Népszava, 1951. december (79. évfolyam, 280-304. sz.)
1951-12-24 / 300. szám
népszava 4 A HULD SÍPÉI® CSALÁD ÚJ új gyárat aattak. Sztálin elvtárs 72. születésnapjára épült fel értékes, drága ajándékként ötéves tervünk újabb büszkesége, az új csepeli Csőgyár. A hatalmas, 70.000 légköbméteres csarnokban az ünnepi emelvényt az építőmunkások s a gyár dolgozói veszik körül. Az építők hősi munkáját a vezérigazgató méltatta. Szavait az emberek csendben figyelték, de amikor egy-egy mondattal találóan fejezte ki a tömeg érzéseit, felharsant a taps. A hatalmas csarnokban hideg van. De senki sem fázott. A hangulat oly forró volt, mint annak a tapsnak a heve, amely Sztálint köszöntötte. Ünnepélyes percek következtek: az igazgató a párt és a kormány képviselőinek jelenlétében átadta a kitüntetéseket az építkezés legjobbjainak. Talán harmadiknak lépett az emelvényre egy magas, szélesvállú férfi. Rövid ködmönkabát rajta, szőrmekucsma a fején. Erős, széles, hidegcsípte kézzel szorította meg az igazgató jobbját és zavartan nézett rá, mert a tapstól — amely a kézfogást kísérte — nem hallotta a hozzá intézett szavakat. Amíg Zwick János átvette az »ezüstcsillagot« s a velejáró igazolványokat, lent az emelvény körül róla beszéltek munkástársai. — Nézd Jánost, milyen friss még most is — súgta szomszédjának Kindlinger ács — pedig egy perc nem sok, annyira se hunyta le szemét az elmúlt két nap alatt. Az egyik fiatal munkás nevetve, de elismerően jegyezte meg: — Nem akármilyen ács ám ez a Zwick János. Sorra gyűjti a kitüntetéseket. Hát még a családja! Azt mondják, heten vannak testvérek és közülük hat ács. Mindegyiknek egy féltucatnyi kitüntetése van. . Amikor Zwick János ácsbrigádvezető visszaült a helyére, tekintetével vele együtt dolgozó két testvérét kereste Valahol az indításra váró hengersor mellett meglátta Ferencet .No, Feri — gondolta, ahogy bátyja felé pislogott —, nekem is van már »csillagom*. Elérzékenyült örömmel — csak nagy és nehéz feladat végrehajtása után érez ilyent az ember — gondolt arra, hogy ezen a szép napon újabb kitüntetéssel öregbítette a maga és családja jó munkájának hírét. LÜJ A Zwick-család története a felszabadulásig olyan, mint sok más családé. Tizen voltak testvérek.’ Apjuk építőmunkás, ács. A hét fiú közül hat — János, Ferenc, Márton, József, István és Pál — az apa mesterségét választotta. S ebben a népes családban, amelynek annyi dolgoskezű tagja küzdött a mindennapiért, nem a jólét, hanem a nyomor s az éhség volt állandó vendég. Télen sohasem dolgoztak, hiszen már novemberben abbahagyták a munkát Életüket végigkísérte az állandó félelem a téli hónapok iszonyú nyomorától. Nem tudtak örülni a tavasznak sem, mert lerongyolódva, kiéhezve, rossz ruhában, gyakran cipő nélkül kellett munkába állniok. Még az anyjuk is otthagyta ilyenkor aprócska gyermekeit, beállt embere mellé s vele együtt húzta a »nagy fűrészt«. A felszabadulás ennek az életnek örökre véget vetett. A szabadsággal új korszak kezdődött a Zwick-család történetében. Az újjáépítés hősi napjaiban — amikor az emberek éhesen, gyakran fizetség nélkül láttak a romok eltakarításához, a gyárak, a hidak helyreállításához —, a Zwickcsalád számára ezernyi munkalehetőség kínálkozott. Az öreg Zwick — dolgoskezű, kiváló szakember hírében állott városszerte — annyi tánlatot még sohasem kapott, mint akkor Hívták tőkés vállalkozók, zsíros családok: »Hozd helyre a házam, aranyat kapsz, zsírt, lisztet, amennyit csak akarsz « De az öreg megunta már a másoknak végzett rabszolgamunkát, szabadabb életre, munkára vágyott. Fi Zwick József, a szabad ember első öntudatos lépéseként elhatározta, hogy ■dákhoz megy dolgozni. »Az most fontosabb munka« — mondtak elfogadták az öreg tér* nem akartak beleülök menjen a hídra 'adták nevetve —, v *a