Népszava, 1946. július (74. évfolyam, 145–170. sz.)

1946-07-05 / 148. szám

4 NÉPSZAVA, 1946 július 5 Balla Antal távozott a „Kis Újság" szerkesztőségéből Balla Antal tájékoztatásügyi mi­niszter egyben a Kisgazdapárt hivatalos lapjának, a „Kis Ú­jság"­nak felelős szerkesztői tisztét is be­töltötte. A keddi nap folyamán Balla Antal távozott a „Kis Újság" kötelékéből és helyét csütörtöktől kezdve Antalffy Gyula foglalja el. A felelős szerkesztőségtől való távozás bizonyára azért következett be, mert a Kisgazdapárt vezetői nem értettek egyet azzal a szerkesz­tési móddal és szellemmel, amelyet Balla Antal kifejtett. Minden bizonnyal rövidesen Balla Antal a miniszteri széket is másnak adja át, hiszen ott sem dolgozott más­ként, mint a „Kis Ujság"-nál. TESTEDZÉS Legjobb futballistáink kivándorolnak A K. Barátság Schubertje is elment Minden háború után a sportolók kiván­dorlása következik. A sportolók, akik egy­általán nem akarják kivenni részüket az újjáépítésből, hanem a dolgok könnyebbik részét választják: tudnia nélkü­l élni. Ezek­nek az­ embereknek a sport nem szórakozás, hanem kenyérkereseti lehetőség, amit, ha nem találnak meg szülőhazájukban, meg keresik másh­ol. Mint tegnapi számunkban közöltü­k, idegen országbeli sportegyesületi vezetők érkeztek Budapestre abból a cél­ból, hogy innen élvonalbeli játékosokat vigyenek el. Mára aztán kiderült, hogy .Járay az Olaszországban 616 ismert opera­énekes ugyancsak azzal a szándék­kal érke­zett Budapestre, hogy Birosi Bélát, a Ferencvárosiak népszerű futballistáját ma­gával viszi. Lehet, h­ogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, Sárosi már túl van a ha­táron. Mint mondották, a játékosok töme­ges kivándorlására lehet számítani. Csütör­tökön elterjedtek a hírek Budapesten, hogy a Vasas t­­bb játékosa ugyancsak elhagyta az országot. A későbbi órákban azonban ezeket a híreket megcáfolták. — Az idegen valuta teljesen megszedi tette a fiúkat — jelentette ki előttünk C Csapkay, a Kőbányai Barátság trénere. Elmondotta még Csapkay azt is, hogy Schubert, a K. Barátság balösszekötője, a csatársor telke tegnap visszaküldte felszere­lését az egyesületnek egy levél kíséreté­ben, amelyben megírta, hogy Kubalával, a Ferencvárosiak jobb bamekötőjével, akit egyébként már korábban kiadott az FTC a pozsonyi Bratislavána­k, Pozsonyba távo­zott. Ezek a játékosok pénzáért feladják a magyarságukat, amely csak addig volt jó nekik, ameddig itt munka nélkül a futball­ból nyújtott nekik­ kenyeret. Egyébként a K. Barátság a legnagyobb bajban van, mert vasárnap Diósgyőrött kellene neki játszania és eddig csak 9 játékosa van együ­tt. Még szerencse, hogy vannak Kő­bányán jólelkű drukkerek, akik valóban súlyos áldozatokat hoznak a csapatért. Az egyik ilyen például felajánlotta teherautó­ját, amivel oda- és visszaszállítja a Kő­bányai futballistákat. A K. Barátság ifjú­ságiakkal kiegészítve, így áll fel Diósgyőr­ben: Bakó, Sütő. Kónnya I. — Kiss V, Kó­nya IX., Tagányi — Petrovan Zörge, Kiss II.,­ és Molnár, aki a kesén ugyan súlyo­san megsérült, de talán vasárnap már játszik, így áll a Kőbányai munkáscsapat .17. infláció és a játékos­vándorlás kellős­közepében. SPORTHÍREK: Akik bennünk­e­t elkerül­ne­k. Mint New Yorkból jelentik, július 1- án kilenc amerikai atléta érkezik, hogy több európai országban versenyezzenek. N­i­ szerint Csehszlovákiában, Svájcban és Norvégiában állnak starthoz.