Népszava, 1954. szeptember (82. évfolyam, 206-231. sz.)
1954-09-01 / 206. szám
SZAKSZERVEZETI MUNKA A mezőgazdasági üzemekben kötött kollektív szerződések végrehajtásának tapasztalatai Gazdasági és szakszervezeti vezető szervek számos gépállomáson és állami gazdaságban ellenőrizték az elmúlt hetekben, hogy mit teljesítettek az idei kollektív szerződésben vállaltaikból, hol maradtak el és milyen sürgős tennivalók vannak. Az ellenőrzés egyben tapasztalatok összegyűjtése is volt, hogy jobban felkészülhessenek a jövő évi kollektív szerződések megkötésére. Nagy szükség van erre, hiszen amíg az idén mindössze 237 mezőgazdasági üzemben volt kollektív szerződés, addig 1955-ben alig lesz gépállomás, állami gazdaság vagy erdőgazdaság, ahol ne kötnének szerződést. A kollektív szerződés az igazgató és a dolgozók kétoldalú kötelezettségvállalása. Márpedig az adott szó igen nagy erő. A sáribesnyői állami gazdaságban az állattenyésztők a kollektív szerződés egyik pontjának megfelelően a féléves 1450 literes tehenenkénti tejtermelési tervet majdnem hatszáz literrel túlteljesítették. A minisztertanács és a SZOT legutóbb kiosztott vándorzászlaját öt, az élüzem kitüntetést pedig tíz olyan mezőgazdasági üzem kapta meg, ahol az idén már volt kollektív szerződés. A kollektív szerződések nagy része a dolgozók közreműködésével, javaslataik figyelembevételével készült. A tervezetek megvitatásakor mintegy 2100 javaslatot tettek a dolgozók s ezek 65 százalékát felhasználták az üzemi kollektív szerződésben. Ha a szerződéskötésnek, az ellenőrzésnek és a végrehajtásnak csak egyik oldalát — a szakszervezeti tennivalókat — vizsgáljuk, ott is azt tapasztaljuk, számottevőek az eredmények. A villányi állami gazdaság üzemi bizottsága a kollektív szerződésre alapozza a munkatervét. Az elnök ellenőrzi a vállalások teljesítését és ahol hibát, elmaradást észlel, azonnal intézkedik. A palotabozsodi gépállomás vb-elnöke határidős naplót is készített a szerződés pontos végrehajtásának ellenőrzésére. Bizonyos, hogy Baranya megyében — ahonnan még sok ilyen példát sorolhatnánk — gondoskodtak legjobban a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak ellátásáról és itt tudták a dolgozók legnagyobb részét, 75 százalékát bevonni a szocialista munkaversenybe. Még nagyobb tanulságokat vonhatunk le azokban a hibákból, amelyek ugyancsak jelentős számban mutatkoznak. Sok helyt késett a kollektív szerződés tervezetének a megvitatása. A legnagyobbat talán mégis a földművelésügyi minisztérium és a MEDOSZ központja követte el azzal, hogy késve hagyta jóvá az üzemekben megbeszélt és elkészítettkollektív szerződéseket. Nem törődtek azzal, hogy a gazdasági területi igazgatóságoktól — különösen a Dunántúli Szőlő- és Gyümölcstermelő Igazgatóságtól — igen késve érkezett meg sok tervezet így fordulhatott elő olyan kirívó eset is, hogy a hosszúháti állami gazdaságban néhány héttel ezelőtt, augusztus 6-án kapták vissza a jóváhagyott kollektív szerződést. Akkor, amikor a bennefoglaltak egy részét már végre is kellett volna hajtani. Az első és legnagyobb tanulság tehát az, hogy a jövőben haladéktalanul — természetesen gondos tanulmányozás után — kapja vissza minden mezőgazdasági üzem a jóváhagyott kollektív szerződést. Igen sok tennivaló van a kollektív szerződések széleskörű nyilvánosságának biztosításában is. Az elmúlt hetekben végzett ellenőrzések azt bizonyították, hogy sok helyütt a dolgozók nagy része nem ismeri a szerződést, mert a gazdasági vezetők nem sokszorosították és nem függesztették ki. Az üzemi bizottságok sem követelték meg ezt