Népszava, 1930. július (58. évfolyam, 146–172. sz.)

1930-07-01 / 146. szám

1930 fi NÉPSZAVA A csepeli községi választáson megbukott a kurzus. Valamennyi hevületben a munkásság és a demokratikus pol­gárság győzött.­­ Csepel itélt, Koncz János elmehet. A csepeli képviselőtestületi választásokat hétfőn tarották meg és amit Csepel község la­kosságának döntő többsége remélt és vágyva vágyott, az bekövetkezett. A demokratikus blokk teljes győzelmet aratott a választáson. Hosszú küzdelmek előzték meg ezt a választást és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy valamennyi értekezleten és gyűlésen, ahol ez a választás volt napirenden, mindany­nyiszor tömegesen jelentek meg a község mun­kásai és demokratikus polgárai. Ez a válasz­tási győzelem tíz hosszú esztendő községi kor­mányzatának módszereire tette föl a pontot. Tíz hosszú esztendeig uralkodott a község kor­mányzásában a kurzusgondolat és az a bru­tális fajvédő- és ébredőfölfogás, amely a fő­jegyző személyében testesült meg, ezen keresz­tül érvényesült a képviselőtestületben is. Ahány gyűlés a választási előkészületek alatt megtartatott, valamennyin keserű és szenve­délyes panaszok hangzottak el a főjegyző sze­mélye­s község vezetésének módszerei ellen és minden alkalommal éles támadásban részesült az a községi háztartási politika is, amely gyü­mölcstelen célokra pazarolta a szegény község közpénzeit. A reakciós kormányzati rendszer­nek pontos vetülete és hűséges lemásolása volt Csepel község ügyeinek eddigi vez­etése. A fő­jegyző — és nemcsak a befolyása, hanem sok­szor a terrorja alatt is álló képviselőtestület — ugyanazt csinálta politikai, gazdasági és köz­igazgatási kérdésekben a községi kormányzat szűk korlátai között, amit csinál nagyban és nagy károkkal a kormány az országos ügyek­ben. Valósággal úgy volt, hogy a főjegyző — aki nem tudott és nem is akart kiszabadulni az ébredő gondolkodás igájából, mert az na­gyon tetszett neki — a maga tulajdonának te­kintette Csepel községet. Mindig úgy dolgo­zott, hogy a majdnem százszázalékosan mun­kások la­kta község m­unkásképviselőit kizárja a község kormányzatából. Az eszközökben egy­általán nem volt válogatás. Tudott olyan vá­lasztási névjegyzékeket fabrikálni, amelyekből a munkásválasztók nagyrészt mindig hiányoz­ta­k, mert álürügyekkel és körmönfont fogások­kal legtöbbjüket mindig kiirtotta a névjegy­zékekből. Pedig volt idő, amikor a főjegyző úr megtalálta az utat a munkássághoz is. Volt idő, amikor ígérgetésekkel és fogadkozásokkal kötötte le magát a község valódi érdekei mel­lett és annak a munkásságnak a hathatós tá­mogatásával választatta meg magát főjegy­zővé, amelyet idők múltán üldözőbe vett, érde­kei ellen dolgozott és annyira beleélte magát az ébredő gondolatba, hogy azután minden moz­dulata, minden rendelkezése már nemcsak a munkásság, hanem az egész község érdekei ellen is volt. Hát a főjegyző úr egyeduralmának most már vége van. Nemcsak a munkásság, hanem a pol­gárság nagy többsége is ellene fordult. A köz­ség türelmének végeszakadt, megunták a fő­jegyző diktátori módszereit és ma az a hely­zet, hogy a főjegyző úr vagy a község valódi érdekei értelmében fog működni, vagy pedig ajánlja magát és eltávozik a régen megérde­melt nyugdíjba. Noha kis