­­ Főiskolai birkózóbajnokságokat rendeznek pénteken i­s szombaton délután 4 órakor a Testneve­lési Főiskolán. A bajnokság görög-római és szabadfogány stílusú. — Az országos ifjú­sági atlétikai bajnoki címért ma, pénteken és szombaton délután 1 órakor állnak start­hoz fiataljaink. A versenyt a mezőuccai sporttelepen rendezik. — Holnap, szomba­ton délután 4 órakor a latomozauccai Elektromos-pálya kistelepén kézilabda­mérkőzések kerülnek lejátszásra. Pécs, Bé­késcsaba, Cegléd és Vác női csapata, vala­mint a Kistext, Csepel, Elektromos és a Drasv.he férficsapata vesz részt a tornában.­­ Ma, pénteken délután 6 órakor az augusztusi sportnapok remdezésével kapcso­latban megbeszéléseket tartanak a Millená­ris sporttelepen. Az MTE ezúton is fel­hívja az üzemi sportegyesületeket a megbeszélé­sen való megjelenésre.­­ Pankrációs mér­k­ülőek lesznek ma, pénteken este 7 órakor a Sportcsarnokban. Főszerkesztő: SZAKASITS ÁRPÁD Felelős szerkesztő: SZAVA ISTVÁN Felelős kiadó: KŐMŰVES JÓZSEF Világosság Nyomda Rt., Budapest VIII Conti u. 4 Felelős nyomdavezető: EPERI ISTVÁN Elsősorban az iparügyi minisztériumé az érdem. A SZABADSÁG-HÍD IDŐRE KÉSZÜL EL Bán Antal elvtárs megtekintette a hídépítők munkáját A Szabadság-híd építése menetrend­szerűen folyik. E pillanatban a MÁV­AG mintegy 600 munkása dolgozik a hely­színen. A vízbe h állott pesti hídrészt már helyére illesztették és még e hét végén sor kerül a megfelelő budai főtartó beillesztésére is. Jú­lius végéig azután beemelik a még Hátralevő 47 méteres úgynevezett Gerber-tartós, közbefüggesztett kö­zépső részt is, amivel azután a híd visszanyeri béke­beli alakját Leghamarabb a gyalogjáró készül el, valószínűleg még augusztus 20 előtt. A munkálatokat szerdán reggel meg­tekintette Bán Antal elvtárs, iparügyi miniszter. A MAVAQ­ ugyanis, mint állami üzem, a minisztérium felügye­lete alatt áll és így a nagymúltú magyar hídépítő vál­lalat dolgozói mellett elsősorban az iparügyi minisztériumé az érdem, hogy a Szabadság-híd a kitűzött időre elkészül. Annál nagyobb eredménynek kell ezt tekintenünk, mert a MÁVAG úgyszól­ván teljes mértékben igénybe van véve jóvátételi munkákra. Ez év végéig a Szovjet­ Unió számára 5 db 190 méteres vasúti hidat kell le­szállítania, emellett azonban a gyárban készülnek a Szabadság-híd vasa­lkat­részein kívül a most felavatott tisza­füredi vasúti híd szerkezetei is és mun­kában vannak a kiskörei vasúti híd, az algyői Tiszahíd és a budapesti déli­vasúti híd vasszerkezetei is. A következő feladat a szolnoki kétvágányús vasúti híd 2000 tonnás vasanyagának legyár­tása és szerelése lesz. Mellesleg meg­említjük, hogy a MÁ­VAG építette fel újra a laikhegyi leadó két 150 méteres tornyát és már folyik a nagy 310 mé­teres antennatorony szerelése is. Feloszlatták az Emericana-t A belügyminiszter a „Foederatio Eme­ricana" egyetemi és főiskolai szövetsé­get feloszlatta, mivel az egyesület állást foglalt Magyarországnak a háborúban való részvétele mellett, állást foglalt a demokratikus társadalmi berendezkedés ellen, ellenséges propagandát fejtett ki az Egyesült Nemzetekkel szemben és ezzel a fegyverszüneti egyezménybe üt­köző tevékenységet fejtett ki. Megállapítást nyert továbbá, hogy az egyesület nemcsak a múltban, hanem az országnak a fasiszta uralom alól tör­tént felszabadulása után is alapszabály­ellenesen, politikai irányban fejtett ki működést Mindszenty József herceg­prímás fővédnöksége alatt. Megállapí­tást nyert, hogy az egyesület legfőbb vezetőségeiben több, részben súlyosan elítélt, részben szökésben levő háborús főbűnös foglal helyet. Vizsgálat a honvédelmi minisztérium ügyében A Népszava munkatársa felkereste Zentai Vilmos elvtárs honvédelmi ál­lamtitkárt és felvilágosítást kért a Sza­badság június 29-i számában megjelent „Hitlerista és