jál pottyanni a öregember mond '■»lták. "'45 .e .6 Kossuth-híd építéséhez került a négy testvér — János, József, Márton és Pál. Az öreg, akiről bebizonyosodott, hogy nem »pottyant a Tiszába«, Szolnokon maradt legidősebb fiával, Ferenccel, míg csak be nem fejezték a híd építését. A Kossuth-híd építésénél ismerték meg először a nehéz és kemény, de most már szabad munka örömét a testvérek. Éjjel-nappal dolgoztak, számos nehézséggel, kemény hideggel s jégzajlással küszködve. Az első dunai Zlid, amelynek karcsúan ívelő oszlopai őrzik és sokáig emlékezetessé teszik a hídépítők hősi munkáját — felépült. Az avatás napján kaptak először elismerést, dicséretet munkájukért a Zwicktestvérek. Ekkor vitték haza az első oklevelet Gerő elvtárs aláírásával... Ez a nap sokáig emlékezetes marad a család történetében. Vidáman mentek haza a fiúk a hídavatás után s mindegyikük egy-egy öltözet alsó- és felsőruhát, meg egy pár bakancsot vitt magával. »Ajándékba kaptuk« — mondták anyjuknak, aki nem győzött csodálkozni, hogy a fiúk nem a ruhaneműnek örültek a legjobban, hanem annak a díszes, szép pergamentívnek, amelyen maga »Gero elvtárs, a hídverő« ismerte el s pecsételte meg aláírásával a Zwicktestvérek jó munkáját. Az öreg Zwick — hosszú évtizedes munkája alatt egyetlen dicsérő szót sem kapott — sokáig olvasgatta, forgatta kezéből az ívet s csak az asszony látta, amikor kicsordult a könnye. A Petőfi-híd építésénél a négy testvér mellé már az ötödik, Pista is csatlakozott. Ez a híd — rendkívül rövid idő alatt kellett felépíteni — újabb problémát jelentett. János — ekkor már nagylétszámú brigádot vezetett — társai nevében is vállalta, hogy az ácsokra kijelölt feladatot határidő előtt végzi el. A minisztérium hídépítési osztályának egyik tanácsosa hitetlenül hallgatta a fiatal brigádvezetőit. »Csak annyi munkát vállaljon — mondta —, amennyit minden munkás könnyűszerrel elvégezhet.« Igyekezett lebeszélni a merész vállalkozásról Zwick Jánost, aki egyszerű és jól megfontolt szavakkal válaszolt. »Ne felejtse el, hogy brigádomban kommunisták is dolgoznak s ezekkel az emberekkel a legnehezebb feladatokat is megoldhatjuk.« Kommunista munkástársain kívül János a saját testvéreire, harcos társaira is gondolt, hiszen Ferenc, József és István már a párt tagjai, a nehéz, áldozatokat kívánó munka élenjáró harcosai voltak. És Zwick János brigádja ígéretéhez híven határidő előtt készítette el a híd ácsmunkálatait. A Boráros téri hTd roncsainak kiemelése után a Kvassay-zsilip kiemelésében és újjáépítésében vesznek részt a testvérek. S míg sorra építik a főváros hídjait, gyarapodnak a szakmai tudásban és megerősödnek emberi magatartásban is. Az erzsébeti gubacsi úti híd helyreállításánál pedig újabb hőstettet visznek végbe. Az ácsmunkálatokat itt is János irányítja. A közúti híd elkészítése után kezdték meg a vasúti híd kiemelését a vízből. A feladat minden eddiginél nehezebbnek látszott. A vasúti hidat a közúti forgalom megállítása nélkül kellett helyreállítani. Egy alkalommal Gerő elvtárs is kiment a hídhoz. A mérnökök bizonygatták: a munka érdekében meg kell állítani a forgalmat. Zwick János egyenesen Gerő elvtárshoz fordult és kérte, hogy bízzák rájuk, elvállalják és határidő előtt megoldják a feladatot. János éjjel-nappal a hídon volt, buzdította, lelkesítette az embereket. Szavai és kitartó, fáradhatatlan munkája új, minden eddiginél nagyobb eredmények elérésére lelkesítették az embereket. A hídépítők már az első napon 300 százalékra teljesítették a normát: egy 16 méter magas ívtartó helyett kettőt emeltek be egyetlen nap alatt. A gubacsi úti híd felépítése után nagy tisztesség érte a Zwick-testvéreket. Beválasztották őket a Lánchídbizottságba. Zwick Jánost — már ekkorra országos hírre tett szert — meghívták egyik