Népszava, 1930. november (58. évfolyam, 249–273. sz.)

1930-11-01 / 249. szám

1930 novemberi. NÉPSZAVA II Az osztálygőg hangja szólalt meg a földművelésügyi minisztérium­ban tartott tejankéton, amelynek, természete­sen, nemcsak ez a penetráns és provokáló hang volt az egyetlen szépséghibája. Volt más 36, volt olyan is, amely már nem­csak szépséghiba, hanem annál sokkal több; az például, hogy az ankéton minden érdekelt­ség megjelenhetett, csak a legfontosabbat, a kérdésben mégis a legdöntőbb tényezőt: a fo­gyasztók képviseletét nem hívta meg Mayer János miniszter úr. Ezért aztán nagyon könnyű volt „kihozni" azt az eredményt, amit a földművelésügyi miniszter abban foglalt össze, hogy az ankét meghívottjai, illetőleg szónokai szükségesnek tartják a mai tejárak tartását... Ki merné ezt tagadás­ba venni? Hogy azok, akik ott megjelentek, a mai tej­árak, a mai magas tejárak tartását látják szükségesnek, hiszen valamennyinek az az érdeke, hogy mennél drágább legyen a tej, mert így tudnak ők a csecsemők és betegek táplálékának rovására magas profithoz jutni. A termelők, a tejkartell és a közvetítő kereske­dők véleménye azonban csak az egyik oldal­nak a véleménye. Akik azonban legnagyobb érdekeltjei a kérdésnek, a fogyasztók, egészen más véleményen vannak. És a miniszternek, ha már nem tartotta szükségesnek a fogyasz­tók véleményének a kikérését — amivel, ismé­teljük, nagy hibát, nagy mulasztást követett el —, nem lett volna szabad a tejünkét ered­ményét olyan határozottan és megdönthetetle­nül abban összegezni, hogy „szükségesnek tar­ta­tik" a magas tejárak további biztosítása. Mert egész bizonyos, hogy szükségesnek a tejárak lényeges csökkentése „tartatik". Amióta a tejkérdés napirenden van, száz­szor megmagyaráztuk már, hogy miért. Legelsősorban azért, mert a betegek és a csecsemők táplálékát a mai gazdasági helyzet elesettjei számára is könnyűszerrel hozzá­férhetővé kell tenni. Meg azért, hogy a mai gazdasági helyzet nem olyan, hogy azt egy hatalmas, de szegény népréteg rovására a tejkapitalisták könyörtelen profitszellemivel kihasználhassák, mint ahogy eddig ki is hasz­nálták. Ne gondolja a földművelésügyi minisz­ter, hogy a tejárakét után most már minden rendben van, hogy most már kaphat olyan rendeletet, amelyben biztosítja a mai magas tejárakat. Egy ilyen rendelet ellen a fogyasz­tók hatalmas tábora tiltakozik és egy ilyen rendelet olyan elmaradhatatlan harcot provo­kál, amelynél jogosabb, szükségesebb és rokon­szenvesebb harc régen nem volt. Egyelőre ennyit az ankét miniszteri rezümé­járól. Ami az ankéton fölcsikordult termelői és kar­telhangot illeti, arról is érdemes, sőt kell is külön megemlékezni. Mint a fogcsikorgatás, amelyet a nagyúri os­torpattogtatás hangjai kísérnek, úgy hangzott el az ezerholdasok szervezetének képviseleté­ben, hogy ők nem tűrik... így meg úgy nem tűrik... nem tűrik, hogy a tej árának csökke­nése bekövetkezzék! Az a hang szólalt meg eb­ben, amely atavisztikusan érzi még ma is a hajdani jobbágytartó lelkiségét és gőgjét s amely minden körülmények közepette min­denre képes, hogy a zsebét, az osztály érdekét megvédelmezze. De ha ebben a hangban túl sok volt a gőg és a mostani viszonyok közepette százszorosan megengedhetetlen a fogyasztók érdekével mit se törődő arrogancia, annál ellen­szenvesebb volt az a fészkelődő szemtelenség, amely a tejkartell kapitalistáinak képviseleté­ben egyenesen azt követelte, hogy kormány­hatalommal kötelezzék az árak fölemelésére azokat a budapesti fogyasztási szövetkezeteket, amelyek a tej árát 4 fillérrel leszállították. Kormányhatalommal! Esetleg katonasággal­ és azonnal, percnyi késedelem nélkül! Hát igen, így beszélhet az elkapatott osztály­érdek. Aminthogy így is beszél mindig és­­mindenütt, ahol nem érzi a szembenálló érde­kek képviselőinek erejét és kemény ellenállá­sát. A profit lovagjai, a rebook kufárjai nem is tudnak másként, mert előttük nincs más ér­dek, csak a maguké. Aminthogy ezúttal se láttak egyebet, csak a termelő földbirtokos és a® eladó tejkapitalista magánérdekét. Sajnos, az a gyöngécske ellentmondás, amely, az osztálygőgnek ezzel a hangjával szemben a kormány részéről az ankéton megpróbálkozott, egyáltalában