nyilas törzstisztek a hon­védelmi minisztériumban" című cikkére nézve. Zemtai elvtárs azt a felvilágosítást adta, hogy a cikkben szereplő Török Já­nos vezérőrnagy — aki a hadbiztosság vezetője — ellen emelt kifogások leg­szigorúbb kivizsgálását a honvédség felügyelője, mint illetékes parancsnok, ügyésze útján azonnal elrendelte. A vizsgálat koron kívül lesz lefolytatva és az eredmé­nyről a nyilvánosságot azon­nal tájékoztatni fogják. Merényletre készültek­ A budapesti főkapitányság politikai osztálya újabb fasiszta összeesküvő bandáról rántotta le a leplet. A Kis­gazdapárt közpponti propaganda osztá­lyának helyettes vezetője, Szabó Miklós állt a szervezkedés élén. Szabó szökés­ben van, társai azonban rendőrkézre kerültek. Köztük van Faludi Gábor fő­iskolai hallgató, aki a kőbányai fasiszta fiatalembereket szervezte. Koklesz Ró­bert, ifjabb Diós Kálmán, Gyurkovits Tamás egyetemi hallgatók, Horváth Jó­zsef, Metzler Richárd és ifjú Bor­ókai Ottó középiskolát tanulók, a szervezet többi vezetői. Rengeteg fegyvert talál­tak náluk és arra készültek, hogy Sza­kasits Árpád és Rákosi Mátyás elvtár­sakat, Károlyi Mihályt és Jankó Péter n«[»bírósági tanácselnököt megölik. A politikai rendőrség megállapította, hogy a terézkörúti merényletet Pénzes István Lehel utca 5. szám alatt lakó technológia tanuló követte el mások utasítására. Csütörtökön 3000 adópengő 349 B-pengő, —­IJMIRA-küldeményt kapott Baja. A Népszava nemrégiben felhívta az ille­tékes tényezők f­gyelmét a bajai közkórház nehéz helyzetére, örömmel jelentjükk, hogy Baja ÉS BUJCS Bodrog vármegye 68 láda hal­konzervet kapott az­ M­RRA-szállítmányból. A küldeményt a közkórház, a népkonyha és egyéb népjóléti intézmények, valamint a terhes és szoptatós anyák között oszt­ják szét. Mész, cement, ETERNITCSÖVEK és EGYÉB ÉPÍTÉSI ANYAGOK. létraállvány-kölcsönzés „R E F O R M" Építőanyag Kereskedelmi Vállalatnál, Bp. VIII, Ozoravölgy u. 3. 10 raktárban 100 készítő 1000 j^kis bútora vétel Universal E,avís iroda- és lakásberendező Zft. VII. Wesselényi ucea 8. sz. Telefon: 327-658. Elcserélném írógépemet női kerékpárra Megbeszélés S 13-ig Érsek utca 4. L 41. Megsemmisítették Zadravecz püspök népbírósági ítéletét A NOT szerdán tárgyalta a háborús bűnösséggel vádolt fasiszta püspök, pá­ter Zadravecz István fellebbviteli ügyét. A NOT­­megsemmisítette a népbíróság ítéletét, az iratokat visszaküldte és új tárgyalás megtartására utasította a népbíróságot. Az ítéletmegsemmisítés oka: több alaki és tárgyalási hiányos­ság, amelyet a néplbírósági tárgyaláson alkalmaztak. Munkásokra van szükség a déli összekötő vasúti híd­ építéséhez A déli összekötő vasúti híd az újjá­épülő Magyarország egyik legfontosabb alkotása lesz. Biztosítani fogja, hogy a jég és víz ne akadályozhassa többé, hogy Magyarország két részre szakadjon. A­­budai és pesti oldalon lévő pillérek már elkészültek és befejezés felé közeledik a mederben lévő pillérek újjáépítése is. Száz év óta nem történt meg, hogy munkások száraz lábbal dolgozzanak a víz szintje alatt. A 7-es számú pillért pedig csak így lehet kijavítani. Hogy időre készüljön el a híd, körül­belül 130 ácsra van szükség, a pillanat­ban azonban csak 30 ácsot sikerült biz­tosítani. Éppen ezért a közlekedésügyi minisztérium az újjáépítési miniszté­rium munkacsoport-osztályához for­dult, amelynek vezetője ígéretet tett, hogy néhány napon belül közmunka segítségével biztosítani fogja a száz hiányzó ácsmestert. Ezenkívül 300—400 nem szakképzett munkásra is szükség lenne. A közmunkahivatal hónapokkal ez­­előtt megállapodott abban a közle­kedésügyi minisztériummal, hogy