tőlük, így a végrehajtást a legilletékesebbek, a dolgozók nem ellenőrizhették. A kollektív szerződések mozgósító, ösztönző erejét korlátozták ezzel az igazgatók és a szakszervezeti aktivisták. • Nagyrészt ebből fakad a harmadik hiba. Alig-alig fordult elő, hogy a dolgozók évközben javaslatot tettek volna az egyes pontok módosítására. Ritka az olyan eset is, hogy saját erejükből segítettek volna egy-egy nehezebbnek látszó feladat megoldásában. Ma még inkább az az általános, hogy mindent felülről, az államtól, a központi szervektől várnak a mezőgazdasági üzemekben. Nem használják ki azokat a helyi erőforrásokat, lehetőségeket, amelyeket talán sehol sem találhatunk meg olyan nagy számban, mint éppen a gépállomásokon, állami gazdaságokban vagy erdőgazdaságokban. Nem mozgósították eléggé a dolgozókat társadalmi munkára, az önköltség csökkentésére — nem nevelték a dolgozókat, hogy a gazda szemével nézzenek körül, a gazda fejével gondolkodjanak. Októberben ismét beszámolókat tartanak a kollektív szerződések pontjainak teljesítéséről. Gondosan készüljenek fel erre üzemi bizottságaink és váltsák valóra, amire a dolgozóktól megbízást kaptak: ellenőrizzék a kétoldalú szerződést, az igazgatók és a saját maguk írásban adott szavát. Mert a jövő évi szerződések sikerének legjobb biztosítéka az idei kollektív szerződések pontos teljesítése lesz. EGY FÉSZEKALJA TOJÁS Elbeszélés Vargáné egy-két napig takargatta a tojásokat. Még párnát is rakott rájuk, hogy valami kis meleg maradjjon a szalmával gondosan bélelt vesszőkosárban. Az történt ugyanis, hogy Vargáné kotlósa, amely eddig nyárról nyárra olyan szépen felnevelte a kiscsibéket, leszállt a kosárról, becsipegetett a kiszórt kukoricából, aztán szárnyát megrázva, megemelgetve elszaladt hátra a szalmakazal mögé. Ennek már három napja s azóta sem lehet visszacsalogatni. Ha pedig erőszakkal tették vissza, úgy vagdosott csőrével, hogy ki kellett lökni a fészekből, mert a tojások ágon nagy veszedelemben forogtak. Vargáné három napig járta a falut Kottást keresett, dehát nem adnak kölcsön, hisz mindenki magának akar keltetni. Bizony, ilyenkor nyár közepén már kottást sem lehet találni olyan könnyen, mint a tavasz végén. Hét elvész a huszonhárom tojás ... Varga nem nagyon törődött vele, aszszony dolga ez, de azért megemlítette, hogy talán szét kellene osztani a tojásokat az olyan ismerősöknél, akiknél ül még a tyúk. Aztán majd visszaadják a kiscsibéket. A felesége ezt nem akarta. Ki tudja, milyen csirkéket kapnak vissza, ha kapnák! S hogyan nevelődnek fel kettós nélkül?! Egyébként is csak veszekedés lenne belőle... Vargáné három nap után aztán abbahagyta a keresgélést. Már nincs értelme. Sokat töprengett, mitévő legyen a tojással. Akárhogy is akarta elhessegetni magétól a gondolatot, mindig egyetlenegy megoldás jutott az eszébe. Azt, amit Kis Harcsa felesége ajánlott neki. . . Hát bizony lelkem, azelőtt, míg megvolt az a jó pár hold földünk, én is jártam többször úgy, hogy sokat ültettem, aztán a kották meggondolták magukat s leszálltak a tojásról... Nem tehet ilyenkor mást az ember, mint kiviszi a piacra s eladja. Legjobb lenne tánk beszolgáltatni, de ott már lompázzák a tojást... A városi meg nem ért hozzá, tojás tojás és kész... Ha csibéi nem is lesznek, de legalább kap egy kis pénzt. Vargáné tudta, hogy ez nem jó megoldás. Igen, de ha nincs más. Fáj a szíve, ha ránéz arra a sok, szépen összeválogatott, nagy tojásra. Hogy ő ezt dobja ki a trágyadombra?! Hát az vétek lenne... Vétek. Hiába hadakozott benne aztán már a becsület, elhatározta, megfogadja Kis