Népszava, 1948. szeptember (76. évfolyam, 200–225. sz.)
1948-09-11 / 209. szám
két mérkőzés KÖZÖTT Vasárnap, szepember 19-én a londoni olimpián bajnokságot nyert magyar versenyzők, valamint számos olimpiai helyezettünk Miskolcra utazik és a nagyszabású sportbemutaón vesz részt. A sportbemutató fővédnökségét Rákosi Mátyás miniszerelnökhelytettes, az MDP főtkára vállalta. Vasárnap kerül sorra Torinóban az olasz-magyar női atlétikai mérkőzés. A magyar csapat Horváth Istvánnak, az OSH osztályvezetőjének vezetésével pénteken reggel útnak indult. Az utazást bizonyos akadályok késletették, elsősorban az, hogy a jugoszláv kifalazóengedély az indulás pillantábaan még nem volt a vezetők kezében. A né'es't folyamán azonban sikerült ezt megszerezni és az OSH megbízotta onn an vitte a csapat után. A torinói mérkőzés mégis csak megvalósult. A népi röplabdabajnokság egyre unalmasabb arányokban bontakozik ki. A szeptember 19-i megnyílásra az előjelek szerint a jelentkezők száma el fogja érni a négyezret. Pénteken az OSH-hoz beérkezett az ezredik budapest csapat jelentkezése is. A Balkán és Középeurópai Játékok röplabdabajnokságában a magyar csapat csütörtökön vereséget szenvedett a csehszlovákoktól 3,0, illtve 2:0 arányban. Hetekkel ezelőtt megírta a Népszava Sárosi György Jureka kiadatási ügyét. Ez ügyben az MLSZ elnöksége vizsgálatot rendelt el A vizsgálat mér befejezéséhez közeledik ég, mint értesülünk, az MLSZ ügyvezetésében egy, esvileg két helyen személyi változás történik. Vitorlásaink óriási fölénynyel győzték le az osztrákokat a csillaghajó versenyében. Röplabdásaink legyőznék Trieszt együttesét .Magyarország férfi röplabdacsapata a szófiai BRJ torna során péntek délelőtt, Trieszt együttesével mérkőzött és azt 3:0 (15:9, 15:1, 15:0) arányban legyőzte. Ez volt a magyar csapat első győzelme Szombaton Lengyelország ellen mérkőzik a válogatott együttes. Ötven darab röplabdát oszt szét a Szakszervezeti tanács Sportosztálya a kerületi mérkőzéseket legjobban szereplő üzemi és szakszervezeti röplabdacsapatok között. Az országos döntőben legjobb helyezést elért szakszervezeti csapat művészi ezüstserleget nyer, a legjobb munkát végző sporttitkárok pedig könyvjutalmat kapnak. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szeptember 12-én, vasárnap, Pálvölgyben nagyszabású népünnepélyt rendez, amelynek keretében ökölvívó, tornász, asztalitennisz és röplabda bemutatók is lesznek. A Vendéglátóipariak Sportosztálya a szakszervezet dolgozóinak sportba való bevonása érdekében öthónapos tervet dolgozott ki. A tervben labdarúgó, asztalitennisz, atlétikai, úszó- és sakk szakmai bajnokság megrendezése és a vadászszakosztály megszervezése szerepel. Megalakult a vendéglátóipari dolgozók Egyetértés Baráti Köre, amelynek tagjai önként vállalták a szakmai sportegyesület anyagi támogatását. Nincs bisztos esélyes a harmadik forduló nagy mérkőzésein A sportolái vasárnapja ezen a héten is már szombaton elkezdődik. A koraőszi idényben, a sportra legalkalmasabb