Népszava, 1931. április (59. évfolyam, 74–97. sz.)
1931-04-01 / 74. szám
1931 április 1. NÉPSZAVA A német-osztrák vámszerződés. - írta LÉON BLUM, a francia szociáldemokrata párt vezetője. - A Németország és Ausztria közötti vámegyezmény tervének ihíre nekivadította a nacionalista sajtót. Megszegték a szerződéseket! Ausztria és Németország egyesülnek, az Anschluss már befejezett tény — hangzik mindenfelől. Még jó, ha nem látunk egyszerre „háborús okot" benne! És mindezen érveket csak azért szedik elő, hogy túlizgassák vele a közvéleményt és a sajtókampányt minden bizonnyal nyomon követi a parlamenti támadás is. Próbáljuk meg a dolgot kellő értékére leszállítva mérlegelni. Először is nem történt semmiféle határozott döntés, nem írtak még alá semmiféle megállapodást. Csak elvet állítottak föl, semmi egyebet. Melyik ez az elv? A szabad forgalom Németország és Ausztria között és vámtarifájuknak más országokkal szemben való egységesítése. Ha ez a terv megvalósul, a két államból valóban vámegység lesz, mivel az áruk, amikor a két ország közül egyikből a másikba jutnak, nem esnek majd vám alá és egyforma vám alá esnek, ha a kettős határon kívül kerülnek. De vájjon ez ellentétben áll-e a békeszerződésekkel, amelyek Ausztria függetlenségét megszabják? Ellentétben áll-e az 1922-iki pénzügyi megállapodásokkal, amelyek értelmében Ausztria azért a pénzsegélyért, amelyet kapott, arra kötelezte magát, hogy mindenféle csatlakozás előkészítésétől tartózkodni fog. Nyilvánvaló, hogy minderről nincs szó. A nacionalisták egy jól ismert történelmi precedenst hoznak föl: a német államok vámegységét, a Zollvereint, amely megelőzte és előkészítette a bismarcki birodalom megalakulását. De Ausztria és Németország már eleve kijelentették, hogy nincs szándékuk a vámközösségnél tovább menni, sőt hogy a megakadályozandó terv határozottan gondoskodik arról, hogy ugyanezt a rendszert az összes szomszéd nemzetekre is ki lehessen terjeszteni, úgy, hogy holnap Csehszlovákia, Lengyelország, sőt maga Franciaország is részt vehetnek benne, ha úgy tetszik nekik. Ha a vámegység valóban politikai egységet jelentene — akár valóságban, akár gondolatban —, akkor elég volna a németosztrák tervet általánosítani, hogy elérkezzünk nem az Anschlusshoz, hanem az Európai Egyesült Államokhoz. Semmi ok sincs tehát arra, hogy első látásra tragikusan vegyük az ügyet. Az egész világ tudja és az egész világ elismeri, hogy az osztrák állam úgy, ahogy a saint germaini szerződés határait megállapította, nem életképes gazdasági egész. Az egész világ tudja, hogy a közeljövőben Ausztria belekényszerült volna valamilyen vámszövetségbe, akár Németországgal, akár az egykori monarchia utódállamainak egy másik országával. Ha ilyenféle megegyezést kötött volna akár Csehszlovákiával, akár Magyarországgal vagy Jugoszláviával, várjon lehetne-e azt mondani, hogy a régi osztrák-magyar birodalmat helyreállították? Hogy a természetes rokonság, amely számtalan tényezőből tevődik össze, a kis Ausztriát különösképen Németország felé vonzza, ezt senki sem tagadhatja, valamint azt sem, hogy az Anschluss bizonnyal a történelmi perspektívák közé tartozik. De tekintsük az eseményt is a megfelelő perspektívából. Ha Anschlussról, ha Mitteleurópáról beszélünk, akkor többékevésbé megzavarnak emlékeink. Önkéntelenül is fölidéződik a központi hatalmak háborúelőtti és azóta tönkrement blokkja, pedig a mai kis Ausztriának semmiféle hasonlatossága sincs az egykori osztrák-magyar monarchiával. Ha Ausztria a német birodalomba belekapcsolódik, ez sem jelentené Németország megfelelő kárpótlását azért, amit a békeszerződések elvettek területben, lakosságban tőle. Hozzá kell tennem, hogy a valóban pacifikált és leszerelt Európában ez a vámegyezmény nem jelentkeznék sötét árnyékként és nem jelentene egyebet, mint egy nép igazi önrendelkező jogát. Azonban éppen az a baj, hogy Európa se le nem szerelt, se valóban nem pacifikálódott és ezért idézett elő a német-osztrák kezdeményezés nyugtalanító zavarokat. Vájjon nem volt-e csakugyan idő előtti, nem lett volna-e helyesebb megfelelő