Harcsáné tanácsát... Elmegy a piacra. Gyűjtött ő eladásra rendes tojást is, vagy negyven darabot, összevegyíti a két fajtát, senki sem veszi majd észre, hogy rossz tojás is van közöttük. Egyik reggel felszállt a vonatra s bement a városba. A piacon maga elé tette a kosarát, leoldotta róla a kék kötőt s várta a vevőket. Jöttek is. Mellette nevetgéltek az emberek, az asszonyok, harsányan kínálgatták az árut. Máskor ő is így csinált. Dicsérte a tojásokat, milyen szép nagyok, s frissek lelkem, frissek! Most is nyílt a szája, de csak tátogott szavak helyett. Egy asszony kérdezte a tojást. Vargáné ránézett, őszül már a haja... Ezt csapja be? Hisz anyja lehetne! Nem! Majd jönnek még... Valami lehetetlen árat mondott. Az asszony megcsóválta a fejét. — Ugyan, ugyan ■... Hát máshol... Maga... Vargáné nem válaszolt a szidásra, örült, mikor az asszony ellépett előle. Mintha kő esett volna le a szívéről. Aztán egy fiatalember ált meg a kosár előtt. Karján szatyor. Beszédén, mozgásán látszott, hogy nem sokat járt még piacon. Jól megnézte a tojást, fontoskodva fel is emelt egyet. Vargáné tudta, csak egy szót kellene mondania s a fiatalember már pakolná is el a tojásokat! De ez a fiatalember bizonyosan újdonsült férj, talán első bevásárlása. S ha záptojást visz... Veszekednének. Fiatalok még, örüljenek egymásnak... Hej, hej... No de, ha így folytatja, bizony nem kel el a tojás. Márpedig nem viheti haza. Hisz már költség is volt vele. A vonat. Meg itt állni is, idő ... Megkeményítette a szívét. Nem törődik most már semmivel, Kis Harcsáné is él, sőt jobban áll, míg eladhatta a rossz tojásokat is, hisz földet, gépet, házat vásároltak. Igaz, nemcsak a tojásokból, de abból is. Most már nincs több elnézés, szánakozás, eladja a tojásokat! Vargáné nagy lélekzetet vett, formálta a száját, hogy kiálthassa: »Nézzék, milyen szép tojások!« S kiáltotta. De belepirosodott. Kutatva nézett körül, ki hallotta, ki figyelt fel rá, jön-e valaki... Úgy érezte, bűnt követett el. Valami arra ösztökélte, kiáltson még egyszer. S nem tudja, miért, mintha Kis Harcsáné mézédes szavait is hallaná: »Vegyenek csak, vegyenek csak emberek a Vargáné tojásából, mindenki abból vegyen!« Behunyta a szemét. Hármat számolt magában, a harmadikra újra kiált. Egy ... kettő ... Már szívta is mélyre a levegőt, amikor egy vékony hangot hallott. — Ebből veszünk kisfiam, mert szép nagyok ... Állj nyugton egy kicsit... Vargáné kinyitotta a szemét. Fiatalasszony állt előtte. A karjáról épp akkor tette le a kétévesforma kisfiát. A gyereknek nem tetszett, hogy állnia kell, az anyja lábához lépdelt s felnyújtotta a két karját. — Nem tudok, nem tudok — motyogta —, vegyél fel... -- Az édes — mosolygott Vargáné s rágyönyörködött a kisfiúra. Milyen szép kék szeme Van... S milyen tiszta az édes... Egyem azt a kis szöszke fejét... Mire észbekapott, az asszony már rakosgatta a tojást a szatyrába. — Tizet kérek... Mennyibe kerül? — Semmibe sem kerül! — kiáltotta hirtelen Vargáné. Az asszony csodálkozva nézett rá. Vargáné zavartan folytatta. — Nem kerül... Mert izé... Hogy is mondjam csak... Nem eladó ... Kapkodva beszélt. Félt, hogy záptojást visz haza ez az asszony s a gyereknek nem lesz rántotta, vagy nem is tudja, mi ... Csak ne vigye el! — Hát miért áll itt, ha nem eladó? Becsapná ezt az asszonyt, aki a karján viszi a piacra a gyerekét, fárad, hogy bevásárolhasson?! Meg ez az édes csöppség... — Adja vissza a tojásokat! — kiáltotta s maga is csodálkozott, hogy menynyire ingerült a hangja. — Tegye vissza, nem érti?! Az asszony visszapakolta a tíz tojást. — Tegyen