Népszava, 1930. június (58. évfolyam, 123–145. sz.)
1930-06-01 / 123. szám
1930 június 3. M magyar munkásévek. — írta dr. Zentay Dezső. — „Egy pengő 20 filléres napszám valóban nagyon kevés. Erről lehet írni. Sőt nagyon helyes, ha ezt megírják. De ezt nem így kellett volna megírni. Miért nem közölt inkább statisztikai kimutatást! A cikk így statisztika nélkül, semmi más, mint hangulatkeltés." Így mondta ezt a budapesti törvényszék elnöke a héten. És mert „a cikk szavai túllépték az objektív megjegyzés határát" — is — izgatásért 14 napi fogházbüntetést kapott a Népszava cikkírója. Hát a hiányzó statisztikát én most készséggel pótolom. De mert a tárgyalás folyamán — a tudósítás szerint — az elnök úr ő méltósága útbaigazítást is adott, hogyan kellett volna azt az inkriminált cikket megírni — én most arra vállalkozom, hogy bírói recept szerint írom meg a munkabérekről szóló cikkemet. A gyermekmunkabérek nyári maximális 1,70 pengőjéről ne is beszéljünk. Íme így festenek hát a mezőgazdasági munkabérek a hivatalos statisztika megvilágításában, a Magyar Statisztikai Szemle e havi legutolsó számában közölt adatok szerint. Dr. Kovács Norbert miniszteri tanácsos azt írja ott ezekről a munkabérekről, hogy „alacsony színvonaluk — ijesztően szembeszökő". A magam részéről csak azt fűzöm hozzá, hogy ezek az adatok ugyan 1928-ról valók, de hogy azóta hogyan alakult a helyzet, azt tudja a törvényszéki elnök úr is. Nem is rejtette véka alá a tudását. Nyíltan kimondotta: „Sajnos, tavaly óta odafejlődtek a viszonyok, hogy én azt hiszem, ma már 1 pengő 20 fillért sem fizetnek a mezőgazdasági munkásoknak. És ezek örülnek, ha egyáltalán munkához juthatnak." De még egyebet is mondott: „Miért nem mutatta ki, hogy ennek és ennek a nagybirtoknak mennyi a jövedelme és hogy ezzel szemben milyen napszámot fizet?" — kérdezte. De mert az elnök úr a saját kérdésére megadta a feleletet is — a tudósítás szerint — és elismerte, hogy „egyes nagybirtokok a tiszta jövedelmükhöz mérten több napszámot is fizethetnének" — hát a birói székből elhangzott ilyen enunciálás után a mezőgazdasági munkabérekhez nekem most nincs több szavam. * De ha már itt vagyunk, kerítsünk sort az ipari munkabérekre is. Próbáljuk meg itt szembeállítani a gyáripar urainak a jövedelmeit — a munkások bérével. Budapesten a tantemadó alá eső jövedelem 1925-ben: 3.4, 1926-ban 5.5, 1927-ben: 6.1 és 1928-ban: 7.3 millió pengő volt. Az utolsó négy év alatt tehát megduplázódott ez a jövedelem Még a két legutolsó év alatt is pontosan egyharmadával (33%) nőtt meg. A tőkevagyonból eredő megadóztatott jövedelem 1925-ben: 6.9, 1926-ban: 9.1, 1927-ben: 10.0 és 1928-ban: 11 millió pengő volt. Négy év alatt ez is csaknem megkétszereződött. A legutolsó 2 év alatt az ötödével (22%) emelkedett. Hogy pedig az ipari munkabérek hogyan alakultak ezalatt, arra feleljen meg ismét a hivatalos forrásom: „A reálmunkabérek több mint két év óta csökkennek, végeredményben az 1925. év végéhez mérten 12 3%-kal kisebbek." „Az általában alacsony munkabérek lényeges javítása, ami minden tekintetben gazdasági föllendülést hozna — úgy látszik soká várat magára"... olvasom tovább. Nehogy azonban magam is krimenthessem és kifelejtsem a statisztikát — hát szedegessünk össze az ipari munkabérek mezejéről is egy szerény bokrétára valót. Hervadt, szomorú virágok ugyanezek. Nem sok örömünk lesz benne. A gyáripari statisztika béradatai szerint a névleges napibérek átlaga 1927-ben: 5.12, 1928-ban: 5.33 pengő volt. Ez látszólag 4.1%-os emelkedést jelentene, ha ezalatt a megélhetési jelzőszám a hivatalos árstatisztika szerint 113-ról 117.6-re nem kúszott volna föl. Így mindkét évben változatlan maradt és mint reálmunkabér csak 4,53 békebeli vásárlóerejű pengőnek felelt meg. Hogy a névleges bérek látszólagos emelkedéséért a valóságban mennyivel több túlórát kellett végezni, arról hallgatnak a számok. De mert a kimutatott napibérek csak a munkában töltött napokra vonatkoznak és nem a megélhetés szempontjából fontosabb naptári napokra — ezért 16%-ot még le kell belőle vonnunk. 