nem volt elegendő. És lett volna bár akármilyen éles, akármilyen határozott és önérzetes visszautasítás e kapitalista arrogan­ciával szemben, eltörpült és megsemmisült volna ez is a telankét eredményének kicsendü­létében, abban, hogy a földművelésügyi mi­niszter és vele együtt a kormány egyetért az érdekelt kapitalistáknak e követelésével és meg akarja védelmezni az érdekeiket, a mos­tani profitjukat, a fogyasztótömegek további megsarcolásának engedélyezése, illetve bizto­sítása árán is. Vagyis: nemcsak a termelő és az eladó tej­kapitalisták lepleződtek le, hanem a kormány is. Amelyről különben is tudva vagyon, hogy minden kérdésben egy húron pendül a kapi­talistákkal, a birtok és a pénz feudálisai­val és soha, még csak tévedésből sem állott a fogyasztók, különösen a szegény fogyasztók oldalára. A fogyasztókon van te­hát a sor. Nekik kell majd védekezni, tiltakozni, har­colni a tejrendelet ellen. Mert ha egyetemleges erővel ezt nem teszik, fizethetnek majd ezután is 36 meg 44 fillért azért a tejért, amelyről ott az ankéton állapították meg a leghitelesebben, hogy baktériumtartalma olyan óriási méretű, mint sehol a világon, még a legsötétebb Ázsiá­ban sem. Vizsgálat a Társadalombiztosiító Intézetnél. Ahol pénzzel fognak egyetemi hall­gatókat. Több ízben írtunk arról, hogy a népjóléti miniszter arra kényszeríti az intézet tisztvise­lőit, hogy a József-műegyetemre iratkozzanak be, fizessenek 60 pengő tandíjat, néhány pengő beiratási díjat, délután '95-től '18-ig pedig hallgassák az egyetemi tanárok által megálla­pított elméleti tananyagot és ha azt végighall­gatták, akkor kollog­áljanak, vizsgázzanak és ezért külön fizessenek 100 pengőt, összesen minden hallgatónak 4—500 pengőjét viszi el ez a tanfolyam. Az önkormányzatnak az az álláspontja, hogy a tisztviselők szakképzésére szükség van, ezt azonban az intézetnél magánál kell megszerezni, anélkül, hogy a tisztviselőkre ebből külön kiadás háramlana. E tekintetben tárgyalásokat folytatott az ön­kormányzat a népjóléti miniszterrel. Az ön­kormányzat eme tárgyalásait azonban úgy kontrakarírozták, hogy a tisztviselőknek pénzt osztogattak abból a célból, hogy menjenek az egyetemre be­iratkozni. Dr. Szeles Pál, az OTI számvizsgálója vállal­kozott arra a feladatra, hogy a hivatalos óra alatt megdolgozza a tisztviselőket és ha kell, pénzt adjon nekik abból a célból, hogy be­iratkozzanak. Így pénzt kínált több tisztviselő­nek, akik azonban visszautasították, de pénzt­­kínált föl egy Skribauer nevű tisztviselőnek és másoknak is, akik előtt megnevezte a pénz forrását is. Egy Seibert nevű tisztviselő is vállalkozott­ hallgatófogdosásra, sőt a hivata­los idő alatt megbízásból ellenőrizte, várjon a vezérigazgató kiadja-e a vonatkozó rendeletet vagy nem. Ebben az ügyben most vizsgálat folyik. Le­hetetlennek tartjuk azon­ban azt, hogy az OTI, amelynek ügyeit az önkormányzat intézi, min­den megtorlás nélkül hagyja azt,­ hogy egyes tisztviselők a főfelügyeleti hatóság előtt úgy akarják magukat behízelegni, hogy a tisztviselői karban elégedetlenséget és szét­húzást szítsanak és a fegyelmet aláássák. Véleményünk szerint itt rendet kell terem­teni! Lehetetlennek tartjuk azt is, hogy biztosítot­tak és munkáltatók pénzén OTI-tisztviselők kölcsönadassanak a népjóléti minisztériumnak és hónapokig a minisztériumban teljesítsenek szolgálatot. Amikor a népjóléti miniszter csökkenti a be­tegek táppénzét és az OTI önkormányzata a legnagyobb takarékosságot tartja szem előtt, talán mégis foglalkozni kellene azzal is, miért vannak egyes tisztviselők ilyen kivételes hely­zetben. Mert vagy szükség van reájuk az OTT-nál, akkor ott kell szolgálatot teljesíteniek, vagy nincs szükség reájuk, akkor utalja ki azoknak a fizetését a népjóléti miniszter a saját minisztériuma költségére és ne a beteg munká­sok rovására. Valóságos telekvásárlás folyik a Társadalom­biztosítónál. Az önkéntesen beiratkozóknak megígérték, hogy január elsejével előléptetésben lesz részük. Lehetetlen erkölcsi­­süllyedés az ilyen lélekfogdosás, amelyet az illetékes ténye­zőknek meg kell torolni. A Mglaemelésen fricsif a gyu­faszölcsön pénzével is szan­álják az agráriusokat. Azok a gyöngéd — de nem