tárgyalásokkal előkészíteni a dolgot, ahelyett, hogy ilyen meglepetésszerűen robbanjon ki? Hiszen, ami történt, anélkül, hogy az Anschlusst közvetlenül előkészítené, erre az Anschlussra mutat és ez szerencsétlen módon provokáló hatást vált ki a régi győztes államok csoportjában és az utódállamokban, Európának pedig valóban nincs szüksége ilyen megrázkódtatásokra. Ugyanakkor, amikor a francia sajtó tüzet okádott, Bécsben tiltakozó demars történt és a minisztertanács tudomásul vette Briand kijelentéseit, amelyek legalább is a csalódottság szemrehányását tartalmazzák. És hogy lehet továbbá azt remélni, hogy ez az egyezség a határos hatalmakra is kiterjedhessen, amikor már az első hatás, amelyet kiváltott, ellenséges, de amikor az is nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság pillanatnyilag Európa államait arra indítja, hogy ahelyett, hogy vámhatáraikat megszüntetnék, azokat még újabb védőintézkedésekkel erősítsék. Hogy ez esztelen dolog, ennek bizonnyal nem mondok ellene. De az is bizonyos, hogy mindenütt így van. És az osztrák-német egyezmény példája újból csak ezt mutatja. Teljesen törvényes, magukban teljesen helyes intézkedések rosszallást váltanak ki bizonyos mértékben a mindnyájunkat környező légkör következtében. És nem lehet arra számítani, hogy ezt a légkört meg lehet javítani egy olyan általános gazdasági szervezettel, amely csak a leszerelt és pacifikált Európában valósulhat meg. Minden dologgal ennél a szükséges végkövetkeztetésnél lyukadunk ki: Mikor lesz már valóban béke? Mikor szerelünk le? Nemzetközi gabonaivészt készül a római konferencia érdekes határozata* A nemzetközi búzakonferencia első albizottsága rendkívül fontos határozatot hozott ma. Kanada fődelegátusának indítványára kimondotta, hogy a mezőgazdasági exportállamok képviselőiből, tehát Kanadából, Argentinából, Magyarországból, Lengyelországból, Szovjetoroszországból, Romániából, Jugoszláviából és Bulgáriából nemzetközi gabonaántánt-bizottság alakul, amely egységesen állapítja meg a most következő év gabonaexportjának feltételeit és árait. A tanácsot legközelebb össze kell hívni és az Egyesült Államokat is csatlakozásra bírói Argentína és Magyarország küldöttei fentartás nélkül hozzájárultak az indítványhoz. Szovjetoroszország megbízottja ugyancsakhozzájárult, de közölte, hogy a szovjetek központi intézőbizottságának jóváhagyó határozatára van A másik bizottság az agrárhitel-problémákat vitatta meg és arra az eredményre jutott, hogy elsősorban a rövidlejáratú hitelekkel kell foglalkoznia. Az első bizottság határozatának, ha az teljesedésbe megy, valóban rendkívüli jelentősége van. Egy nagy gabonavilágtröszt, egy nemzetközi pool körvonalai bontakoznak ki előttünk, amely a maga termelést és eladást szabályozó hatalmával hihetetlen befolyást kap az egész világ gazdaságpolitikai képébe. Az már most a probléma, hogy vajjon azok az ígéretek, amelyeket Mussolinitól kezdve minden állam képviselője a konferencián megtett, hogy a gabonát eljuttatják az ínségben szenvedő embermilliókhoz, valóra válik-e, avagy pedig, amint valószínű, itt is a szép szavak mögött egyszerűen a gabonatermelők profitjának minél magasabbra emelése fog meghúzódni. javított, saját butaságának eddig is már imponáló rekordját javította meg az ,,Új Nemzedék" keddi „Halló, Conti utca" című vezércikkével. Páterék délutáni feketéje ebben a cikkében azzal a határozattal foglalkozik, amelyet — amint írja — „a cseh szociáldemokrata párt legutóbbi közgyűlésén" hozott a német-osztrák vámuniós terv kérdésében. Csehszlovák testvérpártunk állásfoglalását állítja oda a hazafiság mintaképéül a délutáni fekete. Ez már igen — írja a butaságrekorder —, ezek a csehszlovák szociáldemokraták igazi hazafiak, nem amolyan hazátlan nemzetköziek, mint a hazai gyártmányú szociáldemokratáink, így lelkesedik az „Új Nemzedék" vezércikke a csehszlovákokért és szociáldemokratákért egy füst alatt, amiért csehszlovákiai testvérpártunk nem lelkesedik a német-osztrák vámunió tervéért. S külön fölfedezés a délutáni fekete számára, hogy a csehszlovák