területről indult el a tisztulás fo­lyamata, mégis nagy jelentősége van a csepeli választásnak. Hiszen a politikai és társadalmi reakciónak egy előretolt védővárát ostromolta meg és vette be a demokratikus gondolat, a munkásság és a demokratikus polgárság együt­tes, áldozatkész rohama. A politikai, társadalmi és a gazdasági reakció kapott sebeket nemcsak Csepelen. Az ország fölött uralkodó reakció számára is kiadós csapás ez a választás. Az országos reakció is nagyon rosszul érzi magát e nagysikerű és szép választási győzelem kö­vetkeztében és amennyire fölügyelt erre a győ­zelemre az uralkodó rendszer, olyan mértékben kell figyelniök az ország demokratikus erői­nek is. Lám, lehet sikereket elérni, lehet győzni, lehet reakciós bástyákat bevenni, csak akarni kell és csak tudni kell áldozatokat hozni. Ha a demokratikus erők összefognak, a siker nem maradhat el. Ezért van az, hogy a demokrácia hívei, szerte az országban, elismeréssel és üd­vözlő szóval fordulnak Csepel munkásaihoz és demokratikus polgáraihoz. Szép példát adtak a harcra, a harckészségre és ezt a szép példát egészen biztosan követni fogják másutt is. Ha Csepelen tudták és akarták kisöpörni a reakciót, tudni és akarni kell ezt másutt is. A példaadásban mutatkozik meg tehát legjobban a csepeli választás eredménye. Nem valószínű ugyan, hogy a reakció urai tanulni fognak eb­ből az esetből és most egyszerre megokosodnak és más irányba fordítják a rendszer szekerét. Ők nem tanulnak­­, de lehet őket megtanítani! A csepeli összefogás is egy ilyen kioktatás. Ki­oktatás arról, hogy az ország demokratikus erői élnek és gyarapodnak és a példákon fölbuz­dulva, másutt és más alkalmakkor is közös erő­vel, közösen összefogva, áldozatkészen és le­gyűrhetetlen harckészséggel fogják megtá­madni a reakció erődítéseit. Délután 2 órától 4 óráig, a szavazás lezártáig fekete volt a szavazóhelyiségek környéke. Egyre gyorsabb ütemben folyt a szavazás. De egyre nagyobb lelkesedéssel is, mert ekkor már mindenki tudta, hogy a demokratikus ellenzék győzelme elvitathatatlan. A győzel­met a korai záróóra sem tudta veszedelmez­tetni: a munkások és a demokratikus polgárok egyszerűen otthagyták munkájukat, csakhogy kellő időben szavazhassanak. Négy óra után megkezdődött a szavazatok összeolvasása, ami 5 órára befejeződött. Hegyi Imre elvtárs a Munkásotthon udvarán mint­egy 2000 főnyi lelkes tömeg előtt hirdette ki rövid beszédben a választás eredményét s egy­úttal megköszönte elvtársaink áldozatkész munkáját. A tömeg tomboló tetszéssel vette tudomásul, hogy Csepel végzett Koncz János egyeduralmával, valamennyi szavazókörben imponáló szó­többséggel a demokratikus ellenzék győzött. A győzelem mind az öt szavazókörben fölül­múlta a legmerészebb várakozást is. Az egyes szavazókörökben ugyanis a demokratikus ellen­zék a következőképen győzött: az V. „ 126 A betöltésre kerülő 10 rendes tagsági hely és 5 póttagság egy­től-egyig a demokratikus ellenzéknek jutott. A képviselőtestület tagjai lettek: az I. kerület­­ben S­idegkuthy Gyula gazdálkodó, Nánay Ká­roly kereskedő, a II. kerületben Tóth János tisztviselő, Heisberger Ede kőműves elvtárs, a III. kerületben Nikoletti Alajos vendéglős, Petz Henrik művezető, a IV. kerületben Lábi Boldizsár gazdálkodó, Isztl