Népszava, 1942. május (70. évfolyam, 98–121. sz.)
1942-05-01 / 98. szám
2. oldal Budapest új látványossága, • BMW VOLT HRIKONA HWp MMM Zene, Forgóparkett, Süllyedő páholyok, Villanylegyezők stb. KOhn espresse-helyisfig Nyitva reggeltől éjjel 1-ig KÁVÉHÁZI ÁRAK Megnyitás ma, pénteken délután 4 órakor Kemény légiharcok keleten és nyugaton A hátsó indiai hadszíntértől eltekintve, a csütörtöki háborús események elsősorban a légiháborúra korlátozódtak, bár ez Európa nyugati és keleti területei fölött továbbra is rendkívül elkeseredett. Újabb mozzanat azonban nem merült föl az általános helyzetben, még a távoli keletiben sem, hiszen a Népszava csütörtöki számában írtunk arról, hogy a nagy japán előnyomulás ellenére is tovább harcolnak Burma északi területein a kínaiak. Csütörtökön már arról érkezett hír, hogy a kínaiak újabb hadosztályokat irányítottak a burmai hadszíntérre, hogy Laskióban és elővárosaiban barrikádok mögött folyik az utcai harc és hogy a csungkingi hadvezetőség további intézkedéseket tett a burmai ellentállás megszervezésére. * Amint már említettük, az európai helyzet lényegében változatlan, ami annyit jelent, hogy mind a németek, mind az angolok folytatják nagyarányú légitámadásaikat. A „Fester Lloyd" április 30-i reggeli kiadásának berlini tudósítása elmondta ezzel kapcsolatban, hogy a német főparancsnokság hajlandó eltekinteni a megtorló akcióktól abban az esetben, ha az angolok abbahagyják a német városok polgári lakosságának bombázását. Abban az esetben viszont, ha ez nem következik be — írja a lap —, a megtorló bombázások a legélesebb formában követik majd egymást. A Népszava csütörtöki számaiban már megemlítettük: a jelek szerint az angolok makacsul ragszkodnak ahhoz a tételükhöz, hogy anyugati nagyarányú légiháborúval igyekeznek tehermentesíteni a vörös hadsereget és légierőt. Az április 30-i táviratok is arra vallottak, hogy az angol főparancsnokság nem változtat azon az elméleten és gyakorlaton, amelyet Londonban a német légierő „megosztásának" mondanak. Ennek az a következménye, hogy — berlini kijelentés szerint — „a nyugati légiháború egyre borzalmasabb méreteket ölt". A legutóbbi légitámadások központjában egyrészt Norwich állott, másrészt ismét a dünkirchen— calaisi partvidék, továbbá a párizsmelletti gyárvárosok. A német főparancsnokság jelentései szerint német terület fölött csak néhány angol gép próbált zavarórepülést végrehajtani. Valójában az általános nyugati háború kisugárzásának, meghoszszabbításának kell tekinteni Roosevelt keddi bejelentését arról, hogy most már amerikai hadihajók jelentek meg a Földközi tengeren. Kétségtelen, hogy az, angolszászok inváziós terveinek csoportjába tartozik ez az intézkedés és Rómában ezzel kapcsolatban utalnak Umberto trónörökös legutóbbi napiparancsára. Ezt a napiparancsot az esetleges inváziós támadással való ezemleszállás jelének tekintik az olasz fővárosban és egyúttal kiemelik, hogy Rómában tisztán látják a fejlődés irányvonalát és minden intézkedést megtesznek. Amint a „M. T. I." jelenti, az olasz sajtó most behatóan foglalkozik az amerikai hadihajók jelenlétével. „Olasz részről — írja a „Giornale d'Italia" — nem becsülik le a földközitengeri hadműveletekben való amerikai részvétel esetleges jövőbeli jelentőségét, mindamellett megállapítják, hogy ez a részvétel mindezideig nem okozott gondot a tengelyhatalmaknak." A Stefani szerint „az olaszok készek megvédeni magukat minden ellenséggel, még Roosevelttel szemben is" és ezzel összefüggésben utal az olasz félhivatalos hírügynökség arra is, hogy Itáliának már eddig is (mind Abeszszíniában, mind Líbiában) amerikai