Népszava, 1953. január (81. évfolyam, 1-26. sz.)
1953-01-01 / 1. szám
NÉPSZAVA Csanádi Miklós, a „Szeptember 6" akna fiatal főmérnöke felkészült 1953. nagy feladataira Az oroszlányi »Szeptember 6« akna dolgozói büszkén, emelt föl lépik át 1953. év küszöbét. Őze Ferenccel, Gáspár Jánossal, Kricó Istvánnal, az élenjáró kommunista harcosokkal, a tapasztalt sztahanovistákkal az élen a munkahőstettek egész sorát vitték véghez 1952-ben. Együtt harcolt a legjobbakkal Báli Béla, a huszonötéves vájár, aki néhány hete sztahanovista. Fodor János, aki három hónapja még kubikos volt s a tizennyolcéves Urna Piroska is, aki féléve még azt sem tudta, mi fán terem a bánya. Az akna sok száz dolgozója közös munkával javította fokról fokra a fegyelmet, emelte a fejteljesítményt négy százalékkal az előírt fölé és vívta ki az elsőséget az ország nagyüzemi szénbányái között. Alapos megbeszélés után közösen vállalták, hogy december 18-ra befejezik az évi tervet és boldogan jelentették december 11-én: a tervet teljesítettük, többet tettünk, mint amennyit vállaltunk. S a terven felül vállalt 20.000 tonna helyett az év utolsó napján — Rákosi elvtárs beszédére válaszolva — a 27.000. terven felüli tonnáért folyt a harc. Egy fiatal, 28 éves kommunista mérnök a parancsnok ebben a harcban. Nehéz vele találkozni. »Csanádi elvtárs a bányában van« — tíz közül kilencen ezt a választ kapják, ha keresik. Éppen ezzel a módszerre vált a bánya dolgozóinak igazi, megbecsült küzdőtársává, vezetőjévé. Másképpen nem is teljesíthették volna tá! 1952. tizenkét hónapja közül tizenegyben a tervet. A jó eredmények döntő feltétele úgy irányítani a feltárásokat és az elővárásokat, hogy a frontok kiesés nélkül tudjanak váltani. »Ahhoz pedig, hogy előrelássunk — mondja Csanádi elvtárs —, előbb pontosan kell látnunk az adott helyzetet. Márpedig ez az irodából lehetetlen.« A fiatal főmérnök valóban nem hiába ismerkedik naponta a munkahelyek állapotával. Amikor egyik fronton befejeződik a »jövesztés«, mindenesetben már másnap jól élők, szitett új fronton kezdhettek. Ez persze nem ment magától. Jól szervezett megelőző gépkarbantartás nélkül ilyen eredmény lehetetlen. Előbb Csanádi elvtárs segített a lakatosoknak jó szerepőbrigádot szervezni, azután mindinkább a brigád segített Csanádi elvtársnak. A korábbi 48—60 óra helyett most 20—24 óra alatt végeznek egy nagy, 100—150 méter távolságra történő átszereléssel. A teljesen mechanizált frontok számát fokozatosan szaporították. Csanádi elvtárs jól tudta, hogy a régi kézifejtésekkel sohasem juthat az akna az élenjáró bányák közé. Nem ijedt meg attól, hogy a front magasabb színvonalú műszaki szervezést igényel. A 23-as, 21-es, 10-es frontokon sorra tértek rá a ciklusos munkaszervezésre. Az átlagos napi előrehaladás hónapról hónapra emelkedett. A korábbi 1.50—1.50 méterről fokozatosan elérték az 1.80—1.90 métert. De Csanádi elvtárs íróasztala felett — mintegy állandó emlékeztetőül — ott függ a 24 órás ciklusgrafikon, ehhez pedig két méter napi átlagos előhaladás szükséges. A szállítás jobb megszervezésével azután elérte,hogy most, az év végén már a 23-ason és a 21-esen is huzamos ideig két métert teljesítenek. Az átszerelések közötti időt átlagosan tíz órával csökkentették a frontokon a tavalyihozmérten. Az egész országban a legjobb eredményt érték el a ciklusos módszer alkalmazásában és a gépek kihasználásában. Csanádi elvtárs nemcsak az év végéig látott előre. — Felkészültünk