1928-ban ugyanis csak 287 munkanap volt. Az alacsony munkabéreknél ez érzékeny különbség! De még ez az alacsony átlag is úgy van összetéve, hogy egyes iparágakban 2.51 és 2.54 pengőnél nem ért magasabbra. 1929-ben azonban még itt is lanyhulás következett be. A szakmunkások átlagos munkabére 3%-kal, a napszámosoké pedig 2%-kal csökkent. Hogy a tantemadó alá eső jövedelem és a tőkevagyonból eredő jövedelem mennyivel emelkedett , arról még nincsen adat. Még megdöbbentőbbek a társadalombiztosítási statisztika béradatai. Itt 80 filléres napibérek is szerepelnek a nyilvántartásban. Jól kiszámítva egy órára 10 fillér, egy hétre 4,80 pengős keresetet jelent ez! Szomorúak a hatósági munkaközvetítők útján fölajánlott munkabéradatok is. Budapesten, ahol legmagasabbak a bérajánlatok, vannak munkásnők, akik 18 fillérért dolgoznak egy órán át. Bőrdíszművesnők 25 fillért, könyvkötőnők 27 fillért keresnek egy óra alatt. El is érnek így, napi 8 órán át dolgozva, heti 12—14 pengőt. De még a férfiak között is találunk 28 filléres órabérért dolgozókat. És átlag 50 fillérnél kevesebbet kapnak a kereskedősegédek, az éjjeli őrök, szolgák, napszámosok és segédmunkások. Vidéken a kosárfonók 28, a borbélyok 32 fillért keresnek óránként. De vannak gyári munkásnők, akik csak 15 fillért kapnak. És találtunk 12 filléres órabért is... Egyébként a gyári munkásnők átlagban sem keresnek óránként 24 fillérnél többet. A fonó- és szövőipari munkásnők azonban már jobban vannak fizetve: 25 fillért is kapnak egy órára... Igaz, vannak magasabb munkabérek is. De a férfimunkások országos átlagos órabére mégsem több 55 fillérnél. A nőké pedig csak 43 fillér. Egy-egy munkanapra egy országos átlagban 4.24 pengő jut. Ez pedig még az 1927. évi 4.40 pengőnél is 3.6%-kal alacsonyabb. Pedig, amint láttuk, a megélhetés ezalatt drágább lett. * „A szociális igazság és az egész gazdasági élet jól fölfogott érdeke szempontjából a most ismertetett munkabérek károsan alacsonyak és minden tényezőnek össze kell fogni azok egészséges ütemű javítására" — így szól a hivatalos jellegű megállapítás. És ime alig hangzik el az intő szó — már úton is van a nagy fölsegítési akció... Már látjuk az összes tényezők összefogását. Látszólag ugyan nem a munkásság és a letört munkabérek följavítása a közvetlen cél. Sőt mintha nem is a szociális igazság — és még kevésbé az egész gazdasági élet jól fölfogott érdekében készülne a beharangozott nagy reform. De ez valószínűleg csak optikai csalódás. Hiszen az bizonyos, hogy a legjobban rászoruló nyomorgó nagybirtokosok, a gondok között vergődő malmok és az ágrólszakadt exportőrök segítséghez és prémiukhoz jutnak. Természetesen a köz terhére. Könnyen elbírja ezt a kitűnő kormányzati rendszerrel szerencsés gazdasági helyzetbe hozott ország. Hadd adjon hát le valamicskét bő jövedelméből a gazdag iparosság. Hadd járuljon hozzá dús fölöslegeiből a virágzóvá lett kereskedelem. Hadd segítsen a szenvedőkön a vagyonosodó középosztály, a jómódba jutott tisztviselőtársadalom és a jól kereső munkássereg. És hadd hozzon végre valami áldozatot a munkanélküliek minden földi jóban dúskálódó tábora, a bőségben tobzódó hadikölcsönjegyzők légiója és a jól ellátott hadirokkantak tömege is. Valóban keresni sem lehetne zseniálisabb megoldást. Tehetséges kormányzatunk, mint eddig mindig, most is megtalálta országunk további boldogulásának legideálisabb segítési módját, ahelyett, hogy az agrárolló nyílását szűkítve a makacsul magas iparcikkek árát a mezőgazdasági cikkek alacsony áraihoz simítanák és így segítenék elő nemcsak az olcsóbb termelést — de a reálmunkabérek emelkedését is —, a földadó burkolt