Népszava, 1930. június (58. évfolyam, 123–145. sz.)

1930-06-01 / 123. szám

1930 június 3. M magyar munkásévek. — írta dr. Zentay Dezső. — „Egy pengő 20 filléres napszám valóban na­gyon kevés. Erről lehet írni. Sőt nagyon he­lyes, ha ezt megírják. De ezt nem így kellett volna megírni. Miért nem közölt inkább sta­tisztikai kimutatást! A cikk így statisztika nélkül, semmi más, mint hangulatkeltés." Így mondta ezt a budapesti törvényszék el­nöke a héten. És mert „a cikk szavai túllépték az objektív megjegyzés határát" — is — izga­tásért 14 napi fogházbüntetést kapott a Nép­szava cikkírója. Hát a hiányzó statisztikát én most készség­gel pótolom. De mert a tárgyalás folyamán —­ a tudósítás szerint — az elnök úr ő méltósága útbaigazítást is adott, hogyan kellett volna azt az inkriminált cikket megírni — én most arra vállalkozom, hogy bírói recept szerint írom meg a munkabérekről szóló cikkemet. A gyermekmunkabérek nyári maximális 1,70 pengőjéről ne is beszéljünk. Íme így festenek hát a mezőgazdasági munkabérek a hivatalos statisztika megvilá­gításában, a Magyar Statisztikai Szemle e havi legutolsó számában közölt adatok szerint. Dr. Kovács Norbert miniszteri tanácsos azt írja ott ezekről a munkabérekről, hogy „ala­csony színvonaluk — ijesztően szembeszökő". A magam részéről csak azt fűzöm hozzá, hogy ezek az adatok ugyan 1928-ról valók, de hogy azóta hogyan alakult a helyzet, azt tudja a törvényszéki elnök úr is. Nem is rejtette véka alá a tudását. Nyíltan kimondotta: „Saj­nos, tavaly óta odafejlődtek a viszonyok, hogy én azt hiszem, ma már 1 pengő 20 fillért sem fizetnek a mezőgazdasági munkásoknak. És ezek örülnek, ha egyáltalán munkához juthat­nak." De még egyebet is mondott: „Miért nem mu­tatta ki, hogy ennek és ennek a nagybirtok­nak mennyi a jövedelme és hogy ezzel szem­ben milyen napszámot fizet?" — kérdezte. De mert az elnök úr a saját kérdésére megadta a feleletet is — a tudósítás szerint — és elis­merte, hogy „egyes nagybirtokok a tiszta jö­vedelmükhöz mérten több napszámot is fizet­hetnének" — hát a birói székből elhangzott ilyen enunciálás után a mezőgazdasági munka­bérekhez nekem most nincs több szavam. * De ha már itt vagyunk, kerítsünk sort az ipari munkabérekre is. Próbáljuk meg itt szembeállítani a gyáripar urainak a jövedel­meit — a munkások bérével. Budapesten a tant­emadó alá eső jövedelem 1925-ben: 3.4, 1926-ban 5.5, 1927-ben: 6.1 és 1928-ban: 7.3 millió pengő volt. Az utolsó négy év alatt tehát megduplázódott ez a jövedelem Még a két legutolsó év alatt is pontosan egy­harmadával (33%) nőtt meg. A tőkevagyonból eredő megadóztatott jöve­delem 1925-ben: 6.9, 1926-ban: 9.1, 1927-ben: 10.0 és 1928-ban: 11 millió pengő volt. Négy év alatt ez is csaknem megkétszereződött. A legutolsó 2 év alatt az ötödével (22%) emelkedett. Hogy pedig az ipa­ri munkabérek hogyan alakultak ezalatt, arra feleljen meg ismét a hivatalos forrásom: „A reálmunkabérek több mint két év óta csökkennek, végeredményben az 1925. év végéhez mérten 12 3%-kal kisebbek." „Az általában alacsony munkabérek lényeges javítása, ami minden tekintetben gazdasági föllendülést hozna — úgy látszik soká várat magára"... olvasom tovább. Nehogy azonban magam is krimenthe­­ssem­ és kifelejtsem a statisztikát — hát szedeges­sünk össze az ipari munkabérek mezejéről is egy szerény bokrétára valót. Hervadt, szo­morú virágok ugyan­ezek. Nem sok örömünk lesz benne. A gyáripari statisztika béradatai szerint a névleges napibérek átlaga 1927-ben: 5.12, 1928-ban: 5.33 pengő volt. Ez látszólag 4.1%-os emel­kedést jelentene, ha ezalatt a megélhetési jelzőszám a hivatalos árstatisztika szerint 113-ról 117.6-re nem kúszott volna föl. Így mind­két évben változatlan maradt és mint reál­munkabér csak 4,53 békebeli vásárlóerejű pen­gőnek felelt meg. Hogy a névleges bérek látszó­lagos emelkedéséért a valóságban mennyivel több túlórát kellett végezni, arról hallgatnak a számok. De mert a kimutatott napibérek csak a munkában töltött napokra vonatkoznak és nem a megélhetés szempontjából fontosabb naptári napokra — ezért 16%-ot még le kell belőle vonnunk. 