Népszava, 1940. szeptember (68. évfolyam, 197–221. sz.)

1940-09-11 / 205. szám

4. oldal Szombaton szenzációs premier a Magyar Színházban Vaszary Gábor-Fényes Szabolcs új zenés vígjátéka AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK A „Tokaji aszú" 3 utolsó előadása! Váltson olcsó bérletet! ­ Budafoki ügyek Ki az ellenzék Budafokon? A reggeli nyilaskeresztes lap ferdítései Nyilasék reggeli lapja, a „Magyar­ság" egyik minapi számában Budafok ügyeivel foglalkozik. Természetesen: úgy állítja be a dolgokat, mintha a bajokat kizáróan nyilasék fedezték volna föl. Azonban ez esetben is meg­állapíthatjuk, hogy semmi újat nem­ tudnak mondani. Ami komoly kifogás van, azt mind mi, szociáldemokraták hangoztattuk. Maga a cikk hemzseg a tévedésektől és a rosszakaratú ferdíté­sektől. A cikk útszéli és durva hangjával nem foglalkozunk, annak elbírálását az olvasók ízlésére bízzuk. Néhány „téve­dés"-re azonban rá kell mutatnunk. A cikk először megállapítja, hogy a legutóbbi országgyűlési választásokon a nyilaskeresztes pártok közel 59%-os sza­vazatot kaptak, de elhallgatja azt, hogy az országgyűlési választások után pár hónappal, ez év tavaszán az önálló nyilas lista Budafokon csúfosan meg­bukott. A leadott érvényes szavazatok közül a szociáldemokrata párt 35,2%-os szavazatával szemben a nyilasoknak csak 13,5%-ot sikerült nagy nehezen összehozniok. Ez a tény világosan bizo­nyítja, hogy Budafok dolgozó népe már teljesen immúnis a nyilas mételytől. Ezt a le nem tagadható tényt a „Ma­gyarság" a szokásos őszinteségével le­tagadja. A kiábrándult tömegeket most úgy szeretné megfogni, hogy a mi részünk­ről komoly elgondolással vitt ellenzéki állásfoglalást útszéli hangon úgy igyek­szik beállítani, mintha az ellenzéket ki­záróan csak ők képviselnék. A cikk csak ellenzékről beszél, de az ellenzék kizáróan mi vagyunk. A pol­gármesteri lakással kapcsolatos meg­állapításai is a legteljesebb járatlansá­got bizonyítják és igazolják, hogy felületesen foglalkoznak a kérdéssel. Csak azután jutott eszükbe e kérdésnek ízléstelen formában való föltálalása, amikor mi már megföllebbeztü­k. Ha ők olyan nagyon szívükön viselik Budafok népének sorsát, ne ízléstelen kirohanás­sal, hanem fölleb­bezéssel éljenek a sé­relmes intézkedések ellen, amint azt mi mindenkor megtesszük, ha fölfogásunk szerint a közösséget sérelem éri. A polgármesteri lakás tatarozásával kapcsolatos megállapítások is teljesen tévesek. A közgyűlés annak idején az előterjesztett javaslat alapján hozzá­járult ahhoz, hogy a javaslat szerint teljesen használhatatlan épület tataro­zása 9600 pengőbe kerül. Tény az, hogy a bizottság, amely azt letárgyalta, nem tudott a központi fűtésről. Azonban a közgyűlés elé már úgy került a javas­lat, hogyha megtakarítás lesz, annak terhére a központi fűtés is megépíthető. őszintén meg kell állapítanunk, hogy ez a beszúrás minden párt figyelmét elkerülte. Mi észrevettük, de nem tulaj­donítottunk neki nagy fontosságot, mert az előterjesztés szerint megtakarítás úgy sem volt lehetséges. A legnagyobb meglepetésünkre e határozat után a polgármester az újabb közgyűlés elé már a vállalatbaadásra vonatkozó ja­vaslatot terjesztett elő, amely szerint a központi fűtés az előirányzott költsé­geknek közel 50%-át tette ki és az annak idején beterjesztett javaslattól tel­jesen eltért. Ez ellen minden párt föl­szólalt. Kifogásolta a MÉP, a reform párt és mi, szocialisták. Azonban