hadianyaggal szemben kellett folytatnia a harcát. A déli hadszíntereken egyébként továbbra is változatlan a helyzet. A keleti frontról sem érkezett csütörtökön nagyobb arányú változásról beszámoló jelentés. A szárazföldi frontokat helyi jellegű támadások és rohamcsapatvállakozások jellemzik és a német főparancsnokság egyedül a legészakibb frontokról jelent megismételt szovjet támadásokat. Ha van élénkség, ez valóban csak a finnek arcvonalán jelentkezik. És itt említjük meg azt, hogy a Jeges tenger partján és Finnország fölött a légiháború is igen élénk.A „DNR" elkeseredett légiharcokról számolt be, a Stefani pedig arról, hogy közel két hónap óta ismét légiriadó A volt a finn fővárosban. A Leningrádtól a krími félszigetig terjedő hadszínterek fölött is növekszik a légiháború. Ez a jelenség párhuzamba állítható a nyugati repülőakciókkal és ugyanannak a kérdésnek keleti oldalát mutatja be. Nyugati háború A németek Norwichot, az angolok Párizst bombázták A német véderő főparancsnoksága közli április 30-án a nyugati háborúról. Tengeralattjáróink Észak-Amerika keleti partjainál elsüllyesztettek hat clíséges kereskedelmi hajót, összesen 33.000 tonna űrtartalommal és torpedótalálattal megrongáltak egy további nagyobb hajót. A német légihaderő tovább folytatta megtorló társaskait Nagy-Britannia ellen. Az április 30-ra virradó éjszaka harci re N. v. pülőgép túre"jó látási viszonyok közepette támadást intéztek Norwich városa ellen. A város központjában és ipari berendezéseiben nagy kiterjedésű tüzeket és erős robbanásokat figyeltek meg. Ellenséges repülők légitámadást intéztek Párizs külvárosai ellen. A ledobott bombák nagyobb károkat idéztek elő a lakóházakban és áldozatokat követeltek a polgári lakosság köréből. Egyedül szálló brit repülőgépek zavaró repüléseket végeztek az északnémet partok fölött. Két brit repülőgépet lelőttünk. A nyugati háborúról jelenti a „DNB", hogy az április 30-ra virradó éjjel brit repülőgépek jelentek meg Dánia fölött. Az „OFI" közlése szerint angol repülőgépek az április 30-ra virradó éjjel Párizs északnyugati részeire bombákat dobtak le. Sok ház részben rombadőlt. Párizs északnyugati külvárosaiban mintegy 10 ember htalt meg, sok megsebesült. A brit repülőgépek Párizs távolabbi környékére is bombákat dobtak le és ezek következtében 52 ember meghalt, 71 pedig megsebesült. A Reuter-iroda jelentése szerint a brit légierő az április 30-ra virradó éjjel a Párizs melletti Gnome-Rhone-gyár, ellen kísérelt meg légitámadást. Április 29-én és a csütörtökre virradó éjjel újabb légitámadások irányultak Dünkirchen, Ostende, északfranciaországi, hollandiai és belgiumi repülőterek ellen. A német légierő ugyanezen éjjel Norwiehot bombázta. Üzlet- és lakóházakban nagy kár keletkezett, az áldozatok száma csekély. Április 30-án délelőtt a brit légierő újabb támadásokat kísérelt meg a calaisi partvidék ellen. .1942 május 1. péntel? Keleti háború Német haditelentés a lappföldi szovjet támadások meghiúsításáról Légiriadó Helsinkiben A német véderő főparancsnoksága közli április 30-án a keleti háborúról: A keleti arcvonal középső és északi szakaszán eredményes támadó- és rohamcsapatvállalkozásokat hajtottunk végre és sikeresen visszavertük az ellenség szórványos, gyengébb támadásait. Légihaderőnknek a szovjet vasúti berendezések és hátsó összekötővonalak ellen intézett támadásai következtében az ellenség érzékeny veszteségeket szenvedett gördülő hadianyagokban. A Lapp-földön és a Murman-arcvonalon meghiúsítottuk a bolsevisták ismételt támadásait és súlyos, véres veszteségeket okoztunk a támadóknak. A keleti háborúról