arra — mondja —, hogy január másodikétól minden nap, minden hónapban hiánytalanul teljesítjük a megnövekedett feladatokat. — Indulásrakész az új, 25-ös front, amely az eddig megszokott száz méterrel szemben 140 méter homlokszélességű és lehetővé teszi a gépek még jobb kihasználását. Szovjet mintára tökéletesítenek több technológiai folyamatot. A további gépesítés, réselőgépek, kombájnok akadálytalan beállítása érdekében megkezdik a merőleges ácsolást a szénfalra. A dolgozók több jó javaslatot is tettek ezzel kapcsolatban a műszaki szervezési intézkedések tervében. — Tudom, hogy amit eddig tettünk, még nagyon kevés ■— mondja Csanádi elvtárs. — Megértettem, hogy amit Rákosi elvtárs a szén minőségének megjavításáról mondott, nekünk is szól. És, bár az igazolatlan mulasztásokat jóval az országos állag alá szorítottuk, cseppet sem vagyok elégedett a munkánkkal ezen a területen. Biztosan mondhatom, azonban: 1953-ban kijavítjuk hibáinkat. Csanádi Miklós elvtárs, a »Szeptember 6« akna fiatal főmérnöke, meg* ígérte, hogy az élüzem dm meg- szerzéséhez segíti szeretett bányáját és a bánya élüzem lett. Megfogadta, hogy szeptember 6 ra, a bányászünnepre kivívja a sztahanovista címet. Ezt is elérte. Célul tűzte ki, hogy megelőzi páros versenytársát, Benedek Endrét, a Síkvölgyi-, akna főmérnökét. És ő az első a párosversenyben. Mindig megtartotta adott szavát, eleget tett kommunista kötelességének. Kiváló harcostársai segítségével remélhetőleg 1953-ban is eleget tesz. Rendelet az 1955. évi begyűjtésről A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet adott ki az 1953. évi állami begyűjtésről. A rendelet szabályozza a mezőgazdasági termékek állami begyűjtését az 1953. évre, illetőleg az 1953/54. gazdasági évre. A rendelet első része az általános rendelkezéseket tartalmazza, majd intézkedik a terménybeadási, állatbeadási, tejbeadási, a baromfi-, tojásbeadási és bérbeadási kötelezett(Folytatás az 1. oldalról) két kormányunk ebben az évben az új lakások ezreinek építésére, új óvodák és napközi otthonok létesítésére, könyvtárak és iskolák, mozik és színházak kibővítésére, üdülőkre és egészségvédelemre fordít. Újabb lelkesítő célok megvalósításához látunk a holnapi nappal. Olyan célok valóraváltásához, amelyek még erősebbé teszik hazánkat, még boldogabbá, kulturáltabbá, egészségesebbé a dolgozó milliók életét, még szilárdabban megalapozzák gyermekeink jövőjét. A béke védelmében népünkre háruló feladatok az eddiginél isnagyobb erőfeszítést, fegyelmezettebb, szervezettebb és odaadóbb munkát kívánnak mindnyájunktól. Az új esztendő új sikerei és győzelmei nem hullanak ölünkbe, kemény, áldozatos munkában, harcban kell azokat kikovácsolni. Harcban a szilárd szocialista fegyelemért, a munka jobb megszervezéséért, a folyamatos anyagellátásért, a korszerű technológia, az élenjáró munkamódszerek elterjesztéséért, egyszóval azért, hogy napról napra teljesítsük a tervet, egyenletesen emelkedjék termelésünk. Szívósan kell munkálkodnunk azon is, hogy a szigorú takarékosság, a nép vagyona feletti őrködés, a dolgozót százezreinek, mond''napi tevékenyséségről, a begyűjtési árakról, a begyűjtési tervek megállapításáról és a tervteljesítés jutalmazásáról, valamint abeadási kötelezettség megállapításáról és teljesítéséről, a beadás elmulasztásának következményeiről. A rendelet végül zárórendelkezéseket tartalmaz. A rendelet ismertetésére legközelebbi számunkban visszatérünk. Tévé, fontos