csehszlovákiai vasúti híd építésének munkálataihoz. A Zwick-testvérek hídépítésben gazdag tapasztalataikkal igyekeztek meggyorsítani büszkeségünk, a Sztálin-híd építését is. A hídavatáson — mint eddig is minden esetben — újabb kitüntető oklevelet kaptak a testvérek. III. Sz ipar gyorsütemű fejlesztése a hídépítéstől a Zwick- Egy évvel ezelőtt Zwick ,Jenő és József a Rákosi Művek Vasszerkezeti Gyárába kerültek. Hamarosan hírük kelt itt is A nagydaruk építésének ácsmunkálataiban újabb és újabb rekordteljeseményeket értek el. Ezekhez a napokhoz fűződik Zwick János életének egyik legszebb élménye. Észrevette, hogy a műhelyben az emberek egy hatalmas méretű csillag vasszerkezetén dolgoznak. Amikor megkérdezte, hová kerül ez a csillag, megtudta, hogy az Országháza tetejére. Ennek az új, sok szépséget ígérő munkának gondolata nem hagyta nyugodni. Másnap elment az üzemvezetőhöz és kérte: engedjék meg, hogy részt vehessen az Országháza kupolájának munkálataiban. Az üzemvezető — Zwick János hosszas kérlelésére — mosolyogva bár és kissé értetlenül megígérte: ha ilyen nagyon akarja, javasolni fogja Zwick Jánost erre a munkára. Néhány nap múlva megbízták az ácsmunkálatok vezetésével. Zwick János, aki sorra építette a hidakat és mindenütt a munka nehezét vállalta, most úgy örült ennek az új feladatnak, mint eddig soha sem ilyen más munkának. A 130 méter magas kupola ácsmunkálatainak irányítását határtalan lelkesedéssel végezte. A torony újjáalakítása után következett a munka legszebb része: a csillag elhelyezése. A mérnökök hosszasan vitáztak, hogyan lehetne a hatalmas, hétmázsás csillagot felhúzni a kupola tetejére. János azt javasolta, hogy egyszerű villanycsörlővel húzzák fel a csillagot. A mérnökök az ötletet túl egyszerűnek találták, nem is fűztek sok reményt a megvalósításához. János kitartott javaslata helyessége mellett. Otthon egyszerű tűzifából elkészítette a kupola és a torony mintáját. A villanycsörlőt cérnagurigával helyettesítette, a csillagot egy hetvendekás súllyal. Pontos mértani művelet volt ez s az otthoni kísérlet sikerrel járt- Javaslatát a mérnökök végül is elfogadták és kitűzték a csillag felhúzásának napját. A műszaki vezetők megígérték, hogy a nagy munka napján megjelennek újságírókkal és fotóriporterekkel együtt. Zwick János brigádja már 7 órakor hozzákezdett a munkához. Először csak próbaképpen akarták megindítani a gépet. János a kupola tetejéről irányította a munkát. Hét óra után tíz perccel jelt adott: — Indulhat a motor! S a csillag a vastag, majdnem függőlegesen feszülő sodronykötélen elindult felfelé. Nagyszerűen haladt s minden hiba nélkül megtette a fél utat. A munka lenyűgöző szépsége, a kísérletezés eredményessége olyan gyönyörűséget okozott Jánosnak, hogy egyszerűen nem tudta abbahagyni a munkát. Olyan érzés volt ez, mint azoké a harcosoké, akiket a csata győztes pillanataiban már semilyen erő nem állíthat meg. Megfeledkezett a mérnökökről, az újságírókról, a fotóriporterekről. Harsogó hangon kiáltott le: — Mehet tovább a gép! És a csillag tizenöt perc múlva már fenn volt a helyén. Mit érzett akkor Zwick János? Ma sem tudja pontosan elmondani. Csak állt a torony tetején valami kimondhatatlan örömmel szívében. Az elmúlt néhány perc alatt egész élete megfordult fejében. S amikor először kigyúlt az Országháza csillagának sugárzó vörös fénye, Zwick János forró, mérhetetlen vágyakozással gondolt arra: — Most már talán én is jelentkezhetem. Kérhetem ... felvételem a pártba ... A csepeli új Csőgyár avatásának napján az öreg Zwick türelmetlenül várta haza fiait. Zwick apó ezen az estén is ott ült mozdulatlanul — csak öreg emberek tudnak így elmélázva, hosszan üldögélni — a kályha melletti párnás lócán. Bizony megtöpörödött termetével, hófehér hajával s ezerláncú arcával