Antal asztalosmun­kás elvtárs, az V. kerületben Kivágó Zsi­rmond eiászmester, Czékli János esztergályos elvtárs, Póttnerok: Piller János háztulajdonos, Thomas József hentes, Petz Lajos festő, Uitz István kovácsmester és Cwetzler Boldizsár esztergá­lyos elvtárs. Csepel munkássága büszke lehet a kivívott győzelemre. Ha ugyanezzel az erővel és lelke­sedéssel vesz majd részt ezután a párt- és szak­szervezeti munkában és a pártsajtóért való agitációban is, Csepel ismét ugyanaz lesz a munkásmozgalom számára, ami a múltban volt, az I. szavazókörben 140 szótöbbséggel* a II. „ 105 a m. „ 117 a IV. „ 163 „ és Csepel népe fölsorakozik Koncz János egyeduralma ellen. Hetekig tartó izgalmas propaganda után hétfőn az urnák elé járult Csepel választó­közönsége, hogy ítéletet mondjon a gyár­városra nehezedő ébredőuralomról. Koncz Já­nos és a mögötte álló ébredőtábor tisztában volt azzal, mit jelent ránézve ez a döntés. A kurzisták pártja megtett minden lehetőt egyed­uralmának megőrzéséért. A községi választást megelőző hetekben meg­kíséreltek mindent, hogy a szokásos technikai fogásokkal biztosítsák a maguk számára a többséget. Sikerült kimesterkedniök, hogy a választást, az előzetes megállapodás ellenére, vasárnap helyett hétfőn tartsák, mert abban bizakodtak, hogy az uralkodó nyomorúságot nyögő munkásság inkább munkába megy s nem vesz részt a szavazásban. Megkísérelték a sza­vazás titkosságának megkerülését is, elvtár­saink azonban éberségükkel megakadályozták ezt a tervet. Nem használt Koncz Jánoséknak semmi. Hiába adták ki a plakátok és röpiratok egész tömegét. A szociáldemokrata párt és a vele szövetkezett polgárság fölvilágosító röpiratai egy-kettőre végeztek az ébredők frázisaival. Hiába szórták a röpiratokat, nyomtatványai­kat átvették ugyan a választók, azonban min­denki pártunk röpiratairól beszélt. Az sem használt Konczéknak semmit, hogy a község­házán nem tartottak hivatalos órát és az alkal­mazottak Koncz János pártja mellett agitál­tak. Nem használt a katolikus, a református és az evangélikus pap vállvetett agitációja sem. Nem használt az sem, hogy 30 autóval robogtak a választókért, míg a független polgári és munkáspárt, amelyhez a szociáldemokrata párt is csatlakozott, csak öt kocsival rendelkezett a betegek szállítására. Koncz Jánosék pártján volt a hatalom és minden anyagi eszköz, de mindez semmit sem jelentett ahhoz a lelkesedéshez mérten, amely­lyel elvtársaink és az ellenzéki polgárság a választási harcot megvívták. A hetekig tartó agitáció lelkes előkészületei után hétfőn reg­gel 9 órakor Hegyi Imre elvtárs vezetésével 150 bizalmi testületi tag fogott munkához. Tá­mogatásukra siettek a pesterzsébeti elvtársak, akik tömegesen jöttek át Csepelre, hogy dia­dalra segítsék ottani elvtársainkat. A munka határtalan lelkesedéssel, a legnagyobb lelki­ismeretességgel és pontossággal folyt. Reggel 9 órakor a kereszténypártiak meg­döbbenésére a munkások már tömegesen je­lentkeztek az urnáknál. Az öntudatos munkások százai inkább ve­szítettek munkabért, semhogy távolmarad­janak a szavazástól. De a munkanélkülieken és az éjjeli üzemben dolgozó elvtársakon kívül tömegesen akadtak elvtársak, akik a választás munkájában és az agitációban való részvételért is vállaltak munkabérveszteséget. A