Népszava, 1945. szeptember (73. évfolyam, 181–205. sz.)
1945-09-16 / 193. szám
j ^ fei^A TI. évfolyam é. (193.) szánt 1 ' A SZÓ Á L D E M O K R A TA PART K 0 Z P O N T I L A P J A Szerk. és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 Megjelenik hétfő kivételével minden nap Telefon: 420-562, 420-563, 420-564 Budapest, 1945 szeptember 16. ANGLIAI VÁLTOZÁSO Az angol szakszervezetek blackpooli gyűlései most tárgyalt határozati javaslat szerint államosítani kell mindazokat az ipari üzemeket amelyek a háborúban a kormány közvetlen irányítása alatt állottak. Ez a javaslat messze meghaladja a Labour Party diadalmas választási programját, mert ez „csak" az Angol Bank, a bányák és a kulcsiparok szocializálását követelte, míg a kormányellenőrzés a háború alatt minden elsőrendű fontosságú iparág közép- és nagyüzemeire kiterjedt. Érdekes az is, hogy éppen az angol szakszervezeti mozgalom részéről hangzik el ez a követelés, amikor tudvalevő, hogy a múltban a hatalmas Trade Union-ok inkább mérséklőleg hatottak a munkáspárt ideológiai vezetésére és radikális szocializációs tervek helyett elsősorban szociális engedményekért harcoltak. „Bread and butter polic./'-nak, tasjiskenyér-politikának nevezték kritikusai ezt a nem is annyira szocialisztikus, mint inkább szociálpolitikusi irányzatot, amelyet a blackpooli kongresszuson olyan energikusan felszámolnak. Az angol munkásmozgalom belpolitikájának és gazdaságpolitikájának radikalizálódása a külső szemlélő számára ellentétben áll ,azzal, hogy a külpolitika terén a munkáspárti kormány látszólag változatlanul átvette az előző kabinet vonalvezetését. Mikor Bevin külügyminiszter elvtársunk nagy alsóházi beszéde végeztével újból helyet foglalt, a konzervatív Oliver Stanley megelégedetten dörmögte: ,,Nincs itt semmi baj!! Érni (Bevin) kicsit közvérebb, mint Anthony (Eden) — ennyi az egész különbség!" Persze, a helyzet a valóságban nem ilyen egyszerű. Nincs arról szó, hogy a Labour Party legkiválóbb vezetői, élükön Ernest Bevinnel, az angol szakszervezeti mozgalom vezérével és az angolszovjet együttműködés régi előharcosával éppen a párt nagyszerű választási győzelme után nagyot fordítottak volna a köpönyegen, hogy beálljanak a brit imperializmus védőinek sorába, amikor ezzel egyidőben a legsúlyosabb csapásokat készítik elő a brit monopolkapitalizmus ellen. Még tréfából sem lehet itt ,reakció"-ról beszélni. Hogy megértsük az angliai változásokat, kissé bele kell mélyednünk Nagy-Britannia gazdasági helyzetének és az angol munkáspárt erőviszonyainak elemzésébe. , .Amerika nem lehet az egész világ Mikulás apósa!" — mondotta Truman elnök s a japánok fegyverletétele után azonnal beszüntette azokat a hatalmas élelmiszer-, nyersanyag- és áruszállítmányokat, amelyek a háború évein át napról napra útnak indultak a szövetséges államokba — elsősorban Angliába—,hogy ingyen (illetőleg belátható időn belül való fizetség nélkül) könnyítsenek a nehéz csatákat vívó baráti népek helyzetén. A megszokott szállítmányok elmaradása súlyosan érintette az államok egész sorát, de a legsúlyosabban Angliát, amely sohasemvett önellátó. A birodalmon kívül vásárolni igen nehéz számára, hiszen a háború során példátlan mértékben eladósodott. (A brit államadósság jelenleg az államháztartás normális összkiadásainak több mint tizenkétszerese!) A birodalmon belüli ellátási rendszert teljesen újonnan kell felépíteni, ami sok időt és nagy szervezési munkát kíván, különösen most, amikor a hajópark legnagyobb részét a távoli hadszíntereken maradt, hadseregek ellátása és hazaszállítása veszi igénybe. Jellemző, hogy a Németország felett aratott győzelmet követően az angol élelmiszeradagokat csökkenteni kellett. S alighogy megjött a Japán fegyverletétel híre. Sir Stafford Cripps, mint a kereskedelmi tanács elnöke, 