időszakban tömegével rendezik a versenyeket a különböző sportágak. Az érdeklődés középpontjában természetesen a labdarúgás áll. Az élcsapatok mérkőzései közül csak egyet hoztak előre ezúttal szombatra, a VASAS—KISPEST mérkőzést. Beszéltünk mindkét egyesület vezetőivel s a következőkben világíthatjuk meg véleményüket: Vasas: Ez az utolsó mérkőzés, melyet nem tudunk még az üllői úti pályán lebonyolítani, ahová ezévi szerződésünk szól. Kétségtelenül óriási hátrányunk, hogy folyton más és más pályára kell mennünk még, mint pályaválasztónak is. A csapat ennek ellenére is szépen javul s mivel már Kalmia is rendben van, a legjobb együttessel tudunk kiállani. Ha javulásunk a múlt hetihez arányos lesz, győznünk kell a kissé megingott Kispest ellen. Kispest: A SZAC elleni, viszonylagos gyengébb játékunk oka Puskás betegsége és az az elbizakodottság volt, amellyel a csapat a pályára lépett. Most már mind a kettő elmúlt. Kétségtelen, hogy igazi őszi csapatunk még nem alakult ki. Valóban a Vasas látszik egy fokkal esélyesebbnek, de még egyáltalán nem nyerte meg a mérkőzést. A vasárnapi műsor sok érdekes küzdelmet hoz, annál is inkább, mert az évadnak viszonylag a kezdetén vagyunk, s a formák még nem alakultak ki teljesen. Tulajdonképpen nem is lehet előre megállapítani, melyik csapat az esélyes. Fokozza az érdeklődést az is, hogy ennek a fordulónak az alapján jelöli ki a válogató bizottság azt a csapatot, amely az ősz első nemzetközi mérkőzését, a varsói lengyel-magyart részünkről megvívja. A legnagyobb programmal AZ ÚJPESTI PÁLYA szolgál, ahol két érdekes küzdelem kerül sorra. A hazai csapat a Csepel együttesével. A két csapat kialakulásáról így beszélnek az illetékes vezetők : Csepel: Teljesen érthetetlen a csapat eddigi gyengébb szerepése. Mindegyik játékosunk teljesen sportszerűen él, jellemző, hogy a 11 közül 9 játékosunk még csak nem is dohányzik. Talán a bajnoki túlerős hajrá okozta visszaesésünket, talán közrejátszott az is, hogy Szekeres kapusunk elvesztette nyugalmát. Ő, akinek lépései a tavasszal a prágaiakat egyszerűen elragadtatták, minden mérkőzésen elkövet egy-két szörnyű hiba. Ez őt magát is megzavarja és a védelmet is kapkodóvá teszi-Mivel magyarázza maga Szekeres ezt a megingását? — Gondjaim vannak — mondja ritkán Szekeres. — Többet vállaltam magamra, mint szabad lett volna. Családommal szemben is vannak komoly anyagi kötelezettségeim. A Csapatra vonatkozólag Kalmár edzőt kérdeztük meg: — Kik azok a játékosok a tartaléksorban, vagy az ifigárdában, akiknek a játékára a közeljövőben, talán már vasárnap is sor kerülhet? — A jobbszélen Szentesi, a fedezetsorban Faludi, a kapuban Mészárost, vagy méginkább Tihanyit — Eszerint visszaállítja a tavalyicsatársort? — Igen. Az az öt fiú anynyira összeszokott, hogy belátom, nem szabad megbolygatni ezt a sort, annak ellenére sem, hogy az ifjúsági Tóth nagyszerűen bevált a jobbszélen. Bízom a csapat gyors javulásában, bár azt, hogy már az Újpest ellen úgy fog menni, mint tavaly, nem