Népszava, 1929. december (57. évfolyam, 274–297. sz.)

1929-12-19 / 289. szám

1929 december 19. NÉPSZAVA A fővárosi javaslat döntő bizonyíték amellett, hogy itt a nép és a Hatalom egymással szemben állanak. A feudalizmus bethleni rendszere m­ég és szüksége van a főváros vagyonára is. Az autonómia elpusztításával a bolsevizmus elleni küzdelem legerősebb fegyverét dobják el . Interpellációk a kereskedelem pusztulásáról és a nyíregyházi válasz­táson elkövetett atrocitásokról. A képviselőház szerdai ülését pontban 10 óra­kor nyitotta meg Almásy elnök, m­kkor a napi­rend szerint folytatták az autonómiatipró fővárosi javaslat általános tárgyalását. Elsőnek Két­hly Anna elvtárs szólalt föl. Kéthly Anna: Fokozott érdeklődéssel vártuk az első kormánypárti szónokot, akinek föl­szólalása azonban nagy csalódást okozott. Nem védte a javaslatot, hanem vádolta, a fő­várost. A főváros anyagi gazdálkodását, a tisztviselők fizetését, az üzemgazdálkodást kezdte ki a hamis és téves adatok tömegével, amelyek röviddel reá cáfolatot is nyertek. Nem beszélt a fővárosnál kétségkívül meglevő bajokról, hiszen ezek megszünte­tése csak független autonómiával lehet­séges, amelynek nemcsak kötelessége, de érdeke­­s e bajokat orvosolni, mert csa­k úgy kérheti újra választóinak bizalmát. Nem beszélt a fő­város ama rengeteg áldozatáról, amelyet az állam kötelességeinek átvételével végez, az iskolákról, az anya- és gyermekvédelmi kiadá­sainkról, kórházainkról, amelyek az egész ország előtt nyitva állanak, arról, hogy a fő­városnak az állam milliárdokkal tartozik kór­házi ápolási díj fejében, stb. A vádbeszéd nem ismer enyhítő körülményeket, csak azt a városellenes hangulatot táplálja, amelyre a kormánynak szüksége van, ami­kor büntető expedícióját végrehajtja a főváros ellen. A főváros autonómiája nem engedelmeskedett a kormánynak és ha erőszakkal lefektették, mint egy konok „Kelj föl Jancsi", mindig föl­ugrott, mert törvényadta jogainak ólomsúlya volt a talpa alatt és most ezt a súlyt szedi ki az autonómia alól a javaslat. Világszemléletünk alapján rendszereseknek kell lennünk és így meg kell látnunk, hogy minden törvényalko­tásnál két motívumnak valamelyike szerepel. Az egyik a nép szükséglete, az érdekelt réteg kívánsága, a másik ennek negatívuma, amikor a nép és a hatalom egymással szemben állanak. E második motívum iskolapéldája a jelen javaslat. Mi magunk is szükségesnek tartjuk egy új fővárosi törvény megalkotását, mert a jelenlegi nem törődik a föltörekvő társadalmi rétegek szociális súlyával, de ez a javaslat ezt a szükségletet teljesen figyelmen kívül hagyja. A bizonyítékok jönnek a több mint száz módosítás kapcsán, addig is csak egy illusztris tanúra, Wolff Károlyra kell hivat­koznom, aki egy hétfői lapban őszintén meg­írta, hogy a­ törvényjavaslat ki akarja építeni azokat a sáncokat, amelyekkel az ellenforra­dalom a maga hadállásait védelmezi. (Peyer Károly: „Úgy van! Tisztán erről van szó!") „Törvény a hatalomért és a hatalom szá­mára" — szerintünk a törvényjavaslat ezt a címet viselhetné és benne még egy harmadik motí­vum is előkerül. Itt nemcsak két hatalmi rendszer, két szisztéma, de két korszak is összeütközik egymással. Fölújul benne egy másik nagy pör, amely szintén ezer éve folyik: a feudalizmus és a városiasság között folyó pör, a hűbériség pöre a királyi szabadság­levelek­kel kedvezményezett és önalkotta jogszabá­lyokkal dolgozó polgárság ellen, az ipar és a kereskedelem és az extenzív földmívelés pöre, a jobbágyszisztéma és a városi szabad mozgás pöre, amely már egész Európában befejező­dött, de­­ nálunk, még mindig tart. A városok alakításának alapja a feudális rablócsapatok sarcolása elől a királyi oltalom alá menekülő kereskedők tömörülése, akik „pax regia"-t él­veztek,­­ akiknek a feudalizmussal szemben vérrel és arannyal kellett tért nyerniük és az ipari munkásságnak ma itt ülő