ki egy táblát, hogy »eladva«, vagy valami, dehát... Vargáné nem figyelt az asszonyra. Hirtelen ráhúzta a kék kötőt a kosárra. Mert hét kihez legyen rossz az ember? Elhatározta hogyhazamegy. Ráfizet, ráfizet. De ehhez nincs neki szíve. Lehet, hogy Kis Harcsánénak volt, de neki nincsen! Amint az állomás felé lépdelt, valami elégültség ömlött szét benne. S kihúzta magát. Joggal. Mert nem utolsó ember ő. Kulcsár Ödön Az árvízkárosultak megsegítésére folyó pénzgyűjtés eddigi eredménye forint. A pénzgyűjtés eredménye augusztus 31-én délben: 54.151.970 forint. Az árvízkárosultak megsegítésére folyó pénzgyűjtés augusztus 29-én estig megyénként a következőképpen alakult: Borsod-Abaúj-Zemplén 3,646.314 Veszprém 2,329.930 Csongrád 2,032.828 Komárom 1,968.018 Győr-Sopron 1,925.835 Hajdú-Bihar 1,885.250 Baranya 1,802.019 Békés 1,710.945 Szolnok 1,663.447 Bács-Kiskun 1,659.978 Fejér 1,617.171 Pest 1,588.321 Vas 1,527.308 Heves 1,471.358 Nógrád 1,458.993 Szabolcs-Szatmár 1,455.642 Zala 1,284.355 Somogy 1,265.938 Tolna 779.607 Budapest 20,420.445 Renato Guttuso műveinek kiállítása "Olyan művész Renato Guttuso, akinek nincs szüksége külön alkalomra, hogy figyelmünk reá terelődjék: neve — mint az olasz nép szabadságának harcosáé és a Béke Világtanács tagjáé — világszerte ismert. Néhány esztendeje nálunk is járt és beszólt az új realista olasz művészetről. Hallottunk céljaikról és harcaikról. Bátran vallotta: »Ha megadatna nekem, hogy mindent újra kezdjek és megválaszthatnám a történelmi pillanatot és a mesterséget, ezt a pillanatot választanám és a festő mesterségét.« A nép ügyével együttérző, népből jövő, kora harcaiból részt vállaló, megnem alkuvó kommunista művész felelősségteljes szavai ezek. Most a Nemzeti Szalonban kiállított műveivel adja szavainak megfogható bizonyítékát. Ez a nagyszerű olasz művész átmeneti kornak a fia, amikor a régi értékek elmerülnek és újak kívánkoznak elő. A háború utáni Olaszországban a hivatalosan is támogatott bomló burzsoá művészet, a számos szürrealista, absztrakt, az Amerikából importált kozmopolita kultúra még erősen érezteti hatását. De ».. .az olasz kultúra jobbik része — írta egyszer Guttuso — a realizmus irányába fordult. Fejlődésük, különleges körülményeik következtében a film- és festőművészet az a két művészet, amelyekben ez a legjobban kifejezésre jut.* Ha felmérjük akár egy pillantással is ennek a kiállításnak az anyagát, ha figyelembe vesszük Guttuso művészetének témakörét, megrázó vallomásait a szicíliai parasztok nyomoráról, a görnyedt, koravén, munkába tört kénbányászgyerekekről rajzolt és festett képeinek sorát, a sztrájkoló munkások hősi harcával való közösségvállalását — senki előtt sem lesz kétséges Guttuso művészetinek hovatartozása és az új realista olasz filmművészettel való rokonsága. A művészet akarva-nemakarva, mindig is társadalmi és politikai hitvallás. Ez tematikailag és stilárisan egyaránt jelentkezik. Az olasz művészet legjobbjai, élükön Rosselinivel, De Sicával, De Santisszal a filmgyártásban és Guttusóval a festészetben nagy harcot vívnak a haladó, forradalmi eszmék új, méltó is művészi kifejezéséért. Az új olasz művészet két központi problémája a típusalkotás és a kompozíció. Egyik sem öncélú feladat, hanem az eszmei mondanivaló jobb, meggyőzőbb és formailag legmegfelelőbb kifejezésinek kérdése. Renato Guttuso legszebb képeiről népi típusok néznek le ránk. Ilyenek a »Nápolyi utcagyerek a négynapos felszabadulási harcban« című kép alakjai, ilyenek egy szicíliai kémbányászról festett arcképtanulmányai, a »Calabriai család Rómában« című