szociáldemokrata párt ennek az álláspontjának megfelelően a vámunió kérdésében is támogatja annak a kormánynak külügyminiszterét, amely kormánynak — csak úgy mellesleg megjegyezve — négy szociáldemokrata miniszter tagja van és amely kormány — egyáltalán nem mellesleg megjegyezve — intézményes pénzbeli segélyezéssel gondoskodik a munkanélküliekről. De maradjunk csak a vámunió kérdésénél! Minek örül itt tulajdonképen az „Új Nemzedék" és mi az, ami fölött — azt hiszi, hogy — kárörvendhet? Német vagy osztrák elvtársainkat akarta talán nemzetközi hazaárulókként mellénk társítani, amiért ők inkább lelkesednek a tervezett vámunióért, mint csehszlovák elvtársaink? Vagy talán a mi Internacionálénkért remegnek odaát, a fekete szívek? Avagy talán azt reklamálják rajtunk, hogy miért nem támogatjuk a Bethlen-kormányt és külügyminiszterét, aki most jött haza a tagadhatatlanul nemzetközi gabonakonferenciáról és aki ugyanakkor a fascistainternacionále diplomáciai problémáit is megvitatta Rómában Mussoliniékkal? Hát kár hallóznia az „Új Nemzedékinek, mert ha halálra hallózza is magát, nem követjük őt a fascista nemzetköziség útján, hanem megmaradunk a magunk Internacionáléja mellett. A mi Internacionálénk pedig a német-osztrák vámunió kérdésében még állást sem foglalt, szörnyű bornírtság és blamázs tehát, ha páterék azt akarják elhitetni, hogy akár a csehszlovák, akár más országbeli szociáldemokraták szembekerülhettek az Internacionálé — nemlétező — állásfoglalásával. De ha megkérdeznők az utcák délutáni kis feketéjét: súgja meg nekünk, magácskának ugyan mi az álláspontja a vámunió kérdésében? — tudna-e rá válaszolni és nem adná-e az ártatlant, elismerjük: nem is tettetett butasággal? Dehogyis tudna! Hiszen gróf Károlyi külügyminiszter éppen kedden, a nemzetközi fascizmus Mekkájából, Rómából való visszatérte után jelentette ki, hogy a kormány még maga sem tudja, mi az álláspontja. Hogyan tudhatná tehát egy butasági rekorder, hogy mit hirdessen ő hazafias álláspontnak, amikor neki az a jó és az a hazafias, amit számára kötelező álláspontként fölülről diktálnak"." 7 Április 8-án kezdi rajta a pénzügyi bizottság az új állami költségvetés tárgyalását. Az új, 1931—32. évi állami költségvetés füzeteit egyelőre még ki sem nyomtatták, a képviselők között szét sem osztották, csupán a költségvetés végösszegeit föltüntető úgynevezett sommázat került eddig ki a nyomdából. A kormány azonban sürgősen le akarja tárgyaltatni az új költségvetést és egyelőre az a terv, hogy a pénzügyi bizottság a parlament április 21-ig tartó szünete alatt végez majd a költségvetés tárgyalásával. Ezért jövő hét szerdára, április 8-ára össze is hívták a képviselőház pénzügyi bizottságát. Itt először megválasztják az egyes tárcák költségvetéseinek előadóit és utána — az új házszabályok értelmében — nyomban meg is kezdik a költségvetés tárcánkénti vitáját. Először a kereskedelemügyi tárca és az ezzel kapcsolatos állami üzemek költségvetését tárgyalják le, ezt pedig az igazságügyi tárca költségvetése követi soron. Keraiál pasa megunta a burkolt fascizmust. Sztambuli híradás szerint Kemál pasa azt a kijelentést tette, hogy Törökországban olyasféle rendszert kíván bevezetni, amint Mussolini tette Olaszországban, ahol a kormányszerveket bizonyos kapcsolatba hozták a fascizmus szervezeteivel. A török fascizmus alapszerve a „Türk Ogyag" nevű egyesület lenne. Ez a társaság, amely behálózza az egész országot, társadalmi és kulturális célokat írt zászlajára és erősen nacionalista szellemű. Egyes körökben érthetetlennek tartják Kemál pasának ezt a bejelentését, mert hiszen a nemzeti szervezeteknek a kormányzattal való egybekapcsolása, amiben Kemál a fascizmus lényegét látja, Törökországban már régóta megvan. Úgy látszik, Kemál most már nyíltan akarja követni azt a módszert, amelyet eddig burkoltan alkalmazott. Ankarai beavatott helyen azt mondják, hogy Litvinov orosz külügyi népbiztos október végén látogatást tesz Ankarában. Talán akkorra Kemál pasa már alkalmasnak tartja a viszonyokat arra, hogy orosz barátai kedve szerint rendezze be az államot.