képviselői kegyelettel gondolnak azokra a céhlegényekre, akik a földesurak expe­dícióival szemben a­ várost, a házat, a munkát, a haladást ha kel­lett szerszámmal, ha kellett fegyverrel meg­védelmezték. A béke gondolata is a városi lakosság gondolata volt és mennyi harc és küzdelem addig, amiig a szabadságlevelek el­rendelik, hogy minden világi dologban itélő tóráikat szabadon választhatják. Íme, a szabad polgár kiszabadult az uri­szók hatalma alól, megkapta autonómiájának csiráit, háromszáz évvel a mohácsi vész és ama Werbőczy előtt, aki törvényben konfiskálta el a jobbágyság szabad költözködési jogát. Buda és Pest az Árpádház kihalása után több adót fizetett, mint­ négy nagy vármegye. Ez a súly nem tetszett az oligarchikus hatalomnak és min­den szabadalomlevélnek állandó pontja az egyházi és világi főurak elleni védelem volt. A javaslat mutatja, hogy ez az érdekellentét évszázadok folyamán nem szűnt meg, amint nem szűnt meg a feudalizmus sem. A jobbágyi lekötöttség alól magát fölszabadító városi polgár elleni gyűlölet helyett adott a falusi napszámbérek alól magát fölszabadító városi munkás elleni gyűlöletnek és a városellenes feudális gondolat ma ugyanolya­n erős Ma­gyarországon, mint évszázadokkal ezelőtt volt. A hatalom jelenlegi urai a Csák Máték északmagyarországi feudalizmusából ala­kítottak egy nógrádi feudalizmst. (Propper Sándor: „Azelőtt a bihariak, most a nógrá­diak!") A városi polgárság soraiban is vannak, akik követik a feudalizmust ezen az úton, nem elvi okokból, hanem az üzletember nemzetköziségé­ből. De jelentősen más szerepe van ennek a kérdésnek azok szempontjából, akik magukat a régi Pestli, Ofen és Altofen őslakói gyanánt tisztelik. Ezek nem ellenségei az autonómiá­nak, sem eredetük, sem társadalmi elhelyezke­désük szempontjából. Az előjogaikra olyan büszke burgerek ivadékai, akik élesen különb­séget tesznek a „Hiesiger" és „Hergelaufener" között, de az az autonómia, amit ők kívánnak, egyrészt a céhszellem autonómiája, amely min­den foglalkozásban és minden jogban a zárt szám rendszerét követeli, másrészt ama menta­litás, amely semmiféle ügyből önérzeti kérdést nem csinál. A céhszellemből folyik ádáz ellen­szenvük az ipari munkássággal szemben és amikor intézményes biztosítékot kapnak arra nézve, hogy a hergelaufeh­ereket kisemmizik... (Peyer Károly: „Hat évi helybenlakás!") ... akkor minden föntartásuk megszűnik. Pedig ez a magyar proletariátus tette ezt a várost magyar nyelvűvé, ragaszkodott ehhez a vá­roshoz, amely őt soha el nem kényeztette azzal a szeretettel, amely forradalmi írójá­nak, Táncsics Mihálynak Budapest szépíté­séről szóló egyik könyvecskéjéből oly mele­gen áradt feléje. Ketten vagyunk tehát autonómisták: a bur­gerek pártja és a nyugati levegőt szívott pol­gárság és ipari munkásság pártja. A burgerek autonómiája a középkori falakkal körülvett városideál, amelyben a „Stadtherr" fogalma azonos a „Hausherr" fogalmával. A mi autonó­miánk sem királyi, sem feudális kegyeken nem épül, hanem alapelve a város teherviselő rétegeinek önrendelkező joga. Budapest mun­kássága nem ismételheti meg a római kivonu­lást. Mi ennek a városiasságnak pillérei va­gyunk és ha helyünket tagadás alá vonják, mi megkeressük erre a tagadásra a méltó vá­laszt. Ha keressük a javaslat legbelső lénye­gét, akkor önkéntelenül az előadó úrnak arra a megállapítására gondolunk, amely szerint a fővárosnak vagyona van, amelyet kezelni kell. Az ellenforradalom kifogyott minden pénz­forrásából, nem tudja táplálni janicsárhadait. Az adócsavart nem lehet megszorítani, mert már napirenden vannak a falvak lázadásai, ahol kaszával és kapával várják az adóvégre­hajtókat.. A rendszer inog, meg kell erősíteni, ki kell ragadni a még érintetlen vagyonkomplexu­mokat, amelyekre éppen mi ügyeltünk öt esztendő óta féltő gonddal. Meg kell tehát alkotni a Talbot-törvény No. 11.