merem ígérni. , Az Újpest telve van önbizalommal, Szűcs formája erős emelkedést mutat. Igaz, hogy Sós mester úgy megdolgoztatja, hogy már nincs is rajta az a bizonyos súlytöbblet, amely tavalyi formák lendülésének elsőszámú akadálya volt. A második akadálya makrancoskodó lába, is már jól viselkedik. Tatabányán tulajdonképpen még nem is ment jól a játék, mégis 5:1-re győztünk. A balszárny, Hradszky és főleg Fejes, még kis részét sem nyújtotta annak, amit tud- Ha ők is formába jönnek — ami, hiszem, hogy csak rövid idő kérdése és Szusza végre valóban állandón kijátssza a magas frrmát, akkor az Újpestinek nem szabad kikapnia. A TÖBBI MÉRKŐZÉS közül már csak hatalmas érdeklődő tábora folytán is kiemelkedik a Ferencváros mérkőzése. A zöld-fehéreket, ezúttal a szintén pályagondokkal küzdő Szentlőrinc kiviszi a Kispest-pályára. — Szemünkre vetik — mondják a lőrinciek —, hogy hűtlenek vagyunk saját otthonunkhoz. Nos, a közelmúltban néhány peremvárosi poros pályán lejátszott mérkőzés bennünket igazol. Ezért nem játszszuk saját pályánkon bajnoki mérkőzéseinket-" De igyekszünk közel lenni a közönségünkhöz, így esett választásunk elsősorban , a ferencvárosi pályára, m most pedig — mivel a®t még javítják — a hozzánk még közelebb eső KAC -sporttelepre. VIDÉKEN két mérkőzés kerül sorra. A Salgótarján a Haladást látja vendégül, a győri ETO-t a soroksáriak keresik fel. A hazai csapatoknak több az esélyük Vasárnap délelőttre kerül a Kistext— Szeged mérkőzés. Vannak szakemberek, akik szerint pillanatnyilag ez a két csapat van a legrosszabb formában az NB I.-ben. Az újpesti előmérkőzés az MTK—Tatabánya lesz, s a jó talajon az MTK győzelme majdnem biztosra vehető. Buda is kap élvonalbeli mérkőzést. A MATEOSz a BEAC lágymányosi pályáján keresi fel a Goldbergert. A fuvarosok jobban játszanak, de az egyenetlen talaj inkább megfelel a »GOLI« játékosainak. A többi sportágban is bőven akad esemény: számos atlétikai egyesületi bajnoki viadal, háromnapos úszóverseny és más sok érdekes esemény tarkítja a műsort. R. L Ma délután 4 órakor kezdődik a Honvéd-hét sportműsora Az újjáéledt magyar honvédség százéves évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepségeket és sportversenyeket rendez. A sportműsor váltófutással kezdődik rajtja a gellérthegyi szovjet hősi emlékmű előtt, lesz, amelyen részt, vesz a honvédség, a Szabadságharcos Szövetség és a rendőrség csapata is. A célnál a budavári honvédszobor előtt díszszázad és zenekar fogadja a befutókat. Este nyolc órakor az ország minden részéből szabadságharcos hírverő fáklyás váltócsapatok futnak be a Kossuthszobor elé, ahol az elsőnek beérkezet futó meggyújtja a szobor előtt elhelyezett kegyeleti mécsest és az emlékezés lángja az ünnepi héten állandóan égni fog. A »100 éves a honvédség« hetűnek páratlanul gazdag Ifisz a sportműsora, amely hétfőn a céllövőversennyel kezdődik, majd a Nemzeti Sportuszodában a rendőrség-honvédség úszóversenyére kerül sor 12 órakor a rendőr-h°nvéd folyamúszóverseny lesz a