koránál jóval idősebbnek tűnt. De hogy életének alkonyára is elég energiát őrzött meg hajdani nagy erejéből, erről izmos kezének, bütykös ujjainak szűnni nem akaró mozgása beszél. Egyszerre csak felugrott a helyéről s oda állt az aszszony elé. — Idefigyelj, mama! — mondta s szavait bütykös mutatóujjának mozdulataival kísérte. — Ezek a gyerekek négy hónap alatt építettek fel egy hatalmas csőgyárat Elhiszed ezt mama? Hiszen te is értesz valamit a mesterséghez. Mi azelőtt négy hónap alatt egy házzal sem készültünk el. És gondold még hozzá, hogy most tél van! Zwick anyó régen nem hallotta már ilyen hosszan és szenvedélyesen beszélni emberét. Nem is fogta fel egyszeriben szavainak értelmét, csak fiai dícséretét érezte ki belőle. Honnan is tudta volna Zwick anyó, hogy ma már az építkezés helyén készítik el az épület fő elemeit, vagy készen szállítják oda a gyárakból. Nem tudta ezt. Ezért hát így válaszolt az apának csendes, reszketős öregasszony-hangon: — Elhiszem én, hát hogyne hinném. Hogyan csinálták, azt nem tudom, de amit a mi fiaink eddig még megígértek, mindig megtartották... Egy óra sem telt bele s már együtt volt a népes — 28 tagból álló — Zwick-család. Az unokák csicsergése s az asszonyok vidám beszélgetése felvette az öreg ház szobáinak csendjét. Volt miről beszélni a családban. Az asszonyok férjeik munkájával . Vasárnap délben a Műcsarnok fellobogózott épületében ünnepélyes keretek között nyitották meg a Kínai Népköztársaság kiállítását. A megnyitó ünnepségen megjelent Dobi István, a minisztertanács elnöke, Kiss Károly elvtárs, külügyminiszter, Házi Árpád elvtárs, belügyminiszter, Szabó István elvtárs, altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Háli László elvtárs, a külkereskedelmi miniszter első helyettese, Jánosi Ferenc elvtárs, a népművelői miniszter első helyettese, Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, Rusznyák István elvtárs, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Bernát György elvtárs, a Magyar-Szovjet Társaság országos titkára, a Kultúrkapcsolatok Intézetének képviselői és a magyar politikai, gazdasági és kulturális élet számos más kiválósága. Jelen voltak a kiállítás ünnepélyes megnyitásán: J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió nagykövete, Huan Cen, a Kínai Népköztársaság nagykövete, a kínai nagykövetség tagjai s a többi baráti ország külképviseletének vezetői. A kiállítást Háy László elvtárs nyitotta meg. Beszéde elején rámutatott, hogy a kínai nép élt a történelmi helyzet adta lehetőséggel és nagy vezére, Mao Ce Tung elvtárs, a Kommunista Párt vezetésével hősi harcban lerázta magáról a feudális igát, kisöpörte országából az amerikai imperializmust és vele együtt a többi imperialista rablót. Hangsúlyozta: Magyarországon kevesen voltak tisztában azzal, hogy az utóbbi harminc év alatt milyen hatalmas erők sorakoztak fel a Kínai Kommunista Párt mögé. Annál nagyobb érdeklődéssel fordultak a magyar dolgozók Kína felé, amikor a kínai nép hatalmas győzelme kibontakozott. A Magyar Dolgozók Pártja és népköztársaságunk kormánya fontos feladatának tekinti, hogy a "forradalmi harcban újjászületett Kína gazdasági és politikai eredményeit, kultúrforradalmát, új művészetét megismertesse a magyar dolgozó néppel. Ennek a feladatnak a megoldását segíti elő ez a ma megnyíló kiállítás. A kiállítás megmutatja, hogy Kína természeti kincsekben milyen gazdag ország. Az imperialisták éppen ezért akarták rabláncon tartani a kínai népet, hogy megtarthassák maguk számára ezeket a busás profitokat hozó és még nagyobb profitokat ígérő természeti kincseket. A kiállítás megmutatja, hogy a feszabadulás óta a kínai ipar ugrásszerűen fejlődött. A kiállítás ráirányítja a figyelmünket az óriási méretű földreform korszakalkotó jelentőségére. A