Népszava, 1943. január (71. évfolyam, 1–25. sz.)
1943-01-01 / 1. szám
2. oldal csapatok előrenyomultak egészen a Kaukázusig. Igen, ilyen felületes szemlélet után azt mondhatná valaki, hogy nem történt semmi. Pedig nagyon sok történt. Sok, nem csupán a küzdelembe dobott erők és a küzdelem áldozatai számát tekintve, hanem az eredmény szempontjából is. A legtöbb és a legnagyobb jelentősége az elmúlt év eseményeinek éppen az, amiben az előző évektől különbözik. Az előző évek eredménye mindig óriási elváltozásokat mutatott a múlttal szemben, ez az év úgy végződött, hogy az eredmény nem mutat változást. Ebben az esztendőben a szembenálló erők eljutottak az egyensúly állapotába, abba az állapotba, amelynek folytatása azután csakugyan a küzdelemnek ebben vagy abban az irányban való eldöntése. A jövőt megérlelő eseményektől terhes volt ez az elmúlt esztendő. Most pedig abban a véres és halálos egyéni és tömegdrámákat ontó förgetegben, amellyel az új esztendő beköszönt, az események sodra ellenállhatatlanul visz bennünket tovább egy új világ felé, amelynek e szörnyű vihar után ki kell alakulnia. Bennünket, ezeknek a viszontagságoknak részeseit, az országot, a magyar népet és ebben a magyar munkásosztályt. És az eseményeknek az orkánnal való hasonlatossága érvényes abban a következtetésben is, hogy mitévők legyünk ezekben a förgeteges időkben. Minél nagyobb a vihar, minél nagyobb pusztítást visznek végbe ezek a minden elemi csapásnál veszedelmesebb erők, annál inkább kell összekapaszkodnunk, egymásba fogódznunk és együtt maradnunk, mind a mai napon való megmaradás, mind pedig a jövőre várt boldogulás kedvéért. NÉPSZAVA 3943 január 1. péntek Ifjabb Horthy Miklós beszéde a világ magyarjaihoz Ifj. vitéz nagybányai Horthy Miklós rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Magyarok Világszövetsége felkérésére, a magyar rövidhullámú rádióban Szilveszter éjszakáján a világ magyarjaihoz a következő beszédet intézte: Magyar Testvéreim! Az idő végtelenségének homokóráján ismét tepergett egy szem, amelyet a mi véges emberi elménk évnek nevez. Új esztendő virrad az egész világra és a világon szerteszéjjel élő valamennyi magyarra. Ez az esztendő a negyedik háborús évet jelenti az emberiség számára és a sorsdöntő napokban az élet és a halál titokzatos arca tekint mindnyájunkra. E megpróbáltatások közepette az egész magyar nemzet újévi köszöntését, együttérzését és szerető ragaszkodását tolmácsolom a világ magyarjainak, hogy most, amikor az idők fergetege minden kapcsolatot megszüntetett közöttünk, legalább ezzel kerüljünk közelebb egymáshoz. — A Magyarok Világszövetsége minden esztendő utolsó napján a rádió hullámain keresztül fordul a világ magyarjaihoz. Az óhaza, az alma mater szeretetteljes üzenetét küldi azoknak, akik az ország határain kívül élnek és akik más világban más nemzetek között teremtettek maguknak egzisztenciát és értékes munkájukkal, tehetségükkel megbecsülést szereztek magyar származásuknak. * — Néhány hónappal ezelőtt, meg én is az óceán túlsó partján, Brazi-lóban képviseltem a magyarság érdekeit és amikor visszajöttem, kötelességemnek tartottam, hogy Dél-Amerikában maradt magyarjainknak beszámoljak arról, miképpen dolgozik kormányzatunk a nemzet vezetőivel fajtánk megtartásán és jövőjének biztosításán. Az egész világ magyarjaihoz szólva meg akarom mondani, hogy az elmúlt esztendőben ismét hűek maradtunk történelmi múltunkhoz. A jelen biztonságáért és a jövő reménységéért minden erőnket megfeszítve harcoltunk és dolgoztunk. Mint ezer éven át mindig, úgy most is a keresztény civilizáció védelmében voltunk kénytelenek fegyvert ragadni, hogy szövetségeseink oldalán harcba szállva távol tartsuk földünktől és annak lakosaitól a bolsevizmus pusztítását és istentelenségét. Nem engedhettük meg, hogy elvegyék Istenünket, lerombolják templomainkat, megsemmisítsék ezeréves kultúránkat és mindazt, ami számunkra nemzeti és lelki értéket jelent. Így