határtalan lelkesedé­sen és bámulatbaejtő fegyelmen kívül feltűnt, hogy a munkásság tömegei megfogadták a pártunk nagygyűlésén elhangzott intelmet: a hétfői napon, a választás tartama alatt a munkásság nem fogyasztott alkoholt. Csepel szokatlanul mozgalmas képet mutat. A szavazás öt körzetben folyt. Valamennyi körzet előtt lelkes munkástömegek. Mindenütt lobogott a győzelem biztos tudata. A választás központi irdájába egyre-másra érkeztek a je­lentések, amelyek már a reggeli órákban arról számoltak be, hogy Konczék uralmának le­áldozott. A választás sorsa déli 2 órakor dőlt el, amikor az üzemek ontani kezdték a mun­kásokat, akik a szavazóhelyiségekbe siettek, hogy még kellő időben szavazhassanak. Kivette a részét a választás munkájából a polgárság is. Kivált a benszülött polgárok dolgoztak a választók­nak a kereszténypárt ellen való fölsorakozta­tásán. v 3 fi kínai polgárháború befejezésére konferenciát hívnak össze. (Sanghai, június 30.) Mandzsúria kormányzó­jának javaslatára állítólag értekezletet hívnak össze, amelyen módot keresnek a kínai polgár­háború befejezésére. Az értekezlet tartamára az ellenségeskedéseket beszüntetnék. A leg­utóbbi harcokban állítólag úgy az északkínai, mint a központi kormány csapatai teljesen ki­merültek. in „Ennek borzalmas vége lesz! A kormánytámogató Wolff-pártból kivált keresztény ellenzék vezére, Friedrich István vasárnap párthíveinek küldöttsége előtt le­sújtó kritikát mondott a diktatúrás kormány­politika országrontó kártevéseiről. Kijelen­tette, hogy tíz évvel ezelőtt titkos választó­jogon alapuló demokráciát akart kiépíteni, be­csületes önkormányzattal, szabad sajtóval, szabad szervezkedési és gyülekezési joggal. Jó is volt ez akkor azoknak, akik azóta fölkapasz­kodtak az uborkafára. Azóta azonban kisült, hogy a nép „éretlen", hogy a gyülekezési jog nem kívánatos. Elnémult az ország, a válasz­tási kicsapongások tönkretették a politikai éle­tet. Fölépült a konszolidáció Bábel-tornya, de a nyomában kialakult káosz válságba sodorta a gazdasági életet. így jutottunk el a boléta­törvényhez, amely kényszerdrágítással akarja megmenteni a mezőgazdaságot. Az öncélú kor­mányrendszer mammut-bürokráciát és egy szörnyen túldimenzionált költségvetést varrt az ország nyakába. Egész retyerutyáját el­helyezte szinekurákba és többszörösen dotált stallumokba. Az öntudatos, gerinces magyar­ból alamuszi Névtelen Adófizető lett, akinek csak egy a föladata és életcélja: eltartani a párt monopólium és a bürokrácia politikai és önbiztosítási kartelljét. Ez a kartell fölfal mindent és hol az áldemokrácia, hol az ál­fascizmus álarcában élősködik a nemzet két­ségbeejtő letargiájából, meg abból, hogy a választójog elkobzásával a társadalom cselekvő erejét fölülről leszerelték. Ennek a kartellnek azonban borzalmas vége lesz. Mennél későbbre halasztjuk a demokratikus átalakulást, annál nagyobb áldozatot fog az követelni éppen ab­ból a „birtokállományból", amelyet valameny­nyien át szeretnének menteni az új világba. Azzal végezte Friedrich, hogy a kormány ka­tasztrófapolitikája, amelynek oldalnyulványai már a városházába is beereszkedtek, nem ve­zethet jó eredményre. A nagy politikai leszá­molás egy ideig még halasztható, de azt ki­kerülni nem lehet!

Next