ennek konzekvenciáját egyedül mi, szocialisták vontuk le, azzal, hogy meg is föllebbez­tük. Senki nem föllebbezte meg, csak mi. A nyilaskeresztes párt sem. Tehát ha valakinek joga van a kifogásolásra, A ZÖLD FÜZET, vagy Fáncsy mester, a bűvészinas Május 11-én lépett életbe a sütőipari vasárnapi munakszünet, amelyért ötven esztendőn keresztül küzdöttek a magyar sütőmunkások. Mindenki nyugodtan vette tudomásul, hogy az iparban be­következett a nyugalom, a rend, a béke állapota. Mert ez a rendezés embert formál majd munkásból és munkáltató­ból egyaránt. Elmúlt a nyár és a vagy háromhónapos vasárnapi munkaszünet a gyakorlatban is bebizonyította a jo­gosultságát. Mindenki hozzájutott a mindennapi kenyeréhez és süteményé­hez minden fennakadás nélkül. Ezért érte a sütőipart nagy meglepe­téssel egy zöld füzet alakjában mutat­kozó kísértetjárás, amely hangulatot próbál teremteni éppen azok között, akik három hónapon keresztül élvezték ennek a felbecsülhetetlen rendezésnek az áldásait. Hát amit Fáncsy János sütőmester csinál, az minden képzeletet felülmúl. Azt, hogy a vasárnapi munka­szünetet úgy reformálják meg, hogy az vasárnap délelőtt 10 órától hétfőn dél­előtt 10 óráig tartson, nem hívhatják vasárnapi munkaszünetnek, még ke­vésbé 24 órás munkaszünetnek, mert a munkások nagy része az esti kovászolás munkájának elvégzésével m­ég 10 órai munkaszünethez sem jutna! Ez az ötlet még a háború előtt született meg, már akkor is beteg volt. Arról nem is be­szélünk, hogy nagy visszaélésekre adna lehetőséget és mindennek mindig a sütőmunkás fizetné meg az árát. A Fáncsy-féle bűvészinasokat éppen az vezeti, hogy ne legyen a sütőiparban olyan rend, amely kizár minden félre­értést. A rendezés előtt az­ iparügyi minisztérium közreműködésével vala­mennyi érdekeltséget megkérdeztek, minden ötletet megfontoltak és a Sütő­ipari vasárnapi munkaszüneti rendezés olyan tökéletes, amilyen tökéletes ilyen rendezés csak lehet. A gyakorlat azt is bebizonyította, hogy abból senkinek semmiféle kára nem származott, sőt, ellenkezően, a vasárnapi munkaszünet a munkanélküliek 50%-át a hét egy napján jövedelemhez juttatta és a kis­meg a középipar jövedelemcsökkenés helyett lényeges jövedelemhez jutott. A vasárnapi munkaszünet rendezése előtt Magyarország számtalan községé­ben és vidéki nagyvárosaiban is közös megegyezéssel megvolt ez a munka­szünet, sőt a munkáltatók a saját jó­szántukból vezették be. Ezek után mindenki nyugodtan kér­dezhetné: miért ez a lárma most a va­sárnapi munkaszünet ellen? És miért éppen Fáncsy János és társai részéről, akik szeretik verni a mellüket, hogy a munkássággal karöltve csináljanak re­formokat a sütőiparban!! A sütőmun­kásság Fáncsy és társai „reformtörek­vései"-t már a múltból is jól ismeri és tudja, hogy azok a sütőmunkásság bő­rére mennének. Még élénken emlékeze­tünkben van az éjjeli munkát tiltó tör­vény ellen folytatott hajsza... Az or­szág szervezett sütőmunkássága őrködik majd és ötvenesztendős küzdelmének az eredményét nem engedi ki a kezéből! És azoknak a sütőrmestereknek, akik még hallgatnak a Fálicsy-féle bűvész­inasok mesterkedéseire, csak azt mond­juk: életük és sorsuk hozzá van kötve az éjjeli munkát tiltó törvényhez és a vasárnapi munkaszünethez. Ha valaki rést próbál ütni rajta, a saját egzisz­tenciáján és sorsán üt rést: a kis- és középipar a nagy­üzemekkel szemben való versenyben nem tudná megállni a helyét ilyen szociálpolitikai