasonszőrű társaidat távoltartsam. Én rács vagyok és megállást intek. Értsél te is belőle. Én nélkülözhetetlen vagyok és az én létezésem törvényt, rendet jelent, a társadalom biztonságát, a vagyon sérthetetlenségét. — Ne büszkélkedj, inkább tagadd meg anyagodat, hogy ne lehessél az, amire fölhasználnak. — Ne lázits, nálam úgysem érez célt igeerős, büszke vagyok és a te elmaradt, nehéz, buta fejed nem is értheti meg magasztos, mondhatnám isteni hivatásom méltóságát. Mit is beszélek? Hiszen éppen én vagyok az a kerítés, amely elválaszt minket tőletek. — Ezt jól mondtad. Elnyújtózkodó kerítések! Ti lándzsás testű, hegyes végű, vasba meredt alabárdosok, egymás mellé kovácsolt hideg fegyverek, riasztó akadályok, titeket rakat szét a szűzen fekvő földekre a pöffeszkedő vagyon, hogy egyeseknek bitorolja el, ami minden ember számára teremtődött. Ti figyelmeztettek arra, hogy a harácsolásból és a zsákmányolásból fölpúposodó tőke öntelt szemérmetlenségében szétparcellázza magának a szabad mezőket, a fölségesen fekete földeket. Elzárjátok előlünk a lombos, hűs, magányos erdőket, ahol a teremtő csönd gondolatokat és szerelmeket szül. Ti zárjátok el a folyót, amint hajdus sodra magához öleli a surranó patakot, ti nem engedtek gyönyörködni a tó fodrozódó tükrében, a páravirágos, foszló vízesésben, ti közösíttek ki bennünket a természet megejtő szivárványos élvezetéből, hogy bezárjatok bennünket naptalan odúinkba. Ti álljátok el az útját annak, hogy terhes fákról gyümölcsök hulljanak az ölünkbe. Ti szabdaljátok három-, négy-, öt- és hatszámjegyü holdakba birtokaitokat, amelyek körül földtelen ínségbe hull az ember. — Ne szavalj. Jó, hogy azt nem mondod, hogy miattunk éhezel. — Mondom! Ti akadályozzátok meg, hogy foszló, lágy, eltelitő, pillés kenyér kerüljön minden asztalokra. Ti véditek a szépet a kevesek, a kiváltságosak számára zenében, könyvben, képben, szoborban, táncban és játékban. Az élet muzsikás, vigasztaló örömeit ti rejtitek el fortélyos kulcsra nyíló négy fal közé. — Mi vagyunk az igazság, a jog megtestesítői, mi tartjuk egybe a világot. — Zsarnokai vagytok létezeteknek és megcsúfolói a hivatástoknak. Ti robbantjátok ki a civódásokat, ti szültök minden rosszat elindító hazugságokat, ti vertek éket a szeretők, testvérek, szülők, gyermekek, férfi és asszony közé. Petárdák vagytok és a levegőbe röpítitek az igazságot. Ti semmisititek meg a jogot, mint 2 NÉPSZAVA 1929 november 5. Másfélélévnél főbb esőtt és Mémsteregyezség Miens hónap alatt. A bethleni takarékoskodás igazolása: julius 1-től szeptember végéig az állam kiállásai 23,4 raillie pengővel fialallták meg a bevételeket. Nem tudják már kipréselni az előirányzott összegeket az allezékből. Bethlen miniszterelnök kisgazdáinak legutóbbi értekezletén — amint erről már beszámoltunk — azzal hárította el a jövedelmi adó alól mentes létminimum fölemelését, hogy e téren nem tehet engedményt, mert amúgy is csökkennek a közvetett adókból származó bevételek, miután azok a rétegek, amelyek zsebéből a közvetett adókat kikotorásszák, sínylik meg a legerősebben, a legközvetlenebbül a gazdasági depressziót. Ezzel maga a miniszterelnök is beismerte, hogy a jelenlegi, már katasztrofálissá nőtt gazdasági válság árát nálunk a dolgozó tömegekkel fizettetik meg. Hiszen a dolgozó tömegekre nehezednek elsősorban