ügyévé váljék, hogy a népgazdaság, mint az államigazgatás területén harcoljunk a legszigorúbb takarékosság megvalósításáért« neve szólított fel minden, hazáját szerető dolgozó magyart Rákosi elvtárs országgyűlési beszédében. Emeljük magasabb színvonalra, tegyük szocialista építőmunkánk még hatásosabb módszerévé a szocialista versenyt. Karoljuk fel a tömeg-DK teremtőkezdeményezését, állítsuk az: a minőség emeléséért, a takarékosságért, a terv mindennapi teljesítéséért éstúlteljesítéséért vívott harcunk szolgálatába. A szakszervezeteknek derekasan kell kivenni részüket az 1953-as évi terv teljesítéséért vívott küzdelemből. Csak ha fáradhatatlanul emelik a dolgozó tömegek öntudatát, hazafiasságát, csak ha valóban a verseny gazdáivá válnak és szervezik, ellenőrzik és segítik a vállalások teljesítését,lesznek igazán pártunk segítői, új esztendőköszöntött ránk. Dolgozó népünk jogos bizalommal, a biztos győzelembe vetett hittel tekint az új esztendő elé, mert Sztálin útját járjuk, mert lenini-sztálini párt vezet bennünket, s mert biztos kézzel mutatja az utat népünk nagy tanítómestere, Rákosi Mátyás elvtársi . 2 1953 JANUÁR 1, CSÜTÖRTÖK PETŐFI HAGYOMÁNYA A költő születésének százharmincadik évfordulójára Százharminc esztendeje, 1823. január elsején született Petőfi Sándor. Voltaképpen nincs is szükség arra, hogy ilyen évfordulók idézzék emlékezetünkbe: nem lehet irodalmunk alapvető kérdéseiről szót ejteni úgy, hogy neve szükségszerűen szóba ne kerülne, ha kimondjuk a költő nevezetet, először őrá gondolunk. Halála esztendeje óta nem múlt el olyan esztendő, melyben meg ne emlékezett volnaróla népünk s talán nap sem múlt el anélkül, hogy valaki ne hajolt volna versei fölé, ne idézte volna valaki szavát. Még akkor is őt idézzük, ha nem is gondolunk rá, csak beszélünk, vagy írunk: a magyar irodalmi nyelv és a magyar köznyelv az ő költészetében forrt eggyé. Legnagyobb kortársai: Arany, Jókai, Vajda létük szakadtáig megemlegették s azok az utána következő nemzedékek, melyek irodalmunk haladó hagyományát folytatták — Reviczky, Ady, József Attila, Illyés Gyula .—• az ő nevével harcoltak koruk aljas hatalmai ellen. Mai magyar irodalmunk is Petőfit vallja a holt nagyok közül legelőbb mesterének. A szovjet irodalom és irodalmi közvélemény is szívébe zárta Petőfit. Nemcsak arra gondolunk, hogy néhány esztendő leforgása alatt két nagy Petőfi-kiadás jelent meg a Szovjetunióban, de büszkén, hallottuk, hogy a nagy szovjet költő, Tyihonov, fiatal írók útmutató olvasmányául Petőfit szokta ajánlani. Nyikolajeva kezébe is ő adta Petőfi verseit. Meghatóban tapasztaltuk, hogy azok a szovjet költők, akik a felszabadító hadsereggel érkeztekhazánkba, a szabadság útján Petőfi nyomait keresték. Petőfi költészetének időszerűségét, amely forradalmár-költő voltából fakad, bizonyítja az is, hogy az imperializmus igájában sínylődő népek rendre felfedezik Petőfi költészetét: francia bányászok, olasz munkások gyűléseiken idézik verseit. A népük függetlenségéért, a szabadságért, a békéért, a szocializmus megvalósításáért küzdők táborában Petőfi neve jelszó és biztató csataváltás. Mi ennek a — bízvást mondhatjuk — nemzetközi időszerűségnek a titka? Jóllehet Petőfi túllátott kora horizontján, mégsem valami profetikus előrelátás miatt éreztük őt időszerűnek, nem azért csupán."