Margithíd déli hídfőjétől a Kossuth-hídig. A szombat délutáni megnyitót ünnepélyes zászló felvonulás és 24 ágyúlövésből álló sortűz előzi meg. A nagyszabású versenyeken és ünnepélyeken minden bizonnyal ot lájuk majd a honvédség mellett a dogozó és sportszerető nép széles régeit is. Természetbarát túrák Az oszszes túrái H-kor Magyarkúton találkoznak. Menet-romi: A kilönvonat indul BDNyugati pályaudvarról 7.20-kor. Újpest-Rákospalotáról 135-kor Vissza indul: Nógrád 18.37 Szokolya 18.37. Magyarkút 1a.-17. A fenti ünnepélyre a következő túrák indulnak: Kismaros. Hideghegy. Magyarkút. T 11-én K-V-kor a rákospalotai vasútállomáson. V. Héner. Kismaros. Kóspallag. Marrvarkút. T. 11-én 15.30-kor kivonott. V. Parid, Vác. Hagyszó, Marvarkút. T. 12-én 7-kor ugyanitt. V . Tokaj Nóghíd, Magyarkút. T T-könevmot'' V. Felvikv. Vác, Katalin-puszta. Magyarkút- T. 1-kor a Megyeri csárdánál • V Mészáros-kerékpárra'1. Főszerkesztő: Harustyák József Felelős szerk.: Horváth Zoltán Szerkesztő: Gács László Felelős kiadó: Fenyves Jenő A köztörvény végén a (X* -el fizetett hirdetést jelent Athenaeum Irod. és Nyomdai Hi. Budapest, Miksa ucca 4—6 Felelős: GORSZKY TIVADAR igrigaÁS A Nemzeti Színház kulturális patronázsába vette a MAVAG dolgozóit A Nemzeti Színház dolgozói kulturális patronázsukba vették a MAVAG dolgozóit. A patronázs-akció keretében a Nemzeti Színház rendezőket, művészeket küld, ki a MAVAG kultúrcsoportjainak ellenőrzésére és művészi támogatására. Közös műsorral irodalmi esteiket és kultúrdélutánokat szerveznek. A Nemzeti Színház érdesítése őszinte örömöt okozott a MÁVAG dolgozói körében- SZÍNHÁZAK MŰSORA: Vígszínház: Bébi Hamilton (*). Pesti Színház: Különös házasai( IVs6). Állatkerti Színpad: Cigánybáró Czó Belvárosi Színház: Ádám és Éva Művész Színház: Ida regénye f'-'o-t. Fővárosi Operett:Nyitott ablak Kamara Varieté: Hoery volt? II). Pódium: Az ügyvéd és a férje (8). Royal Revü: --AX3 testőr 0/18?. Modern (volt Medgyassay): A?,' erdő« C/s«). Mesebarlanat: Ludas Matyi (8). Fővárosi Nagycirkusz: Csupa i«ivá«r-Kim II. '/18i. A MUNKALELET iiliimiiimimiiitiimmiiiiiiimmiiiHitiiHimmiiiHi AZ ÍVSZ VASASALOSZTÁLYA 11-én, szombaton 6-kor a vasasszékház földszint 13-as számú helyiségében megnyitja rendszeres klubnapjait. Játékok, könyvtár és zene áll a tagtársak rendelkezésére. Minden tagot szeretettel ült a vezetőség. AZ ÖREG VASMUNKÁSOK 12-én, vasárnap reggel 9-kor a vasasszékházban (I. em. 11) fontos értekezletet tartanak. FELHÍVÁS! A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége, Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom (SZIT) központja felhívja az alapszervezetek titkárait és propagandistáit, hogy a rádió 11-én, szombaton i. u. 74 órakor az Ifjúság hangja c. adásának csoportos hallgatását szervezzék mest. MOZIK MŰSORA ATRIUM (tel.: 160-955): Kigyúlnak a fények (4, 3/47, 1/29). — CORSO (tel.: 182-818): Kigyúlnak a fények (4, '/47, 3/29). — CORVIN (tel.: 339-993): »Z« a korbácsos, ember (4, 6, 8). — FORUM (tel.: 189-707): Karaván (4, '/27, 9).LLOYD (te.: 123-043): Kigyúlnak a fények ('/25, 3/47, 9; v.. v. 1/23-kor is). — OMNIA (tel.: 139-693): Kigyúlnak a fények (1/25, 3/.,7, 91 — ROYAL APOLLO it.: 222-666): Karaván (előadások kezdete: '/26, 7, '/210). - SCALA (tel.: 120-150): Puskás ember ('^5, 3/1, 9). -URANIA (tel.: 136-888): Puskás ember (4, 6, 8). — VÁROSI (tel.: 137-540): A végzet lovagjai, am. Színpadon: Humorolimpiász. Alfonso és Kazal László (4.