-t Egyetlen cél és szándék az autonómia ki­játszása, megnyirbálása és megnyomorítása. A közügyűlés szerepe az lesz, ami a „Blaue Katze"-ban a női zenekaré volt, amely szappa­nos vonót rángatva, úgy látszott, mintha muzsikálna. Ez a törvény az állami omnipoten­ciát ülteti a város nyakába. Nem azért, mintha Budapest a maga polgárainak vagyo­nával és életével nem gazdálkodott volna job­ba­­­, mint a kormány az országéval, hanem éppen azért, mert m­a, kétféle gazdálkodás kellemetlen és az összehasonlítást kihívó szembeállításokra ad alkalmat. A törvény tehát az igazi autonómia elsikkasztásáról rendelkezik. A ferencvárosi és budai spíszek megalkudtak a feudalizmus csökevényével, hogy együttesen kiszorítják a munkás­osztályt. A borgazdák és kiskocsmák népe, amelynek alja együtt forgatta a gumibotot az ellenforradalom szemetével, most, amikor ezek a szálláscsinálók némaságba terrorizálták a progressziót, helyt adnak a fehérkesztyűsök­nek, akik beleülnek a guvernamentalitásba. Nem idézhetjük a történelmi felelősséget e pereemberkék fejére, mert az ellenforradalom Siófokon született és az ő számukra meghal a történelem akkor, amikor eltűnnek a hatalom polcáról. Érezzük, hogy meddő dolog az önök meg­győzésére törekedni. Mégis megmondjuk azt, hogy ez a módszer egy másik kisebbségnek, egy másik terrornak szállítja a legalitás fegy­verét. A miniszterelnök szerint ez a törvény a bolsevizmus elleni védekezés. A kisebbségi vélemény előterjesztője már megmondotta, hogy ez a törvény maga a bolsevizmus. Fölszólítás minden terror számára, hogy ha rövid a hatalma, toldja meg egy erősza­kos lépéssel. Okosnak és előrelátónak képzelik magukat, amikor betömik a haladás forrását az auto­nómia területén és elfeledkeznek arról, hogy a pogresszió nemcsak ebből, hanem millió egyéb forrástól is táplálkozik, bejön, nem kér vízu­mot az útlevelére és nem tudja megállítani a kommunitások határán sem csendőri, sem rendőri erőszak. Én tehát, oktalannak tartom ezt a módszert, mert kizárja a békés átalakulás minden reménységét. Aki nem építhet házakat, az barrikádot épít. Akitől elvonják a levegőt, a föld alá bújik és aláaknázza a társadalmat. Figyel­meztetjük a hatalmat, hogy addig nyissa meg az utat számunkra, amíg azon az alkotás seregei akarnak fölvonulni. A főváros népe nehéz időkben tett tanúságot a maga érettsége mellett, senkinek sincs joga a bolsevizmusért a felelősséget a munkásság nyakába varrni, amely ázva-fázva védte a közvagyont a legnehezebb időkben. D° a bol­sevizmussal való vádolás kérdésében fölújul a farkas és a bárány meséje is. A farkas kényes erkölcsű, ürügyet, keres a maga lelkiismereté­nek megnyugtatására. — „Mi megzavartuk a vizet, fölidéztük a bolsevizmust" — mondja ő — és a farkas étvágyával bekebelez bennünket. Gonosz játék ez a főváros munkásságával és ha megakadályozni nem tudjuk, mert ma a farkasok az erősebbek, legalább tiltakozásunkat jelentjük be e lázító, izgató­ és forradalmasító javaslat ellen. Jánossy Gábor, az egységes párt humoris­tája általános derültségtől kísérten szállt vi­tába Kéthly Anna elvtárs érveivel. A vidéki képviselőknek — hangoztatta — épp úgy fog­lalkozniok kellene a fővárosi javaslattal, mint a főváros képviselőinek. (Friedrich: „A fő­városi képviselőket nem szuronnyal választ­ják!") Nem helyesli az érdekképviseleti rendszert, amely a nyílt osztályharcot jelenti. Ha azonban már ezt behozzák, minden foglal­kozási ágat egyenlő aránybam vegyenek be. Plindifii pénzt. Map­ha pénzéért olyan ajándékot vesz, amely örökéletű: a finomművű ékszer, a pontos óra, a cizellált ezüstszelence, az arany karkötő, a finomszö­vése ezkisztetikus, az elegáns óralánc nemcsak célszerű ajándékok, de egy­ben örökértékűek is Az ékszer fejben hiszti, szükség­en kisegít Karácsonyra ez, legyen az ajándék AN­TIÍR jó és olcsó, •EU • részletre is BLUMENTHAL, Wesselényi­ utca 26 (bejárat a Nagydiófa­ utcából)

Next