ínért egy és inas álma most iálik valóra- Petőfi azért időszerű, Petőfi azért példánk, mert a maga korában ő volt a legidőszerűbb költő, mert forradalmár volt, mert a saját korát tökéletesen tudtakifejezni. A költői halhatatlanságnak sajátos titka ez: minél többet ad egy költő a maga korának, annál meszszebb hangzik szava a jövendőbe. Ember és mű egysége egyetlen költőnknél sem oly hibátlan, mint Petőfinél. Oly sokszor idéztük, hogy lassan elcsépelt közhely lett szánkban merész szava: »Ha férfi vagy, légy férfi.« Az ő szájából ez átgondolt, átérzett és átélt valóságként, az elvszilárdság és a jellemőszilárdság megbonthatatlan egységeként hatott. Ha férfi vagy, légy férfi, Legyen elved, hited, És azt kimondd, ha mingjárt Véreddel fizeted. Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad; Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad. Ugyanez az egység fénylik a Petőfijelszóból. Ha ő azt írja »Szabadság, szerelem«, az azt jelenti, hogy a közélet fórumain vallott elvei és magánélete teljes összhangban vannak, hogy szerelem és családi élet nem búvóhely számára, hanem erőforrás harcaihoz, hogy »a boldogság nem feledteti vele az elnyomottak szenvedését, hanem még bátrabb küzdelemre acélozza. Népével is ilyen megbonthatatlan egységben él. De hazaszeretete, a hazai nép szeretetével egyenlő és az elvek tiszta fényében ragyog. Nem soviniszta vakszeretet, mely jót s roszszat, barátot s ellenséget egybeölel ! Neki hiába prédikál a szemforgató kegyesség arról, hogy szeresse ellenségeit: Csak a zsarnok s a szolgalélek, E kettő az én ellenem, S én zsarnokoknak s rabszolgáknak Bocsássák meg ! ... nem, sohasem! Milyen másképpen, milyen gyengéd szeretettel szól a népről, az elnyomott, kisemmizett magyarok millióiról, akikkel egynek érzi magát, akikből származik. Nem a palotáknak fényes gyertyaszála Vagyok én, hanem a kunyhók mécsvilága. Alant születtem én, szalmafödél alatt, sohasem tagadom meg a származásomat. Kis házikókra száll lelkem, mint a gólya. S egyszerű nótákat kerepel le róla. Hazafi és forradalmár. De nem elméleti forradalmár: a tettek embere, aki a tömegnélérti jár,ha le kell törni . Táncsics börtönajtajáról a bilincset és kardot fog, ha a haza veszélyben van. Élete és műve egységét hősi halálával pecsételi meg. Halálában a forró hazaszeretet ölelkezett a világ valamennyi elnyomottja felszabadításának eszméjével. Eszménye a világszabadság volt, azért harcolt, mikor hazája szabadságáért küzdött. Eszmei tartalom és a művészi forma egysége Petőfi költészete. Ifjúsága idején a reformkor nemesi irodal ma virágzott hazánkban. Már könyvolvasó diák volt, amikor Berzsenyi, Kölcsey utolsó nagy verseiket írták és közvetlen előtte ott lobogott Vörösmarty Mihály költészetének fáklyafénye. Tisztelte őket, tanult is tőlük, de a nagy példák vonzásánál is erősebb volt a felismert forradalmi feladat lelkesítő kötelessége és — ami nála ennek előzménye — összeforrottsága a néppel. — »nem írástudóknak, nem az úri rendnek, De beszélek szűrös, gubás embereknek« így fejezte ki gyönyörű tömörséggel forradalmi szándékát és művészi programmját. Petőfi, a plebejus demokrata forradalmár, nemcsak a reformkor politikai eszmevilágától fordult el, hanem a reformkori költészet hatásából is kitépte magát. Eszmei ihletője a népforradalom volt, formai ihletője a nép élete, a nép költészete, a nép nyelve. Amilyen forradalmi merészség kellett ahhoz, hogy valaki a Habsburgok leigázott gyarmatán, a reakciós Szent Szövetség szervezőjének, Metternich hercegnek uralma idején népforradalomról szóljon, ugyanolyan,merészség kellett