közli az április 30-i finn jelentés, hogy az április 30-ra virradó éjjel a Finn öböl felett néhány szovjet repülőgépet figyeltek meg. Az egyik ezek közül egészen Helsinki közelébe jutott el, bombákat azonban nem dobott le. A keletkaréliai frontokon a finnek kisebb szovjet támadásokat vertek vissza. A Stefani szerint az április 30-ra virradó éjjel Helsinkiben 20 perces légiriadó volt. Bombákat nem dobtak le a városra, amelyben majdnem két hónap óta ez volt az első légiriadó. Amint a „DNB" jelenti, a Jeges tenger partjai fölött szerdán ismét elkeseredett légiharcok folytak. Távolkeleti háború Uccai harcok Lashio elővárosaiban 1. A hátsó indiai hadszíntéren — a csungkingi hadijelentés szerint — a japánok a legutóbbi 24 óra alatt elérkeztek Lashio külvárosaiba és itt most heves uccai harcok folynak. A japánok mintegy öt gyalog-hadosztállyal, továbbá erős gépesített kötelékekkel támadnak. A japán csapatok ezenkívül valószínűleg elérték a mandalay—lasbiai vasútvonalat is. További előnyomutásukkal az északi burmai kínai hadsereg balszárnyát komolyan veszélyeztetik. Mindazonáltal — amint a csungkingi hadi jelentés mondja — a kínaiak a súlyos helyzetben is tovább folytatják Burmában a harcot és arról érkezik jelentés, hogy Gsang-Kaj-Sek tábornagy felesége Burmába készül. A tábornagy felesége meglátogatja majd a kínai hadosztályokat. Úgy tudják, hogy a kínai hadvezetőség további csapatokat küldött Burmába. Burma északi részei fölött erős légiküzdelmek folynak. A kínabumai határon a japánok támadást intéztek egy város ellen. Amerikai repülőgépek szálltak fel és súlyos küzdelem fejlődött ki, melyben igen sok gép pusztult el. A Csendes óceán hadszínterein dúló légiháború során az ausztráliai-amerikai légierő eddig legnagyobb támadását intézte az újbritanniai japán célpontok ellen. Megtámadták ezenkívül a timori repülőteret is. Az újguineai Port Moresby ellen a japánok három légitámadást intéztek. A Fülöp szigetekhez tartozó Mindanao szigetén a japánok újabb partraszállást hajtottak végre. A császári főhadiszállás április 29-én részletes jelentést adott ki a jávai hadműveletekről. A közlemény elmondja, hogy azok a japán csapatok, amelyek annak idején (március 1-én) partraszálltak Jáva szigetén, már február 18-án elindultak támaszpontjukról. A partraszállást megelőzően le kellett küzdeni a holland hadiflottát. Ez bekövetkezett, bár veszélyes pillanatok is adódtak. A március 1-re virradó éjjel két ellenséges cirkáló megtámadta a japán csapatszállító hajókat, amelyeket csupán egyetlen romboló fedezett. Négy japán hajót első 11.vesztettek, köztük azt a hajót is, amelyen a japán főparancsnok tartózkodott vezérkarával együtt. A tábornok és vezérkara az ellenséges gránáttűzben és a támadó repülőgépek bombaesőjében volt kénytelen az olajjal elárasztott tengeren át partraúszni. Déli fimbarti A helyzet változatlan Az április 30-án kiadott 698. számú olasz hadijelentés közli a déli háborúról: A kirenaikai arcvonalon járőreink a heves homokvihar mellett is elénk felderítő tevékenységet folytattak. Repülőink sikeresen támadták Tobru i kikötőjét és az erődtől nyugatra géppuskatűz alá vettek ellenséges gépjárműtáborhelyeket. Német vadászgépek lelőttek egy Curtiss-repülőgépet. Erős német és olasz légikötelékek ismételten bombázták Málta szigetét és nagy pusztításokat okoztak. Egy olasz felderítő repülőgép, amely hajókaravánt kísért a Földközi tenger középső részén, diadalmasan visszaverte három Bristol - Blenheim-gép támadását és egyiküket súlyosan eltalálta. Az olasz gép, amely a harc során megsérült, fedélzetén három sebesülttelvisszatért támaszpontjára.