1928-ban ugyanis csak 287 munkanap volt. Az alacsony munkabéreknél ez érzékeny különbség! De még ez az alacsony átlag is úgy van összetéve, hogy egyes ipar­ágakban 2.51 és 2.54 pengőnél nem ért maga­sabbra. 1929-ben azonban még itt is lanyhulás követ­kezett be. A szakmunkások átlagos munkabére 3%-kal, a napszámosoké pedig 2%-kal csök­kent. Hogy a tant­emadó alá eső jövedelem és a tőkevagyonból eredő jövedelem mennyivel emelkedett , arról még nincsen adat. Még megdöbbentőbbek a társadalombiztosí­tási statisztika béradatai. Itt 80 filléres napi­bérek is szerepelnek a nyilvántartásban. Jól kiszámítva egy órára 10 fillér, egy hétre 4,80 pengős keresetet jelent ez! Szomorúak a hatósági munkaközvetítők út­ján fölajánlott munkabéradatok is. Budapes­ten, ahol legmagasabbak a bérajánlatok, van­nak munkásnők, akik 18 fillérért dolgoznak egy órán át. Bőrdíszművesnők 25 fillért, könyv­kötőnők 27 fillért keresnek egy óra alatt. El is érnek így, napi 8 órán át dolgozva, heti 12—14 pengőt. De még a férfiak között is találunk 28 filléres órabérért dolgozókat. És átlag 50 fil­lérnél kevesebbet kapnak a kereskedősegédek, az éjjeli őrök, szolgák, napszámosok és segéd­munkások. Vidéken a kosárfonók 28, a borbélyok 32 fillért keresnek óránként. De vannak gyári munkásnők, akik csak 15 fillért kapnak. És ta­láltunk 12 filléres órabért is... Egyébként a gyári munkásnők átlagban sem keresnek órán­ként 24 fillérnél többet. A fonó- és szövőipari munkásnők azonban már jobban vannak fizetve: 25 fillért is kapnak egy órára... Igaz, vannak magasabb munkabérek is. De a férfimunkások országos átlagos órabére még­sem több 55 fillérnél. A nőké pedig csak 43 fil­lér. Egy-egy munkanapra egy országos átlag­ban 4.24 pengő jut. Ez pedig még az 1927. évi 4.40 pengőnél is 3.6%-kal alacsonyabb. Pedig, amint láttuk, a megélhetés ezalatt drágább lett. * „A szociális igazság és az egész gazdasági élet jól fölfogott érdeke szempontjából a most ismertetett munkabérek károsan alacsonyak és minden tényezőnek össze kell fogni azok egészséges ütemű javítására" — így szól a hi­vatalos jellegű megállapítás. És ime alig hangzik el az intő szó — már úton is van a nagy fölsegítési akció... Már látjuk az összes tényezők összefogását. Látszólag ugyan nem a munkásság és a le­tört munkabérek följavítása a közvetlen cél. Sőt mintha nem is a szociális igazság — és még kevésbé az egész gazdasági élet jól föl­fogott érdekében készülne a beharangozott nagy reform. De ez valószínűleg csak optikai csalódás. Hiszen az bizonyos, hogy a legjob­ban rászoruló nyomorgó nagybirtokosok, a gondok között vergődő malmok és az ágról­szakadt exportőrök segítséghez és prémiukhoz jutnak. Természetesen a köz terhére. Könnyen elbírja ezt a kitűnő kormányzati rendszerrel szerencsés gazdasági helyzetbe hozott ország. Hadd adjon hát le valamicskét bő jövedelmé­ből a gazdag iparosság. Hadd járuljon hozzá dús fölöslegeiből a virágzóvá lett kereskede­lem. Hadd segítsen a szenvedőkön a vagyono­sodó középosztály, a jómódba jutott tisztviselő­társadalom és a jól kereső munkássereg. És hadd hozzon végre valami áldozatot a munka­nélküliek minden földi jóban dúskálódó tá­bora, a bőségben tobzódó hadikölcsönjegyzők légiója és a jól ellátott hadirokkantak tömege is. Valóban keresni sem lehetne zseniálisabb megoldást. Tehetséges kormányzatunk, mint eddig mindig, most is megtalálta országunk további boldogulásának legideálisabb segítési módját, ahelyett, hogy az agrárolló nyílását szűkítve a makacsul magas iparcikkek árát a mezőgazdasági cikkek alacsony áraihoz simí­tanák és így segítenék elő nemcsak az olcsóbb termelést — de a reálmunkabérek emelkedését is —, a földadó burkolt