védel­mek nélkül. Reméljük, nincs messze az az idő, amely lehetetlenné teszi az ilyen bűvészinasok mesterkedéseit és megbünteti a jogtalan, indokolatlan kísértetjárást az egészséges emberek között. Marosán György NÉPSZAVA 194­5 szeptember 11, szerda úgy azt csak mi tehetjük, mert csak mi éltünk jogorvoslattal. Igaz ugyan, hogy jogorvoslatunkat a város polgármestere a maga hatáskörében elutasította, azon­ban mi ez ellen is jogorvoslattal éltünk. A cikk itt is elhallgatja, hogy ezt mind kizáróan mi, szociáldemokraták tettük. Ők a más tollával akarnak ékeskedni. Budafok lakossága azonban nagyon jól tudja, hogy komoly ellenzéki mun­kát csak mi, szocialisták végzünk és, amint azt a legutóbbi választás is be­bizonyította, csak bennünk bízik. Buda­ FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ sok öntudatos lakosságát tőlünk semmi­féle elhallgatással, túllicitáló útszéli hanggal elhódítani nem lehet! A vára­si csengők csilingelnek emlékezetemben, nappal és éjszaka mostaná­ban, amikor olyan őszintén, olyan szívbeli melegséggel beszélünk és olvasunk Nagyváradról. Halk hangokon csilingelnek, finoman, szerény csí­ngeléssel, pedig a valóság az, hogy soha életemben nem láttam, nem hal­lottam váradi csengetyűt. Amit tudok róluk, apám mesélgetései­ből tudom. De ezekből a megismétlődő télesti mesékből olyan jól tudom, mintha ebben az életben soha mást nem hallottam volna. Száz éve annak, ebben az esztendőben, sőt, ezen az őszön pon­tosan száz éve, hogy a váradi rézöntő céh atyamestere meg­engedte apámnak, ottani műhelyben tanálja ki a rézöntő mester­séget. Minálunk öreg bibliák fedelére írták a múltat. A halált és a születést nem bélyeges okmányokban, hanem a bibliák fedelén őrizzük, de a váradi atyamester pecsétes levele, az még ma is megvan hiánytalanul. Kemény, időálló diósgyőri papirosra olyan tintával írták, hogy feketén csillámlik és friss még mindig, mintha puha l­idtollával tegnap rótta volna a céh nótáriusa. Szépek voltak az idők, amelyek apám meséiből nyíltak meg a gyermeki lélek szemhatára előtt. Nem gyötrelemnek, nem már­tír szenvedésnek, tűnnek a koplalások, a hajszák, az üt­legek, amelyek a száz év előtti mesterinas életét betöltötték, hanem hősi helytállásnak, kalandnak, tűnő mulatságnak. Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt... A váradi rézöntőinas éjnek ide­jén lekúszott a fekvőhelyéről és kilopta, a­ homokból a télire eltett répát, az volt aznap a reggeli, az ebéd, a­ vacsora — de a gyötrő jelennek más jövője volt..., de Kossuth Lajosnak már harsogott a hangja, Széchenyi István már megírta könyveit s amikorra a rézöntőinast legénnyé avatták, akkor már azt az évet írták, hogy — 1818... Én csak azt nem értettem, hogy a borsodi gyerek miért ment olyan messzire. Nagyváradra rézöntést tanulni? — Hát azért, édes fiam, mert a váradi csengő, én volt­am csak a csengő. A váradi csengőnek hire volt. A bacsók, a juhász­legények csak azt kérdezték a miskolci, a kassai meg a deb­receni vásáron, hogy váradi csengő-e az a csengő s ha nem az volt, hát ott hagyták a mester asztalán, a fehér abroszon. Borsodban csak váradi csengő muzsikált a­­bárányokon, de a Hortobágyon is, a lófiúk nyakán. Jó csengő volt az a csengő, angyalok énekeltek a hangjában... hát látod... ezért küldött engem nagyapád­­hárodra rézművességet tanulni... Valami közöm hát nekem is van Váradhoz s­­mindenen túl, ami manapság történik körülötte, ezért