kiállított anyag képet ad a régi Kína és az új Kína művészetéről és megmutatja, hogy a felszabadulás milyen lendületet adott a művészet és a művészi színvonalú kézműipar fejlődésének. A továbbiakban arról szólott, hogy ez a kiállítás érzékelteti velünk, mit jelent a majdnem 500 milliós, a Kommunista Párt vezetése alatt dolgozó felszabadult nép békés alkotó munkája Minél többet látunk a kínai életből, annál világosabbá, annál kézzel, keresetével dicsekedtek. Mert jól élnek valamennyien. Van ruha, cipő a gyermekeknek bőven, rádió, kerékpár minden házban. Az öreg szülőket is ellátják minden jóval. Csak az apával nincsenek kibékülve, aki még most is mindenáron munkába akar állni. A csőgyáriak — János, Ferenc és József’’— érkeztek meg legvégül. Vidáman jöttek most is, kitüntetéssel, pénzjutalommal. Az öreg izgatottan topogott fiai közül. Nem szólt, csak várta, mikor veszik már észre. Aztán János odament hozzá és boldogan mutatta meg apjának legújabb kitüntetését, a sztahanovista jelvényt. Péter Ilona foghatóbbá válik, hogy milyen erőgyarapodást jelent a béketábor számára az a tény, hogy a hatalmas kínai nép ebben a táborban dolgozik: békés célokkal épít, a békéért harcol. — Amikor ezt a kiállítást szemléljük — mondotta a továbbiakban —, amikor Kína felé küldjük gondolatainkat, nem lehetséges, hogy ne gondoljunk a kínai népnek azokra a hős fiaira, akik Korea csatamezőin a koreai népet, saját hazájukat, az egész emberiség szabadságát és a mi szabadságunkat is védelmezik. Gondolunk rájuk és testvéri üdvözletünket küldjük nekik. De ennél több a kötelességünk. A kölcsönös gazdasági segítség szellemében együtt kell dolgoznunk a kínai néppel. Együttes munkával kell fokozni gazdasági erőinket és ellenállásunkat mindenféle imperialista támadási kísérlettel szemben. A Szovjetunió oldalán együttesen és győzelmesen helyt fogunk állni a világbéke frontján, amelyet a nagy Sztálin vezet, s amelynek olyan kiváló harcosai vannak, mint népeink szeretett vezérei, Mao Ce Tung és Rákosi Mátyás elvtársak. Ezután Huan Cen, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete mondott beszédet. — Mindenekelőtt szeretnék kifejezést adni őszinte tiszteletemnek a békét forrón szerető magyar nép és szeretett vezetője, Rákosi elvtárs iránt — mondotta — és kifejezni hálás köszönetemet azért a nagy segítségért, amelyet a magyar kormány illetékes szervei nyújtottak. Ugyancsak kiérdemelték hálás köszönetünket azok a szakértők is, akik fáradságot nem kímélve tervezték a kiállítást és mindazok az elvtársak, akik lendületes munkájukkal segítették annak megrendezését. Beszéde további részében hangsúlyozta: a Kína és Magyarország közötti kereskedelmi szerződés és kulturális együttműködési egyezmény arról tanúskodik, hogy a két nép barátsága egyre szilárdabbá és szorosabbá válik. — Reméljük, hogy a kiállítás, amely különböző területeken mutatja be Kína új életét, hozzájárul ahhoz, hogy megerősítse az egységet és barátságot a kínai és a magyar nép között, hogy előmozdítsa a két ország közötti kulturális és gazdasági együttműködést és ezzel is segíti a világ békéjéért és a demokráciáért folyó nagy harc ügyét. Huan Cen elvtárs lelkes tapssal fogadott beszéde után a megjelentek megtekintették a kiállítást. A hatalmas Kínai nép békés célokkal épít, a békéért harcol Ünnepélyesen megnyitották a Kínai Népéíztársaság kiállítását V 'öV * A Zwick-család 1951 DECEMBER 24. HÉTFŐ Félévi tanulmányi jutalmat kapnak az egyetemeken és főiskolákon Egyetemeinken és főiskoláinkon az idei tanévben ismét jutalomban részesítik azokat a hallgatókat, akik félévi vizsgájukon kiváló eredményt érnek el. Népi demokráciánk 300.000 forint jutalmat — 600, 400 és 200 forintos összegekben t oszt ki a tanulásban élenjáró egyetemi és főiskolai hallgagatóknak.