elengedése mellett a búzaár emelésével és a kenyér drágításával új fogyasztási adót kreálnak a belső fogyasztás megdrágítására... Leszavazták a svéd kormányt. Stockholmi jelentés szerint a kamarában leszavazták a gabonavámok fölemelésére vonatkozó törvény­javaslatot. Minthogy a kormány fölvetette a bizalmi kérdést, előrelátható, hogy a szavazás következtében lemond. Kezdem tehát a statisztikával: Országos át­lagban a mezőgazdasági munkabérek úgy ala­kultak, hogy élelmezés nélkül a férfimunká­sok tavasszal 2.86, télen 2.34 pengőt kerestek. A nők napibére pedig — ugyancsak országos átlagban — tavasszal 2.12, télen 1.86 pengő volt. Ez az „országos átlag" azonban csak papi­rosátlag. Úgy adódott, hogy a férfiak Vesz­prém-megyében 1.50 pengőt, Somogy-, Hajdu-, Szabolcs- és Ung-megyékben pedig 1.80 pen­gőt kaptak csak. A nőknek Nógrád-, Hont- és Veszprém-megyékben egy pengő 20 fillérért, Somogy-, Szabolcs- és Ung-megyékben pedig 1 pengő 30 fillérért kellett dolgozni naphosszat, hogy t éhen ne haljanak. Igaz — voltak ma­gasabb bérek is. Ősszel és nyáron a nagy munkaidőben, amikor látástól vakulásig, haj­naltól estig tart a szakadatlan munka, akkor — ismét országos átlagban — a férfiak kere­sete 3.20, sőt 4.37 pengőt is elért. De a nőké még ekkor sem emelkedett átlagban 2.31, illetve 3.17 pengő fölé.. Ez az átlag pedig azt jelenti, hogy még ilyenkor is — csak pár hétig tartó szezonmunka idején is — a férfiaknak Veszprém­ megyében 2 pengőért, Győr-, Mo­son-, Pozsony-, Nógrád-, Hont-, Tolna-, Vas-, Szabolcs- és Ung-megyékben 2.40-2­50 pengő napszámért kellett robotolni. Amikor pedig ugyanebben az időben Csongrád-, Csanád- és Békés-megyékben — (milyen csodálatos a szervezettség ereje!) — 6.50 pengőt is fizettek egy napra. A nőknek azonban sok helyen még a szezon idejében is be kellett érni 1.40, 1.60, 1.80 pengő­vel. 5 pengő fölé pedig soha és sehol sem emelkedett a munkabérük. Az utcám János megtörüli verejtékes hom­lokát. Gyuri köhög: — Hol van az a kórház? — Én tudom... gyere, taxin megyünk. Állnak az ágy mellett. A fehér párnákon fekszik Jóska, bozontos haja szépen hátra­fésülve. Két keze a mellén lágyan összekul­csolva. Bepólyázott fejéből csak a két barna szem látszik, amely tágranyilt és tele van könnyel. Mozdulatlanul állnak. Két ember jön egy hordággyal és ráteszik. Gyorsan dolgoznak, az egyik a bepólyázott fejhez is ér, de Jóska meg sem moccan. Értelmetlenül és dermedten né­zik. Odajön egy nővér. — Tíz perccel előbb még élt — mondja. — De úgysem beszélhettek volna vele, állandóan eszméletlen volt. ...Járnak az utcákon. Céltalanul mennek, össze-vissza, kihalt és ismeretlen helyeken. Esik az eső. Már este van, a lámpák égnek. — Gyere föl hozzám — szólal meg végre J­ános. Otthon levél várja. Reszkető kézzel bontja. Csak ennyi van benne: „Pesten vagyok három hónap óta. Semmi sem sikerült. Éhes vagyok és fázom, minden­nek vége van. Isten veletek. Pista." Ülnek az ázott felöltőben, a kalapjukról csu­rog a víz. Nehezen lélegzenek. Megtört szem­mel, meredten nézik egymást. Gyuri köhög. — Hány éves vagy te, Jancsi — kérdezi. — Huszonöt... miért? — Egészen ősz vagy. Múlnak az órák. Nagy a csönd, csak Gyuri köhög néha. Zsebkendőjét a szájához teszi és amikor leveszi, a vászon piros. János bronz­arca szürke, az ajka remeg. — Gyuri — kiáltja könyörögve —, édes Gyu­rikám, ez nem lehet... el kell menned orvos­hoz ... holnap reggel elviszlek ... meglátod, minden másképen lesz... Zokognak. Künn az éjszakában megállás nél­­­­kü­l hull az eső.­­ NÉPSZAVA lt Plü* vas&raap: fiinius l-ésa teréf&ic sbí©^ «Jt&Sigtówh 41 órakor 3* PiiSvena^ffis spasrétegepesa a Nemzetközi Pluntaássport ünnepélyt! PiSBBSflBay&iSMB mtű fe^^Sll®!« ? Jegyek kaphatók: az Általános Fogyasztási Szövetkezet fiókjaiban, a Képszava-könyvkeres­zteflésben és az egyesület helyiségében (VII, Peterny-u. 8 -8) 50 iitér, s pengő, 1.50 pengőért.

Next