- l,U~, y29). ADY (tel.: 330-230): St. Jeani Szerelmesek (4. V.7, '/«). - BELVÁROSI (tel.: 184-099): A pohár kicsordul i'h*. 0./«9. v. V12-kor is) - BETHLEN (tel.: 225-003): Miss Joan nem hagyja magát (4, 6, 8). — BODOCRAF (tel.: 129-178): Jön a kanyar C/ö, H.7. (/sz; v. VIS-kor is). — BUDAI VIGADÓ (tel.: 857-013): Miss Joan nem hagvja magái (4. '1,1. 'M) - CAPITOI. (tel.: 135-820): Professzor úr, válasszon (Vi.i. •/.7. 9. sz.. v.. v. '/IS-kor is). — CITY (tel.: 128-129): Megszöktem az esküvőmről (V4. Vi 6, 8). - DsiCSI (tel.: 121-343): Professzor úr, válasszon (V.5. V,T, 9. sz.. v., v. 13-kor is). - ELIT (tel.: 128-993): Uborka, a repülőtér gyöngye (V,5. Vi 7, Vi9). - . IPOLY (tel.: 201-002): A pohár kicsordul (113. Vi7, 9). — JZSEF ATTILA (tel.: 1S8-S«): Jön a kanyar (4. V.7, '/191. — KAMARA tel.: 423-901): Megszöktem az esküvőmről ('/»ll. 'Ul. Vi3. Hi. Vil. Vs9) — KOSSUTH (tel.: 126-204): St. Joani szerelmetek C/«5. *''1 7, 91. — KÖRÚTI HÍRADÓ (tel.: 222-499): UMFI híradó. Francia világhíradó. Magyar viághuradó. Királyi gőzmosoda. Kossuth-Akadémia Harmonika-harmónia fiszalfi sarkfény (mindennap regge 11-töl este 11-ig). - MARX (tel.: 424-313): Szürke sátán (4. Viz. ). -NAP: A másik (1, V1 7. '19. v. 2-kor is). - OLYMPIA (tel.: 135-139): Emberek között (%11. Vil. Vtf. '/ti. Vi7. '/•9). - PALACE (tel.: 253-426): San Angelo (11. 1. 3. S. 7. 9). — PÁTRIA: Uborka a renülőtér työneye (4. Vi7. •/•9). - PHÖNIX: Emberek között (11. 1. S. P, J. 9). - ROXY (fel: 225-419: Tigriscsapda és Texasban nincs mese (11. 1. 3. 5. 7. 9). — SAVOY (tel.: 138-1251: Uborka, a renülőtér gyöngye (4. 1/,-. V.9). — STUDIO: Lótrösztő királya (%2. V.4. V.6. 81. — ' SZABADSÁG (tel.: 259-503): Uborka, a repülőtér gyöngye Ph5. '/,7. 9). TÁTRA (tel.: 139-430): Nászút féléren (4. fi. 8. v. VII. Vt5. %7. '/s91. - TINÓDI (tel.: 224-400): Uborka, a repülőtér gyöngye (5. 7. 9). - TÚRÁN (tel.: 125-878): Miss Joan nem haszvja magát (3. 7. 9). — UGOCSA: Diktátor (3.4. V.R. 8). — VESTA: Tigriscsapda és Texasban nincs mese (10 12. 2. 4. 6. 8). Tovább tavt a meleg Várható időjárás: Mérsékelt keleti-délkeleti szél. Kevés felhő. Száraz idő. Reggel egy-két helyen köd. A meleg tovább tart. WWMWWHMWWWWWWMM meghívó a Károlyi-kertbe 1948 szeptember hó 12-én, vasárnap este órakor a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége VIII. kerületi csoportja rendezésébei tartandó hangversenyre Dolgozók az iskoláért akció javára Szereplők: Jámbor László Sztáray Márton Keresztessy Mária C. Kovács Ilona Nemes Rózsa Balázs Ferenc stb., stb. (x)