képének egyszerű emberei, vagy a nagyszerű kompozíciójú kézmosó munkái. De nagyméretű kompozíciói is — amelyek nem egyszer freskóba kívánkoznak — népi típusokat ábrázolnak. Olyan alakokat, akikben korunk társadalmi, anyagi és ideológiai ellentétei fejeződnek ki. Guttuso munkásainak fáradtsága, bánata, a kapitalista társadalom kisebb-nagyobb tragédiájának ábrázolása — sohasem pesszimista hangú. Az önfeláldozás őszinte pátosza hevíti a görög hazafiakról készült kompozícióját is. Festészete így nem a kizsákmányolásba való belenyugvást hirdeti, hanem kíméletlen harcra buzdít. Nagy kompozícióinak — mint például »A sztrájkoló kénbányászok asszonyai«, vagy a »Parlagon hagyott földek elfoglalása Szicíliában« — egyegy már a monumentalitásig felnagyított alakja az öntudatos, erejében bízó, forradalmi eszményekben hivő emberek alakját örökíti meg. A drámai sűrítés, a kevés eszközzel sokat mondó realista művészet szerkesztési elveinek kutatója Renato Guttuso. Kompozíciójában nincs semmi fölösleges, semmi esetleges é minden tudatos, megtervezett, minden az eszmei tartalom kifejezését szolgálja, de úgy, hogy ez sohasem hat kiszámított, hideg raffinériáknak. A valóságnak legjellegzetesebb vonásait sűríti képein, a lényeget domborítja ki. Kompozíciója olyan tömör, mint a verseké, amelyekből elvenni, vagy amelyekhez hozzátenni nem lehet. Jó példa erre a görög »Hazafiak agyonlövetése« című nagyméretű képe is, vagy a »Portellai tömeggyilkosság« címűképéhez készített tanulmánya, amelyeket a mély eszmeiség és a szinte már robbanásig feszített kompozíció tesz drámaivá. Renato Guttuso művészetéről szóló tanulmányokban, kritikákban sokat foglalkoznak az őt ért hatásokkal. Keresik művészete bölcsőjét, sok-sok régi mestert emlegetve. Valóban, ha nagyon mélyére nézünk, az európai művészet történelmének szinte valamennyi jelentős mestere hatását kimutathatjuk művészetében: a középkori Giottótól napjaink Picassójáig. Még korántsem befejezett Renato Gattuso művészeté: tele van nagyszerű ígérettel, pezsdítő lendülettel. Olyan művészt ismerhettünk meg ezen a kiállításán, aki harcban és művészetben egyaránt mindig az élen jár, s ha kell, a barikád tetejéről is képes harcolni népe igazáért, az emberiséget boldogító békéért. Noszlopi György Görög hazafiak agyonlövetése, Olajfestmény, 1952. és SZIVÁT Miért nem vetítenek híradót a szegedi mozikban Nemrégen hosszabb időt töltöttem Szegeden és háromszor voltam moziban is. Legnagyobb meglepetésemre híradót egyetlen alkalommal sem vetítettek. A nagyfilm első negyedórája jóformán teljesen élvezhetetlen volt, mert jöttekmentek az emberek, székeket csapkodtak, zavarták az előadást. Várjon miért kurtítják meg az előadás idejét, amikor a néző megfizeti a helyárat s azt szeretné, ha a nagyfilmen kívül a világ eseményeit is láthatná a mozi vásznán színes, érdekes képekben? Milyen jogon fosztják meg a szegedi mozik közönségüket a híradóktól? Mint kiderült, sem a megyei, sem az országos moziüzemi igazgatóság nem adott erre engedélyt. Sőt nem is tudnak róla. Az azonban előfordulhat — mondták —, hogy csütörtökön vagy pénteken nem vetítenek híradót, mert a heti híradó általában az utolsó pillanatban készül el és már csak a pesti mozikba jut el. Ha azonban ez a helyzet, miért nem változtatják meg vidéken a híradó-bemutatás rendjét, miért nem péntektől péntekig játsszák az új híradókat és az új filmeket? Akármi is az ok, semmi sem indokolja, hogy a szegedi mozik vezetői ilyen kurtánfurcsán túltegyék magukat a megszabott játékrenden és kihagyják a híradót az előadás műsorából. Kisbán György