gyönge! — szá­lak, amelyek a kormányt az agráriusokhoz fűzik, arra késztették, hogy a hatalmas sumanáju Kreuger-féle svéd gyufakölcsön maradványának tekintélyes részét, nem keve­sebb, mint 13 millió pengőt, az „önhibájukon kívül bajbajutott" gazdák fölsegélyezésére for­dítsa. A földesurak szanálását egy nagy agrá­riusokból alakított ötös bizottság végzi, Pesthy Pálnak, az egységes párt elnökének vezetésé­vel. Azon a jogcímen, hogy erről a szanálási akcióról téves hírek kerültek forgalomba, Pesthy bő léve eresztett nyilatkozatot adott ki, amelyben erőnek­ erejével azt igyekszik el­hitetni, m­ennyire demokratikus (?) és meny­nyire indokolt (!) a kormányzat dédelgetett kedvenceinek voltakép az összes adófizetők ter­hére történő fölsegélyezése... Egyenesen meg­hatónak mondhatnók, ha nem volna a sze­génységet annyira provokáló, azt a lázas buz­galmat, amely a latifundiumok, a hitbizomá­nyo­k, a világi és egyházi nagybirtok kormá­nyát bevíti most, ennél az akciónál, amely az állítólag „önhibáján kívü­l" állítólag válságba jutott birtokososztály talpraállítását célozza. Tudtunkkal van még a végehossza-nincs agrárakciókkal istápolt földesurakon kívül jó néhányszázezer ember ebben az országban, akik igazán önhibájukon kívü­l járják a nélkü­lözés, a nyomor széles országútját.­­ A kihűlt kéményű gyárak rabszolgái, a bezárt műhe­lyek, irodák szánalmas kivetettjei, a magyar föld robotos páriái, akiknek feneketlen ínsé­géhez képest a „válsággal küzködő" agráriu­sok paradicsomi jólétben dúskálnak. Semmi se bizonyítja ékesebben a kormány osztály­jellegét, mint az a fölfokozott aggodalom, amelyet a földesurak iránt tanúsít és mind­az a bű­nös nemtörődömség, amellyel egykedvűen napirendre tér a kormányzat vétkéből munka, kereset nélkül tengődök kétségbeejtő helyzete fölött. A községi temetkezőintézet igazgatósága ülést tartott. Bejelentették, hogy az intézet összes bevétele az első félévben 1,937.470 pengő volt, szemben a múlt év hasonló időszakának 2,009.000 pengő bevételével. A temetések száma nem csök­kent, tehát a több, mint 70.000 pengős bevételcsökkenés annak következménye, hogy a gyászolók hozzátartozóikat mindinkább egy- szerűbb temetéssel kénytelenek eltemettetni. Az intézet h­alottakat szállító 70 alkalmazott­jának téliruhát és kabátot szavaztak meg. Ha­lász Alfréd elvtárs javaslatára az igazgató elő­terjesztést készít, amelynek alapján, miként a többi fővárosi üzemekben ez már megvan, a ruhaellátást fokozatosan az intézet többi alkalmazottaira is kiterjesztik. Halász elvtárs szavazatával szemben­ megvon­ták egyes alkalmazottaknak fizetett 70—80 fil­léres vasárnapi pótlékot, viszont elfogadták Halász elvtársnak azt a javaslatát, hogy va­sárnap nyolc órán túl az alkalmazottak a hét­köznapi pótlékot megkapják. Felkérte a bizottság a polgármestert, hogy a kereskedelmi miniszternél személyesen sür­gesse meg a Bachmanek-ügy befejezését. A to­vábbiakban újra előterjesztették egyik bizto­sítóintézet ajánlatát, amely a temetkezési biz­tosításra monopóliumot akar. Halász elvtárs az idevonatkozó javaslat elutasítását kívánta. Az elnök azonban az ügyet az igazgatóság következő ülésére halasztotta. A 13éBier IfónyaHiDiiSeások ésegy izms&reigf garantálása! Sí­vcsen­k­, Sztrejhira léptek a Naybach-báin­ya munkásai. (Saarbrücken, október 31.) A Maybach-bányá­ban megakadt a munka. A bányászok csütör­tök este viharos gyűlést tartottak, amelyen elhatározták, hogy a jövőben fokozottabb garanciákat követelnek a bányaigazgatóságtól és csak akkor folytatják a munkát, ha az igazgatóság garantálja életbiztonságukat. Mi­után az igazgatóság ilyen garanciára nem­ volt hajlandó, pénteken délben a déli turnus­sal mér csak 128 ember ment le a tárnába a normális 500 ember helyett. Valószínű, hogy a szombati turnusban már egyáltalán nem lesz bányász, aki leszáll a mélybe. A berlini fémipari tizedekben újra megis inku­lt a munka. (Berlin, október 31.) A berlini fémipari üze­mekben péntek reggel teljes erővel megindult újra a munka. Azokban az üzemekben, ahol a munkásság határozata szerint már pénteken meg kellett kezdődnie a munkának, senki sem hiányzott. Néhány üzemben technikai okokból csak hétfőn indul meg a munka.

Next