a műszaki szakiskolák hallgatóit moz­gósítani fogja a nyári szünet alatt az ország egész területén folyó hídépítésekhez, elsősor­ban a déli összekötő vasúti híd építé­séhez. Hiányos, sérült vagy szerkezet nélküli láz-, villany­hűtószekrényt vennék „Hűtő" jeligére Boros hir­detőbe, Andrru­ssy út 54. Üzemi bizottságok! Teherautót vennék 2—3 tonnásat. Cserébe príma szövetet adok. „Manipulá­ció" jeligére a kiadóba. gázmotor 60—70 HP fatü­zelésű gene­rátorral malom vagy más ipartelep részére eladó, eset­leg élelmiszerrért elcserél­hető. Baliga István, Buda­pest, VILI, Szigetvári u. 8. Érdeklőd­és: d. u. 8—4. között. Dávid és Kertész-féle lép­csőrosttélyos kazánhoz napi 10 mázsa porszén fogyasz­tással jó felvesz TÓTH ÖDÖN kelmefestő és vegy­tisztító VHI, Horánszky ucca 5. Mépü­l nagyméretű tömlők. AUTÓALKATRÉSZEK Arató és Társa, Budapest VI, Bakáts ucca I­d. Tel.: 381-665. — Puskás Tibor színészt a népbíróság nem jogerősen kétévi börtönre ítélte. Puskás több baloldali színészt és újság­írót feljelentéssel fenyegetett. A nyilas időkben hajszát indított,Horváth Árpád főrendező ellen, akit a margitkörúti fogházba szállítottak és nyoma veszett Puskásnak feketelistája is volt, 50 szí­nészt akart a Gestapo kezére juttatni.­­ Ülést tartott a nemzetgyűlés kül­ügyi bizottsága. A nemzetgyűlés kül­ügyi bizottsága ülésén a külügymi­niszter tájékoztatást adott a magyar kormányküldöttség nyugati útjairól és annak politikai és gazdasági eredmé­nyeiről. Utána a tájékoztatásügyi mi­niszter számolt be a magyar kormány által a külföld felé kifejtett propaganda­tevékenységről. Mindkét beszámolóhoz többen hozzászóltak és az illetékes szak­miniszterek megadták a kimerítő fel­világosításokat. A bizottság mindkét mi­niszteri beszámolót egyhangúlag tudo­másul vette. — Gyermekek svéd ebéde Diósgyőrött. A diósgyőri vasgyárban 120 munkás gyermeke kap ebódét a svéd akció kere­tében. Az iskolásgyermekek a tanév kez­dete óta a svédek jóvoltából naponta tejet kapnak. — Kinevezték az anyaghivataal vezetőségét. A stabilizáció terén igen nagy szerep vár az ár- és anyaghivatalra, amely megkezdte működését. A „Magyar Közlöny" a most közli a hivatal vezetőinek kinevezéséről szóló miniszterelnöki rendeletet. Eszerint az anyag- és űrhivatal elnöke dr Varga Ist­ván, államtitkár, egyetemi tanár, elnök­helyettes Gál László elvtárs, iparügyi mi­niszteri osztályfőnök. Gál elvtárs az ipar­ügyi minisztérium keretében működő anyag gazdálkodási csoport vezetője volt egészen a felszabadulás óta és nagy része van ab­ban, hogy a papíron nemrégen felállított hivatal működése és szervezete előkészített volt. A hivatal alelnökévé dr Jajcsár Jó­zsef közellátásügyi miniszteri osztály­főnököt és Samoday Árpád fővárosi fő­jegyzőt nevezték ki. — Magánalkalmazottak munkabére adó­pengőben. A magánalkalmazottak (kereske­delmi alkalmazottak) munkabérének adó­pengőben való megállapítása tárgyában a KOKSZ a szakszervezetekkel megállapodást kötött. Részletes tájékoztatást n­yújtanak a szakszervezetek, valamint a KOKSZ. — Július elején megindul a „Közgazdaság", Magyar Nemzeti Függetlenségi Front gazda­sági hetilapja. A szerkesztőbizottság tagjai: úr Faragó László, Farkas Ferenc, Major Róbert, Markos György, (*) A színészi képességvizsgákat a Színé­szek Szakszervezete végleg megszüntette. A magániskolák növendékei a jövőben kizáró­lag a Színművészeti Akadémián és a Színész­egyesületi Iskolában vizsgázhatnak, ahol az illető iskola elméleti tantárgyaiból is ma­gánvizsgát kötelesek tenni. A Szakszervezet a jövőben csak kardalosok és kartánevepik részére tart vizsgákat.

Next