ahhoz, hogy a romantikus pátoszé hősköltemények, a horatiusi ódák, a homályos értelmű elégiák és a szentimentálisan nyögdécselő dalok irodalmi divatja idején leírja azt, hogy: Hogyha üres az embernek Zsebe, üres a has is. Zsebem üres, ennél lógva üres az én hasam is. Tegnap ettem utoljára. Az igaz, hogy keveset, No de semmi! van elég, ki Én helyettem is evett... Micsoda felhördülés követte az ilyen sorokat! Parasztos, durva, illetlen, közönséges! — sziszegték az úri közönség ízlésére .kényes,„kritikusok. Nem is költészet ez! — mondták, hiszen ez olyan, mint a köznapi beszéd. ..nincs benne semmikülönös, semmi »köi- tői«. Felhördülésük és izgalmuk mutatta, hogy milyen forradalmat jelentett már Petőfi költészete is, hiszen nagyszerű újdonsága éppen ez volt: az élőbeszéd, a közvetlen és kötetlen emberi szó frissesége, a kendőzetlen nyíltszívűség, a kiagyalt közösséggel szemben a valóság természetes szépsége. Írhatott-e más nyelven és más stílusban a népforradalmár, aki egyben a nép forradalmának költője? S aminyelvében népi íz, köznyelvi egyszerűség volt, az volt versformáiban a népdalszerűség, vagy a nyugati, főként jambikus lejtésű formákon is átcsendül,a magyaros ritmus. Elődei is kísérleteztek népdalírással, Kölcsey is, Vörösmarty is, de náluk a népdalírás formai kísérlet, olykorköltői játék volt csupán. Petőfi a népből jövő költő természetes közvetlenségével ismerte fel a népdalban költői anyanyelvét. A magyar élőbeszéddel rokonabb ritmust és azt a lírai tömörséget lelte meg anépköltészetben, melyet a munka, az őszinte emberi érzések tiszta világa és az elnyomás sok szenvedése alakítottak ki a nép költészetében. Ősi és eleven hangok elegyülnek a népdalban s mikor Petőfi — lerázva magáról az irodalmi hatásokat — a népköltészet tanítványává válik, éppen az teszi költészetét igazán népi jellegűvé, hogy nem utánozza a népdalt, hanem mint a nép fia, természetesen használja s természetesen elegyíti a népköltészet hangját a maga művelt közbeszédével. Ahogy a nép az apáitól tanult dalokat, új mondanivalóival s új élete új szavaival telíti meg, úgy telíti meg Petőfi is a népköltészetet a nép legfrissebb igényével, a forradalmi haladás eszméivel és szavaival. Petőfi egyet tud mondani a néppel, olyan önfeledten és természetesen tud dalolni, mint a nép: azon kevés költőink közé tartozik, ki már életében hallotta a parasztok ajkáról népdalként énekelni verseit s gyűjtőink mai is lelnek Petőfi-népdalokat a nép ajkán. Magam is hallottam még egy öreg parasztasszonyt, aki valami furcsa ősi dallamra dúdolta: Tarka madár nem fütyörész az ágon, Sárgapiros levél csörög a fákon, Innen,onnan lehull a fák levele... Bár csak én is lehullanék ővele! De mégsem ezekben a megejtésig hű népdalszerű dalaiban igazi népköltő ő, hanem abban, hogy a nép forradalmi vágyát művészileg tudja kifejezni. Petőfi alkotja meg irodák mánk első népi hősét János vitézében: azt a népi hőst, aki minden ármányon, nehézségen győz, ő alkotja meg Bolond Istókjában — a byróni mélaskú századában! — azt a társadalomból kiszakadt országúton hányódó népi hőst, kinek koldusnyomában derű, optimizmus fakad, aki az elpusztíthatatlan népéleterejével hirdeti. . . Ki vagyok? sehonnal, Se országom, se hazám, Valamely vándormadár Lehetett az ősapám. Járok-kelek a világban, Ma itt vagyok, holnap ott, És akinek tetszik, annak Emelek csak kalapot. Minél többet éhesem és fásom. Annál több az örömem, Mert annál szebb lesz jövendőm, Minél rútabb jelenem.Egy évszázadiig zengett ez a dal. Visszhangja még József Attila költészetéből is visszazeng: »Nincsen apám, se anyám, Se országom, se hazám!