25%-kal leszállította a jegyre kapható textiláruk mennyiségét. Emanuel Schinwell, a bányászati miniszter, bejelentette, hogy az idén télen kevesebb lesz a fűtőanyag, mint tavaly és a közvilágítást szénmegtakarítás végett korlátozni kell. Sir Ben Smith közélelmezési miniszter jelentősen redukálta az élelmiszeriparnak kiutalt cukorkvótát és közölte, hogyha nem érkeznek meg idejében az Ausztráliába és Girélandba kiküldött hajók, akkor nem lehet fenntartani a heti 35 dekás húsadagot sem. Aneurin Bevan közegészségügyi miniszter összeköltöztetési rendeletet adott ki, mert nincs kilátás arra, hogy megfelelő számú házat és háztetőt idejére jókarba lehet helyezni és a bombázások következtében hajléktalanul maradottak számára sok városban nem is lehetne másként fedélről gondoskodni. Az összkabinet pedig úgy döntött, hogy további öt évre meghosszabbítják a nyersanyagelosztás, a munkaerőellátás és az átalakulás háborús ellenőrzését. Magától értetődik, hogy az angol tömegek, amelyek ugyancsak alaposan megszenvedték a háborút, nem fogadják kitörő örömmel a végre elnyert béke ilyen „ajándékait". S nem tiszta öröm a munkáspártnak, hogy éppen az ő miniszterei kénytelenek sorra beadni ezeket a keserű pilulákat. De más tekintetben is súlyos örökséget vett át Labour Party. Hat éven át koalíciós kabinet kormányozta Angliát s ebben a kormányzati munkában teljes felelősséggel részt vettek Attlee és társai. Szó sem lehetett tehát arról, hogy a választások után akárcsak egy részletkérdésben - például a délkeleteurópai államokkal szemben követendő politika kérdésében — egyszerűen száznyolcvan fokos fordulatot hajtson végre. Egyáltalán: az uralkodó angol felfogás szerint radikáliskülpolitikai változásokat csek a választók felhatalmazásával lehet végrehajtani, és külpolitikai kérdéseket az angol választásokon egyik párt sem tárt a választóközönség elé; a konzervatív és a munkáspárti program lényegében csupán belpolitikai és gazdasági követelésekben különbözött. Ilyen értelemben szavazott az angol választóközönség döntő többsége a munkáspártra , s nyilván angol elvtársainkra kell bíznunk annak elbírálását, mely kérdésekben érett meg Anglia népének állásfoglalása annyira, hogy az érette való kiállás, a Labour Party hatalomrajuttatását biztosíthatta A birodalmi politika bizonyos vezérelveinek likvidálásához vagy valóságos forradalomra, vagy a közvélemény forradalmasítására lett volna szükség. Egyikre sem került sor: a baloldal egyetlen teoretikusa vagy taktikusa sem tartotta erre alkalmasnak a helyzetet. Ez nem jószándék kérdése volt, hanem az erőviszonyok és a választási kilátások igen reális megítéléséből következett egy országban, amely a birodalmi egység történelmi feltételei alapján vívta meg minden idők legnagyobb háborúját. Valóban forradalmi jelentőségű volt, azonban az a tény, hogy a munkáspárt olyan programhoz kapta meg a döntő többséget, amely nem csupán a bányák és az energiaszolgáltatás azonnali államosítását, hanem az angol jegybank és az összes kulcsiparok záros határidőn belül állami kézre való juttatását követelte s így sokkal messzebb ment, mint bármely keleteurópai munkáspárt szocializációs programja. A Labour Party teoretikusai tisztában voltak azzal, hogy a külpolitikai ideológia megváltoztatása nem érhető el az adott viszonyok között direkt úton, például felvilágosítás vagy propaganda által, hanem csak az angol belső gazdasági és társadalmi létfeltételek megváltoztatásának következményeként. A munkáspárt taktikusai pedig arra a megállapításra jutottak, hogy a mozgalom nem elég erős a kétfrontos harchoz — nem képes egyidőben megküzdeni a gazdaságpolitikai és a külpolitikai vonalon fellépő ellenállással. Választania kellett a választottak. S hogy ők jó választottak, azt bizonyítja az a majdnem kétharmados