hallom én most éjjel­nappal a váradi csengők csilingelését. Hanem száz év... nem kis idő ez és történt is valami száz esztendő alatt... Nagy bidulások, nagy megállások, nagy erőfeszítések... A váradi rézöntőinas már rég sírjában pihen s nem érzi a vihart, ami millió ölyvként kereng az ivadékok fölött. Az idő harsogása nem hallatszik át a hantokon s aki alatta porlad, az nem tudja, hogy elmúlt a csen­gők édes divatja és komor harangok kondulására próbálunk berendezkedni. Bim-bam, dörgő harangszóra... Bim-bam, nagy hívásokra, sorsot fordító kötelességekre. Csak pillanatra derül ki az ég — de órákra, hónapokra beborul ...A jégeső kopogás­á­ban elhalkul a finom, csilingelés és nehéz harangok kondulnak. Bim-bam... vivos voco, mortuos plango, fulgura frango, — hívom az élőket, siratom a holtakat, megtöröm a villámokat.... Bim-bam, bim-bam... (vma) ­ MŰVÉSZET IRODALOM (*) Hírek a Nemzeti Színházból. A Nemzeti Színház közli, hogy előadásai nem 8 órakor, hanem VIS órakor kez­dődnek, úgy, ahogy az a plakátokon is van. — A színház igazgatósága már az új évad elején hírül adta, hogy klasszikus darabok felújításából nem tart nyilvános sajtófőpróbát, így a szombat este felújításra kerülő „Tell Vilmos"-ból sem lesz pénteken délelőtt főpróba. (*) Erdély színházai. A Színművészeti Kamara elkészítette a kimutatást azok­ról az erdélyi városokról, községekről, ahol színházi előadás céljaira szolgáló épületek vannak. Önálló színházi épü­lete van Besztercének, Csíkszeredának, Désnek, Kézdivásárhelynek, Kolozsvár­nak, Marosvásárhelynek, Máramaros­szigetnek, Nagybányának, Nagykároly­nak, Nagyváradnak, Sepsiszentgyörgy­nek, Szatmárnémetinek, Székelyudvar­helynek, Szilágysomlyónak és Zilahnak. Színházi előadások céljaira megfelelő színháztermekkel rendelkeznek: Bárót, Bánffyhunyad, Borosnyó, Borsa, Bor­szék,­­Osíkszentmárton, Ditró, Élesd, Ér­mihályfalva, Felsővisó, Gyalu, Gyergyó­szentmiklós, Halmi, Kékes, Kovász­na, Kraszna, Mángyarcséke, Magyarlápos, Magyarzsombor, Margitta, Maroshévíz, Nagyszalonta, Naszód, Nyárádszereda, Szamosújvár, Szinérváralja, Szilágy­cseh, Szépvíz, Szászrégen, Tasnád, Teke és Zsibó. Előreláthatólag a visszatért erdélyi részeken négy-öt új színtársula­tot szerveznek majd. (•) Nem tekintik elintézettnek a szom­bathelyi színház­vihart. Szombathely vá­ros képviselőtestülete, amint megírtuk, élesen kultúrellenes indokolással meg­tagadta a szombathelyi színház 500 pen­gős segélykérelmének teljesítését. Amint a „Magyar Tudósító" jelenti, Vas vár­megye törvényhatósági kisgyűlés© fog­lalkozott a szóbanforgó határozattal és több felszólaló igen erősen elítélte a képviselőtestület állásfoglalását és an­nak indokait. Jánossy Gábor a többi között azt mondotta, hogy a képviselő­testületben kevés kulturális érzék nyi­latkozott meg — a magyar színészet nem érdemelte meg az ott elhangzott lesújtó kritikát. Náray-Szabó László ugyancsak visszautasította azt a meg­állapítást, hogy a vidéki színház egyál­talán nem szolgálja a kultúrát. Kérte a főispánt és az alispánt, hassanak oda, hogy a színház feltétlenül segélyben részesüljön. Szűcs István főispán vála­szában mélységes sajnálatának adott kifejezést a közgyűlésen elhangzottak miatt, a kérdés — mondotta — még nincs lezárva és a képviselőtestület ha­tározatát reparálni kell. A főispán sza­vait helyesléssel fogadták, a kisgyűlés megbízta az alispánt, állapítsa meg a szin­zalap ezidőszerinti vagyonát.

Next