most, ismét, mint, a történelem folyamán annyiszor, tanúbizonyságot teszünk hazafias, vallásos és konstruktív eszméink mellett. — Tudom, hogy benneteket hazátok és ugyanakkor itthon maradt hozzátartozóitok sorsa érdekel. Megnyugtatásul elmondhatom tehát: azt akarjuk, hogy a nemzet minden egyes tagja egyformán vegye kfi részét az áldozatokból és hogy országunk épségben jusson el olyan békéhez, amely Isten segítségével a szabad és független Magyarországot jelenthetné és amiért évszázadokon át küzdöttünk. A magyarság sorsa a körülményekhez képest és a többi európai népek életéhez viszonyítva megnyugtatóan kielégítőnek mondható. Az ország kormányzatának fő gondja, hogy egyrészt a lehetőségekhez képest senki se szenvedjen hiányt, másrészt pedig, hogy szociális és kulturális intézmények létesítésével az élet színvonalát emelje, a gondokat csökkentse. De a nemzet vezetői nemcsak a vezetésük alatt állók sorsáról gondoskodnak, hanem szeretettel és el nem múló ragaszkodással gondolnak azokra is, akiknek a sors nem adta meg, hogy idehaza teremthessenek maguknak otthont, megélhetést és így idegen államokban kénytelenek élni. Tisztában vagyunk külföldre szakadt véreink értékével. Ismerve fajtánk erényeit, képességeit és hazájához való ragaszkodását, főleg pedig becsületes jellemét, egy jövendő Magyarország részére e világban szétszórt magyarjaink szükségesek. Szükségességüket nemcsak hazánkra értjük, hanem az egész világ békés együttműködésére vonatkoztatjuk. A Magyarok Világszövetsége nevében, amely annyi aggódó szeretettel törődik a világ legkülönbözőbb táján elszórtan élő magyarok ügyével, kívánom Nektek, hogy az újesztendő valóra váltsa álmaitokat vagy saját sorsotok kialakulásában, mint azon itthon élők életében, akikért a távolból aggódtok. — Az 1942-es esztendő már a múlté, az 1943-as év még a bizonytalan jövőt jelenti. De ha bízunk mindennapi imánk meghallgatása ban, úgy már ez az esztendő is a magyar remények hajnalhasadását jelenthetné. Még ebben az évben eljöhet az idő, midőn az emberiség a fegyvert a békés építés eszközeivel cserélheti fel. Mint a múltban, úgy most is felhangzik ajkunkon az újévi könyörgés:,, Isten áldd meg a magyart!..." Az ének szárnyalását most ne fátyolozza el reménytelenség és csüggedés, hanem bizakodva kérjük a Magyarok Istenét: „Hozz reá víg esztendőt!..." És ne csak énekeljük, de higgyük is, hogy ez a reánk következő esztendő Isten segítségével, a magunk áldozatosságáánal, szilárd összefogássá és a jóban, igazságban való hittel meghozza, a békét, iemzetünk felemelkedését, mert: „Megbűnhődte már e nép a múltat , jövendőt!..." Miért kezdődik az új év január 1-én? Érdekes volna egyszer körkérdést intézni mondjuk ezer gondolkodó emberhez aziránt: gondoltak-e valaha is arra, miért kezdődik az új év éppen január elsejével? Mert eltekintve attól, hogy a téli időjárás nem alkalmis új időszak, helyesebben új esztendő megkezdésére, érthetetlen az is, hogy az év egy évszak kellős közepén kezdődjék, vagyis olyan önkényesen választott időpontban, amelyet sem csillagászati szempontok, sem a természet külső megnyilvánulásai, de gyakorlati célszerűség sem tesznek fordulóponttá, vagy egy időszak kezdetévé. Ha a kérdésre feleletet várnánk, a legtöbben bizonnyal vállvonogató egykedvűséggel ezt felelnék: „Hja, ez mindig is így volt!" Téves válasz ez. A történelmi távlatban nem is régen, alig kétezer évvel ezelőtt — Kr. előtt 153 évvel — még másként volt. S ezt a hónapok elnevezése is igazolja. Szeptemberről (septem, latinul hét) azt tartjuk, hogy a kilencedik, októberről (peto: nyolc), hogy a tizedik, novemberről (novem: kilenc), hogy a tizenegyedik, decemberről (decem: tíz), hogy a tizenkettedik hónap, egy szóval a hónapok, nevüket tekintve, két hónappal később következnek, mint a mi időszámításunk szerint. Így, ha decemberről, mint a tizedik hónapról beszélünk, március lesz az első hónap, tehát az év kezdete. Ebben az értelmezésben már sokkal