parlamenti többség, amelyet rendkívül radikális programjuk alapján Anglia népétől kaptak. * Az óriási méretű angol államosítási program szellemi atyja Harold Laski, a Labour Party végrehajtóbizottságának elnöke, a baloldal szellemi vezére, aki — általános megdöbbenésre — éppen a londoni egyetem politikai tanszékéről hirdette meg néhány év előtt a ,,Bank of England", a finánz-kapitalizmus világközpontjának államosítására vonatkozó követelések aktualitását. Mert ezen múlott minden: elvi követelésként ez mindig minden munkáspárti eszmefuttatásban szerepelt — Laski azonban tudományosan bizonyította, hogy itt időszerű, szükséges és az adott hatalmi viszonyok között is keresztülvihető követelésről van szó. Laski nemcsak Anglia egyik legnagyobb tekintélyű tudósa, hanem évtizedek óta a kommunistákkal való együttműködés és a szoros angol-szovjet kapcsolatok szószólója. A „vörös Harold" — aki egyébként mindvégig hű maradt pártjához, sohasem disszidált, tartotta a pártfegyelmet s egyben előbbre vitte a pártiját — 1934-ben Moszkvában tartott előadásai során elméletileg is megindokolta az angol és az orosz munkásosztály érdekközösségét s a mostani demokratikus átalakulások szempontjából döntő népfront-elgondolás egyik legelső hirdetője volt. Hogy az angol helyzetet ma hogyan látja, arra talán legjellemzőbb következő kijelentése: „Ha a Szovjet Unió kommunista pártja teljes hatalma s az egész orosz nép vótumának birtokában önként lemondana politikája megvalósításáról, ez se lepne meg jobban, mint hogyha a nyugati demokráciák szervezett ellenállás nélkül tűrnék, hogy saját szocialista pártjaik szavazócédulák gyűjtése útján megvalósítsák végső céljaikat.. Ha a végsőkig ki is akarjuk használni eddigi eszközeink hatásfokát, tudnunk kell, hol az a határ, amelyen túl már nem lesznek hatásosak.'* Amint látjuk, Laki nagyon is tisztában van a demokratikus és a forradalmi magatartás dialektikus viszonyával. Nyilván ennek köszönhető, hogy szocializációs programja a szó szoros értelmében a végsőkig kihasználja a pártja történelmi helyzetében adott demokratikus lehetőségeket, anélkül, hogy holmi demokratikus illuzionizmusba esnék, mert hiszen nyilvánvaló, hogy "igazi és teljes demokrácia csak a szocialista társadalomban lehetséges, azon kívül vagy az előtt pedig nem. . A taktikát is teoretikus színvonalon érvényesítő Laski mellett igen nagy szerepetjátszik az angol baloldal vezetésében Aneurin Bevan is, aki éppen fordítva és barátját, Laskit, jól kiegészítve a teóriát is, taktikus eszközként „veti be". Lapja, a Tribune, híven tükrözi szemléletét. Éppen a napokban ezeket írta: „Magától értetődően együtt kell működnünk az Egyesült Államokkal. Erre szükségünk van. Ha azonban Amerika kitart a szabad monopolkapitalizmus termelési rendje mellett, akkor nekünk védenünk kell magunkat a konjunktúrák és krízisek hullámszerű vállalkozása ellen, amely szükségképpen együttjár a monopolkapitalizmus fejlődésével. Össze kell fognunk dominiumaink s az európai államok, szocialista kormányaival, hogy felfogjuk és elhárítsuk a várható megrázkódtatásokat." Amint látjuk, itt már egészen más távlatok nyílnak meg a munkáspárt külpolitikájában, mint amelyeket a jelenlegi nehéz napipolitikai helyzet megenged. Tömegbázist ez azonban csak akkor kaphat, ha már végbement a tervezett szocializálási folyamat és megtette hatását az általános külpolitikai ideológiára is. Ne felejtsük el azonban, hogy Cripps, aki Laski és Bevan mellett ma a balszárny harmadik nagy vezetője, még úgy kezdte karrierjét, ahogy eltanácsolták a pártból... A munkáspárt aktivistáinak legfőbb támasza három nagy szakszervezet, a vasasoké, a szállítómunkásoké és a bányászoké, ezen felül pedig a nagymértékben radikalizált angol szocialista egyetemi ifjúság és a nőmozgalom. Ellen Wil ÍRTA: SZALAI