« ) Erre a minden nyomorúságot derűsen felfogó szegénységre, elnyomottságra is ő mutatja meg a megoldás útját: »Haza csak ott van, hol jog is van. S a népnek nincs joga.« Majd másutt: Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy. Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség! Ha eljön, úgy jöjjön, hogy készen találjon, Még a félhalott se maradjon az ágyon! Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek, És ha a csatában a halál eléri, stolszor e két szót mondja ki a férfi! Petőfi népiessége nem formai tépiesség. Ő azzal vált igazi népköltővé, hogy a nép szívéből dalolt, hogy egyet értett a néppel s ezt az érzést a nép számára érthetően tudta kimondani. Petőfi népiességének igazi értelmét nem a burzsoá irodalomtudósok értették meg, hanem a Horthyfasizmus rendőri szervezete, amely letiltotta verseit a munkás-ünnepségek dobogóiról. Petőfi népiessége: a népforradalom lírája. Az eszme, a gondolat az ur, a szavak csak szolgák — Jókai szerint ez volt Petőfi körének művészi hitvallása. »Én voltam Ur, a Vers csak cifra szolga« — vallotta közvetlen utóda, Ady, a forradalom viharmadara. »Költő vagyok,' mit' érdekelne engem a költészet maga« — írta első nagy kommunista költőnk, József Attila. Így nő bele Petőfi hagyománya a magyar költészet forradalmi fejlődésébe, egy évszázadon keresztül. Mai költőinknek ezt a feltétlen eszmei tisztaságot kell megtanulniok Petőfitől. De Petőfi módján! Mert Petőfi s minden korok forradalmi költői, Puskintól Petőfiig, Nyekraszovtól Majakovszkijig és József Attiláig, az eszme, a gondolat, a forradalmi mondanivaló elsőbbségét vallották. De van-e a világirodalomnak különb költője, náluk, az eszmék mesteri megformálása, a tartalom és a forma művészi egybeforrása terén! Eszmei tisztaságuk, gondolatgazdagságuk igényességgel, költői műgonddal párosul, így öltöztetik a nagy eszméket méltó köntösbe, hogy ragyogjanak és hódítsanak. A ma költői, a honvédő hazaszeretet, a békeharc, a szocializmus építésének költői, pártos, harcos költőink azzal áldozhatnak leginkább Petőfi emlékének, ha az ő eszmei tisztaságával és az ő művészi, hódító, magával ragadó kifejezőkészségével szólnak népünkhöz. Petőfi, Ady, József Attila népe nemcsak vallja e nagy eszméket, de egyre elmélyültebb műveltséggel várja a magyar nép költőinek méltó szavát a máról. A dolgozó magyar nép , amely ma Petőfi legmerészebb álmait váltja valóra és szárnyalja túl, legidőszerűbb, legmaibb történelmi hősét szereti és követi benne. Tanul tőle forradalmi hazaszeretetet, amely hevesen gyűlöli az elmaradottságot, a haladás kerékkötőit és szenvedélyesen gyűlöl minden idegen hódítót, a haza, a nép függetlenségének minden ellenségét. Tanul tőle forradalmi éberséget, hogy iztón gyűlölje a belső bitangokat, az árulókat. Tanulhat tőle elvi szilárdságot, a szavak és tettek egységét, azt, hogy gyakorlati politikában elveink vezéreljenek. A magyar nép napi harcaiban sokat és állandóan meríthet abból a friss forrásból, amit Petőfi költői hagyatéka és nagyszerű forradalmi magatartása jelent. Népünk a mai napon különösen meleg szeretettel gondol Petőfijére, aki előre megálmodta napsugaras jövőjét, a kort, amelyben lépünk szabadon meríthet a »bőség kosarából« és a szellem napvilága minden ház ablakán beragyog. Bóka, László