észszerűbb a helyzet, vagyis az esztendő kezdetének a beosztása. A régi római naptárban az időszámításszerint az első tavaszi hónappal kezdődött, a természet ébredéséivel. Az első hónapot a rómaiak Marsról, a háború istenéről nevezték el. Ezután következett április (a legújabb megállapítások szerint a Világosság istenének, Apollónak neve után), a május. Manus isten után, június Juno istennő után, azután quintilius az ötödik, sextilis a hatodik, September a hetedik, october a nyolcadik, november a kilencedik, december a tizedik hónap. (Aránylag későn tűnt el a quintilis és sextilis elnevezés, hogy helyet adjon a júliusnak és augusztusnak, vagyis az újabb istenségeknek; ezeket a rómaiak maguk választották Julius Caesar és örököse, Octavianus Augustus után.) Ezt a tíz hónapból álló etruszk esztendőt már régen kiegészítették két hónappal, az ó-olasz Janus és a tisztálkodási, vagyis vezeklési isten, Februárius után elnevezett január és február hónappal. A február szolgált az áldozatok bemutatására, hogy a római polgárok a bűnöktől megtisztultan kezdhessék meg az új esztendőt (márciusban!) s ezért is van februárban a legkevesebb nap, mert az év utolsó hónapjának be kellett érnie azzal, ami megmaradt számára. És így jutott a szökőnappal való kiegészítéshez is. Mi lehet tehát az oka annak, hogy ezt az észszerű időbeosztást felcserélték egy másikkal, amely az évszak derekánál kezdi el az új esztendőt? Ennek az okát a hadviselésben kell keresnünk. . Amint már említettük, ez Kr. előtt 153 évvel történt. Ebben az időpontban Spanyolországban lázadás tört ki, amely veszedelmes méreteket öltött , ezért. Hóméban szükségesnek tartották, hogy a konzulok egyikét megbízzák a hadsereg vezetésével. Alkotmányosan a konzulok mandátuma az év kezdetétől végéig, tehát márciustól márciusig tartott, így a hadsereg fölötti parancsnokságuk is. De az ókorban csak a kedvező évszakokban viseltek háborút, télidőben nem. Akkor a seregek visszavonultak téli szállásukra és kipihenték fáradalmaikat. Ha tehát a hadseregparancsnok ki akarta használni a szép időt, akkor a téli hónapokban kellett felszerelnie és előkészítenie seregét. Így a konzulnak, aki az év kezdetén foglalta el hivatalát, vagyis vette át a seregek vezetését, nem maradt elég ideje seregei előkészítésére. Ez a meggondolás idézte elő a kéthónapos eltolódást: a konzulok megbízatása ezután nem márciustól márciusig tartott, hanem két hónappal korábban kezdődött és végződött, tehát ebből a szempontból január és február az év végéről az év elejére került. Megvadult egy ló a Teréz körúton Az éjféli órákban a Teréz körúton megvadult egy konflisló és vad iramban száguldott végig az útvonalon, majd bekanyarodott a Király utcába. Az Eötvös utca táján fékezte meg a rendőrőrszem. Kiderült, hogy egy ismeretlen autó rohant a kocsinak és a ló ettől bokrosodott meg. Kocsisát, Weisz Jenő fs.a éves kocsitulajdonost súlyos állapotban vitték a Rókus-kórházba. Munkásbaleset egy uszályhajón A megyeri vízműveknél két uszályhajó zátonyra futott. A személyzet megkísérelte a két hajó levontatását és közben Balázs Rudolf 25 éves hajóslegény lábát a vontatókötél levágta. Nem vette észre ugyanis, hogy az uszály kötelei a lábára csavarodtak. Amikor a kötél megfeszült, egyetlen pillanat alatt lemetszette a lábát. Súlyos állapotban vitték a Rókus-kórházba. A nagy éraieSteBiLenésre való teliSeat 1943 j január 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a VÍGSZÍNHÁZBAN A MepiSülésekViC EDOUARD BOURDET című színjátékát 3 felvonásban, 4 képben Jegyek, ára: 60 fillértől 4 pengőig Ruhatári díj: 20 fillér Figyelmeztetés! 12 éven aluli gyermeket a színházba hozni nem szabad! Jegyek kaphatók Kultúrpropaganda jegypénztárainknál: Népszavakönyvkereskedésben (VII. Erzsébet körút 35). tel.: 222-293 és a Népszava kiadóhivatalában (VII. Conti ucca 4), telefon: 130-330, 331 és 332. A nagy érdeklődésre való tekintettel kívánatos a jegyekről jóelőre gondoskodni.