a mindennapi életet drágító közvetett adók, amelyek — Bethlen szerint is — az állami bevételek túlnyomó nagy részét teszik. Nem is csoda, hogy újabban a pénzügyminiszter havi jelentései már nem dicsekszenek el azzal, hogy az adóbevételek mennyire szárnyalták túl az előirányzott összegeket. Sőt ellenkezően: az utóbbi hónapokban az állam tényleges bevételei az előirányzott bevételeket rendszerint el sem érik, aminek magyarázata, hogy a nagy tömegeket egyre embertelenebb koplalásra készteti a Bethlen-rezsim, a reakció osztályuralmi gazdasági és adórendszere. Itt fekszik előttünk a pénzügyminiszter legújabb havi jelentése, amely ugyancsak arról tanúskodik, hogy a jogok élvezetével és a szabad mozgás lehetőségével éppen ellenkező arányban, milyen egyoldalúan terheli meg a Bethlen-féle adórendszer a nincstelen, dolgozó néposztályokat. Hiszenez év június elsejétől szeptember végéig, tehát három hónap alatt az egyenes adókból, amelyek viselésére elsősorban a vagyonosabb osztályok volnának hivatottak, mindössze 43,4 millió pengő folyt be, a különböző közvetett adókból (forgalmi és fogyasztási adók, illetékek és vámjövedék) pedig 107 millió pengő. Miután pedig az egyre fokozódó munkanélküliség- és a tömegeket kiéheztető nyomorúságos bérek, fix fizetések-a tömegek életnívóját egyre reménytelenebbül leszorítják, vásárlóképességét lecsökkentik, a közvetett adók hozadéka is lecsökken. Miután továbbá az államháztartásit főként a közvetett adókra, a nincstelen dolgozók megsarcolására építették föl, az állam bevételei a legutóbbi három hónapban már nem érték el az előirányzott összegeket. A tényleges bevételek e három hónap alatt 7,4 millió pengővel maradtak el az előirányzott bevételek mögött. Valójában pedig Bethlenék 23,4 millió pengővel költöttek többet július 1-től szeptember végéig, mint amennyi az állam bevétele volt, mert már a költségvetési előirányzatokban is számoltak egy 16 millió pengős hiánnyal. De a hiány a bevételek csökkenése folytán még növekedett, a kiadások viszont nem apadtak, mert hiszen a bethleni takarékoskodás a gyakorlatban odáig már nem terjed. Ennek a gazdasági és adórendszernek tudható be, hogy szeptemberben —a júliushoz és, augusztushoz viszonyítva — a csődök és kényszeregyezségek száma ismét felszökött és 176-ot tett id. Január 1-től szeptember végéig, vagyis kilenc hónap alatt pedig összesen 1508 csődöt és kényszeregyezséget könyveltek el hivatalosan. A külkereskedelmi mérleg deficitje augusztus végéig ez évben 00 millió pengőt tett ki, amennyiben 716.4 millió pengő értékű árut hoztak be az országba és csak 568.4 millió pengő értékű árut vittek ki. A zálogházak forgalma továbbra is „rendkívül élénk" volt: szeptember havában a postatakarékpénztár zálogházaiban 166.852 új zálogtárgyat helyeztek el. Úgy látszik, Bethlenék egész gazdasági rendszere azon a bizakodáson épül föl, hogy a szegény embereknek még van mit zálogba csapniok. Két auf® összeütközött és az árokba zuhant. Az utasok közül kilencen meghaltak. (Algír, október 31.) Tegnap este 10 órakor a Tablatból Anbába vezető úton egy autóbusz, amelyen 40 utas foglalt helyet, összeütközött egy autóval. Mind a két jármű a 15 méter mélységű árokba zuhant. Kilenc benszülött utas meghalt, tizennégy benszülött utast súlyosan sebesült állapotban kórházba kellett szállítani.