elengedése mellett a búzaár emelésével és a kenyér drágításával új fogyasztási adót kreálnak a belső fogyasztás megdrágítására... Leszavazták a svéd kormányt. Stockholmi jelentés szerint a kamarában leszavazták a gabonavámok fölemelésére vonatkozó törvényjavaslatot. Minthogy a kormány fölvetette a bizalmi kérdést, előrelátható, hogy a szavazás következtében lemond. Kezdem tehát a statisztikával: Országos átlagban a mezőgazdasági munkabérek úgy alakultak, hogy élelmezés nélkül a férfimunkások tavasszal 2.86, télen 2.34 pengőt kerestek. A nők napibére pedig — ugyancsak országos átlagban — tavasszal 2.12, télen 1.86 pengő volt. Ez az „országos átlag" azonban csak papirosátlag. Úgy adódott, hogy a férfiak Veszprém-megyében 1.50 pengőt, Somogy-, Hajdu-, Szabolcs- és Ung-megyékben pedig 1.80 pengőt kaptak csak. A nőknek Nógrád-, Hont- és Veszprém-megyékben egy pengő 20 fillérért, Somogy-, Szabolcs- és Ung-megyékben pedig 1 pengő 30 fillérért kellett dolgozni naphosszat, hogy t éhen ne haljanak. Igaz — voltak magasabb bérek is. Ősszel és nyáron a nagy munkaidőben, amikor látástól vakulásig, hajnaltól estig tart a szakadatlan munka, akkor — ismét országos átlagban — a férfiak keresete 3.20, sőt 4.37 pengőt is elért. De a nőké még ekkor sem emelkedett átlagban 2.31, illetve 3.17 pengő fölé.. Ez az átlag pedig azt jelenti, hogy még ilyenkor is — csak pár hétig tartó szezonmunka idején is — a férfiaknak Veszprém megyében 2 pengőért, Győr-, Moson-, Pozsony-, Nógrád-, Hont-, Tolna-, Vas-, Szabolcs- és Ung-megyékben 2.40-250 pengő napszámért kellett robotolni. Amikor pedig ugyanebben az időben Csongrád-, Csanád- és Békés-megyékben — (milyen csodálatos a szervezettség ereje!) — 6.50 pengőt is fizettek egy napra. A nőknek azonban sok helyen még a szezon idejében is be kellett érni 1.40, 1.60, 1.80 pengővel. 5 pengő fölé pedig soha és sehol sem emelkedett a munkabérük. Az utcám János megtörüli verejtékes homlokát. Gyuri köhög: — Hol van az a kórház? — Én tudom... gyere, taxin megyünk. Állnak az ágy mellett. A fehér párnákon fekszik Jóska, bozontos haja szépen hátrafésülve. Két keze a mellén lágyan összekulcsolva. Bepólyázott fejéből csak a két barna szem látszik, amely tágranyilt és tele van könnyel. Mozdulatlanul állnak. Két ember jön egy hordággyal és ráteszik. Gyorsan dolgoznak, az egyik a bepólyázott fejhez is ér, de Jóska meg sem moccan. Értelmetlenül és dermedten nézik. Odajön egy nővér. — Tíz perccel előbb még élt — mondja. — De úgysem beszélhettek volna vele, állandóan eszméletlen volt. ...Járnak az utcákon. Céltalanul mennek, össze-vissza, kihalt és ismeretlen helyeken. Esik az eső. Már este van, a lámpák égnek. — Gyere föl hozzám — szólal meg végre János. Otthon levél várja. Reszkető kézzel bontja. Csak ennyi van benne: „Pesten vagyok három hónap óta. Semmi sem sikerült. Éhes vagyok és fázom, mindennek vége van. Isten veletek. Pista." Ülnek az ázott felöltőben, a kalapjukról csurog a víz. Nehezen lélegzenek. Megtört szemmel, meredten nézik egymást. Gyuri köhög. — Hány éves vagy te, Jancsi — kérdezi. — Huszonöt... miért? — Egészen ősz vagy. Múlnak az órák. Nagy a csönd, csak Gyuri köhög néha. Zsebkendőjét a szájához teszi és amikor leveszi, a vászon piros. János bronzarca szürke, az ajka remeg. — Gyuri — kiáltja könyörögve —, édes Gyurikám, ez nem lehet... el kell menned orvoshoz ... holnap reggel elviszlek ... meglátod, minden másképen lesz... Zokognak. Künn az éjszakában megállás nélkül hull az eső. NÉPSZAVA lt Plü* vas&raap: fiinius l-ésa teréf&ic sbí©^ «Jt&Sigtówh 41 órakor 3* PiiSvena^ffis spasrétegepesa a Nemzetközi Pluntaássport ünnepélyt! PiSBBSflBay&iSMB mtű fe^^Sll®!« ? Jegyek kaphatók: az Általános Fogyasztási Szövetkezet fiókjaiban, a Képszava-könyvkereszteflésben és az egyesület helyiségében (VII, Peterny-u. 8 -8) 50 iitér, s pengő, 1.50 pengőért.